Címke: Lando Norris

  • Norris: „VSC nélkül jobb eredményünk is lehetett volna…”

    Norris: „VSC nélkül jobb eredményünk is lehetett volna…”

    Annak ellenére, hogy Lando Norris kénytelen volt a rajtrács végéről indulni, remek munkát végzett, áthámozta magát a mezőnyön és végül 10. lett Monzában. A McLaren versenyzőjének jó versenye volt, de reménykedik abban, hogy Szingapúrban akár még jobb is lehet:

    „Egy tisztességes versenyt futottam, és rendben lesz az a pont is amit szereztem, figyelembe véve azt, hogy honnan rajtoltam. Persze az ember mindig többet akar. Kicsit balszerencsések voltunk: megvolt a bokszutcai kiállásunk, Perez alánk vágott, aztán jött a virtuális biztonsági autó, és szerencséje volt azzal, hogy elöl maradhatott, végül hetedik lett. Nem mondom azt, hogy mi is itt végezhettünk volna, mert  azt gondolom, hogy jobb volt a sebességük, de a VSC nélkül jobb eredményünk is lehetett volna. Végeredményben nem hiszem azt, hogy megmutattuk volna a maximális sebességünket, de be tudtuk fejezni a versenyt, és pontot szereztünk, ami jó dolog ahhoz képest, ami ért minket Belgiumban.”

    Norris reménykedik benne, hogy legközelebb több szerencséje lesz, és több pontot is tud majd gyűjteni.

  • Norris felkészülését az eső és egy technikai hiba hátráltatta

    Norris felkészülését az eső és egy technikai hiba hátráltatta

    Lando Norris problémákba ütközött a pénteki szabadedzések során, ezért nem tudta teljesíteni programját.

    A Mclaren versenyzője is megkapta a Renault új specifikációjú motorját, és a vele járó büntetést is kiszabták rá, ám a gyakorlás és a hozzá tartozó felkészülés nem úgy alakult Norris számára, ahogy tervezték, ugyanis több mint egy órát vesztegelt a bokszban a második szabadedzés alatt, mert autójában olajszivárgást fedeztek fel.

    A problémák ellenére 19 éves versenyző bizakodó és reméli, eredményes hétvégét zárhat vasárnap.

    ,,Olajszivárgást vettünk észre, ezért vissza kellett hajtanom a bokszba. A javítás sok időt elvett tőlünk, de az utolsó 15-20 percben sikerült kimennem a pályára és futottam pár mért kört, de nem annyit, amennyit akartam. Nem tudtunk megfelelően felkészülni a futamra, az időmérős szimuláció például teljesen kimaradt. Ez egy gyors pálya, ezért szeretnél minél több kört megtenni rajta és kiépíteni az autóval a bizalmat, ám mikor odaértünk volna, hogy ezt megtegyük, jött az eső. Zűrzavaros volt tehát az edzés, de remélem holnap már egy tisztább napnak nézünk elébe.”

  • Norris is a rajtrács végéről rajtolhat Monzában

    Norris is a rajtrács végéről rajtolhat Monzában

    Lando Norris a harmadik olyan pilóta, aki a motorcserés büntetések miatt csak a mezőny hátsó részéből kezdheti majd meg az Olasz Nagydíjat.

    A Renual Belgiumban vetette be Carlos Sainz autójában a legújabb erőforrását, így a spanyol már letudta a büntetést. Most pedig az újonc csapattársa is követi őt.

    A McLaren új turbófeltöltőt, MGU-K-t, MGU-H-t és energiatárolót szerelt be a 19 éves autójába, ami magával vonja a sok rajtrács büntetést. Rajta kívül még Max Verstappen és Pierre Gasly is megkapta a vadiúj Honda motort így ők is hátulról kezdhetik majd meg a felzárkózást.

    A mezőnyben még a két Ferrari is új hajtásláncot kapott, de ők még azzal a szabályok adta limiten belül maradtak, ezért nem kaptak büntetést.

  • Norris és Hamilton is helyretették Villeneuve tévképzetét a szimulátorokról

    Norris és Hamilton is helyretették Villeneuve tévképzetét a szimulátorokról

    A korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve úgy véli, hogy a fiatalabb pilóták nagyobb kockázatot vállalnak, mivel már olyan biztonságos szimulátoros környezetben dolgoznak, mint amilyenben Lando Norris vagy Lewis Hamilton nőttek fel. A kanadai a belga RTBF csatornának nyilatkozott Anthoine Hubert balesetét követően, és úgy véli, hogy a túlzott szimulátorhasználat miatt a fiatal versenyzők már nem félnek a balesetek következményeitől:

    „Ahelyett, hogy hagynánk tesztelni a fiatalokat, egy hetet is akár elszimulátoroznak. Amikor meg mehetnek a pályán, a viselkedésük olyan, mintha még mindig szimulátorban ülnének. Nem ugyanaz a stressz-szint, mint aminek lennie kellene. Nem ugyanolyan mértékű az adrenalin sem. Már nem ugyanolyan mértékű a veszélyérzet és az óriási kockázat értékelése, amikor pályára hajtanak.”

    Nem hagyhatta ezen gondolatokat szó nélkül a McLaren pilótája Lando Norris, aki szerint Hubert balesetét a szimulátoros versenyzéssel párhuzamba állítani csak ürügy:

    „Szerintem ennek semmi köze a szimulátoros versenyzéshez. Ez egy olyasvalami, amit esetleg ürügyként próbálna használni. A biztonság egyre jobb, különösen ha ahhoz a korszakhoz hasonlítjuk, amikor ő versenyzett. Ez nem az a dolog, amit teljesen elfelejtettünk. Nem megyünk nyél gázon felelőtlenül. Továbbra is felismerjük, ha vészhelyzet van. Minden biztonságosabbá válik, így esetenként többet kockáztathatsz, mint egykoron. Nem tudom, hogy mi történt a múlt hétvégén, és nem is akarok róla beszélni. Biztos vagyok benne, hogy semmi butaság vagy kockázatos dolog nem volt. Szerintem egy kis dologból valami hatalmas dolog lett. És nem hinném, hogy amiért fiatalabbak vagyunk ezért akkor félelem nélkül versenyeznénk. Szerencsétlen eset volt, ennyi.”

    A világbajnokságot vezető Hamilton is elutasítja Villeneuve vádjait, és szerinte sem volt tényező a fiatal versenyzők viselkedésében a szimulátorozás:

    „Nem igazán értek egyet azokkal amiket szokott mondani, sőt nem tudom, hogy van-e bárki, aki egyetért vele. Személy szerint nem szoktam adni a véleményére. A szimulátorral kapcsolatban viszont nem hinném, hogy úgy lenne, ahogy állítja. A srácok a pályán vannak… és ha megnézed a gyerekeket a sípályákon, a kicsik sem félnek. Ugyanez a helyzet velünk versenyzőkkel, kortól függetlenül. Biztos vagyok benne, hogy ahogy idősödsz, a félelem is eluralkodik, de nem a szimulátorok tesznek téged félelem nélkülivé. Tehát nem értek egyet ezzel.”

  • Alonso ott lesz az Olasz Nagydíjon, akár Norris helyetteseként is!

    Alonso ott lesz az Olasz Nagydíjon, akár Norris helyetteseként is!

    Fernando Alonso visszatér Olaszországban a Forma-1 paddockba, és a McLaren elismerte, hogy akár beugró is lehet Lando Norris helyett, ha a brit pilótának a lábsérülése rosszabbodna.

    Norris a nyári szünetben sérült meg futás közben, és még sínben is volt a lába, hogy javuljon a helyzet. A fájdalom végül alábbhagyott, és indulhatott az elmúlt hétvégén Belgiumban. A McLaren ugyanakkor riadóztatta Szergej Szirotkint, aki vész esetén beugorhatott volna, de Andreas Seidl csapatfőnök elárulta, hogy más lehetőségük is lenne, akár Alonso is, amennyiben Norris nem volna alkalmas a versenyzésre:

    „Lando készen állt a versenyzésre, de a helyettese Szergej Szirotkin lett volna. Ez már egy másik helyzet, ha tudjuk előre, akkor alternatívákat keresünk. Persze erről még egyeztetnünk kell, mielőtt egy ilyen helyzet előáll. A tartalékpilótánk Szergej, tehát készen van a versenyülése meg ilyesmi, valamint felkészítettük szimulátorban is.”

    Arról, hogy Alonso akár komolyan is szóra jöhet jelöltként, miközben a csapattal való kapcsolata is kérdőjeles, Seidl így válaszolt:

    „Nem tudom pontosan, hogy mi van a szerződésében, de továbbra is a McLarenhez tartozik. Zak Brown továbbra is sokszor egyeztet vele, akár más programokkal kapcsolatban is, ebben biztos vagyok. Ha előállna egy fentebb vázolt helyzet, akár lenne erről is egyeztetés.”

    Alonso monzai látogatása a McLarennel alapvetően azonban nem arról szól, hogy elvárnának tőle valami eredményt, Seidl így zárta a beszélgetést:

    „Márka nagykövetünkként látogat meg minket.”

  • Norris: Ez a szörnyű baleset bármelyikünkkel megtörténhetett volna

    Norris: Ez a szörnyű baleset bármelyikünkkel megtörténhetett volna

    Lando Norris elismerte, nagyon megrázta őt Anthoine Hubert halála, majd hozzátette, a munkája az, hogy versenyezzen, ezért Spa-ban azt is tette.

    A szombaton történt események az egész motorsport világot megrázták. Spa-ban az F3-as verseny és az F1-es viadal előtt is megemlékezést tartottak. Ricciardo elárulta, este azon gondolkodott, megéri-e beülni az autóba és komolyan fontolgatta azt, hogy nem teljesíti a spa-i futamot. A McLaren újonca elmondta, nagyon nehéz versenyen van túl, ugyanis nem tudott nem arra gondolni, hogy bárkivel megtörténhet ez, vele is megtörténhetett volna.

    ,,Nem éreztem jól magam a verseny előtt. Az, ami szombaton történt, bármelyikünkkel előfordulhat. Akár tavaly az F2-ben velem is megtörténhetett volna. Mikor ilyen gondolatok támadnak a fel benned, akkor elkezdesz remegni. Mások talán jobban viselik ezt, én viszont nem. Végső soron, az én feladatom az, hogy versenyezzek a csapatért. Továbbra is élnem kell az életem, tovább kell lépnem és olykor olyan dolgokat is meg kell csinálnom amit nem akarok. Versenyezni akartam, ugyanakkor nagyon sajnáltam azokat, akik érintettek voltak a balesetben. Még csak beszélni sem szeretek erről. Anthoine egy versenyző volt, úgy, ahogy itt mi mindannyian. Nagyon váratlan esemény volt, egy olyan történés, ami szerencsére ritkán fordul elő, de ugyanakkor sajnos még mindig felüti a fejét a tragédia.”

  • Norris a kieséséről: Mások rosszabb helyzetben vannak

    Norris a kieséséről: Mások rosszabb helyzetben vannak

    Lando Norris zseniálisan vezetett a vasárnapi Belga Nagydíjon, az ifjú brit karrierje legjobb eredményét érhette volna el, ha befut az 5. helyen.

    Ám ez nem sikerült, az utolsó körre elindulva ugyanis elromlott az autója, így végül csak 11. lett rangsorolva.

    „Szimplán elveszett a motorerő” – mondta a verseny után a Sky Sportsnak. „Ez ilyen egyszerű! Egy motorhibáról, vagy valami hasonlóról van szó, szóval nem a csapatunk hibázott. Elég dühítő. Sokszor történt már ilyen idén, főleg amikor jó eredményt érhettünk volna el. Egy 5. hely lehetett volna, a 11. helyről rajtolva, egy olyan hétvégén, ahol még szenvedtünk is egy kicsit. Mások viszont rosszabb helyzetben vannak, mint én, szóval nem lehetek túlságosan csalódott emiatt.”

    Norris így is tudott pozitívumokat említeni a hétvége kapcsán.

    „Eddig az év során nem voltam túl jó a futamok első köreiben, ez volt az egyik dolog, amin javítani akartam. Most már jól ment, mert az első kanyarban 6 autót előztem meg.”

  • Rosberg kiosztotta Bottast és Verstappent is a Belga Nagydíj után

    Rosberg kiosztotta Bottast és Verstappent is a Belga Nagydíj után

    Nico Rosberg kritikával illette a Belga Nagydíj után Max Verstappent, mert szerinte túl agresszív. Tény, hogy a holland 20 futamig tartó sorozata, amely során végig minimum a top 5-ben végzett, véget ért, miután a hétvégén ütközött. Analízisében így beszélt 2016 világbajnoka róla:

    „Úgy néz ki, hogy rátalált a régi önmagára. Túl agresszív. Azt sem értem igazán, hogy már egy sérült autónak miért nyomja, mert persze, hogy falazni fogsz. Tökös gyerek, de nem gondolnám, hogy ez egy logikus lépés volt tőle.

    Kapott Rosbergtől Valtteri Bottas is a hétvégi teljesítménye miatt:

    „A szokásosat láthattuk Valtteritől. Gyors az időmérőn, de vasárnap csak szenved. Másrészt: pontosan azt csinálja, amit tennie kell, ami pedig találkozik Lewis elképzeléseivel. A bajnokság miatt persze ez kellemetlen, de így is jó.”

    Lando Norris az egyetlen versenyző, aki kivívta Rosberg elismerését:

    „Újra csodálatos versenye volt. Ő egy igazi tehetség, aki csak jobb lesz. Elég csak ránézni, hogy milyen szomorú volt, amikor megállt az utolsó körben. Karrierje legjobb versenye volt eddig, az ötödik helyen haladt, amikor megadta magát az autója. Ilyen a versenyzés azonban: rendre a versenyzés Istenei megakasztják a kereket.”

    Végezetül Rosberg kiosztott még pár versenyzőt, majd reményét fejezte ki, hogy jobb teljesítményt nyújtanak majd a hétvégén már Monzában.

  • Norris lett a nap versenyzője Spában

    Norris lett a nap versenyzője Spában

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    A Belga Nagydíjon, bár végül műszaki okokból kiesett, addig a kiváló 5. helyen autózó Lando Norrist szavazták meg a legjobbnak a rajongók. Noha éppen csak, hogy megelőzte az első F1-es futamgyőzelmét arató Charles Leclercet. Rajtuk kívül a Red Bull színeiben az első futamát teljesítő, végül ötödik helyen célba érő Alexander Albon kapott még sok szavazatot.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    1. Lando Norris – 21.2%
    2. Charles Leclerc – 21.0%
    3. Alexander Albon – 19.6%
    4. Lewis Hamilton – 8.8%
    5. Sebastian Vettel – 6.6%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
  • Norris: Hamilton rekordjai nem megdönthetetlenek, de….

    Norris: Hamilton rekordjai nem megdönthetetlenek, de….

    Lando Norris azt állítja, hogy honfitársa, Lewis Hamilton rekordjai nem megdönthetetlenek, ugyanakkor kettőjük karrierje „összehasonlíthatatlan”.

    Norris brit versenyzőként a McLarennél debütál idén, egy spanyol versenyző csapattársaként, csakúgy, mint Hamilton tette 2007-ben. Mégis más kettejük helyzete, hiszen Hamilton csapattársa egy más kétszeres világbajnok volt Fernando Alonso személyében, és nem is jöttek ki jól egymással, egy év múlva Alonso távozott is a csapattól. Míg Norris csapattársa a nála már tapasztaltabb, ám bajnoki címmel és győzelemmel nem rendelkező Carlos Sainz, akivel egyébként kifejezetten jól kijönnek.

    A GrandPrix247.com arról kérdezte a fiatal mclarenest, hogy lát-e esélyt arra, hogy idővel beérje Hamilton eredményeit.

    „Nem igazán, ő más helyzetben csatlakozott a McLarenhez. Futamokat tudtak nyerni, míg most mi nem… Még nem! Szóval nem lehet összehasonlítani.” – felelte.

    „Bármennyire is szeretném egy nap mindazt elérni, amit ő is, az emberek mindig különféle helyzetekben vannak az életük során. Én más helyzetben vagyok, mint amiben ő volt, szóval nem mondom, hogy lehetetlen lenne, de alapvetően összehasonlíthatatlan.”

    „Jelenleg én nem Lewis ellen versenyzem a Forma-1-ben, de ugyanazon a pályán vagyunk.”

    „Ausztriában harcoltunk egy rövid ideig, ami király volt. Remélhetőleg lesz még ilyenre lehetőségem!”