Címke: Lando Norris

  • Norristól alkalmazkodást vár a McLaren, de a csapatnak is tükörbe kell néznie

    Norristól alkalmazkodást vár a McLaren, de a csapatnak is tükörbe kell néznie

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke részletesen beszélt Lando Norris küszködéséről a bahreini időmérő után, a brit pilóta pedig kifejtette, hogy senki mással nem foglalkozik jelenleg, csakis azzal, hogy összesimuljon az idei autóval.

    Miután a Q1-ben közel 3 tizeddel megelőzte, majd a Q2-ben már 1 tizeddel kikapott tőle, a világbajnoki pontversenyben vezető Lando Norris végül több mint 4 tizedes hátrányban zárta a Bahreini Nagydíj időmérő edzését Oscar Piastri mögött, amivel csak a 6. rajtkockát szerezte meg, miközben csapattársa a pole-ból kezdheti majd a versenyt. A 4-es rajtszámú McLaren pilótája nem is keresett kifogásokat és tőle egyáltalán nem szokatlan módon brutális őszinteséggel ostorozta magát, kiemelve, hogy a McLaren továbbra is a mezőny legjobb autója, és ő csak egyszerűen nem tudja belőle kihozni a legtöbbet.

    Ez pedig egyáltalán nem új jelenség, Norris ugyanis a szezon eleje óta mondogatja, hogy az MCL39-es ugyan gyors, de egyáltalán nem passzol az ő stílusához, és meggyűlik a baja azzal, hogy főleg egy körön gyors legyen vele. „Őszintén szólva ezen a hétvégén minden egyes körben le voltam maradva, nem éreztem magam komfortosan” – jelentette ki, majd hangsúlyozta, hogy nincsenek komolyabb, panaszra okot adó problémái az autóval, egyszerűen csak nem tudja, miként kellene igazán gyorsnak lennie.

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

    „Csak nem tudom, hogyan közelítsem meg. Nem tudok rájönni. Minden alkalommal, amikor kipróbálok valamit, az jó egy edzés erejéig, aztán a következőre már nem az, mert megváltozott a szélirány. Nem tudok összesimulni az autóval, és amikor ez nem megy, akor nem vagyok nagyon gyors. Csak dolgoznom kell magamon, nem hibáztathatom a csapatot, az autó pedig magasan a legjobb [a mezőnyben]. De világos, hogy jelenleg nem válok eggyé vele” – idézte a brit pilótát a The-Race.com

    Norris ezután kifejtette, jelenleg nem aggódik Piastri miatt, hanem csak saját maga érdekli, csapattársa jó formája a bajnoki versenyfutás szempontjából pedig „nem érdekelhetne kevésbé.”

    „Mint mondtam, magammal törődök, nem érdekel, hogy mit csinálnak a többiek. Mindig tudtam, hogy Oscar jó és gyors pilóta, és elvégzi azt a munkát, amiről tudom, hogy a rendelkezésünkre álló autóval képes rá. Úgyhogy igen, elismerés neki. De jobban aggódom a saját teljesítményem, mint másoké miatt, úgyhogy igen, a többiek nem érdekelnek” – szögezte le.

    Segíteni kell Norrist

    Andrea Stellát, a McLaren csapatfőnökét az időmérő után arról kérdezték, milyen Norris hozzáállása abban a tekintetben, hogy az idei szezon jelenti az eddigi legnagyobb lehetőséget arra, hogy világbajnok legyen.  „Nos, először is azt mondanám, hogy eddig ez a legnagyobb lehetősége [a világbajnoki címre]. Remélem, hogy a jövőben minden évben lehetősége lesz mindkét pilótának harcolni az egyéni világbajnoki címért a McLarennél” – idézi az olasz szakembert a Motorsport Week.

    A csapatfőnök ezután azt ecsetelte, hogy Norris önkritikus természete „egy módja annak, hogy sikeres legyen”, és bizonyos módon tiszteletreméltó ez a hozzáállás, mert a pilótájuk magában keresi a hibát ahelyett, hogy a csapatra mutogatna. Stella szerint nem minden versenyzőben van meg ez a tulajdonság, majd elmondta, „mi értékeljük és köszönjük Landónak, hogy teljes mértékben támogat, teljes mértékben bízik bennünk, és esetenként, mint például ilyenkor, amikor nem rakja össze a kört a Q3-ban, magára vállalja a felelősséget.”

    Lando Norris, McLaren, Bahreini Nagydíj
    Fotó: Steven Tee/LAT Images

    Stella ezután arról beszélt, hogy a McLarennek is tennie kell azért, hogy megszűnjenek Norris autóval kapcsolatos problémái. „A megközelítésem mindenek előtt az, hogy tükörbe kell nézni, a csapatnak a tükörbe kell néznie és azt mondania, hogy »mit tehetünk azért, hogy Lando kényelmesebben érezze magát, és olyan helyzetbe hozzuk őt, hogy kihasználja az elképesztő tehetségét«. Utána pedig, amikor a versenyzőkkel, csapattagokkal, és összességében a csapattal kell foglalkoznod, mindig a párbeszéd a legerősebb eszköz, és az, amelyhez folyamatosan nyúlunk.”

    Hogy pontosan mi hátráltathatja a tavalyi ezüstérmest, arról Stella annyit mondott, hogy tisztában vannak vele, és nemcsak tőlük, hanem Norristól is alkalmazkodást követel meg. „Értjük, hogy mi az. Csak egy kis alkalmazkodást kíván meg Landótól és némi alkalmazkodást a csapattól. De szerintem jól értjük [a problémát], és nagyon optimisták vagyunk azt illetően, hogy meg lesz oldva. És azt is el kell mondani, hogy ennek nincs hatása a versenytempóra. Várjuk a futamot, mert Lando már a szabadedzéseken is nagyon erős volt a versenyszimuláció során, úgyhogy igazán várom, hogy lássam Landót visszaküzdeni magát a mezőny elejébe.”

    A csapatfőnök emellett érezhetően nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél több pozitív üzenetet fogalmazzon meg Norrisról.

    „Lando nagyon gyors versenyző, egy természetes módon gyors pilóta elképesztő küzdőszellemmel, és még most, hogy küszködött azzal, hogy jó köröket rakjon össze a Q3-ban, is megmutatta a sebességét a hétvége során. Láthattuk, hogy a Q1-ben azonnal gyors volt, az első szabadedzést pedig nagyjából dominálta. Mielőtt idejöttünk, nagyjából az összes Q2-ben ő volt a leggyorsabb, úgyhogy inkább arról van szó, hogy az nem működött neki nagyon jól, hogy a Q3-ba érve összerakja a kört.”

    „Arról a versenyzőről beszélünk, aki a McLarent az élre vezette Oscarral közösen, és 26 év után szállította nekünk a [konstruktőri] világbajnoki címet, most pedig ebben az átmeneti fázisban van, amelyben az autó határokig hajszolása közben van néhány dolog, ami nem pontosan úgy megy, ahogy arra számít. Amikor megcélzod azt az extra tizedet a Q3-ban, ez láthatóbbá válik.”

  • Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

    Norris időutazik, Bahreinben legfeljebb 2017 lehet a számításai szerint

    Hiába a pilóták szerint is a leggyorsabb autó Bahreinben a McLaren, mégsem tudták maximalizálni az időmérős eredményt, miután a pole-t szerző Oscar Piastrihoz képest Lando Norris csak a 6. helyen zárt, majd értetlenül állt saját teljesítménye előtt.

    A bajnoki pontversenyt vezető brit hasonló önostorozásba kezdett a szahíri kvalifikációt követően, mint a Ferrarinál Lewis Hamilton is tette, kizárólag önmagát okolva az elvártnál gyengébb eredmény miatt.

    „Úgy érzem magam, mintha még sohasem vezettem volna F1-es autót korábban” – összegezte teljesítményét Norris az F1TV-nek. Eszerint fejben 2017. június 1-je elé ugrott vissza ezen a hétvégén, hiszen az volt első tesztjének napja, a McLaren adott neki lehetőséget a 2011-es MP4-26-os volánja mögött Portimaóban.

    Norris így folytatta bünbánatát: „Minden körben messze voltam [a legjobbamtól] ezen a hétvégén, nem érzem magam otthonosan. Nincsenek különösebb panaszaim, az autó elképesztő, ugyanolyan gyors, mint a szezon eddigi részében volt, szóval nem tudom, mi történik. Jelenleg egyszerűen csak fogalmatlan vagyok a pályán, szükségem lenne egy resetre.”

    Piastri eközben George Russell előtt szerezte meg a rajtelsőséget, ám miután a Mercedes mindkét pilótáját büntetéssel sújtották egy szokatlan csapathiba miatt, Charles Leclerc rajtolhat majd mellőle az első sorból. Az ausztrálnak ez F1-es karrierje második pole-ja, idén Sanghajban szerezte az elsőt, amiből aztán meg is nyerte a futamot.

    „Nem szégyellem kimondani, hogy a miénk a legjobb autó jelenleg. Szerintem helytelen lenne bármi mást állítani. De a különbségek továbbra is nagyon kicsik, csak egy-két tized, és nem kell nagy hiba ahhoz, hogy ennyit elveszítsünk.”

    Piastri a szezonnyitó, esős ausztrál nagydíjon hibázott és veszített pontokat egy kicsúszással, így a tabellán most 13 pont a lemaradása Norrishoz képest – a sajtótájékoztatón pedig máris felvetették neki, hogy jelen helyzetből akár le is dolgozhatja hátrányát.

    „Előbb lássuk, hol ér célba! – felelt a 24. életévét egy hete betöltő pilóta. – Persze jó dolog a pole-ban állni, de alighanem ez idén az első verseny, ahol nem létfontosságú az időmérős eredmény. Persze azért továbbra is fontos, de arra számítok, hogy előre fogja küzdeni magát.”

    Hamilton tíz másodperces interjúkban vezekelve mondja el, ő a probléma a Ferrarinál

  • Norris szerint a már megint a szárnyaikra panaszkodó Red Bull tehetne egy szívességet

    Norris szerint a már megint a szárnyaikra panaszkodó Red Bull tehetne egy szívességet

    Lando Norris reagált a McLarenek szárnyának állítólagos hajlékonyságát bemutató legújabb videóra, és egyúttal üzent a gyanakvóan nyilatkozó Max Verstappennek is: szerinte a Red Bull álszent, hiszen maguk is feszegetik a technikai szabályok határait.

    A Bahreini Nagydíj hétvégéje előtt kezdett el terjedni a közösségi médiában egy videó [alább a cikkben], amely szándéka szerint azt hivatott szemléltetni, hogy a McLaren hátsó vezetőszárnyán nagy sebesség mellett egy a légellenállást javító rés nyílik, szemben a Red Bulléval.

    A videóra Szahírban Max Verstappen is reagált: „Nem én hozom a szabályokat, és nem is az én feladatom, hogy betartassam őket. Bizonyára nagyon sokan látják azt, amit én is, de ez van. Tudom, hogy mi történik, de csak a saját autónkra koncentrálok, hiszen ez az egyetlen, amit tehetek” – fogalmazott a holland.

    Újabb videón hajlanak a szárnyak, Verstappenék gyanakodva figyelik

    A hátsó szárnyakra vonatkozó hajlékonysági teszteket a szezon előtt, majd az első futam tapasztalatai nyomán is szigorította az FIA, de Norris elmondása szerint emiatt a McLarennek nem kellett módosításokat végrehajtania az autóján. A júniusi Spanyol Nagydíjtól, a szezon kilencedik futamától az első vezetőszárnyak terheléses tesztjeire is új szabályok vonatkoznak majd, ami Christian Horner korábbi sejtése szerint már nagyobb átrendeződéseket is hozhat a mezőnyben.

    „Teljes mértékben betartjuk a szabályokat, jó munkát végzünk. A Red Bullnak is rengeteg ideje volt, hogy megcsinálja ugyanezt, de nem tette. Szerintem inkább jobban kellene dolgozniuk ahelyett, hogy mindenféle dolgok miatt panaszkodnak” – adott tanácsot a riválisnak Norris.

    „Tiszteletben tartjuk az FIA munkáját, és örülünk, hogy igyekeznek helyreigazítani dolgokat, mert mi sem szeretnénk, hogy bárki is megsérthesse a szabályokat. A legutóbbi szigorítás minket nem érintett. Nem tudom, hogy a következő majd fog-e, de temérdek terület van, ahol a Red Bull feszegeti a határokat ugyanennyire. Szóval mi is beszállhatnánk ebbe a játszmába, de inkább magunkra figyelünk ahelyett, hogy másokra panaszkodjunk.”

    A brit egyúttal a közösségi médiában terjedő, az autók tévéközvetítéshez használt fedélzeti kameráinak felvételeit használó videó pontosságát is megkérdőjelezte, szerinte avatatlan szemeknek hiba ezekből bármilyen következtetést levonniuk.

    „Honnan tudják, hogy a hátsó szárny hajlik? Nem tudják. Lehet, hogy az egész autó mozog. Az emberek előállhatnak különféle elméletekkel, de valójában fogalmuk sincs arról, hogy mi történik” – mutatott rá Norris, akit az ESPN idéz.

    Alonso ferraris keserűségét idézi Verstappen, a McLaren főnöke be is szólt neki

  • Hiába próbál mindenkit becsapni a McLaren, hatalmas verés vár a riválisaira Bahreinben

    Hiába próbál mindenkit becsapni a McLaren, hatalmas verés vár a riválisaira Bahreinben

    Lando Norris szerint nincsenek előnyben, a riválisok szerint viszont a McLaren másik ligában játszik Bahreinben. Megnéztük, melyik lehet a valóság.

    Elég furcsa volt hallani Lando Norris nyilatkozatát a Bahreini Nagydíj pénteki edzésnapja után, hiszen a pontverseny élén álló McLaren-pilóta azt állította, hogy jelenleg semennyivel sem gyorsabbak a többieknél. A második szabadedzés eredményeire pillantva ugyanakkor azt látjuk, hogy az élen záró Oscar Piastri 0,5 másodperccel, a 2. helyen végző Norris pedig közel 4 tizeddel verte a 3. helyen végző George Russellt, míg Charles Leclerc ennél hajszálnyival többet kapott, a 7. helyen záró Max Verstappen lemaradása pedig már több mint 8 tizedre rúgott.

    A címvédő hozta azt, amit a korábbi második szabadedzéseken, hiszen az idén még egyszer sem végzett a legjobb hatban Red Bull ezen a tréningen, ám most nagyon úgy tűnik, hogy jóval nehezebb lesz megtenni azt, amit Szuzukában, ahol az energiaitalos csapatnak nagy beállítás-változtatással sikerült feljavulni szombatra.

    „Igen, egyszerűen csak nehéz volt. Beletelt egy-két körbe, mire belerázódtam, de a különbség így is elég nagy. Nem vagyok teljesen boldog, sokat küszködök a tapadással és általánosságban az autó érzetével. Az egyensúly nem volt olyan rossz, egyszerűen csak nincs meg a tempó, és a hosszú etapon is elég sok dolgunk van. Alapvetően csak minden egyes körben túl lassúak vagyunk. Őszintén szólva nem volt túl szórakoztató a megtankolt autós etap sem, a végén pedig volt egy kis driftgyakorlás” – értékelt Verstappen.

    A Red Bull ráadásul úgy volt ennyire lemaradva, hogy a szokásosnál nagyobb hangsúlyt fektettek a lágy gumis körökre. „Igen, nagy [a különbség]. Kicsit más megközelítést alkalmaztunk a pénteki naphoz, szóval ez a különbség nagyon nagy” – erősítette meg Verstappen.

    NE HASZNÁLD
    Fotó: Xavi Bonilla / DPPI

    Az új padlólemezt tesztelő Ferrarival 4. helyen végző Charles Leclerc sem volt sokkal derűlátóbb, amikor azt mondta: „Egyszerűen nem vagyunk elég gyorsak a McLarenhez viszonyítva. Jelenleg egyszerűen másik bolygón vannak.”

    „Az autó érzete teljesen más, és változtatnunk kell a kocsin, hogy igazodjon [az új padlólemezhez]. A hőmérsékletek annyival magasabbak, mint a teszten voltak. Dolgozni fogunk a beállítások optimalizálásán, én pedig igyekszem olyan irányba menni, ami lehetővé teszi, hogy a vezetési stílusommal a legtöbbet kihozzam az autóból. A versenytársaink elég sokkal vannak előttünk, de motivál, hogy a lehető leghamarabb csökkentsük a különbséget” – tette hozzá Leclerc.

    Minden arra utal tehát, hogy a McLaren ellen nagyon nehéz lesz. Ennek ellenére az autót „sokkolónak” érző, a körülményeket „borzasztónak” tituláló Lando Norris kifejtette, hogy „furcsa nap volt, mert minden szörnyűnek érződik, de ez relatív, mivel tudom, hogy a tempónk így is egész jó volt.”

    „Rengeteg, az előszezoni teszt során gyűjtött információval vágtunk neki ennek a hétvégének, de ezt tulajdonképpen mind kidobhatjuk a kukába és kezdhetjük elölről, mert annyira másak a körülmények. Másodpercekre vagyunk azoktól az időktől, amiket akkor futottunk. Nehéz, de jó kezdete volt ez a hétvégének, sok mindenen kell dolgoznia a csapatnak és nekem is.”

    Az persze érthető, hogy a többi versenyzőhöz hasonlóan Norrisnak sem tetszett a teszthez képest sokkal alacsonyabb tapadás, a pontverseny éllovasa ugyanakkor közölte: „nem gondolom, hogy [a többiek] feltekerték a motorjukat.”

    „Mindenki csak a köridőket nézi, és fogalma sincs arról, hogy ki tekerte fel a motorját és ki nem. Ez 3-4 tizedet is jelent ezen a pályán, ami rögtön abba a pozícióba hoz minket, ahol a Mercedes van. Jelenleg nem mondanám azt, hogy bármennyivel is gyorsabbak vagyunk” – közölte.

    Max Verstappen, Red Bull
    A Red Bull sem tudta életben tartani a kör végéig a lágy gumikat / Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Tényleg nem gyorsabb a McLaren?

    Természetesen azt naivitás lenne gondolni, hogy a McLaren feltekert motorral körözött pénteken, és bár lehetnek eltérések a motorüzemmódokban, a topcsapatok legjobb köreinek elemzése arra utal, hogy a bahreini pálya és a tesztnél jóval melegebb körülmények (akkor 16-18 fokos aszfalton köröztek, most közel 40 fokoson) egyszerűen kidomborították a McLaren erősségét a gumikezelés terén.

    Mert amit láttunk, az tökéletesen illeszkedik abba a sormintába, amit a wokingiak a bahreini teszten kezdtek el felrajzolni, és ami azután a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon is megfigyelhető volt. ITT részletesen írtunk a melbourne-i időmérőn kapcsán arról, hogy az MCL39-es miként tartja életben a hátsó abroncsait úgy, ahogyan egyetlen másik autó sem tudja, és ezzel hogyan tettek szert hatalmas előnyre a pilóták a pálya utolsó szektorában. Ezt aztán a futamon is kamatoztatták (amint az első etapban elkezdtek fogyni a Red Bull gumijai, Verstappen rohamosan elkezdett leszakadni), de a biztonsági autós fázisok miatt a végeredmény megtévesztően kis különbségű Norris-győzelmet hozott.

    Mivel sem Kína, sem Szuzuka nem a hátsó abroncsokra helyezi a hangsúlyt, a McLaren ezen erőssége ott nem volt annyira szembetűnő, ám a gumigyilkos Bahreinben minden korábbinál nagyobb fegyvernek bizonyul. A két McLaren ugyanabban a percben futotta meg a legjobb körét, mint Russell, Antonelli és Verstappen, a körülmények tehát azonosak voltak mindegyiküknek, míg a 4. helyen záró Leclerc idejét torzítja, hogy a Ferrari később feltett neki még egy új lágy szettet (Hamiltonnak is, csak ő elrontotta rajtuk a körét), amivel jobb körülmények között próbálkozhatott.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari gyorsabbnak tűnhetett egy körön, mint amilyen valójában / Fotó: Ferrari

    A Mercedes viszonylag lapos szárnnyal ment pénteken, aminek köszönhetően Russell 11 km/órával gyorsabb volt Piastrinál a célegyenesben, a 4-es kanyar kijáratán pedig már 0,3 másodperc volt az előnye az ausztrállal szemben, de a második szektor eleji gyors kanyarokban Piastri ledolgozta ezt, majd a hátsó gumik életben tartásának köszönhetően a kör végére több mint 5 tizedes előnybe került.

    Leclerc Ferrarijának egyenesbeli fölénye kisebb volt a McLaren tempójához képest, mint a Mercedesé, de a monacói jobban tartotta a lépést Piastrival a középső szektor elején, az ausztrál pedig csak a 10-es kanyarban tudott virtuálisan a Ferrari elé kerülni, de utána Leclerc autóján is túlhevültek a hátsó gumik, és végül ő is több mint 5 tizedes hátrányt szedett össze.

    Verstappen ezzel szemben hasonlóan gyors volt az egyenesben, mint a wokingiak, majd a második szektor eleji tempós kanyarokban a Ferraritól és a McLarentől is elmaradt, a 11-es kanyartól pedig szintén küszködött a hátsókkal, ami a 0,825 másodperces lemaradásához vezetett.

    Azaz a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull is a harmadik szektorban maradt csúnyán alul a McLarennel szemben, ami egyértelműen a hátsó gumik életben tartásán múlt.

    George Russell, Mercedes
    A Mercedes jelen állás szerint Bahreinben a második erő a McLaren mögött / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

    Ami a hosszú etapokat illeti, ott elsősorban Norris idejeiből kiindulva lehet megsaccolni a McLaren fölényét, hiszen Piastri kettéosztotta a megtankolt autós köreit, és lággyal, illetve keménnyel is ment. Norris ellenben 13 kört tett meg a lágyakon, az etapjának átlaga pedig úgy is 0,24, illetve 0,26 másodperccel volt gyorsabb Alex Albon, illetve Russell etapjánál, hogy ők 4 körrel kevesebbet tettek meg. A Williams teljesítményét árnyalhatja, hogy a grove-iak szeretnek könnyebb autóval körözni pénteken, Albon pedig a lágy gumis etapja előtt megtett 3 kört közepesen, majd nem tankoltak rá az autójára.

    A megtankolt autós etapok az alábbiak szerint alakultak:

    pilóta körátlag körszám keverék
    1 Piastri 1:37,46 5 lágy
    2 Piastri 1:38,08 7 kemény
    3 Norris 1:38,27 13 lágy
    4 Albon 1:38,51 9 lágy
    5 Russell 1:38,53 9 lágy
    6 Leclerc 1:38,62 7 közepes
    7 Antonelli 1:38,72 9 lágy
    8 Verstappen 1:38,82 13 lágy
    9 Hamilton 1:38,82 6 lágy

     

    A forróság marad Bahreinben, ez tehát továbbra is a McLaren malmára fogja hajtani a vizet, a Norris által emlegetett potenciális különbségek a motorüzemmódok között pedig az időmérőre biztosan eltűnnek, de nagyon meglepő lenne, ha azzal együtt a wokingiak hatalmas fölényével is ez történne.

     

  • Norris ajánlatot tett Verstappennek, hogy aztán kárörvendően nézhesse a reakcióját

    Norris ajánlatot tett Verstappennek, hogy aztán kárörvendően nézhesse a reakcióját

    Max Verstappen Japán Nagydíj után tett merész kijelentésére reagált a bajnoki pontversenyt vezető Lando Norris, aki egy teszten szívesen megnézné, tényleg annyival gyorsabb lenne-e a holland a McLarenben, mint ő maga.

    Miután nem a mezőny jelenlegi leggyorsabb autójában ülve Szuzukában Verstappen elhappolta a pole-t a McLaren két pilótája, Norris és Oscar Piastri előtt, majd a versenyen az előzési nehézséget kihasználva, hibátlanul vezetve a győzelmet is megszerezte, a holland merész kijelentést téve növelte saját és csökkentette a mclarenesek érdemeit, amikor azt mondta, ha ő ülhetett volna a wokingi autóban, messze elhúzott volna a mezőnytől: „Akkor nem is láttatok volna.”

    Verstappen célzott rá, hogy egy McLarenben agyonverte volna a mezőnyt Szuzukában

    Bahreinben Norris reagált riválisa kissé szemtelen megjegyzésére, utalva arra, hogy szerinte a McLaren sem olyan domináns autó, mint azt a holland hiszi, s meg is invitálta őt egy tesztre saját MCL39-esébe – ami nyilvánvalóan aligha jöhet létre, amíg Verstappen a Red Bull-lal áll szerződésben.

    „Mindenki azt mond, amit akar, és abban hisz, amiben akar. Nem igazán érdekel. Úgy hiszem, hogy Oscar és én is jó versenyzők vagyunk. Lehet, hogy ő jobb néhány dologban, de nem minden tekintetben. Nagyon tisztelem Maxet, de azt is tudom, hogy nem minden igaz, amit mond. Nyugodtan eljöhet bármelyik napon és tesztelheti az autónkat, én pedig kíváncsian figyelem majd a csalódottságot az arcán, amikor kiszáll” – szúrt vissza Verstappennek Norris, akit a Racefans idéz.

    „Jól indult a szezon, még mindig én vezetek. Persze alakulhattak volna egy kicsit jobban is a dolgok, de nem így történt. Max és a Red Bull jó munkát végeztek az autóval, amivel állításuk szerint küszködnek, és persze mi is tudjuk, hogy egyes területeken még javulnunk kell. Még sok lehetőségünk lesz arra, hogy ezt megtegyük, de jobban kell teljesítenünk, mert Max közel van, és biztos vagyok benne, hogy még hosszú időn át közel is marad hozzánk.”

    Norris előnye a tabellán egy pontra csökkent, miután Szuzukában a második helyen ért célba Verstappen mögött. A brit ezen kívül a sanghaji sprintversenyen veszített még pontokat a hollanddal szemben, a Kínai Nagydíj második helyével és persze melbourne-i győzelmével viszont ő szerepelt jobban.

    Verstappen nem viccelt a sokakat feldühítő kijelentésével, Bahreinre McLaren-fölényre utalt

  • A McLaren kielemezte a Japán Nagydíjat, és nem arra jutott, amire az őket kritizálók

    A McLaren kielemezte a Japán Nagydíjat, és nem arra jutott, amire az őket kritizálók

    Lando Norris és Oscar Piastri Bahreinben elmondta, utólag nézve nem igazán csinálhattak volna sok mindent másként a Japán Nagydíjon. Az ausztrál szerint a legfontosabb a jövőben az lesz, hogy az időmérőn mindent kihozzanak a lehetőségeikből.

    A Japán Nagydíj után rengeteg kritika érte a McLarent amiatt, hogy nem tudta legyőzni Max Verstappent, és nem sikerült a stratégiát felhasználva a holland pilóta elé hoznia legalább az egyik autóját. Miként azt a szuzukai futamról készült elemzésünkben már a hét elején megírtuk, ezt sokkal könnyebb volt mondani, mint megtenni, a wokingi istálló pedig mindent összevetve a körülményeknek és annak az áldozata lett, hogy az időmérő edzésen nem hozott ki mindent a lehetőségeiből.

    Oscar Piastri ugyanis utolsó Q3-as körében, a kettes kanyarban elkövetett hibája nélkül szinte biztosan megszerezte volna a pole pozíciót, és akkor ő tudta volna úgy kontrollálni azt a versenyt, ahogyan tette azt az első helyről rajtoló holland. Persze a japán futam után többen, köztük Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, illetve Lando Norris is arra utalt, hogy a McLaren futni hagyta Verstappent, a történtek alapos elemzése után azonban a wokingi istálló is azt állapította meg, hogy nem tehettek volna túl sok mindent.

    „Valószínűleg az lett volna a kulcs, hogy Max előtt végezzünk az időmérőn – nyilatkozta Piastri Szahírban. – Kielemeztük, és szerintem elég világos volt, hogy nagy tempóelőnyre volt szükség vasárnap az előzéshez. A legjobb módja az lett volna, hogy kicsit jobban szerepelünk az időmérőn, mert a versenyen eléggé limitáltak voltak a lehetőségeink. Átbeszéltünk sok lehetséges forgatókönyvet, és hogy mit csinálnánk másként, és arra jutottunk, hogy ezek nagy kockázatot és kis megtérülést hordoztak magukban.”

    „Vannak dolgok, amelyeket kicsit másként csinálhattunk volna, és szerintem a csapat is elismerné ezt, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy mennyire a szezon elején járunk, és az is fontos volt, hogy ne adjunk szükségtelenül pontokat a mögöttünk levőknek. Sok mindent átnéztünk, de végső soron arra jutottunk, hogy biztosra kell menni, hogy ott végezzünk az időmérőn, ahol kellene” – összegzett az ausztrál.

    Lando Norris pedig szintén azt emelte, ki hogy bármi mással próbálkoztak volna – például elnyújtják az első etapját –, abban nagy kockázat rejlett, amit nem feltétlenül érte volna meg bevállalni. „Utólag sok mindent lát az ember, de egyik sem lett volna kockázatmentes, ami valószínűleg a legjobb válasz a különböző dolgokra. Nekem is nagyon könnyű volt mást mondani, amikor kiszálltam az autóból és nem voltam a legelégedettebb azzal, ahogy a dolgok festettek és azzal, hogy miként közelítettük meg a versenyt. De semmire sem volt garancia, semmi sem garantálta volna, hogy megelőzöm Maxot. Semmi sem garantálta, hogy az elévágás elég erős lesz, miközben akármikor állunk ki, forgalomba jöttem volna vissza, szóval semmi sem volt garantált. Úgyhogy bármennyire is akarják az emberek elmondani, hogy mennyire rossz munkát végeztünk, ezzel nem értek egyet, és mindig kiállok a csapatként hozott döntéseink mellett. Nagyon bízom benne és hiszek abban, hogy mindig a legjobb érdekeink szerint cselekszünk.”

    Verstappen nem viccelt a sokakat feldühítő kijelentésével, Bahreinre McLaren-fölényre utalt

  • Már ott sem biztos a McLaren-győzelem, ahol annak hittük?

    Már ott sem biztos a McLaren-győzelem, ahol annak hittük?

    Lando Norris figyelmeztetett a Bahreini Nagydíj előtt: a Red Bull javult, és az erősségeit a következő futamon is kamatoztathatja, míg a McLaren gyengéi kidomborodhatnak.

    Miután a Japán Nagydíjon 53 körön át bámulta Max Verstappen hátsó szárnyát, az ember azt gondolná, hogy Lando Norris bizakodva várja a Bahreini Nagydíjat, hiszen a szahíri pályán rendezett szezon előtti teszten egyértelműen a McLaren volt a legjobb autó. Lehet persze, hogy úgy várja, de a szuzukai futam utáni FIA-sajtótájékoztatón mondott szavai inkább arról árulkodnak, hogy óvatosan közelít az idény negyedik versenyéhez.

    Amikor ugyanis arról kérdezték, hogy a Red Bull váratlan győzelme után mostantól minden pályán kihívóként kell-e számolni Vertappennel, Norris így felelt: „Ezt mindig nehéz megmondani, de valószínűleg igen. A gyengénk hozzájuk képest a lassú kanyarok voltak. Bahreinben sokkal kevesebb a gyors kanyar, úgyhogy elveszítjük néhány erősségünket és jobban előtérbe kerülnek a gyengeségeink.”

    „Világos, hogy gyorsak – folytatat a pontverseny éllovasa. – Úgy érzem, Oscar és én sokat kihoztunk az autóból az időmérőn, mivel egyikünk elméleti legjobb köre (az edzés során futott legjobb szektoridők által kiadott kör – a szerk.) sem volt messze [a legjobb körünktől]. Szóval Max jó munkát végez, és úgy tűnik, a Red Bull feljebb zárkózott egy kicsit. De a szezon eddigi részében sem voltak annyira rosszak. Ha megnézzük Ausztráliát [Verstappen] a győzelemért harcolt, és Kínában sem volt annyira messze. Ezen a hétvégén pedig nagyon jó munkát végzett, úgyhogy arra számítok, hogy minden hétvégén kihívás elé fog minket állítani.”

    Persze Norris összegzését nem árt kontextusba helyezni, hiszen Ausztráliában Verstappen csak a biztonsági autós fázisok miatt tudott lőtávolban maradni, anélkül Norris utcahosszal nyert volna, míg Kínában 16,6 másodpercet kapott a győztes Piastritól a 4. helyen, ami azért nem éppen nevezhető közelinek. Norris szavai ugyanakkor arra utalnak, hogy a Red Bull jobb lehet annál, mint amilyen a szezon előtti teszten volt, amihez hozzátette, hogy a McLarennek pedig számos területen kell fejlődnie.

    „A gyors kanyarokban nagyon-nagyon erősek voltunk, egyértelműen a legerősebbek. A lassabbakban viszont eléggé le voltunk maradva a Red Bulltól, itt kaptunk ki az időmérőn is, majd a versenyen is folyamatosan veszítettünk. Úgyhogy sok területen kell megpróbálnunk javítani.”

    Hogy Verstappen és a Red Bull innentől tényleg állandó veszélyt jelent-e, az persze majd csak a pályán fog kiderülni, mindenesetre Norrisnak a világbajnoki címhez a számmisztikával is fel kell vennie a harcot, hiszen az 1994-es Japán Nagydíj óta nem történt olyan, hogy az a pilóta lett a világbajnok, aki a második helyen zárta a szuzukai futamot.

    Newey idejének pazarlását kockáztathatja a botrányosan gyenge Aston Martin

  • Hiába szidja a fél világ a McLarent, Norris és Piastri nem a futamon bukta el a szuzukai győzelmet

    Hiába szidja a fél világ a McLarent, Norris és Piastri nem a futamon bukta el a szuzukai győzelmet

    Hiába kapott rengeteg kritikát a McLaren a Japán Nagydíj után, a wokingi istálló nem a futamon bukta el a szuzukai győzelmet.

    A vasárnapi Japán Nagydíj közben és után általános álláspontként volt felfedezhető a szurkolók körében, hogy a McLaren engedte kicsúszni a győzelmet a kezei közül. Erre ráerősített több résztvevő nyilatkozata is – Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke például megjegyezte: a wokingiak alighanem futni hagyták őket a stratégia terén. A dolgok mögé nézve azonban kissé más a helyzet.

    Miután Verstappen a csodaszámba menő pole-ja után gond nélkül eljött a rajtnál az élen, nagyjából 12 kör után – ekkor engedte szabadjára csapatuk az élen autózó hármast, amely elkezdett elszakadni a követőktől – nyilvánvalóvá vált, hogy az alacsony gumikopás miatt ezen a versenyen a McLarenek korábbi előnye sokkal kisebb lesz, hiszen a többiek sem melegítik túl az abroncsokat, így Norris és Piastri nem tudja kiaknázni az MCL39 gumikezelési képességeit. Azaz Verstappen a körök előrehaladtával is kontrollálni tudta a futamot az élen, és elég volt arra ügyelnie, hogy ne hibázzon, anélkül ugyanis a mögötte autózó Norrisnak esélye sem volt támadást indítani, lévén ehhez a pálya kialakítása miatt nagyjából 1,5 másodperces tempóelőnnyel kellett volna rendelkeznie.

    Verstappen, Red Bull, Norris, Piastri, McLaren, Japán Nagydíj
    A szuzukai pálya újraaszfaltozott S-kanyarjai sem játszottak a McLaren kezére / Fotó: Zak Mauger/LAT Images

    A McLaren esélye a győzelemre így az egyetlen kerékcserében rejlett. Az elévágáshoz 1,5 másodpercen belül kellett autózni az elöl haladóhoz képest, amit Norris képes volt tartani, így ez alapján nyugodtan próbálkozhatott volna. Igen ám, de nem szabad elfelejteni, hogy nem elég a két autó közötti különbséget figyelni, hiszen az is fontos, hogy az elévágással próbálkozó versenyző ne forgalomba érkezzen vissza a kiállása után, különben a kivezető körén nem fogja tudni kiautózni az előzéshez szükséges időt, és riválisa egy azonnali kerékcserével reagálva előtte marad.

    A Red Bull ezért nem pánikolt, amikor a kiállásokhoz közeledve a McLaren a bokszba hívta Norrist, ugyanis látták, hogy a brit közvetlenül a 10. helyen autózó Oliver Bearman mögé állna vissza. Persze ezzel a McLaren is tisztában volt, ezért nem is gondolkodott komolyan a kerékcserén, csak tett egy próbát, hátha be lehet ugrasztani az ellenfelet, de nem lehetett. A ravaszt így végül Piastrival húzták meg a wokingiak, amikor a 20. körben először a 3. helyen autózó ausztrált hívták ki.

    Ez első ránézésre elhibázott döntésnek tűnhetett, hiszen ezzel azt is a Red Bull tudtára adták, hogy Norris a 21. körben érkezni fog, mivel ha nem így tesz, Piastri megelőzi őt. A McLaren azonban nem tehetett mást, az élmezőnyből elsőként közepesről keményre váltó George Russell ugyanis elévágott volna Piastrinak, ha az ausztrál nem érkezik kereket cserélni a 20. körben, és mivel előzni szinte lehetetlen volt az említett 1,5 másodperces tempóelőny nélkül, ez nagy valószínűséggel Piastri dobogójába került volna.

    Magyarán, a McLaren a körülmények áldozatává vált: Norrist nem tudták hozni a 20. körnél korábban, mert beszorult volna Bearman mögé, és mire áthámozza magát honfitársán, Verstappen szintén kiáll és kivédi az elévágást; Piastrit viszont hozni kellett, hogy Russell ne előzze meg. Az első alkalom, amikor Verstappen és Norris Bearman elé tudott visszatérni a kerékcseréről, a 21. körben jött el, de az említett okok miatt ekkor már mindketten érkeztek.

    Itt vetődhetett fel sokakban a kérdés, hogy nem érte-e volna meg ezek után inkább kint tartani Norrist és elnyújtani az etapját. A válasz az, hogy nem. Az egyértelmű volt, hogy az új kemény gumin levők gyorsabbak a használt közepeseken autózóknál, Norris előnye tehát csökkent volna, és a kiállása után mindenképpen Verstappen mögé tér vissza. Így legfeljebb abban bízhatott volna, hogy az újabb gumijain elég gyors tud lenni ahhoz, hogy utolérje és megelőzze a hollandot. Az elnyújtott kiállás azonban magában hordozta azt a veszélyt, hogy Piastri és talán még Leclerc is Norris elé vág, azaz a 4-es rajtszámú McLarennek kettőt kellett volna előznie csak ahhoz, hogy egyáltalán üldözőbe vehesse a címvédőt.

    Mivel a McLaren tisztában volt vele, hogy nem kell majd menedzselni a kemény gumikat, annyira elenyésző a kopás, azt is tudták, hogy Norrisnak soha nem lett volna elegendő tempóelőnye ezzel a stratégiával sem – Antonelli 12 körrel frissebb gumikon sem tudott előzni, csak utolérni volt képes a csapattársát –, viszont jó eséllyel a második helyet is elveszíti. Azt pedig szintén a Pirelli-éra előtti F1-et idéző, gumispórolás mentes száguldás indokolta, hogy a McLaren nem engedte előre Piastrit, hiszen 1,5 másodperccel ő sem volt gyorsabb Verstappennél. Wokingban úgy gondolhatták, inkább maradjon meg a csapaton belüli harmónia, mintsem egy nagy valószínűséggel eredménytelennek bizonyuló cserélgetősdibe kezdjenek.

    Így aztán kijelenthető, hogy a McLaren nem vasárnap, hanem szombaton bukta el a győzelmet. Norris jó kört rakott össze, amiben ugyan benne lehetett még a pole-hoz hiányzó 12 ezred, de saját elmondása szerint az sem biztos, hogy még egy próbálkozással ugyanezt meg tudta volna ismételni. Ellenben amennyiben Oscar Piastri nem hibázik az utolsó Q3-as gyorskörén a kettes kanyarban, szinte biztosan az övé a pole, és a rajtnál az első helyet megtartva ő tudta volna úgy kontrollálni a versenyt, ahogyan tette azt Verstappen.

  • Sajnálatos események miatt bukta el Verstappen kis híján a győzelmet

    Sajnálatos események miatt bukta el Verstappen kis híján a győzelmet

    A Red Bull csapatfőnöke utólag szomorú részleteket osztott meg arról, mi vezetett az egyetlen dologhoz, ami veszélyeztette Max Verstappen szuzukai győzelmét.

    Max Verstappen a Japán Nagydíj első méterétől az utolsóig hibátlanul vezetett és egyetlen apró esélyt sem adott az őt üldöző Lando Norrisnak arra, hogy a McLaren versenyzője megpróbálkozhasson az előzéssel. Norrisnak azonban így is nyílt egy apró lehetősége arra, hogy átvegye a vezetést, és ha ezt meg tudta volna tenni, vélhetően meg is nyeri a versenyt.

    Ez a lehetőség az egyetlen kerékcserénél jött el, amikor Verstappennel egyszerre hajtott a bokszba, a Red Bull szerelői pedig a szokottnál lassabban, 3,3 másodperc alatt cserélték le a holland kerekeit, ami 1 másodperccel volt rosszabb a 2,3 másodperc alatt végző McLaren csereidejénél. Így aztán Norrist szinte riválisa mellé engedte ki a csapata, majd a pontverseny éllovasa megpróbált a Red Bull mellett kigyorsítva elslisszolni, de ennek fűnyírás lett a vége.

    Videón az eset:

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a verseny után az F1 TV-nek elárulta, szomorú oka van annak, hogy kicsit lassabb volt a kerékcseréjük a szokottnál, miközben azért is hálát adhatnak, hogy néhány tizeddel a McLaren is elmaradt a potenciális legjobb kerékcseréjétől. „Ezen a hétvégén a két első számú szerelőnk, akik ikrek, visszautaztak az Egyesült Királyságba, mert sajnos az édesapjuk nincs jól. Így a tartalékos srácokat kellett bevetnünk a kerékcseréhez, majd egy kicsit lassabb volt a kiállásunk az ideálisnál. Szerencsére Lando kiállása sem volt annyira jó, de ez lehetővé tette számára, hogy közel kerüljön. De soha nem volt mellettünk, úgyhogy szerintem a felügyelők jó döntést hoztak.”

    Norris rögtön rádiózott, hogy Verstappen leszorította őt, de a felügyelők nem tartották indokoltnak a vizsgálatot, utólag pedig Norris és Verstappen már jót viccelődött róla az FIA sajtótájékoztatóján. „Szerintem nem igazán volt jól lenyítva a fű, és Lando is látta ezt, úgyhogy szépen lenyírta” – mondta Verstappen, mire Norris hozzátette: „Nem is próbáltam versenyezni Max-el, csak igyekeztem levágni a füvet, ahogyan ő is mondta. Azt sem tudtam, hogy [Max] ott van.”

    Norris korábban az F1 TV-nek egyébként így kommentálta a történteket: „A srácok igazán jó kerékcserét végeztek, sokkal gyorsabbat, mint a többiek, amivel jó esélyt adtak nekünk. Max mellett voltam, de az övé volt a pozícióelőny, nem az enyém. Persze megpróbáltam mellette maradni. Csak versenyeztünk.”

    A McLaren megindokolta, miért nem állították félre Norrist Piastri elől

  • A McLaren megindokolta, miért nem állították félre Norrist Piastri elől

    A McLaren megindokolta, miért nem állították félre Norrist Piastri elől

    Max Verstappent sem a pályán, sem a stratégiával nem tudta elkapni a McLaren Japánban, így Lando Norrisnak meg kellett elégednie a második, Oscar Piastrinak pedig a harmadik hellyel. De tehetett volna többet wokingi istálló azért, hogy nagyobb esélye legyen a győzelemre?

    „A verseny nagyrészt tegnap dőlt el. Nem sok minden történt a futamon és végül ugyanaz az eredmény született, mint az időmérőn. Rengeteg pontot szereztünk és ismét biztató teljesítményt nyújtott az autónk, de a többiek nincsenek sokkal lemaradva, és olykor előttünk is vannak” – értékelt Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sports-nak.

    Joggal vetődött fel a kérdés, hogy miután a McLaren két autóval képviselte magát az élmezőnyben, nem tehettek-e volna többet azért, hogy megnehezítsék Verstappen dolgát. Christian Horner, szerint de, a Red Bull vezére ugyanis az F1TV-nek úgy fogalmazott: „Ma Max küzdött két McLaren ellen, és stratégiai szempontból talán futni hagytak minket.”

    A csapatfőnök hozzátette, tudták, hogy a McLaren Norris bokszba hívásával csak be akarja ugratni őket, mert látták, hogy nincs értelme akkor cserélni, lévén nagy forgalomba térnének vissza. Majd miután a McLaren kihívta Piastrit, már tudták, hogy a következő körben Norris is érkezni fog (különben Piastrival elévágtak volna Norrisnak), így ők is hívták Verstappent, ezzel levédve, hogy Norrisszal a McLaren eléjük vágjon.

    Stella viszont azt mondta, nem lett volna értelme tovább kint maradni. „Láttuk, hogy nem lenne gyorsabb, ha kint maradunk annál, mintha bejövünk. Láttuk ezt George Russellnél, aki gyors volt a kemény keveréken” – utalt a Mercedes élmezőnyből elsőként kemény gumira váltó pilótájára.

    Ezután a McLarennek arra is lett volna lehetősége, hogy a Norrisnál gyorsabbnak tűnő Oscar Piastrit előre engedje, hátha ő tudja támadni Verstappent a pályán, Stella szerint viszont ő sem tudott volna előzni. „Nagyjából 8 tizedre kell lenni lenni ahhoz, hogy támadd az előtted levőt. Amint egy másodpercen belülre érsz, turbulens levegőbe kerülsz és csökken a teljesítmény. Szerintem ma nem volt lehetséges az előzés” – jelentette ki a csapatfőnök.

    Piastri próbálta szorongatni Norrist, de nem kapott zöld utat a csapattól:

    „Azt mondtam [a rádióban], amit akkor gondoltam – utalt az F1 TV-nek Piastri arra, hogy a rádióban közölte, szerinte ő el tudná kapni a hollandot. – Úgy éreztem, hogy nagyon gyors voltam ma, csak sajnos nem volt meg a pályán elfoglalt pozícióm ahhoz, hogy sokra menjek vele. Ez az időmérő eredménye.”

    „Nehéz volt követni és még nehezebb előzni – tette hozzá Norris. – Nem sok minden történt. Egy ilyen verseny után az ember arra gondol, hogy ezt tegnap veszítettük el azzal, hogy akkor nem végeztünk elég jó munkát. Igen, kicsit gyorsabbak voltunk, hoztunk [Verstappenen] az egyenesekben és veszítettünk a kanyarokban, végső soron azonban nem gondolom, hogy nagy különbség volt a tempónk között, Max pedig nem hibázott, szóval nem volt mit kihasználni.”

    Horner abban egyébként egy véleményen volt a McLarennel, hogy a pályán előzés valóban nem volt ma opció, legfeljebb akkor, ha valaki hibázik. „Ma nem volt gumispórolás, végig padlógázzal ment mindenki és beleadta, amije van. [Verstappen] egyetlen hibát sem követett el, miközben olyan autó volt alatta, amivel tudott mit kezdeni. Nagyon kevés előzés történt ezen a versenyen, szóval nagy hiba kellett volna ahhoz, hogy a McLarenek előzni tudjanak. A legfontosabb az volt, hogy az ember ne hibázzon, Max pedig tudta ezt. Gyors volt ott, ahol annak kellett lennie, a sikánban, illetve a 11-es kanyarban, így nem tudtak a közelébe kerülni, és éppen, hogy DRS-távolságon kívül tartotta őket. Az első kiállásnál nem végeztük el azt az állítást az első szárnyon, amit szerettünk volna, ez pedig megnehezítette a második etapját, mivel kisebb alulkormányzottsággal küzdött, de a rendelkezésre álló eszközökkel javított az egyensúlyon.”

    Norris a bokszutcai csatáról: Max az utolsó ember, akitől azt várnám, hogy elengedjen