Címke: Lando Norris

  • Norris szárnyalt a szabályváltozás utáni első F1-es edzésen

    Norris szárnyalt a szabályváltozás utáni első F1-es edzésen

    Lando Norris volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén, de a képet torzította, hogy egyik Mercedes sem tette fel a leglágyabb keveréket.

    A hétvége előtt az első szárnyak szigorított terheléses tesztje tartotta lázban az F1-es közvéleményt, és mindenki azt találgatta, hogy a már a szezon előtt bejelentett, de csak ettől a versenytől életbe lépő technikai direktíva változtat-e az erősorrenden. Egyetlen szabadedzés alatt persze ezt nem lehet kijelenteni, így az első tréninget csakis olyan szemmel volt érdemes követni, hogy ki kezdi a legjobban ezt a hétvégét.

    A 60 perces gyakorlásnak a legtöbb pilóta a kemény keveréken vágott neki, mindössze Lance Stroll és Franco Colapinto szavazott a közepes Pirellikre. Szűk 20 perc elteltével Lando Norris diktálta a tempót Fernando Alonso és Max Verstappen előtt, de ahogy egyte többen váltottak lágyabb gumira, úgy változott folyamatosan a sorrend.

    Az edzés elején többen is mérőkeretekkel felszerelkezve gurultak pályára:

    A második fél órába lépve George Russell volt az első helyen közepes gumin elért 1:14,751-es idejével, őt 0,114 másodperccel Nico Hülkenberg követte egy lágy gumis próbálkozással, majd jött Norris a kemény gumis körével és Andrea Kimi Atonelli egy közepes gumis menettel.

    Russell elsősége nem tartott sokáig, mert Max Verstappen a lágy keveréken 1:14,085-re tornázta le a lécet, majd érkezett Norris a piros oldalfalú Pirelliken, és jelentősnek mondható, 0,367 másodpercet adott a hollandnak.

    Mögéjük Lewis Hamilton zárkózott fel (+0,378) ugyancsak lágyakon, őt pedig Leclerc (+0,520), Oscar Piastri (+0,576), Oliver Bearman, Isack Hadjar és Yuki Tsunoda követte szintén lágyon.

    Az élmezőnyben ezután már csak annyi változás történt, hogy Liam Lawson bejött a 6., Pierre Gasly pedig a 10. helyre lágy gumin, a második fél óra hátralevő részét ugyanis megtankolt autós etapok teljesítésével töltötte a mezőny.

    Két beugró is részt vett az edzésen, a Haasnál vezető Ryo Hirakawa (Ocon helyén) a 17., a Williamsszel szabadedzésen debütáló Victor Martins (Albon helyén) a 19. helyen végzett. A két Mercedes és a két Williams volt az egyedüli, amely nem tett fel lágy gumit.

    A második szabadedzést magyar idő szerint 17 órától rendezik.

    Az első szabadedzés végeredménye:

  • Norris ostobának tartja azokat, akik kiírták Verstappent a vb-cím esélyesei közül

    Norris ostobának tartja azokat, akik kiírták Verstappent a vb-cím esélyesei közül

    Oscar Piastri és Lando Norris nagyságrendileg 20-25 ponttal előzi meg Max Verstappent a bajnokságban, de a brit nem gondolja, hogy ez innentől a McLaren házi versenye lesz a végső diadalért.

    Ez természetesen nem behozhatatlan hátrány a hollandnak, viszont általánosságban a McLaren erősebb tempót mutatott a pályák legtöbbjén, míg a Red Bullnak bizonyos körülmények együtt állása szükséges ahhoz, hogy önerőből a legjobbnak bizonyuljon. Norris ugyanakkor még véletlenül sem írná ki a végső győzelemre esélyesek közül a négyszeres világbajnokot.

    „Matematikailag még a mezőny bármely tagja megnyerheti a bajnokságot, jelen állás szerint. Kicsit ostoba, aki azt gondolja, csak én és Oscar harcolunk érte. Még sok lehetőség fog adódni” – mondta Barcelonában.

    „Max még mindig nyerhet. Arra számítok, hogy a Ferrari javulni fog a szezonban. Max ellen minden hétvégén harcolunk, sokszor állt dobogóra, futamokat nyert, Imolában önerőből legyőzött bennünket, mert gyorsabb volt. Nem tudom, miért gondolná bárki, hogy csak én és Oscar vagyunk esélyesek.

    Norris az elmúlt hetekben küszködött azzal, hogy az időmérőn mindent kipréseljen az autóból, de Monacóban övé lett a pole pozíció, így abban bízik, megtörtént az áttörés. Az F1-es idénynek még több mint a fele hátra van, viszont jövőre új szabályrendszer jön, és nem várható, hogy a csapatok a következő hónapokban sok erőforrást áldoznának a kifutó rendszerhez készült autó fejlesztéséhez, ami a McLaren malmára hajtja a vizet.

    Verstappen fellépett Stroll szintjére, és ez érdekes találgatásokat okoz

  • Norris: Én tudom az igazságot, mások nem

    Norris: Én tudom az igazságot, mások nem

    Lando Norris az ausztráliai szezonnyitó után másodszor szerzett győzelmet az előző versenyen, Monacóban, de nem emiatt esett le nagy kő a szívéről.

    A McLaren versenyzője ezzel 3 pontra megközelítette csapattársát a tabellán, aki az előző időszakban erősebben teljesített nála. Oscar Piastri a Norris két győzelme közötti időszakban 4:2-re nyerte a csatájukat a nagydíjak időmérőin, a brit bevallottan az egykörös tempójával volt elégedetlen. Az időmérős küszködőse több figyelmet kapott a sajtóban, és erre reagált is.

    „Az emberek írhatnak rólam, amit akarnak, engem nem izgat. Mindenkinek megvan a saját véleménye, pedig az esetek 99%-ában nincs igazuk. Az egész csak sz*rság – mondta még a monacói győzelme után Norris, akit a GPblog idézett. – Nem érdekel, mit írnak rólam, amíg én és a csapatom ismerjük az igazságot. Keményen dolgoztam az elmúlt hónapokban, hogy visszaszerezzem azt a lendületet és önbizalmat, ami Ausztráliában megvolt.”

    „Idén mindegyik vasárnap megvolt az önbizalmam, ebből a szempontból nem volt semmi új. Szombatonként lett volna rá nagyobb szükségem – ismerte el. – A szombati teljesítményemre büszkébb voltam, mint a vasárnapira. Nem csupán azért, mert a pole Monacóban megalapozza a győzelmet, hanem mert bármelyik pályán büszke lettem volna rá, hogy megtörtént az áttörés.”

    Ezt a hétvégén tudja legközelebb bizonyítani Barcelonában, a Spanyol Nagydíj menetrendje itt tekinthető meg. Norris számára azért is fontos a világbajnoki küzdelemben, hogy összeszedje magát szombatonként, mert Piastri egyik hiányossága korábban az időmérős tempó volt, és ő ezen képes volt javítani az idei szezonra.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • Leclerc a legjobb tízbe sem várta magát, Norris gyerekkori álmot váltott valóra Monacóban

    Leclerc a legjobb tízbe sem várta magát, Norris gyerekkori álmot váltott valóra Monacóban

    Lando Norris, Charles Leclerc és Oscar Piastri közül csak a két McLaren-pilóta örült a Monacói Nagydíj után, míg a hazai futamát tavaly megnyerő Ferrari-sztár mosolya nem volt őszinte. 

    „Nyilván nyerni jobb lett volna – kezdte értékelését a versenyt a 3. helyen befejező, a bajnoki pontversenyt továbbra is vezető Piastri a leintés után. – Nehéz hétvége volt a szabadedzésektől kezdve az időmérőn át a futamig. Közel voltunk, de nem elég közel. Összességében meglehetősen elégedett vagyok. Nyilván néhány dolgot meg kell vizsgálnunk, mielőtt jövőre újra ide jövünk, de pontokat szereztünk és újabb dobogót Monacóban, úgyhogy egyáltalán nem rossz ez. Ha ilyen egy rossz hétvége, akkor egyáltalán nem mennek rosszul a dolgok. Elismerés Landónak a nagyszerű hétvégéért és Charles-nak, hogy olyan gyors volt, mint szokott.”

    Piastri után Leclerc következett, és elmondta, hogy bár a hétvége előtt ennél sokkal rosszabb szereplést jósolt a Ferrarinak, most mégis csalódott.

    „Végső soron tegnap veszítettük el a versenyt. Jobb munkát kellett volna végeznünk – utalt az időmérőre. – Lando egész hétvégén jobb munkát végzett és megérdemelte a győzelmet. Tavaly valóra váltottam egy gyerekkori álmom, az idén nem jött össze, de mindent egybevetve jóval a várakozások fölött teljesítettünk. Azt gondoltam [a hétvége előtt], hogy már a legjobb tízbe kerülni is kihívás lesz, végül pedig másodikak lettünk és nagyon közel jártunk a győzelemhez. Összességében jó hétvége volt, de azt kívánom, bárcsak nyertem volna.”

    „Csodálatos érzés. Hosszú és fárasztó verseny volt, de jól szórakoztam – értékelt már a pályafutása első monacói győzelmét szerző Norris. – A táv nagy részében nyomhattuk a gázt, a hajrá pedig stresszes volt Leclerc-rel mögöttem és Max-szal előttem, de nyertünk Monacóban. Gyerekként erről álmodtam, úgyhogy most elértem az egyik álmomat. Szerintem miattad van – mondta az interjút készítő Jenson Buttonnak. – Láttalak az autóm előtt a rajtot megelőzően, és arra gondoltam, hogy ha JB most itt van… ő a szerencsehozó kabalám.”

    Norris elmondta, aggasztotta, hogy a második kerékcseréjét az utolsó körig elhúzó Verstappen annyira visszafogja a tempót, hogy nem tud majd védekezni Leclerc ellen, ezért igyekezett tartani a távolságot a Red Bull-lal szemben.

    „A legrosszabb a vége volt. Úgy éreztem, az egész versenyt eléggé kontroll alatt tartottam, de Max kicsit feltartott, és tudtam, hogy Charles-nak lesznek lehetőségei. Próbáltam lemaradni Maxról, hogy nyomhassam, amikor arra van szükség. Nagyon örülök és a csapatom is nagyon örül, úgyhogy ma csodálatos esténk lesz” – tette hozzá vigyorogva a McLaren britje.

    Norris ünneplése:

  • A szerencse nem állt a Red Bull mellé, Norris nyerte az idei Monacói Nagydíjat

    A szerencse nem állt a Red Bull mellé, Norris nyerte az idei Monacói Nagydíjat

    Furcsa versenyt hozott az idei Monacói Nagydíj, amelyet végül Lando Norris nyert meg az őt a hajrában megszorongató Charles Leclerc előtt. A harmadik helyre Oscar Piastri ért oda.

    Mivel az idei évre különleges szabályokat vezettek be a Monacói Nagydíjra, és kötelezővé tették a két kerékcserét, a tavalyinál mindenképpen izgalmasabb, vagy legalább érdekesebb versenyre volt kilátás. A taktikai sokszínűséget már az is jelezte, hogy mindhárom keverék megjelent a rajtnál az autókon.

    Az első három helyen Norris, Leclerc és Piastri a közepes Pirellikre szavazott, míg Verstappen a negyedik helyen keményeken rajtolt. Mögötte Hadjar közepes, Alonso és Hamilton kemény, Ocon, Lawson és Albon pedig szintén közepes gumit kapott.

    A mezőny gond nélkül eljött a rajtnál: Norris ugyan csúnyán elfékezte magát az első kanyarban, de megtartotta a vezetést, majd Leclerc az emelkedő tetején benézett, de nem tudta hibába hajszolni a britet. Mögöttük Verstappen a célegyenes végi féktávon megérkezett Piastri mellé, de aztán inkább besorolt az ausztrál mögé.

    A rajt:

    Hátrébb Bortoleto mutatott be szépségdíjas manővert, amikor körbeautózta Andrea Kimi Antonellit a Grand Hotel hajtűben, de az olasz az alagútra vezető Portier-ben rögtön visszatámadott, a Sauber versenyzőjének pedig nem maradt helye és orral a falnak ment. Néhány pillanatig úgy tűnt, be kell küldeni a safety cart, de aztán Bortoleto kitolatott és továbbment, így a törmelékek eltakarításához elég volt virtuális biztonsági autós fázist érvénybe léptetni.

    Bortoleto és Antonelli csörtéje:

    Az 1. kör végén – még a VSC megjelenése előtt – az új szárnyért érkező Bortoleto mellett Tsunoda, Bearman és Gasly is a boksz felé vette az irányt, a Haas újoncának pedig igencsak hosszúra nyúlt a cseréje. A mezőny többi tagja a 2. és a 3. kör végén is beiktathatott volna egy VSC alatti kiállást, lévén a 4. kör feléig érvényben maradt a virtuális biztonsági autós fázis, de senki más nem jött ki.

    Amikor pedig ismét versenytempóra kapcsolhattak, elkezdődött a taktikázás és a tempómenedzselés (a hatalmas lemaradásban levő Bearman 5 másodperccel gyorsabb köröket autózott, mint a vezető Norris). A terveket a 9. körben Pierre Gasly boríthatta volna fel, lévén a francia megcsúszott az alagút utáni féktávon és eltalálta Tsunodát, aminek következtében leszakadt az autójáról a bal első kerék.

    Gasly és Tsunoda balesete:

    Noha az Alpine törmelékkel szórta be a pályát, a versenyirányítás nem tett semmit, pedig az alagút utáni sikán kijáratán egy jókora szárnydarab feküdt az ideális íven, amit többen is megpróbáltak kikerülni, Piastri pedig majdnem rá is fázott, Verstappen ugyanis kis híján elslisszolt mellette a Tabac kanyar felé. Végül a pályabírók sárga zászló mellett eltakarították a törmeléket.

    Ezután az élen Norris, Leclerc, Piastri, Verstappen, Hadjar, Alonso Hamilton sorrendben ment a körözés, mígnem a 12. körben Hülkenberg megnyitotta a kerékcserék sorát, a Racing Bulls pedig közben demonstrálta, amiről előzetesen is ment a tanácskozás. Nevezetesen, hogy miként segítheti majd a két kiállás kötelezővé tétele miatt egyik csapattárs a másikat. Liam Lawson a 9. helyen ugyanis annyira visszafogta a tempót, hogy Iscack Hadjar a 14. körben az 5. helyről kiállva a 8. pozícióba térhetett vissza, majd a 20. kör végén ismét cserélt, és úgy tudta le az utolsó kötelező kiállást, hogy továbbra is Lawson elé tért vissza.

    Ami az élen állókat illeti, Lando Norris a 19. kör végén állt ki először, majd a 20. körben jött Piastri is, hátha elé tud vágni Leclerc-nek, de az ausztrál kiállása a bal hátsó keréknél félresiklott, ami miatt több mint 1 másodpercet veszített. A vezetést átvevő Leclerc-rel a következő körben rögtön reagált a Scuderia, és sikerült is megtartaniuk a második helyet.

    Az élen ekkor már a kemény gumikon az első etapját elnyújtó Max Verstappen állt, aki a 28. körig várt, de amikor Hamilton az 5. helyen kezdett vészesen közeledni a kiállási ablakához (az az időintervallum, amely már nem lenne elegendő ahhoz, hogy Verstappen a hétszeres világbajnok elé álljon vissza a cseréről), ő is a bokszba hajtott, majd a 4. helyre jött vissza.

    Féltávhoz közeledve tehát maradt a Norris, Leclerc, Piastri, Verstappen, Hamilton sorrend az első ötben, míg a 6. helyet Fernando Alonso foglalta el, de Hadjar úgy autózott mögötte a 7. pozícióban, hogy neki már egyszer sem kellett kijönnie.

    Az élmezőnyben nyugodt, spórolós körözgetésről ekkor már jó ideje nem lehetett szó, Norris és Leclerc viszonylag gyors tempót diktált, a monacói pedig a 35. körre már közel 7 másodpercre szakadt le, amit részben a náluk 4-5 másodpercekkel lassabban haladó (attól függően, hogy melyik csapat fogta vissza direkt a tempót az egyik pilótájával, hogy így kedvezzen a másiknak) lekörözöttekkel való kínlódásnak köszönhetett.

    Leclerc-t újabb 6,5 másodperccel követte Piastri, aki mögött Verstappen bő 2 másodperccel volt lemaradva, míg Hamilton hátránya több mint 10 másodpercre rúgott a hollanddal szemben.

    A 37. körben pillanatok erejéig ismét kilátásba került egy valamilyen biztonsági autós fázis, Fernando Alonso autójából ugyanis füst tört elő, de szerencsére a spanyol a Rascasse-kanyar külső oldalán el tudta hagyni a pályát egy megnyitáson. A 6. helyen autózva jó esélye volt rá, hogy megszerezze idei első pontjait, ezzel a kieséssel viszont eldőlt, hogy az idei pályafutása második legrosszabb szezonkezdete (eddig holtversenyben állt 2015-tel, amikor a 8. futamán jött az első pont), és csak 2001-es minardis bemutatkozó idénye előzi meg, lévén abban nem szerzett pontot.

    Hogy az első négyes mennyire nyomta neki, azt a 44. körben Piastri hibája szemléltette: az ausztrál az első kanyar kijáratán megcsúszott és a bal hátsó kerekével lekoccolta a védőfalat. Hamilton nem is tudta tartani ezt az iramot és a 45. körre már 18,4 másodpercre szakadt le Verstappentől, 1 és 2 másodperc közötti távolságból tapadt Piastrira, aki előtt 9 másodperccel haladt Leclerc. Norris előnye 6 másodperc körül mozgott a Ferrarival szemben.

    A 6., 7. és 8. helyen lényegében eldőltek a csaták, hiszen Hadjar, Ocon és Lawson is kétszer járt már a bokszban, így normál esetben hátrébb egyikük sem kerülhetett, míg az előttük autózókat sem tudták átugrani.  Lawson mögött viszont érdekes taktikai harc zajlott, hiszen a 9. helyen Sainz még egyszer sem cserélt, mögötte a már kétszer kiálló Albon pedig extrém mértékben tartotta fel az ugyancsak a rajt óta köröző Russellt, hogy ezzel segítsen a csapattársának.

    Mindez végül odáig fajult, hogy George Russell az alagút utáni sikánt szándékosan levágva előzte meg Albont, mondván inkább bevállalja a büntetést, mintsem továbbra is a szerinte veszélyesen vezető Williams-pilóta mögött sínylődjön. Csakhogy mivel szándékosan erre játszott, nem 5 másodperc, hanem bokszutcai áthajtás lett a „jutalma”.

    Russell „előzése”:

    Az élmezőny második kerékcsere-hullámát Piastri nyitotta a 48. körben és kapott egy szett keményet. Azért ekkor, mert Hamilton hátránya akkorára nőtt Verstappen mögött, hogy a holland megpróbálkozhatott volna az elévágással. A 49. körben Leclerc is jött egy közepes garnitúráért, majd egy körre rá Norris (kemény) is meglátogatta a szerelőit, amivel Verstappen állt az élre. Mivel Hamilton az 56. körben cserélt, és a kiállása után közel 50 másodperccel került a holland mögé, a Red Bull kivárhatott, hátha jön egy piros zászlós fázis, és egy ingyen cserével megszerezheti a győzelmet.

    A friss gumin a 78 körös futam 60. körére Norris és Leclerc is utolérte a címvédőt, majd előbbi inkább lemaradt Verstappentől, tudván, hogy a Ferrari úgysem tudja megelőzni. Leclerc persze próbálkozott becsülettel, és a 71. körben az uszodai szakaszon igencsak közel került a McLarenhez, miközben Norris azt szerette volna, ha Piastri a 4. helyen felzárkózik és nyomás alá helyezi az őt szorongató riválisát.

    Leclerc a 74. körben közölte, hogy Norris most már sokat hibázgat. A monacói egyetlen esélye az lett volna, ha egy komolyabb hibát ki tud használni, Norris azonban nem tette meg neki ezt a szívességet, és miután Verstappen a 77. körben másodszor is kiállt kereket cserélni, átvette a vezetést, majd életében először megnyerte a Monacói Nagydíjat.

    Norris és Leclerc mögött Piastri, Verstappen, Hamilton, Hadjar, Ocon, Lawson, Albon és Sainz lett a pontszerzők további sorrendje. Russell a 11., Tsunoda a 17., Antonelli a 18. helyen ért célba.

  • Leclerc máris lemondóan beszél a győzelmi esélyekről, Norris a remek taktikát dicséri

    Leclerc máris lemondóan beszél a győzelmi esélyekről, Norris a remek taktikát dicséri

    Charles Leclerc az elszalasztott lehetőség miatt bánkódik, Lando Norris a McLaren taktikájának helyességét hangoztatja, Oscar Piastri pedig a csapattársa elleni vereség dacára sem bánkódik, miután érzése szerint többször ütközött falnak ezen a hétvégén, mint karrierje során korábban összesen. Nyilatkozatok a Monacói Nagydíj időmérőjének legjobbjaitól.

    Szokatlan módon három fehér overallos versenyző zárt az első három helyen a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, de ez mégsem váratlan csapatok élmezőnyben való felbukkanását jelenti, csupán azt, hogy a McLaren és a Ferrari versenyzői is különleges szerelést kaptak erre a hétvégére.

    Bár a szabadedzéseken végig Leclerc volt a leggyorsabb, az időmérő végén a McLaren egy váratlan húzással le tudta győzni a Ferrarit: Norris és Piastri is nagyon korán érkezett a második Q3-as menetére, ennek célja pedig az volt, hogy ugyanazon a gumiszetten még egy gyorskört fussanak az időmérő legvégén. Ekkor sikerült Norrisnak visszavennie a vezetést Leclerc-től, a brit ezzel a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után szerzett ismét pole-t, néhány időmérős hibával tarkított rossz sorozatnak vetve így véget.

    „Már ideje volt. Az elmúlt hónapok küszködései után már el is felejtettem, milyen jó érzés ez. Monacóban a legnehezebb ezt elérni, ráadásul a hazai hős ellen kellett harcolnom” – nyilatkozta Norris a leintés után.

    „Már az időmérő előtt is úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb taktika, és ez be is igazolódott. A csapat remek munkát végzett, az ilyen napok pedig nem jönnek könnyen, szóval örülök, hogy vissza is adhatok nekik valamit.”

    Leclerc az előző négy hazai nagydíjhétvégéjéből hármon is pole-t szerzett, s jó helyzetben volt ahhoz, hogy idén is kimagasodjon a mezőnyből szombaton, ennek fényében pedig nem igazán tud örülni a második helynek, dacára annak, hogy a Ferrari idén eddig csak elvétve került ilyen magasságokba.

    „Mindig lehetne többet kihozni a helyzetből, de szerintem most ez volt számunkra a maximum. Fontos lett volna már az első gyorskörömmel is jól menni, mert az magabiztosságot adott volna a másodikra, ám a forgalom miatt ez nem jött össze” – magyarázta Leclerc.

    „Csalódott vagyok. Tudjuk, hogy nincs meg az autónk ahhoz, hogy a győzelmekért harcoljunk, de ezen a hétvégén mégis jónak érződött minden, a második helyről rajtolva viszont már elég nehéz lesz elsőként célba érni. Ugyanakkor büszke is vagyok az eredményünkre, mert papíron ennek egy nagyon nehéz hétvégének kellett volna lennie számunkra. Ha így nézzük, akkor ez azért nem olyan rossz.”

    A bajnokságot vezető Piastri 175 ezreddel maradt le Norristól és szerzett harmadik helyet, ám Leclerc-nél elégedettebben értékelt.

    „Kicsit emlékeztet ez a tavalyi évre: az első gyorsköröm jó volt, de aztán a másodikban elkövettem egy hibát a kikötőnél lévő sikánban, így benne hagytam egy kis időt. Nehéz lett volna legyőzni Landót, szép munka volt tőle, így is elégedett vagyok a harmadik hellyel, hiszen eddig elég zűrzavarosan alakult a hétvégém. Szerintem többször koccantam a falnak, mint ezt megelőzően az egész karrierem során!” – fogalmazott az ausztrál, akinek több érintése mellett egy balesete is volt, amikor a második szabadedzésen elvétette az 1-es kanyart.

    Norris váratlan taktikával elhappolta a pole-t Leclerc elől Monacóban

  • Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    A Red Bull tanácsadója elmondta, szerinte Max Verstappennek legalább hány győzelmet kell szereznie a bajnoki címe megvédéséhez.

    Verstappen eddig kétszer, Japánban és Imolában nyert, de utóbbi reményt adhat neki abból a szempontból, hogy ott nem csak az időmérős bravúrja alapozta meg a sikert, hanem a Red Bull frissített autója gyorsabbnak is tűnt a McLarenénél. Helmut Marko tudja, hogy innentől sem vár rá könnyű menet a címvédés felé.

    „Egyértelműen kell öt-hat győzelem hozzá, és ezt nehéz lesz elérni a McLaren ellen, mert ők megmutatták, hogy az autójuk bármilyen pályán, bármilyen gumival, bármilyen hőmérsékleti viszonyok között jól működik – nyilatkozta a Sport.de-nek. – Mindennek jól kell összeállni nálunk, hogy legyen esélyünk. De remélem, Lando Norris is elkezd újra győzelmeket aratni, hogy pontokat vegyen el Oscar Piastritól. Ebből előnyt kell kovácsolnunk.”

    A McLaren mindkét pilótája ellen harcolunk, nem számít jelenleg, melyikük a gyorsabb, mert ez változik – mondta. – Nálunk egyértelműen Max az első számú, mindent köré építünk, míg a McLaren két versenyzője nagyjából egyformán gyors. Minél többször fordul a sorrend kettejük között, nekünk annál jobb.

    A McLaren vezetője, Zak Brown újfent leszögezte a PlanetF1.com-nak adott interjújában, hogy a McLaren egyenrangúan kezeli Piastrit és Norrist, amíg hasonló esélyekkel támadják a vb-címet. „A versenyzőink nem kiemelt, hanem igazságos bánásmódot kérnek, és azt is kapják. Azt akarják, hogy a jobbik nyerjen. Remélhetőleg olyan autót adunk nekik, amellyel az utolsó versenyen már csak ők ketten lesznek harcban a bajnoki címért” – mondta.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    A McLaren a második és a harmadik helyet szerezte meg az Emilia-romagnai Nagydíjon Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, azt pedig ezúttal sem úszták meg, hogy csapatutasítást kelljen mérlegelniük, de végül némák maradtak a rádiók.

    Piastri az élről, Norris pedig a negyedik helyről rajtolt, ám azt követően, hogy Max Verstappen egy merész bevetődéssel az első kanyarkombinációban átvette a vezetést az ausztráltól, a McLaren egyre kilátástalanabb helyzetbe került a győzelemért folyó harcban. A korai első kerékcsere Piastri szerint még „jó ötletnek tűnt”, hiszen ezzel próbáltak volta Verstappen elé vágni, ám nem számítottak arra, hogy a Red Bullnál egyetlen bokszkiállással fogják abszolválni a futamot.

    „Kicsit csalódott vagyok. Kemény verseny volt, amely során nem sok minden alakult kedvezően számunkra – kezdte nyilatkozatát Piastri az F1TV-nek. – Nyilvánvalóan az első kanyarból nem jöttem ki jól, és a stratégiával is olyan irányt választottunk, ami utólag nem gondolom, hogy a helyes lett volna, pedig akkor még egész jó ötletnek tűnt. Ezt követően minden VSC és biztonsági autó rossz időzítéssel jött számunkra. Így is harmadik lettem, ami rendben van, de nem ilyen délutánra számítottunk.”

    Az Andrea Kimi Antonelli kiesése miatt a pályára küldött biztonsági autó az utolsó tíz körre adott ismét szabad utat a mezőnynek, ekkor Verstappen mögött Piastri és Norris sorakozott, de a hollandnak ekkor sem kellett tartania a közvetlen támadástól, mivel az ausztrál használt gumikon haladt mögötte. A McLaren bokszában ekkor dilemmába kerültek: ha Norrist gyorsan előre engedik, akkor a brit talán még megpróbálhatja megelőzni Verstappent, a két pilótájuk közötti szoros bajnoki harc miatt azonban nem akarták félrehúzódásra kérni a pontversenyt vezető versenyzőjüket.

    Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában

    „Elgondolkodtunk rajta. De meg akartuk hagyni Oscarnak a lehetőséget az újraindításnál – mondta a Sky Sportsnak Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője. – Abból indultunk ki, hogy ha Lando elég gyors ahhoz, hogy megelőzze Maxet, akkor Oscar mellett nagyon könnyen el kell tudnia menni, tudva, hogy milyen használt gumikon haladt. Szóval ha meglett volna a kellő sebességkülönbség, akkor a dolgok maguktól is megoldódtak volna. Elégedettek vagyunk azzal, ahogy végül alakult, és a versenyzők is egyetértenek azzal, hogy mi így versenyzünk.”

    Ebből úgy tűnik, a csapatnál is az volt a domináns érzet, hogy Norris valószínűleg nem tudná megelőzni Verstappent egy közvetlen párharcban. Végül nem is adtak a helycserével kapcsolatos üzenetet a versenyzőiknek, s Norrisnak három körébe telt, mire utat talált a húsz körrel használtabb abroncsokon haladó csapattársa mellett – ezzel a bajnoki tabellán a hátrányát 16-ról 13 pontosra csökkentve.

    „Én voltam jobb gumikon, de semmire nem számítottam – mondta Norris. – Így is kemény csatánk volt az első kanyarban, de ennek így is kell lennie. Én is időt veszítettem, ő is időt veszített, ezzel jár a bajnoki címért folyó harc. Ha a csapat megpróbált volna valakinek a kedvében járni, akkor annak a másik nem örült volna. Szerintem jól kezeltük a helyzetet.”

    Minden idők legjobb Ferrarija motiválja a McLaren csapatfőnökét

  • Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

    Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

    Lando Norris csalódottan nyilatkozott és máris lemondott a vasárnapi győzelemről, miután csak a negyedik helyre kvalifikált az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjén.

    Bár a házon belüli időmérős csatában még csak 4:3-ra vezet vele szemben Oscar Piastri idén, mégis úgy tűnik, mintha Norris lenne az, akinek rendszeresen magyaráznia kell a bizonyítványát az utolsó körben elszalasztott lehetőségek miatt. Kétségtelen persze, hogy rajtelsőséget Norris utoljára a szezonnyitón szerzett, csapattársának pedig immár az idei harmadik jött össze Imolában, és az is igaz, hogy amikor Piastri nyeri kettőjük csatáját, azt nagyobb különbséggel tette eddig.

    „Az utolsó két körömig minden jól ment. Csak… nem voltam elég gyors, ennyi az egész – kezdte magyarázatát Norris az F1TV kérdésére. – Nem tudom, mi az oka, egyszerűen csak nem jött a köridő. Ugyanaz a válaszom, mint minden hétvégén, ez már egy megszokott dolog. Dolgoznom kell rajta, mert ez így nem elég jó.”

    Max Verstappen és George Russell is befészkelődött Piastri és Norris közé a rajtrácson, Imolában pedig napjaink meghízott autóival már elég nehéz előzni, így a brit mintha lélekben már el is könyvelte volna, hogy vasárnap tovább fog nőni ponthátránya csapattársához képest a jelenlegi 16-ról.

    „Nem hiszem, hogy a tempónk sokkal jobb lenne, mint a többieké. Azért vagyok itt, hogy győzzek, de így, hogy nincs valami sok esélyem a győzelemre, egy dobogó azért jó lenne.”

    A McLarenek az új, leglágyabb keveréken teljesítették az egész időmérőt, amit a Pirelli idénre fejlesztett ki, noha az Aston Martin és a Mercedes bizonyította, hogy akár az egy fokkal keményebbel is lehetséges gyorsabb időt futni egyetlen körön. Piastrit leginkább ez a tény aggasztotta, miközben Verstappen szorongatta őt a pole-ért folyó csatában, ám az előző két hétvégével ellentétben a Red Bullnak most nem sikerült elcsennie az első rajthelyet a McLarenek elől – 34 ezreddel volt gyorsabb az ausztrál.

    „Szerintem tegnap még mindenki úgy volt vele, hogy a C6-osok nem olyan rosszak, ma azonban igazi talány elé állítottak minket. De a csapatnak köszönhetően sikerült jó helyzetbe kerülnünk az időmérőre” – fogalmazott Piastri.

    „Erős volt a köröm, bár az utolsó kanyarban el kellett mennem valami négy autó mellett, ami nem segített, de így is elég volt. Izgatottan várom a holnapot.”

    Norris meglepő kijelentést tett a vb-címért vívott csatáról

  • Verstappen felzárkózott a McLarenre Imolában, az időmérőn jöhet a gumipóker

    Verstappen felzárkózott a McLarenre Imolában, az időmérőn jöhet a gumipóker

    Ezúttal Lando Norris volt a leggyorsabb a két McLaren közül, de Oscar Piastri szorosan követte őt az Emilia-romagnai Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen már Max Verstappen is odaért a két papajaszínű autó mögé, noha ő más gumikeveréken.

    Az utolsó edzés eléggé vontatottan indult Imolában, sokáig a kemény gumit koptató Lando Norris volt az egyetlen pilóta, aki kimerészkedett. Az első 20 perc végéhez közeledve aztán kezdett megélénkülni a forgalom, hiszen már 10 versenyzőnek is volt mért köre, majd miután már a McLarenek és a Red Bullok is próbálkoztak egyszer, a Verstappen (1:15,579), Norris, Piastri, Hamilton, Beaman, Tsunoda sorrend alakult ki az első hatban. Norris hátránya csak 77 ezredre rúgott a holland mögött, míg Piastrié már két és fél tizedre.

    Féltávhoz közeledve a második edzésen hibázó, de már ott is remek tempót mutató Isack Hadjar villant egyet és 1:15,508-as körrel átvette a vezetést, ráadásul ő is közepes keveréken futott. A mezőnyből utolsóként mért kört teljesítő Mercedesek sem tudták letaszítani onnan (Russell a 7., Antonelli a 15. helyre sorolt be), viszont érkezett Max Verstappen egy második közepes gumis próbálkozással, és 1:15,130-al közel 4 tizedet vert a testvércsapat újoncára. Ezzel egyidőben Leclerc és Norris is javított, előbbi a 4., utóbbi a 2. helyre ugrott fel.

    30 perc elteltével Verstappen, Norris, Hadjar, Leclerc, Piastri, Hamilton, Sainz, Albon, Tsunoda, Russell volt a sorrend az első tízben, ahol az összes versenyző közepes gumin érte el a legjobbját. Ezzel azonban nem ért véget az első szett gumikon elért javítások sora, a második edzésrészbe lépve ugyanis előbb Russell ugrott fel az 5. helyre, majd Verstappen faragott 5 századot a legjobbján, végül pedig Albon lépett fel a 6. pozícióba.

    Féltávnál Lawson bemutatta a harmadik edzés egyetlen megpördülését:

    Az első időmérő-szimulációs lágy gumis körre – akárcsak a második szabadedzésen – most is George Russell vállalkozott az utolsó 20 percbe lépve, de a Variante Alta kijáratán hibázott, megcsípte a kavicságyat, majd visszatért a bokszba. A következő jelentkező Oscar Piastri volt, de ő is rontott, csak ő az Acque Minerali kijáratát mérte el, ezért ő is elvette. A mögötte érkező Verstappen azonban már végigment – noha a Variante Altában ő sem volt makulátlan – ám javítani nem tudott a közepes gumin elért idején.

    Az első, akinek ez sikerült, Lando Norris volt, aki 1:14,897-re szorította le a lécet, ezzel 0,181 másodperccel megelőzve Verstappent. Utána néhányan a mezőny második felében szintén előreléptek, de a 4. helyen álló Hadjar szintén képtelen volt javítani a lágyakon. Második próbálkozásra Piastri azonban már megtette ezt, de csak a 3. helyre ugrott előre, hátránya pedig közel 4 tized volt.

    Ami a Ferrarikat illeti, Hamilton és Leclerc továbbra is küszködött, a monacói ráadásul a Villeneuve-sikánban szintén leborotválta a kavicságy szélét. A Mercedesnél végül Antonelli talált némi időt a C6-os gumin, mert Russell hiába tért vissza velük a pályára, javítani nem tudott. Olasz csapattársa viszont feljött a 4. helyre Sainz elé, noha 5 tizeddel volt lassabb Norrisnál, aki megpróbált még tovább faragni, de elrontotta az első kanyart, majd csúnyán átvágtatott a kavicságyon. Ellenben Piastrinak összejött a javítás és 1 tizedre zárkózott fel Norrisra, noha már a 3. mért körét futotta a lágy keveréken.

    Az edzés végül Norris zárta az élen egy tizeddel Piastri és kevesebb mint 2 tizeddel Verstappen előtt. Utánuk Antonelli, Leclerc, Sainz, Hadjar, Russell, Albon, Hamilton volt a további sorrend az első tízben, ahol végül négyen (Verstappen, Hadjar, Russell, Albon) is a közepes gumin futott idejükkel szerepeltek.

    A mezőny második felében az Alonso, Bearman, Stroll, Lawson, Gasly, Bortoleto, Tsunoda, Colapinto, Hülkenberg, Ocon sorend alakult ki, és itt már csak a Red Bull japán versenyzője nem a lágy gumis körével képviseltette magát.

    Az időmérőre ezek alapján nagy gumipóker várható, hiszen nagyon nem egyértelmű, hogy a közepes vagy a lágy gumi lesz a jobb az időmérőn, amely magyar idő szerint 16 órakor kezdődik.

    A 3. szabadedzés végeredménye: