Címke: Lando Norris

  • Norris: Még egy kör és elkaptam volna Albont

    Norris: Még egy kör és elkaptam volna Albont

    Lando Norris szerint, ha a Belga Nagydíj eggyel több körig tartott volna, akkor simán megelőzte volna Alex Albon Red Bullját.

    A fiatal britnek alapvetően egy csendes versenye volt a hetedik helyen, azonban az utolsó körökben rohamléptekben kezdte el megközelíteni az előtte csatázó Albont és Esteban Ocont.

    A McLarent erősítő Norris végül nagyon kevéssel lemaradva szelte át a célvonalat a brit-thai versenyző előtt. Szerinte egyetlen plusz kör elég lett volna ahhoz, hogy újfent a legjobb hat versenyző között végezzen.

    „Még egy kör és elkaptam volna Alexet,” – mérgelődött a futam után Norris.

    „Azt viszont nem tudom, hogy Estebant meg tudtam volna-e előzni azt követően. A két Renault sokkal jobb tempót tudott autózni nálunk a hétvége folyamán, ami már Daniel (Ricciardo) kiugró eredményéből is látszik. Estebant is biztos csak azért tudtam utolérni, mivel sokáig volt beragadva Albon mögé.

    „Azonban igen, még egy kör nagyon jó lett volna. Magabiztosan merem állítani, hogy simán megelőztem volna Alexet, mivel már láthatóan szenvedett. Ez az egész pedig pont emiatt frusztráló.”

    Norris a tizedik helyről rajtolt, azonban már az első körökben pozíciókat veszített, ami miatt vissza kellett zárkóznia. Ez nem okozott problémát a fiatal brit számára, aki ismét magabiztosan végzett az első tízben.

    A Renault a Spaban szerzett negyedik, ötödik hellyel, plusz Ricciardo leggyorsabb körével közelebb kerültek a konstruktőri bajnokságban a Ferrarira, a Racing Pointra és a McLarenre is.

    Norrisnak pedig immáron ugyanannyi pontja van, mint Charles Leclercnek, aki azok után, hogy Belgiumban tavaly élete első győzelmét aratta a Forma-1-ben, idén egy rendkívül felejthető hétvégét zárt.

  • Norris nagyszülei tiszteletére különleges sisakkal készült, de nem lenne helyes viselnie

    Norris nagyszülei tiszteletére különleges sisakkal készült, de nem lenne helyes viselnie

    A McLaren brit versenyzője, Lando Norris különleges sisakkal készült a Belga Nagydíjra, mintegy tisztelegve belga felmenői előtt. A sisakot azonban nem viselheti, mert az azon látható motívumokat potenciálisan sértőnek tekintették.

    Norris édesanyja, Cisca belga, a versenyző pedig belga nagyszüleinek fotóját tette fel a sisakra. Nem is ezzel volt a baj, hanem az egyéb motívummal, mely egy vad oroszlánt ábrázolt, a flamand közösség hivatalos szimbólumát.

    A embléma ugyanakkor politikai szimbólum is egyben, melyet egy nacionalista mozgalom használ Flandriában.

    A Belga Nagydíjat a Vallon régióban rendezik, Dél-Belgium francia nyelvterületén, ahogy rossz szemmel néztek Norris sisakjára, noha a versenyző elmondta, hogy a jelkép negatív, vagy sértő tartalmáról fogalma sem volt.

    Mindenesetre belga felmenői miatt a Belga Nagydíj Norris számár olyan, mint egy második hazai verseny.

    „Olyan sisakdizájnt akartam erre a versenyhétvégre, mellyel belga gyökereim és a családom előtt tisztelgek, különös tekintettel a nagyszüleimre, akik a hátulján lévő fotón láthatók” – mondta Norris.

    „A sisak tervezésekor nem tudtam, hogy ilyen problémákkal járhat a motívum használata, de amint megtudtam, világossá vált, hogy nem lenne helyes használni.”

    „Nem volt célom semmilyen politikai állásfoglalás a sisakkal, számomra ez egyszerűen csak egy király minta volt, amivel emléket állíthatok az örökségemnek.”

    „De sosem akartam megosztottságot okozni, vagy megsérteni bárkit, és megértem, hogy a sisak használata sok embert sértett volna Belgiumban. Ezt szem előtt tartva úgy döntöttem, hogy visszatérek a megszokott sisakomhoz.”

    Norrison kívül egyébként még Max Verstappen és Lance Stroll is rendelkezik belga felmenőkkel.

    https://twitter.com/J0RN87/status/1299348431832584194

  • Hamilton, Ocon, Norris a sorrend az időmérő előtt

    Hamilton, Ocon, Norris a sorrend az időmérő előtt

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, mögötte kisebb meglepetésre a Renault franciája, Esteban Ocon zárt.

    Hűvös idő köszöntötte a Forma-1 mezőnyét a Belga Nagydíj szombati szabadedzésén. A gyakorlás első része eseménytelenül telt, sokáig csak a két Haas futott mért időt. Az edzés egészére jellemző volt, hogy néhányszor elkezdett szemerkélni az eső a pálya egyes részein.

    Az igazán gyors körök csak az egyórás program végén jöttek, ekkor állt Hamilton is az élre. Ennek volt köszönhető, hogy Valtteri Bottas a másik Mercedesszel csak ötödik lett, mert ő az utolsó próbálkozásakor hibázott, így nem javított köridején. Verstappen sem tudott javítani egyébként hozzá hasonlóan, ő hatodik lett. A középmezőnyből így befért kettejük elé Ocon a második helyen, Norris pedig a harmadikon. Alex Albon is jól ment, a brit-thai versenyző a negyedik pozíciót szerezte meg.

    A legjobb tízbe még Ricciardo, Stroll, Sainz és Pérez fértek be. Ahogy arra számítani lehetett, a Ferrari motoros csapatok most sem remekeltek. Az utolsó hét helyből hatot ők hoztak el, csak Russell 18. helye miatt nem mondhatják el magukról, hogy mindenki megverte őket. Az már talán nagyobb meglepetés, hogy nem a gyári Ferrari vezeti az ő csoportjukat, hiszen Leclerc 17., Vettel pedig csak 20. lett.

  • A McLaren ádáz küzdelemre számít Spaban: Nem veszíthetünk pontokat

    A McLaren ádáz küzdelemre számít Spaban: Nem veszíthetünk pontokat

    A McLarennél rendkívül motiváltak a Belga Nagydíj hétvégéje előtt. A wokingi istálló ugyanis a megszerezhető összes ponttal szeretné majd elhagyni a nagy múlttal rendelkező spai aszfaltcsíkot.

    A héten a Forma-1 mezőnye a Ardennekbe látogat Spa-Francorschampsba, a Belga Nagydíj helyszínére. A McLaren pedig vissza szeretné szerezni a harmadik helyét a Racing Pointtól a konstruktőri bajnokságban, ahol a silverstonei istálló mindössze egy ponttal előzi meg a Zak Brown által irányított csapatot.

    „A következő hétvége Spaban lesz, ami a kedvenc pályáim közé tartozik. Tudva azt, hogy az autónk rendkívül erősnek számít, remélem képesek leszünk egy jó hétvégét összerakni,” – mondta Carlos Sainz Jr a Belga Nagydíj hétvégéje előtt.

    „Remélhetőleg Barcelona volt a fordulópont az idei évemben. Az ott szerzett pozitívumokat tovább kell vinnünk a szezon tovább futamaira, ugyanis a konstruktőri bajnokság elképeszetően szoros, szóval, ha továbbra is a harcban szeretnénk maradni a többiekkel, akkor nem hibázhatunk.”

    A spanyol csapattársa, Lando Norris számára a Belga Nagydíj egy különleges, egy fajta „második hazai verseny” a számára. A fiatal brit ebből kifolyólag már alig várja, hogy újra autóba üljön.

    „A brit/belga állampolgárságom miatt a mostani Belga Nagydíj egy második hazai verseny lesz a számomra. Ezért is készülök egy újabb különleges sisakkal, amit a pénteki nap folyamán fogok leleplezni. Szóval majd érdemes lesz figyelni.”

    Végezetül pedig a wokingiak csapatfőnöke, Andreras Seidl is elmondta véleményét a soron következő versenyhétvégéről.

    „Jó teljesítményt nyújtottunk a szezon első felében, azonban tisztában vagyunk vele, hogy a konstruktőri bajnokságban szoros lesz a verseny, ugyanis a harmadikat mindössze néhány pont választja el a hatodik helyezettől.

    „Ebben a harcban pedig mindenre szükségünk lesz. Minden egyes versenyen a maximumot kell kihoznunk az autóból és a megbízhatóság is kulcsfontosságú lesz a szezon hátralevő futamain.”

  • Norris egy különleges küldeménnyel lepte meg a 6 éves “sisaktervezőjét”

    Norris egy különleges küldeménnyel lepte meg a 6 éves “sisaktervezőjét”

    Lando Norris egy különleges küldeményt és üzenetet juttatott el annak a kislánynak, aki megnyerte a Brit Nagydíjra szóló sisaktervező versenyt.

    A 20 éves pilóta különleges festéssel szeretett volna versenyezni hazai futamán, ezért egy játék keretein belül rajongói tervezhették meg a fejfedőjét. A brit versenyző a jelentkezők közül a hatéves Eva Muttram alkotását választotta, amivel többek szimpátiáját is elnyerte.

    Csütörtökön Norris egy különleges videoüzenetet és küldeményt küldött a kislánynak, melyben megköszönte neki a „rajzát”.

    ,,Szia, Eva, Lando vagyok. Ha ezt a videót nézed, akkor egy nagyon különleges csomagot kaptál, aminek a belsejében egy kis ajándék van, ugyanis így szeretnék köszönetet mondani neked a sisak tervezetedért, ami egy igazán király dizájn. Rengetegen imádták. Hihetetlen volt, sokkal jobb, mint amit valaha is elképzeltem, így nagyon különleges a számomra.”

    A McLaren versenyzője a videóban megmutatta, hogy a hatéves Eva által tervezett sisak különleges helyet foglal el a lakásában, és „szomszédja” az a fejfedő, amit Valentino Rossi bukójának mintája alapján készítettek.

    Ezután kinyílt a csomag is, amiben a kislány és a családja megkapták az Eva által tervezett fejfedő másik példányát.

    https://twitter.com/i/status/1296439651419521025

  • Norris szerint nem a McLaren a harmadik erő

    Norris szerint nem a McLaren a harmadik erő

    Az idei Forma-1-es szezonban eddig öt versenyző ünnepelhetett a pódiumon: Lewis Hamilton, Max Verstappen, Valtteri Bottas, Charles Leclerc és Lando Norris. Az előbb felsorolt nevek közül talán Norrisé a legmeglepőbb, mert a McLaren hosszú éveken keresztül szenvedett, ami miatt a dobogós helyezések nagyon távol kerültek tőlük.

    A wokingi istálló versenyzői nem csak az egyéni, hanem a konstruktőri bajnokságban is jól teljesítenek. A McLaren ugyanis jelen pillanatban a negyedik helyen áll a gyártók versenyében, mindössze egy ponttal lemaradva a harmadik helyezett Racing Pointtól. A fiatal Norris és csapata pedig egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen erősen kezdik majd a 2020-as évadot.

    „Nem, jelenleg sokkal jobban teljesítünk, mint ahogy arra előzetesen számítottunk,” – mondta a McLaren fiatal brit versenyzője.

    A wokingiak csatája a Ferrarival és a Racing Pointtal továbbra is nyitott, ugyanis a három csapat között rendkívül kicsi a különbség a konstruktőri bajnokságban. Ezen triót azonban a Renault már egy nagyobb lemaradással követi, akik a mostani Spanyol Nagydíjon először maradtak pont nélkül az idei szezonban.

    „Nem nehezítették meg a dolgunkat az utóbbi két szezonban, azonban ettől függetlenül nem dőlhetünk hátra. Emellett azt sem hiszem, hogy a Mercedesnek és Red Bullnak van a legjobb autója.

    „Amikor nem mi vagyunk a leggyorsabbak, megpróbálunk előnyt kovácsolni mások balszerencséjéből. Vagy csak egyszerűen gyorsabbnak kellene lennie, mint a Ferrarinak és Racing Pointnak,” – folytatta Norris, akit elsősorban az utóbbi csapat autója nyűgöz le.

    „Azzal az autóval szinte kötelező lenne az első háromban végezni vagy legalább meg kellene nehezíteniük Max (Verstappen) dolgát,” – zárta a fiatal brit.

  • Norris Ricciardóról: Ő már nyert versenyeket is az F1-ben

    Norris Ricciardóról: Ő már nyert versenyeket is az F1-ben

    Lando Norris már alanyi jogon elkezdett hírnevet csinálni magának a Forma-1-ben. Tavaly még némileg Carlos Sainz árnyékában volt, de a brit idén már úgy néz ki, hogy képes volt átvenni a vezető szerepet a McLarennél. A Spanyol Nagydíj előtt Olav Mol beszélt a fiatal tehetséggel. A McLaren ifjoncát nem csak Angliában kedvelik, hanem rengeteg rajongója van Hollandiában is. Feltehetően ennek ahhoz is köze van, hogy remek viszonyt ápol Max Verstappennel, akivel sokszor online is együtt versenyeznek. A Ziggo Sportnak is előadta magát Norris:

    „Ezek a rajongók mind narancs színű mezben vannak. Ugyan azt mondják, hogy „Go Max!”, de mélyen legbelül mindannyian a McLarennek szurkolnak. Nehéz önmagad adni, amikor megérkezel a Forma-1-be, de egyre inkább kiismerem, és tudom, hogy mit akarok, ez pedig megkönnyíti a dolgomat.”

    Jövőre azonban a McLarennél már Daniel Ricciardo lesz a csapattársa, erről így vélekedik:

    „Várom már, hogy ő legyen a csapattársam. Boldog vagyok most Carlosszal is, de azt hiszem jó dolog az, más lesz a csapattársad, mert új dolgokat tanulhatsz. Ricciardo már nyert versenyeket, így ő egy sokkal teljesebb versenyző.”

    Mol azon az állásponton van, hogy mielőbb be kell szüntetni a partimódot, de a tech rajongó Norris rávilágított ennek a másik oldalára is:

    „Ez az üzemmód segít azért abban, hogy izgalmas legyen a szombati nap is. Most lehet, hogy ez jól jön nekünk, de jövőre a Mercedes motorjával már nem lesz az. Amennyiben különféle gyártókat akar az F1, akkor azt se várják el, hogy nincs közöttük különbség.”

  • A mini elektromos McLaren Senna még kamu motorhangot is ad

    A mini elektromos McLaren Senna még kamu motorhangot is ad

    Ez az első olyan McLaren Senna modell, amelybe felülről kell beleülni, és immáron a cég harmadik olyan modellje, a P1TM és a 720S után, amelyet elkészítettek gyermekeknek is. Ez egy szuper játékautó, állítgatható ajtókkal, működő fékkel, szórakoztató központtal, és olyan hangokkal, mint az igazi sportautóé. Hatféle színből lehet választani, ebből a sárga, zöld díszítéssel változatot csak a saját üzleti hálózatukban lehet majd megvenni.

    Az 582 dollárért kapható autócskát alapvetően 3-tól 6 éves korig ajánlják, de a mclarenes F1-es versenyzőnek, Lando Norrisnak sikerült lenyúlnia egyet egy körre, és belefért. Amint elfoglalja valaki a járműben a helyét, itt is gombnyomásra indul a móka, amely aktiválja is a McLaren Senna motorhangot, és egy olyan infotainment rendszert, amely képes fájlok elérésére is, USB-ről vagy SD kártyáról.

    https://www.instagram.com/p/CD_blXNJUxH/

    A cég szerint Lando Norris is elégedett volt a tesztvezetéssel.

  • Lando Norris is örült Max Verstappen győzelmének

    Lando Norris is örült Max Verstappen győzelmének

    Lando Norris a mezőny ügyeletes trollja, mindemellett az egyik legőszintébb karakter is a paddockban.

    Norris, és a mezőny fiatalabb generációja igencsak jó haveri viszonyban is van egymással, és nem különösebben irigykednek egymásra – legalábbis egyelőre -, sőt örülnek egymás sikereinek.

    A vasárnapi, 70. évforduló Nagydíját Max Verstappen nyerte, némileg meglepetésre. Idén ezzel először fordult elő, hogy nem Mercedes nyert.

    Norris pedig nagyon örült Verstappen sikerének. Még az autóban ült, a leintés után, mikor rádión már arról érdeklődött csapatától, hogy ki nyerte a versenyt. Majd mikor közölték vele, hogy Max, csak annyit reagált: „Aah, Legend”. Majd kiszállás után első dolga volt gratulálni Verstappennek.

    https://www.instagram.com/p/CDrbQEYIgFW/?utm_source=ig_web_copy_link

  • McLarennel ment a McDonald’s-ba Norris – VIDEÓVAL!

    McLarennel ment a McDonald’s-ba Norris – VIDEÓVAL!

    Lando Norris a Silverstoneban elért ötödik helyét a McDonaldsban ünnepelte meg. Elegáns McLaren sportautójával parkolt le az épület elé, és ha hinni lehet a pletykáknak, akkor boldogan rendelt egy Happy Meal, gyermekmenüt.

    A „lebuktatós” videót eredetileg Norri S csapattársa, Carlos Sainz publikálta az Instagram sztorijában.

    https://twitter.com/FiftyBucksss/status/1289994253993521155

     

    Később maga az érintett tisztázta, hogy valójában sem salátát, se Happy Meal-t, hanem csirkefalatokkal lakott jól.

    https://twitter.com/MisterPigz/status/1290032061906956289