Címke: Lando Norris

  • Verstappen kielemezte a vereségét: „Ha anyámnak golyói lennének, ő lenne az apám”

    Verstappen kielemezte a vereségét: „Ha anyámnak golyói lennének, ő lenne az apám”

    A Miami Nagydíjon a biztonsági autó érkezése nélkül Lando Norrisnak nehéz lett volna legyőznie Max Verstappent, de a holland egy egészen bizarr viccel söpörte le a találgatásokat.

    A hétvégi Forma-1-es futam után azon véleményeknek is igazat lehet adni, amelyek szerint a McLaren erőből győzte le Max Verstappent, de ugyanúgy van valóságtartalmuk azoknak az állításoknak is, amelyek szerint egy jó adag szerencse nélkül Lando Norrisnak nem sikerült volna feljutnia a dobogó tetejére.

    Hiszen kétségtelen, hogy miután átvette a vezetést, Norris McLarenje erősebb tempóra volt képes, mint Verstappen Red Bullja – megspékelve ezt azzal, hogy a futam első felében Oscar Piastri is tartani tudta a lépést a holland mögött, úgy fest, hogy Miamiban versenytempó terén a wokingi csapat át tudta lépni a címvédőt. Ugyanakkor viszont Norris, köszönhetően 5. rajthelyének, és annak, hogy a start utáni kalamajkában egy pozíciót veszített, csak hatodikként haladt, amikor az előtte állók megkezdték a kerékcserék sorát.

    Ismerve Miami utcai pályájának előzési nehézségeit, nem tűnik valószínűnek, hogy Norris meg tudta volna előzni Sergio Pérezt, Carlos Sainzt, Charles Leclerc-t, Piastrit és Verstappent is, ha máshogyan alakul a verseny forgatókönyve és nincs a Kevin Magnussen és Logan Sargeant balesete miatt a pályára hajtó biztonsági autó – még úgy is, hogy Norris a késői kiállásával szerzett frissebb gumijaival tempóelőnyben lett volna riválisaival szemben.

    A Ferrari főnöke poénnal reagált arra, hogy ezúttal miért nem ők profitáltak Verstappen gyengélkedéséből

    A futam utáni sajtótájékoztatón Norris is kételyeit fogalmazta meg az azt firtató kérdésre, hogy sikerült-e volna csaták árán az élre törnie.

    „Nehéz lett volna. Meg kellett volna előznöm két Ferrarit, egy Red Bullt és Oscart. Oscar egyébként szép munkát végzett, le a kalappal előtte” – fogalmazott Norris, de a mellette ülő, második helyen végző Verstappen itt félbeszakította.

    „Mindig fel lehet tenni a kérdést, hogy mi lett volna ha, nem igaz? Ha anyámnak golyói lettek volna, ő lenne az apám. Szóval ilyen a versenyzés, néha jól jönnek ki nekünk a dolgok, néha nem” – mondta Verstappen, megjegyzése pedig hosszú, elfojtott nevetést váltott ki Norrisból is.

    Tegyük hozzá, Norris és Verstappen között még a biztonsági autóval együtt is kialakulhatott volna közvetlen csatahelyzet a győzelemért. Miután a holland kiállt az élről egyetlen kerékcseréjére, 10-11 másodperc között mozgott a lemaradása a bokszkiállását halogató Norris mögött. Biztonsági autó alatt nagyjából éppen ekkora idővesztséggel lehetett abszolválni a kerékcserét, vagyis megtörténhetett volna, hogy a McLaren éppen a Red Bull mögött hajt ki a bokszból. Ám emiatt végül nem kellett aggódnia, hiszen a safety car a baleset pillanatában nem Norris, hanem Verstappen elé érkezett ki a pályára, a hollandot így jobban lelassította, így bár Norrisnak is mérsékelnie kellett a tempóját, az előnye már 30 másodperc fölé rúgott, amikor elérte a bokszutcát a 29. kör végén – vagyis simán visszatérhetett az élre, miközben a safety car elengedte maga mellett a teljes mezőnyt, hogy már a brit vezetésével gyűjtse újra maga mögé az autókat.

    Persze erre az okfejtésre ugyanúgy rá lehet kontrázni Verstappen anyja, Sophie Kumpen nemi identitásával egy másik idősíkból…

    Norris tisztelgett, Verstappen örült, a McLaren mentegetőzött Trump miami látogatása után

  • Norris tisztelgett, Verstappen örült, a McLaren mentegetőzött Trump miami látogatása után

    Norris tisztelgett, Verstappen örült, a McLaren mentegetőzött Trump miami látogatása után

    A ritka és népszerű győzelmet szerző McLaren vitte el a show-t a Miami Nagydíjon, ám a csapatra így is vetült némi negatív fény azáltal, hogy a verseny napján garázsában fogadta az USA ellentmondásos elnökjelöltjét, Donald Trumpot.

    Trump a verseny rajtja előtt jelent meg a wokingi istálló garázsában Stefano Domenicali és Mohamed bin Szulajm társaságában, a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown pedig készséggel kalauzolta körbe az Egyesült Államok korábbi elnökét, aki az idei őszi választásokon második ciklusáért száll ringbe. Személye ugyanakkor rendkívül megosztó, s mivel jelenleg is bírósági eljárások zajlanak ellene, a kritikusok szerint a McLaren veszélyes vizekre evezett ezzel az politikai állásfoglalással.

    A csapat még vasárnap kiadott közleményében azonban tisztázta a helyzetet: nem ők invitálták magukhoz Trumpot, hanem a 77 éves elnökjelölt választotta ki éppen őket a látogatáshoz. A McLaren a mezőny egyik olyan csapata, amelynek komoly érdekeltségei vannak az USA versenyszférájában is, hiszen szintén tagjai az IndyCar mezőnyének.

    Norris: Tavaly még agyaltam volna azon, hogy Verstappen üldöz

    „A McLaren egy politikamentes szervezet, ugyanakkor elismerjük és tiszteljük az Egyesült Államok elnöki hivatalát – áll a közleményben. – Így amikor kérést kaptunk arra, hogy meglátogatná a garázsunkat a verseny napján az FIA elnökével és a Forma-1 vezérigazgatójával együtt, elfogadtuk azt. Megtiszteltetés volt, hogy a mezőnyből a McLarenre esett a választás, így bemutathattuk azt a világszínvonalú mérnöki munkát, amivel hozzájárulunk a sporthoz.”

    Egy versenyző – noha erős iróniával megspékelve – azonban kendőzetlenül kifejezte örömét Trump jelenléte miatt. Ő Max Verstappen volt, aki a rajtrácsra sétálva, miközben a Canal+ a véleményét kérdezte az elnökjelöltről, ezt mondta: „Jó, hogy mindenki rá figyel, legalább addig se engem piszkálnak.”

    A versenyen karrierje első F1-es futamgyőzelmét szerző Lando Norrist a sajtótájékoztatón kérdezték Trumpról, akinek jelenléte a jelek szerint jó ómen volt a csapat számára.

    „A garázsban nem találkoztam vele, akkor már a versenyre való felkészüléssel foglalkoztam. De utána odajött hozzám és gratulált. Mindig megtiszteltetés, amikor egy ilyen személlyel találkozunk, hiszen időt szakított az életéből arra, hogy kifejezze a tiszteletét a munkánk iránt. Azt mondta, ő hozott nekem szerencsét a győzelemhez. Szóval nem tudom, több versenyre is el fog-e jönni mostantól…”

    „Rengeteg különleges személy volt itt a hétvégén. Donald olyasvalaki, akinek számos okból kijár a tisztelet. Hálásnak kell lennünk mindenki felé, aki elismeri, hogy mire vagyunk képesek, elismeri, hogy mekkora munkát teszünk mindebbe. És én hálás is voltam, szóval kellemes pillanat volt.”

    Az elnökjelölt színre lépésében az is ellenérzéseket szült, hogy Trump a kampánytevékenységét is lelkesen folytatta azáltal, hogy ikonikus sapkáját hordta a bokszutcában és a paddockban, miközben az F1 az elmúlt években a szabályok tisztázásával megtiltotta a mezőny tagjainak, hogy engedély nélkül politikai üzenetek terjesztésére használják a sport nyújtotta nyilvánosságot. Persze Trump nem a mezőny tagja, és ha már az FIA és az F1 vezetője is szívélyesen fogadta, alighanem mindez a jóváhagyásukkal történt.

    És akkor, hogy ezzel a cikkel lezárjuk és kerekké tegyük a Trump-témát, az elnökjelölt és Norris társalgását az F1-es parodista, Conor Moore is kifigurázta legújabb videójában:

  • Norrisnak kellemetlen fogadalmat kell teljesítenie, hogy Hamilton nyomába érjen

    Norrisnak kellemetlen fogadalmat kell teljesítenie, hogy Hamilton nyomába érjen

    Lando Norris megszerezte F1-es pályafutása első győzelmét Miamiban, és ezután illene teljesítenie egy négy éve tett ígéretét.

    Az F1 a közösségi médiában mutatott be egy négy évvel ezelőtt (2020 júliusának elején) közzétett videót, amin Norris a McLaren főhadiszállás sétál az Ausztriában szerzett legelső dobogós eredménye után. Az alkalmi operatőrrel együtt az épületből kitekintenek a wokingi létesítmény dísztavára, és szó esett közöttük arról, hogy a pilóta bevállalna-e egy úszást benne – Norris láthatóan nem lelkesedett az ötletért, bár megjegyezte, hogy tudomása szerint Lewis Hamilton már megmártózott a tóban.

    „Azt hiszem, az első győzelmem után majd beleugrom – mondta. – Felvette a kamera…úgyhogy meg kell majd tennem.” Hát, az ígéret szép szó, Lando, várjuk a képeket…

  • Norris: Tavaly még agyaltam volna azon, hogy Verstappen üldöz

    Norris: Tavaly még agyaltam volna azon, hogy Verstappen üldöz

    Miamiban megtört az átok, Lando Norris is belépett az F1-es futamgyőztesek klubjába. Azt mondta, sokan kételkedtek benne, de idén szintet lépett mentálisan, ezért is kezelte jól, hogy Max Verstappen kergeti az 1. helyért.

    Szüksége volt némi szerencsére a biztonsági autós fázissal, de ha valakinek, neki kijárt, hiszen a verseny előtt övé volt a legtöbb dobogós eredmény az F1-ben győzelem nélkül. „Régóta vártam erre, de végre sikerült. Nagyon örülök, hogy végre meghoztam ezt az eredményt a csapatnak – mondta Norris az autóból kiszállva. Büszke vagyok. Azt hiszem, sokan kételkedtek bennem. Az előző öt évben sok hibát elkövettem, de ezúttal mindent jól összeraktunk.

    Később a sajtótájékoztatón természetesen felhozták neki az emlékezetes 2021-es Orosz Nagydíjat, ahol sokáig az élen ment, de az eső megérkeztével kicsúszott a kezéből a győzelem, mert a McLaren rosszul taktikázott.

    „Az nagyon más helyzet volt, sokan beszélnek hülyeségeket az ottani eseményekről. Igen, elvesztettem a győzelmet, én és a csapat. Sosem húznám le a csapatot, de én sem végeztem a legjobb munkát, ahogy a csapat sem. Ez történt” – nyilatkozta Norris. 

    Így ünnepelte a McLaren Norris első győzelmét – galéria

    „Kínában a sprint után is felhozták ezt az emberek, ahol hibáztam az első kanyarnál Lewis [Hamilton] ellen csatázva. Sokan kételkedtek benne, hogy képes vagyok nyerni és jól teljesíteni nyomás alatt, miközben az élen haladok, főleg úgy, hogy Max üldöz. Idén azonban magabiztosabb vagyok, mint valaha, nem agyalok ilyesmiken. Tavaly megtettem volna, idén viszont sokkal összeszedettebb vagyok fejben, a feladatomra koncentrálok.”

    „Mosolyogtam, azon gondolkodtam, hogyan fogok ünnepelni, mit fogok mondani. Nem vagyok jó abban, hogy ilyen helyzetekben improvizáljak.”

    Azt mondta, amiatt sem izgult, hogy valami félresiklik. A McLaren fejlesztései azonban megtették a hatásukat, a brit pilóta fokozatosan ellépett Verstappentől, és 7,6 másodperccel előtte ért célba. Üldözője úgy vélte, ellenfelének ez volt az első győzelme, és nem az utolsó.

    Norris a verseny előtti napokban még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Amszterdamban összeszedett egy kisebb sérülést, vérző orral és bekötözött fejjel távozott Martin Garrix bulijáról.

    Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

  • Így ünnepelte a McLaren Norris első győzelmét – galéria

    Így ünnepelte a McLaren Norris első győzelmét – galéria

    A Miami Nagydíjon Lando Norris végre megszerezte pályafutása első F1-es győzelmét, a McLaren örömét képeken is megmutatjuk.

  • Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

    Vettel legendás beszólásával jellemezte Sainz Pérez berepülését

    Carlos Sainz úgy érzi, szerencsésebb időzítéssel ő nyerte volna meg a Miami Nagydíjat Lando Norris helyett, ugyanakkor megérdemeltnek tartja korábbi csapattársa sikerét. A spanyol viszont a leintés után büntetést kapott, így elveszítette az Oscar Piastri ellen nagy csatába kiharcolt 4. helyet.

    Sainz a 3. pozícióból sokkal jobban rajtolt, mint csapattársa, Charles Leclerc, ám az első kanyarban elveszítette az odáig megszerzett előnyt, miután Sergio Pérez egy optimista kísérletben elfékezte magát, s csak centikkel kerülte el a Sainz és Max Verstappen autójával való ütközést.

    „Ma mindenki nagyon keményen versenyzett. Először a rajtnál Checo, aki, hogy Seb régi mondásával éljek, úgy jött, mint egy torpedó, és kis híján mindannyiunkat elsöpört az 1-es kanyarban” – kezdte Sainz a verseny értékelését a Sky Sportsnak. Vettel emlékezetes módon Danyiil Kvjatnak tulajdonította a torpedószerű megmozdulást a 2016-os Kínai Nagydíjon, miután az akkori Red Bull-pilóta rámenőssége a két Ferrari ütközését okozta.

    „Ott két pozíciót is elveszítettem, ami nagyban befolyásolta a versenyem. De ezt követően is gyors voltam. Viszont egy körrel lecsúsztam arról, hogy én is úgy kapjam el a safety cart, mint Lando, mert akkor mi győzhettünk volna.”

    Norrisnak egy baleset hozott szerencsét, hosszú idő után összejött neki az F1-es első győzelem

    Sainz valójában két körrel korábban hajtott ki kerékcseréjére, mint Norris, ám azt megelőzően a brit előtt haladt a pályán, vagyis reálisan gondolja, hogy ha mindketten a biztonsági autó alatt állnak ki, akkor ő került volna a mezőny élére.

    Ehelyett viszont a spanyolnak a negyedik helyért kellett kemény harcot lefolytatnia Piastrival: Sainz először meg volt róla győződve, hogy pályaelhagyás miatt az ausztrálnak át kellene adnia a helyét a számára, de miután az ügyben nem született ítélet, ismét támadást indított. A 14-es kanyarban Pérezhez hasonlóan ő fékezte el magát és csúszott túl az ideális íven, manővere révén a két autó összeért, Piastri pedig első szárnyának sérülése miatt lecsúszott a pontszerző helyekről.

    „Láttam, hogy a felügyelők nem voltak túl rámenősek a büntetésekkel, így nekem kellett rámenősnek lennem. Odatettem magam, és a negyedik helyen végeztem” – fogalmazott Sainz, ám a felügyelők az ő esetét a leintés után vizsgálni kezdték, s baleset okozásáért ki is rótták rá egy öt másodperces időbüntetést. A spanyol ezzel egy pozíciót veszített Pérezhez képest, vagyis az 5. helyen rangsorolták – Lewis Hamilton elé egy tizeddel még éppen befért az utólagos időhozzáadással.

    Bár Sainz számára végül nem úgy alakult a futam, ahogy remélte, nem sajnálja Norristól a győzelmet, aki F1-es karrierje 110. futamán, 15 egyéb dobogós helyezés után állhatott most fel végül a legmagasabb fokra.

    „Már régóta kijárt neki egy futamgyőzelem. Olyan versenyzőt látok benne, aki sok-sok versenyt fog még nyerni az F1-ben, hiszen kivételes szinten vezet, Most ő volt a szerencsés, de úgy gondolom, hogy a szerencse azokat találja meg, akik megérdemlik, ma pedig mindenképpen megérdemelte” – mondta Sainz a britről, akivel 2019-ben és 2020-ban csapattársak voltak a McLarennél.

  • Norris a buliban szerzett sérüléséről: „Csak egy kis vágás, semmi több”

    Norris a buliban szerzett sérüléséről: „Csak egy kis vágás, semmi több”

    Lando Norris egy héttel ezelőtt vérző orral és bekötözött fejjel távozott Martin Garrix bulijáról Amszterdamban. A brit pilóta szerint semmi különleges nem történt, és nem érezte magát megalázva sem a róla készült fotó miatt.

    Több kép is elterjedt a közösségi média felületeken, ahol a McLaren brit pilótája április 27-én a Király Napját ünnepelte Hollandia fővárosában. Azonban Norris nem úszta meg sérülés nélkül a szórakozást, és a róla készült képen tökéletesen látszik, ahogyan vérzik az orra és a feje is be van kötözve.

    Vérző orral és bekötözött fejjel kapták lencsevégre Norrist Hollandiában

    A fiatal brit kiválóság a Miami Nagydíj előtti sajtónapon elmesélte, hogy miként szerezte meg a szóban forgó „kis vágást”.

    „Nagyon sok barátom van, szóval egy nagyon jó hétvége volt – árulta el a 24 éves Norris. – Másnap azonban már repültem is Miamiba. Egy törött üveg miatt sérültem meg, és nyilvánvalóan rosszabbul néz ki, mint amilyen valójában. Mindenki szerint szörnyű, de csak egy kis vágásról van szó.”

    „Bárcsak egy jobb történetet mesélhettem volna el, de ha van pár szabadnapom, amit eltölthetek a barátaim társaságában, akkor nem fogok habozni, és élvezni fogom a szabadnapokat. Az emberek természetesen ezt is túlreagálják. Egy kis vágásról van csak szó, nem érzem miatta kínosan magam, és nem is próbálom eltakarni azt mindenki elől.”

    Norris azt is hozzátette, hogy a helyzetét az sem tette egyszerűbbé, hogy a netflixes Drive to Survive sorozat berobbanását követően sokkal több ember megismeri őt, ha a nyilvánosság előtt mutatkozik. Szerinte rosszabb a helyzet e téren, mint pár évvel ezelőtt, de nincsen vele baja, mert úgy véli, hogy ez a munkájának a része.

  • Vérző orral és bekötözött fejjel kapták lencsevégre Norrist Hollandiában

    Vérző orral és bekötözött fejjel kapták lencsevégre Norrist Hollandiában

    A tegnapi nap folyamán egy meglepő kép kezdett el terjedni Lando Norrisról a különböző közösségi média felületeken. A brit fiatal arca számos helyen megsérült, azonban azt nem lehet tudni pontosan, hogy mit történhetett.

    A közösségi médiában megjelent információk szerint Norris a mai nap folyamán Amszterdamban tartózkodott, és a Király Napja alkalmából rendezett ünnepségen vett részt. A szóban forgó esemény egy nemzeti ünnepnek számít Hollandiában, és minden évben április 27-én, a uralkodó születésnapján tartják meg.

    A McLaren brit pilótája minden bizonnyal a rendezvényen sérülhetett meg, de a pontos okokat még nem lehet tudni, mivel még a wokingi istálló sem kommentálta az esetet. Emellett arra sem lehet tudni a választ, hogy a képen láthat sérülések befolyásolják-e majd Norrist a jövő héten esedékes Miami Nagydíjon való részvételben.

  • „Talán soha nem láthatunk Alonsóéhoz hasonlóan hosszú F1-es karriert”

    „Talán soha nem láthatunk Alonsóéhoz hasonlóan hosszú F1-es karriert”

    Fernando Alonso nemrégiben jelentette be, hogy egy több évre szóló szerződést írt alá az Aston Martinnal. Lando Norris szerint a jövőben nem nagyon fogunk olyan versenyzőt látni, aki olyan hosszú ideig és eredményesen tudjon versenyezni, mint azt a spanyol pilóta teszi.

    Alonso az új szerződésének köszönhetően még 2026-ban is versenyezni fog, és ekkor már 45 éves lesz. Ehhez hasonló, hogy egy ilyen idős Forma-1-es pilóta is tagja legyen a mezőnynek, legutoljára 1975-ben fordul elő Graham Hillnek köszönhetően.

    Alonso eldöntötte, hogy az elmúlt 50 év legidősebb F1-es versenyzője lesz

    A spanyol kiválóság 23 évvel ezlőtt mutatkozott be a királykategóriában, és jövőre lesz a 20. évfordulója az első világbajnoki címének, amit még 2005-ben szerzett a Renault pilótájaként. A 32-szeres futamgyőztes legutóbbi bajnoki címéig 2019-ig kell visszamennünk, amikor a Toyotával megnyerte a WEC 2018/2019-es kiírását.

    Norrist még a Kínai Nagydíj hétvégéjén kérdezték Alonso hosszú karrierjéről, és többek között arra is válaszolt, hogy versenyezne-e olyan hosszú ideig, mint az Aston Martin pilótája.

    „Vigyáznom kell arra, amit mondok – mondta a fiatal brit pilóta. – Szerintem ehhez egy óriási elhatározottság szükséges, és nem gondolnám, hogy Fernando esetében ez hiányozna. Ez megmutatja, hogy ő az élet minden területén ilyen, legyen szó a versenyzésről vagy a pályán kívüli dolgairól.”

    „Ez attól függ, hogy mit szeretnél csinálni. Mindenki más ebből a szempontból. Nagyon ritkán látni ilyesmit, hogy valaki ilyen hosszú ideig elkötelezett, legyen szó bármilyen sportágról. Ő az egyik legidősebb, aki valamilyen élsportolói tevékenységet folytat. Még mindig nagyon magas szintet képvisel, és ehhez hasonlót nagy valószínűséggel soha nem fogunk látni többet a Forma-1-ben.”

    „Még, ha látunk is, akkor is, biztosan nagyon ritkának számít majd. Nagyon tisztelem őt ezért a dologért. Fogalmam sincsen, hogy 20 év múlva is itt leszek-e, de annyi biztos, hogy most nagyon jól érzem magam. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.”

    Amíg Norris próbált sejtelmes maradni, addig Charles Leclerc a korábbiakban már elég határozottan kijelentette, hogy ő ilyen idősen már biztosan nem lesz jelen a királykategória mezőnyében.

    „Fernando a mostani mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője, egyértelműen helye van a Forma-1-ben – árulta el a Ferrari monacói pilótája. – Sok olyan fiatal van, aki megérdemelne egy esélyt a sportban, de nehéz megtalálni az optimális egyensúlyt.”

    „Személy szerint 43 évesen már nem valószínű, hogy itt leszek, még akkor sem, ha nagyon szeretek itt versenyezni. Számos másik kategóriában is szeretném kipróbálni magam, például a Le Mans-i 24 órás versenyen.”

  • „Nem tolattam!” – próbálta átverni Norris a hallgatóságot, miután mérnöke félrevezette

    „Nem tolattam!” – próbálta átverni Norris a hallgatóságot, miután mérnöke félrevezette

    A Kínai Nagydíj hétvégéje során a legnagyobb zűrzavar alighanem a futam levezető körében történt a McLaren bokszutcai irányítóközpontjában, ami alatt még az is felmerült, hogy a 2. helyen befutó Lando Norris büntetést kockáztat.

    A megszokottól eltérő protokollt vezetett be az FIA a sanghaji verseny levezető körére – ezúttal nem a bokszutcába, hanem a célegyenesbe várta a három dobogós pilóta, valamint a hazai Csou Kuan-jü autóját.

    Max Verstappen és Sergio Pérez ennek megfelelően rá is fordultak a célegyenesre a levezető kör végén, hogy ott parkolják le Red Bulljaikat az 1-es és a 3-as számot jelző tábla előtt. Norrisnak azonban elfelejtett erről szólni mérnöke, William Joseph, a brit pilóta pedig csak akkor fogott gyanút, amikor már a bokszutcába vezető útszakaszon járt. A versenyző és mérnöke közötti érdekes párbeszédből kiderül, Norris tolatással próbálta volna korrigálni a hibát, de Joseph lebeszélte erről, alighanem attól tartva, hogy ezzel büntetést kockáztat – tolatni csak a bokszutcában egyértelműen tilos, de a pályán is csak indokolt esetben és biztonságosan lehet, márpedig Norris most a bokszutcába vezető úton állt, ahol hamarosan a többiek is érkeztek.

    „Ha csak Max végez előttem, úgy érzem, győztem” – mondta Norris, majd elfoglalta Kelly Piquet helyét

    Norris: A bokszutcába kell mennem vagy nem? Miért nem mondtad? Mindenki a rajtrácsra ment.
    Joseph: Bocsánat… A rajtrácsra kellett volna menned, az én hibám.
    Norris: [tolatni kezd] Oké, szerintem megoldom.
    Joseph: Azt javaslom, hogy parkolj le az FIA garázsa előtt, és aztán onnan sétálj ki a rajtrácsra.
    Norris: Áh, megoldom ezt szerintem.
    Joseph: Kérlek, haladj. Ne menj hátrafelé, haver, ne menj hátrafelé. Csak előre menj, előre menj.
    Norris: Nem tolattam!
    Joseph: Láttam, hogy mit csináltál…
    Norris: Igen, Will. A rajtrácson kellene lennem.
    Joseph: Az én hibám. Túlságosan elfoglalt, hogy anyukád születésnapjáról beszélgettünk.
    Norris: Koncentrálj, Will, koncentrálj. Vegyél nagy levegőt.

    Végül Norris eleget tett mérnöke kérésének és a bokszutcában parkolt le, rövid tolatása felett pedig alighanem mindenki szemet hunyt.