Címke: Lando Norris

  • Villeneuve szerint Hamilton több tiszteletet érdemelne

    Villeneuve szerint Hamilton több tiszteletet érdemelne

    Jacques Villeneuve szerint Lewis Hamilton több tiszteletet érdemelne az elért eredményei miatt.

    A brit versenyző sokszor megkapja azt a kritikát, hogy csak azért áll oly sok rekord a neve mellett, mert évek óta a legjobb autót vezetheti. Legutóbb Max Verstappen mondta azt, hogy a Mercedesszel a mezőny 90%-a nyerne, míg Lando Norris úgy fogalmazott, hogy „azzal az autóval minden futamon győzni kellene.”

    A csillagosok dominanciája miatt a 35 éves versenyző érdemeit a szurkolók nem feltétlenül ismerik el, ám 1997 világbajnoka szerint nem ez a jó hozzáállás. A kanadai ex-pilóta úgy véli, hogy a trükkös török futamon Hamilton bizonyította rátermettségét, ráadásul csapattársa sehol sem volt hozzá képest.

    ,,Oké, hogy övé a legjobb autó, de Bottasnak is a legjobb autó áll rendelkezésére. Olyan nehéz szituációban, mint amilyenben Isztambulban volt, bármelyik versenyző úgy döntött volna, hogy nem kockáztat, inkább óvatosabban vezet – de ő nem így tett. Nagyszerűen megnyerte a versenyt, ezzel hitelességet adva a bajnoki címeinek.” – nyilatkozta a Sky Itáliának Villeneuve.

  • Norris: Az F1-ben sokkal többet kellene beszélni a mentális egészségről

    Norris: Az F1-ben sokkal többet kellene beszélni a mentális egészségről

    Lando Norris szerint a Forma-1-ben is többet kellene beszélni a mentális egészségről.

    A 21 éves versenyző a McLaren és a Mind szervezet jóvoltából saját szorongásairól rántotta a leplet. A brit pilóta ugyanis elmondta, hogy milyen mentális nehézségekkel kellett megküzdenie első évében, továbbá azt is elárulta, kikre támaszkodhat akkor ha beszélni szeretne erről.

    ,,Úgy tűnhetett, hogy én vagyok a magabiztos és lelkes új srác, ám korántsem volt ez a helyzet. Elfedtem azt a tényt, hogy milyen sokat idegeskedek és szorongok. Annak ellenére, hogy az volt az álmom, hogy az F1-be kerüljek, azt vettem észre, hogy megkérdőjelezem saját magam: azon izgulok, hogy mit vesz majd ez el tőlem, valamint folyamatosan a csapattársamhoz és más versenyzőkhöz méregettem magam. Ez pedig megzavarja a fejet. Nehéz ezen túl jutni, és biztos vagyok abban, hogy jó pár pilóta át esett ezen már korábban.” – mesélte a McLaren oldalán Norris.

    Az ifjú pilóta ugyanakkor hozzátette, azért nem beszél erről senki, mert a gyengeségeket nem szívesen osztják meg a riválisokkal, holott igen is ki kellene mondani ezeket a dolgokat:

    ,,Nem beszélünk annyit a mentális egészségről amennyit kellene – és igazán többet kellene.”

    Norris ezen kívül elárulta, hogy külső segítséget is igénybe vett, ám a második szezonja előtt úgy érezte, hogy egyedül is menni fog már a szorongás leküzdése.

    ,,Ebben az évben úgy éreztem, hogy elég felelősséget tudok vállalni magam is a mentális egészségemért. Úgy vélem ez is a fejlődés egy része.”

    Ha viszont nem mentál trénerhez fordulna az ember, akkor nagyon fontos az, hogy legyen olyan mellette akivel átbeszélheti a dolgait.

    ,,Alapvető fontossággal bír az, hogy legyen egy erős emberekből álló csoport körülötted. Legyen szó a családról, a barátokról, a kollégákról, vagy valakiről akinek érzéseid szerint megnyílhatsz. Számomra a családom a legfontosabb. Ám amikor versenyzek és távol vagyok az otthonomtól, akkor a menedzserem, az edzőm és a mérnökeim – az emberek akikkel közvetlenül együtt dolgozom – a családom. Annyi időt töltünk együtt, hogy már igazán jól ismerjük egymást, a jó teljesítményhez pedig szükséges az, hogy jól kijöjjünk.”

  • Norris úgy véli, nem ő volt agresszív, hanem a pálya nem megfelelő

    Norris úgy véli, nem ő volt agresszív, hanem a pálya nem megfelelő

    Lando Norris a Török Nagydíj vége felé merész manőverrel előzte meg George Russellt, emiatt pedig vizsgálták is őt a versenybírák, mert túl agresszívnek tartották.

    Norris ezzel nem értek egyet.

    „Nem volt agresszív (manőver), mert nem volt az; ez a pálya hibája, nem az enyém” – mondta Norris a Formula1.comon

    Norris szerint az új aszfalt és az eső okán nem nagyon volt választása.

    „Nem lehet itt rendesen előzni, mert az (ideális) így fel van gumizva, de csak egy ív az, amin van némi tapadás, és nekem le kellett mennem erről az ívről, hogy csinálhassak valamit.”

    „Máskülönben ez lenne a világ legunalmasabb versenye és nem fogok csak ott ülni mögötte.”

    „Támadtam őt és korrekt volt, ő hagyott helyet, szóval korrekt meccs volt részéről is. De nulla volt a tapadás. Ez nehéz. Ez a pálya, ez a felület nem eredményezett versenyzést, és nagyon nehéz volt bármi mást tenni azon kívül, hogy az ember agresszív és erőszakos.”

  • Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Lando Norris és Carlos Sainz büntetést kapott, Lance Stroll azonban megtarthatta pole pozícióját.

    Kalandosan indult az időmérő Isztambulban, sőt a vége igazi tűzijátékot tartogatott, hiszen a Racing Point kanadai versenyzője szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Sergio Pérez előtt.

    Azonban a kvalifikáció után sem nyugodhattak meg a versenyzők, ugyanis a stewardok megkezdték a már beígért vizsgálatokat.

    Még Kevin Magnussen panaszkodott arra, hogy szinte mindenki javított az idején a sárga zászlós szakaszok alatt, ezért nem tartja fairnek a Q1-ben kialakult sorrendet. Később az FIA be is jelentette, hogy vizsgálni fogják a „feljavuló” versenyzőket. Ezen a rostán akadt meg a McLaren brit pilótája, aki nem lassított eléggé akkor, mikor Nicholas Latifi autója miatt adták ki a jelzést. Norrist így beidézték a stewardok, majd a meghallgatás után a következő döntést hozták:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a pilótát és a csapat képviselőjét, visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket, valamint megvizsgálták a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert. A telemtetria megmutatta, hogy a 4-es rajtszámú versenyző lassított az adott szektorban, majd az incidens helyét elhagyva lépett a gázra. A pilóta megkérdezte csapatát, hogy szakítsa-e meg a körét, ám azt a választ kapta, hogy maradjon kint, mert gyorsan változnak a körülmények. Mint kiderült, abban a körben volt a versenyző a leggyorsabb a Q1-ben. A stewardok ugyan tudomásul vették, hogy a 4-es rajtszámú pilótának nem állt szándékában abban a körben a leggyorsabbnak lenni, viszont a változó pályaállapotok miatt mégis az volt, így megszegte az előírásokat.”

    A 21 éves pilóta öt rajthelyes büntetést és mellé három büntetőpontot kapott, így a 16. helyről kezdheti a holnapi futamot.

    A spanyol ugyanakkor azért került a stewardok elé, mert feltartotta a gyors körön lévő Sergio Pérezt.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 11-es és az 55-ös rajtszámú versenyzőket, valamint a csapatuk képviselőit, ezen felül több felvételt több kameraszögből is visszanéztek és visszahallgatták az 55-ös pilóta rádióforgalmazását is. Az 55-ös autó a bokszból jött ki, míg a 11-es konstrukció épp az 1-es kanyaron haladt át. A 11-es autó utolérte az 55-öst a 2-es és a 3-as kanyar között, majd az 55-ös rajtszámú versenyző feleslegesen akadályozta ellenfelét abban a pontban, valamint további kanyarokban is. A rendkívüli körülmények természetesen befolyásolták a helyzetet, ám a rádiókommunikáció során kiderült, hogy a csapat egyértelműen figyelmeztette az 55-ös autót arra, hogy a 11-es autó mögötte van.” áll a hivatalos közleményben.

    Sainz ezért a mutatványért három rajthelyes büntetést és 1 büntetőpontot kapott, így holnap a 15. helyről indulhat.

    Lance Stroll azonban némileg hátra dőlhet, ugyanis megtarthatja rajtelsőségét. A kanadai versenyzőt azért vizsgálták, mert a Q3-ban, Pérez megforgása miatt nem lassított eléggé. A stewardok a meghallgatás után megállapították, hogy a pilóta elvette a gázról a lábát, és csak azután nyomta meg a körét, miután elhárult a vészjelzés. Ezen felül a többi körében gyorsabb volt, mint a vizsgált időpontban.

    Itt azonban még nem álltak meg a versenyfelügyelők, ugyanis George Russellt is beidézték. A Williams brit versenyzőjének arról kell beszámolnia, hogy miért nem lassított kellően a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

  • Norris értékelte a pályát: A legtöbb kör során majdnem a gatyádba csinálsz

    Norris értékelte a pályát: A legtöbb kör során majdnem a gatyádba csinálsz

    Lando Norris elárulta, hogy ugyan mókás volt a tegnapi csúszkálás, ám azért a körülmények miatt jó párszor felhúzta a szemöldökét.

    A török pálya 2011-ben fogadta a mezőnyt utoljára, ám az évek során a kedvelt aszfaltcsík a pamlagon hevert. Mikor kiderült, hogy idén ismét az F1-et látják vendégül, gyorsan kellett cselekedni. Újraaszfaltozás és pályatakarítás következett, sőt a szabadedzések előtt még a pályát is fellocsolták, így teremtve egy tökéletes „korcsolyapályát” a versenyzőknek.

    Természetesen jócskán elmaradtak a köridők a vártól, ám ahogy gumizódott az ív, és egyre kevesebb lett az oldalmozgás, némi magabiztosságra is szert tehettek a versenyzők.

    A McLaren szülinapos versenyzője szerint eléggé zavarosak voltak a körülmények:

    ,,Egy kicsit olyan volt, mint egy drift iskola, vicces és trükkös egyszerre. Ez volt a szülinapi ajándékom. Rengeteg a motorerő, rengeteg a leszorítóerő, ám így is van egy-két megcsúszás. A legtöbb kör alatt majdnem a gatyádba csinálsz, különösen a 8-as kanyarnál. Ugyanakkor mókás volt, hogy végig a határon autóztunk.” -nyilatkozta a brit versenyző. – ,,Ilyen körülmények között nagy bűvész az, aki a Pirelli abroncsokat optimális működési tartományba hozza. Ha ez meg van, akkor egy kicsit jobb az érzet, de nem olyan könnyű ezt megtenni. Meg kell találni a kompromisszumot a gumi megfelelő hőmérsékleti állapota és kopás között. Mindenki ezen fog gondolkodni este, mert ez egy olyan esély, amit ha kiaknázunk, akkor a szokásosnál többet nyerhetünk. Ám nem lesz könnyű.”

    Norris ugyanakkor már péntek reggel kellemetlenül érezte magát, ugyanis a szülinapi torta kapcsán elkövetett egy hibát.

    ,,Lando (Norris) nyilvánvalóan hibázott, ugyanis mielőtt megkapta a tortát, azt mondtuk neki, hogy nem kellene elfújnia a gyertyákat. A Covid-19 időszakában nagyon óvatosnak kell lenned a tekintetben, hogy mit csinálsz akkor, mikor nincs maszk az arcodon.” – mesélte a Skynak Andreas Seidl.

    Természetesen a brit pilóta elfújta azokat a bizonyos gyertyákat, ami kapcsán a vigyorgó arcok mellett a csalódottság is végig futott a garázson.

    ,,Ezzel gondoskodott arról, hogy csak ő eheti meg az egész tortát.” – magyarázta mosolyogva a McLaren csapatfőnöke.

     

  • Hamiltont nem érdekli a Sir megnevezés, pedig Norris szerint járna neki

    Hamiltont nem érdekli a Sir megnevezés, pedig Norris szerint járna neki

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy vannak akik értetlenül állnak az előtt, hogy Lewis Hamilton még nem kapott lovagi címet. Most kiderült, hogy Lando Norris is köztük van.

    Norris a csütörtöki sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hatszoros – hamarosan hétszeres – világbajnok eredményei igazi inspirációt jelentenek a gyerekeknek.

    „A világon csak egyetlen másik embernek sikerült ezt elérni eddig, és ez Michael Schumacher” – mondta Norris. „Ő (Hamilton) sok tekintetben kitaposta az utat, pályán is, és azon kívül is.”

    „Sok sportoló tett hasonló dolgokat más sportokban, és kaptak érte lovagi címet, szóval nem látom okát, hogy ő miért ne kaphatna.”

    „Jó dolog a gyerekek számára, akik szeretnének versenyezni, vagy azok számára, akik nem sokat tudnak a versenyzésről, hogy inspirálja őket.”

    Hamilton azonban nem görcsöl rá erre a lovagi címre.

    „Nem hiszem, hogy ez meg fog történni, de ez engem nem zavar. Az is megtisztelő, hogy egyáltalán megemlítették ezt az emberek” – mondta Hamilton.

    „Nem azzal telt az életem, hogy ezt hajkurászta. Ez nem olyasmi, amiről álmodozol, ahogy felnősz, de ha megtörténik, nem tudom, hogyan fogom kezelni.”

    „Álltam már Őfelsége, a királynő előtt korábban és hihetetlen volt. Ő igazán csodálatos.”

    Eddig olyan F1-es személyiségek kaptak lovagi címet, és ezzel Sir megnevezést, mint Jack Brabham, Frank Williams, Stirling Moss, Jackie Stewart és Patrick Head.

     

  • Norris: Mindenki irigy Hamilton győzelmeire

    Norris: Mindenki irigy Hamilton győzelmeire

    Lando Norris szerint a mezőny minden versenyzője irigy Lewis Hamiltonra a győzelmei miatt.

    A brit pilóta nemrég üzenetben kért bocsánatot a hatszoros világbajnoktól, ugyanis úgy ítélte meg, hogy a Portugál Nagydíj után tett nyilatkozta ‘buta volt és nemtörődöm‘. Abban a bizonyos interjúban a 20 éves pilóta azt mondta, hogy honfitársának ‘csak egy-két versenyzővel kell megküzdenie, és ennyi’. Ezen kívül még azt is hozzátette, hogy a 93. győzelemhez fűződő rekord számára semmit sem jelent, ugyanis azzal az autóval minden futamon nyernie kellene.

    Norris ugyanakkor elmondta, ő nagyon is szeretne azok közé tartozni, akikkel Hamiltonnak meg kell mérkőznie a győzelem érdekében.

    Viszont azt a kérdést már nem járta körül, hogy egy a kerék a kerék elleni küzdelemben ki verné meg a másikat, vagy épp egy ugyanolyan autóban ki lenne a jobb.

    ,,Erre nem tudok válaszolni addig, míg ez meg nem történik. Biztos vagyok benne, hogy a rajtrácson mindenki ezt akarná, ugyanis mindannyian tisztbán vagyunk azzal, hogy Lewis (Hamilton) talán az F1 legjobb pilótája. Mindenki féltékeny a pozíciójára, arra hogy megnyerte mindazt a sok versenyt. Mindenki szeretne ebbe a helyzetbe kerülni. Ugyanakkor ezt a kérdést nem lehet megválaszolni. Biztos, hogy valaki azt mondaná: „természetesen, én”, de én nem vagyok ilyen magabiztos srác. Egy nap talán kiderül. Nagyon szeretném azt, hogy ez megtörténjen.” – nyilatkozta Norris a brazil UOL oldalnak.

    A fiatal brit ismételten kihangsúlyozta, hogy nem tartozik a személyiségéhez az, hogy más versenyzők tekintélyét aláássa, ezért is kért bocsánatot, mikor átgondolta a dolgokat.

    ,,Úgy érzem, hogy próbálok kedves ember lenni és helyesen cselekedni. Én is vagyok mérges, csakúgy, mint mindenki. A rádióüzenetem (Strollról) annak az érzete volt, hogy jól akartam csinálni, pontot akartam szerezni a csapatnak, majd jött valaki és mindezt megakadályozta. Természetes az, hogy mérges voltam és mondtam, amit mondtam. Megértem azt, hogy az emberek dühösek rám, de biztos vagyok abban, hogy mindenki volt már mérges valakire az életében. Csak azért mert a TV-ben beszélek, az emberek kommentelnek és úgy tesznek, mintha ők szuperhősök lennének, és sosem mondanának ilyet. Viszont mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van. Az emberek úgy hiszik, hogy mi hősök vagyunk az F1-ben, és talán néhányunk az is. Ám én csak egy normális srác vagyok, aki dühös lesz amiatt, ha valaki elrontja a versenyét, és mérges, mikor az emberek olyan kommentek tesznek, amiket nem akar, hogy tegyenek.’

    Magyarázta a McLaren versenyzője, majd így folytatta:

    ,,Az a vasárnap, a Portugál Nagydíj után ,egyike volt azoknak a napoknak, mikor kommenteket olvastam. Mikor beszéltem (Hamiltonról), nem volt negatív gondolatom, és nem akartam megbántani senkit sem. Egyszerűen ez volt a véleményem. Néha mikor mondasz valamit, nem gondolsz arra, hogy az emberek ezt máshogy is értelmezhetik. Nekem nem voltak ilyen a szándékaim. Én egy kedves srác vagyok – próbálok az lenni – és nem szeretnék senki iránt gyűlöletet szítani. Lehet, hogy van olyan mikor haragszom valakire, de senkinek sem kívánok rosszat.” -tette hozzá Norris.

     

  • Team Quadrant néven indított e-sport csapatot Lando Norris

    Team Quadrant néven indított e-sport csapatot Lando Norris

    Lando Norris tegnap bejelentette, hogy négy társával e-sport csapatot indít.

    A 20 éves versenyző a tavaszi karanténidőszak alatt rengeteg követőre tett szert a közösségi médiás platformjain, ugyanis közvetítéseivel színesítette a Forma-1-et hiányoló közönség életét.

    A virtuális versenyek mellett, barátaival, illetve versenyzőtársaival próbáltak ki különféle játékokat, amiket a közönség nagyon pozitívan fogadott. A McLaren pilótája még a bajnokság megkezdése előtt kezdett el töprengeni a saját csapat dolgon, majd négy ismertebb streamerrel összefogva létrehozták a Quadrant nevezetű alakulatot.

    ,,A Quadrant egy olyan dolog, amit már régóta meg akartam valósítani. A karantén felgyorsította a dolgokat, ugyanis rengeteget streameltem online, így egyre jobban beleástam magam. Így ez arra sarkalt engem, hogy egy kicsit felgyorsítsam a dolgokat.” -nyilatkozta Norris a BBC-nek.

    A brit versenyző némileg arra az útra lépett, mint, Romain Grosjean, aki áprilisban indította el R8G Sim Racing csapatát. Ugyanakkor a Haas pilótája csak a versenyzésre koncentrál, míg Norris olyan alakulatot hozott létre, ami lefedheti az e-sport világ különböző megmérettetéseit is.

    ,,Meglehetősen kicsiben kezdünk, de természetesen az álmunk az, hogy ezt kiterjesszük, és egy olyan csapat legyünk, ami mindenütt ott lehet az e-sportban, és nem csak a versenyzésben. Bár a versenyzés áll a központban, és nagyobb szenvedéllyel is űzzük, mint a többi e-sportot, de remélhetőleg más kategóriákban és játékokban is tovább tudjuk majd vinni ezt az egészet.” -tette hozzá a McLaren versenyzője.

    Lando Norrison kívül a csapatban szerepel még Niran Yesufu, RiaBish, Aarav és Steve Alvarez Brown is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? Thank you for putting up with all of our trolling… was it all worth it? We can’t wait to show you everything we have planned ? ? #Quadrant

    Quadrant (@team_quadrant) által megosztott bejegyzés,

    A csapat első alakítása már meg is tekinthető a Quadrant Youtube csatornáján:

  • Norris elárulta, privát üzenetben is bocsánatot kért Hamiltontól

    Norris elárulta, privát üzenetben is bocsánatot kért Hamiltontól

    Lando Norris elmondta, hogy Lewis Hamiltonnak is küldött egy bocsánatkérő üzentet amellett, hogy nyilvánosan is elnézést kért a korábbi megjegyzéséért.

    A McLaren versenyzője a napokban kért bocsánatot Twitteren a korábbi nyilatkozata miatt. A 20 éves pilóta butának és nemtörődömnek titulálta magát, azért, amiért nem a megfelelő szavakat használta, mikor honfitárásról kérdezték. A britet ugyanis a futam után nem igazán kötötte le a hatszoros világbajnok rekorddöntögetése. Norris csak annyit mondott Hamilton eredményére, hogy azzal az autóval minden futamon nyernie kellene, és különben is a győzelem megszerzéséhez csak egy-két vetélytársat kell megvernie.

    Egy brit színésznő mindemellett rasszizmussal vádolta Norrist, ugyanis nem tetszett neki az, hogy nem közvetlenül Hamiltonnak lett címezve az a bizonyos bocsánatkérő üzenet. A tegnapi sajtótájékoztatón azonban a pilóta elárulta, hogy a hatszoros világbajnoknak is írt az ügy kapcsán:

    ,,A kommentek inkább Lewisról (Hamilton) szóltak és arról, hogy megszerezte a 92. győzelmét. Nagyon tisztelem is ezt, csak nem a megfelelő szavakat használtam abban a kontextusban. Bocsánatot kértem Lewistól, üzenetet írtam neki. Nem tudom, hogy volt-e tudomása akkor erről a megjegyzésről, viszont én nem akartam semmi rosszat mondani róla, vagy rossz fényben feltüntetni őt. Tisztelek mindent abban amit tett, amit elért. Ez hihetetlen és ehhez kétségem sem fér. Én viszont nem jól fogalmaztam meg azt, amit mondani akartam. Mondtam, amit mondta, bocsánatot kértem, és túl is léptem rajta.” – magyarázta a brit versenyző.

    A McLaren pilótája viszont kihangsúlyozta, senki sem kérte meg erre, és nem is sugallták neki a bocsánatkérést, ő maga döntött így.

    ,,Magamtól tettem ezt. Senki sem gyakorolt rám nyomást, senki sem mondta azt, hogy tegyem meg, sőt sokan észre sem vették. Reggel mikor felkeltem, és átnéztem a közösségi médiát, akkor láttam, hogy sokkal több a rossz komment, mint a jó, ezzel kapcsolatban. Sosem akartam azt, hogy ilyen rossz módon legyen ez a kontextusból kiemelve, különösen Lewis ellen. Láttam, hogy halad ez tovább, és rosszul éreztem magam, mert én nem vagyok ilyen, nem akartam megszégyeníteni senkit, vagy épp tiszteletlen lenni egy versenyzővel. Ezért reggel meghoztam azt a döntést, hogy kiposztolok egy bocsánatkérő tweetet. Ezzel párhuzamosan Lewisnak is írtam egy üzenetet azért, hogy rendbe tegyük a dolgokat.” – árulta el Norris.

  • Egy brit színésznő rasszizmussal vádolta Lando Norrist

    Egy brit színésznő rasszizmussal vádolta Lando Norrist

    Bocsánatkérése ellenére vádolta egy brit színésznő rasszizmussal Lando Norrist.

    A 20 éves versenyző Lance Strollt és Lewis Hamiltont találta meg a Portugál Nagydíj után. A kanadai pilóta kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nem tanul semmiből, míg a hatszoros világbajnokra a következőket mondta a 92. győzelme alkalmából:

    „Örülök neki, de semmi több. Számomra ez nem jelent semmit, de tényleg. Egy olyan autóban ül, amivel minden versenyt meg kellene nyernie. Egy-két pilótát kell csak legyőznie, és ennyi. Tisztelet jár neki, ugyanis azt csinálja, amit kell.”

    A McLaren versenyző azonban tegnap bocsánatot kért, ugyanis úgy érezte, hogy a futam után tett nyilatkozatai némi kívánni valót hagytak maguk után. A Twitteren azonban nem mindenki volt „elnéző” a brittel szemben. Egy londoni színésznő egyenesen rasszizmussal vádolta Norrist, amiért nem direkt Hamiltontól kért bocsánatot.

    ,,Közvetlen Lewistól (Hamilton) kérj bocsánatot. A rasszizmusod megmutatkozik.”

    A kommentre nagyon sok visszajelzés érkezett, rengetegen megvédték Norrist, míg az érintett inkább nem reagált a véleményre.