Címke: Lando Norris

  • Norris elárulta, hogy eleinte nem nagyon hitt magában

    Norris elárulta, hogy eleinte nem nagyon hitt magában

    Lando Norris a Formula 2 második helyezettjeként érkezett idén a Forma-1-be a McLarenhez, igazi nagy reménység.

    Jelenleg 11. a bajnokságban. Ehhez azonban meg kell említeni azt is, hogy az eddigi 20 futamból hetet nem tudott befejezni és aligha volt köztük olyan eset, ami az ő hibájából alakult volna így. Hozza az elvárhatót és joggal elégedett vele a csapat is.

    A humoráról és a mém készítésről híres Norris azonban elismeri, sokáig nem volt biztos abban, hogy megvan-e benne mindaz, ami az F1-hez kell.

    „Sok jó dolog volt (újonc évében)” – idézi Norrist a gptoday.net. „A szezon kezdetekor nem voltam túl biztos abban, hogy megy majd ez nekem. Örülök, hogy bebizonyítottam magamnak, hogy tévedtem; jó munkát végeztem és képes voltam önbizalmat nyerni.”

    Azt is kifejtette, hogy mi miatt aggódott az elején.

    „Hogy mi van ha nem leszek elég jó. Ilyen egyszerű. Nem tudtam, hogy elég gyors leszek-e a többi versenyzővel szemben, akik már évek óta az F1-ben vannak.”

    „Hogy a Forma-1-ben, annyi jó versenyző ellen, nem tudtam, hogy képes leszek-e elég jónak lenni minden alkalommal. Nem hittem eléggé magamban.” – mesélte Norris.

    Mára azonban ez megváltozott.

    „Már Ausztrála, Bahrein és a többi után, már sok önbizalmat gyűjtöttem. Csak azt nem tudtam, hogy lépést tudok-e majd tartani.”

    „Magabiztosabb vagyok és a csapatnak is nagyobb a bizalma bennem… ez az egyik dolog, ami miatt boldog vagyok, hogy képes voltam erre.”

  • Ilyen az, amikor Norris és Sainz szállítja házhoz a kóládat!

    Ilyen az, amikor Norris és Sainz szállítja házhoz a kóládat!

    Már megszokhattuk, hogy a McLaren versenyzőpárosa, Carlos Sainz és Lando Norris előszeretettel cukkolják egymást és szeretnek a pályán kívül is mindenben versenyezni.

    Legutóbb ezt egy reklámfilmben tették.

    A versenyzők a McLaren egyik szponzorának, a Coca-Colának egy kampányában szerepelnek. A videón az látható, hogy a pilótapáros maga szállítja ki a rendelt kólát a vásárlóknak, egy McLarennel, miközben persze nem marad el a hülyéskedés és a versengés sem.

    A promóció egyébként az Amazonról rendelhető Coca-Colát hivatott reklámozni, ahol december elején egy különleges akció is lesz. Többféle mclarenes kólacsomag is elérhető lesz, mely tartalmaz két üveg kólát Lando és Carlos nevével ellátva, ehhez pedig a különböző napokon különböző áron, különböző dedikált mclarenes relikvia jár.

    https://www.facebook.com/McLaren.Racing/videos/2521508857965930/

     

  • Verstappen: A 2021-es pletykák nem igazán izgatnak

    Verstappen: A 2021-es pletykák nem igazán izgatnak

    Max Verstappen szerint a Forma-1 leendő új top generációja küzól mindannyian jót tesznek majd a sportág jövőjének. A 2019-es év előzetesen úgy nézett ki, hogy Lewis Hamilton küzdhet majd Sebastian Vettellel, de a szezon vége már arról szól, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc felülmúlhatják őket. Verstappen főnökét a Red Bullnál, Christian Hornert kérdezte az AMuS a ferraris Charles Leclercről:

    „Ő is egy hihetetlen tehetség. A Forma-1 boldog lehet, amiért van két ilyen fiatal pilótája, akik ilyen kaliberek. Remek harcokat láthatunk tőlük a jövőben. Lewis is itt lesz még egy ideig, és nem írnám le Sebastiant sem, aki még mindig fiatal. Majd megmutatja, hogy van még tűz a „vén” csatalóban.”

    Verstappen is egyetért azzal, hogy a királykategória tele van jó fiatal pilótákkal, erről már a Sport Bildnek nyilatkozott:

    „Ez nem csak Charlesról és róla, szól. Lando Norris nagyon tehetséges, és igazán jó. George Russellt nehéz megítélni a Williamsben, de végeredményben sokan vannak ebben a generációban, akik harcolhatnak a bajnoki címért, főleg ha az idősebbek kiszállnak majd.”

    Ugyan a Red Bull-Honda 2020-ban már bajnoki címért harcolna, Verstappent rendre 2021-ben a Mercedesnél vagy a Ferrarinál akarják látni. Próbálták cselesen megkérdezni, hogy inkább ezüstre vagy vörösre festené-e a társalgóját, de így felelt:

    „A kedvenc színemet választanám, ami kék.”

    Ha nem lenne azonban kék? Verstappen nevetve válaszolt.

    „Akkor az ezüstöt választanám. Ennek azonban semmi köze a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz. Egyszerűen a falon jobban mutat az ezüst, mint a vörös. Ismerem a pletykákat és a spekulációkat, de nem igazán érint. Tudom mim van, és végeredményben tudom a dolgom is: vezetni, amilyen gyorsan csak tudok. Ez az, amit élvezek. Ami kívülről érkezik sugallatként, nem igazán zavar meg.”

  • A McLaren több mint elégedett az aktuális pilótapárosával

    A McLaren több mint elégedett az aktuális pilótapárosával

    A McLarennek ebben az évben annak ellenére, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso távozott a csapattól, mégis sikerült elérnie a „best of the rest” csapat helyét a három nagycsapat után.

    Vezérpilótájuk Carlos Sainz lett, akit Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke engedett el a McLarenhez.

    „Mi, amikor a Forma-1-be kerültünk, eldöntöttük, hogy a saját utunkat fogjuk járni. És büszkék vagyunk arra, hogy esélyt adhattunk neki a száguldó cirkuszban. Talán ő a legjobb pilóta a középmezőnyben.” – nyilatkozta Horner a spanyolról.

    Sainz új csapatfőnöke, Andreas Seidl elárulta, hogy az McLaren örül Sainz megszerzésének.

    „Nehéz kívülről felülbírálni más csapatok döntését, de örülünk annak, hogy Sainz a csapat tagja. Még sok évre tervezünk vele és remélem, hogy képesek leszünk egy olyan kocsit adni neki, amivel képes lesz győzelmekért harcolni.”

    Seidl azt is elmondta, hogy neki feltett szándéka az, hogy Carlosszal és Landóval folytassák a jövőben. És szeretnék meghosszabbítani mindkettőjük szerződését 2020 végén.

    „Az, ahogyan ők teljesítenek ebben a szezonban, amiatt nincs okunk más pilóták után nézni. Az a célunk, hogy fejlődjenek nálunk, és hogy a legjobb pilóták legyenek” – nyilatkozta Seidl.

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Isten éltesse a ma 20 éves Lando Norrist!

    Isten éltesse a ma 20 éves Lando Norrist!

    Lando Norris azon fiatal pilóták közé tartozik, akik bemutatkozhattak idén a Forma-1-ben. A McLaren brit fiatalja a mai napon ünnepli a huszadik születésnapját.

    A bristoli születésű Norris – aki mellesleg „a világ legnagyobb tejfogyasztója” – érkezése nagyon jót tett a száguldó cirkusznak, ugyanis a fiatal britnek hatalmas rajongótábora van és emellett a saját generációjának egyik legtehetségesebb versenyzője, amit már az alsóbb kategóriákban szerzett bajnoki címeivel is érzékeltetett. A népszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, mint az Instagram profilja, ugyanis Norrisnak már több, mint 1 millió követője van ott.

    A fiatal brit Forma-1-ben eredményei is elismerésre méltóak, ugyanis újonc évében számos alkalommal mutatta meg tehetségét és nem sokkal marad el rutinosabb csapattársától, Carlos Sainz Jr.-tól, akivel mellesleg nagyon jó viszonyban vannak és rengeteget szórakoztatják egymást.

    Norris egy hatalmas tehetség, aki a száguldó cirkusz új generációjának egy meghatározó alakja lehet majd Charles Leclerc és Max Verstappen mellett. A brit most már egy évvel idősebb, és talán valamivel bölcsebb is, és valószínűleg azon dolgozik, hogy még gyorsabb legyen.

     

  • Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Norris: Mindig felnéztem Hamiltonra, de könnyebben jöttek neki a sikerek

    Lando Norris csodálattal beszélt Lewis Hamiltonról, aki a múlt hétvégi Amerikai Nagydíjon hatodik Forma-1-es bajnoki címét szerezte.

    A brit újonc mesélt gyerekkoráról, elmondta, hogy hogyan szurkolt a McLarennek, vagyis annak a csapatnak, ahol akkoriban Hamilton versenyzett, és amelynek színeiben most ő is debütált.

    „Ő egy olyan srác volt, akire mindig is figyeltem, amikor fiatal voltam, még olyan 6-7 éves lehettem” – magyarázta. „A McLarennek szurkoltam, és Lewis nekik vezetett. Rá azóta is felnézek, és nagyon örülök sikereinek. Ő a második pilóta, aki valaha elérte a hatot, és csak Schumacher volt képes többre. Tehát szerintem bizonyította, milyen jó pilóta, a valaha volt egyik legjobb.”

    Ugyanakkor Norris úgy látja, Hamiltonnak könnyebb dolga volt a száguldó cirkuszban.

    „Nem negatív értelemben, de bizonyos tekintetben könnyebb volt neki, mint más bajnokságokban. Más szériákban nincsenek ekkora különbségek a csapatok között. Viszont szerintem így is elképesztően jól teljesít, azt hiszem egy kivételtől eltekintve minden csapattársát megverte. Szóval ebben az értelemben is bizonyított. De tényleg, könnyebb volt neki, mint más kategóriákban. Csatlakozott a McLarenhez, és első évében majdnem bajnok lett. Nekem esélyem sincs erre első szezonomban. Mindig jól pozicionálta magát, jól választott csapatot, ezért tart most hat bajnoki címnél.”

  • Norris: A McLaren nem olyan erős, mint azt a tabella mutatja

    Norris: A McLaren nem olyan erős, mint azt a tabella mutatja

    Lando Norris nem gondolná, hogy a McLaren annyival erősebb lenne a többi középcsapatnál, a tabellán látható előnyük ellenére sem.

    A wokingi alakulat jelenleg 38 ponttal vezet a Renault előtt, ezzel elfoglalja a „’best of the rest” csapat helyét.

    A McLaren jó úton halad afelé, hogy elérje a legjobb konstruktőri helyezését 2012 óta, de Norris úgy gondolja, a nyers sebességen kívül van valami más is, ami közrejátszik abban, hogy erősebb szezonjuk van idén.

    „A többi csapat erős, szóval nem mondanám, hogy sokkal erősebbek lennénk” – vallotta Norris. „Hogy őszinte legyek, ahogyan Carlos és én dolgozunk, és ahogy mi húzzuk egymást, szerintem ez tesz minket jobbá a többi középcsapatnál. Szerintem megvan ez az előnyünk. A kvalifikáción erősek vagyunk, ami annak köszönhető, hogy az új kerekeken többet tudunk kihozni a kocsiból. De amikor elérkezik a verseny, akkor minden más. A Renault-nál lassabbak vagyunk, de talán a többi középcsapatnál gyorsabbak. Elveszítjük a 4-5 századnyi időmérős előnyünket, és 2-3 tizeddel leszünk lassabbak náluk a futamon.”

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • Halloween Räikkönen, Perez, Hamilton és Norris módra

    Halloween Räikkönen, Perez, Hamilton és Norris módra

    Lando Norris egy kendővel oldotta meg a Halloweent, míg Hamilton a jelmezbe öltöztetett kutyáiról posztolt.

    A Räikkönen gyerekek rémisztő feketébe bújtak, nagyon lazák. 😀

    Perez kisfia ugyanolyan overálba bújt, mint édesapja. Cseppet sem ijesztő, sőt nagyon aranyos, de tutira az ő „jelmeze” a legmenőbb a környéken. 🙂

    Mutatjuk a képeket!

    https://www.instagram.com/p/B4UFYyxg4jZ/

    https://www.instagram.com/p/B4TE3EAgFCq/

    https://www.instagram.com/p/B4TRL6iAqC1/

    https://www.instagram.com/p/B4TTCyEFWLs/

    https://www.instagram.com/p/B4Tcc_tnJqU/

  • Norris nem akar már egy kedves fickó lenni

    Norris nem akar már egy kedves fickó lenni

    Lando Norris egyike a legbarátságosabb arcoknak a paddockban, de elárulta, hogy nem akar már sokáig a kedves fickó szerepben tetszelegni, hanem átvenné a McLarennél a vezető szerepet. Erre pedig jó alapjai vannak, hiszen a pályán, és azon kívül is bizonyított. A McLaren újonca 35 pontot gyűjtött eddigi bemutatkozása során, amelynek is köszönhetően a csapata negyedik a konstruktőrök bajnokságában. Ugyanakkor nem ment mindig jól Norris alatt a szekér. A brit pilótát újra a McLaren szerencsétlenkedése állította meg, ezúttal Mexikóban a bokszutcában volt gond: egy keresztirányú menetes fogazott kerékanya miatt volt kénytelen idő előtt feladni a versenyt. Miközben ilyen problémák érik, és ő is hibázott néha, Norris úgy véli, hogy már biztos lábakon áll a Forma-1-ben, és magabiztosabban tudja megmondani azt, hogy mire van szüksége. A Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „A szezon elején nem tudtam, hogy mi lesz. Nem tudtam, hogy lenyűgöző lesz, vagy szenvedni fogok. Ugyanakkor részben elégedett vagyok a szezonommal. Jól alakultak a dolgaim, és voltak olyan időmérők és versenyek, ahol tényleg megmutathattam, hogy mire vagyok képes, amitől széles vigyor lett az arcomon. Volt persze olyan is, hogy elcsesztem az időmérős körömet, és vesztek féltizedet valamint egy helyezést a rajtrácson, ami felidegesített. Szeretnék inkább vezető szerepbe kerülni, mint hogy kövessek utasításokat, vagy megmondják azt, hogy mit kell tennem. Nagyobb formává kell váljak. Egy nagyobb arccá, aki megmondja az embereknek, hogy mit szeretnék, és mit nem. Néha túl kedves vagyok. Azt hiszem, hogy jobban irányítanom kell a mérnökeimet, a közvetlen személyzetemet, a csapatomat abba az irányba amire szükségem van, és nem csak arra támaszkodni amit gondolnak rólam. Nem akarok az a srác lenni, akinek megmondják, hogy mit csináljon.”

  • A McLaren csapatfőnöke nagyon berágott Leclerc-re

    A McLaren csapatfőnöke nagyon berágott Leclerc-re

    Andreas Seidl, nagyon mérges volt Charles Leclerc-re, ugyanis a monacói autójáról leszakadó karbondarabok miatt nem tudott jó eredményt elérni Lando Norris a Japán Nagydíjon.

    A Ferrari versenyző a rajt után összeakadt Max Verstappennel, és emiatt megsérült az első szárnya. Az FIA és a Ferrari a második körben szólt Leclerc-nek, hogy menjen ki a bokszba a sérült alkatrész miatt, ám 21 éves fiatal megtagadta a kérést, ugyanis ő úgy érezte, nem veszélyes a sérült elem. Végül a monacóinak nem lett igaza, ugyanis az egyik letört darab Lewis Hamilton tükrét vitte el, míg a McLaren brit pilótája is kapott a törmelékből, ugyanis a karbondarabok a 4-es rajtszámú autó légbeömlő nyílásait tömítették el.

    ,,Természetesen ellene vagyunk annak a személetmódnak, miszerint az ellenfeleink sérült szárnyvéglappal kint hagyják autóikat veszélybe sodorva ezzel a többi résztvevőt. Mikor levált az egyik sérült elem, sajnos az Lando (Norris) első légbeömlőjét tömítette el. A fékek hőmérséklete drasztikusan megemelkedett, ezért a vártnál előbb kellett kihívnunk őt a bokszba, ugyanis a szerelőknek meg kellett tisztítania az említett területet, és ezzel a versenyünknek szinte lőttek.” – mérgelődött Seidl.

    Leclerc végül az ellenkezése miatt 10 másodperces büntetést kapott. A Ferrari pilótájáról a futam után az F1 az Instagram oldalán közzétett egy felvételt, ahol a versenyző az egyik kezével a tükrét tartja, míg a másikkal fogja a kormányt. Később az ifjonc elmondta, ezt azért csinálta, mert nem szerette volna, ha valakinek sérült okoz a lifegő darab. A monacói még hozzátette, azzal viszont nem volt tisztában, hogy első szárnyáról lerepülnek a légterelők.

    ,,Az autóban ülve én csak azt láttam, hogy a tükör lifeg, ezért tartottam egy kézzel egy darabig, nehogy leszakadjon és eltaláljon valakit. A többi elvesztett elemről nem tudtam, éreztem, hogy megsérült az első szárny, de azzal nem voltam tisztában, hogy  véglapok válnak le róla. Hála Istennek senkinek sem esett baja.”