Címke: Lando Norris

  • Norris alig várja, hogy Alonsotól tanulhasson

    Norris alig várja, hogy Alonsotól tanulhasson

    Lando Norris idén megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, jövőre Formula 2-ben folytatja – már az idei szezonzárón is részt vett -, ezen kívül pedig 2018-ban a McLaren teszt- és tartalékversenyzője lesz.

    Mindemellett, mintegy bemelegítvén a következő szezonra, rajthoz áll majd a Daytona 24 órás versenyen is, egy csapatban Fernando Alonsóval, a United Autosports színeiben. Ezt pedig kihasználni készül a fiatal brit abban a tekintetben, hogy minél többet szeretne tanulni a kétszeres Forma-1-es bajnoktól.

    „Még jobban megismerem majd egy Forma-1-es versenyző munkamorálját.” – idézi Norrist a McLaren weboldala. „Még ha most más autót is vezet majd (Alonso), akkor is a lehető legjobb akar majd lenni. Le akarja győzni elsősorban a csapattársait és keményen dolgozik majd, hogy javítani lehessen az autón. Amennyire tudok, igyekszem majd részt venni mindenben, amit tesz.”

    „Persze én is szeretnék jól szerepelni, de azt hiszem a (daytonai) versenyzésnél is jobb lehetőség az, hogy tanulhatok Fernandotól. Semmiképp nem akarom elpazarolni ezt a lehetőséget. Ugyanakkor szeretném bebizonyítani, hogy tudok versenyezni ellene, különösen a kvalifikáción.”

    „Daytona csapatjáték, így megosztjuk majd az autót és együtt dolgozunk. De szerintem azért lesz egy kis verseny, hogy ki végez jobb munkát, az edzésen és a kvalifikáción.”

  • Norris: Nehezebb volt az F2-es debütálás, mint vártam

    Norris: Nehezebb volt az F2-es debütálás, mint vártam

    A Forma-3 idei bajnoka Lando Norris elmondta, hogy sokkal nehezebbre sikeredett az F2-es bemutatkozása, mint amire számított.

    Norris, aki jövőre már egy teljes szezont fog teljesíteni a Forma-2-ben a Carlin csapattal. A szezonzáró Abu Dhabi hétvégén azonban még a Campos versenyzőjeként állt rajthoz.

    A McLaren fiatalja az időmérő edzésen a 13.helyet szerezte meg, az első futamon motor gondok miatt kiesett, a sprint versenyen eredetileg a kilencedik lett, de jogosulatlan előnyszerzés miatt büntetést kapott, így csak a 13.lett.

    A futam után még ott maradt a szezon utáni teszten, ahol a 12. leggyorsabb időt érte el.

    Norris így értékelte élete első Forma-2-es versenyhétvégéjét.

    „Nagyon más volt.” – kezdte. „Maga az egész hétvége nagyon nehéz volt. Korábban még sosem vezettem Abu Dhabiban, új autót, új gumikat, új pályát és egy új csapatot kellett megszoknom. Nagyon nehéz alkalmazkodni ennyi dologhoz, ilyen rövid idő alatt.”

    „Nem könnyű megtanulni ezeket a szabadedzés meg az időmérő alatt. Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Amikor a teszten sokkal többet tudtam körözni, akkor már jobban szerepeltem. Nem volt tökéletes – nem voltam a leggyorsabb – de egyre jobban megismertem a csapatot és az autót, úgy érzem, hogy sikerült hozzájárulnom az autó fejlesztéséhez. De jövőre új autók jönnek, így megint teljesen más lesz minden.” – tette hozzá Norris.

  • Lando Norris hamar megkapta a karácsonyi ajándékait

    Lando Norris hamar megkapta a karácsonyi ajándékait

    Feltételezzük minden gamer örülne, ha valami hasonló „kupacot” találna majd a fa alatt. 😀

    https://www.instagram.com/p/BcUZwYEBRf0/?taken-by=landonorris

  • ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    ​​Végleges ETRC 2018 versenynaptár: a Hungaroringre júniusban jönnek!

    Nem okozott különösebb meglepetést a FIA Motorsport Világtanács tegnapi párizsi gyűlésén, gyakorlatilag amit két hónapja megírtunk előzetes versenynaptárként, egy az egyben elfogadásra is került. A FIA ETRC, azaz a kamionos Európa-bajnokság 2018-ban tehát 8 versenyhelyszínre látogat el, és ezek közül a második állomás lesz majd a Hungaroring, június 16-17-én. Ugyan még mindig csillagos, azaz nincs végleges megállapodás a magyar pálya és az ETRA között, de mint az a legfrissebb versenynaptárból kiderült, északi szomszédaink sem állnak jobban. Feltehetően azonban mindkét esetben már csupán formalitásról beszélünk.

    Feltételezéseknél maradva ami még a magyar versenyt illetően biztos feltűnő lesz majd, hogy ezúttal nem a Blancpain széria lesz a kamionos versenyek betétfutama, hanem a Formula Renault NEC. Ez már régebben is terv volt az információink szerint, de nem sikerült tető alá hozni tavaly, illetve idén az üzletet. Ez az a nyitott együléses formula junior széria, ahol megfordult már például Lando Norris, vagy Ferdinánd Habsburg mellett a Forma-1-ig jutott Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Carlos Sainz Jr., vagy Sebastien Buemi is.

    2018-as FIA kamion Európa-bajnokság végleges versenynaptár:
    Misano (ITA) – május 26/27.
    Hungaroring* (HUN) – június 16/17.
    Nürburgring (DEU) – június 29/július 1.
    SlovakiaRing* (SLK) – július 14/15.
    Autodrom Most (CZE) – szeptember 1/2.
    Zolder (BEL) – szeptember 15/16.
    Le Mans Bugatti (FRA) – szeptember 29/30.
    Jarama (ESP) – október 6/7.

    * még egyeztetés alatt

     

     

     

  • Lando Norris felül akarja múlni Leclercet

    Lando Norris felül akarja múlni Leclercet

    A McLaren felfedezettje, a Formula 3 idei bajnoka, Lando Norris jövőre a Formula 2-ben folytatja pályafutását a Carlin csapattal. A fiatal versenyző pedig komoly elvárásokat támaszt önmagával szemben: első F2-es szezonjában bajnoknak kell lennie, hogy bebizonyítsa, ő is van olyan jó, mint az idei F2-es bajnok, Charles Leclerc.

    Norrist Abu Dhabiban kérdezték arról, mit szól hozzá, hogy Leclerc jövőre lehetséges, hogy Forma-1-es üléshez jut, a Saubernél.

    „Leclerc megcsinálta (bajnok lett) idén, szóval ha le akarom őt győzni, vagy bizonyítani akarom, hogy vagyok olyan jó, mint ő, akkor meg kell nyernem a bajnokságot (F2) újoncként.” – mondta Norris. „Szerintem ez a legfontosabb, nem hiszem, hogy haszna lenne a második vagy harmadik helynek.”

    „Nehéz megmondani, hogy mely versenyzők maradnak itt még egy szezonra, már tapasztalattal, és kik lesznek újak. Minden változhat, de a célom, hogy megnyerjem a bajnokságot. Utána nem tudom megmondani, hogy mit akarok csinálni, ha nem sikerül elsőre megnyerni, akkor fontolóra veszem, hogy még egy évre maradjak, de ha sikerül, akkor nem akarok még egy évet.”

  • Hivatalos: A Carlin Norrisszal és Sette Camarával indul az F2-ben!

    Hivatalos: A Carlin Norrisszal és Sette Camarával indul az F2-ben!

    A Carlin hivatalosan is bejelentette a aversenyzői felállását a 2018-as FIA Formula 2 bajnokságra. Az idei FIA F3 Európa-bajnok Lando Norris mellett a brazil Sergio Sette Camara alkotja a szériába visszatérő csapat párosát jövőre.

    A brit Norris a Carlinnal mutatkozott be a brit F4-es bajnokságban még 2015-ben, ahol nyolc győzelemmel meg is szerezte a bajnoki címet. Norris az ezt követő évben megnyerte a Formula Renault 2.0 Eurocupot, a Formula Renault 2.0 NEC mellett, sőt a Toyota Racing Series bajnoka is lett, miközben a Carlinnal a brit F3-ban is nyert versenyeket.

    Norris tehetsége akkor nyert igazán elismerést, amikor 2016-ban elnyerte a McLaren Autosport BRDC Awardot és ezzel bekerült a McLaren utánpótlás programjába. Folytatódott ugyanakkor a Carlinnal is a sikersorozat, hiszen megnyerték a FIA Formula 3 Európa-bajnokságot. A szenzációs szezon 20 dobogós helyezést eredményezett, kilenc győzelemmel Norris neve mellett, aki megnyerte az újoncoknak kiírt, illetve az összetett bajnokságot is, ráadásul ő lett a sorozat valaha volt legfiatalabb bajnoka is. Múlt héten második lett Makaóban, és 2018-ban már hivatalosan is ő a McLaren Forma-1-es csapat teszt- és tartalékpilótája.

    Sette Camara már nyert a FIA Formula 2 bajnokságában, és kétszer dobogóra is állhatott újoncként. A 19 éves brazil korábban már dolgozott a Carlinnal, tavaly harmadik lett Makaóban, ahol az akkori csapattársa Antonio Felix da Costa nyert. Sette Camara újra megcsillogtatta a tudását, és a verseny nagy részében vezetett is, majd az utolsó kanyarban hibázott, miután keményen harcolt a Carlinos Habsburg Ferdinánddal, ezzel is a feltehetően valaha volt legizgalmasabb befutót okozva a kaszinóvárosban.

    Miután kivonultak a Forma-1 első számú utánpótlás szériájából, a Carlon most visszatér az F2-be, amit korábban GP2 Series néven ismerhettünk, ami egy olyan kategória, ahol győzelmei voltak a Surreyban székelő csapatnak. A 12 versenyhelyszínből álló sorozatban teljesen új autóval vesznek majd részt a csapatok, melyben 620 lóerős 3.4 literes turbómotor lesz majd, így komoly kihívás lesz mindenkinek a 2018-as szezon.

    Norris így látja az előtte álló feladatokat: „2018 már a negyedik évem lesz a Carlinnal. Trevor jól irányítja a csapatot, igazán családias a hangulat itt. Barátságos a környezet, ahol jól érzem magamat. Jövőre tovább folytatódik a tanulási fázisom, szoknom kell a nagyobb erőt, a Pirelli gumikat, a rendszeres bokszkiállásokat, azt hiszem, hogy a legjobb helyen leszek ahhoz, hogy ezeket az elemeket is megszokjam.”

    Sette Camara így látja a helyzetét: „Az, hogy leszerződhettem a Carlinhoz, az a legjobb dolog. Ők egy topcsapat, és tudom, hogy ott lesznek a szeren. 2016-ban már volt alkalmam dolgozni velük Makaóban, és remek volt a harmadik helyen végezni egy ilyen fontos versenyen velük. A csapat felkészültsége, a többi versenyző, a szerelők, a mérnökök, annyira boldogok és mindenki pozitívan áll a dolgokhoz. Várom már, hogy egy ekkora bajnokságban eltöltsek egy szezont egy ilyen csapattal. Az, hogy ilyen erős csapattársam lesz, mint a nagyra tartott Lando, igazán motiválttá tesz. Egymást fogjuk nyomni a határainkig, hogy jobb versenyzőkké váljunk, és ebből a Carlin is csapatként profitáljon. Köszönöm a családomnak, a támogatóimnak, meg mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ezzel a remek lehetőséggel élhessek.”

    Trevor Carlin hozzátette: „Örülök, hogy bejelenthetjük a fantasztikus pilótapárosunkat, akikkel visszatérünk az F1-es utánpótlás paddock világába. Landoval és Sergióval nekünk lesz az egyik legizgalmasabb párosunk. Igazán büszkék vagyunk arra, hogy immáron negyedik éve dolgozhatunk majd Landoval. Felemelő dolgozni egy olyan pilótával, aki lépeget felfelé a FIA létráján. Nagy segítségünkre lesz Sergio eddigi tapasztalata is ezen a szinten a Pirelli gumikkal, és mivel már dolgoztunk vele korábban, tudjuk, hogy milyen remek sebessége és tehetsége van. Az egész csapat nagyon várja az új kihívásokat a következő szezon előtt.”

  • Markelov brillírozott, Leclerc csak a hatodik helyről rajtolhat

    Markelov brillírozott, Leclerc csak a hatodik helyről rajtolhat

    Artem Markelov, a Russian Time orosz versenyzője több mint két tizedes előnnyel szerezte meg élete első Forma-2-es pole pozícióját Abu Dhabiban, a sorozat 2017-es szezonjának idényzáróján.

    Az első sorba a szezon közben csapatot váltó, a McLaren által támogatott holland Nyck de Vries ért oda. A harmadik kockából Antonio Fuoco, a Prema Racing hazai versenyzője startolhat.

    Markelov már az első gumiszetten is a leggyorsabbnak bizonyult, míg a bajnok Leclerc túlkormányzottsággal küzködött.

    Alexander Albonnak sem volt sima időmérője: a jó tempót mutató thai nemzetiségű versenyző autója megadta magát. Albon a tizedik leggyorsabb időt autózta, ám később diszkvalifikálták, miután csapata nem tudott elég üzemanyagmintát szolgáltatni a fiatal pilóta autójából.

    Markelov tovább javított, és 1:47.181-es ideje megállíthatatlannak bizonyult: az orosz pályafutása első pole-ját szerezte 84 versenyes F2-es/GP2-es karrierje során.

    Az időmérő végén Leclerc is javított, ám továbbra is csúszkált az autója, így öt tizedes hátránnyal zárt Markelovhoz képest, ami azt jelenti, hogy a monacói nem tudott abszolút rekordot felállítnai: a Sauber ülésére pályázó Ferrari junior Stoffel Vandoornehoz és Pierre Gaslyhoz hasonlóan nyolc pozíció megszerzésére volt képes egy szezonon belül a Forma-1 előszobájának nevezett sorozatban.

    Lando Norris, a McLaren Forma-3-as bajnoka tizenharmadikként zárt élete első Forma-2-es időmérőjén.

    1 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:47.181s Int.
    2 Nyck de Vries Racing Engineering 1:47.387 0.206s
    3 Antonio Fuoco Prema Racing 1:47.575 0.394s
    4 Oliver Rowland DAMS 1:47.617 0.436s
    5 Norman Nato Pertamina Arden 1:47.676 0.495s
    6 Charles Leclerc Prema Racing 1:47.692 0.511s
    7 Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:47.753 0.572s
    8 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:47.759 0.578s
    9 Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:47.824 0.643s
    10 Alex Palou Campos Racing 1:48.127 0.946s
    11 Nicholas Latifi DAMS 1:48.201 1.020s
    12 Louis Deletraz Rapax 1:48.212 1.031s
    13 Lando Norris Campos Racing 1:48.404 1.223s
    14 Jordan King MP Motorsport 1:48.476 1.295s
    15 Santino Ferrucci Trident 1:48.538 1.357s
    16 Sean Gelael Pertamina Arden 1:48.609 1.428s
    17 Gustav Malja Racing Engineering 1:48.671 1.490s
    18 Roberto Merhi Rapax 1:48.794 1.613s
    19 Nabil Jeffri Trident 1:50.201 3.020s
    DSQ Alexander Albon ART Grand Prix 1:47.957 0.776s

     

  • Lando Norris jövőre repetát kér Makaóból

    Lando Norris jövőre repetát kér Makaóból

    A jövőre már a McLaren tartalékversenyzője titulust is viselő, idei Formula 3-as bajnok, Lando Norris jövőre újra szeretni rajthoz állni a Makaói Nagydíjon, hogy javítson idén elért eredményén.

    Az idei makaói versenyen nem volt túl könnyű dolga, nehezen alkalmazkodott a Yokohama gumikkal szerelt Carlin autójához, és végül a futamon a második helyen ért célba Dan Ticktum mögött. Ehhez azonban az is kellett, hogy az élen haladó Ferdinand Habsburg és Sergio Sette Camara az utolsó kanyarban hibáztak. A maximalista Norris tehát nem elégedett második helyezésével és jövőre újra próbálkozna a makaói megmérettetésen, noha a szezon során minden bizonnyal Formula 2-ben, vagy Super Formulában áll majd rajthoz.

    „Vissza akarok térni.” – mondta Norris az Autosportnak. „Szerintem a legtöbb versenyző vissza akar térni a következő évben. Hosszú lesz a jövő év, és más versenyzők is lesznek, szóval nehéz kijelenteni, hogy vissza is tudok majd térni. De akarok.”

    „Azért jöttem Makaóba, hogy nyerjek, de valahogy nem készültem fel annyira, mint kellett volna, vagy mint amennyire tudtam volna, mert más dolgokra koncentráltam.”

    „Nem volt oka annak, hogy ne nyerhettem volna, egyszerűen csak nem álltak össze a dolgok úgy, ahogy kellett volna. De másodikként végezni sem olyan rossz.”

    „Néhány csapat jobban alkalmazkodott a gumikhoz, míg ez olyan terület volt, amivel mi küszködtünk. Szóval talán majd jövőre, ha visszatérek, és ugyanolyan gumikon leszünk, tudunk majd dolgozni azok élettartamán, hogy kitartson a verseny végéig.”

  • Newgarden és Norris is indulnak majd a RoC-on

    Newgarden és Norris is indulnak majd a RoC-on

    Az IndyCar bajnoka Josef Newgarden és a Formula 3 bajnok Lando Norris is feliratkoztak a jövő éveleji Race of Champions gálaversenyre. Ezúttal a helyszín Szaud-Arábia lesz, a King Fahd International Stadium Rijádban, feburár 2-3-án.

    Ők olyan nagyságokhoz csatlakoznak majd, mint a jelenlegi bajnokok bajnoka, Juan Pablo Montoya, Petter Solberg, valamint a szinte állandó résztvevők, Tom Kristensen és David Coulthard. Indy 500 nyertesek is lesznek majd, hiszen versenybe száll Helio Castroneves és Ryan Hunter-Reay is.

    A ROC elnöke, Fredrik Johnsson így nyilatkozott:
    „Boldogok vagyunk, hogy ilyen ütős pilótaválogatottal látogathatunk el februárban Rijádba, ami a ROC első közel-keleti helyszíne lesz. A tavalyi döntősök, Juan Pablo Montoya és Tom Kristensen mellett a legfiatalabb bemutatkozónk Lando Norris lesz, a rallycross és az Indy 500 sztárjai is jönnek majd. A motorsport világ legnagyobbjait hozzuk össze, és hagyjuk őket, hogy szabadon megküzdjenek egymással, ugyanolyan autókkal. Ahogy az már megszokott, egy igazán emlékezetes rendezvényt rakunk össze a gyors autók rajongóinak, és azok még gyorsabb pilótáinak. Már tényleg várjuk, hogy a felajzott közönségünk élvezze ezt a fesztivált, ahol folyamatos az akció a pályán, és további érdekességek mellett egy kérdésre vár mindenki választ: Ki a leggyorsabb közülük?”

  • Hivatalos: Lando Norris Abu Dhabiban debütál a Forma-2-ben!

    Hivatalos: Lando Norris Abu Dhabiban debütál a Forma-2-ben!

    Lando Norris, a McLaren által protezsált fiatal brit versenyző az európai Formula-3-as bajnokság megnyerése után két hét múlva már a Forma-2 Abu Dhabiban rendezett szezonzáró hétvégéjén ülhet autóba.

    Norris a spanyol Campos Racing színeiben mutatkozhat be a Forma-1 előszobájának is nevezett sorozatban, miután a csapat néhány nappal ezelőtt szerződést bontott Ralph Boschunggal.  A Campos másik autóját nagy valószínűséggel a 20 esztendős spanyol Alex Palou vezeti majd.

    A 17 éves Norris ezen a héten sem fog unatkozni: kedden a Pirellinek tesztelhet Interlagosban a McLarennel, hétvégén pedig a Makaói F3-as versneyen indul, aminek az első szabadedzését kihagyni kényszerül brazíliai tesztlehetősége miatt.

    „Az F3 megnyerése után a következő lépés a Formula-2 vagy a Super Formula lesz 2018-ban, ami nagy lépés az álmom eléréséért, hogy egy napon Forma-1-es versenyző legyek” – mondta Norris.

    „A Forma-2 utolsó két versenyén való részvétel egy bónusz lehetőség, bármelyik kategóriát is választom majd.”

    „Ez lesz az első alkalom, hogy olyan versenyen veszek részt, ahol kötelező bokszkiállást kell teljesítni, ami újdonság lesz számomra.”

    „Az európai F3-as sorozatot első próbálkozásra való megnyerése után nagyszerű lenne Makaóban is nyerni. Csodás lezárása lenne az évnek, ami egyébként már így is szenzációs volt” – tette hozzá.