Címke: Lando Norris

  • Norris visszavágott Piastrinak az időmérőn, Hamilton megint elrontotta

    Norris visszavágott Piastrinak az időmérőn, Hamilton megint elrontotta

    A McLaren sajátította ki az első rajtsort a Belga Nagydíjra, ezúttal viszont a pénteki időmérővel ellentétben Lando Norris volt a gyorsabb a két pilóta közül.

    A sprintfutamot követően a nap második eseményeként a vasárnapi versenyre való kvalifikáció következett az F1-es mezőny számára. Az autók erre a néhány órára kikerültek a parc fermé-szabályok alól, vagyis a csapatok módosíthatták a beállításokat az új ismereteik alapján. S bár Verstappen nagyrészt a jobb egyenesbeli végsebességének köszönhetően nyerte meg a sprintet, a Red Bullnál az a döntés született, hogy nagyobb leszorítóerőre állítják a hátsó vezetőszárnyát.

    Ezt talán az időjárási előrejelzés is indokolta, vasárnapra jó eséllyel eső érkezhet a pályára. A felhők az időmérő alatt is gyülekeztek Spa-Francorchamps felett, de a csapadék ez az egy óra alatt még elmaradt.

    A Q1 hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint egy nappal korábban: a pálya állapota az idő múlásával látványosan javult, így a végén középcsapatok versenyzői is magasra tudták lőni magukat az eredménytáblán. Hamilton volt az élcsapatok pilótáinak egyike, akinek még az utolsó másodpercekben is hajtania kellett, hogy elkerülje a kiesést, és futott is egy a 7. helyre elegendő időt – amitől azonban hamarosan megfosztották, miután négy kerékkel elhagyta a pályát a dombtetőre érkezve, a Raidillonban.

    A hétszeres bajnok talán már sejtve a rossz hírt a „minden rendben?” kérdéssel jelentkezett be versenymérnökénél, aki viszont közölte vele, hogy törölték az idejét, ezzel pedig a 16. helyre csúszott vissza a sorrendben, vagyis befejeződött számára az időmérő az első szakaszban – ahogy az történt pénteken az SQ1-ben is.

    Búcsúzott még Franco Colapinto, Andrea Kimi Antonelli, Fernando Alonso és Lance Stroll – a két Aston Martin tehát az utolsó rajtsorba került, de Antonelli is visszatérő vendég az első kiesők között ezen a hétvégén.

    Ehhez képest a Q2 már dráma- és meglepetésmentesen zajlott, itt Esteban Ocon, Oliver Bearman, Pierre Gasly, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz búcsúzott. A sprintet dupla pontszerzéssel záró Haasok ezúttal is erősnek mutatkoztak, Ocon csupán két századmásodperccel maradt el Alexander Albontól és a továbbjutástól, Bearman pedig a köre megkezdése előtt elé befurakodó – és végül továbbjutó – Yuki Tsunodára panaszkodott.

    Az élen a McLaren két versenyzője demonstrálta a csapat fölényét, Verstappen három tizeddel Piastri mögött állt a harmadik helyen.

    A legjobb tíz közé a McLaren mellett a Red Bull és a Racing Bulls is mindkét autójával bejutott George Russell, Charles Leclerc, Gabriel Bortoleto és Albon társaságában.

    A végjátékra Verstappen először használt gumikkal hajtott ki, és fél másodperces hátrányba került az ekkor az élre álló Norris mögött, kettőjük közé pedig Piastri is befért. A holland a második próbálkozások során sem tudta megszorongatni a McLareneket, miután hibázott az első szektorban, ráadásul még Leclerc is elcsente tőle a harmadik helyet. Norris nem javított az idején, Piastri viszont igen, a feszült végjátékban azonban az ausztrál 85 ezreddel így is elmaradt még csapattársától, ami azt jelentette, hogy Norris vezetésével állhat majd fel a két McLaren az első rajtsorba a vasárnapi Belga Nagydíjon.

    Remek eredmény a Williamsnek Albon ötödik helye, akit Russell, Tsunoda, Hadjar, Lawson és Bortoleto követ majd a rajtrácson a vasárnap 15 órakor startoló futamon.

    Az időmérő végeredménye:

  • Verstappen átlépte a határt Spában

    Verstappen átlépte a határt Spában

    Max Verstappen győzelmét hozta a Belga Nagydíj sprintje. A holland a rajt után az egyetlen esélyét kihasználva vette át a vezetést az élről kezdő Oscar Piastritól, majd elmondása szerint 15 időmérős kört futott, hogy maga mögött tudja tartani a McLareneket.

    Az igencsak eseménytelen sprinten az szolgáltatta az izgalmat az utolsó körig, hogy Piastri képes lesz-e elég közel kerülni Verstappenhez a pálya leghosszabb egyenesében, és meg tudja-e támadni a Red Bullt. Ez végül egyszer, a 11. körben sikerült neki, de Verstappen belülre húzódva kívédte a próbálkozást.

    „Nagyjából igen [úgy alakult minden az első körben, ahogy vártam] – értékelt Piastri a leintés után utalva arra, hogy már tegnap célzott rá, hogy Spában nem a legjobb a pole-ból indulni. – Mindent megtettem, hogy átkígyózzak az egyenesen és ne adjak túl nagy szélárnyékot, de nem volt elég nagy az egyenesbeli tempóm sem akkor, sem a következő 14 körben. De ez így is jó eredmény, sok pontot szereztünk, a legtöbbet pedig majd holnap lehet. Elégedett vagyok, de közben kicsit frusztrált is, hogy nem tudtam megelőzni.”

    A top 3-mal interjút készítő Jolyon Palmer feltette a kérdést Piastrinak, hogy miként akadályozza meg a McLaren, hogy a futamon is beragadjon az egyenesben ultragyors Red Bull mögé, mire az ausztrál közölte, hogy „ez jó kérdés.” „Elég rossznak ígérkezik az időjárás, ami miatt nyilván nem akarunk túl alacsony leszorítóerővel menni, de közben azt sem szeretném, ha megismétlődne a mai forgatókönyv. Megnézzük, mit tehetünk” – tette hozzá.

    Norris, Verstappen, Piastri
    Norris, Verstappen és Piastri a sprint után / Fotó: Alex Bierens de Haan/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A sprintidőmérőn Piastritól közel fél másodpercet kapó, egy körön egyértelműen lassabb Verstappen úgy vélte, a rajt után volt egyedül sansza az előzésre, mert ha itt nem használja ki az alacsonyabb leszorítóerőre állított RB21-es sebességét, később erre már nem lett volna esélye.

    „Igazán jól működött. Ez volt az egyetlen valós esély ellenük, és mi kihasználtuk. Aztán tudtam, hogy nagyon nehéz lesz magam mögött tartani őket. Macska-egér játék volt a DRS-sel, az akkumulátor-használattal. Az egész verseny alatt nem volt köztünk nagyobb a távolság 7 tizednél, ezért nem engedhettem meg magamnak nagy hibákat. Volt egy apró elfékezésem az utolsó sikánban, de ettől eltekintve semmi. Remek eredmény, hogy magunk mögött tartottuk őket és nyertünk Spában. Ez ugyan egy sprintgyőzelem, de az is számít, úgyhogy nagyon boldog vagyok.”

    Palmer megkérdezte Verstappent a 11. körben bejátszott, fékekkel kapcsolatos rádióüzenetről is, mire a holland elmondta, hogy nem volt semmilyen különösebb probléma az autójával, és egyszerűen arról volt szó, hogy nagyon nagy tempót kellett diktálnia.

    „Gyorsabb autókat tartottam magam mögött, ilyenkor pedig át kell lépni azokat a határokat, amiket lehetségesnek tartasz. A gumikímélés ilyenkor nem játszik, ami megnehezíti a helyzetet. Tulajdonképpen 15 időmérős körre volt szükség ahhoz, hogy magam mögött tartsam őket egy olyan pályán, amelyen fontos a gumikezelés. Nem volt könnyű, de sikerült.”

    Mivel vasárnapra esőt jósolnak, nagy kérdés, hogy a csapatok miként változtatnak a beállításokon a ma délutáni időmérő edzésre. Palmer fel is vetette Verstappennek, hogy ezek után talán nem is akar pole-ba kerülni, mire a holland azt mondta, szerinte lehetséges megszerezni az első rajt kockát, és a sprint után van néhány ötlete arra, hogy miként változtassanak a beállításokon.

    Ami a 3. helyen célba érő Lando Norrist illeti, a Piastrival szemben 1 pontot bukó, immár 9 pontos lemaradásban levő brit is úgy vélte, ebben ennyi volt. „Nem sok minden történt. Az elején szórakozhattam egy kicsit Charles visszaelőzésével. Talán pozícionálhattam volna kicsit jobban az autót [amikor megelőzött], máskülönben nehéz volt megelőzni Maxot, jó versenyt futott. Senkit nem tudtam volna megelőzni, hacsak Oscar nem előzi meg Maxot. Mindketten jó versenyt futottak, egy ilyen napon pedig nem sokat tehetsz, úgyhogy már vasárnapra tekintek előre.”

    „Reménykedtem, hogy csatázni fognak egy kicsit vagy valami, de a Red Bull túl gyors volt nekünk az egyenesekben. Talán változtatni fogunk a beállításokon az időmérőre, de nem tudom, majd kiértékeljük a sprintet” – mondta Norris, aki bizakodó az időmérő előtt, mert úgy érzi, a pénteki napja nem volt olyan rossz, magabiztosan érezte magát az autóban, csak egy-két dolog nem neki kedvezően alakult.

  • Verstappen a lassabb autóval is elverte a McLareneket és megnyerte a sprintfutamot Spában

    Verstappen a lassabb autóval is elverte a McLareneket és megnyerte a sprintfutamot Spában

    Noha a sprintidőmérőn tetemes, közel fél másodperces hátránnyal lett második Oscar Piastri mögött, és ha a Red Bull kevésbé szemfüles, valószínűleg Lando Norris is előtte végez, Max Verstappen a sprintfutamon sikeresen kihasználta az autója egyenesbeli tempófölényét, és bár lassabb volt egy körön, mint az őt végig szorongató ausztrál, végül behúzta a győzelmet.

    Már a rajt előtt volt egy kis dráma, Pierre Gasly autóját egyszer csak ugyanis letolták a rajtrácsról és begurították a garázsba. Mint kiderült, a víz kezdett el szivárogni az Alpine-ból, a szerelők pedig nem is tudták időben elhárítani a problémát, így a francia pilóta csak két körös hátrányban vághatott neki a 15 körös sprintnek. Csapattársa eközben a 19. rajtkockát volt kénytelen feladni hátsó szárnycsere miatt, de ő a bokszutcából, lágy gumikon (mindenki más közepeseken volt) azért időben elkezdhette a körözést.

    A rajtnál maradt az eredeti sorrend: Piastri eljött az élen az őt a La Source-ban kívülről támadó Verstappen előtt. Az Eau Rouge felé a lejtős sprinten az ausztrál el is szakadt egy kicsit, Norris pedig nagyon közel került a Red Bullhoz, ám a Kemmel egyenes elejére elkezdett kijönni az RB21-es sebességelőnye, aminek köszönhetően Verstappen lerázta Norrist és ráesett Piastrira, majd kívülről elviharzott mellette.

    A rajt utáni előzés:

    Hátrébb Norris is pozíciót veszített, mer bár őt a 4. helyen követő Charles Leclerc nem tudta támadni az egyenesben, a féktávon a monacói szemfüles volt és kívülről bebújt a brit mellé, amivel átvette a 3. helyet. Mögöttük Ocon, Sainz, Bearman, Hadjar, Bortoleto, Lawson volt az első tíz sorrendje, Pierre Gasly kiválása után tehát itt nem történt újabb változás.

    Miként arra számítani lehetett, Verstappen nem tudott meglógni az első helyen, Piastri simán DRS-távolságon belül maradt, ám támadási közelségbe a Red Bull elképesztően jó egyenesbeli tempója miatt nem tudott kerülni. Nem úgy Norris Leclerc ellen, amikor a 4. kör elején DRS-sel visszavette a 3. helyet.

    Piastri forszírozta, itt kis híján eldobta a McLarent:

    Az ezt követő körökben megmerevedtek az állások – Piastri hiába tartotta magát egy másodpercen belül, DRS-sel sem tudott támadást indítani Verstappen ellen, míg Norris a Leclerc megelőzése utáni 2,5 másodperces lemaradását folyamatosan ledolgozva egyre közelebb ért a csapattársához. A 9. körre végül ő is DRS-távolsáon belülre került – miközben megfutotta a leggyorsabb kört –, de ezzel csak beállt a vonatba, azaz valódi támadást ő sem volt képes indítani. Leclerc és a többiek eközben egyre jobban leszakadtak, a monacói hátránya a 10. körre már 4 másodpercre rúgott Norrishoz képest.

    Piastri az első komoly támadását a 11. körben tudta indítani a Kemmel egyenes végén, Verstappennek pedig belülre húzódva kellett védekeznie, de vissza tudta verni a McLarent, miközben a rádióban már a fékekre panaszkodott. A várt előzés azonban elmaradt, noha Piastri az utolsó körre ismét feltöltötte az akkumulátorát és az azt megelőző körökben látotthoz képest közelebb került Verstappenhez. A címvédő azonban még csak nem is védekezett, majd a kör hátralevő részében már nem kellett hátrafelé tekintgetnie.

    A Red Bull ezzel győzelemmel kezdte meg az új, Christian Horner nélküli korszakát, míg a második helyen célba érő Piastri 8-ról 9 pontosra növelte előnyét Norrisszal szemben az összetett pontversenyben.

    A 3. helytől lefelé Leclerc, Ocon, Sainz, Bearman és Hadjar lett a pontszerzők további sorrendje, míg az első tízbe Bortoleto és Lawson fért még be. A 11. helyen Yuki Tsunoda zárt George Russell előtt, míg a másik Mercedesszel Antonelli a 17. lett. Lewis Hamilton végül kettőt előzve a 15. helyen ért célba.

  • A Red Bull Horner nélkül is kitolt a McLarennel és Norrisszal Belgiumban

    A Red Bull Horner nélkül is kitolt a McLarennel és Norrisszal Belgiumban

    Legyőzni ugyan nem tudta a McLarent, a Red Bull története első Christian Horner nélkül teljesített F1-es hétvégéjén azért megmutatta, hogy bár jelenleg nem az övé a legjobb autó, a kivitelezésben továbbra is rendkívül éles.

    Az egyértelművé vált a Belga Nagydíj tegnapi sprintidőmérőjén, hogy hiába vitt egy halom fejlesztést a Red Bull Spába, a McLaren tempóból érinthetetlen az Ardennekben, hiszen Oscar Piastri közel 5 tizedmásodperccel szerezte meg a pole-t a sprintfutamra Max Verstappen előtt. A címvédő Lando Norrist ugyanakkor elkapta, amihez kellett a szemfüles kivitelezés a csapat részéről.

    Az MCL39-es spái hátsó szárnya és beam wingje sokkal hatékonyabb, mint a tavaly ugyanitt használt, mert ugyanannyi leszorítóerőt állít elő sokkal laposabb szárnyállás mellett, az autó aerodinamikai hatékonysága pedig páratlan egy olyan pályán, ahol a legnehezebb belőni a leszorítóerőt és a légellenállás egyensúlyát. Hogy ezt megpróbálja valamelyest ellensúlyozni, a Red Bull nagyon lapos szárnyállással küldte harcba Verstappent, aki az első szektorban mindenkinél gyorsabb is volt, de aztán a kanyarokkal tűzdelt középsőben még a képességeit kihasználva sem volt esélye Piastrival szemben.

    Az ultragyors Pouhon kanyaron Verstappen mindkét McLarennél nagyobb tempót vitt át, de az azt követő Fagnes-tól kezdve a második szektor további részében, azaz tulajdonképpen három kanyar alatt több mint 4 tizedet veszített. Ezzel együtt a holland tempója valamivel korábban, a sprintidőmérő második szakaszában megmutatta a McLarennek, hogy a wokingiak nem tankolhatják meg két mért körre az autóikat az SQ3-ban úgy, ahogyan az SQ2-ben tették, helyette mindenki máshoz hasonlóan egy mért körre kell készülniük az edzés végén, amikor a pálya a legjobb állapotban lesz. Emellett az SQ2 végén a Haas, a Williams, a Sauber és az Alpine köreiből azt is látták, mennyire gyorsan tud javulni a pálya állapota.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen a kanyaegós szakaszokon tehetetlen volt / Fotó:Sam Bloxham/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A harmadik szakaszban a McLaren azonban annak ellenére nehéz helyzetbe került, hogy átálltak az egy mért körös próbálkozásra. Hogy miért, arra Mark Hughes a The-Race.com hasábjain hívta fel a figyelmet. Az SQ3-ban a Red Bull ugyanis figyelte a McLarent, és amikor Norrist kiküldték a pályára, rögtön beengedte Verstappent a két McLaren közötti résbe. Ezzel pedig nehéz helyzetbe hozták a britet, aki Verstappennel a tükreiben nem engedhette meg magának, hogy óvatos kivezető kört menjen, mert akkor a mért körében szélárnyékot fog adni a Red Bullnak.

    Ez azt eredményezte, hogy Norris a kelleténél kicsit jobban megdolgozta a lágy gumikat a kivezető körén (a bokszutca kijárata és a második szektorban levő Fagnes előtti híd között 7 másodperccel volt gyorsabb Verstappennél és 6-tal Piastrinál), és bár a harmadik szektorra nagyon visszavett, a mért körének első néhány kanyarjában a gumijai nem tapadtak olyan jól, mint a csapattársáé. Hogy enélkül lett-e volna esélye az ausztrállal szemben, az nem valószínű, de mivel Verstappentől csak másfél tizeddel maradt el, őt alighanem el tudta volna kapni jobb gumielőkészítéssel.

    Hogy ez mennyibe fog kerülni a Piastrit az egyéni pontversenyben 8 pontos lemaradással ülödző britnek, az a mai, délben rajtoló sprinten derül ki.

  • Norris: Inkább gondoljanak rám egy jó fickóként, mint világbajnokként

    Norris: Inkább gondoljanak rám egy jó fickóként, mint világbajnokként

    A McLaren az Instagram-oldalán mutatott meg egy beszélgetésrészletet Lando Norrisszal, a téma az örökség volt.

    Természetesen abban az értelemben faggatták a versenyzőjüket, hogy Norris mit szeretne hátrahagyni, hogyan szeretne megmaradni az emberek emlékezetében, miután befejezi az autóversenyzői karrierjét. (Vagy akár a földi pályafutását, nem teljesen egyértelmű, hogy a McLaren kérdése mikorra vonatkozott: a sportolók esetében gyakran nem a halálra, hanem a karrierjük végére vonatkozik az „örökség” fogalma.)

    A brit láthatóan elmerengve válaszolt a kérdésre. „Nem tudom, szeretném-e vagy sem, hogy autóversenyzőként emlékezzenek-e rám. Számomra valószínűleg többet jelentene az a tudat, hogy az emberek jó fickóként gondolnak rám, semmint világbajnokként, vagy egy hihetetlenül jó pilótaként” – mondta.

    „Inkább azzal maradnék meg mások emlékezetében, hogy jó ember voltam, mint bármi mással.”

    Norris számára talán az idei szezon kínálja a legnagyobb esélyt rá, hogy Forma–1-es világbajnok legyen, a szezon felénél 8 pont a hátránya csapattársától, Oscar Piastritól a tabellán.

  • Soha nem látott még olyat a mérnök, amit a McLaren csinál Norris autójával

    Soha nem látott még olyat a mérnök, amit a McLaren csinál Norris autójával

    Lando Norris utóbbi három versenyhétvégén mutatott eredményessége a bizonyíték arra, hogy működik a brit pilóta érdekében végrehajtott felfüggesztés-változtatás, amivel a McLaren olyasmit csinál, amit a neves mérnök még soha nem látott.

    Miként azzal bizonyára a legtöbb Forma–1-rajongó tisztában van, a McLaren módosított felfüggesztést vitt a Kanadai Nagydíjra, hogy azzal segítsen az idei autót Oscar Piastrinál kevésbé érző Lando Norrisnak. A fejlesztésnek nem mondható változtatás – amelyet Piastri pont azon okból kifolyólag a mai napig nem használ, hogy nem teszi gyorsabbá a kocsit, és ő egyébként is tökéletesen jól boldogul a korábbi változattal – segített Norrisnak, aki már Kanadában is a leggyorsabb volt a hétvége egészét tekintve, majd az utóbbi két futamot (Ausztria, Nagy-Britannia) megnyerte.

    Hogy miről van szó pontosan, azt a Motorsport Magazin podcastban a Sauber korábbi főtervezője, Jörg Zander világította meg. „Elmondhatom, hogy korábban soha nem láttam olyan Forma–1-es autót, amelynek negatív kormányzási dőlésszöge lett volna, mindig pozitív volt. Tudom, hogy a negatív utánfutási szög bizonyos körülmények között előnyöket kínálhat” – mondta Zander.

    „Ha nincsenek háromszög lengőkarjaid, hanem több lengőkaros felfüggesztésed van, ahol létrehozhatod ezeket a képzeletbeli csuklópontokat, akkor valójában nagyon jó negatív kormányzási szögeket lehet elérni” – tette hozzá a mérnök.

    De mire utalt Zander? Nos, arra, hogy a Norris kívánalmainak megfelelő felfüggesztéssel a McLaren a brit pilóta alatt úgy viselkedik, hogy bekormányzásnál az autó eleinte a kormányzás irányával ellentétes irányba rotál. Azaz amikor mondjuk Norris jobbra kormányoz, az MCL39-es kezdteben kicsit balra rotál, mielőtt elkezdődik a kívánt rotáció jobbra (fordítva ugyanez). Ezt nevezik negative yaw-nak, azaz negatív kormányzási dőlésszögnek.

    Miként Zander is mondta, ez a fajta viselkedés nem minden esetben negatív, és megvannak az előnyei, de kell hozzá az, hogy az adott pilóta preferálja ezt a fajta viselkedést, mert ami mondjuk Norrisnak kívánatos, azzal lehet, hogy Piastri nem tudna megbirkózni és lassabb lenne.

  • A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    A McLaren olyasmit traktálna Piastrira, amit ő egyáltalán nem szeretne

    Továbbra is vita tárgya a McLarenen belül az az új első felfüggesztés, amiből Oscar Piastri szerint neki semmilyen előnye nem származna, Lando Norris viszont eközben a használatával látható formajavulást élt meg. A csapatnak van egy nyomós érve arra, hogy miért kellene az ausztrálnak beadnia a derekát.

    A Kanadai Nagydíj előtt fejtegették a McLarennél az új felfüggesztés hatásait, amit nem teljesítménynövelő fejlesztésként írtak le, hanem egy olyan elemként, aminek segítségével a versenyzők jobb visszajelzéseket kapnak az autó és a gumik működéséről. Az újítást már akkor is csak Norris kérte az autójára, aki elismerten kevésbé érzett rá az MCL39-es működésére a szezon elején, Piastri viszont továbbra sem használja.

    Az azóta eltelt három futamból a Kanadai Nagydíj a két McLaren ütközésében kulminált, Spielbergben és Silverstone-ban azonban egyaránt Norris nyert – először történt meg vele, hogy ő vezessen célba egy kettős győzelmet, és az is, hogy két futamot húzzon be egymás után. A Brit Nagydíjon ugyan Piastri büntetése fordította meg a sorrendet a két pilóta között, de egy apró lendület most kétségtelenül a brit oldalán van, aki 8 pontra csökkentette a lemaradását a tabellán.

    A McLaren számára alapvetően rendben van, hogy a két pilóta eltérő felfüggesztést használ, az adatelemzést ez nem nehezíti meg, ám Andrea Stella csapatfőnök most rámutatott egy hátulütőre, ami miatt mégis arra próbálják ösztönözni Piastrit, hogy ismét fontolja meg az új alkatrészre való átállást.

    „Az elemek legyártása szempontjából sokkal inkább probléma, mert így két eltérő specifikációt kell magunkkal vinni. Ezért felmerült, hogy a későbbiekben a Lando által használt lehetőségek közül esetleg Oscart is érkedelhetné-e valami. Ez még kiértékelés alatt áll” – idézi Stellát a The Race.

    „Látjuk, hogy Lando sokkal jobban érzi magát az autóban, ami jó hír. Oscar viszont mindvégig jó kapcsolatot ápolt az autójával, így az is meglehet, hogy ez a különbség a szezon hátralévő részére fennmarad.”

    Piastri mindenesetre Silverstone-ban még továbbra is hajthatatlan volt ezügyben:

    „Az én szememben ez nem egy fejlesztés, csak egy eltérő elem. Bizonyos dolgokat egy kicsivel jobbá, másokat egy kicsivel rosszabbá tesz. Ha csak előnyei lennének, akkor kérdés nélkül felrakatnám az autómra. Eddig nagyon jól alakul ez az év, ezért szeretném változatlanul hagyni az autó viselkedését, és inkább azon gondolkodni, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet a beállítások vagy valódi fejlesztések által.”

    Norris ugyanakkor nyilatkozatában igyekezett csökkenteni az általa használt felfüggesztés eredményeire gyakorolt szerepét – persze ez akár taktikai kommunikáció is lehet a részéről.

    „Szerintem az emberek túl sokat beszélnek erről. Lehet, hogy segít nekem ez az elem, de ebben az esetben is csak századokról, ezredekről van szó. Nehéz ezt számszerűsíteni” – fogalmazott.

    „Valóban nyertem azóta két versenyt, és Kanadában is gyors voltam. De nem akarom azt mondani, hogy ez emiatt történt, inkább tudom be az általam a pályán kívül, a csapattal elvégzett kemény munkának.”

  • A McLarent még erősítette is Norris buta kanadai balesete

    A McLarent még erősítette is Norris buta kanadai balesete

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint a csapat összességében jól jött ki abból, hogy Lando Norris a Kanadai Nagydíjon nekiütközött csapattársa autójának.

    Norris az eset után azonnal elismerte a felelősségét az incidensért, amely az első ilyen jellegű volt a McLaren versenyzői között, és amelyben Oscar Piastrinak szerencséje volt, ő nem esett ki miatta. Furcsán hangzik, de mivel azóta dominált a csapat, Zak Brown szavaiba nehéz belekötni.

    „Azt hiszem, utólag nézve a montreali események hasznosak voltak mindannyiunknak. Ott gellert kaptunk, de helyrehoztuk – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Úgy vélem, mindannyiunk magabiztosságát és komfortérzetét javította az a hiba, ami bekövetkezett. Látunk további incidenseket majd később, de azok versenyzésből fognak eredni, és ilyenek mindig lesznek.”

    Norris a kanadai bakija utáni mindkét versenyt megnyerte – ami elmondása szerint sokat kivett belőle –, igaz, Silverstone-ban ehhez szüksége volt arra is, hogy Piastri időbüntetést kapjon a biztonsági autó mögötti veszélyes vezetése miatt.

  • Norrist kimerítette a felzárkózás a csapattársára

    Norrist kimerítette a felzárkózás a csapattársára

    Lando Norris szerint a zsinórban aratott két győzelme semmit sem jelent, és még kiegyensúlyozottabb teljesítményt vár el magától. Elismerte, hogy kimerítő futamokon van túl.

    Az F1-ben gyorsan változhatnak a dolgok, ahogy az előző két nagydíj megmutatta: a kanadai futamról Oscar Piastri 22 pontra növelt előnnyel távozott a tabella élén, de az Ausztriában és Silverstone-ban őt legyőző csapattársa a szezon féltávjához érve 8 egységre csökkentette a lemaradását.

    Mindazonáltal úgy fogalmazott, hogy sokat kivett belőle a két sikerért tett erőfeszítés. „Nyertem két futamot, egyik sem jött könnyen. Jókat csatáztunk, de a versenyek eléggé meg is viseltek, kimerítettek, mert századmásodperceket kergetünk, minden edzésen a tökéletességre törekszünk, és nagyon jó pilóták a vetélytársak. Ez sokat kivesz az emberből, főleg egy olyan versenyen, mint a legutóbbi” – mondta Norris.

    „Volt két jó versenyhétvégém, és természetesen szeretném megtartani a lendületet, de ennél kiegyensúlyozottabbnak kell lennem. Két versenyhétvége amúgy sem jelent semmit, folytatnom kell a kemény munkát.”

    Norrisnak bizonyos szempontból szerencséje is volt, mert Ausztriában ugyan az első Q3-as körök után is ő állt az élen, de többeket megfosztott a javítási lehetőség a későbbi piros zászló, Silverstone-ban pedig a pályán alapvetően Norris előtt haladó Piastri időbüntetést kapott.

  • „Ha lefulladsz a sínen, elüt a vonat” – így bukják el az F1-es versenyzők az amerikai KRESZ-vizsgát

    „Ha lefulladsz a sínen, elüt a vonat” – így bukják el az F1-es versenyzők az amerikai KRESZ-vizsgát

    Tíz F1-es versenyzőt kértek meg, hogy töltsék ki a tesztet, ami a közúti vezetői engedély megszerzéséhez szükséges az Egyesült Államokban. A mértékegységek sokakkal kitoltak, lehangoló eredmények születtek, de cserébe a poénok legalább magasan szárnyaltak.

    A BuzzFeed YouTube-csatornájára nemrég felkerült videót még a szezon elején forgatták, hiszen Jack Doohan szerepel benne az Alpine színeiben, és még Yuki Tunoda sem a Red Bullt képviseli, de feltűnik az élmezőny néhány tagja, George Russell, Charles Leclerc és Lando Norris is. A versenyzők tíz feleletválasztós kérdést kaptak, ebből legalább nyolcnak helyesnek kellett lennie ahhoz, hogy „átmenjenek a vizsgán”.

    A kérdések között voltak olyan egyszerűbbek is, amelyek a jobbkézszabály ismeretét vagy a maximális sebességet jelző tábla jelentését firtatták, de olyanok is, amelyeknél az USA-ban használt mértékegységekben, lábban vagy mérföld/órában voltak megadva válaszlehetőségek, így itt csak tippelni tudtak a versenyzők. De elgondolkodtató volt és több rossz választ szült az a kérdés is, amely arról szólt, mit kell tenni, ha a csúszós úton megcsúszik alattunk az autó.

    „Nekem ez természetesen megy, de most így a folyamatot végiggondolni elég nehéz” – mondta Leclerc. Ráadásul a cselekvés, amit a pilóták egy versenyautóban tennének, vagyis az ellenkormányzás nem is volt a válaszlehetőségek között.

    „Ez azt jelenti, hogy nem szabad korrigálni egy túlkormányzottságot. Vagyis muszáj balesetezned” – vonta le a következtetést Norris. A legtöbb versenyzőt félrevezetett a kérdés és helytelenül a lassú fékezést választották, de Leclerc rájött, hogy az „abba az irányba kanyarodj, amerre szeretnéd, hogy az első kerekeid menjenek” a helyes, mert az tulajdonképpen megegyezik az ellenkormányzással.

    Leclerc egy csipogó krokodillal járja a világot, de legalább a barátnőjével az ágyban minden rendben

    A legsziporkázóbb válaszokat azonban Russell adta, még ha ehhez néha meg is kellett játszania az értetlent. Arra, hogy kinek van elsőbbsége a kereszteződésben, bemondta a következőt:

    „Ezt sosem tudtam, mert én mindig csak megküldöm az autót, amikor odaérek!”

    Amikor pedig arra kellett felelni, milyen maximális sebességgel szabad átmenni egy az utat keresztező vasúti sínen, így felelt:

    „Erre azt mondanám, hogy menj át olyan gyorsan a síneken, amennyire gyorsan csak tudsz, hogy ne üssön el a vonat!”

    De itt Norrisnak is akadt egy nyomós érve arra, miért érdemes sietni:

    „Ha túl lassan mész, lefulladhatsz. Ha pedig lefulladsz… elüt a vonat.”

    És hogy hány láb távolságba érkezve kell lekapcsolnod a reflektort rövidfényre egy másik autó mögé érve? Russell ezzel a beszólásával bevitte a tust mindenkinek:

    „Ezt nem tudom, mert ha Mercedest vezetsz, akkor az autó ezt elintézi helyetted.”

    A videó szerint egyik versenyzőnek sem lett legalább nyolc helyes válasza, vagyis ez a gyorsteszt alapján egyikük sem kaphatna vezetői engedélyt az amerikai közutakra. Bár a játéknak alighanem pont az volt a rejtett célja, hogy ilyen eredmények jöjjenek ki.

    Alább a teljes videó, amelynek bolondozásai az angol nyelv tökéletes ismerete nélkül is élvezhetők (például ahogy Yuki Tsunoda bemutatja, szerinte mi az a „láb”):