Címke: Lando Norris

  • Bár Verstappen lett idén a világbajnok, de még mindig Hamilton a „legértékesebb”

    Bár Verstappen lett idén a világbajnok, de még mindig Hamilton a „legértékesebb”

    Max Verstappen idén megnyerte harmadik világbajnoki címét is, ám egy listán Lewis Hamilton mögé került.

    A sportolók eladhatóságára minden évben nagy energiákat fektetnek a menedzserek és a vállalatok. A Forma-1-es versenyzők ilyen téren sem panaszkodhatnak, ugyanis a sportág exkluzivitása a legjobbakat előkelő helyekre repítik.

    Három szempont alapján kaphattak pontokat a sportolók: márkaerősség, közösség és elérés. Továbbá negyedik kategóriaként a ‘gazdaságosságukat’ is vizsgálták. A szegmensekre kapott egységeket összesítették, így alakult ki a sorrend ami megmutatta, kivel érdemes jelenleg megállapodni ha eladásról van szó.

    A SportsPro Media és NorthStar idén is elkészítette azt a listát, amin sorrendbe állítja a világ legjobbjait az eladhatóságuk és a marketing értétkük alapján. A lista első helyére újfent Lionel Messi került, míg a második pozíciót LeBron James kapta meg. A dobogó legalsó fokára a női fociban kiemelkedő Alex Morgan lépett fel.

    A listán a legjobb Forma-1-es szereplő Lewis Hamilton lett a hetedik pozíciójával, míg Max Verstappen csak a 10. helyet érte el.  A 25. pozíciójába Lando Norris, míg a 28. helyre Charles Leclerc került.

  • Norris szerint már nem kell sokat várni, hogy a McLaren legyen a favorit

    Norris szerint már nem kell sokat várni, hogy a McLaren legyen a favorit

    A hétvégén 100. F1-es nagydíjára készülő Lando Norris elmondása szerint hatalmas motivációt merített a McLaren évközi feljavulásából, ebből kiindulva pedig jövőre mindenképp számít olyan versenyekre, amelyeken legyőzhetik a Red Bullt.

    A McLaren legutóbb 2009-ben már bemutatott egy hasonló szezonközbeni óriáslépést, mint idén: akkor a debütáló hibridizáció mellett a csapat a mezőny utolsó helyeit is megjárta a szezon első felében, később azonban két futamgyőzelmet is szerzett.

    Norris akkoriban még csak tízéves volt, a McLarennél 2019 óta eltöltött évei során pedig frusztrálta, hogy a csapat rendszerint saját várakozásaihoz képest kisebb-nagyobb lemaradásban vágott neki a szezonoknak, így az éveik a felkapaszkodásról szóltak. A brit szerint 2019-ben és 2021-ben volt a legerősebb az autója a szezonkezdetkor, az idei márciust viszont abszolút mélypontként élte meg.

    A 2023-as Bahreini Nagydíjra a McLaren hiányos felkészültséggel érkezett, a csapatot különféle technikai gondok hátráltatták és a versenytáv kibírása is kihívást jelentett, miközben a tempó terén is a mezőny hátsó felébe estek.

    A szezon kilencedik állomásán, az Osztrák Nagydíjon azonban megérkezett a megváltásként várt fejlesztési csomag, a csapat pedig Silverstone-tól kezdve hét dobogót szerzett, az újonc Oscar Piastri ráadásul legutóbb Katarban a sprintfutam pole-ját és győzelmét is behúzta.

    A McLaren szerint van olyan terület, ahol Norrisnak még fejlődnie kell

    „Nagyon rövid időn, fél éven belül rengeteget javítottunk a köridőn – idézi az Autosport a csapata hőstettét méltató Norrist. – Valószínűleg csak a nyers tempó tekintetében egy másodpercet gyorsultunk, ami pályától függően lehet egy kicsit több vagy kevesebb. Ez óriási ugrás egy szezon közepén, amikor minden korábbinál több szabály próbál hátráltatni minket a fejlődésben.”

    „Azt már most tudhatjuk, hogy a korábbiaknál erősebb formában futunk bele a télbe, ami nagy reményt és magabiztosságot ad ahhoz, hogy kimondjam, jövőre még erősebb autóval állunk ki.”

    A McLaren a Red Bull legközelebbi üldözői között is átvette a vezető szerepet az utóbbi futamokon, Szukukában és Luszailban a csapat mindenki másnál, még a Red Bullnál is több pontot gyűjtött, és rohamléptekben kezdte el ledolgozni hátrányát a konstruktőri tabellán – jelenleg még az ötödik helyen állnak a wokingiak, de a Ferrari elkapását sem tartják esélytelennek a harmadik helyért. Eközben a csapat és pilótái a Red Bulltól és Max Verstappentől is elismerő nyilatkozatokat kaptak, mint a legveszélyesebb ellenfél a legerősebb pilótapárossal.

    „Tudjuk, hogy jók vagyunk, amikor fel kell zárkózni, de egyszer jó lenne már erősen kezdeni és onnan tovább fejlődni, eddig viszont ezt nem tudtuk megtenni – folytatta Norris, aki újabb célként már ki is jelölte a Red Bull legyőzését. – Az előző évekhez képest máris sokkal több munkát tettünk bele abba, hogy a következő szezonban ez sikerüljön.”

    „És ha tudjuk tartani ezt a fejlődési szintet, erősen hiszek abban, hogy a jövő év során valamikor, talán az elején, a közepén vagy a végén lesznek olyan időszakok, amikor mi érkezünk egy hétvégére elsőszámú esélyesként.”

  • Norris lépje meg a váratlant és felejtse el a Red Bullt?

    Norris lépje meg a váratlant és felejtse el a Red Bullt?

    Peter Windsor azt tanácsolja Lando Norrisnak, hogy törjön ki a McLaren és a Red Bull bűvköréből, így válasszon egy másik csapatot.

    A brit versenyző kontraktusa 2025 végén jár le, így addig még a wokingi istállóhoz kell tartoznia. Ám a pletykák szerint az osztrák csapat nagyon szeretné a köreiben köszönteni a 23 éves pilótát, mivel Max Verstappennel jó párost alkotna.

    Ugyan az érintett fejében is megfordult már a csapatváltás gondolata, ám egyelőre kitart a McLaren mellett, és a papaya színű csapattal akar nyerni. Az istálló a fejlesztési versenyt idén toronymagasan nyeri, hiszen az év elején még a pontszerzésnek is örülhettek, míg mostanra ők lettek a Red Bull legnagyobb kihívói.

    Ám Norris „fényét” Oscar Piastri kezdi beárnyékolni. Az újonc versenyző megnyerte Katarban a sprintfutamot és a vasárnapi versenyen a második helyen ért célba. Ugyan csapattársa végig ott volt mögötte, ám egyéni hibái miatt nem volt esélye a holland mögé kerülni.

    A Ferrari és a Williams korábbi csapatmenedzsere viszont bátorságra sarkallja Norrist, és egy új utat mutatna a számára. A McLaren és a Red Bull „erdeje” mellett vezet egy ösvény, ami végén az Audi várhatja a versenyzőt. 2026-ban csatlakozik teljesértékű tagként a német gyártó, ám a Saubert már korábban át fogják venni. Andreas Seidl a cégcsoport vezérigazgatójaként már keresi az ideális jelölteket, és Norris képességei nem ismeretlenek a számára. A McLaren korábbi csapatvezetője jól tudja mik a brit erősségei, így akár át is viheti őt a formálódó projekthez.

    Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red Bull
    Lando Norrist a McLaren mellett a Red Bull is szívesen tudná a köreibe – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Abban biztos vagyok, hogy a Red Bull nagyon szeretné Landót (Norris). Elég jó a srác, nem igaz? Beleillene a Red Bull világába mindenestől. Ugyanakkor én szívesebben látnám Landót az Audiban Théo Pourchaire-rel, míg Liam Lawson menjen inkább a Red Bullhoz” – magyarázta Windsor.

    Nemet lehet mondani az Audinak?

    Ugyanakkor a brit csapatvezető nem hinné, hogy Norris nemet mondana, ha egy igazán kedvező ajánlatot kapna. Oscar Piastri teljesítménye arra is sarkalhatja a 23 éves pilótát, hogy másik utat válaszon magának, sőt a McLaren versenyképessége is kérdéses lesz az elkövetkezendő években.

    „El tudom képzelni azt, hogy Lando el akarja hagyni a McLarent az Oscarral való (Piastri)  helyzet miatt. El tudom képzelni, hogy Lando nem akar örökre a McLarennél maradni, bár Zak (Brown) elég sokat invesztált a karrierjébe. Vajon ő elengedné? Ha Lando Norris lennék, és az Audi vagy Andreas Seidl azt mondaná, hogy ‘2026-tól első számú versenyző vagy a gyári csapatban. 2026 még nem lesz erős, de tudjuk mit csinálunk. Az Endurance-ban és a raliban is bizonyítottunk, kiváló szakembereink vannak, és ez az Aud.’ Lehet erre nemet mondani? Szerintem ez a járható út. Lando helyében én arra törekednék, hogy Andreas (Seidl) a másik autóba Pourchaire-t ültesse.”

  • Összeért a Forma-1 és a Pókember-univerzum, ezúttal Tom Holland nélkül

    Összeért a Forma-1 és a Pókember-univerzum, ezúttal Tom Holland nélkül

    Különleges meglepetés várhatja azokat a Forma-1-es rajongókat, akik a Spider-Man 2-vel játszanak majd.

    A népszerű franchise legújabb játéka PlayStation 5 exkluzívként fog berobbanni a játékpiacra október 20-án. Az első játék a megjelenése után elég nagy népszerűségnek örvendett, így a Sony és a Marvel újabb sikereket vár az új cím révén. Az alkotók igyekeznek minél választékosabb öltözetekkel kedveskedni a vásárlóknak, így különböző együttműködésekkel próbálják fokozni az érdeklődést, valamint olyan célcsoportokhoz is el akarnak elérni, amik nem feltétlenül vennék meg a játékot csak a Marvel kedvéért.

    Így mindkét játszható Pókember-karakter (Peter Parker és Miles Morales) kap olyan különleges öltözeteket, amiket hírességek inspriráltak. Az együttműködés részeként Rina Sawayama, Vinicius Junior és Lando Norris is megalkotott egy-egy ruhát.

    A McLaren versenyzője az Instagram-oldalán jelentette be a közös munka létrejöttét, majd hozzátette, hogy a játék előrehaladásával lesz látható az általa megálmodott öltözet. A brit pilóta továbbá leírta, hamarosan több információt is elárulhat, így arról is lehull a lepel, milyen színekben és dizájnban gondolkodott Norris az alkotókkal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Hiába a nagy hátrány, a McLaren a Ferrarit is levadászná

    Hiába a nagy hátrány, a McLaren a Ferrarit is levadászná

    A McLaren egy óriási véghajrával lepné meg riválisait a Forma-1-ben. Lando Norris szerint nem les lehetetlen ledolgozniuk a Ferrarival szemben lévő 79 pontos hátrányukat.

    A wokingi istálló – a tavalyi szezonhoz hasonlóan – idén is nehézségekbe ütközött az évad első versenyin, és közel nem azon a szinten voltak, mint azt előzetesen szerették volna. A csapat kemény munkája, az újjászervezés, és a folyamatos fejlesztések azonban kifizetődtek, és a McLaren immáron a második erő volt a legutóbbi futamokon.

    A McLaren szerint van olyan terület, ahol Norrisnak még fejlődnie kell

    Lando Norris és Oscar Piastri voltak Max Verstappen egyetlen kihívói, ráadásul utóbbi pilóta a katari sprinten le is tudta győzni az immáron háromszoros világbajnok holland versenyzőt. A jó eredményeknek köszönhetően Norrisék 11 pontra tudták megközelíteni az Aston Martint a konstruktőri bajnokságban, viszont a Ferrari már 79 pontra van tőlük 5 futammal és 2 sprinttel a szezon vége előtt. A fiatal brit azonban úgy látja, hogy a Vörösök utolérése is elérhető lehet a számukra.

    „Hozható, hiszek benne, hogy az – válaszolta a 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztese, amikor erről kérdezték őt. – Az Aston Martinnal szemben is 70 pont körüli volt a hátrányunk pár futammal ezelőtt.”

    „Az utóbbi versenyeken nagyon jó munkát végzünk, és most nem csak a tempóra gondolok, hanem például az 1,8 másodperces kerékcsere is nagyszerű volt a srácok részéről. Nagyon keményen dolgoznak, és ezek az eredmények egyre nagyobb motivációt jelentenek mindenki számára a csapaton belül.”

    Norris arra is felhívta a figyelmet, hogy Szuzukához és Katarhoz hasonlóan a hátralévő pályák mindegyike jól feküdhet majd a McLareneknek. Előbbi helyszínről, 33, utóbbiról pedig a sprintet is számolva 47 ponttal távoztak Zak Brownék.

    „Annyi biztos, hogy a Mercedesek majdnem olyan gyorsak, mint mi, csak ők folyamatosan hibáznak – véli Norris, aki Lewis Hamilton és George Russell Katari Nagydíjon való első körös ütközésére utalt ezzel. – Egy normál hétvégén simán megnehezíthetik majd a dolgunkat.”

    „Pár héttel ezelőtt még a Ferrari volt a pole-ban, és nyert futamot, de a dolgok nem igazán változtak meg, egyszerűen egy másik pályán voltunk. Jelen pillanatban jobb formában vagyunk hozzájuk képest.”

    „Nem akarok túlzottan magabiztosnak tűnni, de bízom benne, hogy elkaphatjuk őket. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy a hátralévő helyszínek közül nem leszünk mindenhol ugyanolyan jók.”

  • A McLaren szerint van olyan terület, ahol Norrisnak még fejlődnie kell

    A McLaren szerint van olyan terület, ahol Norrisnak még fejlődnie kell

    Andrea Stella ugyan értékeli Lando Norris őszinteségét, ám kihangsúlyozta, hogy a brit fiatalnak ideje megtalálnia az egyensúlyt.

    Katarban jó tempót diktált a 23 éves pilóta, ám az időmérőkön hibázott, így a nagyobb babért csapattársa aratta le. Oscar Piastri megnyerte a sprintfutamot, és második lett a vasárnapi verseny, addig Norris az újonc árnyékában állt a pódiumra.

    Pénteken és szombaton el volt keseredve a brit pilóta, és nem győzte magát ostorozni a hibái miatt. A versenyző úgy érezte mindkét pole pozíciót és a sprintfutamot is megnyerhette volna, ám az elkövetett baklövések megakadályozták ebben.

    Az olasz csapatvezető, aki a Ferrarinál Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is együttdolgozott elmondta, hogy egy bajnok mindig tudja mikor kell a hibáit kiemelni, és mikor illik inkább csendben megemészteni a frusztrációt. Stella nagyra értékeli Norris őszinteségét, ám hozzátette, van még mit tanulnia versenyzőjének.

    „Lando egy nagyon őszinte személy, aki ezt tulajdonságát minden kapcsolatánál érvényesíti, még az önreflexió keretein belül is. Ha valamit elront, akkor őszintén felvállalja. Ő nem akar arrogánsnak tűnni, és azt sem szeretné, ha azt gondolnánk, nem ismeri el, hogy jobban is csinálhatta volna. Ugyanakkor, meg kell találnia megfelelő egyensúlyt és dinamikát a világgal és a saját magával való kommunikációban, csakúgy, mint ahogy a bajnokok tették. Olyan helyzetben kell hoznia magát, hogy teljesítsen ma is és fejlődni tudjon. Azt is felül kell vizsgálni, mennyire szigorú volt önmagával, különösen pénteken. Időbe fog telni mire, megtalálja a középutat. Van még mit tanulnia Landónak is, Oscarnak is és a csapatnak is.”

  • Pérez kétszer „meg akarta ölni Ocont”, de a mexikói Verstappent is ezzel vádolja

    Pérez kétszer „meg akarta ölni Ocont”, de a mexikói Verstappent is ezzel vádolja

    Max Verstappen és Sergio Pérez asztalhoz ült és a Red Bull kérésére átnézték a versenyzők régi Twitter-bejegyzéseit.

    Az elmúlt évek során jó pár emlékezetes pillanatot okoztak a versenyzők az interneten. Oscar Piastri bejegyzése tavaly napokig tartotta lázban a közösséget, míg Charles Leclerc ex-barátnőjének Twitch-feliratkozása is legendás történetté nőtte ki magát.

    Az osztrák istálló így leültette két versenyzőjét és egy videó keretein belül arra kérte őket, tippeljék meg ki írta ki a közösségi hálóra a mutatott bejegyzéseket.

    Lando Norris és Daniel Ricciardo több ízben is szerepelt, sőt a holland is megcsillogtatta humorát. Verstappen nevetve magyarázta, a szerződéshosszabbítása előtt helyezett némi nyomást a Red Bullra azzal, hogy a Mercedesszel is beszélt. Elmondása szerint így akarta összeugrasztani a két alakulatot, de persze mindezt félig-meddig iróniának szánta.

    Mindaddig Esteban Ocon bejegyzése aratta a legnagyobb sikert, mivel azzal vádolta Pérezt, hogy kétszer is meg akarta ölni a pályán. Verstappen azonnal kontrázott és számon kérte csapattársát, miért kétszer csinálta? A mexikói nevetve úgy felelt, hogy próbálta a legjobbját nyújtani, majd eszébe jutott, hogy a háromszoros világbajnoknak is van közös története Oconnal.

    Verstappen és a francia versenyző a 2018-as Brazil Nagydíjon akadt össze, mikor Ocon lekörözött versenyzőként nekiment a futamot vezető hollandnak. A mérlegelésnél a 26 éves pilóta meglökdöste ellenfelét, ami miatt „közmunkára” ítélte az FIA.

     

  • A McLaren azt várja el Norristól és Piastritól, hogy vonják kérdőre a döntéseket

    A McLaren azt várja el Norristól és Piastritól, hogy vonják kérdőre a döntéseket

    A McLaren csapatfőnöke szerint a különböző utasításoknál ez a protokoll. Mindezt a Katari Nagydíjon kiadott egyik utasítás és az arra érkező válasz kapcsán magyarázta el.

    A táv vége felé Lando Norrisnak azt az üzenetet küldte a McLaren, hogy tartsa a pozícióját Oscar Piastri mögött, de ő azzal kontrázott, hogy sokkal gyorsabb nála, és a leintésig fel is zárkózott csapattársára. Csetepaté nem alakult ki, a 2. és a 3. helyen célba értek a pilóták, s mint kiderült, az istálló sem vette zokon, hogy Norris nem vett vissza a tempóból.

    „Amikor utasítjuk valamire a pilótákat, szólunk nekik, hogy vonják kérdőre, mert meg akarjuk ismerni az ő nézőpontjukat is. Ezután újra kiértékeljük a helyzetet és visszatérünk az üzenetre. Onnantól viszont tiszteletben kell tartaniuk az elhangzottakat” – jelentette ki Andrea Stella az Autosportnak.

    „Most is pontosan ez történt, amit halhattak. Arra kértük a versenyzőket, hogy vonják kérdőre a döntésünket.”

    Piastri szintén meglepődött, amiért a McLaren elfojtotta volna a házon belüli csatát. Az istálló félelme nem volt megalapozatlan: az Olasz Nagydíjon már ütköztek a pilótáik, amiért igen komoly fejmosásban részesültek, és tisztázni kell a játékszabályokat is.

    Berúgta az ajtót a McLaren, így 2024-ben már a bajnoki címért mehet?

  • A Sky Sports riportere szerint a Mercedesnek kellett volna a dobogóra állnia

    A Sky Sports riportere szerint a Mercedesnek kellett volna a dobogóra állnia

    Ted Kravitz úgy véli, ha nincs az első körös ütközés, akkor most nem a McLaren sikeréről beszélne az F1, hanem a Mercedeséről.

    A wokingi istálló egész hétvégén jó tempót diktált. Lando Norris az időmérőn a második helyet szerezte meg, de mivel kiszélesítette a pályát, elvették a körét. Hasonló szituációt élt át Oscar Piastri is, így Max Verstappen mögött George Russell és Lewis Hamilton indult. A sprintnapon is megvillantotta oroszlánkörmeit a papaya színű csapat, hiszen Max Verstappen világbajnoki címe mellett az újonc ausztrál nyerte a versenyt, míg csapattársa a harmadik helyre fért fel.

    Vasárnap ugyan a csillagosok indultak jobb pozícióból, ám az első kanyarban sikerült egymást kigolyózniuk. A bűnös egyértelműen a hétszeres világbajnok volt, aki visszanézve a felvételeket el is ismerte vétkét. A korai kerékcserére kényszerülő, de jó tempót diktáló Russell így csak a negyedik helyen ért célba.

    Ám Kravitz szerint ha a két pilóta elég helyet hagyott volna egymásnak, akkor most két trófeával tértek volna haza.

    „Ha egy kis helyet hagytak volna egymásnak, ez nem történt volna meg. Frusztráló, mivel az autóban ott volt a tempó, és a Mercedes úgy hitte, gyorsabbak lehettek volna a McLarennél. Most nem Lando és Oscar állt volna a pódiumon, hanem Lewis és George. Amellett, hogy eldobtak egy dupla dobogót, Lewis a lágygumikon a rajtnál gyorsabb lett volna még Geroge-nál is. Erről beszéltek reggel az eligazításnál. Szeretném tudni, mennyire volt ez elkerülhető. Bradley Lord (a Mercedes kommunikációs igazgatója) azt mondta: ‘megbeszéltük’.”

    Kravitz a Sky Sportson futó műsorában kihangsúlyozta, a csillagosok extra műszakot vállaltak a jó eredmény érdekében, így a helyzet kifejezetten frusztráló volt a számukra.

    „Ez csak fokozta a frusztrációt. Különösen amiatt, mert a mindenki extra műszakot vállalt és késő estig dolgoztak. Ezt Lewis és George is kihangsúlyozta.”

  • A Red Bull szerint csak egy versenyző tudná megszorongatni Verstappent

    A Red Bull szerint csak egy versenyző tudná megszorongatni Verstappent

    Helmut Marko szerint csak egy olyan versenyző van a mezőnyben, aki képes lenne megizzasztani Max Verstappent.

    A mexikói pilóta ismét egy nehéz hétvégén van túl, így a Japán Nagydíjon elszenvedett fiaskó után Katarban is folytatódott a mélyrepülése. Míg csapattársa világbajnok lett és megnyerte a főfutamot, addig a 33 éves pilóta háromszor szedett össze büntetést a pálya kiszélesítése miatt, és a 10. helyen ért célba.

    Az osztrák tanácsadó kihangsúlyozta, ha lenne jobb alternatívájuk, Checónak lenne mitől félnie, de egyelőre várniuk kell. A csapat reméli, hogy jövőre összeszedi magát a versenyző, mert ha nem, akkor év közben is megválhatnak tőle. Ugyanakkor valóban nincs ütőképes kártya a Red Bull kezében.

    „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszahozzuk a teljesítményét a pályán. Ismétlem magam, szerződése van vele, és mi ezt tiszteletben szeretnénk tartani. Ám egyszerűen nincs alternatívánk. Máskülönben lehet, hogy bajban lenne.”

    Az AlphaTauritól Yuki Tsunodát, Liam Lawsont és Daniel Ricciardót hozhatná el a Red Bull, de egyelőre még nem biztosak abban, hogy bármelyik pilóta előléptetése jó ötlet lenne. Lando Norrisra is fáj a foguk, de a brit 2025 végéig a McLarenhez van kötve.  Marko ugyanakkor elmondta, szerinte csak egy versenyző lenne képes Verstappent megszorongatni.

    „Jelenleg csak egyetlen olyan versenyzőt látok, aki képes lenne közel kerülni Maxhez, ő pedig Fernando Alonso.”

    Ralf Schumacher szerint a Red Bull tényleg próbálja tiszteletben tartani a mexikói kontraktusát, ám egy ponton túl már nem tudják védeni a helyzetét. A német ex-versenyző arra tippel, hogy jövőre már Daniel Ricciardo válthatja Pérezt.