Címke: Lando Norris

  • Éledezik az F1, Norris és Sainz máris elkezdtek beszólogatni egymásnak

    Éledezik az F1, Norris és Sainz máris elkezdtek beszólogatni egymásnak

    Tizenkét napnak kellett csak eltelnie a 2025-ös évből, hogy a két korábbi csapattárs, Lando Norris és Carlos Sainz újra megtalálják egymást a közösségi médiában. A spanyol újabb csapatváltása adta a muníciót a britnek.

    A versenyzők január első két hetében jórész lezárták rövid téli pihenőjüket, és visszatértek az erőltetett edzésprogramjukhoz, hogy a február végi tesztekre és az előttük álló hosszú szezonra visszaépítsék az erőnlétüket.

    A Ferrarit négy év és négy győzelem után elhagyó Sainz a Maldív-szigeteken töltött néhány napot barátnőjével, de legfrissebb Instagram-posztja szerint már megkezdte az „edzőtábor” első hetét. A fotók egy részén New Era (új korszak) felirattal ellátott sapkát visel, amivel kétségtelenül a Williamsszel idén kezdődő új Forma-1-es együttműködésére utal. A spanyol hosszú távú szerződést kötött a grove-iakkal, amire az is utalhat, hogy a csapat öt évre az Alpine rendelkezésére bocsátotta Franco Colapintót.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

    Norrisnak, akivel 2019-ben és 2020-ban csapattársak voltak az akkor még a középmezőnybe tartozó McLarennél, szintén feltűnt a visszatérő motívum Sainz képein, amit meg is jegyzett egy hozzászólásban.

    – Minden nap ezt a sapkát hordtad? – csipkelődött a brit.

    – Küldök neked egy aláírt példányt – válaszolt erre Sainz.

    Norris profiljáról eközben azt tudhatjuk meg, hogy ő maga Dubajban töltötte az időt barátaival, az elmúlt napokba pedig a bulizás, a golfozás és egy sivatagi túra is belefért – na és persze az edzés nála sem maradt ki.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@lando) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen cáfolta a rá és a Norrisra vonatkozó kijelentéseket

    Verstappen cáfolta a rá és a Norrisra vonatkozó kijelentéseket

    Max Verstappen azt nyilatkozta, továbbra is jó a kapcsolata Lando Norrisszal, hiába állítja sok kívülálló ennek az ellenkezőjét. Az apja úgy véli, ennek fenntartása egyre nehezebb lesz, neki pedig egyetlen barátja sem volt az F1-ből.

    2024-ben két olyan versenyző csapott össze a Forma-1 világbajnoki címéért, akiket barátoknak könyveltünk el, hiszen például gyakran repültek együtt a versenyek helyszínére vagy sportoltak együtt, ráadásul mindketten Monacóban élnek. A régmúltban ilyesmi nem jellemezte a pilótákat, pláne azokat, akik ugyanolyan célokkal mennek az idényben, de változnak az idők, és ennek Jos Verstappen is hangot adott.

    „A Forma-1-ben nekem egyetlen barátom sem volt, legalábbis olyan, akivel utána tartottam a kapcsolatot. Egy sem – nyilatkozta a Formule1.nl-nek. – Az a benyomásom, hogy a mostani mezőny tagjai jól kijönnek egymással a pályán kívül. Sokuk régóta ismeri egymást, a gokart óta, van körülbelül tíz ilyen társuk.

    A fiáról azt mondta, el tudja különíteni a pályán és a pályán kívüli viszonyt. Max a pályán kívül mindenkivel barátságos és normális. Az én időmben elég más volt a versenyzők kapcsolata” – jelentette ki, ugyanakkor hozzátette: Norris esetében ez „egyre nehezebb lesz, azt gondolom.” Nem véletlenül, hiszen a tavaly berobbanó brit tűnik idén a vb-cím fő várományosának, amennyiben a McLarené marad a mezőny általánosságban véve legerősebb autója.

    Verstappen idei első interjúja pont olyan, mintha haragudna valakire

    Verstappen és Norris között a csata hevében ki is alakult néhány feszültebb szituáció, elhangzottak olyan mondatok is, amik a kapcsolat romlását vetítenék előre, de Norris például nyilvánosan bocsánatot kért, amiért azt mondta, a Brazíliában elképesztően vezető riválisa csupán a szerencséjének köszönhetően végzett a 17. rajtkockából indulva az első helyen.

    A négyszeres világbajnok megerősítette, hogy Norrisszal teljesen rendben vannak, hiába állítják egyesek az ellenkezőjét. „Sokan rosszabbnak tüntetik fel a helyzetet a közösségi médiában. Sok az idióta ezeken a felületeken, akik mindig pofázni akarnak. Akadnak pozitív emberek is, de van néhány síkhülye. Szerintem jobb ignorálni az egészet. Landóval jól kijövünk egymással” – mondta a Talking Bull podcast adásában.

    „Időnként persze feszültség alakul ki a pályán, de a pályán kívülre ennek nem szabad kihatnia – tette hozzá. Normális, hogy előfordul ilyen, amikor a világbajnoki címért harcolunk, de jól megvagyunk.”

    Verstappen káromkodását elítélte az F1-es tekintély, magára ezt nem látta érvényesnek

  • Riválisnál tér vissza az F1-be Norris egykori fontos segítője

    Riválisnál tér vissza az F1-be Norris egykori fontos segítője

    Visszatér a száguldó cirkuszba a McLarennél korábban Lando Norris főszerelőjeként dolgozó Marc Cox.

    Cox még 2008-ban csatlakozott a wokingi istállóhoz kettes számú szerelőként, míg végül 2015-ben előléptették első számúvá. Ebben a pozícióban egészen 2022 végéig dolgozott, utolsó éveiben pedig Lando Norris főszerelője volt, hogy aztán a McLaren Extreme E-csapatában folytassa a pályafutását. Most azonban két év távollét után azonnali hatállyal visszatért a királykategóriába, mégpedig az Aston Martinhoz.

    „17 McLarennél töltött év után itt az ideje az új fejezetnek. Annyira gyorsan eltelt, nagyszerű időszak volt, és megismertem néhány csodálatos embert közben. Hiányozni fogsz, papaya-család!” – írta Cox a közösségi médiában.

  • A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A csapat korábbi mérnöke, aki a Lewis Hamilton-Fernando Alonso balhé idején is náluk dolgozott, nem hiszi, hogy a McLaren kezelni tudná Lando Norris és Oscar Piastri csatáját az F1-es vb-címért.

    A wokingi istállónál 2000-től 2009-ig dolgozó Marc Priestley ez esetben a múltbeli példák alapján kizártnak tartja, hogy az általa „kitűnőnek” nevezett pilóták kapcsolata harmonikus maradjon, a McLaren mindenképp puskaporos hordóvá válna. Ez valós veszély, hiszen 2024-et alapvetően a McLaren zárta a legerősebb autóval, jóllehet, annak nem mindenhol volt kiemelkedő előnye, és bizonyos pályákon, bizonyos körülmények között a Ferrari, a Mercedes vagy épp a Red Bull (Max Verstappen) jobb iramot diktált.

    A következő évi erősorrendről természetesen most is csak találgathatunk, de inkább az a valószínű, hogy nem történik jelentős változás, mivel 2026-ban teljesen új F1-es autók érkeznek, ezért a csapatok nem fordítanak már különösebben sok erőforrást a 2025-ös kocsikra, nagy újratervezések sem várhatók.

    Így benne van a pakliban, hogy a McLaren két pilótája a szezon elejétől fogva egymás ellenfele lesz a világbajnoki címért vívott küzdelemben, ellentétben a mögöttünk hagyott évvel, amikor a wokingiak autója egyrészt csak a tavasz második felétől bizonyult alkalmasnak a vb-címre, másrészt addigra Norris meglépett a tabellán a kevésbé rutinos Piastritól.

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    „Amennyiben a következő szezonban mindketten a bajnoki címért fognak harcolni, és csak egymás ellen, semmiképp sem maradnak barátok. Sosem tapasztaltam ilyet, és nem is hiszem, hogy megtörténhet – mondta Marc Priestley a Casino Uden Rofusnak. – Ezek a versenyzők hét-nyolc éves koruk óta arról álmodnak, hogy az F1 bajnokai legyenek. A legnagyobb vetélytársuk az, aki a garázs túloldalán ugyanazt az öltözéket viseli, akiből ellenség is válhat. Ez a sport valósága.”

    „A McLarennél voltam, amikor hasonló ritka esemény előfordult, és nagyon piszkossá vált a helyzet, ahogy mindenki kitette a könyökét a pályán. Láttunk ugyanilyet Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal, Fernando Alonsóval és Hamiltonnal, Ayrton Sennával és Alain Prosttal. Egyetlen csapatot sem láttam, amelyik egy ilyen rivalizálást sikeresen kezelt volna. A csapat szétszakadhat ettől, ahogy Alonso és Hamilton esetében történt, mikor velük dolgoztam, ami tönkreteheti az egész csapatot. 2025-ben is bekövetkezthet, és a McLaren ezt nem tudná szépen és elegánsan kezelni.”

    Tény, az F1 világában mindenkinek először a csapattársát kell legyőznie, és már 2024-ben is volt néhány jelenet a pályán, amikor az látszott, törékeny a béke Norris és Piastri között.

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Az év versenyzője: Norris csak jóindulattal a legjobbak között

    Az év versenyzője: Norris csak jóindulattal a legjobbak között

    2024-ben is megtartottuk szerkesztőségi szavazásunkat, amelyben értékeltük az idei Forma-1-es szezon legjobb teljesítményeit, legemlékezetesebb pillanatait és legnagyobb sztorijait. Max Verstappen 2023 után idén kihívót kapott a bajnoki csatában, ám érzésünk szerint ez nem gyengítette, csak erősítette az immár négyszeres világbajnok renoméját.

    1. Max Verstappen

    Az elmúlt két szezonnal ellentétben – amelyekben szintén kiemelkedően teljesített – az idén senkiben sem maradhatott szemernyi kétség sem afelől, hogy Max Verstappen nem csak a legjobb autóban tud világbajnoki címet nyerni. A legkevesebb hibát követte el, miközben számos alkalommal hozott ki mindent a rendelkezésére álló csomagból.

    Két fordulóval a vége előtt bebiztosította a győzelmét a konstruktőri harmadik autóval, több mint kétszer annyi futamot nyert, mint bárki más, az év elején pedig beállította a legtöbb zsinórban szerzett pole rekordját. Amikor pedig már majdnem felcsillant a remény a legyőzésére, a brazíliai örök klasszikus teljesítményével jelezte, hogy korszakos zseni.

    Ha eddig valaki kételkedett volna benne, hogy Verstappennek ott van a helye az F1 halhatatlanjai között, akkor ez a szezon alighanem eloszlatta a kételyeit.

    Fotó: Lars Baron/Getty Images/Red Bull Content Pool

    2. Charles Leclerc

    Noha azért nem volt makulátlan az éve, Charles Leclerc igen erős szezont hozott össze három győzelemmel, amelyek közül egyet hazai pályán, Monacóban, egyet pedig Monzában ért el. Ha valaki ugyanabban az évben megnyeri ezt a két versenyt, ráadásul egy Ferrarival, annak azért olyan rossz idénye nincs, Leclerc-nek pedig még összejött egy domináns siker Austinban, illetve az összetett második helyétől sem volt messze (18 pontra), ami azt nézve, hogy a szezon nagy részében a közvetlen előtte végző Lando Norris McLarenje jobb autó volt a Ferrarinál, mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. A nála azért előforduló hibák is megfogyatkoztak, s két nyári homályos teljesítményt, valamint egy kiesést leszámítva mindig a legjobb ötben zárta a főversenyeket, ami egy ilyen kiegyenlített szezonban figyelemre méltó.

    3. Carlos Sainz és Lando Norris (holtversenyben)

    Noha csak ötödik lett a pontversenyben, Sainz az idei év egyik hőse, pusztán már csak azért is, ahogyan kezelte ezt a szezont. Januárban hatalmas csalódást kellett átélnie, amikor kiderült, hogy leváltják Lewis Hamiltonra, ő azonban felül tudott emelkedni a kezdeti keserűségen, és nagybetűs sportemberhez és csapatjátékoshoz méltón hozta le 2024-et, végig a lehető legjobbra törekedve saját maga és a Ferrari számára is, a vakbélműtétje utáni ausztráliai győzelme és a mexikói domináns teljesítménye pedig örökre emlékezetes marad.

    Nem szabad alábecsülni, hogy ilyen helyzetben az ember milyen könnyen el tudja veszíteni a motivációját, vagy a vitás helyzetekben mennyire könnyen tudja a csapat elé helyezni a saját érdekeit, mondván „kitoltatok velem, és amúgy is elmegyek.” Sainz azonban az utolsó pillanatig hű maradt az elveihez és az értékeihez, amit a Ferrari is értékelt, elég csak megnézni, hogy milyen gesztusokkal búcsúztatták őt.

    Verstappen, Norris, Sainz, Red Bull, McLaren, Ferrari
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nagyrészt tartotta az iramot Leclerc-rel, továbbra is övéjük volt az egyik legszorosabb csapaton belüli harc, de azért egy árnyalattal minden fontos eredményességi mutatóban elmaradt a monacói mögött a spanyol – akad is a szerkesztőségben olyan, aki inkább csak empátiába csavart vigaszdíjként rangsorolta a harmadik helyre Sainzt.

    Ami az általunk azonos pontszámmal szintén a harmadik helyre szavazott Lando Norrist illeti, az elsőszámú, sőt egyedüli bajnoki kihívóként emlegetett pilóta számára nem túl hízelgő és elszalasztott lehetőséget jelezhet az év végi szavazásokban látott lemaradása – bár a mezőny tagjai és a csapatfőnökök talán kicsit kevésbé voltak szőrösszívűek, mint mi.

    Általában ő volt a McLaren vezére, és ugyanúgy nyolc pole-t szerzett, mint Verstappen – miközben csapattársa, Oscar Piastri egyet sem. A versenyeken azonban nem mutatkozott ilyen markánsak a csapaton belüli fölény: Norris számolatlan rajtelsőséget volt képtelen megőrizni az első kör végéig, és saját bevallása szerint is túl sok hibát vétett. A nagy áttörés elérése, a legjobbak közé való feljutás mindenképpen komoly fegyvertény a brittől, aki az idei évet megelőzően sohasem volt 6. helyezettnél jobb a tabellán, ám ezt a szezont látva joggal merülhet fel a kérdés, hogy fog-e valaha ennél közelebb kerülni a világbajnoki címhez.

    Túl a dühön és csalódáson – Hamilton elődje akár az utódja is lehet a Ferrarinál?

  • Verstappen elárulta, hogyan esett neki barátja degradáló megjegyzése

    Verstappen elárulta, hogyan esett neki barátja degradáló megjegyzése

    Lando Norris frusztrált megjegyzése nagy port kavart, miután a McLaren versenyzője lényegében elbukta a vb-címet. Max Verstappen erről és egy korábbi csipkelődésről is beszélt egy szezon végi nagyinterjúban.

    Max Verstappen a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj helyszínén közel egy órás interjút adott a holland Viaplaynek, a nemrég megjelent beszélgetésben pedig az idei év több fontos momentumára is visszaemlékezett. Az egyik ilyen a Brazil Nagydíj volt, amelyet a 17. rajtkockából indulva nyert meg úgy, hogy a pole pozícióból rajtoló Lando Norris csak 6. lett. Ezzel a McLaren pilótája ahelyett, hogy jelentős pontmennyiséget faragott volna a hátrányán, lényegében elbukta a vb-címet (amit aztán Verstappen a következő versenyen, Las Vegasban be is biztosított), majd olyan kijelentést tett, amire sokan felkapták a fejüket. Az F1 hivatalos csatornájának Verstappen győzelméről ugyanis azt mondta: „Ilyen az élet. Ők kockázatot vállaltak, és most bejött nekik. Ez nem tehetség, csak szerencse.”

    Norris ezzel arra gondolt, hogy Verstappen is kint maradt a pályán akkor, amikor a jó döntés egyértelműen a kerékcsere lett volna, majd a piros zászlós megszakításnak köszönhetően ingyen cserélhetett kereket. A McLaren versenyzője ezt a megjegyzését azóta az FIA év végi díjátadóján már visszavonta – miközben megjegyezte, hogy kiragadták a szövegkörnyezetből –, Verstappen azonban már azelőtt sem haragudott érte.

    Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

    „Egyből egy olyan verseny után készült az interjú, amelyen mentális csapást szenvedett el. Csökkenthetett volna a ponthátrányán, de megfordítottuk a helyzetet – mondta a holland. – Ismerem Landót, abban a pillanatban nagyot csalódott magában, majd rögtön kap egy ilyen kérdést. Nem kellett volna kamerák előtt álljon. Ismerem őt, jó ember, és valójában nem gondolja így. Egyszerűen csak nagyon csalódott volt, aztán kapott egy ilyen kérdést. Ilyenkor rögtön válaszolsz, miközben frusztrált vagy. Úgyhogy nem veszem ezt komolyan.”

    Verstappen magáról a futamról úgy vélte, egyértelműen ez volt a fordulópont és lényegében eldöntötte kettejük küzdelmét, mert „utána már tudtuk, hogy a bajnoki cím nem csúszhat ki a kezeink közül.” Ami a felzárkózását illeti, az időmérőn történt Q1-es kiesése is kellett hozzá, és nemcsak azért, mert enélkül nem rajtolt volna ennyire hátulról. „Nyilvánvalóan nagyon mérges voltam az időmérő után, de az évek során megtanultam, hogy ezt miként fordítsam valami pozitívvá, máskülönben azt kockáztatod, hogy frusztráltan vezetsz és hibákat követsz el. Rendesen vissza kell tekinteni és kielemezni a történteket. És általában az esőben is jól megy a vezetés.”

    Ki akartak zökkenteni

    Miként azt az idén láthattuk, egy 24 futamos szezon során előfordulnak csipkelődések és keményebb odamondogatások is, amelyeket nem minden esetben a frusztráció szül. Előbbi kategóriába tartozott Norris megjegyzése is, amelyet a csapatrádióban tett, miután Hollandiában utcahosszal nyert Verstappen előtt. A brit ellenfele szállóigévé vált mondatával („Simply Lovely, huh?”) reagált a sikerre, ami nyilván fricska akart lenni a Red Bull versenyzőjének. Őt azonban elmondása szerint ilyesmivel nem lehet kihozni a sodrából.

    Lando Norris, McLaren, Holland Nagydíj
    Norris, amint megnyeri a Holland Nagydíjat / Fotó: McLaren

    „Ezt elismerésként kell látni. Ha a többiek elkezdenek utánozni, az elismerés. Szerintem nagyon arra koncentráltak, hogy legyőzzenek Zandvoortban és ezzel kibillentsenek mentálisan. De engem nem érdekelnek ezek a dolgok. Egyszerűen csak csalódott voltam, hogy alulmaradtunk a versenyen. Természetesen szerettem volna nyerni Zandvoortban, de mentálisan ez nincs rám hatással. Még egy ilyen megjegyzés sem zavar. Ez rendben van, csak elengedem, mert már a következő versenyre koncentrálok. Az embernek érzelemmentesnek kell maradnia, mert ha hagyod, hogy az ilyen dolgok megzavarjanak, elkezdesz hibákat elkövetni.”

    És ami a legfontosabb, a kapcsolatuk nem sínylette meg az idei szezont. „Abszolút rendben van – felelte Verstappen arra a kérdésre, hogy milyen a barátságuk. – Nem tudok róla, hogy bármi is változott volna. Írunk egymásnak, találkozunk, nemrég én hívtam őt, hogy cseréljünk sisakot, meg ilyenek.”

    Az FIA elnöke minden versenyzőt közmunkára küldene, olyan jól sikerült Verstappené Afrikában

  • Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

    Norris visszavonta Verstappenről tett, nagy felháborodást kiváltó megjegyzését

    Lando Norris az FIA év végi díjátadóján ragadta meg az alkalmat, hogy visszavonja egyik korábbi megjegyzését Max Verstappenről, majd elmondja, hogy a Red Bull pilótájának az idén is viszonylag könnyű dolga volt, és neki soha nem volt valós esélye arra, hogy elkapja a hollandot.

    Pénteken Ruandában lezajlott a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) év végi díjátadója, amelynek csúcspontja természetesen a Forma–1-es egyéni, illetve konstruktőri világbajnoki címért járó trófea átadása volt, miközben a Max Verstappen mögött az évet második helyen záró Lando Norris és az összetett harmadik helyén végző Charles Leclerc-t is díjazták. Amikor pedig a McLaren versenyzőjét szólították a színpadra, az idényéről levetített kisfilmbe a kontextusból kiragadva bevágták Norris Brazil Nagydíj után tett, nagy port kavart megjegyzését, miszerint Verstappen győzelmének semmi köze a holland tehetségéhez és csakis a szerencse miatt végzett a 17. rajtkockából indulva az első helyen.

    Az elbukott pontok története, avagy ezért köszönheti Norris magának, hogy nem lesz világbajnok az idén

    Miután a jelenlévőkkel együtt Norris is végignézte a kisfilmet, a díjjal a kezében kérdéseket tettek fel neki a színpadon, ám ő rögtön az első kérdést ignorálta, és helyette az elhangzott megjegyzéséről kezdett beszélni.  „Először is visszavonom az iménti megjegyzést, ahol azt mondtam, hogy ez mind csak szerencse volt, nem tehetség. Tudják, a média megváltoztat dolgokat” – utalt arra, hogy kiragadták a kontextusból a szavait, amelyekről ezek szerint ezzel együtt úgy érzi, hogy nem kellett volna mondania.

    Norris ezután így folytatta: „Először is, gratulálok Maxnak. Amit az idén tett, amit Brazíliában csinált, az természetesen elképesztő volt. Én vagyok az első, aki elismeri ezt, amikor ellene küzdök. Természetesen kemény év volt, igyekeztem a legjobbamat adni, a legjobban megnehezíteni a dolgát, de ez az idén nem volt elég. Ugyanakkor olykor örömmel vagyok második Max mögött, mert nagy dolog sokkal jobbnak lenni ennél. Csodálatos évem volt sok nagy eredménnyel. Sokat fejlődtem, de azt is tudom, hogy tovább kell fejlődnöm, és többet kell tennem, mint az idén, úgyhogy izgatottan várom a következő évet, és megpróbálom ugyanezt.”

    Norrisnak legyen mondva, valóban nem Verstappen brazíliai vagy akár egész éves teljesítményét akarta degradálni Interlagosban, hanem arra utalt, hogy a hollandnak is segített a piros zászlós megszakítás, mert ez lehetővé tette, hogy ingyen kerékcserével a megfelelő gumikra váltson. „Igen, lehet gumit cserélni piros zászló alatt, ezt tették a többiek, úgyhogy csak balszerencsések voltunk – mondta Norris még Brazíliában. – Olykor egyszerűen csak neked kedvezően alakulnak a dolgok, úgyhogy semmit nem csináltunk rosszul. Nem értem, miről beszélnek az emberek, mert nem a kint maradás volt a helyes döntés. Nem kellett volna piros zászlóval félbeszakítani a versenyt, de végül nyilván ott volt a baleset, ami miatt jött a piros… Olykor ilyen az élet. Kockáztatsz, nekik pedig most kifizetődött ez. Ez nem tehetség, pusztán szerencse. Mi pedig kissé balszerencsések voltunk.”

    Soha nem voltak közel Verstappenhez

    Norris gyakorlatilag az említett brazíliai hétvégén vesztette el szinte minden esélyét a vb-címre, amelyet Verstappen a következő futamon, Las Vegasban biztosított be, hogy ezután Katarban megszerezze idei utolsó győzelmét. A szezonzárót aztán Norris nyerte, míg a holland csak hatodik lett, de így is 63 ponttal zárt az élen a McLaren versenyzője előtt. Miután az idei első 5 futamból 4-et megnyert, Verstappen tulajdonképpen az év elején kialakított tetemes előnyét őrizve jutott el zsinórban negyedik vb-címéig, Norris pedig csak üldözte, de igazán közel soha nem került.

    Ám mint most kiderült, ő maga sem igazán hitte el soha, hogy ledolgozhatja a különbséget. „Soha nem voltam elég közel Maxhoz. Ha bárki is úgy gondolta, hogy utolérhetem, az kissé túl sokat gondolt. Ugyanakkor addig próbálkoztunk, amíg csak lehetett” – idézi őt a RacingNews365.

    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Norris emellett azt is elmondta, hogy bár a Red Bull hullámvölgybe került, és a szezon nagy részében nem a bikásoké volt a leggyorsabb autó, Verstappennek szerinte olyan nagyon azért így sem kellett megizzadnia. „Az ő tapasztalatával szerintem így is relatíve könnyű szezonja volt. Ha jobb autónk lett volna az év elején, sokkal többet harcoltunk volna vele. Sokkal nagyobb nyomás alatt lett volna, mint valaha – ecsetelte a brit, aki szerint amint feljavultak, bebizonyosodott, hogy Verstappen is tud hibákat elkövetni, de így is annyira keveset hibázott, hogy végül ekkora előnnyel nyert. – Nyomás alá helyeztük, és amint megtettük, hibákat követett el, miként a csapata is. De a szezon egésze alatt nagyon keveset hibázott. Ez teszi annyira jóvá. Nem volt egy rossz időmérője vagy futama sem. A legrosszabb versenye valószínűleg Budapesten volt, de ott is ötödik lett. (Verstappen valójában Monzában, Mexikóban és Abu-Dzabiban is csak hatodikként zárt – a szerk.). Minden alkalommal mindent kihoz az autóból, amit mindig lenyűgöző látni. Mindig van mit tanulni.”

    „Tényleg ennyi volt” – Lewis Hamilton könnyes szemmel távozott végleg a Mercedestől (videó)

  • „Remélem, a következőnél még élni fogok” – kevesebben múlt a McLaren bajnoki címe, mint a pontokból látszik

    „Remélem, a következőnél még élni fogok” – kevesebben múlt a McLaren bajnoki címe, mint a pontokból látszik

    Lando Norris és Oscar Piastri megszerezték a konstruktőri bajnoki címet a McLarennek az Abu-dzabi Nagydíjon, bár Max Verstappen hibája és a Ferrari gyorsasága alaposan megnehezítette a pilóták dolgát.

    Úgy tűnt, csak formaság lesz a bajnoki cím behúzása a wokingi csapatnak a szezonzárón, hiszen annak 21 pontos előnnyel vágtak neki a Ferrarival szemben úgy, hogy két pilótájuk kisajátította az első rajtsort, Charles Leclerc pedig büntetése miatt csak a mezőny végéről indulhatott. „Csodára lesz szükségünk” – állapította is meg maga Leclerc még a futam előtt, utalva arra, hogy ebben a helyzetben legalább az egyik, de inkább mindkét McLaren versenyének félre kellene siklania, hogy a Ferrari kerüljön nyerő helyzetbe.

    Nos, a futam első körében máris sok minden történt, ami hirtelen realisztikussá tette a Ferrari számára a fordítást: Verstappen egy elmért manőverrel kiforgatta Piastrit, aki így a mezőny végére került (majd Franco Colapintónak ütközve maga is összeszedett még egy időbüntetést), Leclerc pedig eközben remekül helyzetkedve a 19.-ről a 8. helyre jött fel.

    Norris szerint Piastri szerencsés, hogy rögtön a jó McLarenbe ülhetett bele

    A monacóinak innen már nem esett nehezére a táv felére felküzdeni magát a harmadik pozícióba csapattársa mögé. Ez még mindig nem ért elég pontot a Ferrarinak, ám amennyiben Sainz Norris elé tudott volna kerülni, a tabellán ezáltal jelentett 14 pontos fordulat már éppenhogy az olasz csapat javára fordította volna a mérleget. Ez esetben a végül 10. helyen befutó Piastri eredménye sem lett volna elég, a McLaren pontegyenlőséggel veszítette volna el a titulust. Nem csoda, hogy a versenymérnökök a végsőkig motiválták a versenyzőiket a Ferrarinál, és az sem meglepő, hogy Norris nem érezte magát teljesen biztonságban az élen a néhány másodpercnyi vezetés tudatában.

    „Láttam a képernyőkön, hogy Charles az első kör után már nyolcadik volt, szóval egy kicsit ideges lettem. Tudtam, hogy koncentrálnom kell, mert Carlos sem volt tőlem messze, az első etapban 4,2 másodpercnél sohasem volt nagyobb az előnyöm, az meg nem valami sok” – mondta Norris, aki végül biztos kézzel elvitte a győzelmet, így pedig nem volt szükség matekozásra, a McLaren több mint negyed évszázad után, 1998 óta először lett konstruktőri bajnok.

    „Amikor valaki a McLaren nevét hallja, nem gondolná, hogy 26 év után először lett bajnok a csapat. Úgy érződik, mintha valami nem stimmelne ezzel a mondattal” – beszélt Norris a komoly mélypontokkal is tarkított ínséges időszakról, amelyhez ő 2019-ben, az újraszerveződés fázisában csatlakozott.

    „Ez az első 26 év után. Nem akarok 26 évet várni a következőre!” – jelentette ki határozottan Piastri az F1 verseny utáni műsorában.

    Ez az eltelt időszak olyan hosszú, hogy a McLaren jelenlegi két pilótája még nem is élt, amikor Mika Häkkinen és David Coulthard 1998-ban legutóbb konstruktőri címet szerzett a wokingiaknak. Norris 1999-ben, Piastri 2001-ben született.

    „A következőnél szeretnék még élni – fogalmazott meg egy újabb kívánságot bizarr módon az ausztrál. – Sőt, részese is szeretnék lenni a következőnek, meg az utána lévőnek és az azutáninak is.”

    Míg Norris a 2., Piastri a 4. helyen zárta idén a pontversenyt. Az ausztrál második szezonjában mondhatja magát máris bajnokcsapat tagjának, noha a saját versenye Abu-Dzabiban rémálommal ért fel, miután Verstappen az első kanyarban dobogós helytől ütötte el. „Ez aztán világbajnokhoz méltó megmozdulás volt” – ironizált Piastri még a futam alatt a rádióban, majd a leintés után mélyebben is kifejtette megéléseit.

    „Számomra egyértelmű volt, hogy nem egymás mellett haladtunk a kanyarban. Max utólag odajött hozzám és bocsánatot kért, a büntetés pedig magáért beszél, szóval ez van. Tudtam, hogy vissza kell küzdenem magam, és hogy nagyon nehéz lesz, de miután összeértünk Colapintóval, az be is verte az utolsó szöget a versenyem koporsójába. Szóval ami engem illet, nem a legszebb módon ért véget a szezonom, a csapat szempontjából viszont ennél nem is lehetett volna jobb.”

    „Szerintem majd csak akkor fog bennem tudatosulni [a bajnoki cím], amikor a gyárban meglátom mindenki mosolyát. Persze versenyzőként a célom egyértelműen az, hogy megszerezzem az egyéni bajnoki címet, de az is nyilvánvaló, hogy a konstruktőri cím milyen sokat jelent, és amikor együtt ünneplünk majd a csapattal és a Mercedes motorrészlegével, akkor én is nagyon büszke leszek.”

  • Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    Verstappen torpedója után Norris hozta a McLarennek a vb-címet Abu-Dzabiban

    A pole pozícióból rajtoló Lando Norris sima rajt-cél győzelmet aratott Abu-Dzabiban, az idei F1-es szezon utolsó versenyén, ezzel pedig bebiztosította a McLarennek a konstruktőri világbajnoki címet. A második helyen a rajtnál az Oscar Piastrit 10 másodperces büntetésért cserébe kilökő Max Verstappennek köszönhetően egy helyet előrelépő Carlos Sainz végzett, míg a harmadik a dobogóra a 19. helyről felzárkózó Charles Leclerc lett.

    Emellett többeknek a búcsúzásról szólt az idei utolsó verseny: Lewis Hamilton 246 futam után utoljára versenyzett a Mercedes színeiben; Carlos Sainz utoljára állt rajthoz Ferrarival; Kevin Magnussen búcsúzott a Haastól; Franco Colapinto a Williamstől, a dán pilótát, valamint Sergio Pérezt, Valtteri Bottast és Guanyu Zhou-t pedig könnyen lehet, hogy az F1-ben is utoljára láthattuk, miközben Colapintónak sincs még helye a jövőre.

    Közülük Carlos Sainz után a 16. helyről a 4. pozícióba (George Russellt az utolsó körben kapta el) felzárkózó Hamiltonnak alakult a legjobban a futama, míg Pérez már az első körben búcsúzott, miután Valtteri Bottas kiforgatta. A finn később ismét hibázott, és telibe találta Kevin Magnussent, így ő sem tudta befejezni a versenyt, a dán pilóta pedig utolsó lett. Zhou szintén nem szerzett pontot és a 13. helyen zárt.

    Verstappen a frászt hozta a McLarenre

    A 20 pilótából egyedül Lewis Hamilton autójára tették fel a kemény gumikat a rajthoz, mindenki más a közepes keveréken kezdett. Ahhoz nem fért kétség, hogy Norris megtartja a vezetést, és egy ideig úgy tűnt, a mellőle induló Piastri simán elfordul másodiknak, ám aztán jött a Sainzot a 4. helyről indulva lerajtoló Verstappen és bevetődött mellé. Egy pillanatig benne volt, hogy nem lesz gond, de aztán a holland a kanyarcsúcspont után szélesre sodródott és eltalálta Piastrit, aminek köszönhetően a McLaren és a Red Bull is megpördült, utóbbi pedig visszaesett az utolsó helyre.

    Verstappen és Piastri ütközése:

    A négyszeres világbajnok a rádióban balszerencsésnek titulálta az esetet, majd miután 10 másodperces büntetést kapott és az egyetlen kiállása során letöltötte azt, frusztrációjában „hülye idiótáknak” titulálta a sportfelügyelőket. Ugyanakkor nem csak őt büntették, hanem az első kanyaros incidensre az „ez egy világbajnok manővere” megjegyzést tevő Piastrit is, ő ugyanis néhány körrel később Franco Colapintót öklelte fel az első DRS-zóna végén. Ezért szintén 10 másodpercet kapott.

    Az első körös kavarodásra visszatérve: mindkét Red Bull pórul járt, hiszen a könnyen lehet, hogy utolsó red bullos, sőt, utolsó F1-es futamán elrajtoló Sergio Pérezt Valtteri Bottas forgatta meg a hátsó egyenes végi sikánban – szintén 10 másodperces büntetésért –, a mexikói pilóta pedig néhány kanyarral később a pálya szélére parkolva feladta a versenyt. Emiatt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, miközben a mezőny a Norris, Sainz, Gasly, Russell, Hülkenberg, Alonso, Magnussen, Leclerc, Stroll, Lawson, Verstappen, Hamilton, Bottas, Zhou, Albon, Doohan, Tsunoda, Colapinto, Piastri sorrendben csordogált.

    Itt érdemes kiemelni Leclerc elképesztő rajtját és első körét. A monacói a 19. helyről indulva ugyanis 11 pozíciót javított, amiből egy helyet a rajtnál beragadó Tsunoda, kettőt Verstappen és Piastri koccanása, kettőt pedig Bottas és Pérez csörtéje jelentett, de a monacói így is előzött hatot – a legtöbbet azzal, hogy az első DRS-zóna végén külső íven fékezett.

    Ez volt Pérez búcsúja?:

    Norrist nem fenyegette veszély

    A VSC-fázis a 3. körben ért véget, Russell pedig rögtön megtámadta Gaslyt a 3. helyért, de mivel a francia is nyithatta a DRS-t az előtte haladó Sainz miatt, kivédekezte a Mercedes attakját. Eközben Norris tökéletesen kapta el az újraindítást és közel 3 másodperccel Sainz előtt fejezte be a kört, hátrébb pedig Piastri is megpróbálta a 19. helyről elkezdeni a felzárkózást, de a már említett módon rögtön az első hosszú egyenesben felöklelte Colapintót, aki ennek következtében bal hátsó defektet kapott. Piastri a 4. kör végén szintén kiállt, de csak taktikai okok miatt, hiszen feltették neki a kemény keveréket.

    A 10. körre Verstappen felzárkózott 8.-nak, míg Leclerc ebben a körben már Alonsót előzte a 6. helyért. Eközben Norris bő 3 másodperces előnnyel kontrollálta a versenyt Sainz előtt, akit Gasly már 5 másodperccel lemaradva követett a nyakán Russell-lel. Az 5. helyen Hülkenberg autózott, majd Leclerc, Alonso, Verstappen, Magnussen és Hamilton tette teljessé az első tízet.

    Hátrébb a hétszeres világbajnok is lépdelt előre, de Liam Lawsonnal meggyűlt a baja, mert hiába előzte meg a Sergio Pérez helyére pályázó új-zélandit, ő a második DRS-zónában rögtön visszavette tőle a 12. helyet. Nem sokkal ezután a 39 éves veterán aztán végleg maga mögött hagyta az RB-t, majd közölte a rádióban, hogy nincs meg a tempója.

    Leclerc a 12. körben már Hülkenberget előzve az 5. pozícióba jött fel, miközben Verstappen Alonso mellett ment el és vette át a 7. helyet. A 14. körben aztán Russell intézett újabb támadást a második DRS-zónában Gasly ellen, de a francia becsukta előtte a kaput, majd a kör végén kiállt kemény gumikért. Ami a taktikát illeti, többen érkeztek a 10. és a 20. kör között, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben közülük többen is végigcsinálták egy cserével a futamot, így csak Alonso, Piastri, Zhou, Stroll és Magnussen járt egynél többször a szerelőinél.

    Colapinto a 28. körben kénytelen volt feladni a versenyt. Vajon látjuk még az F1-ben az argentint?

    Norris a 20. kör végén már több mint 4 másodperccel vezetett Sainz előtt, Leclerc pedig az élmezőnyből elsőként cserélt kereket és váltott kemény keverékre. A monacói pilóta a 8. helyre állt vissza, majd a pályán kellett megelőznie Lawsont és Gasly-t. Sainz a 25. kör végén jött, amire a McLaren rögtön reagált, és a 26. kör végén kihívta Norrist is. Ekkor érkezett Russell is. Norris kevesebb mint 2 másodperccel Sainz elé jött vissza az élre, Russell pedig a 7. helyre érkezett, majd rögtön megelőzte Gaslyt. A 27. körben már csak Verstappen nem állt ki egyszer sem a közepes gumin rajtolók közül, így Norris és Sainz mögött a 3. helyen haladt, míg a kemény gumikon kezdő Hamilton volt a 4., majd következett Leclerc, Russell, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri. Verstappen végül a 29. kör végén jött, majd a büntetését letöltve a 11. helyre állt vissza.

    A 31. körben felcsillant a remény arra, hogy nem várt izgalmakat csempészhet a versenybe egy biztonsági autós fázis, amikor Magnussen előzte az első DRS-zónában kívülről Bottast, aki a féktávon mindkét első kerekét blokkolta, majd telibe találta a Haast. Bottas első szárnya sérült, jobb első defektet kapott, a kormányösszekötője pedig eltört, úgyhogy a finn pilótának ennyi volt az utolsó sauberes futama. A Safety Car azonban nem jött, úgyhogy a kicsit kiváró Mercedes a 34. kör végén kihívta Hamiltont kerékcserére. Ezután a hétszeres világbajnok lett az egyedüli a mezőnyben, aki a közepes keveréken haladt, a kérdés pedig az volt, hogy a 7. helyre visszatérve lesz-e annyi a gumijaiban, hogy utolsó mercedeses futamán felkapaszkodjon a dobogóra.

    Bottas telibe trafálja Magnussent:

    Hülkenberget a 40. körben vadászta le és jött fel ezzel a 6. helyre, majd a 43. körben Gasly-n is gond nélkül túljutott, viszont a hátralevő 15 körben több mint 14 másodpercet kellett ledolgoznia a csapattársával szemben. Ezt végül megtette, és az utolsó körre utolérte George Russellt, de Liam Lawson lerobbanó RB-je miatt az első DRS-zónában nem nyithatta a hátsó szárnyát. Viszont a másodikban már igen, majd a gyors balosban kívülről körbeautózta honfitársát, és így a 4. helyen zárta élete utolsó mercedeses futamát.

    Az élen Norris végül 5,8 másodperccel nyert Sainz előtt, és ezzel a többiek eredményétől függetlenül (21 pont volt a különbség a két csapat között a futam előtt, a győzelem pedig 25-öt ér) bebiztosította a McLaren konstruktőri világbajnoki címét.

    Norris és a két Ferrari mögött Hamilton, Russell, Verstappen, Gasly, Hülkenberg, Alonso és Piastri lett az első 10 sorrendje.

    Az Abu-dzabi Nagydíj végeredménye:

  • Norris szerint Piastri szerencsés, hogy rögtön a jó McLarenbe ülhetett bele

    Norris szerint Piastri szerencsés, hogy rögtön a jó McLarenbe ülhetett bele

    Abu-Dzabiban, a 2024-es F1-es szezon utolsó futamán a McLaren jó helyzetben van ahhoz, hogy 26 év után először konstruktőri bajnoki címet szerezzen. Lando Norris visszatekintett az építkezés nehéz időszakára, kiemelve, a csapat iránti hűsége miatt nem igazolt el máshova.

    Norris 2019-ben, újoncként csatlakozott a McLarenhez, amikor a csapat éppen az újjászerveződés fázisában járt a Honda-motorral félresiklott évek után. A brit idén már hatodik szezonját tapossa, s az ezévi Miami Nagydíjon érkezett el számára az áttörés az első futamgyőzelemmel. A McLaren már tavaly nyár óta rendszeresen dobogóesélyesnek számított, egy évvel később pedig az élre is megérkezett.

    Oscar Piastri tavaly szintén újoncként kezdett a wokingi istállónál, s már az első szezonjában megtapasztalhatta a sikereket két dobogóval és egy sprintfutamos győzelemmel. Norris a szombati abu-dzabi sajtótájékoztatón rámutatott, mennyire más tapasztalata van neki és az ausztrálnak a csapatnál zajló élet nehézségeiről.

    „Oscar alighanem szerencsés, hogy nem kellett keresztülmennie azon az első néhány éven. Volt ott azért egy pár vicces év. Igaz, még tavaly sem kezdtünk jól, de azt megelőzően tényleg érdekes idők jártak. Feljavultunk, visszaléptünk, feljavultunk, visszaléptünk. Soha nem álltak össze a dolgok igazán, nem sikerült gyarapodnunk” – fogalmazott Norris.

    „Nehéz volt áttörtni azt a bizonyos gátat, hogy közel kerüljünk a Ferrarihoz, a Mercedeshez és a Red Bullhoz, akik hosszú időn át uralkodtak az F1-ben. Az elmúlt másfél év során azonban nemcsak áttörtük ezt a gátat, de az élre is törtünk. Mi vagyunk a legjobb csapat, és remélhetőleg meg is nyerjük [a bajnokságot].”

    A bukás bajnokai? – Így dobott el magától 7 konstruktőri címet is a McLaren 1998 óta

    Norrisszal idén év elején több évre szóló szerződéshosszabbítást írt alá a McLaren, ezzel alighanem a Red Bulltól a pilóta felé érkező nyílt érdeklődésre is reagálva. A brit most elismeri, az elmúlt években tényleg kapott ajánlatot élcsapattól, ám örül, hogy visszautasította azt.

    „Hosszú utat kellett bejárnunk, hogy eljussunk idáig, de igazán élveztem. A leginkább viszont arra vagyok büszke, hogy még mindig itt vagyok. Azért viselem még mindig papaja színeket, mert éveken át hittem a csapatban. Voltak lehetőségeim, hogy ne papajában legyek és talán a karrierem korábbi szakaszában versenyeket nyerjek. De kitartott a hitem, egyszerűen a McLarennel akartam megcsinálni. Azokkal a srácokkal, akik megadták nekem a lehetőséget a Forma-1-ben” – mondta Norris.

    A McLaren 21 pontos előnnyel rendelkezik a tabella élén a Ferrari előtt, ráadásul két pilótája az első sorból rajtol, míg a riválistól Charles Leclerc a büntetése miatt a mezőny végéről – így a cím már csak egy nagy fordulat esetén csúszhat ki a wokingiak kezéből.

    „Nem hittük, hogy idén sikerülni fog, a jövő évre terveztünk, papíron az lett volna a célunk. De a tény, hogy már idén elértük, csak még szebbé teszi az eredményeinket” – mondta a brit pilóta a McLaren mezőny élére való megérkezéséről.

    Verstappen sanyarú sorsot helyezett kilátásba autója számára, amivel majdnem falnak ment az időmérőn