Címke: Lando Norris

  • Norris: Stroll apjához képest az enyém nincs annyira kitömve

    Norris: Stroll apjához képest az enyém nincs annyira kitömve

    Lando Norris családja egyike Nagy-Britannia leggazdagabbjainak, de nem akarja azt, hogy erről szóljanak körülötte a hírek. A Forma-1-ben minden a pénzről szól, és egyes versenyzők fizetnek is a versenyülésért. Norris nem ezen pilóták egyike, és a még mindig csak 19 éves pilóta lenyűgözte annyira a McLarent, hogy megtartották jövőre is.

    Norris elég sikeres volt az alacsonyabb kategóriákban, hiszen az European F3-at megnyerte, tavaly pedig második lett a Formula 2-ben. Még a jelenlegi szinten is a brit a családja anyagi helyzete miatt megengedhetné magának azt, hogy saját erőnléti edzője vagy szakácsa legyen, és ott legyenek vele a versenyeken. Adam Norris ugyanis gyakorlatilag 36 évesen nyugdíjba vonult, de a hálózata több mint 250 millió fontot ér. Norrist erről a GrandPXnews kérdezte:

    „Nem igazán szeretek erről beszélni, de Lance Strollhoz képest az én apám közel sem olyan gazdag.”

    Lawrence Stroll viszont hihetetlenül az, a pletykák szerint 2.6 milliárd fontnyi vagyonnal rendelkezik. Mivel megvette a Force India istállót is, egyértelmű a különbség közöttük anyagi téren is. Norris ugyanakkor nem hisz abban, hogy ha egy gazdag család sarja vagy, az sikert jelent a Forma-1-ben is, szerinte úgy lehet sikeres valaki a királykategóriában, ha elvégzi rendesen az edzéseket, és tisztán él. Erről így vélekedik:

    „Nem akarom égetni magamat azzal, hogy elbukok.”

    Ma gyakorlatilag pénz kell már egy gokartos karrierhez is, de bármelyik szintjéhez is a motorsportoknak. Norrist támogatta a családja az álmai megvalósításában, és reménykednek benne, hogy sikeres lesz a sportágban.

  • Ricciardo olyat mondott, hogy Norris sírva röhögött a sajtótájékoztatón!

    Ricciardo olyat mondott, hogy Norris sírva röhögött a sajtótájékoztatón!

    Szokták volt mondani, hogy unalmas és túl komoly manapság a Forma-1. Viszont garantáltan nincs így, ha a mezőny két mókagyárosa, Daniel Ricciardo és Lando Norris egy légtérben tartózkodik.

    A Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján Antonio Giovinazzi, Daniel Ricciardo, valamint a három brit versenyző, Lewis Hamilton, Lando Norris és George Russell vett részt.

    Miközben Hamilton egy kérdésre válaszolt, Ricciardo „halkan” (de mikrofonnal a szája előtt) megkérdezte a mezőny legfiatalabbját, a 19 éves Norrist, hogy van-e már fanszőrzete… Ekkor indult a kuncogás.

    Mikor aztán a következő kérdés azzal kapcsolatban hangzott el, hogy Norris és Russell életkorát összeadva is csak 40-et kapunk, Norrisból kitört a röhögés. Ricciardo biztosította a kérdezőt arról, hogy a brit nem konkrétan a kérdés miatt röhög, majd szintén röhögve az ausztrál megállapította, hogy Lando már sír a nevetéstől. 😀

    Az alábbi videón már csak az látható/hallható, mikor a kérdés után Norris röhögni kezd, ide kattintva azonban látható az előzmény is.

    https://www.instagram.com/p/Bzx9W7Wg2io/

  • Norris hozzáállásán nem változtat a szerződéshosszabbítás

    Norris hozzáállásán nem változtat a szerződéshosszabbítás

    A McLaren nemrég megerősítette, hogy 2020-ban változatlanul a Carlos Sainz-Lando Norris párossal indulnak a Forma-1-ben.

    Lando Norris néhány verseny alatt meggyőzte képességeiről csapatát és a rajongókat, így egyáltalán nem meglepő a fiatal brit marasztalása.

    „Személy szerint nem gondolnám, hogy bármi változni fog az új szerződésem aláírása miatt” – mondta Norris.

    „Jó hír, hogy jövőre ismét itt leszek, de ugyanakkor nem aggódtam emiatt. Nem voltam ideges. Jól érzem magam és nyugodt vagyok.”

    „Nem fogok másképp viselkedni, mint eddig, hiszen nem tettem fel magamnak olyan kérdéseket, hogy vajon jövőre is a McLaren versenyzője lehetek-e.”

    Norris a kvalifikációkon kifejezetten jól szerepelt, az eddigi kilenc időmérő edzésből hat alkalommal is csapattársa előtt végzett.

    „Ezt nem gondoltam volna, mivel nem is voltak elvárásaim. Úgy gondolom, hogy jobban mennek a dolgok, mint vártam. Nagyon boldog vagyok az eddigi szereplésemmel, de továbbra is fejlődnöm kell, hogy eljussak oda, ahol lenni szeretnék” – tette hozzá a brit újonc.

  • Norris izgatottan várja az első hazai versenyét

    Norris izgatottan várja az első hazai versenyét

    A McLaren újonca, Lando Norris már alig várja az első Forma-1-es Angol Nagydíját. A brit fiatal reméli, hogy ezen a pályán is sikerül majd a legjobb formájukat hozni és további értékes pontokat gyűjteniük.

    A fiatal brit eddig szenzációsan teljesít az újonc szezonjában, ugyanis kilenc futam alatt 22 pontot sikerült összegyűjteni és nem sokkal marad el a rutinosabb csapattárs, Carlos Sainz Jr.-tól. Norrisnak tavaly sikerült dobogóra állnia a Formula 2-ben, azonban ha a Forma-1-ben ezt már eléggé nehéz lenne elérnie. Azonban ha a McLaren idei formájából indulunk ki, akkor egy top 10-es helyezés bőven benne van a pakliban.

    „Ez lesz az első hazai versenyem Forma-1-es pilótaként,” – nyilatkozta McLaren britje. „Ez nagyon sokat jelent nekem. Rengeteget versenyeztem itt az alsóbb kategóriákban, azonban Forma-1-es versenyzőként ez egy teljesen más élmény lesz. Alig várom, hogy láthassam a papaja narancssárgába öltözött szurkolókat a lelátón. Meg szeretném tapasztalni, hogy milyen is egy ilyen hétvége.

    „A pálya nagyon jó, ugyanis tele van gyors kanyarokkal és még előzni sem lehetetlen. A tavalyi F2-es hétvége nagyon jó volt, különösen az a pillanat, amikor egyszerre két embert is meg tudtam előzni a tizenhatos, tizenhetes kanyarban. Remélhetőleg az eddigiekhez hasonló eredményt fogunk majd elérni. A lefontosabb, hogy továbbra is keményen dolgoztunk annak érdekében, hogy még gyorsabbak legyünk. Nyomni fogjuk keményen, ugyanis sok pontot szeretnénk gyűjteni.”

  • HIVATALOS: 2020-ban is marad Sainz és Norris a McLaren pilótája!

    HIVATALOS: 2020-ban is marad Sainz és Norris a McLaren pilótája!

    Carlos Sainz és Lando Norris is folytatják a McLaren versenyzőiként a Forma-1-es pályafutásukat a 2020-as szezonban is. A páros jól integrálódott a csapatba az elmúlt kilenc hónapban, és a McLaren is láthatóan fejlődő ívbe kezdett. Azzal, hogy 2020-ban is maradnak a versenyzőik a csapat elkötelezte magát a folytonosság mellett ami egy kulcselem lehet azon az úton, hogy újra versenyképesek legyenek.

    Andreas Seidl csapatfőnök:

    „A mai bejelentés után megengedhetjük magunknak azt, hogy nyomjuk tovább, és hagyatkozzunk a folytonosságra. Carlos és Lando fejlődése is a csapat eredményeiben egy kulcselem. A visszajelzéseik alapján a mérnökeink fejlesztik az MCL34-est, illetve az MCL35-öst is tervezik már. Carlos főszerepet kapott az autó fejlesztésében hiszen tapasztalt, Lando pedig hamar hozzászokott a Forma-1 kihívásaihoz, elképesztően gyorsan, és egyre magabiztosabb a versenyhétvégéken. Ez egy örömteli hír a teljes McLaren csapatnak, és örömmel folytatjuk az együttműködést a partnereinkkel is.”

    Zak Brown, vezérigazgató:

    „Örömmel jelenthetem be a 2020-as versenyzői felállásunkat az ezen a héten rendezendő Brit Nagydíj előtt. Mindketten bizonyítottak versenyzőként, Carlos és Lando is szerves részünkként tartanak velünk azon az úton, hogy újra sikeresek legyünk. Igazán odatették magukat, morálisan is pozitív irányba fordították a csapatot a pályán és a gyárban is. A rajongók visszajelzései is elképesztőek, így ők nagyszerű nagykövetei a McLaren márkának. és mutatják azt, hogy félelem nélkül tartunk előre.”

    Hogy mit szólt a dologhoz Lando és Carlos? Íme a videójuk, a lényeg hogy még többet tudnak így majd együtt videójátékokkal játszani… 😀

    https://www.facebook.com/landonorris1/videos/1088740184648672/

  • Norris reméli, hogy hamarosan elkaphatják a Red Bullt!

    Norris reméli, hogy hamarosan elkaphatják a Red Bullt!

    Lando Norris és a McLaren is jó hétvégét tudhat magáénak az Osztrák Nagydíj után, és az újonc pilóta hisz abban, hogy a következő versenyhétvégéken már a Red Bull autóival szállhatnak harcba. Norris hatodik lett legutóbb, pont Pierre Gasly előtt, Carlos Sainz pedig mögöttük lett a nyolcadik annak ellenére, hogy az utolsó sorból kellett indulnia.

    A verseny egyik fázisában Norris még Lewis Hamiltont is megelőzte, az első hét körben pedig Max Verstappen előtt volt. Hatodik lett végül, de elárulta, hogy még jobb sebességre is képes lett volna, mint amit aznap kihozott belőle:

    „Sokkal több lett volna benne, ha kellett volna nyomnom. Gasly hajtott az utolsó pár körben, de csak azzal törődtem, hogy spóroljak a gumikkal, és ne kockáztassak. Egy átlagos versenyen már kezdünk kicsit feljönni a Red Bullra.”

    Feltehetően a következő versenyek karakterisztikája jobban is kedvezhet majd a McLarennek, és ott jobban megmutathatják az erejüket. Erről így vélekedett:

    „Olyan helyeken, mint akár Monza? Az egyenesekben veszítenek, így az olyan pályák mint Monza kedvezhetnek.”

    Persze Norris is tudja reálisan azt, hogy a Red Bull, Ferrari és a Mercedes alapvetően csak néha kerülnek elérhető távolságba a középcsapatoknak egy átlagos vasárnapon:

    „Biztos vagyok benne, hogy versenytempóban messze mögöttük állunk. Az időmérőkön ugyanakkor lehet olykor esélyünk. Persze az ő autójuk még mindig sokkal gyorsabb. Összességében talán nem a legjobb autó, de az övék gyorsabb mint a miénk, a kanyarokban. A versenyen is jobb a gumihasználatuk és a versenytempójuk is.”

    Jelenleg a McLaren negyedik a konstruktőrök bajnokságában, ami gyakorlatilag a „best of the rest” hely, a többi középcsapat előtt. Húsz pont előnyük van a Renault csapatával szemben, és mindkét versenyzőjük pontot szerzett Franciaországban és Ausztriában is. Ugyan több mint száz pont hátrányban vannak a bajnoki tabellán a Red Bullhoz képest is, de a top három csapat és a többiek között kényelmesen elvannak a negyedik helyen.

  • Norris egyre magabiztosabbá válik

    Norris egyre magabiztosabbá válik

    Lando Norris, a McLaren brit újonca nagyszerűen szerepelt az Osztrák Nagydíj hétvégéjén Spielbergben, a rajtot követően egy ideig a harmadik pozíciót tudhatta magáénak.

    Norris ráadásul Lewis Hamilton és Kimi Räikkönen ellen is kerék a kerék elleni csatát vívott, amiből sokat profitálhat a későbbiekben.

    „Próbáltam Lewis előtt maradni, de sajnos nem sikerült. Az első kanyarban kicsit hezitáltam azon, hogy megpróbáljak-e elé kerülni. Tudtam, hogy ő nem fog kockáztatni a bajnoki pontverseny miatt, ezért külső íven elmentem mellette, ám a négyes kanyarban visszaelőzött” – mondta Norris.

    „Egyre több tapasztalattal a hátam mögött, egyre magabiztosabbá válok. Végső soron azonban az a legfontosabb, hogy befejezzem a versenyeket. Tanulnom kell, ami nem lehetséges, ha már az első körben kiesnék. A biztonságra törekszem, amire megvan az okom” – tette hozzá.

    Norris mellett csapattársa, Carlos Sainz is pontszerzőként fejezte be a spielbergi futamot, így dupla pontszerzésnek örülhettek a McLarennél.

  • Seidlt lenyűgözi Norris sebessége

    Seidlt lenyűgözi Norris sebessége

    A McLaren csapatvezetőjét, Andreas Seidlt az lenyűgözi az újonc Lando Norris sebessége. Emellett abban is biztos, hogy a jelenlegi párosukkal jó kezekben van a csapat jövője.

    Norris jelenleg 8. a pontversenyben, legutóbb Ausztriában pedig már az élmenőkkel való csatározásba is belekóstolhatott. De Sainz is remekel, a spanyol Spielbergben a 19. helyről egészen a 8. helyig zárkózott fel, és ő 7. a bajnokságban.

    „Nagyon elégedett vagyok mindkét versenyzővel, ők a csapat jövője” – nyilatkozta Seidl a Sky Sportsnak.

    Norrist ezután külön megdicsérte a német: „A legfontosabb dolog a nyers tempó, ez minden sikeres versenyző ismérve. És ő már az első versenytől kezdve mutatja, hogy benne meg van ez. Az első F1-es időmérőjén egyből bejutott a Q3-ba, és megszerezte a 8. helyet, majd ezt még párszor végrehajtotta. Nem lehetett tehát egyszeri alkalom.”

  • Seidl elégedett a Renault motorral a Honda győzelme ellenére is

    Seidl elégedett a Renault motorral a Honda győzelme ellenére is

    A McLaren új csapatfőnöke, Andreas Seidl elismerte, hogy nem problémázik azon, hogy a csapata a Honda motorjairól a Renault erőforrására váltott. A japán gyártó 2015-ben ugyanis a McLaren partnereként tért vissza a Forma-1-be. 2017 végén azonban elváltak az útjaik, mivel rengeteg problémájuk volt egymással, és a wokingiak inkább a Renault motorjait építették be.

    Miután a Hondát dobta a McLaren, 2018-ra leszerződtek a Toro Rossoval, és bizonyítottak egy év alatt annyira, hogy idén már az anyacsapat Red Bull is az ő motorjaikat használja, sőt nyertek is Max Verstappen révén Ausztriában a hétvégén. Seidl ugyan örült a Honda győzelmének amely 13 évet váratott magára, de a munkájára koncentrál, ami a McLarennél és a Renault motorjaival kell, hogy működjön. A PlanetF1-nek ennyit mondott:

    „Remek dolog a Forma-1-ben egy új győztest látni, ami nem csak a Hondának jó, hanem összességében a királykategóriának is. Őszintén szólva ugyanakkor a félrement dolog közöttük még az én időszakom előtt volt, így ez nem az én problémám. Én a csapat jelenlegi helyzetével és a jövőjével foglalkozom, így nem is kommentálnám ezt különösebben. Elégedettek vagyunk a Renault motorjaival, mert remekül passzol a kocsiszekrény és az erőforrás. Remek munkát végeztek a téli szünetben, így nem kérdőjelezzük meg az erőforrás hatékonyságát.”

    A McLaren újra kezdi élni a sikereit: Lando Norris az ötödik helyre kvalifikálta magát az időmérőn a versenyen pedig hatodik lett, Carlos Sainz pedig a nyolcadik helyen végzett Ausztriában.

  • Norris élvezte a csatát az élmenőkkel

    Norris élvezte a csatát az élmenőkkel

    Lando Norris elárulta, hogy nagyon élvezte az osztrák verseny elejét, amikor egy Mercedesszel és egy Ferrarival harcolt igazán előkelő pozíciókért.

    Norris végül 6. lett a versenyen, de az 5. helyről rajtoló brit egy pillanatig a 3. is volt, hiszen a rajtnál idáig jött fel. Viszont Hamilton a négyes kanyarban egyből visszaelőzte, sőt Räikkönen is elment mellette. Később a hátrébbról rajtoló Vettel érkezett meg rá, így a mezőny mindhárom világbajnokával csatázhatott. Örömmel konstatálja, hogy igaz csak minimális ideig, de harcolhatott a topcsapatok pilótáival.

    „Élvezetes verseny volt” – lelkendezett a McLaren 19 éves versenyzője. „Remek volt a rajt, sikerült előre jönnöm, és harcolhattam egy Mercedesszel és egy Ferrarival egy körig. El kellett viszont engednem ezeket a pozíciókat, hogy a saját versenyemre fókuszálhassak. Az Alfa Romeo ugyanis megelőzött az első körben, a négyes kanyarban. Nem sok mindent tehettem, visszaestem először negyediknek, majd ötödiknek. Aztán Max (Verstappen) jött fel mögém, és egy ideig ott is tartottam.”

    „Az első pár körbekis n spóroltam a gumikkal, és utána mindent kontroll alatt tartva tettem, amit tennem kellett: nyomtam, felépítettem egy különbséget, kiálltam és aztán menedzseltem a tempót. A közepes keveréket kaptam meg (a második etapra), emiatt kicsit bizonytalanná váltam, hogy kibírja-e a végéig a gumi. Pierre Gasly támadott az utolsó pár körben, de azt tettem, amit ilyenkor kell: spóroltam a gumival és nem vállaltam kockázatot. Sok tartalékom volt, ha nagyon nyomni kellett volna. Hatalmas köszönettel tartozom a McLaren csapatnak, a helyszínen és gyárban dolgozóknak egyaránt. Most pedig jöjjön a hazai nagydíj!”