Címke: Lando Norris

  • A McLaren 300 millió fontot kapott, de talán ez sem lesz elég

    A McLaren 300 millió fontot kapott, de talán ez sem lesz elég

    Természetszerűen a McLarent is súlyosan érintette a koronavírus okozta krízis, épp emiatt több intézkedés is történt a brit márka körül. A legfontosabb, hogy a cég részvényesei 300 millió fontot fektettek be, de talán ez sem lesz elég a mélypontról való elmozduláshoz, hiszen a McLaren csoport jelenleg is bankokkal egyeztet.

    Ráadásul a McLarennek már van kölcsöne egyes bankoktól, így arról is szó kell essen, hogy ennek feltételei változnak-e, és ha igen, miként. Ugyanis a brit cég nehéz helyzetben van a bevételeket tekintve, hiszen a luxusautó-eladások száma egyértelműen lecsökkent a jelenlegi időszakban, márpedig az ő profitjukat ez adja.

    A McLaren Forma-1-es csapatának háza táján is komoly költségcsökkentések mentek végbe, a dolgozók többsége, illetve a két pilóta, Carlos Sainz és Lando Norris is belementek a bércsökkentésbe. Ez alól nem kivétel Zak Brown és Andreas Seidl sem.

    Mint kiderült, az sem könnyít a helyzetükön, hogy a Liberty Media felől még semmilyen támogatás nem érkezett.

  • Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    A McLaren fiatalja, Lando Norris nyerni tudott az IndyCar mezőnye ellen a Circuit of the Americason, a sorozat szimulátoros bajnokságában.

    Az IndyCar is áttért a virtuális versenyzésre, ráadásul annyira jól sikerült a dolog, hogy szinte az összes 2020-as versenyzőt be tudták szervezni a sorozatba. Minden fordulóban vagy egy-két vendégszereplő is szerepel, de ők is valódi versenyzők. Így a Forma-1-gyel vagy a WTCR-rel ellentétben itt nem szerepelnek játékosok a versenyeken.

    Legutóbb a Circuit of the Americas volt a helyszín, és a McLaren révén (az IndyCarban is van csapatuk Arrow McLaren SP néven) Lando Norris indult az amerikai nagymenők között.

    Mivel Lando Norris már így is sokan ment az iRacinggel, és az IndyCar tavaly látogatott el először Austinba, a játék- és pályaismeret is a brit kezére játszott.

    Ennek megfelelően megszerezte a pole pozíciót a mezőnyt orra elől, és a rajtot követően elkezdett elhúzni a második helyen futó Will Powertől.

    Azonban Norris kettő kiálláson volt, és át kellett hámoznia magát azokon, akik az egy kerékcserét választották. Ráadásul a brit megpördült az utolsó kanyarban, ez Power felé fordította a mérleg nyelvét.

    Az IndyCar ausztrál veteránja kiállását követően hideg gumikon az első szektorban kétszer is megforgott, így újra Norrishoz került az előny. Mögé jött fel „mclarenes csapattársa”, Patricio O’Ward, aki a tavalyi versenyt megnyerte, illetve az ex-Formula E pilóta, Felix Rosenqvist.

    „Tudtam, hogy jó tempónk van. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy vissza tudok kerülni az élre. De jó stratégiánk volt, és sok különböző lehetőséget megvizsgáltunk.”

    „Más utat választottunk, mint a többiek, és ez segített. Sok embert a pálya megfelelő részein értem utol, így nem vesztettem sok időt. Lassan vissza tudtam kapaszkodni az első helyre. Nem volt könnyű.”

    A Mémkirály győzött amerikai debütáló versenyén, és ha csak ezt nézzük, ezzel pedig máris jobb, mint Alonso…

    https://www.instagram.com/p/B_avHItJUoO/

  • Leclerc: Hamilton nem olyan jó a CoD-ban, mint a versenypályákon

    Leclerc: Hamilton nem olyan jó a CoD-ban, mint a versenypályákon

    Charles Leclerc nemrég elárulta, hogy szokott Lewis Hamiltonnal is játszani, ezen kívül a streamelésről, és az ott mutatott énjéről is beszélt.

    A Ferrari versenyző a szimulátoros versenyzés és közvetítés egyik csillaga lett. Az F1 által szervezett Virtuális Nagydíjak közül kettőt már bezsebelt, jótékonysági mini-bajnokságot szervezett riválisaival, ahol több, mint 72 ezer dollárt gyűjtöttek a WHO-nak, és ezek alatt  az események alatt, nézettsége és követi száma jócskán megnövekedett.

    A monacói elmondta, hogy az élő adások során mutatott mókás énje sokkal természetesebb , mint a versenyhétvégék alatt látott intenzitás, amit tanúsítani szokott.

    ,,Nem gondoltam volna, hogy élvezni fogom a Twitch-en való streamelést, nem tudtam elképzelni, hogy valaha is ezt fogom csinálni. Ám nagyon is örömmel tölt el ez a dolog, és úgy vélem az emberek, akik követnek könnyebben láthatják így a valódi énemet. Egy versenyhétvégén más a helyzet, ott jelen van a nyomás és az efféle dolgok, ezért sokkal nehezebb önmagadat adni. A Twitch-en természetesen a többi versenyzővel játszom, akik a barátaim is. Régóta ismerjük már egymást Landoval (Norris), George-dzsal (Russell) és Alexszel (Albon). Itt sokkal inkább magunk lehetünk,  sokkal jobban élvezem ezt, mint gondoltam.”

    Leclerc nemcsak az F12019-el mulattja az időt, olyan népszerű játékokkal is játszik, mint a Fortnite vagy a CoD, ám manapság az ETS2-re függött rá, amit Russell és Norris társaságában szokott közvetíteni. A 22 éves versenyző úgy véli, hogy az ismert embereknek ebben az időszakban egyfajta feladatuk az, hogy szórakoztassák az otthon unatkozókat és azokat, akik nem olyan szerencsések, hogy megengedhessenek maguknak egy szimulátort.

    ,,Őszintén szólva, manapság az élvez nálam prioritást, hogy szórakoztassam az embereket otthon. Természetesen a magam szórakoztatására is csinálom, és ugyanakkor a szimulátor segítéségével gyakorlok is. Legtöbbször azon gondolkodom, hogy mivel tudnék előhozakodni, és mivel tudnám segíteni és jókedvere deríteni azokat az otthon unatkozókat, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy saját szimulátorral rendelkezzenek. A célom az, hogy mosolyt csaljak az emberek arcára, és úgy vélem sikerrel jártunk azokkal a tevékenységekkel melyeket George-dzsal Alexszel, Nicholasszal (Latifi) és a többi F1-es pilóta közreműködésével végeztünk.”

    Leclerc emellett elárulta, nemcsak a fiatalabb generációval mérkőzött már meg az online világban. Elmondása szerint Hamiltont már ki is hívta, egy kis CoD-ozásra.

    ,,Játszottam már Lewis Hamiltonnal Call of Duty-t, de itt nem olyan jó, mint a versenypályákon. Még is ő az, akit le kell győzni, és én mindent bele is adok.”

    A Ferrari versenyzője emellett főzni és olvasni is szokott:

    ,,Furcsa, hogy főznöm kell, nem igazán vagyok jó benne. Emellett könyveket is olvasok, ez olyan dolog, amit már rég nem csináltam.”

  • A mclarenes Norris kipróbálja az IndyCar-t is, COTA versenyén indul!

    A mclarenes Norris kipróbálja az IndyCar-t is, COTA versenyén indul!

    Lando Norris kipróbálja magát az IndyCar szimulátorban is, hiszen a McLaren versenyzőjét meghívták a hétvégi futamra, amelyik COTA pályáján lesz. Erről igazán röviden a Twitterén számolt be a pilóta, miután értesítette őt a sorozat:

    „Azt hiszem, ideje elkezdenem gyakorolni.”

    A lehetőség azért adódott, mert az Arrow McLaren SP pilótája Patricio O’Ward kérvényezte az IndyCar szervezőinél, a Twitteren, hogy csatlakozhasson Norris is a mezőnyhöz szombaton, hiszen a futam a Circuit of the Americas versenypályán zajlik majd, amelyet már a McLaren F1-es versenyzője is jól ismer.

    Az IndyCar iRacing Challenge-nek eddig négy futama volt, és egyre népszerűbbé válik a rajongók körében a koronavírus okozta helyzetben, hiszen ismert arcok csatlakoznak olykor. Múlt hétvégén a japán Twin Ringen Motegiben volt verseny, amelyet a Penske pilótája, Simon Pagenaud nyert meg, 33 versenyző közül.

    A szériában érdekelteken kívül vendégként már a NASCAR sztárjai is versenyeztek a virtuális IndyCarban, olyanok mint Jimmie Johnson, Dale Earnhardt Jr. vagy Kyle Busch emelték a versenyek színvonalát, amely jó nézettséget hoz az NBC Sportsnak is.

    Norris nyilvánvalóan a csapatához hűen a Arrow McLaren SP színeiben lép be majd az online játékba szombaton. A 20 éves pilóta reménykedik benne, hogy most már hibamentesen versenyezhet is majd, mert az elmúlt három alkalommal a Forma-1 Virtual Grand Prix sorozatában mindig akadt valami gondja.

  • Lando Norris felhívta videochaten a 99 éves Captain Tomot!

    Lando Norris felhívta videochaten a 99 éves Captain Tomot!

    Captain Tom Moore, vagy magyarosan: Tom Moore kapitány, az a 99 éves háborús veterán, aki 27 millió fontot gyűjtött az NHS-nek (brit Országos Egészségügyi Szolgálat) azzal, hogy 100 kört teljesített járókeretével a saját kertjében, mintegy tisztelegvén az egészségügyi dolgozók előtt a koronavírus-járvány idején.

    Mint kiderült Captain Tom McLaren rajongó, így Lando Norris úgy döntött, hogy videóchaten felhívja őt.

    „Megtiszteltetés beszélni veled.” – mondta Norris. „Biztos vagyok benne, hogy már sokan mondták ezt, de én és mindenki a McLarennél, szeretnénk nagyon gratulálni mindenhez, amit tettél.”

    „Megtisztelő, hogy olyasvalakivel beszélhetek, mint te, Tom kapitány, aki olyasmit ért el élete során, amit nagyon kevés ember ér el. 99 évesnek lenni, 30-án betöltve a 100-at, az is egy nagy eredmény.”

    „Szeretnénk meghívni téged a McLarenhez egy kis túrára a létesítményünkben, vagy nagy túrára, ahogy szeretnéd.”

    „Semmi nem okozna ennél nagyobb örömöt számomra.” – érkezett a válasz Tom kapitánytól. „Abszolút fenomenális lenne számomra körbenézni a McLarennél, mivel nagyon rég óta, és még mindig McLaren rajongó vagyok.”

    Mindemellett dicsérte Norris tehetségét, és azt is elmondta, hogy tovább köröz majd udvarán, míg az emberek is adakoznak az NHS-nek.

    „Megtisztelő beszélni veled.” – mondta újra Norris. „Vannak olyan emberek, mint te, akikre felnézhetünk, akik inspirálnak minket, akik arra ösztönöznek minket, hogy jobbak legyünk, nem csak magunkért és a csapatért, hanem az egész világért.”

  • Illusztris társaság jött össze a Veloce hétvégi virtuális versenyére!

    Illusztris társaság jött össze a Veloce hétvégi virtuális versenyére!

    Mióta a Forma-1-es szezonnak hivatalosan el kellett volna kezdődnie, ám ez a koronavírus miatt nem történt meg, a Veloce Esports minden versenyhétvégén rendez egy virtuális futamot, melyen egyre több a neves résztvevő!

    A szombati versenyen részt veszt vesz többek között Charles Leclerc, Lando Norris, George Russell, Jean-Eric Vergne, Nicholas Latifi, Alex Albon, Pietro Fittipaldi, Callum Illott, Arthur Leclerc, Sacha Fenestraz, és a hölgyek képviseletében Jamie Chadwick.

    Az eseménnyel ráadásul most az UNICEF-et támogatják majd!

    A verseny április 18-án, szombaton, magyar idő szerint 21.00-kor kezdődik és Youtube-on lehet majd követni.

    https://www.instagram.com/p/B_DbZepgDOD/

  • Norris hallgatott Verstappenre: Letörölte a gépéről az F1 2019-et

    Norris hallgatott Verstappenre: Letörölte a gépéről az F1 2019-et

    Számos Forma-1-es pilóta kihasználva a kényszerszünetet, virtuális versenyeken indulnak. Közülük is élen jár Lando Norris, aki szinte minden ilyen eseményen részt vesz.

    Így volt ez az F1 által szervezett hivatalos Virtuális Világbajnokság esetében is, ahol a McLaren britje az első két fordulóban nem igazán tudott aktív részese lenni technikai gondok miatt.

    A másik aktív virtuális versenyző Max Verstappen, aki viszont nem a Codemasters által gyártott hivatalos Forma-1-es játékkal játszik, hanem az iRacing szoftverrel.

    Norris legutóbbi streamjében elmondta, hogy megérti holland vetélytársa döntését.

    „Az iRacing sokkal inkább szimulátor program, jobb visszajelzéseket ad, egyszerűen realisztikusabb. Miközben az F1 2019 és a Gran Turismo, de leginkább az utóbbi, rémes. Nem érzed úgy, hogy egy autóban lennél, mindenhol csúszkálsz. Egy szemét, ezért nem nagyon használják. Nem adja azt az érzést, hogy egy versenyautót vezetsz. Ajánlanám-e profi pilótáknak? Nem,inkább iRacing agy rFactor.” – véleményezett.

    A legutóbbi vietnami virtuális forduló után Norris igencsak csalódott volt az F1 2019-ben, mivel a versenyen nem tudott részt venni. A futam alatt felhívta Verstappent, aki nemes egyszerűséggel azt tanácsolta neki, hogy törölje le a játékot.

    Sajtóhírek szerint Norris ezt meg is tette, ám a héten kénytelen volt újra telepíteni azt, mivel ő is részt vett azon a jótékonysági versenyen, amely alatt pénzt gyűjtöttek a koronavírus ellen harcért.

  • Norris továbbra is biztos benne, hogy a Racing Point a negyedik erő

    Norris továbbra is biztos benne, hogy a Racing Point a negyedik erő

    Lando Norris továbbra is azon a véleményen van, hogy a Racing Point a középmezőny legjobbja.

    „Nem lehet a gyárban tevékenykedni, szóval amikor visszatérünk a pályára, ugyanazok lesznek az autók, mint a téli teszteken. Tehát arra számítok, hogy az erőviszonyok sem változnak. A három topcsapat mögött a Racing Point következik majd, utána a többiek” – nyilatkozta.

    Az ifjú brit tavaly debütált és remekül is versenyzett a negyedik helyezett McLaren színeiben. A cél a további fejlődés: „Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy amikor újra versenyzünk, top formában legyünk. Az apró részletek fognak dönteni, még jobban, mint tavaly.”

  • Leclerc véletlenül a Red Bull autóját választotta egy virtuális versenyen

    Leclerc véletlenül a Red Bull autóját választotta egy virtuális versenyen

    Max Verstappen és Lando Norris után Charles Leclerc is bekapcsolta a számítógépét, és múlt héten ő is nekiállt virtuálisan versenyezni. Akkor jött rá, hogy még nem teljesen ura mindennek a játékban, amikor egy versenyt a Red Bull Racing autójával kezdett meg.

    Leclerc egy nagyszerű tehetség, ő a jövője a Ferrarinak. Jó ideje annak, hogy az olasz csapat egy fiatal, és viszonylag tapasztalatlan pilótát engedett a rajthoz az autójukkal egy versenyen. Nem meglepő ezért, hogy a monacói nagyon is lojális a munkáltatójához.

    Ennek tükröződnie kell a virtuális környezetben is, de véletlenül a Red Bull autóját választotta egy edzésen, ahol Alexander Albon és a többiek is jelen voltak. Bocsánatot is kért a játékostársaktól, mert miatta teljesen újra kellett indítani a szabadedzést. Albon persze egyből lecsapott a magas labdára, és közölte, hogy elárulja a csapatfőnökének Christian Hornernek, hogy Leclerc titokban a Red Bull autójára vágyik.

    Fontos lesz, hogy a következő alkalommal Leclerc már a helyes autót válassza ki elsőre. mert indulni fog egy olyan futamon, ahol pénzt gyűjtenek majd a koronavírus elleni harchoz.

  • Jótékonysági mini-bajnokságot szerveznek a versenyzők a Twitch-en

    Jótékonysági mini-bajnokságot szerveznek a versenyzők a Twitch-en

    A népszerű streaming platform segítségével a virtuális versenyzésnek hódoló pilóták úgy döntöttek szerveznek egy három fordulós mini-bajnokságot.

    A koronavírus miatt otthon ragadt versenyzők az online világban keresik a helyüket és a lehetőséget arra, hogy legalább virtuálisan hódoljanak a versenyzés iránti szenvedélyüknek.

    A jelenlegi társaságot a Forma-1 által hirdetett virtuális bajnokság hozta össze, ugyanis a pilóták úgy döntöttek, hogy a vasárnapi online versenyekre közösen gyakorolnak és mind ezt a nézők számára is láthatóvá teszik. Ugyanakkor felötlött a fejükben: miért ne szervezhetnének egy saját bajnokságot, ami alatt adakozni lehet?

    Lando Norris egyénileg már csatlakozott a Twitch Stream Aid 2020 kampányához, és 12 ezer dollárt sikerült egy adás alatt összegyűjtenie, amit fel is ajánlott a világjárvány elleni küzdelemre. Most azonban a pilóták úgy döntöttek, hogy összefognak és egy nagyobb számot céloznak meg.

    Így született meg a Race for the Word kampány, aminek adománycélja 100 ezer dollár és ezt az összeget a WHO-nak szeretnék felajánlani a pilóták. Az első esemény ma 19:00-kor veszi kezdetét, a második fordulót április 14-én (kedd), míg a harmadikat április 17-én (péntek) rendezik meg.

    A résztvevők az F12019-el fognak játszani, a közvetítést pedig Twitch-csatornájuk segítségével fogják lebonyolítani. Az adott napon két futamot rendeznek, és csak 15 perccel az esemény megkezdése előtt fogják megtudni a résztvevők, hogy aznap melyik pályán mérkőzhetnek meg. Az adományokat ide kattintva lehet elérni.

    Résztvevők Twitch-csatorna
    Alexander Albon (F1) nincs
    Charles Leclerc (F1) https://www.twitch.tv/iamcharlesleclerc16/
    George Russell (F1) https://www.twitch.tv/gr63/
    Lando Norris (F1) https://www.twitch.tv/landonorris/
    Nicholas Latiffi (F1) https://www.twitch.tv/nicholas_latifi/
    Antonio Giovinazzi (F1) nincs
    Louis Déletraz (F2) https://www.twitch.tv/louisdeletraz
    Antonio Fuoco  ( korábban F2, jelenleg: ázsiai Le Mans sorozat nincs
    Callum Illot (F2) https://www.twitch.tv/callum_ilott/
    Giuliano Alesi (F2) nincs
    Sean Gelael (F2) nincs
    Christian Lundgaard (F2) https://www.twitch.tv/clundgaard5/
    Antonio Felix da Costa (FE) nincs
    Pietro Fittipaldi (ázsiai F3) nincs
    Luca Salvadori  (motorversenyző) https://www.twitch.tv/lucasalvadori
    Nick Cassidy (Super Formula) nincs
    Arthur Leclerc (Ferrari Drivers Academy) https://www.twitch.tv/arthur_leclerc14/
    Luca Albon (Albon öccse) nincs
    Thibaut Courtois (Real Madrid kapusa) https://www.twitch.tv/courtoisthibaut/