Címke: Lando Norris

  • Norris Ricciardo mellett is vezető szerepre tör a McLarennél

    Norris Ricciardo mellett is vezető szerepre tör a McLarennél

    Lando Norris meggyőzően teljesített első két Forma-1-es évében, egy igen erős csapattárs mellett is. Sőt többnyire gyorsabb is volt az időmérőkön Carlos Sainz-nál, aki idénre a Ferrarihoz igazolt. A spanyol helyére Daniel Ricciardo érkezik a Renault-tól. Az ifjú brit egyelőre nem tudja, mire számíthat az ausztráltól, de vezető szerepre törekszik csapaton belül.

    „Ez kicsit ugrás az ismeretlenbe, mert eddig egyetlen csapattársam volt a Forma-1-ben, nehéz megmondani, mire számíthatok valaki mástól” – szögezte le Norris a the-race.com hasábjain. „Láttam, hogy Carlos számos dolgot jobban csinál Danielnél, de valószínűleg sok olyan dolog is van, melyben Daniel a jobb. Más pilóta, de nem lesz tizedekkel gyorsabb Carlosnál. Sok dolog a tapasztalatából fog adódni, hiszen számos különböző csapatot megjárt a Forma-1-ben. Volt a Red Bullnál, akik futamgyőzelmeket is arattak mostanában.”

    Norris nem ragaszkodna a tanítvány szerepéhez a most már lassan veteránná váló Daniel Ricciardo mellett: „Sokkal jobban tudom irányítani a saját beszélgetéseimet, vezető szerepet tudok játszani a döntésekben és a jövőbeli projektekben.”

  • Időnként volt feszültség Norris és Sainz között

    Időnként volt feszültség Norris és Sainz között

    Carlos Sainz és Lando Norris két évig voltak csapattársak a McLarennél, ahol nagyon szoros barátságot alakítottak ki egymással, ami a bromance néven híresült el.

    A spanyol azonban átigazolt a rivális Ferrari gárdájához, így a páros szétvált. Lando Norris pedig kettejük kapcsolatáról mesélt a motorsport-total.com-nak, ahol elmondta, hogy a látszat ellenére nem volt mindig meghitt és a barátságos a hangulat kettejük között.

    „A csapattársak között mindig van feszültség, még hogy ha ez nincs is kimondva. Néha megpróbálják elrejteni ezt a feszültséget, ahogy azt tettük mi is Sainz-cal. Időnként előfordult, hogy utáltuk egymást. Nem akarsz engedni a csapattársadnak és nem akarsz rossz arcnak tűnni mellette, de a legutolsó, amit szeretnél az az, hogy kikapj tőle.” – magyarázta Norris.

    „Még ha sikerül is mosolyt erőltetned az arcodra, mélyen belül nagyon fáj és utálod a másik embert, csak azért mert annyira gyors, nem tudod felvenni vele a versenyt. Korábban sosem beszéltem még vele, nem ismertem őt, de hamar barátokká váltunk a pályán kívül. A pályán azonban riválisok vagyunk. Előrébb akartuk juttatni a csapatot, futamokat szerettünk volna nyerni. Mindketten ambiciózusok voltunk és ez remekül működött. Tökéletes kombinációt alkottunk.” – tette hozzá a brit.

  • Piquet két napra kórházba került a koronavírus miatt!

    Piquet két napra kórházba került a koronavírus miatt!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Nelson Piquet is két napra kórházba került, a COVID-19 miatt, ahogy sokan mások is, a jelenlegi mezőnyből. Ezúttal az érintett nem dubajozott, de a háromszoros világbajnok szintén elkapta a koronavírust.

    A 68 éves háromszoros világbajnok két éjszakét tőltött Brazíliában a kórházban a múlt héten amikor megfertőződött, tudta meg a Motorsport-Total.com. Azóta már kiengedték az intézményből. Annak ellenére, hogy kórházba került, Piquetnek csak enyhébb tünetei voltak. Ugyanakkor a kora és a 2013-as szívműtéte miatt Nelson a legveszélyeztetettebbek csoportjába tartozik.

    A jelenlegi 20 fős F1-es mezőnyből öten valamikor már voltak koronavírusosak. Legutóbb Charles Leclerc és Lando Norris fertőződtek meg, Lewis Hamilton, Lance Stroll és Sergio Perez korábban produkáltak pozitív teszteredményt.

  • Ricciardo: Ocon kicsit olyan fiatal versenyző, mint Max!

    Ricciardo: Ocon kicsit olyan fiatal versenyző, mint Max!

    Daniel Ricciardo könnyedén Esteban Ocon fölé tudott kerekedni a 2020-as párharcukban, de arra is képes volt, hogy tanuljon, a fiatal francia csapattársától. A Fomra-1 fiatal generációja arra kényszeríti őt, hogy tovább fejlessze magát. Az ausztrál versenyző az F1.com-nak nyilatkozott:

    „Mindig is élveztem ha egy új csapattárs ellen harcolhatok. Az sem titok, hogy ők az elsődleges ellenfeleid. Mindig ezek a srácok azok, akiket legbelül le akarunk győzni, hiszen velük legkiegyenlítettebb a verseny.”

    Ricciardo több szezont is eltöltött Max Verstappennel, de Nico Hülkenberg, Esteban Ocon és Lando Norris mellett három egymást követő évben mindig új csapattársat kapott az elmúlt időszakban. A négyből három név nagyon fiatal, és viszonylag tapasztalatlanok, de emiatt Ricciardo csak még jobban kell hogy nyomja a gázt. Így beszélt róluk:

    Ocon egy fiatal, még éhes srác, aki felfelé törekszik, ebben is hasonlít némileg Max Verstappenre. Remek lehetőség volt ez nekem megtanulni és megérteni, hogy a fiatal generáció miképp van bekötve. Azt hiszem, hogy látható náluk az, hogy milyen gyorsan tanulnak. Amikor kimegyek egy gyors körre, és nyomom neki, akkor már a következő edzésen, vagy akár a következő körben ők is megcsinálják ezt, amit én szeretek. Jó, ha a sarkamra lépnek, mivel ez arra kényszerít, hogy még jobbá váljak.”

  • Norris elmondta, hogyan tudott fejlődni a futamokon

    Norris elmondta, hogyan tudott fejlődni a futamokon

    Lando Norris a 2020-as futamteljesítményét taglalta, illetve elmagyarázta, miben tudott fejlődni első évéhez képest.

    Az év 17 futamából 13-on került be a legjobb tízbe, illetve egyszer a dobogót is sikerült elcsípnie, rögtön a legelső fordulóban.

    „A versenyteljesítmény volt az egyik terület, melyen a legtöbbet dolgoztam a tél során, mert rájöttem, hogy az volt az egyik gyengém” – szögezte le a McLaren fiatalja. „Nagyon sok időt töltöttem el vele, beleástam magam az adatokba. Sok dolognak össze kell állnia, hogy egy jó versenyt fuss. Szóval rengeteg időt fektettem bele, és az év alatt egyértelműen erősebb lettem ilyen téren, de még vannak területek, ahol jobbnak kell lennem.”

    Ezek mellett Norris megfontoltabb döntéseket is hozott az autóban ülve.

    „Szóval sokkal több önbizalommal elmondhatom, hogy jobb munkát végzek a versenyeken, többet kihozva az autóból olyan pozíciókban vagyok, ahol lenni tudok. Simán bukhattam volna a Bahreini Nagydíjon megszerzett negyedik helyet is. Könnyedén ütközhettem volna a rajtnál, majd rögtön kiestem volna. Jobb döntéseket hozok, melyek kifizetődnek, és a verseny végén jobb eredményekhez vezetnek.”

    A McLaren versenyzője egyébként jelenleg Dubajban van elkülönítve, miután elkapta a koronavírust.

  • Sainz: Jobban élveztem a versenyzést a McLarennél, mint eddig bármikor

    Sainz: Jobban élveztem a versenyzést a McLarennél, mint eddig bármikor

    Carlos Sainz az idei szezon kezdetével már a Ferrari csapatát fogja erősíteni, a McLarennél eltöltött két éve után.

    A spanyol most erről az időszakról beszélt, melynek során legjobb eredményét a tavalyi Olasz Nagydíjon érte el, ahol második lett Gasly mögött.

    „Rengeteg jó barátot hagyok hátra, olyan embereket, akikkel jobban imádtam a versenyzést, mint valaha” – idézi őt a Motorsport-Total.com. „Ennek a pilótára gyakorolt hatását nem lehet alábecsülni.”

    „Sosem volt még ilyen biztosság a karrieremben” – utalt két éves szerződésére a spanyol. „Emiatt nem éreztem azt, hogy egy időmérő is befolyásolhatja a pályafutásomat. Amikor két egymás utáni versenyen baleseteztem, még akkor sem éreztem volna, hogy nő a nyomás. Sosem éreztem, hogy kell az eredmény.”

    Remek emlékekkel búcsúzik Sainz, akit a McLaren is méltóan búcsúztatott.

    „Gyönyörű előzési manőverek és remek kvalifikációk, de sok kamerán kívüli pillanat is volt. Sok nevetés, sok jó hangulatú vacsora, és vicces emlékek Landóval” – lelkendezett. „A McLarennél eltöltött időm alatt elértem a legjobb önmagam. Sikerült jobb teljesítményt és egy kicsit több elégedettséget elérni a Forma-1-ben. Most már készen állok a következő kihívásra a Ferrarinál, de ez a két év mindig különleges lesz számomra.”

  • Elkapta a koronavírust a Dubajban nyaraló Lando Norris

    Elkapta a koronavírust a Dubajban nyaraló Lando Norris

    Lando Norris a közösségi médiás felületén tudatta, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje.

    A karácsonyi szünetben még a bátya által feltöltött Insta sztorikon láthatta a nagyközönség a brit pilótát, ugyanis Oliver Norris új kutyája, Uno igazán „megfuttatta” a 21 éves versenyzőt. Azután a szilvesztert a barátaival és testvérével Dubajban töltötte Norris, ám a kiruccanás alkalmával a koronavírust is sikerült megszereznie.

    A Twitter oldalán a versenyző elárulta, hogy tegnap, mikor észrevette, hogy a szaglása és az ízérzékelői „felmondták a szolgálatot”, azonnal karanténba vonult, majd értesítette a vele lévőket, hogy ők is tegyenek így.

    ,,Sziasztok, remélem, mindannyian jól vagytok.

    Tegnap elvesztettem az ízérzékelésemet és a szaglásomat, így azonnal önkéntes karanténba vonultam, és csináltattam egy tesztet. Pozitív lett, így mindenkinek azt mondtam, akivel kapcsolatba kerültem, hogy vonuljon karanténba a következő 14 napra. Jól érzem magam, és nincs más tünetem, csak tudatni akartam ezt veletek. Vigyázzatok magatokra.”

    A McLaren a következő közleményben reagált Norris megbetegedésére:

    ,,A McLaren megerősíti, hogy Lando Norris tegnapi Covid-19 tesztje pozitív lett Dubajban, ahol is jelenleg a nyaralását tölti a tervezett edzőtábor előtt. Miután felfedezte, hogy elvesztette az ízlelését és a szaglását, azonnal teszteltette magát és informálta a csapatot. A helyi szabályok értelmében mostantól 14 napig karanténban lesz a hotelben. Jelenleg jól érzi magát, és más tünete nincsen.”

  • Brown: Norris igazán valódi és hiteles személy

    Brown: Norris igazán valódi és hiteles személy

    A McLaren jó évet zárt 2020-ban, harmadik helyen zártak a bajnokságban.

    2021-ben pedig lesznek változások a csapatnál. Újra Mercedes motor hajtja majd autóikat, és egyik versenyzőjüket is új váltja. Carlos Sainz a Ferrarihoz igazolt, így idén már Daniel Ricciardo lesz Lando Norris csapattársa.

    A mindig humorizáló Norrisszal egyébként nagyon elégedett a csapat, beleértve az ügyvezető igazgatót, Zak Brownt is.

    „Beszéltem valakivel reggel Landoról és azt kérdezték – mivel csak a közösségi médiából ismerik -, hogy ő tényleg ilyen-e.” – mondta Brown az Autosport.comnak. Valóban ilyen Carlosszal? Mindkét versenyzőnk olyan, amilyennek látjátok.”

    „Szerintem ez az egyik oka annak, hogy miért lettek olyan népszerűek, és miért olyan népszerű Lando. Minden, amit láttok tőle, az ő. Ő ilyen, valódi, hiteles.”

    De emellett szakmailag is dicséret illeti a fiatal Norrist.

    „Nagyon jó, ha van valaki, aki kiemeli a kérdéseket és a tennivalókat, és ezt nagyon hitelesen teszi. Szerintem ez nagyon fontos.”

    „Szerintem Lando amolyan friss levegő a sport számára, és élvezetes ezt nézni.”

    „Ő valójában egy viszonylag félszeg személy, de ez nem érződik a közösségi médiában.”

    „Ő nagyon valódi. Szerintem nagyon kényelmesen érzi magát ebben a környezetben.”

  • A McLaren kész alkalmazkodni az új pilótapároshoz

    A McLaren kész alkalmazkodni az új pilótapároshoz

    A McLaren úgy véli, némileg dolgozni kell majd azon, hogy ismét megfelelő legyen az együttműködés csapaton belül.

    Ez már remekül működött Carlos Sainz és Lando Norris között, Sainz helyére azonban jövőre már Daniel Ricciardo érkezik.

    Az elmúlt két évben mutatott fejlődésben a McLarennél fontos szerepe volt annak is, hogy versenyzőik nem rivalizáltak, hanem barátok voltak, és jól tudtak együtt dolgozni. A cél az, hogy így tudjon Norris és Ricciardo is együttműködni.

    „Az én meglátásom szerint ez a legfontosabb, hogy megőrizzük azokat a feltételeket, melyeket azért hoztunk létre, hogy biztosítsuk Carlos és Lando között a magas szintű együttműködést” – mondta a McLaren Racing igazgatója, Andrea Stella.

    „De nem csak e feltételek megőrzéséről van szó, talán alakítanunk is kell rajtuk. Daniel nem Carlos, és más lesz a kapcsolata Landóval.”

    „Talán hasonló lesz, de nem ugyanolyan, és ezt figyelembe kell vennünk és alkalmazkodnunk kell, a normák fenntartása érdekében.”

    Mindemellett Stella szerint a McLarené lesz 2021-ben a legizgalmasabb versenyzőpáros.

    „Miután két évet töltött az F1-ben és pariban volt Carlosszal, Lando megmutatta, hogy minden tulajdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy top versenyző legyen a sportban” – mondta Stella.

    „Nagyon izgalmas, és versenyképes pilótafelállással vágunk neki 2021-nek.”

    A McLaren technikai igazgatója, James Key már dolgozott korábban Ricciardóval, a Toro Rossónál.

    „Ő egy kiváló versenyző a közös munkára” – mondta Key. „Rengeteg tapasztalatot és tudást halmozott fel, mióta utoljára együtt dolgoztam vele, szóval arra számítok, hogy azóta több lépéssel előrébb jár, mint járt akkor.”

    „Bizonyított futamgyőztesként érkezik, és olyan versenyzőként, aki abszolút egy szinten van a legjobb versenyzőkkel.”

    „Daniellel könnyű kijönni, de ugyanakkor ő nagyon elszánt és pozitívan hat minden csapatra.”

    „Nagyszerű referencia lesz számunkra, és Landóval együtt egyik legerősebb pilótapárosunk lesz a paddockban.”

  • Lando Norris egy rajongójának áldozata lett!

    Lando Norris egy rajongójának áldozata lett!

    Ellentmondást nem tűrő, vérbeli rajongóval találta szemben magát Lando Norris, karácsonykor.

    Ez a rajongó szőrös, négy lábú, és az Uno névre hallgat.

    Lando karácsonyi posztján már feltűnt az eb, később azonban bátyja tett közzé kompromittáló felvételeket róluk.

    Lando igazi küzdelembe keveredett karácsony alkalmából, méghozzá Uno kutyával. Uno „földre terítette” a versenyzőt, cibálta és harapdálta, persze játékból, és mentségére szóljon, hogy Lando direkt incselkedett vele. Ennek az lett az eredménye, hogy folyamatosan csak a vihogó jajgatás hallatszik. 😀

    Az összefűzött felvételeken jól látni, hogy Lando pulóverénekhátulján egyre nagyobb lyuk éktelenkedik.

    Itt egyben megnézhetitek az ütközet jeleneteit:

    ” alt=”” aria-hidden=”true” />