Címke: Lando Norris

  • Norris ellenállt a sötét oldal csábításának, de pont ez lesz a veszte?

    Norris ellenállt a sötét oldal csábításának, de pont ez lesz a veszte?

    Lando Norris vonakodva, de beadta a derekát és eleget tett a McLaren kérésének a Magyar Nagydíjon, holott az összesen 14 vb-címnél tartó Max Verstappen, Lewis Hamilton vagy épp Sebastian Vettel is volt engedetlen a csapatával szemben, és nem térdepeltették őket a sarokban.

    „Miért ne tarthatnám meg?” – gondolta Norris az ölébe pottyanó 1. helyről vasárnap, aminek jogos gazdája Oscar Piastri volt az első kanyartól fogva, és csak a McLaren kerékcseréinek időzítése fordította fel kettejük sorrendjét. A sokaknak szimpatikus brit kimutatta a foga fehérjét, de végül nem forgatta vissza az idő kerekét 2007-be a Hungaroringen, hogy a pályára a leggyorsabb autót kiállító csapatnak a siker helyett a kényes témáról, házon belüli szennyesről kelljen beszélnie.

    Norris azt mondta, beleképzelte magát csapattársa helyzetébe, és ezután tett eleget a McLaren kérésének, ami egyfelől szimpatikusan hangozhat, másfelől viszont az F1-ben szükségszerű könyörtelenség hiányát is mutathatja nála, márpedig e tulajdonság a sportág szinte mindegyik nagy bajnokában megvolt, méghozzá már igen fiatalon.

    Hamilton már a legelső idényében, a hivatkozott 2007-es hungaroringi időmérőn betartott Fernando Alonsónak, a csapat által meghatározott sorrend ellenére a spanyol előtt hajtott ki a bokszutcából a Q3-ra, ez váltotta ki Alonso bosszúját a híres feltartással. Hamilton aztán a 2014-es Magyar Nagydíjon a Mercedes felszólításának sem tett eleget, hogy engedje el a lágyabb gumin haladó és kerékcserére még várt Nico Rosberget, a 2016-os finálén pedig próbálta volna főzni a saját pecsenyéjét és szándékosan lassú tempóval húzta maga után Rosberget, hátha mások megelőzik.

    Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

    Öntörvényű zseni volt Vettel is, aki a hétvégén többször idézett Multi 21 utasításnál ment szembe a Red Bull-lal 2013-ban Malajziában, jóllehet, már háromszoros világbajnokként, így annyira nem feszegette a csapat tűréshatárát, hogy mi lesz, ha lázad. Ayrton Senna és Alain Prost viszályát 1989-ben, Imolában a brazil részéről felrúgott egyezség robbantotta be (az alku tartalma vita tárgyát képzi), 1982-ben ugyanitt Didier Pironi és Gilles Villenevue rivalizálása fajult el hasonló körülmények között, 1981-ben Brazíliában Carlos Reuteman mondott nemet az aktuális világbajnok csapattársa, Alan Jones elengedésére.

    Ezekhez a szituációkhoz képest tét nélküli helyzetben jelezte először Verstappen, hogy ő bizony nem foglalkozik olyan úri hóbortokkal, mint a fair play az F1-ben: 2015-ben Szingapúrban a Red Bull utánpótlás-csapatánál nem adta át a pozícióját Carlos Sainznak, akitől azt remélték volna, hogy a frissebb abroncsokon jobb eséllyel tudja támadni az előttük lévőt.

    Norris partizánkodásának egyik legkellemetlenebb része vetülete az volt, hogy csak sokára hajolt meg a csapat akarata előtt, hiába ő az, akivel a vb-címet vehetik célba. Ezzel nem feltétlenül azt az esélyt bukta el, hogy megmutassa, önerőből levadászhatta volna Piastrit az utolsó etapban, mert a The Race veterán szakírója, Mark Hughes rámutatott, hogy ott Norris erősebbnek látszója tempója két szempontból is félrevezető képet adott a helyzetről: egyrészt Hughes azt feltételezi, hogy az ausztrál nem nyomta meg az etapja elejét az új gumiszetten, mert látta, hogy csapattársa úgyis nagyobb előnyt épített fel, másrészt a tiszta, nem turbulens levegőben vezetés alapból az előrébb haladó autót segíti.

    Ez a köztes megoldás, hogy nem szegült szembe a csapat számára hátrányos kérésével, de csak kínosan sokára teljesítette azt, a lehető legrosszabb kimenetelt hozta, amivel nem csak az 1. helyet vesztette el, hanem felesleges kérdéseket zúdított magára és bizonytalanságot csempészett a csapatba – pont akkor, amikor lendületbe jőve szorosabbra húzhatnák a hurkot a Red Bull nyaka körül, amely mostanában szintén nem áll modellt az egység szobrához. Egy bérgyilkos húzza meg a ravaszt, ha már felvette a lövőpozíciót.

    Norris megérezte az esélyt, bejelentkezett az idei bajnoki címre

    Kétségtelenül hatásos érv volt Will Joseph versenymérnöktől, hogy Norrisnak a világbajnoki hadjáratában szüksége lesz a csapat és Piastri támogatására. De őszintén, ha bajnok akar lenni a Verstappen elleni csatában, nem azt várjuk el tőle, hogy rendszeresen elverje Piastrit, és előfordulhatna egyáltalán kétszer, hogy az ausztrál jóindulatú elengedésére szoruljon? (Ha Norris a Hungaroringen az 1. helyen maradt volna, majd valamikor Piastri hány fittyet egy fordított irányú kérésre, azzal egálban vannak.) És a csapat egy-két nyilvános ejnye-bejnyén túl komolyabb retorziót alkalmazott volna, ha a brit mégsem engedelmeskedik? Aligha. A csapat a rutinosabb, már a hatodik F1-es idényét taposó, vezérnek tekinthető alakja mögé bizonyára teljes mértékben beállt volna a továbbiakban, elvégre Wokingban is régen harcoltak már a vb-címért. Legfeljebb Piastri nem védené a pozícióját Verstappennel szemben olyan elánnal, mint ahogy Alonso tette Esteban Oconért a 2021-es Magyar Nagydíjon.

    A McLaren Miamiban bevetett és remekül működő fejlesztéseinek debütálása óta Piastri csak egyszer, Monacóban múlta felül csapattársát a versenyen, Ausztriában csak úgy végzett előtte és hozott rajta sok pontot, hogy Norris túl vehemensen támadta Verstappent. Most is bizonyára csak a rajtot kellett volna jobban lezongoráznia a britnek, hogy meglegyen végre a második F1-es győzelme, ehelyett pont ugyanannyinál tart, mint Piastri.

    A McLarent már érte az a kritika, hogy vissza kell szokniuk a bajnoki címért folyó küzdelem hangulatába és a velejáró problémák megoldásához, és Nico Rosberg azon észrevételében is van igazság, hogy nem voltak elég erélyesek: csak rontottak a helyzeten az olyan elegánsan megfogalmazott üzenetekkel, hogy szeretnék visszaállítani a sorrendet, nem pedig erre utasítják Norrist, és hogy az időzítést rá bízzák.

    A McLaren, mint tudjuk, 2007-ben ráfázott arra, hogy kínosan ügyelt a versenyzők közötti egyenlőségre. Azért volt példa is a történelmükben az ellenkezőjére is: kevésbé emlékezetes, de 1999-ben öt futammal a bajnokság vége előtt Mika Häkkinen 20 ponttal, azaz két futamgyőzelemnyi előnnyel vezetett David Coulthard előtt (kicsit többel, mint amennyivel Norris előzte meg Piastrit a Magyar Nagydíj előtt, de a szezon aránylag jóval korábbi szakaszában), a csapat mégsem szólt bele a két pilótája küzdelmébe az élen Spában, ahol Coulthard lerajtolta csapattársát és elsétált a győzelemmel. Akkor úgy tűnt, a végelszámolásnál hiányozhatnak Häkkinennek ezek a pontok, de a finn lett a bajnok.

    Jenson Button szerint Norrisnak le kellene vetkőznie a túlságosan önkritikus hozzáállását, és a hétvége egyik tanulsága az lehet, hogy magára kellene szednie egy kicsit többet a gyilkos ösztönből. Néhány hónap múlva meglátjuk, számít-e az a 7 pont, ami a McLarenen belül egyik zsebből a másikba vándorolt.

    Piastri első győzelme sem a legédesebb, de volt, akiét a halál pusztítása vette körül

  • A Hamiltonnal összetűzésbe kerülő Rosberg jótanácsát megszívlelik a McLarennél

    A Hamiltonnal összetűzésbe kerülő Rosberg jótanácsát megszívlelik a McLarennél

    Nico Rosberg a Mercedesnél a saját bőrén tapasztalta, mihez vezet, amikor egy csapat nem ad elég konkrét utasításokat a versenyzőinek, ezért Lando Norris partizánkodása után jótanáccsal szolgált a McLarennek.

    A McLarennek sok időbe telt, mire engedelmességre bírták Norrist a Magyar Nagydíjon, hogy adja át az 1. helyet csapattársának, akit az valójában megilletett, hiszen a csapaton belüli sorrend csak a pozíciókat védő stratégiai döntések miatt változott meg.

    Az utolsó kerékcseréket Norris-Piastri sorrendben hajtotta végre a McLaren, és Rosberg szerint a frissebb gumival előnybe kerülő britre nem szólt rá elég erélyesen a csapat, ezért úgy gondolja, ezen kellene változtatni a jövőben a hasonló esetek elkerülése érdekében. Ezt a Sky Sports műsorában egyenesen Andrea Stella csapatfőnök tudomására juttatta.

    „Erősen javaslom, hogy legyetek nagyon nagyon világosak és szigorúak a csapaton belüli küzdelem intézésében. Elhangzott egy félmondat, hogy Lando, rád bízva, ami nagyon tág teret ad a versenyzőknek, akik szürke zónába léphetnek ezzel – mondta a szakértőként dolgozó korábbi világbajnok. – Azt tanácsolom, hogy a bokszutcából nagyon határozott üzeneteket küldjetek a pilótáknak, különben egy rakás problémába fogtok ütközni a versenyzőkkel. Tapasztalatból beszélek.”

    Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

    Ezzel a Mercedesnél töltött időszakára utalt, amikor bizony Lewis Hamiltonnal csapattársként többször konfliktus alakult ki közöttük, aminek egy része abból adódott, hogy valamelyikük nem tartotta be a csapat intelmeit. Ugyanígy a Hungaroringen, 2014-ben például a Mercedes szintén Rosberg előre engedését kérte Hamiltontól, ám a brit ezt nem teljesítette. „Nico, tapasztalatból beszélsz, megfogadom a javaslatodat, hasznosítani fogjuk” – válaszolta Stella Rosbergnek.

    Ami azt illeti, a „rád bízva” („at your convenience„) üzenetrészlet valóban nem tűnt elég világosnak: ezt pont akkor mondta Will Joseph versenymérnök Norrisnak, amikor Piastri visszatért a kerékcseréről, és a kontextus az volt, hogy szeretnénk visszaállítani a sorrendet. Utóbbi szintén nem épp erélyes felszólításnak hangzik a McLaren részéről.

    A Mercedes 2016-ban a Spanyol Nagydíjon bekövetkezett ütközés után döntött úgy, hogy Hamiltont és Rosberget minden részletre kiterjedő útmutatásban részesítik az egymás elleni csatákban, illetve szigorú retorziókat helyeztek kilátásba arra az esetre, ha ezeket nem tartanák be.

    Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban

  • Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

    Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

    A McLaren kettős, illetve Oscar Piastri első győzelmét beárnyékolja a verseny végi dráma, aminek során Lando Norris csak duzzogva volt hajlandó visszaadni az 1. helyet a csapattársának. Próbált érvelni a kérés ellen, de nem sikerült, és az érvei sem voltak teljesen helytállóak.

    A brit versenyző a csapat kerékcsere-időzítési döntéseinek köszönhetően került Piastri elé, amivel utóbbi annak ellenére pórul járt, hogy az F1-ben általánosan megszokott gyakorlat szerint elvileg neki, mint előrébb haladó pilótának kellett volna biztosítani a jobb opciót a stratégiával.

    A McLaren azon nyomban értesítette a versenyzőit, hogy vissza fogják állítani az eredeti sorrendet, ám a bajnokságban kedvezőbb helyzetben álló és a vb-címre pályázó Norris az ölébe pottyant ajándékot nem szívesen adta vissza, és a rádióforgalomból kideríthető, milyen érveket hozott fel a helycsere ellen.

    Sorrendben ezeket vetette fel Norris:

    • a csapat hibázott, mert nem Piastrit hívták ki hamarabb kerékcserére (értsd: emiatt ő ne adja vissza a pozíciót)
    • a bajnoki címébe kerülhet a helycsere és az emiatt elvesztett 7 pont
    • ha Piastri kap előbb friss gumit, ő tovább a pályán maradt volna és utolérte volna
    • szóljanak Piastrinak, hogy zárkózzon fel (értsd: a csapattársa mutassa meg, hogy ő a gyorsabb, )

    Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

    A The Race veterán szakírója, Mark Hughes azonban rámutatott, hogy az utolsó etapban Norris erősebbnek látszója tempója két szempontból is félrevezető képet adott a helyzetről, így a negyedik érve nem volt megalapozott. Egyrészt Hughes azt feltételezi, hogy Piastri nem nyomta meg az etapja elejét az új gumiszetten, mert látta, hogy Norris úgyis nagyobb előnyt épített fel, másrészt a tiszta, nem turbulens levegőben vezetés alapból az előrébb haladó autót segíti, így Piastri felzárkózását nehezen lehetett volna elvárni.

    A McLaren csapatfőnöke elismerte, hogy Norris versenymérnökére, Will Joseph-re hárította azt a nem épp hízelgő feladatot, hogy győzze meg a brit pilótát a helycseréről. Andrea Stella egyúttal kimondta azt is, hogy az ausztrál fejben erősebb Norrisnál.

    Oscar nagyon erős fejben. Mindig mondom, hogy bár ő a csapat legfiatalabb tagja, ő a legbölcsebb közöttünk” – idézte Stellát a Fox Sports ausztrál oldala.

    Az őrjöngő Verstappen elmondta, mi volt az utolsó csepp a pohárban

  • Megszelídíteni Norrist – a McLaren csapatfőnöke lepasszolta a nehéz feladatot

    Megszelídíteni Norrist – a McLaren csapatfőnöke lepasszolta a nehéz feladatot

    A Magyar Nagydíjon nem csak a forróság miatt potyogtak az izzadságcseppek a McLaren csapatfőnökéknek homlokáról, mert Lando Norrist is jobb belátásra kellett bírnia, hogy adja vissza az 1. helyet a jogos tulajdonosának.

    A kellemetlen helyzetet az idézte elő, hogy a McLaren a 2. helyen haladó Norrist előbb kihívta az utolsó kerékcseréjére, mint Oscar Piastrit, így a brit a frissebb gumin megelőzte az első győzelme felé menetelő ausztrált. A csapaton belüli harmóniára és egyenlő feltételekre mindig kiemelt figyelmet fordító csapat ezért a sorrend megfordulása után felszólította Norrist, hogy engedje el csapattársát, de ő csak jóval később adta be a derekát és engedelmeskedett – ez kívülről nézve egyáltalán nem volt magától értetődő, és korábban több F1-es klasszis mutatott már fityiszt a csapatának hasonló helyzetben.

    Norris öntörvényűsége abból a szempontból védhető lett volna, hogy a bajnokságban így 7 további ponttal közeledett volna a gödörben lévő Max Verstappenhez (a brit a Magyar Nagydíj után 189 ponttal áll, Piastri 149-cel), és ezek az egységek hiányozhatnak a végelszámolásnál.

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella azt mondta, benne nem volt kétség, hogy a bajnokságban előrébb álló pilótája teljesíti a kérést. „Száz százalékig megbízom Landóban. Ismerem mindkét pilótánk természetét, és mindkettejükben megtalálható az autóversenyző és a csapatjátékos is. Nagyon kiegyensúlyozottak, ezért a McLaren pilótái. Másféle jellemű versenyzőnek nem lenne most hely a papajaszínű autókban” – nyilatkozta a futam után, bár elismerte, hogy Norris mérnökére, Will Joseph-re bízta az érvelés eredményessé tételét.

    Verstappen elküldte a fenébe a kritikáit kritizálókat

    „Úgy gondoltam, ezt inkább Willnek kell intéznie. Szóltam neki, hogy tessék, tiéd a nehéz feladat, hogy egyensúlyba hozd [Norrisban lakozó] az autóversenyzőt és csapatjátékost. De teljes mértékben hittem benne, hogy Lando együttműködik és visszaállítja azt a korábbi sorrendet, amit egyszerűen azért változtattunk meg, hogy megvédjük a csapat eredményét.”

    Utóbbival Stella arra utalt, hogy Norris kerékcseréjével védekezni akartak az üldözők ellen, Piastri ennek esett átmenetileg áldozatául.

    Norris bevallotta, hogy megküzdött az egójával, és Piastri sem volt biztos benne, hogy visszakapja a pozíciót, ami karrierje első F1-es győzelmét jelentette.

    Verstappen nem hibázott a Hamilton elleni ütközésben, a felügyelők érthetetlen indoklást adtak

  • Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

    Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

    Bár könnyedén sétált el a kettős győzelemmel a Magyar Nagydíjon a McLaren, a csapat mégis feszültté tette a végjátékot két pilótája között. Lando Norris fontos döntést hozott azáltal, hogy engedelmeskedett a csapatutasításnak, ehhez viszont bele kellett bújnia Oscar Piastri cipőjébe.

    Piastri a rajtnál átvette a vezetést a pole-ból rajtoló Norristól, és a második bokszkiállásokig őrizte azt, akkor viszont az üldözőkre való reagálás miatt kedvezőbb stratégiát kapó csapattársa mögé esett vissza a sorrendben. Az ausztrál a második etapban el is követett egy hibát a 11-es kanyarban, ami néhány másodpercébe került, s talán ez is kellett hozzá, hogy utolsó kerékcseréje után a szervizelést nála két körrel korábban megejtő Norris mögött térjen csak vissza a pályára.

    A McLaren számára az lett volna az ideális forgatókönyv, ha Piastri autózza az erősebb tempót, így látványtalanul ejthették volna meg a cserét a két pilóta között, ám az ausztrál a verseny utolsó szakaszában már nem volt elég gyors, a különbség köztük csak még nagyobbra nőtt. A csapat körökön át először kérte, majd utasította Norrist arra, hogy lassítson le és adja vissza az első helye Piastrinak, amit végül három körrel a leintés előtt tett meg a brit.

    Érthető módon nem volt könnyű a döntés Norris számára, hiszen ő is még csupán egyszeres futamgyőztes, mérnöke azonban arról beszélt neki a rádióban, hogy a csapategység megtartása miatt fontos megtennie ezt a gesztust.

    „Nehéz volt, de tudom, hogy Oscar mit tett értem a múltban – mondta Norris a leintést követően az F1 hivatalos csatornájának. – Persze ez most egy kicsit más, ugyanakkor szóltak, hogy engedjem el, és elengedtem. Nagyon nehéz ez, amikor a győzelemért harcolunk. Rengeteget jelent nekem a győzelem, de neki is. Meg kellett próbálnom belebújni az ő cipőjébe, hogy megértsem a helyzetet abból a szemszögből is. Mindannyian önzőek vagyunk, muszáj annak lennünk ebben a sportban. Mindig csak a saját érdekünket nézzük, de beleképzeltem magam a helyzetébe, és a helyes dolgot tettem.”

    Norris majdnem ellopta Piastri győzelmét, Verstappen nekiment Hamiltonnak a Magyar Nagydíjon

    A McLarennel tavaly debütált Piastri egy ideje közel volt már a győzelemhez, bár a futamok nagy részén árnyalatnyival azért még elmaradt Norristól a teljesítménye. Tavaly a Katari Nagydíjon a sprintversenyt ő nyerte, de azt maga sem tartja teljesértékű F1-es sikernek, most azonban összejött az áttörés – még ha el is ismerte, hogy az utolsó körökben ő sem volt teljesen biztos abban, hogy visszakapja az első helyet Norristól.

    „Egy kicsit ideges voltam, de jól kivitelezte a csapat, és szerintem ez volt a helyes döntés. A rajtnál jó helyzetbe hoztam magam, csak a stratégiánkból adódott a különbség – még ha az utolsó etapban nem is volt olyan jó a tempóm, mint azt szerettem volna” – mondta.

    „Nagyon-nagyon különleges, tényleg ez az a nap, amiről gyerekként álmodtam, hogy a Forma-1-es dobogó lemagasabb fokára állhatok. Mondjuk a vége egy kicsit komplikált lett, de a rajtnál jó helyzetbe hoztam magam. Köszönetet kell mondanom a csapatnak ezért az elképesztő autóért, mert hatalmas élmény a McLarennel versenyezni. Az egész futamot az irányításunk alatt tartottuk, ami elképesztő érzés.”

    A McLarennek elsősorban a konstruktőri bajnokságban lehet esélye még idén a Red Bull ellen, a Hungaroringen elért kettős győzelemmel átugrották a Ferrarit, és 27 pontot hoztak a címvédőkön: jelenlegi 51 pontos hátrányuk pedig ledolgozhatónak tűnik, hiszen még tizenegy futam hátravan a szezonból, ráadásul a Red Bullnak komoly gondjai vannak azzal, hogy mindkét autóval az élen harcoljanak.

    Mit tud a Hungaroring, amitől ilyen sok új győztest adott az F1-nek?

  • Ki a 39. Magyar Nagydíj esélyese, mire számíthatunk a futamon?

    Ki a 39. Magyar Nagydíj esélyese, mire számíthatunk a futamon?

    A McLaren vagy a Red Bull, esetleg más nyeri a 2024-es Magyar Nagydíjat?

    Noha Max Verstappen mindössze fél tizedmásodperccel maradt el a Magyar Nagydíj pole pozícióját megszerző Lando Norristól az időmérő edzésen, a valóságban ennél nagyobb volt a McLaren előnye, hiszen Norrisnak egyetlen új szett lágy gumija maradt a Q3-ra, amelyet az eső fenyegetése miatt már az első próbálkozásakor elhasznált. A második nekifutásra használt gumin így nem javított, míg a javuló körülményeket kihasználva Verstappen közel 3 tizeddel ment jobb kört, mint azelőtt. Norris tehát akár több tizeddel is megszerezhette volna a pole-t, amennyiben jobban gazdálkodik a gumikkal az időmérő edzés addigi részében, Verstappen frusztrációja ebből a szempontból így érthetőbb, hiszen tisztában van vele, hogy a valós hátrányuk nagyobb annál, mint ami látszik.

    Na de mi lesz a versenyen? A Hungaroring már rég nem az a pálya, amelyen szinte lehetetlen előzni, de tény, hogy ettől még a pole pozíció sokat ér, pláne akkor, ha az ember csapattársa rajtol a második helyről. Norris elmondása szerint a péntekről szombatra lehűlő időjárás és a Hungaroring ezzel járó gyorsulása a kezükre játszott, mert a jobb tapadás elfedi a McLaren bizonyos hiányosságait, míg a Red Bullnak nem jött jól. Vasárnapra ugyanakkor a péntekihez hasonló hőmérsékletek várhatóak, ami a háromszoros világbajnok kezére játszhat.

    Ugyanakkor a McLarennek ott van az az előnye, hogy két autóval veheti fel a versenyt egyetlen Red Bull-lal szemben – Sergio Pérez újabb hibája ismét a mezőny végére száműzte a mexikóit –, és amíg mind a kettővel Verstappen előtt marad, az egyik hátvédet játszhat. Mint azt a Pirelli fentebbi ábrája is mutatja, normál esetben kétkiállásos verseny jöhet. A gumigyártó szerint közepeseken a legideálisabb kezdeni, majd attól függően egy vagy két kemény szettel végigmenni, hogy ebből kinek mennyi áll még a rendelkezésére.

    A Red Bull azonban akár megpróbálkozhat azzal, hogy lágy gumin rajtoltatja Verstappent, hátha legalább az egyik McLarent le tudják vadászni a rajtnál, ezzel nyílttá téve a küzdelmet.

    Verstappen a mogyoródi éjszakában – mit csinált a holland hajnalig a Hungaroringen?

  • Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    A Red Bull számára nagyon rosszul alakult a 39. Magyar Nagydíj időmérő edzése, amelyet megbolondított az eső és két jókora baleset. A McLaren kibérelte az első sort, a harmadik helyet pedig Max Verstappen szerezte meg.

    A hétvége előtt kevesen tippeltek volna arra, hogy nemhogy nem hoz rekkenő hőséget a Magyar Nagydíj szombati napja, hanem egyenesen esős időmérő edzés vár a mezőnyre. Pedig ez történt, nagyjából 45 perccel a kvalifikáció 16 órai kezdete előtt ugyanis elkezdett szemerkélni az eső a Hungaroringen. Annyira nem esett, hogy intermediate gumikat kelljen feltenni az autókra, így mindenki lágy keveréken kezdte meg a 18 perces Q1-et, ám a folyamatosan érkező csapadék lutrivá változtatta az időmérő elejét.

    Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a pilóták folyamatosan köröztek, hiszen nem lehetett tudni, hogy mikor lesz a legjobb állapotban a pálya, de csak nagyjából 11 percen át zajlott zavartalanul az edzés – Logan Sargeant kétkerekes elfékezését és első kanyarban bemutatott falkoccolását leszámítva, ami után az amerikai mehetett új első szárnyért a boxba –, ekkor ugyanis Sergio Pérez hibázott és nagy sebességgel odacsapta a Red Bullját a 8-as kanyarban. A piros zászlós megszakítást eredményező mutatvány könnyen lehet, hogy megpecsételte a baleset pillanatában a 9. helyen álló mexikói pilóta red bullos karrierjét, hiszen eleve nagyon ingott alatta az ülés.

    Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    A Q1 11 perces kényszerszünet után folytatódott Hamilton, Sainz, Verstappen, Piastri, Alonso, Norris, Sargeant, Leclerc, Pérez, Ocon, Albon, Gasly, Cunoda, Russell, Ricciardo, Stroll, Magnussen, Csou, Hülkenberg sorrendben. Mivel az eső a szünet alatt is esett, a pálya rosszabb állapotban volt, mint a megszakítás előtt, de hamar felszáradt, így volt miért izgulni a hajrában is. A két Alpine már nem jött ki, amin egyaránt rajta veszítettek, és az utolsó két helyre visszacsúszva 19.-ként és 20.-ként zártak.

    Úgy tűnt, hogy Pérez sikeresen kiejtette a megszakítás alatt a 16. helyen álló Ricciardót, ám az ausztrál huszárosat hajrázva az utolsó pillanatban megnyerte Hamilton előtt a Q1-et. A másik Mercedesben Russell azonban nem tudott eleget javítani, így végül a 17. helyen kiesett, és csak a Csou-Ocon-Gasly hármast előzte meg. A Mercedes kétszeres futamgyőztes a rádióban rögtön elnézést kért és magára vállalta a kiesést, ugyanakkor megkérdezte, miért nem volt elég üzemanyag az autójában ahhoz, hogy végig a pályán tudjon maradni a Q1-ben.

    Pérez sem jutott tovább – ami csak a rajthelyezése miatt volt fontos, hiszem továbbjutás esetén a 15. helyet szerezte volna meg, feltéve, hogy nem kell büntetést érően erőforrás-elemet cserélni az autójában a futam előtt – és a 16. lett, miközben Kevin Magnussen a 15. pozícióban csusszant tovább, miként mindkét Williams is beverekedte magát a Q2-be.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    Az eső nem áztatta el a pályát az újabb szünet alatt, sőt, elállt, így a Q2 minden addiginál jobb pályaviszonyok mellett vette kezdetét, amit Sainz használt lágyakon futott 1:17.028-as ideje is jelzett. Hamilton hamarosan már 1:16.5-re, Verstappen pedig 1:15.7-re szorította le a lécet. Piastri kis híján még ennél is gyorsabbat ment, de végül 0,015 másodperccel elmaradt a hollandtól.

    A java persze még hátra volt, hiszen érkeztek az új gumis körök. Elsőként Sainz javított, de Verstappent ő is csak megközelíteni tudta (1 tizedre), majd jött a vihar előtti csend – szó szerint senki nem volt kint a pályán néhány percig. A hajrának Verstappen, Piastri, Sainz, Alonso, Norris, Leclerc, Stroll, Hamilton, Magnussen, Cunoda sorrendben vágtak neki az állva maradt pilóták, míg a kieső helyeken Bottas, Sargeant, Albon, Hülkenberg és az idő nélkül álló Ricciardo volt az állás.

    Mivel ismét nagyon a végére hagyták a mért köröket, a silverstone-ihoz hasonló tumultus alakult ki a boxutcában, de végül mindenki felért a mért körére. Hamilton kimaradt a dugóból és viszonylag korán nekivágott az utolsó próbálkozásának, de már a kettes kanyarban nagyon megcsúszott, majd az ötösben is többször megindult alatta a W15-ös hátulja. Nem is lett jó az ideje, és egy ideig úgy tűnt, kiesik, ám végül a 10. helyen éppen, hogy továbbjutott. Nem sokon, mindössze 1 századon múlt, Hülkenberg ugyanis ennyivel maradt elő tőle a 11. helyen.

    A Haas német pilótája mögött Bottas, Albon, Sargeant és Magnussen volt a kiesők további sorrendje, míg az élmezőnyben Norris 1:15.540-nel megelőzte Verstappent és megnyerte a Q2-t. Ám mivel többen nem fejezték be a mért körüket, a sorrendből nem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Az időmérő végére ismét esőt jósoltak, ezért megvolt rá az esély, hogy mindenkinek egyetlen lövése lesz. Verstappen 1:15.555 tulajdonképpen megfutotta ugyanazt, amit Norris a Q2-ben, a McLaren britje azonban tovább szorította le a lécet, és 1:15.227-tel az élre állt. A pontversenyben az első két helyen álló kettős mögött Piastri, Leclerc, Hamilton, Alonso, Sainz, Stroll, Cunoda, Ricciardo sorrend alakult ki, de nem maradt, mert az eső nem jött meg olyan intenzitással, mint várták.

    Mindenki azonban így sem tudott mért kört megtenni, Cunoda ugyanis túl szélesre futott az ötös kanyar kijáratán és leborotválta a falat, azzal Péreznél is jobban összetörve az autót. A baleset előtt Piastri 22, Verstappen pedig 46 ezreddel maradt el Norris korábbi idejétől, de még nem volt minden veszve, a piros zászló megjelenésekor ugyanis maradt még 2 perc és 13 másodperc az órán.

    Hogy a használt gumikon ez kinek, mire lehetett elég, azt előre nehéz volt megjósolni, de Verstappen és Alonso egyaránt úgy gondolta, nincs értelme tovább próbálkozni, így ők már az újraindítás előtt kiszálltak az autóból és a mérlegelés felé vették az irányt. Mint kiderült, nekik lett igazuk, a sorrend ugyanis már nem változott számottevően (csak Ricciardo előzte meg Cunodát), így a McLarené lett az első sor, míg a Red Bull egy 3. és egy 16. helyet könyvelhetett el.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Norris: Viselkedhetek f***fejként, de nem ettől fogok győzni

    Norris: Viselkedhetek f***fejként, de nem ettől fogok győzni

    Lando Norris reagált a kritikára, miszerint a személyiségéből fakadna, hogy nem elég kemény a versenypályákon.

    A McLaren brit pilótája az utóbbi futamokon talán már a mezőny legerősebb autójában ült, mégsem tudott hozzátenni a Miamiban aratott első győzelméhez – pedig Montrealban, Spielbergben és Silverstone-ban is közel állt az első helyhez, de utólag mindig beazonosított egy-egy hibát, amin elúszott a siker.

    Norrist olykor megtalálják olyan kritikák, melyek szerint túl barátságos személyisége, a közösségi médiában mutatott vicces, emberközeli karaktere az egyik gátja annak, hogy a pályákon előhozza magából a győzelemhez szükséges kíméletlenséget. A modernkori „jófiúi” magatartásra nincsenek is referenciák a Forma-1 múltjából, hiszen a sport korábbi, jóval zártabb közegében mindenkinek könnyebb volt ridegnek, megközelíthetetlennek lenni. Norris nem is gondolja, hogy a személyisége bármilyen befolyással is lenne a pályán nyújtott teljesítményére.

    „Nem igazán érdekel, hogy mások mit mondanak. Én egy rendes srác vagyok, aki mindenben próbál tisztelettudó maradni. Ennek viszont semmi köze ahhoz, hogy hogyan viselkedek a pályán. Az emberek nagyon szeretnek kombinálni, és előjönni olyanokkal, hogy mi volt a helyzet 10, 15 vagy 20 évvel ezelőtt, de az egy teljesen más időszak volt” – idézi a McLaren pilótáját az Autosport.

    „Ha akarok, én is tudok f***fej lenni és úgy viselkedni, mint egy idióta. Elhitethetem az emberekkel, hogy ilyen vagyok, de nincs rá szükségem. Továbbra is viccelődni, szórakozni, nevetni akarok, és nem érdekel mások véleménye. Egyszerűen csak élvezem az életet. De amikor felveszem a sisakot, mindent megteszek, ami a győzelemhez szükséges.”

    A Mercedes mérnöke elárulta Hamiltonról azt, ami miatt a Ferrari kezdhet aggódni

     

  • Megkezdődött a firkálás a Hungaroringen, a foci-Eb utózöngéi idáig elérnek

    Megkezdődött a firkálás a Hungaroringen, a foci-Eb utózöngéi idáig elérnek

    Egy spanyol versenyző a Magyar Nagydíj hétvégéjén is jelezte nemzete angolokkal szembeni felsőbbrendűségét, miután oda nem illő felirat jelent meg Lando Norris parkolótábláján. A nyomok mind egy irányba vezetnek.

    Az elmúlt hónap sportéletét nagyban meghatározó labdarúgó-Európa-bajnokság a Forma-1-es paddockba is beegerészte magát, közös meccsnézéseket, kisebb rivalizálásokat hozva a pilóták között. A döntőbe végül Spanyolország és Anglia válogatottja jutott be, s a spanyolok szerezték meg a trófeát 2:1-es győzelemmel. A mérkőzést Berlinben a helyszínről nézte Norris, valamint George Russell is, ám csalódottan kellett távozniuk.

    Csütörtökön a paddock alatti, a csapattagok számára kijelölt parkolóhelyek egyikén különös kézirat jelent meg. Norris tábláján, a pilóta neve alatt a „2-1 Viva España”, vagyis „Éljen Spanyolország” felirat olvasható, ami nem is lehet más, mint egy spanyol társának szurkálódása a McLaren brit pilótája felé.

    Gyorsan bizonyossá vált, hogy a mezőny két spanyol pilótája közül Sainz lehet a tettes. Egyrészt ő és Norris már a mclarenes csapattársi évek során is előszeretettel cukkolták egymást, másrészt pedig amikor a Viaplay megkérdezte Fernando Alonsót a paddockban, hogy mit tud a Norris tábláján feltűnő feliratról, elhárította magáról a felelősséget. „Van egy másik spanyol is az F1-ben” – mondta.

  • A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    A Red Bull fél Verstappentől a rivális csapat vezére szerint

    Az, ahogyan Max Verstappen legutóbbi vitás esetét kezelte, a McLaren vezére szerint egy dolgot biztosan elárult a Red Bullról.

    Kétségtelen, hogy Max Verstappennek (és apjának) óriási a hatalma a Red Bullnál, Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor a bikás istállónál tartanak a hollandtól, ezért nem mondják meg neki, ha hibázott. Az amerikai üzletember Lando Norris és Verstappen ausztriai ütközése kapcsán fejtette ki, mennyire nem érezte korrektnek, hogy a holland nemhogy nem ismerte el a felelősségét, de Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke már verseny közben Norrisra hárította a felelősséget, amikor a rádióban közölte a háromszoros világbajnokkal, hogy „[Norris] nem viselkedett korrekt módon, Max, nagyon balszerencsés vagy.”

    „Úgy tűnik, hogy a Red Bull fél Maxtól – nyilatkozta Brown a The Independentnek. – Mi nagyon őszinték vagyunk a versenyzőinkkel. Ha senki sem mondja meg neki, hogy amit csinált, az nem volt szabályos, miért gondolná máshogy? De hogy Christian a rádióban Landóra hárítja a felelősséget… Kit akarunk becsapni? Mindenki látta, hogy mi történt. A szabályok nagyon világosak: hagyni kell egy autónyi helyet, ő pedig nem hagyott. Miért kellett [Hornernek] bármit is mondani? Teljességgel helytelennek érződött.”

    Zak Brown, McLaren
    Brown nem vette jó néven, amit Horner mondott / Fotó: McLaren Racing

    Brown és Horner között nem ez az első csörte, hiszen előbbi két éve, a Red Bull költségplafon-botránya során keményen beleszállt a bikás istállóba, és kimondta, hogy a Red Bull csalt. Az amerikai szerint azonban nincs személyes problémája Hornerrel, egyszerűen csak sokszor csinál olyan dolgot a kollégája, amivel ő nem ért egyet. „Csak akkor reagálok dolgokra, ha szerintem valami nem helyes. Nem maradok csöndben a problémákkal kapcsolatban. Egyszerűen úgy tűnik, nekem több problémám van vele (Hornerrel), mint másoknak, mert olyan dolgokat tesz és mond, amelyek szerintem nem helyesek.”

    „Nem arról szól ez, hogy beférkőzzünk a másik fejébe és harcoljunk, mert a költségplafonos történetnél nem versenyeztünk egymással. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy a költségplafon sértetlensége kritikus fontosságú a Forma–1 sikerében, és ha ezt nem vesszük komolyan, a sport örökre sérülni fog. A sport sértetlenségét próbáltam védeni, ők pedig nem vették azt komolyan. Ezért szólaltam fel.”

    Ami a hétvégi Magyar Nagydíjat és az idei szezon folytatását illeti, Brown úgy véli, ha nyernek néhány versenyt, a jövőben az olyan futamokat is képesek lesznek majd megnyerni, amelyeken eddig éppen, hogy lemaradtak az első helyről. „Nagyon közel vagyunk, Lando pedig egy nagyon kedves fickó, de ne keverjék ezt össze azzal, hogy milyen akkor, amikor felveszi a sisakot. Ausztriában nekünk kellett volna nyerni, közel álltunk ahhoz, hogy elkapjuk Maxot, de kifutottunk az időből. Olykor a stratégia így jön ki, de amint nyerünk még néhány versenyt, könnyebb lesz az ilyen futamokat is behúzni.”

    Norris a Herendi által készített sisakfestéssel vezet a Magyar Nagydíjon