Címke: Lando Norris

  • A korábbi versenyző szerint Norrist nagyon rosszul érintette Piastri sprintgyőzelme

    A korábbi versenyző szerint Norrist nagyon rosszul érintette Piastri sprintgyőzelme

    Martin Brundle úgy véli, Oscar Piastri sikere mély sebeket ejtett Lando Norrisban.

    Az év elején még a pontszerzést is ünnepelte a McLaren, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a dobogós helyezésekért is harcolhattak. Katarban, a sprintversenyen egy újabb mérföldkövet értek el, mivel az újonc ausztrál versenyző megnyerte a rövidített viadalt.

    A Sky Sports szakértőjeként dolgozó ex-pilóta szerint „halálos sebet” ejtett az a mozzanat a 24 éves pilótán. Norris 2019-ben csatlakozott a csapathoz, és 2021-ben nagyon közel került Oroszországban ahhoz, hogy első futamgyőzelmét ünnepelje. Ám az időjárásváltozás és egy rossz döntés miatt hoppon maradt.

    Piastri, még ha sprintversenyt is, de előbb nyert a Forma-1-ben, mit csapattársa. Brundle úgy véli, ez rendkívül frusztrálja a honfitársát.

    „Oscar Piastri nagyszerűen és stílusosan nyerte meg a Katari Nagydíj sprintversenyét. Az élen maradt, miközben Max (Verstappen) próbálta elkapni őt. Az új szélcsatornájukat csak 2025 után tudják igazán kamatoztatni, viszont ha addig összeállnak mégis a dolgaik… emlékezzünk csak vissza arra, hogy pár évvel ezelőtt volt két olyan verseny (Olaszország és Oroszország), amit Lando megnyerhetett volna. Csak karnyújtásnyira van, de halálosan fáj neki az, hogy Piastri előbb láthatta meg elsőként a kockás zászlót, mint ő. Oscar megdolgoztatja Norrist, most már neki is bele kell húznia. Újoncként felbukkant, az igazán kihívást jelentő kanyarokban kiemelkedő volt a tempója és elképesztő eredményeket produkált. Elkövetett ugyan néhány újonc hibát, de a jelenléte mindkettőjüket felpörgette. Landónak erre volt szüksége, mivel a szezon második felében kiemelkedő teljesítményt nyújtott” – nyilatkozta Brundle.

  • A McLaren csapatfőnöke csak két világbajnokot sorolt a 3 legjobb versenyző közé

    A McLaren csapatfőnöke csak két világbajnokot sorolt a 3 legjobb versenyző közé

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke megnevezte, szerinte melyik három versenyző emelkedik ki a mezőnyből.

    Az olasz vezetőt 2023 elején nevezte ki Zak Brown a wokingi istálló élére, mivel Andreas Seidl 2022 végén úgy döntött másik csapatnál folytatja tovább. A kezdeti nehézségek ellenére az év közepén magára talált a csapat, és Oscar Piastri révén a katari sprintversenyt meg is nyerték.

    A fejlődésük ugyan bizalommal tölti el őket, ám az amerikai ügyvezető és Stella is türelemre, valamint szerénységre inti a papaya színű alakulatot. Ha sikerül jól kezdeniük a 2024-es szezont, akkor akár futamot nyerhetnek a következő évben. A tavaly átadott új szélcsatornájuk és a riválisoktól igazolt nagyágyúk miatt jó pozícióban van a csapat, a kérdés az, mennyire tudnak élni a lehetőségeikkel.

    Ugyanakkor az idei szezon vizsgálva arra kérték az olasz csapatfőnököt, nevezze meg azt a három versenyzőt, akit jelenleg a legjobbnak tart a rajtrácson. Max Verstappen és Lando Norris mellett Fernando Alonso nevét említette Stella. A kétszeres világbajnok a Ferrarival dolgozott együtt az 52 éves szakemberrel. 2010-2014-ig a spanyol versenymérnöke volt, majd együtt igazoltak át 2015-ben a McLarenhez. Ugyanakkor a hétszeres világbajnok nem fért fel a listára.

    „Lando (Norris) az egyik legjobb versenyző a rajtrácson. Nagyon gyors, nagyon erős a versenyeken és jól kezeli az abroncsokat is. Ha Landóra gondolok, úgy vélem a bajnoki címért harcolna ha a jó autót tudnánk neki biztosítani. Ugyanakkor ott van Oscar is, aki tehetséges és nagyon intelligens. Érdekes tulajdonságokkal rendelkezik és nagyon nyugodt. Ám, ha a legteljesebb versenyzőről beszélünk, akkor nekem azonnal Fernando Alonso jut az eszembe. Alapvetően neki nincsenek gyengeségei, és ez teszi őt egyedivé. Ugyan sok mindenben nem ő a legjobb, viszont a legtöbb területen nagyon erős. Oscarban az ő erős elméjét és gondolkodásmódját látom. E tekintetben egyértelműen olyan, mint Fernando. Vezetés közben is képes matematikai számításokat végezni. Míg a versenyzői fejlődés teszi Landót olyan teljessé. Ez szintén Fernandóra emlékeztet. Így tehát ugyanabban az autóban szerintem a három legjobb versenyző Max Verstappen, Lando Norris és Fernando Alonso lenne” – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke.

  • Norris Olaszországba utazott, hogy Vettel, Hamilton és Alonso nyomdokaiba lépjen

    Norris Olaszországba utazott, hogy Vettel, Hamilton és Alonso nyomdokaiba lépjen

    Lando Norris sem maradt díj nélkül, rangos elismerést vehetett át Olaszországban tegnap.

    A McLaren brit versenyzője az év elején még a pontszerző helyeknek is örülhetett, ám a szezon közepén fordult a kocka, és a wokingi csapat a Mercedes és a Ferrari mellett találta magát. A Red Bull ellen Oscar Piastri révén volt némi ellenszerük, ugyanis az ausztrál versenyző megnyerte a Katari Nagydíj sprintversenyét.

    Norris azonban a második helyig jutott csak idén, így első győzelmének megszerzése még várat magára. Ugyanakkor a 24 éves pilótát a boxutcai pletykák szerint a legtöbb csapat a köreiben akarja tudni. A Red Bull és az Audi folyamatosan a „vadászok” névsorát erősíti, sőt a legújabb pletykák szerint a Ferrari is lecsapna 2025 után Norrisra.

    Ám a fiatal versenyző továbbra is hűséges a McLarenhez, és legfőbb célja a papaya színű alakulatot hozzásegíteni a győzelemhez. A brit pilóta kvalitásai és eredményei magukért beszélnek, épp ezért idén a Lorenzo Bandini-trófeát ő vehette át.

    A díjat 1992 óta annak a csapatnak vagy versenyzőnek ítéli oda a 12 főből álló testület (a legtöbbjük korábban Forma-1-es csapatfőnökként is bizonyított), aki vagy akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az adott évben az autósportban.

    Idén az elismerést Faenzában Lando Norris vehette át, ám korábban már Charles Leclerc, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Michael Schumacher és Fernando Alonso is a díjazottak között szerepelt.

    A trófea átadása után Norris annak leejtésével viccelődött, felidézve a Magyar Nagydíjon történt eseményeket.

     

  • Norris bátor kijelentést tett: 2024-ben nyerni fogok a McLarennel

    Norris bátor kijelentést tett: 2024-ben nyerni fogok a McLarennel

    Lando Norris úgy véli, jövőre minden összeáll ahhoz, hogy megszerezze az első futamgyőzelmét a Forma-1-ben.

    A brit versenyző 2021-ben közel került ahhoz, hogy a dobogó tetején ünnepeljen, ám az időjárásváltozás és az ahhoz kapcsolódó rossz döntés megfosztott az élménytől. Idén a Brit Nagydíjon vezette a versenyt pár kör erejéig a 24 éves pilóta, ám Max Verstappen átvette tőle az első helyet, és megnyerte a futamot.

    A McLaren év közben rengeteget fejlődött. Az első versenyeken még a pontszerző helyeknek is örülhettek, míg az év végén már a második pozíció is némileg csalódást okozott az alakulatnak. Norris a fejlődésüket látva bizakodó. Az új szakemberek, akik januártól csatlakoznak a csapathoz (Rob Marshall a Red Bulltól, míg David Sanchez a Ferraritól igazolt a papaya színű istállóhoz), továbbá az idén átadott szélcsatorna is reménnyel tölti el a pilótát.

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója úgy véli, 2025-ben aknázhatja ki teljesen a csapat a benne rejlő potenciált, ám Norris már jövőre lát esélyt a futamgyőzelemre.

    „100%-ig biztos vagyok abban, hogy sikerülhet. Jövőre itt leszek a McLarennel, úgy érzem már nagyon közel vagyunk. Több dolog már a helyére került, és van pár új srác akik más csapatoktól szerződtek hozzánk. Talán most vagyunk a legjobb pozícióban, ha az elmúlt 10 évet nézzük. Úgy érzem, több dolog vár ránk jövőre. Végre ott van a szélcsatorna is, és sok minden jobban összeállt, mint eddig valaha. Jól kell kezdenünk a szezont. Idén borzalmasan nyitottunk, a végén mégis nagyon erősek lettünk. Így ha erősebbek kezdjük az évet, akkor nagyon jó szezonunk lehet” – nyilatkozta Norris.

  • Ricciardo és Norris helyett Sainz lesz a befutó a Red Bullnál?

    Ricciardo és Norris helyett Sainz lesz a befutó a Red Bullnál?

    Sajtóértesülések szerint nem úgy alakulnak tárgyalások a Ferrarival, ahogy arra Carlos Sainz számított, így más alternatívát kereshet magának.

    Napok óta lázban tartja a rajongókat a La Gazzetta dello Sport információi. Az olasz lap arról számolt be, hogy a Scuderia megkezdte a tárgyalásokat a versenyzőivel, ám egyelőre csak az egyik pilóta örülhet.

    A napilap úgy tudja, hogy a vörösök továbbra is Charles Leclerc-re építenék a csapatot, így 2029-ig nem is eresztenék a monacóit. Sőt, fizetése Lewis Hamilton és Max Verstappen bérével vetekedhetne.

    Mindaddig Sainzot csak 2025 végéig tartaná meg a Ferrari, így utána szabadon eligazolhatna a 29 éves versenyző. A neve korábban már a Sauber élén szerepelt, ugyanis egykori csapatfőnöke, Andreas Seidl az Audivá váló csoport igazgatója lett.

    Sajtó: Leclerc hosszabbított a Ferrarival, Sainzcal egyvalamiben nem tudnak megegyezni

    Ugyanakkor egy másik ösvény is kirajzolódhat a spanyol előtt. Sergio Pérez szerződése 2024 végén lejár, ám ha nem kapja össze magát a mexikói, akkor a Bikák előbb is megválhatnak tőle. Ugyan a helyére leginkább Daniel Ricciardo pályázik, míg Lando Norris állandó szereplője az osztrák csapattal kapcsolatos pletykáknak, addig az olaszok úgy tudják, Sainz is a befutók között szerepel.

    Mivel a „hírek” szerint a Ferrari nemigen ragaszkodik a 29 éves versenyzőhöz, nem kizárt, hogy a spanyol visszatérne korábbi „neveldéjébe”. 2015-ben Max Verstappen csapattársaként vitézkedett a Toro Rossónál a versenyző, ám a Red Bull 2016-ban már a fő alakulathoz ültette át a hollandot. Sainz a Renault-hoz, majd a McLarenhez igazolt, míg 2020-ban kiderült, hogy Sebastian Vettelt váltja a Scuderiánál.

    Sainz és Leclerc az elmúlt három évben hasonló teljesítménnyel zárta a szezonokat. 2021-ben a spanyol több pontot szerzett csapattársánál, míg tavaly első győzelmét is abszolválta. Idén egyedüliként a 29 éves versenyző tudott futamot nyerni Szingapúrban, míg az egyéni listán idén 6 ponttal szerzett kevesebbet monacói csapattársánál.

  • Norris görcsösen vágyik az első alkalomra, ezért túlerőlteti

    Norris görcsösen vágyik az első alkalomra, ezért túlerőlteti

    Pedro de la Rosa szerint meg van az oka annak, miért kezdett el többet hibázni Lando Norris, és miért tolja túl néha a pályán.

    A McLaren versenyzője az ötödik szezonját teljesítette idén a csapattal. Míg az év elején a pontszerzésnek is örültek, addig a szezon közepén a brit pilóta már a dobogón találta magát. A wokingi istálló fejlesztései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és esélyekkel ruházták fel a csapatot.

    A papaya színű alakulat versenyzőpárosában rengeteg a potenciál, ugyanis az újonc Oscar Piastri is gond nélkül megugrotta a mércét. Sőt, sprintfutamon is diadalmaskodott az ausztrál, amit csapattársának nem sikerült még abszolválnia.

    Norris 2021-ben nagyon közel került az első győzelme megszerzéséhez. Oroszországban a leggyorsabbnak bizonyult, és a futam utolsó harmadáig az élen haladt. Ám a megváltozott időjárás és az elhibázott döntések miatt a Mercedes kiénekelte a sajtot a McLarentől. Norris így negatív rekordok birtokosa is lett, mivel ő az a versenyző, aki a legtöbb ponttal és dobogós helyezéssel rendelkezik úgy, hogy még nem nyert versenyt.

    A 24 éves pilóta vállán ott pihen az a frusztráció, ami csak az első győzelem megszerzése után szűnik meg. Emiatt a a brit túlhajtja magát és többet is hibázik a megszokottnál.

    Lando Norris, McLaren
    Pedro de la Rosa szerint Lando Norris túlságosan ráfeszült a győzelem megszerzésére – Fotó: McLaren

    Az Aston Martint segítő de la Rosa látja Norrisban a potenciált, és úgy véli, előbb-utóbb sikerül áttörnie az utolsó akadályt is a fiatal versenyzőnek.

    „Úgy vélem, sokba kerülni neki az, hogy az első győzelem megszerzésének árnyékában él. Azért hajt annyira, mert szüksége van rá, megérdemli azt a győzelmet. Meg tudja csinálni, a kvalitásai megvannak, de a hétvégék során kicsit vissza kellene vennie. Mindig van egy pont, amikor már túlhajtja magát. Nem hinném, hogy nyommás nehezedik rá Oscar (Piastri) miatt. Nagyon jó versenyző és erős csapattárs, de Landót ez nem zavarja. Viszont ott van benne az a szorongás, hogy nyernie kell, és ezt gyorsan akarja véghez vinni” – nyilatkozta a spanyol az F1 Nation podcast legújabb részében.

    Damon Hill így egészítette ki az 52 éves ex-versenyző gondolatmenetét:

    „Fáj az, amikor egy csapatnál versenyzel évek óta, majd felbukkan egy új srác és nyer. Oké, egy sprintverseny volt, de nem így kellett volna lennie. A legelszántabb és leghűségesebnek srácnak kellett volna ezt tennie, így ezek a dolgok átfutnak az ember fején.”

  • „Ezt többet ne mondd!” – Norris tisztázott egy-két dolgot Verstappennel kapcsolatban

    „Ezt többet ne mondd!” – Norris tisztázott egy-két dolgot Verstappennel kapcsolatban

    Max Verstappen és Lando Norris ugyan jól ki jön egymással, ám ez nem befolyásolja azt, hogy a brit pilóta le akarja nyomni ellenfelét.

    Sergio Pérez szerződése 2024 végéig érvényes, ám a gyenge teljesítménye miatt egyre többen jósolják a távozását a csapattól. Az idei szezonban többször felmerült már a mexikói versenyző menesztésének témaköre, ám az alakulat mindannyiszor leszögezte, hogy tiszteletben akarják tartani a kontraktust.

    Mindaddig a potenciális jelöltek listáját Daniel Ricciardo mellet Norris vezeti. Boxutcai pletykák szerint a Bikák már meg is környékezték a brit versenyzőt, ám az érintett a papaya színű csapat felívelő teljesítménye miatt jelenlegi alakulatát választotta.

    A McLaren a fejlesztési verseny toronymagas győztese lett. Az év elején még a pontszerző helyek is elérhetetlennek tűntek az istálló számára, míg a szezon közepén már a pódiumon álltak. Ugyanakkor a Norris-Red Bull házasság lehetséges létrejötte tovább foglalkoztatta a médiát.

    A háromszoros világbajnok és a brit pilóta jó kapcsolatot ápol egymással. A két versenyző gyakran összejár, és közösen játszik, sőt Kelly Piquet kislányának születésnapi buliján is részt vett a 24 éves pilóta. Ám amikor az egyik újságíró „legjobb barátoknak” nevezte a két versenyzőt, Norris megálljt parancsolt:

    Lando Norris, Max Verstappen, McLaren, Red Bull
    Lando Norris és Max Verstappen – Fotó: Clive Rose/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Ő nem a legjobb barátom, soha többé ne mondj ilyet! Tiszteljük egymást és jól kijövünk a másikkal, amolyan távoli barátok vagyunk, de ennyi. Csupán nagyon tiszteljük a másikat” – magyarázta a brit pilóta.

    A 24 éves versenyző elismerte, hízelgő, hogy a jelenlegi legjobb istállóval társítják, de kijelentette, ő a McLarennel szeretne nyerni.

    „Az autójuk fenomenális. A Red Bull az elmúlt években elképesztő munkát végzett, csakúgy, mint idén. Bárkinek hatalmas elismerés lenne, ha elkapná őket. Nem csak a tempójuk jó, de még a gumikezelésben is kiemelkedőek. Max az egyik legjobb pilóta, így nehéz ezt a kombinációt legyőzni. Ugyanakkor úgy érzem, már majdnem ott vagyunk az áttörés kapujában.”

    Mindaddig korábban Verstappen így nyilatkozott Norrisról:

    „Nagyon jól kijövök Landóval, ő a legjobb barátom a mezőnyben. Ő normális, önmagát adja és imádja azt, amit csinál. Már a gokartos éveinkben láttam, hogy milyen gyors, bár sosem versenyeztünk egymás ellen. A jó teljesítményei nem csak egyszeri estek voltak, mindig az élmezőnyhöz tartozott. Számomra egyértelmű volt az, hogy ő itt lesz. Lando néha egy kicsit félénk, de nagyon kedves srác. Látszik, hogy mennyit fejlődött emberileg az évek alatt. Ez segíti a teljesítményét is, mivel jobban bízik magában.”

  • Olyan ziccer volt a Red Bull birtokában Norrisszal kapcsolatban, amit nem hagyhatott ki

    Olyan ziccer volt a Red Bull birtokában Norrisszal kapcsolatban, amit nem hagyhatott ki

    Vélhetőleg a McLaren legújabb szponzorszerződésére reagált a Red Bull a közösségi médiás felületein egy videóval.

    A papaya színű istálló és a Monster Energy bejelentették, hogy jövőre együtt folytatják útjaikat. A Mercedes mögül kihátrál a vállalat, ám Lewis Hamilton támogatását továbbra is folytatják.

    Az együttműködés keretein belül a gyártó logója és felirata a versenyzők ruháin, sisakjain, sapkáin és az italos kulacsaikon jelennek meg a McLarennél.

    A meglepő hír hallatán az osztrák istálló egy olyan felvételt tett közzé, amin Lando Norris a verseny után épp egy Red Bull energiaitalt kortyolgat Max Verstappen mellett.

    Üzenetként hozzáfűzték, a szükséges pillanatban mindig számíthat rájuk a brit pilóta.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

    A Red Bull már régóta szemet vetett a 24 éves versenyzőre, ám Norris mindeddig kikosarazta az osztrák istállót. Jenlegi szerződése a brit csapattal 2025 végén jár le, így ha a papaya színű alakulat nem tud addig feljebb kapcsolni, a fiatal a távozás mellett dönthet.

  • Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Norris úgy érzi, emiatt ő is kérhetne prémiumot a Mercedesnél

    Lando Norris nevetve megjegyezte, ő is sorban állhatna a prémiumosztásnál a Mercedesnél, mivel akaratlanul is segített nekik.

    A 2023-as szezon utolsó versenyén még dúlt a csata a Ferrari és a csillagosok között a konstruktőri lista második helyéért. A verseny alatt is változott folyamatosan a sorrend, ám Sergio Pérez és a brit versenyző ütközése egy újabb változót dobott az egyenletbe.

    A mexikói versenyző próbált a McLaren pilótája mellett elmenni, ám túl magabiztosan követelte magának az előzést, és nem hagyott helyet ellenfelének a manőver során. A két autó összeért, de mindkét fél folytatni tudta a versenyt.

    A stewardok a Red Bull piiótáját látták vétkesnek, így 5 másodperces büntetéssel szankcionálták. Pérez így hiába előzte meg George Russellt, nem tudta kiautózni a különbséget, emiatt Charles Leclerc utolsó próbálkozása (elengedte a 33 éves pilótát az utolsó előtti körben, de Pérez már nem tudott elszakadni) is kudarcba fulladt.

    3 ponttal többet szerezett az év végi összesítésben a Mercedes, így a konstruktőri második helynek ők örülhettek. Ám a papaya színű motorpartnerük brit versenyzője megjegyezte, ő is kér bónuszt az eset miatt.

    „Nem hiszem, hogy ez változtatott az eredményünkön. Valójában ezzel a Mercedesnek segítettem a második helyért zajló csatában. Megköszönhetnénk nekem azzal, hogy adnak egy kis bónuszt” – nyilatkozta nevetve Norris.

    Lando Norris, McLaren
    Lando Norris – Fotó: McLaren

    A 24 éves versenyző az ütközéshez még a következőket fűzte hozzá:

    „Meg tettem, amit tudtam. Rengeteg helyet hagytam neki, de ő nekem jött, így büntetés kapott. Megérdemelte, ilyen egyszerű.”

    A McLaren az év elején még a mezőny hátsó felébe tartozott, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a szezon végén már a dobogós helyezésekért csatáztak. Norris a szezon végén megköszönte csapatának a kemény munkát.

    „Nagyon boldogok vagyunk az egész csapattal. Hatalmas előrelépést tettünk meg, nagyobbat, mint a Mercedes vagy a Ferrari. Nagyon büszke vagyok mindenkire. Szerettem volna egy kicsit jobb helyen végezni a hétvégén? Abszolút. Ám valamiért vasárnap nem volt meg a tempónk, és a boxkiállásnál vesztettünk némi időt, de ez előfordul. Nem hibáztatom a szerelőket, egész évben fantasztikus munkát végeztek, nagyon hálás vagyok emiatt. Az elmúlt egy hónap szerintem mindenkit nagyon megviselt. A szerelők és a mérnökök a kulcsai ennek az egésznek, ők azok akik előttünk itt vannak és csak utánunk mennek el. Köszönöm nekik. Ők valóban elfáradnak, míg mi versenyzők kiváltságos életet élhetünk. Később érkezünk, és korábban is megyünk haza. Mindenki kipihenheti magát most egy kicsit, otthon tölthetünk egy kis időt. Egy darabig én is elfelejtem a Forma-1-et, majd mikor visszatérünk már a következő kihívásokra koncentrálok.”

  • Tavaly nagy siker volt, de idén nem mindenki jelent meg a versenyzők vacsoráján (kép)

    Tavaly nagy siker volt, de idén nem mindenki jelent meg a versenyzők vacsoráján (kép)

    Kevesebb létszámmal ugyan, de idén is együtt vacsoráztak a versenyzők az Abu-Dzabi Nagydíj előtt.

    Tavaly Lewis Hamilton szervezte a pilóták közös vacsoráját Sebastian Vettel búcsúztatója kapcsán. Minden versenyző tiszteletét tette az eseményen, és egy kellemes estével köszöntek el a négyszeres világbajnoktól. A 66 milliós számlát is fizette a hétszeres világbajnok, aki pozitívan nyilatkozott egy éve a közös programról.

    Kiderült, ki fizette a 66 millió forintos cechet Vettel utolsó vacsoráján

    Idén is hasonló elfoglaltságot szerveztek a versenyzők, és a 2022-es alkalomhoz hasonlóan a Michelin-csillagos Hakkasan étterembe látogattak el. Ám ezúttal nem mindenki jelent meg az eseményen. Guanyu Zhou Instagram-sztoriban tett közzé egy képet, amint látszik hogy foghíjas a mezőny, és csak 11 pilóta ül mosolyogva az asztalnál.

    Lance Stroll, Pierre Gasly, Carlos Sainz, George Russell, Alex Albon, Daniel Ricciardo, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou, Charles Leclerc és Lewis Hamilton látható a fotón, míg a brit világbajnok melletti üres szék ideiglenes tulajdonosára nem derült fény.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés


    Ugyanakkor egy X-re (Twitter) feltöltött videón a McLaren két versenyzője is látható (így a hiányzók névsorát vélhetően Max Verstappen, Sergio Pérez, Fernando Alonso, Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Logan Sargeant és Esteban Ocon erősíti).

    Az eseményről nemigen nyilatkoztak a résztvevők, és arra sem tértek ki, miért nem jelent meg mindenki a vacsorán. Sőt, ezúttal azt sem árulták el, hogy ki rendezte a számlát az esemény végén.