Címke: Lando Norris

  • Norris nem értette, hogy a „figyelmetlen” Pérez mit akart

    Norris nem értette, hogy a „figyelmetlen” Pérez mit akart

    Lando Norris úgy véli, Sergio Pérez egy kissé meggondolatlan volt az előzési manőver közepette.

    A szezonzáró verseny utolsó szakaszában találkozott a pályán a brit versenyző és a mexikói pilóta. Pérez a jobb tempójának köszönhetően gyorsan utolérte Norrist, majd elszántan akarta levadászni ellenfelét a 6-os kanyarban. Ám a kísérlet ütközésbe torkollott. Mindkét versenyző a másikra mutogatott, míg a stewardok a Red Bull pilótáját látták bűnösnek. A brit ugyanis hiába hagyott helyet, Péreznek nem volt még meg a kanyar, és szűken fordulva próbált változtatni a helyzeten.

    A Red Bull versenyzője büntetőpontokat is kapott, majd a versenyfelügyelők bírálta miatt is beidézték. Nyilvánosan bocsánatot kért a mexikói, ám továbbra is úgy érzi, nem volt helyén való, hogy megbüntették.

    Pérez beszólt a felügyelőknek, közben pedig már a jövő évi vb-címről beszél

    Mindaddig Norris így értékelte a szezonzáró után a történteket:

    „Próbáltam elengedni a srácot, de ő belém hajtott. Nem tudom mit akart csinálni. Egy kicsit figyelmetlen volt, hogy őszinte legyek.”

    Mindaddig a mexikói pilóta szerint brit ellenfele jött ki jobban a helyzetből:

    „Véleményem szerint az eset 50/50 százalék volt. Nem vesztett vele semmit, sőt inkább időt nyert. Végül összeértünk, ami elég szerencsétlen helyzetet teremtett. Ám az ütközéshez mindkét félre szükség van, és ebben Landónak is volt némi felelőssége. Úgy fordult belém, mintha senki sem lett volna ott. Én teljesen mellette voltam, de ő levágta a kanyart, időt nyert, és mégis én kaptam büntetést. Őszintén szólva, nem értek egyet ezzel a döntéssel.”

  • Norris önkritikát gyakorol: „Szar munkát végzek a szombatokon”

    Norris önkritikát gyakorol: „Szar munkát végzek a szombatokon”

    Lando Norris az ötödik helyre kvalifikálta a McLarenjét az Abu-dzabi Nagydíj időmérőjén, amivel egyáltalán nem elégedett, hiszen az első sorba szeretett volna kerülni. Tudja, hogy már nem ez az első alkalom, amikor kritikus pillanatban rontott.

    Norris a Q3 első gyorskörei után a második helyen állt az eredménylistán Max Verstappen mögött, ám a második menetek során Charles Leclerc, George Russell és saját csapattársa, Oscar Piastri is megelőzte. Ez annak köszönhető, hogy a brit nem tudott javítani az idején, miután időt vesztett a harmadik szektorban egy megcsúszással.

    Az eredményéről kifejezetten önostorozó hangnemben beszélt:

    „Mindig frusztráló, ha bármilyen pozícióért harcolva hibázunk az időmérőn. De az a helyzet, hogy jelenleg én túl sokat rontok szombatonként” – idézi Norrist az Autosport.

    „Az összes többi köröm a legjobbjaim közül volt való, a Q1-ben, a Q2-ben és a Q3 elején is nagyon erős időket futottam. De aztán jött az az egy kis hiba. Nem tudom, miért történt, nem követtem el hasonlót a hétvége korábbi részében. Frusztráló, hogy ilyen szar munkát végzek a szombatokon.”

    Verstappené az év utolsó pole-ja, Hamilton és Sainz is betlizett

    Norris azt a felvetést is elutasítja, hogy önkritikája révén túl keményen bánik magával: „Egyáltalán nem. A második helyért harcolva az ötödik helyen kötök ki egy buta hiba miatt. Inkább túl kíméletes vagyok magammal.”

    A brit idei eredményessége valóban inkább a versenyeken ütközik ki, hiszen hatszor végzett már a második helyen – többször, mint bárki más a mezőnyben. Néhány alkalommal, mint a Hungaroringen vagy Austinban a pole-hoz is közel állt, ám továbbra is egyetlen F1-es rajtelsősége van a 2021-es Orosz Nagydíjról.

  • Russell remekelt, Verstappen szenvedett – ez történt az idei év utolsó harmadik szabadedzésén

    Russell remekelt, Verstappen szenvedett – ez történt az idei év utolsó harmadik szabadedzésén

    A Mercedes versenyzője, Goerge Russell mehet el a legjobb szájízzel az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzésére. A brit pilótát senki nem tudta megállítani, miután számos élmenőnek akadt problémája az idei F1-es szezon utolsó gyakorlásán.

    A tegnapi újonckavalkád és piros zászlós megszakításokat követően idén utoljára teljesített harmadik szabadedzést az F1 mezőnye. A tegnapi limitált idő miatt különösen fontos volt a pilóták számára, hogy tapasztalatokat és adatokat gyűjtsenek a Yas Marina Circuit-en.

    Ellepték a zöldfülűek az F1 edzését, majdnem óriási baleset történt

    Az első komolyabb próbálkozások után George Russell állt az élre, megelőzve Sergio Pérezt, a két Aston Martint, és a regnáló világbajnok Max Verstappent is többek között. A két McLarent érdekes volt figyelni, miután egyes féktávokon füst áradt az autójuk elejéből. Ez nagy valószínűséggel azért történhetett meg, mivel Oscar Piastri és Lando Norris autóján is túlságosan nagy hőmérsékletet értek el az első fékek. A regnáló világbajnok nem sokkal később fel tudott jönni a második helyre, de a hátránya több, mint fél másodperc volt a Mercedes brit fiataljához képest.

    Az edzés utolsó 20 percében kezdődött el a „tűzijáték”, miután mindenki kivétel nélkül időmérős szimulációkat teljesített. Először a két Alpine és a két Williams próbálkozott, a legnagyobb meglepetést Alex Albon aratta, aki két lila szektor után a 2. legjobb időt érte el.

    George Russell a friss lágyakon tovább javult, és egy 1:24.418-as körrel növelte tovább az előnyét az élen. A britnek szüksége volt a javításra, mivel Norris csak 95 ezreddel maradt el a legjobb köridejétől.

    Verstappen – aki ismételten elégedetlen volt az autójának beállításával – még a változtatások után is szenvedett, miután az első próbálkozásán már az első szektorban is hibát hibára halmozott. A két Ferrari csak az edzés utolsó perceiben rakta fel a lágy gumikat, és nem túlzás kijelenteni, hogy nem remekeltek. Charles Leclerc csak az 5., a tegnapi nap során óriási balesetet elszenvedő Carlos Sainz pedig csak a 20. pozícióban lett rangsorolva.

    Az utolsó próbálkozók közül senki sem tudott javítani, így Russell nyert Norris és Piatsri előtt. Rajtuk kívül még Albon, Leclerc, Verstappen, Esteban Ocon, Logan Sargeant, Yuki Tsunoda és Guanyu Zhou fért be a legjobb tízbe.

    Az edzés legnagyobb meglepetései az utolsó helyen végző Sainz mellett Lewis Hamilton és Fernando Alonso voltak. A brit a 12., a spanyol kétszeres világbajnok pedig csupán a 14. legjobb időt volt képes elérni.

  • Verstappen és a kórházból kiengedett Norris is nightclubban múlatta az időt Las Vegasban

    Verstappen és a kórházból kiengedett Norris is nightclubban múlatta az időt Las Vegasban

    A Las Vegas-i Nagydíjat mindenkinél többet és élesebben bíráló Max Verstappen két barátjával nightclubban tűnt fel a futam után.

    Max Verstappen a versenyhétvége során megállás nélkül kritizálta az első Las Vegas-i Nagydíjat, és a pálya kialakításától kezdve a szervező F1-en át senkit sem kímélt. Azt ugyanakkor meg kell hagyni, hogy a holland pilóta a kritikaáradat közben hozzátette: Las Vegasszal semmi baja, sőt, nagyon szereti, csak egyszerűen nem versenyezni akar itt.

    Nos, idei 18. futamgyőzelme után be is bizonyította ezt, hiszen a holland sztár DJ Martin Garrix, valamint a versenyen hatalmasat eső, elővigyázatosságból kórházba szállított Lando Norris társaságában vasárnap hajnali 4-kor az Omnia Nightclub at Caesars Palace nevű szórakozóhelyen tűnt fel, számolt be róla a Las Vegas Review Journal.

    Verstappen továbbra sem finomkodik, a vegasi időmérő után is kíméletlen őszinteséggel kritizálta az F1-et

    Verstappen egyébként a futam után már nem szállt bele páros lábbal a vegasi versenybe, noha a showelemek ekkor is késztethették volna erre, hiszen a megszokottaktól eltérően nem a bokszutcában adott interjút az első három helyezett, hanem egy Rolls Royce Phantommal elfuvarozták őket a Belaggio Hotel elé, majd utána vissza az eredményhirdetésre. A holland pilóta azért arra nem vetemedett, hogy a körítésről beszéljen, de azt elismerte, hogy az általa korábban lesajnált pályán szórakoztató versenyt futottak.

    Max Verstappen, Red Bull, Las Vegas
    Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nos, mindig is arra számítottam, hogy jó verseny lesz, mindössze annyit, mint azt korábban is mondtam, hogy négy hosszú egyenesből és lassú kanyarokból áll a pálya, úgyhogy nem veszítesz sok leszorítóerőt. Ezzel soha nem volt gond, és igen, a mai nap szórakoztató volt. Ez az egyetlen, amit mondani akarok róla, hogy szerintem szórakoztató volt, remélem, mindenki élvezte. A DRS-hatás erős volt, de jó értelemben, szórakoztatóvá tette a versenyzést. Christian [Horner] a végén belekényszerített, úgyhogy nem hagyhattam lógva őket, énekelnem kellett. De az biztos, hogy leckéket kell vennem, időpontot kell foglalnom Gerinél (Horner felesége, az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell, aki ma már Geri Horner – a szerk.)”

  • Videón a baleset, ami miatt kórházba szállították Norrist

    Videón a baleset, ami miatt kórházba szállították Norrist

    Lando Norrist kórházba kellett szállítani a Las Vegas- Nagydíjon elszenvedett balesetét követően. A fiatal brit pilótának nem esett komolyabb baja, csupán rutinvizsgálatokat fognak elvégezni rajta az orvosok.

    A McLaren brit pilótája a virtuális biztonsági autós fázis után törte össze az autóját, miután a hideg gumikon megcsúszott a 11-es kanyarban. Először a McLaren hátulja csapódott a betondalba, majd végül a bukótérben található Tecpro falban állt meg.

    Norris – aki még majdnem a csapattársát, Oscar Piastrit is kiütötte a versenyből – nem igazán volt jól közvetlen a becsapódást követően, és ez a rádiózásán is hallatszódott, hogy fájdalmai voltak.

    A wokingi istálló egy közleményt adott ki az esetet követően, amiben az áll, hogy Norris a balesetét követően először a pálya közelében található orvosi központba, majd azt követően a University Medical Centerbe szállították őt további kivizsgálásokra. Az orvosok a szükséges vizsgálatokat követően pedig ki is engedték Norrist a kórházból.

    Nagy becsapódás ide vagy oda, szerencsére Norris sértetlenül megúszta az esetet, és a saját lábán volt képes kiszállni az MCL60 pilótafülkéjéből.

    Norris balesete:

  • Hamilton (és Roscoe) játékkarakter lett, Norris máris „kifosztotta” Vegast

    Hamilton (és Roscoe) játékkarakter lett, Norris máris „kifosztotta” Vegast

    Mielőtt elkezdődne a pályaaktivitás, Las Vegasban természetesen minden a játék szellemiségében zajlik a Forma-1 körül. A már néhány napja a városban tartózkodó Lando Norrisnak pedig elmondása szerint sikerült is álnéven szert tennie egy kis zsebpénzre.

    A versenyzők közötti golfbajnokság már lezajlott, pályabejárást pedig kártyalapok szimbólumaira festett kerékvetők között tehetik meg a csapatok a szerencsejáték fővárosában, ahova nagy reményekkel tért vissza az F1 41 év után.

    Norris után Sainz is trófeát tört (videó)

    Arról még egyik pilóta sem számolt be, hogy a kaszinóban tette volna próbára szerencséjét, Norris viszont benevezett egy olyan játékra, ahol tekintélyes helyzeti előnyből indult, mint azt a McLaren egy sajtóeseményén utólag elmesélte.

    „A bevásárlóközpontban van egy szimulátor. Elég nagy lehúzás, mert 65 dollár a nevezés, és a győztes 200 dollárt kap. De legalább a testvérem most gazdagabb lett majdnem 140 dollárral, mert az ő nevével neveztem. 45 másodperccel győztem le a második helyezettet, szóval elég szoros volt” – ironizált Norris, aki hét idei dobogója után szeretne már első alkalommal az F1-ben is győzni.

    Lewis Hamilton egészen más módon kapott szerepet egy játékban: az egyik legnépszerűbb videojáték, a Fortnite készítői ugyanis az F1-es hétvége felhajtását meglovagolva jelentették be, hogy a hétszeres világbajnok is egy játszható karakter lesz a virtuális világukban. A Lewis Hamilton szett november 17-étől lesz megvásárolható, amibe beletartozik a digitális Roscoe is, a pilóta kutyája.

    Az alábbi videó be is mutatja, hogyan változik át az igazi Hamilton játékkarakterré.

    Az együttműködés keretében Hamilton első alkalommal ki is próbálta a játékot, s mint arról Instagramon beszámolt, annyira belemélyedt, hogy hajnali 5-kor fejezte csak be. Ami a bioritmusa szempontjából nem is nagy baj, hiszen a versenyhétvége késő esti programja miatt az F1-es személyzet egyébként is nagyjából ezidőtájban bújhat legkorábban ágyba a Las Vegas-i Nagydíj ideje alatt.

  • Norris után Sainz is trófeát tört (videó)

    Norris után Sainz is trófeát tört (videó)

    Egy rendkívül kínos dolog történt Carlos Sainzcal a Las Vegas-i Nagydíj előtt. A spanyol pilóta ugyanis összetörte a Netflix által rendezett golfbajnokságon szerzett trófeáját.

    A szóban forgó versenyen párosok versenyeztek, ahol egy Forma-1-es pilóta, és egy profi golfjátékos alkották a duókat. Sainz Justin Thomasszal, Lando Norris Rickie Fowlerral, Alex Albon Max Homával, Pierre Gasly pedig Tony Fineu-val alkotott egy csapatot.

    A győzelmet végül a Ferrari spanyol pilótája, és a korábbi világelső golfozó nyerték meg a versenyt, de az örömük nem tartott sokáig. Sainz ugyanis elejtette a Netflix logóval fémjelzett trófeát, ami darabokra tört. A kétszeres futamgyőztes így csatlakozott a jóbarátjához, Norrishoz, aki az idei Magyar Nagydíjon Max Verstappen győztes trófeáját törte darabokra egy rossz mozdulattal a pódium ceremónia során.

    A verseny során egy veszélyes pillanatot is át kellett élnie a stábtagoknak. Gasly egyik ütése ugyanis olyannyira szerencsétlenül sikerült, hogy a golflabdája majdnem fejbe talált valakit a pályán lévő emberek közül. Nagy szerencsére azonban ez nem történt meg, és mindenki sértetlenül megúszta az esetet.

  • Norris megnevezte azokat a versenyzőket, akik megnehezíthetnék Verstappen életét

    Norris megnevezte azokat a versenyzőket, akik megnehezíthetnék Verstappen életét

    Lando Norris szerint van pár versenyző a mezőnyben, aki Max Verstappen csapattársaként nehéz pillanatokat tudna okozni a hollandnak.

    17. győzelmét aratta a szezonban a 26 éves versenyző Brazíliában, ezzel megdöntve korábbi rekordját. Mindaddig csapattársa az év első felében tudott két versenyt nyerni, és azóta csak a dobogós helyezéseknek örülhet. Sergio Pérez teljesítménye az elmúlt hónapokban beindította a találgatásokat, így a média szinte minden hónapban mást ültet jövőre a mexikói helyére.

    Ugyanakkor Christian Horner és Helmut Marko többször kijelentette, hogy jövőre érvényes szerződésük van a versenyzővel, amit tiszteletben is tartanak. Az egyik legesélyesebb jelölt Lando Norris, ám a brit versenyző 2025 végéig marad a McLarennél. A csapat fejlődése miatt nem is akarja elhagyni jelenlegi munkahelyét, így az AlphaTauriban várakozó Daniel Ricciardóhoz pattanhat a labda.

    Norris ugyanakkor úgy véli, van a mezőnyben pár pilóta, aki meg tudná nehezíteni a háromszoros világbajnok életét, ha egy csapatba kerülne vele.

    „Szeretnék én is a kihívója lenni valamikor. Ki más vehetné fel vele a versenyt? Jó lenne, ha Lewis (Hamilton) ott lehetne, csodálatos lenne látni, ahogy egymással küzdenek. Ugyanakkor ott van még Fernando (Alonso), Carlos (Sainz), Charles (Leclerc) és George (Russell) is. Ők mind nagyszerű versenyzők, akikről sejteni lehet, hogy megnehezítenék a dolgát. Mindig is voltak pletykák e téren velem és a többi versenyzővel kapcsolatban is.”

  • Massa szerint Alonso és Hamilton nem tudná legyőzni Verstappent a Red Bullban

    Massa szerint Alonso és Hamilton nem tudná legyőzni Verstappent a Red Bullban

    A 2008-as bajnoki címért harcoló Felipe Massa úgy véli, a Red Bull akkor döntene bölcsen, ha megtartaná Sergio Pérezt.

    A mexikói versenyző nehéz időszakon esett át. Míg csapattársa már a 17. győzelmét ünnepelte a szezonban és bebiztosította a bajnoki címet, addig a 33 éves pilóta a dobogós helyezéseknek örülhetett a legjobban.

    Pérez teljesítménye miatt egyre többen látnának más versenyzőt az osztrák csapatnál. A legnépszerűbb opció Lando Norris, ám a brit pilótának szerződése van 2025 végéig, és a feltörekvő McLarent nem akarja elhagyni. Ott vár az ajtóban a visszatérő Daniel Ricciardo is, de a sajtó képviselő már „Fernando Alonsót is beültették a Red Bullba”.

    Mindaddig a brazil ex-versenyző a stabilitásban látja a Bikák sikerét. Massa szerint nem lenne érdemes a csapatnak elküldenie Pérezt, ugyanis Lewis Hamilton és a spanyol kétszeres világbajnok sem tudná legyőzni a holland pilótát a Red Bullnál.

    „Amíg Max (Verstappen) boldog és a csapat az egyéni és a konstruktőri bajnoki címeket is megszerzi, addig bölcs dolog lenne úgy hagyni a dolgokat, ahogy most vannak. Max láthatóan jól érzi magát, és szinte minden versenyt megnyer. Bármilyen változás romlást jelentene.  Amit Max idén mutat, az példaértékű. Még ha Lewis Hamiltont vagy Fernando Alonsót ültetnék a másik autóba, akkor sem hinném, hogy sok minden változna. Talán egy kicsit más lenne a helyzet, de higgyék el, ők sem vernék meg Maxet!”

  • Még „Elvis” is együtt bulizott Norrisszal a születésnapján (videó)

    Még „Elvis” is együtt bulizott Norrisszal a születésnapján (videó)

    A Hilton kitett magáért Lando Norris születésnapja kapcsán, és egy fergeteges bulival üdvözölte a versenyzőt.

    A brit pilóta tegnap töltötte be 24. életévét, így a híres szállodalánc különleges „meglepetés partit” csapott a fiatalnak. A McLaren partnere nem spórolt a konfettivel és az ünnepi kellékkel, a konyhán egy hatalmas tortát készítettek a versenyzőnek, míg a zenét Norris egyik barátja, Zedd szolgáltatta.

    A reklámfilmnek is beillő felvételeken Norris sorra nyitotta az ajtót az ismerőseinek, majd a szórakoztató ipar különböző képviselői is feltűntek a csengőt nyomva. Akrobaták, pantomimesek és természetesen Las Vegas révén az Elvis imitátorok sem maradhattak ki. A hatalmas tortában meglepetés vendég is lakozott, Aarav Amin, tartalomkészítő, ugrott elő, aki nem mellesleg Norris saját vállalkozásában (Quadrant) is tevékenykedik.