Címke: Lando Norris

  • Piastri nem hiszi, Norris kizárta, hogy a McLaren utóbbit akarta segíteni az elrontott stratégiával

    Piastri nem hiszi, Norris kizárta, hogy a McLaren utóbbit akarta segíteni az elrontott stratégiával

    Lando Norris kizárta, Oscar Piastri pedig nem hiszi, hogy a McLaren azért rontotta el a taktikát a Katari Nagydíjon, mert nem akarta a britet hátrányos helyzetbe hozni. 

    Nagy csapás érte a McLarent a Katari Nagydíjon, egy rossz döntés ugyanis a csapat győzelmébe, nagy valószínűséggel kettős sikerébe került. A wokingi istálló a futam eleji biztonsági autós fázis során kint tartotta a pályán az akkor 1. helyen haladó Piastrit és 3. helyen autózó Norrist, miközben a mezőny összes többi tagja kiállt kereket cserélni.

    Mivel safety car alatt ez sokkal rövidebb időt vesz igénybe, és a 25 körben limitált etaphosszok miatt a McLarennek is kötelező volt kétszer kiállnia, Piastri és Norris hátrányba került az üldözőikkel szemben, ezt a hátrányt pedig végül a jobb tempójuk ellenére sem tudták ledolgozni, így az ausztrál a 2., csapattársa pedig a 4. helyen ért célba, miközben Max Verstappen nyert, és 12 pontra csökkentette lemaradását a brittel szemben.

    Lando Norris a verseny után ugyanazt mondta, amit Andrea Stella csapatfőnök és Zak Brown vezérigazgató, azaz, hogy egyszerűen rossz döntést hoztak.

    „Nehéz. Csak hinnünk kell abban, hogy a csapat a jó döntést hozza, ami mindig egyfajta szerencsejáték – értékelt a Sky Sports-nak. – Úgy érzem, most mi voltunk azok, akik bevállaltuk ezt. Most már tudjuk, hogy rossz döntés volt, és nem kellett volna meglépni, hiszen Oscar elvesztette a győzelmet, én pedig a második helyet. Ma nem végeztünk jó munkát, de sok más versenyen igen, és emiatt nyertük meg a konstruktőri bajnokságot hat vagy hét futammal ezelőtt. Nem a legszebb napunk a mai, de ilyen az élet.”

    A futamot eltaktikázó McLaren elismeri: nem gondoltak arra, amire mindenki más igen

    Norristól megkérdezték, hogy a sokat bírált papaja-szabályok miatt nem álltak-e ki, magyarán, a McLaren elsősorban a pilótái közötti egyenlőségre törekedett-e, hiszen egy dupla cserével benne volt a pakliban, hogy a mögöttük érkezők miatt Norris több pozíciót veszít, és nem tud közvetlenül Piastri mögött visszatérni a pályára, de ő kerek-perec azt mondta, hogy nem.

    „Semmi közük nincs ehhez. Mindenki azt hiszi, hogy igen, de semmi közük hozzá – szabadon versenyezhetünk. A Red Bull ma ugyanolyan gyors volt, mint tegnap, jobb munkát végeztek csapatként, és a jó döntést hozták meg. Ennyi. Ki fogjuk elemezni a dolgokat, megnézzük, mit csinálhattunk volna jobban. De már tudjuk, hogy nem hoztunk jó döntést. Nem lehet mindig mindent jól csinálni. Ők végzik a munkájukat, én végzem a sajátomat. Ha mindenki ezt teszi, rendben leszünk.”

    Noha Piastri szintén faragott a hátrányán Norrisszal szemben, így is 16 pontos lemaradásban várhatja az utolsó futamot, ami azt jelenti, hogy egy győzelemmel is csak akkor tudná megnyerni a címet, ha Norris a 6. vagy annál rosszabb helyen ér célba.

    „Még nem beszéltem senkivel, de elég szarul érzem magam, ahogy azt te is el tudod képzelni – mondta az ausztrál a Sky Sports riporterének. – Nem is tudom, mit mondjak. Nem találtuk el a stratégiát. A tempó nagyon erős volt, egyetlen hibát sem követtem el. Kár érte. A csapatra bíztam, hogy eldöntsék, kiálljunk-e vagy sem, mert náluk több információ van, mint nálam. De hát, igen…”

    Azt pedig Piastri sem gondolja, hogy a csapat egyenlősdit játszott, és ezért rontották el a stratégiát. „Nem vagyok biztos benne, hogy ennek bármi köze volt hozzá. Egyszerűen lehet, hogy csak elrontottuk. Meg fogom beszélni a csapattal” – közölte, az utolsó futamról pedig azt mondta: „Csak úgy próbálok majd menni, mint ezen a hétvégén. Bőven elég jó voltam ahhoz, hogy domináljam ezt a hétvégét, és ha ugyanezt tudom hozni Abu Dzabiban is, boldog ember leszek.”

  • Így lehet világbajnok Lando Norris már ma este

    Így lehet világbajnok Lando Norris már ma este

    Lando Norris akár már a magyar idő szerint délután 5 órakor rajtoló Katari Nagydíjon megnyerheti pályafutása első világbajnoki címet. Mutatjuk, milyen forgatókönyvek esetén ünnepelhet ma este a McLaren britje.

    Norris jelenleg 396 ponttal áll az összetett élén a 374 pontos Oscar Piastri és a 371 pontos Max Verstappen előtt, azaz előnye 22, illetve 25 pont. A versenyt a 2. helyről kezdi Piastri mögül és Verstappen elől, és amennyiben a három vb-aspiráns ebben a sorrendben ér célba, a holland elveszíti a matematikai esélyét arra, hogy az abu-dzabi szezonzárón világbajnok legyen. Piastri azonban nem, mert Norris előtt végez. Utóbbinak ugyanis egyedül akkor van esélye világbajnokká válni Katarban, ha megelőzi a csapattársát, de akkor sem mindegy, hogy hanyadik helyen tesz ezt.

    Norris számára a legegyszerűbb módja az lenne a vb-cím bebiztosításának, ha megnyerné a versenyt, akkor ugyanis nem kell számolgatnia, a másik két rivális eredményétől függetlenül ő a világbajnok. De nem csak így lehet az övé a végső győzelem, matematikailag ugyanis az első 8 hely bármelyikén lesz esélye világbajnokká válni, de értelemszerűen minél hátrébb zár, annál több segítség kellene ehhez Piastritól és Verstappentől.

    Alább mutatjuk, hogy Norris mely helyezése esetén hol kellene végeznie a két ellenfelének ahhoz, hogy az éllovas már Katarban örülhessen:

    Lando Norris Oscar Piastri Max Verstappen
    1.  mindegy, hol végez mindegy, hol végez
    2.  4. vagy rosszabb 3. vagy rosszabb
    3. 5. vagy rosszabb 4. vagy rosszabb
    4. 6. vagy rosszabb 5. vagy rosszabb
    5. 7. vagy rosszabb 6. vagy rosszabb
    6. 8. vagy rosszabb 7. vagy rosszabb
    7. 9. vagy rosszabb 8. vagy rosszabb
    8. 11. vagy rosszabb 9. vagy rosszabb

     

  • Alonso ütközést vár – Verstappen mindent vagy semmit alapon nekiront a McLareneknek?

    Alonso ütközést vár – Verstappen mindent vagy semmit alapon nekiront a McLareneknek?

    Minden bizonnyal a rajt lesz a kulcsa annak, hogy Max Verstappen meg tudja-e előzni Lando Norrist a Katari Nagydíjon, ezzel életben tartva világbajnoki esélyeit. Zak Brown szeerint a holland meg fog próbálni elsőként elfordulni, míg Fernando Alonso ütközést vár.

    A Katari Nagydíj 19 körös sprintjét elnézve kiemelt jelentősége lehet a vasárnapi nagydíjon a rajtnak, mert bár ezúttal 57 kört kell megtegyenek a versenyzők és a biztonsági okból limitált etaphosszok miatt legalább kétszer mindenkinek kereket kell majd cserélnie, a másik autó követése így is nehéznek ígérkezik. Ez a három bajnokaspiráns közül egyértelműen Max Verstappen számára a legrosszabb hír, hiszen a holland a pole-ból induló Oscar Piastri és a második helyről kezdő Lando Norris mögül, a harmadik rajtockából vág neki a futamnak, és ha Norris mögött zár, akkor a matematikai esélyét is elveszíti a világbajnoki címre.

    A hollandnak tehát nincs veszítenivalója, és mivel a rajt kínálkozik a legnagyobb lehetőségnek bárki számára a pozíciónyerésre, minden bizonnyal mindent meg fog tenni, hogy legalább Norrist, de lehetőség szerint mindkét McLaren-pilótát megelőzze. Erre számít Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója is.

    „Az biztos, hogy [Verstappen] megpróbál majd elsőként befordulni az egyes kanyarba, úgyhogy én biztos nem hagynám ki holnap a rajtot. A célunk az, hogy a papaja nyerje a bajnokságot, szóval ha ott tudunk végezni, ahonnan indulunk, és így Abu-Dzabiban már csak házon belüli csata marad, az a mi célunk. Ha pedig a srácok úgy döntenek, hogy helyet cserélnek, az az ő döntésük, nem érdekel” – nyilatkozta az amerikai üzletember az F1 TV-nek.

    Brown elmondta azt is, hogy Norris és Piastri között természetesen szabad lesz a verseny. „A szokásos módon megy minden tovább. Ismerik a szabályokat, mi pedig imádjuk nézni, ahogy versenyeznek; keményen, de tisztán küzdenek egymással. Tudják, hogy ha meg tudnak lépni a mezőnytől, akkor jó esélyeink lesznek Abu-Dzabiban. De majd meglátjuk, először ezt még meg kell csinálniuk.”

    Verstappen
    Verstappen is tudja, hogy amennyiben a rajt után harmadik lesz, nehezen fogja tudni elkapni a két McLarent | Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Helmut Marko, a Red Bull motorsport-tanácsadója a német Sky-on egyetértett azzal a felvetéssel, hogy tűzijátékra készülhetünk Verstappentől. „Mindenképpen. És amikor tudod, hogy Max melletted van, a legtöbb pilóta ideges lesz” – mutatott rá az osztrák, majd az Autosportnak elmondta: „Szinte lehetetlen előzni. Úgy gondolom, az első kanyarban vagy az első két körben kell megpróbálni. De két kiállás lesz, ami némi taktikai lehetőséget kínál.”

    Verstappen autóján a sprint után jelentős változatatásokat hajtott végre a Red Bull, amivel sikerült megszűntetni a pattogást, és bár nagy tempónál továbbra is alulkormányzottság lépett fel, az RB21-es a versenyre jobb kiindulási alapot biztosíthat a hollandnak.

    „Sok mindent megváltoztattunk. Először is egy másik régi padlólemezt tettünk fel, ami jobb állapotban volt, mint a sérült, és más módosításokat is végeztünk – ecsetelte Marko. – Sikerült megoldani a gondot, és ez meg is látszott. Egész hétvégén nagyjából fél másodperccel voltunk lemaradva, most viszont csak két tizeddel, ami magabiztossá tesz minket. Még mindig optimista vagyok, mert a különbség a közepes és a kemény gumin még kisebb volt, szóval hiszem, hogy a futamon versenyképesek lehetünk.”

    Mindent meg fog próbálni

    A verseny utáni sajtótájékoztatón természetesen mindkét McLaren-pilótát és Verstappent is kérdezték a rajtról. Elsőként Piastri válaszolt ezzel kapcsolatos kérdésre, és elmondta, valószínűleg a rajt lesz a futam kulcspillanata.

    „Valószínűleg a rajt a legfontosabb dolog, amit jól kell csinálnom a versenyen. A sprinten láthattuk, mekkora előnyt jelent tiszta levegőben autózni. Az etaphosszok miatt eléggé gyors futam lesz, úgyhogy valószínűleg a jó rajt a legfontosabb, de azért utána is sok minden történhet” – közölte az ausztrál.

    „Második vagyok, szóval nem a legjobbak az esélyeim a győzelemre, de igen, csak arra fókuszálok majd, hogy megpróbáljak jól rajtolni. Ez minden” – mondta már Norris.

    „Mindent meg fogunk próbálni, amit csak tudunk. A rajtnál, az első kanyarban, és az összes körben” – jelentette ki Verstappen.

    NE HASZNÁLD!
    A sprinten hiába próbálkozott az első néhány körben a holland, esélytelen volt Norris ellen | Fotó: Eric Alonso / DPPI

    A négyszeres világbajnoktól ezután megkérdezték, hogy lesz-e lehetősége előrelépni a rajt utáni is, ha esetleg ott nem jön össze.  „Nehéz lesz – válaszolta. – A sprinten is próbálkoztam, de aztán bekerülünk abba a tartományba, amelyben sokat szenvedünk a gumikkal és nem tudjuk tartani a tempót. Látva Oscar utolsó köreit a sprinten, nekem le kellene vágnom egy kanyart, hogy olyan tempóra legyek képes. A futamon talán kicsit jobb lesz a helyzet, de etől még szerintem nehéz lesz. De meglátjuk, hosszú a verseny, bármi megtörténhet.”

    Végül mindhárom pilótától megkérdezték, hogy a mai lesz-e életük legfontosabb rajtja.

    „Talán igen, de talán nem – mondta Verstappen. – Soha nem tudhatod, hogy mi történik a versenyen. A sprint eléggé unalmas volt, mert egyszerűen nem lehet követni a másikat, mert túlmelegednek a gumik. Ráadásul a gyors kanyarok és a magas tapadású aszfalt sem segít. A nagydíjon sokkal több üzemanyag lesz az autókban. A rajt bizonyára fontos lesz, de soha nem lehet tudni. Más autók is befolyással lehetnek rád és tönkretehetik a versenyed. Jelenleg lehetetlen megmondani, hogy unalmas futam lesz-e.”

    „Nyilván fontos, de hogy fontosabb-e vagy sem? Nem igazán – vélekedett Piastri. – Továbbra is 25 pontot lehet szerezni holnap, és nyilván ott a bajnokság, de ez is csak ugyanannyira fontos verseny, mint bármelyik másik.”

    Norris csak annyit tett hozzá, hogy az ő oldalán sokkal rosszabb a tapadás, „de ez normális.”

    Akármi is lesz, azt alighanem mindenki szeretné elkerülni, hogy ütközéssel dőljön el a világbajnoki cím, Fernando Alonso a spanyol DAZN-nek nyilatkozva azonban nem zárta ki, hogy történni fog valami ilyesmi. „Szerintem lesz némi kontakt a rajtnál a mezőny elején. Ez a jóslatom” – modta egy mosoly kíséretében a 44 esztendős veterán.

  • Norris és Russell kamerák előtt kezdett vitatkozni a katari időmérő után

    Norris és Russell kamerák előtt kezdett vitatkozni a katari időmérő után

    Vicces közjáték zajlott le a Katari Nagydíj időmérő edzése után George Russell és Lando Norris között, amikor a Mercedes pilótája számonkérte riválisát, hogy mit terjeszt róla a sajtónak.

    Norris a 2. helyet szerezte meg, Russell pedig a 4. lett a kvalifikáción, amelynek záró szakaszában a McLaren versenyzője belehibázott az utolsó mért körébe a kettes kanyarban, ezért kénytelen volt félbeszakítani azt. Norris az autóból kiszállva elmondta, hogy egyszerűen valami miatt alulkormányzottá vált a McLaren, ő pedig nem tehetett mást, mint elemelte a lábát a gázról, különben leszaladt volna az útról.

    Azaz az összetett éllovasa egyáltalán nem említette Russellt, ám miután már nem a bokszutcában, Jolyon Palmernek nyilatkozott, hanem a paddockban levő médiazónában folytatta a történtek ecsetelését, furcsa dolog történt. Amikor ugyanis éppen Russell mellett állva válaszolt a kérdésekre, a Mercedes versenyzőjét interjúvoló spanyol DAZN tévécsatorna kamerájából az látszott, hogy egyszer csak megbökte honfitársát, majd valószínűleg mondott is neki valamit, mire Russell rövid gondolkodás után nekiszegezte a kérdést, hogy „Haver, azt mondtad a sajtónak, hogy miattam rontottad el az egyes kanyart?”

    Ezután az alábbi párbeszéd játszódott le a két pilóta között.

    Norris: „Ki mondta ezt?”

    Russell: „Valaki azt mondta, hogy engem okolsz.”

    Norris: „A sajtónál vagyunk, haver. Nem csinálnak mást, csak baromságokat terjesztenek. Nem hiszem el, hogy nekik hiszel és nem nekem. Eléggé csalódáskeltő.”

    Russell: „Úgy hangzott, mint amit te is mondhattál.”

    Norris: „Mi történt egyáltalán? Hol voltál? Elengedtél?”

    Russell: „Szélárnyékot adtam neked, hogy segítsek megnyerni a bajnoki címet.”

    Végül Norris megkérte Russellt, hogy mutassa már meg, ki állította azt, hogy ilyesmit mondott, mire a két versenyző elkezdett a médiazóna távolabbi része felé tekintgetni, keresve a szóban forgó riportert, akit aztán meg is találtak.

    Russell végül a kamera innenső oldalán álló riporternek folytatva azt mondta, „csak szórakozom vele”, azaz Norrisszal, majd kifejtette, hogy valaki tényleg azt mondta neki, hogy Norris szerint miatta rontotta el az első kanyart (bizonyos mértékig zavaró lehetett, hogy a Mercedes közvetlenül a féktáv előtt még ott volt a célegyenes belső oldalán, de erről nyilván nem Russell tehetett, mert ő rendesen félreállt).

    A teljes párbeszéd alább nézhető meg:

    Hogy az egész vitatkozás csak egy gag volt-e, amit a két, egymással baráti viszonyt ápoló versenyző rögtönözve adott elő a sajtó képviselőinek, vagy valamennyi komolyság azért volt benne, az lehet, hogy majd később kiderül, mindenesetre jól sikerült a műsör.  Russell egy másik interjúban pedig Norrist is dicsérve elmondta, hogy a három vb-aspiráns egyaránt „nagyszerű versenyző”, és mindhárman úgy fognak hozzáállni a mai futamhoz, mint bármelyik másikhoz.

    „Szerintem Lando valószínűleg jobban le van lazulva, mint valaha, és igazán csodálatos volt az utóbbi öt-hat versenyen. Oscar a legrosszabb helyzetekben is eléggé nyugodt, Max meg nyilván Max. Ezt pozitív módon mondom. Ő nem fog stresszelni, mivel már így is négyszeres világbajnok. Nem hiszem, hogy ezek a srácok túl sokat fognak rám gondolni, de lehet, hogy tévedek. Remélem, hogy tévedek, és mindannyiuknak rosszul alakul a futama a rajt után” – mondta a 4. helyről induló brit.

  • Norris a kicsúszást kerülte el; Piastri nehéz futamra számít; Verstappen korlátokról beszélt

    Norris a kicsúszást kerülte el; Piastri nehéz futamra számít; Verstappen korlátokról beszélt

    Így értékelt a Katari Nagydíj időmérő edzésének első három helyezettje.

    Oscar Piastri elsőségét hozta a Katari Nagydíj időmérő edzése is, amivel az ausztrál versenyző eddig az összes tétre menő pályára lépés során az élen zárt ezen a hétvégén, és természetesen az lesz a célja, hogy vasárnap a futamot is megnyerje. Ezek után nem meglepő, hogy elégedetten értékelt.

    „Szinte nem változtattunk az autón [a sprint után], mert egész hétvégén minden remekül működött, ezért úgy voltunk vele, hogy ha valami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. A csapat nagyszerű munkát végzett. Kérdéses volt, hogy melyik gumit használjuk, mert a Q2-ben csináltam egy gyors kört a használt gumikon, de a Q3 nagyon jó volt az új gumikon, szóval nagyon elégedett vagyok. A holnapi két kiállással végig keményen fogjuk nyomni, nehéz verseny lesz” – tekintett előre a sprinten a Norrissza szembeni 24 pontos hátrányából kettőt lefaragó versenyző.

    Ami a csapattársát illeti, ő nem tudott mért kört teljesíteni a Q3 végén, mert hibázott a második kanyarban, majd elvette a gázt. „Nem is tudom, egy kis alulkormányzottság lépett fel és lecsúsztam volna a pályáról, ezért félbe kellett hagynom a kört – mondta. – Kár érte, de ez van. Oscar jó kört rakott össze, nagyon jól vezetett, és egész hétvégén jól megy. Nincs mire panaszkodnom, csak nem sikerült megcsinálnom a köröm, de még így is második lettem.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella a Sky Sports-nak eközben elmondta, voltak olyan területei az MCL39-esnek, amelyeken tudtak fejlődni az időmérőre.  „A sprint után, illetve a tegnapi sprintdőmérő után is láttuk, hogy van még lehetőség az autó jobbá tételére. Nem volt elég stabil a féktávokon, így azt gondolom, hogy a versenyzők és a mérnökök jó munkát végeztek annak az iránynak a meghatározásában, amivel javítani lehet az autó stabilitását. Ezt ma este Lando és Oscar is kihasználta és versenyképes köröket raktak össze.”

    „Mint gyakorlatilag egész szezonban, úgy most is nagyon szoros volt kettejük között a csata, és végül ezredmásodpercek döntöttek. Oscar a második próbálkozása során javítani tudott, míg Lando megszakította a körét, mert lement volna a pályáról. Megérdemelt pole ez Oscar részéről, és remélhetőleg holnap jó eredményre tudjuk váltani a versenyen” – értékelt az olasz szakember.

    Mivel Max Verstappen lett a harmadik, a három vb-aspiráns indulhat az első három helyről. Ahhoz azonban, hogy a holland az utolsó fordulóra megtartsa matematikai esélyét, le kell győznie Norrist. „Sosem lehet tudni. Az első néhány kör mindig lehetőséget jelent mindenkinek, de utána szerintem már elég egyértelmű lesz a helyzet mindenki számára” – felelte Norris arra a kérdésre, hogy a rajtnál mennyire kell hátrafelé tekintgetnie, Verstappen nyilatkozatában pedig szintén benne volt, hogy a rajt után lesz lehetősége pozíciót fogni.

    „Ez az időmérő egy kicsit jobb volt, de még mindig elég messze voltunk. Jobban éreztem magam, de még mindig vannak korlátok, amik nem engedik, hogy erősebben nyomjuk. De legalább harmadikak vagyunk, és ez több lehetőséget ad, miközben tudjuk, hogy itt elég nehéz előzni. Reálisan nézve ez egy kemény hétvége, egyszerűen nem olyan, amilyennek szerettem volna, de meglátjuk, mit tudunk csinálni holnap” – mondta a négyszeres világbajnok.

    A Katari Nagydíjat magyar idő szerint vasárnap délután 5 órától rendezik.

  • „Sokszor teljes ostobaságokat beszélnek” – Norris visszaszólt Verstappennek és a Red Bullnak

    „Sokszor teljes ostobaságokat beszélnek” – Norris visszaszólt Verstappennek és a Red Bullnak

    Lando Norris a Katari Nagydíj sprinftutama után reagált Max Verstappen hét eleji állítására, miszerint ha ő, mármint a holland vezetné az idei McLarent, a bajnoki küzdelem már több futammal ezelőtt eldőlt volna.

    „Max nyugodtan mondhat bármit, amit csak akar, mert valahol kivívta magának ezt a jogot azzal, hogy négy világbajnoki címet nyert. Nagyon tisztelem őt és szerintem ez általánosságban nagy tekintélyt ad mindenkinek. Hihetetlenül sok mindent elért, sokkal többet, mint amiről az emberek általában álmodni mernek” – kezdte válaszát Norris, majd ezután kicsit keményebb stílusra váltott.

    „Max általában sok mindenben képben van, de van egy csomó dolog, amiről nincs sok fogalma – tette hozzá, majd elmondta, hogy a Red Bullra általában véve jellemző ez a fajta megnyilvánulás. – Ez a Red Bull-féle hozzáállás is, ez az agresszív természet, és hogy sokszor teljes ostobaságokat beszélnek. Attól függ, hogy meg akarod-e hallani és akarsz-e beszélni róla – ahogy ti is imádtok –, vagy azt csinálod, amit mi csapatként: leszegett fejjel dolgozunk tovább, koncentrálunk. Lehet, hogy megnyerte volna [a bajnokságot a McLarenben], de eddig nem tette, és próbálkozik tovább.”

    Verstappen hátránya a katari sprinten 24-ről 25 pontra nőtt Norrisszal szemben, miután egy hellyel a 3. pozícióban befutó brit mögött zárt. Norris ezzel együtt nem dőlhet hátra, hiszen még ez sem ledolgozhatatlan különbség, csapattársa, Oscar Piastri pedig 2 ponttal közelebb került hozzá és már csak 22 pontra van tőle.

  • Norris egyszer sem látta a tükörben az őt üldöző Verstappent – így értékelt a top 3 a katari sprint után

    Norris egyszer sem látta a tükörben az őt üldöző Verstappent – így értékelt a top 3 a katari sprint után

    Oscar Piastri átmentené az időmérőre és a versenyre az eddigi formáját Katarban; Lando Norris nehéz kvalifikációra számít; George Russell pedig örül, hogy kibírták a gumijai. Így értékelt a katari sprintfutam első három helyezettje.

    Nem tartogatott izgalmakat a Katari Nagydíj sprintfutama az első három helyet illetően – sokat mondjuk hátrébb sem –, hiszen Oscar Piastri és George Russell senkitől sem zavartatva teljesíthette a 19 körös távot az első és második helyen, mögöttük pedig Lando Norrisnak is csak Max Verstappen kezdeti próbálkozásait kellett kibírnia. Érdekes, hogy a rajt után Russell-lel kis híján összeérő McLaren pilóta azt mondta, nem is látta a hollandot a tükrében – pedig a 2. körben Verstappen benézett a célegyenes végén –, ami persze lehet szándékos terelés is, elvégre két bajnoki riválisról van szó, az interjút készítő Jolyon Palmer meg is jegyezte, hogy pedig a holland be is próbálkozott egy előzéssel.

    „Egyáltalán nem áttam őt, csak George-ot láttam magam előtt. Próbáltam előzni, a rajtnál eléggé közel kerültünk, de jó volt. Hosszú etap volt, nagyon nyomtuk közben, úgyhogy a holnapi futam kemény lesz. Túl nehéz itt előzni, úgyhogy minden az időmérőn múlik majd” – értékelt Norris, aki 2 pontot veszített Piastrihoz képest, de még így is 22 pont az előnye az összetettben.

    A sprintfutam rajtja:

    „Eddig ez jó hétvége volt, minden simán alakult a sprinten, szóval elégedett vagyok az eddigiekkel, most már csak fenn kell tartanunk ezt – nyilatkozta Piastri. – Ez nyilvánvalóan nagyon más pálya az összes eddigihez képest, sokkal tempósabb, nagyobb a tapadás. Az utóbbi hétvégéken inkább rosszul alakultak a dolgok, és nem a tempó hiánya volt az ok, itt viszont eddig minden simán alakul, és a tempónk is erős. Már a múltban is élveztem ezen a pályán vezetni, és egyértelmű, hogy most is élvezem.”

    Arra a kérdésre, hogy az időmérőre kell-e még gyorsulnia, Piastri így felelt: „Szerintem tudunk még tempót találni, mert a sprinthétvégék alatt mindenki lépdel előre. Megpróbáltunk mindent kisajtolni az autóból, a teljesítményünk viszont eddig is nagyon erős volt, szóval inkább finomhangolásról lesz szó ahelyett, hogy újra feltalálnánk magunkat.”

    „Jó futam volt, örülök a második helynek, mert tudtuk, hogy ezek a srácok igazán gyorsak – vette át a szót Russell. – Az utolsó két körben igazán küszködtem a gumikkal. Ez a pálya annyira gyors, az egyik legszórakoztatóbb a szezonban, és nyilván brutális az abroncsoknak. Örülök, hogy be tudtam hozni az autót a második helyen. Próbáltam menet közben a lehető legtöbbet pihentetni a nyakamat, de minden pályának ilyennek kellene lennie.”

    Magyar idő szerint szombat este 7 órakor az időmérő edzéssel folytatódik a katari hétvége, Norris pedig arra számít, hogy ismét nem lesz könnyű dolguk egy körön sem. „George tegnap majdnem megszerezte a pole-t, és megmutatta, hogy a Mercedes gyors és ő is nagyon jó munkát végez. Szoros lesz, nem lesz könnyű, de a csapat ismét nagyon jó autót adott alánk, ahogy ebben az évben mindig. Elképesztő itt időmérős köröket menni, úgyhogy már várom.”

     

  • Norris esélytelennek tartja magát Piastri ellen, Verstappen már csak a túlélésért hajt

    Norris esélytelennek tartja magát Piastri ellen, Verstappen már csak a túlélésért hajt

    A három bajnokesélyes mindegyike elkövetett egy elég nagy hibát a Katari Nagydíj sprintidőmérőjének zárószakaszában, de Oscar Piastri így is el tudta csípni a pole-t – riválisai pedig máris felhúzták a fehér zászlót, legalábbis ami a szombat első felét illeti.

    Az augusztus 31-i Holland Nagydíj megnyerése óta nem zárt az élen egy téttel rendelkező F1-es eseményt Piastri, de hosszú idő után most a szombati sprintnek ő fog a legjobb helyzetből nekivágni, és bízhat abban, hogy legalább néhány pontot lefaraghat a Lando Norrisszal szembeni 24 egységnyi lemaradásából.

    Pedig az ausztrálnak is a torkában dobogott a szíve egy pillanatra a sprintidőmérő végén: az utolsó próbálkozása során a jobbos 4-es kanyarban megcsúszott alatta az autó és látványosan ellenkormányoznia kellett – de végül még ezzel együtt is képes volt javítani az idején, amire szüksége is volt ahhoz, hogy visszaelőzze George Russellt az élen.

    „A változatosság kedvéért ez most egy jó nap volt. Az elejétől kezdve működött minden, amiért köszönettel tartozok a csapatnak. Még azért csiszolnom kell néhány dolgon, de kellemes ezt mondani a pole birtokában. Persze ez csak egy sprintpole, de ezt is elfogadom. Elég rég voltam már első” – nyilatkozta Piastri.

    „A 4-es kanyar majdnem egészen szörnyen alakult. Balra kellett kormányoznom egy jobbosban, ami sohasem jó. Ott elvesztettem két tizedet. Abban a pillanatban azt hittem, hogy annyi is volt a körömnek, nyomtam tovább, és végül képes voltam még találni némi időt.”

    Hamilton a sokadik időmérős blama után: „Szép az idő”

    Norris csapattársával ellentétben nem tudott javítani az utolsó menete során, így a rajtrács harmadik helyére került. A brit számára azt sem volt ideális, hogy az óra lepergése előtti utolsó pillanatokban kezdte meg a körét, és Alexander Albon Williamsét végig pár másodpercnyivel követte, ráadásul a végén ő is belehibázott.

    „A tempóm megvolt, de hibáztam az utolsó kanyarban. Butaság lenne, ha meg sem próbálnék nyerni, de itt lehetetlen az előzés, szóval valószínűleg a harmadik helyen fogok célba érni. A legtöbb, amit remélhetek, hogy lerajtolom George-ot” – mondta Norris a Sky Sportsnak, ezzel kimondatlanul le is téve csapattársa elkapásáról.

    A három bajnokesélyes közül Max Verstappen zárta a legrosszabb szájízzel a pénteket: miután az SQ3 elején rontott és átszánkázott a kavicságyon, vélhetően nem tökéletes állapotban lévő autóval kellett befejeznie az időmérőt – végül csak hatodik lett, s most először még Yuki Tsunoda is elé kvalifikált egy pozícióval.

    „Ez már az első körtől kezdve nem volt jó. Rémes volt a pattogás, az alulkormányzottságom meg hirtelen túlkormányzottságba csapott át a gyors kanyarokban. Változtattunk néhány dolgon, de ettől sem lett jobb, szóval ezt még meg kell fejtenünk” – mondta a holland, akinek a sprintre sincsenek jó kilátásai.

    „Ilyen balansszal ez nem lesz valami élvezetes. Sokkal inkább a túlélésről fog szólni, és aztán majd módosítunk valamit az időmérőre.”

  • Norris: Piastri is olyan erős, mint Verstappen

    Norris: Piastri is olyan erős, mint Verstappen

    A Forma–1-es tabella éllovasa, Lando Norris beszélt a másik két riválisáról, Oscar Piastriról és Max Verstappenről.

    „Úgy gondolom, mindketten egyformán jók. Oscar képes pontosan ugyanarra, amire Max. Mindkettejüknek vannak erősségei és gyengeségei – nyilatkozta a Katari Nagydíj előtt. – Mindketten versenyképesek, nagyon erősek, hihetetlenül jó pilóták. Izgatottan várom, hogy egy jót küzdjek velük a pályán.”

    A Las Vegas-i kizárástól azt mondta, hamar túltette magát rajta. Norris már Katarban megnyeri a világbajnokságot, ha a sprinten és a nagydíjon legalább 2 ponttal többet gyűjt mindkét üldözőjénél, vagyis egy vasárnapi győzelem lényegében bebiztosítaná ezt.

    Azért sokan inkább Verstappent látják veszélyesebbnek az 1. helyére, mint Piastrit, aki már hat egymást követő nagydíjon lemaradt a dobogóról. Norris nem írja le a címvédőt.

    „Egész évben fenyegetésként kezeltük őt, akkor is, amikor nagyobb volt a lemaradása. Tudjuk, mire képes, tudjuk, mire képes a Red Bull, így semmi sem változik. Ugyanúgy fenyegetést jelent, mint egész évben – közölte. – A Red Bull újabban gyors volt, ezért arra számítunk, hogy itt is az lesz, és a következő hétvégén is.”

  • Eddig nem ismert részlet derült ki a McLaren kizárásáról

    Eddig nem ismert részlet derült ki a McLaren kizárásáról

    Andrea Stella elárulta, Oscar Piastri szenzora meghibásodott, ezért nála kevésbé tudták mérni a kizáráshoz vezető pattogást a Las Vegas-i Nagydíjon. A McLaren csapatfőnöke azt is leszögezte, hogy azért lépték át a kopáshatárt, mert túl sokat kockáztattak volna.

    A múlt heti Las Vegas-i Nagydíj legnagyobb sztorija egyértelműen a McLaren dupla kizárása volt. Mint ismert, a sportfelügyelők mind a másodikként célba érő Lando Norrist, mind a negyedikként rangsorolt Oscar Piastrit diszkvalifikálták, miután kiderült, hogy a két autó padlólemeze a megengedettnél jobban elkopott. A brit pilóta előnye ezzel 24 pontra csökkent Max Verstappennel szemben, aki utolérte az ausztrál versenyzőt.

    Itt a dráma: kizárták a két McLarent, kinyílt a bajnokság, Verstappen esélyt kapott a vb-címre

    A wokingiak azóta kivizsgálták a történteket. A McLarent elsősorban a váratlanul nagy pattogás hátráltatta, aminek pontos okáról Andrea Stella csapatfőnök nem beszélt, azt viszont elmondta, hogy „ezt tovább súlyosbították az autónak a futamon való működési körülményei”. Az olasz szakember hozzátette, már az első körökben nyilvánvaló volt, hogy ez gondot okozhat, ráadásul a helyzetüket egy szenzor meghibásodása is nehezítette.

    Esélytelen volt a kizárt McLaren védekezése – a csapatnál elismerik, hogy ezt elszúrták

    „Lando autóján jobban figyelemmel tudtuk kísérni a helyzetet a telemetria segítségével – nyilatkozta. – Oscar kocsiján ez nehezebb volt, miután elveszítettük az egyik szenzort, amelyet arra használunk, hogy megállapítsuk, hogy az autó milyen mértékben ér az aszfalthoz. Viszonylag hamar rájöttünk, hogy ez a pattogás magas kopási energiát idéz elő, és ez az oka, hogy mindkét pilóta a pálya több részén is másképp kezdett el vezetni. Sajnos azt is láttuk, hogy az autó működési tartománya és a pálya jellemzői miatt ezeknek az intézkedéseknek a többsége nem volt elég hatékony a pattogás csökkentéséhez.”

    Nem biztos, hogy csak a McLaren autói voltak szabálytalanok Las Vegasban, de ettől még nem kell csalást kiáltani

    Valóban, a nyomvonal bizonyos pontjain mindkét versenyző visszavett, ám Stella kiemelte, hogy ennek csak néhány részen volt haszna, máshol viszont kontraproduktívnak bizonyult. A McLarennél nem tudják, mi okozta a jelenséget, leszámítva azt a tényt, hogy természetükből fakadóan az utcai pályákon ez gyakrabban előfordul. Az mindenesetre furcsa, hogy az első tíz helyezettből – akiket az FIA is ellenőrzött, csak a McLaren párosa esett áldozatul, miközben nem vállaltak túlzott mértékű kockázatot.

    Verstappen padlólemezét is megvizsgálta az FIA a Las Vegas-i futam után

    „Az időmérőn és a futamon még egy biztonsági ráhagyást is alkalmaztunk az edzéshez képest, ami az aszfalthoz képesti távolságot illeti – szögezte le az 54 esztendős csapatvezető. – A biztonsági ráhagyást azonban semmissé tette a váratlanul bekövetkezett függőleges rezgés, amelynek következtében az autó hozzáért az aszfalthoz.”

    A történtek után felmerült, hogy ez közvetett módon a későbbiekben is hátráltathatja az istállót, mondván, innentől kezdve feljebb kell vinni a hasmagasságot, de Stella nem számít rá, hogy Katarban ez gondot okozna. Arra is kitért, hogy a történtek némi hasznos információval szolgáltak az autó működési tartományával és a pattogás jelenségével kapcsolatban, emellett méltatta a wokingi központban dolgozók reakcióját.

    Trollkodott kicsit a Red Bull a McLaren kizárásával

    Az eset kapcsán természetesen a két versenyző is megszólalt. Mint kiderült, egyiküket sem ért meglepetésként az ítélet. „Amikor beidéztek minket a sportfelügyelőkhöz, tudtam, hogy bajban vagyunk – árulta el Piastri. – Próbáltunk optimisták maradni, de az optimizmusnak is vannak határai. Szóval tisztában voltam vele, hogy nem állunk valami jól, de hivatalosan a repülőtéren tudtam meg.”

    Szabályváltozást hozhat a McLaren kálváriája?

    „Az alapján, amit a versenyen meg kellett tennem, már némileg számítottam rá, hogy megtörténhet – jelentette ki Norris. – Szóval nem volt sokk, nem volt meglepetés. Tudtuk, hogy a futamon sokkal több problémánk lesz, mint amire számítottunk, és emiatt azt vártam, hogy egyes dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azzal számoltunk.”

    Norris könnyen tovább lépett, de a McLarentől kapott egy kedvezőtlen hírt

    A bajnoki listavezető főnökéhez hasonlóan nem aggódik a hosszabb távú következmények miatt, sőt, épp ellenkezőleg. „Valójában valószínűleg gyorsabbá teszi, hogy feljebb kell vennünk [a hasmagasságot], mert így nem kell mindenhol visszavennem – magyarázta. – Mindenki azt hiszi, hogy ez lassabbá tesz minket, de valószínűleg gyorsabbá fog tenni.”