Címke: Lando Norris

  • Valentin-nap után érkezik a McLaren új konstrukciója!

    Valentin-nap után érkezik a McLaren új konstrukciója!

    A McLaren elárulta mikor mutatják be a 2021-es konstrukciójukat.

    Tavaly év végén még a konstruktőri harmadik helynek örülhetett az istálló, ma már azonban az új autó körül forog a gondolatuk, ugyanis 18 nap múlva bemutatják azt a nagy közönségnek.

    Több változás is történt a britek háza táján, ugyanis nemcsak új versenyzőt, hanem új erőforrást is köszönthetnek a köreikben. Daniel Ricciardo ezen az estén fog hivatalosan is bemutatkozni, csakúgy, mint a Mercedes motor a konstrukcióban. Az ausztrál pilóta mellett természetesen a harmadik évét megkezdő Lando Norris is fel fog tűnni.

    Az eseményt az alakulat főhadiszállásán, a McLaren Technology Centerben fogják megtartani, február 15-én, 20:00-kor. A bemutatót brit közönség a Sky Sport-on is figyelemmel kísérheti.

     

  • Norris: Nagyot kell előre lépnünk, ha az Aston Martinnal akarunk csatázni

    Norris: Nagyot kell előre lépnünk, ha az Aston Martinnal akarunk csatázni

    Lando Norris úgy érzi, hogy nagyot kell előre lépniük ahhoz, hogy az idei szezonban az Aston Martinnal harcoljanak.

    Tavaly nagy csata alakult ki a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért, ugyanis a Racing Point mellett, a McLaren és a Renault is bejelentkezett a pozícióért. Végül az szezonzárón a wokingi csapat nevethetett, ugyanis nekik sikerült az áhított pozíciót elérniük.

    Idén már Mercedes motorral a hátuk mögött kell neki vágniuk a viadalnak, ám a csapat 21 éves pilótája szerint sokat kell fejlődniük ahhoz, ha tartani akarják a lépést az Aston Martinnal.

    ,,Az év elején nagyon jó volt az autónk, de összességében a Racing Pointé volt a harmadik – néha második – legerősebb konstrukció. Egy kicsit meglepetés szerű volt az, hogy velünk versenyeztek a helyezésekért a konstruktőri bajnokságban. Úgy vélem, hogy büszkék lehetünk, ugyanis ők gyorsabbak voltak nálunk, ha a szezon egészét vizsgáljuk. Vannak bizonyos pályák és versenyek, ahol egy csapat ki tud emelkedni, viszont ha folyamatosan versenyben szeretnénk lenni a Racing Pointtal (Aston Martin), akkor kell egy nagy lépést tennünk. A Mercedes motor ugyan jó kezdet, ám nem fog mindent megoldani. Nem fogunk minden versenyen a dobogós helyezésekért küzdeni. Magának az autónak is van még hova fejlődnie, valamint nekünk, csapatként is. Kezdve attól, hogyan tervezzünk meg a dolgokat, egészen a bokszkiállásokig, és a konstrukció teljes filozófiájáig. Folyamatos fejlesztések kellenek.” – nyilatkozta Norris a Racingnews365.com-nak.

    A Renault erőforrása ugyan jól muzsikált a McLarenben az elmúlt két évben, ám voltak olyan futamok, ahol a riválisokhoz képest szenvedtek, így nem sikerült konstant teljesítményt nyújtaniuk. A brit pilóta szerint a németek hajtásláncával és új csapattársával ez a gond javulhat:

    ,,Tudtunk fejlődni az elmúlt két évben, ám mi azt a fázist szeretnénk elérni, ahol is minden egyes versenyhétvégén magabiztosan a negyedik vagy talán a harmadik erő lehetünk, nem pedig néha ötödik vagy hatodik. Ebben a legjobb a Mercedes vagy épp a Red Bull. Minden egyes hétvégén képesek ugyanúgy teljesíteni. Ezt próbáljuk mi is elérni, ugyanis ezáltal kaphatunk sok pontot a konstruktőri bajnokságban. Továbbá nem fogunk csak egy futamos hősöknek tűnni. A Mercedesszel és Daniellel (Ricciardo) előre léphetünk, ám még sok dologban kell fejlődnünk csapatként.” – zárta gondolatmenetét Norris.

  • Brown szerint keményen fog küzdeni egymással Ricciardo és Norris

    Brown szerint keményen fog küzdeni egymással Ricciardo és Norris

    Zak Brown úgy véli, hogy Lando Norris tovább fogja folytatnia a fejlődését, ezen felül  Daniel Ricciardóval kemény párharc elé nézhet majd.

    Miután Carlos Sainz elfogadta a Ferrari ajánlatát, a McLaren úgy döntött, hogy az ausztrál versenyzőt szerződteti a helyére. Így a 31 éves pilóta az épp motort váltó wokingi alakulatnál csillogtathatja meg újfent tudását, miközben fiatal csapattársa révén nem lesz könnyű feladata.

    James Key ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy elégedettek Norrisszal, azonban hozzátette, hogy azért többet is várnak már el tőle:

    ,,Megmutatta azt, hogy mennyire érett, mivel nem követte el azokat az újonc hibákat, amikre azért számítani lehet. Ezen felül azt is szemléltette, hogy meg van a sebessége. Ám azt kértük tőle, hogy az elkövetkezendőkben egy kicsit agresszívabban lépjen fel a pályán.” – magyarázta a McLaren technikai igazgatója.

    Brown azon felül, hogy a 21 éves pilótát és fejlődését dicsérte, arra számít, hogy a rangidős Ricciardóval keményen fogják egymás hajtani a jobb eredmény felé:

    ,,Ebben az évben kezdi meg a harmadik F1-es szezonját, ezért úgy vélem, hogy itt az ideje annak, hogy ne tekintsük őt újoncnak.  Úgy vélem, hogy Lando kiváló munkát végzett. Ha megnézzük azt, hogy már az első éve után mit kértünk tőle, akkor megállapíthatjuk, hogy remek éve volt. Lando nem olyan tapasztalt versenyző, mint Daniel, ám ennek ellenére arra számítok, hogy keményen fogják egymást előre nyomni. Véleményem szerint Lando tovább tudja majd folytatni a fejlődését, egy olyan csapattárs mellet, mint amilyen Daniel lesz.” – nyilatkozta  a Car and Drive-nak Brown.

     

  • Norris idén még jobban belevetné magát a vezetői szerepkörbe

    Norris idén még jobban belevetné magát a vezetői szerepkörbe

    Mivel Daniel Ricciardo révén új pilóta érkezik a McLarenbe, Lando Norris inkább vezetővé válna a csapaton belül.

    2019-ben új pilótapárossal vágott neki a McLaren az évnek, ugyanis a Renault-tól távozó Carlos Sainz és az újonc fiatal brit mellett tették le a voksukat. Mivel a spanyol volt a tapasztaltabb, általában ő volt a szószóló a megbeszéléseken és a fejlesztésekkel kapcsolatos kérdéskörökben.

    Azonban a 26 éves versenyző úgy döntött, hogy a Ferrarihoz igazol, így a wokingi csapatnak új pilóta után kellett néznie. A választásuk az ausztrálra esett, aki szintén több évet lehúzott már a Forma-1-be. Ám a McLarennél Norris lesz a „rangidős”, hiszen harmadik évét kezdheti meg a csapatnál, míg Ricciardo „új fiúként” érkezik meg. Épp ezért a brit azt reméli, hogy inkább ő lesz az, aki átveszi majd a vezetőszerepet.

    ,,Az elmúlt évben voltak olyan alkalmak – inkább a szezon középső és utolsó szakaszában – mikor nagyjából átvettem ezt a feladatot. Sokkal több olyan megbeszélés volt, amit én vezettem Carlos (Sainz) helyett, és inkább olyan irányba vittük az autót, amibe én szerettem volna a jövőre gondolva. Nyilvánvalóan sok olyan találkozó volt, amin Carlos nem vehetett részt. Mikor a 2021-es és 2022-es évet érintő dolgokról beszéltünk, akkor őt azért nem vontuk be, mert tudtuk, hogy egy másik csapat tagja lesz. Épp ezért úgy vélem, hogy idén több olyan alkalom lesz, mikor egy kicsit én vezetem a megbeszéléseket, és előhozom az ötleteimet és felhasználom a McLarennel töltött munkatapasztalatomat.” – nyilatkozta Norris a GPfans.com-nak.

    Ricciardo az elmúlt évek során nagyszerű teljesítményt nyújtott, így sokan úgy vélik, hogy ő lesz az erősebb pilóta a wokingi gárdánál. Ugyanakkor a 21 éves versenyző szerint előnnyel járhat az a tény, hogy ő már ismeri a McLarent, és ezzel némileg kompenzálhatja a tapasztalatbeli különbségeket.

    ,,Ennek két oldala van. Ott az a srác, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezik, és azt a tudást aminek birtokában van, szeretné megosztani azzal a csapattal amibe megérkezik. Ugyanakkor itt vagyok én, aki jobban ismeri a csapat működését, és tudja, hogy min mentek keresztül az elmúlt 3-4 évben, tudja, mire képes az autó és azt milyen irányokba mozdulunk el egy hétvégén. Lesznek olyan dolgok tehát, amit Daniel (Ricciardo) nem fog tudni, így a kettőnk ötleteinek keveréke és útmutatása fog megvalósulni.”

     

  • A McLaren hálás a Mercedesnek: Szuper profik, igazán lenyűgöző

    A McLaren hálás a Mercedesnek: Szuper profik, igazán lenyűgöző

    A McLaren odáig van a Mercedes mérnökeinek a téli szünet alatt elvégzett munkája miatt. A következő szezontól már a wokingiak is a német gyártó motorjait használják újra, és az eddigi együttműködéssel elégedett Andreas Seidl, aki ennek hangot adott a héten.

    A koronavírus brit változatának a terjedése nem feltétlenül okoz problémát a McLaren ottani gyárában, amiről ennyit mondott a csapatfőnök:

    „Teljesen időben vagyunk, még úgy is, hogy nekünk a Mercedesszel lett egy teljesen új erőforrás beszállítónk. Ez sok munkát jelent az autónk hátulján.”

    Tehát extra munkával jár nekik az idei felkészülés, de a kapcsolat a Mercedes srácaival remek. Seidl nagyon elégedett a brixworthi technikusokkal, és ezt el is mondta az F1-insidernek:

    „Szuper professzionális az, ahogyan dolgoznak. Igazán lenyűgöző.”

    Az a mondás most, hogy a Renaulthoz képest a Mercedesre váltás körönként három-négy tizedet jelenthet majd. A német szakember azonban óvatosan fogalmaz ezzel kapcsolatban:

    „Végeredményben úgysem tudod azt, hogy hol állsz, az első tesztnapig. Papíron úgy néz ki, hogy erősebbek leszünk. Az is igaz, hogy mondhatjuk, versenyzői téren is fejlődtünk. Lando Norris egy évvel tapasztaltabb lett, Daniel Ricciardo személyében pedig olyan pilótánk van, aki már bizonyította, hogy tud versenyeket nyerni.”

  • Amikor azt hiszed, hogy a McLaren QR-kódjából majd jól kiolvasol mindent

    Amikor azt hiszed, hogy a McLaren QR-kódjából majd jól kiolvasol mindent

    Gőzerővel készül a McLaren idei versenygépe, amely már 35M típusszámot kapta, utalván ezzel is az idén újrakezdődő Mercedes frigyre. Az már látszik, hogy a festés alapjaiban nem változik, és nyilván lesznek érkező és távozó támogatóik is.

    Ilyenkor már a legtöbb csapat valamit enged mutatni az autójából is, részleteket legalább, noha tudjuk, hogy alapvetően látványos különbségek nem igazán lesznek a tavalyi és a 2021-es autók között technikai értelemben. A wokingiak lutriznak leginkább, mivel nekik még egy olyan hibridmotort is be kell építeniük, amihez csak hasonlójuk volt, utoljára 2014-ben.

    A mai kis részletük már a cockpitben készült, az első számú vázból, ami látható a kis matricán is. Ezen azonban van egy QR kód is, így a rutinosabbak feltehetően rögtön elő is kapták a telefonjukat, és beszkennelték azt, hogy ugyan milyen linkre vezet…

    Mi sem áruljuk el, jót röhögtünk, Lando Norrist vádoljuk ezzel a poénnal.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

  • Koronavírus fertőzése után hazatér Norris az Egyesült Királyságba

    Koronavírus fertőzése után hazatér Norris az Egyesült Királyságba

    Lando Norris most már újra hazatérhet a hazájába. A brit pilóta megfertőződött a koronavírussal, de most, hogy mér lejárt a karanténban kötelezően eltöltött ideje, és jobban is érzi magát, hazarepülhet.

    Norris és csapata január 5-én jelentették be, hogy elkapta a koronavírust. A McLaren versenyzője Dubajban volt szabadságon a barátaival, és ott fertőződött meg a COVID-19-cel. Lance Stroll, Sergio Perez és Lewis Hamilton után ő volt a negyedik pilóta, aki átesett ezen. Nem sokkal később azt is bejelentették, hogy Charles Leclerc is megfertőződött.

    A gond az volt Norrisnál, hogy a pozitív tesztje miatt nem repülhetett vissza Angliába. A brit ezért kénytelen volt tovább időzni Dubajban, de karanténban. Ez az időszak azonban lejárt, és a McLaren egyik szóvivője megerősítette a Crash.net-nek, hogy a versenyzőjük hazatérhet. Hétfőn járt le a karantén időszak, és a szóvivő szerint a versenyző aki még a szaglását is elvesztette ideiglenesen, most már jól van. A héten már haza is repül.

  • Norris szerint a Mercedes motor jobban muzsikálhat majd a McLarenben

    Norris szerint a Mercedes motor jobban muzsikálhat majd a McLarenben

    Lando Norris úgy véli, hogy a Mercedes erőforrása sokkal jobban feküdhet a McLarennek, mint a korábban használt Renault motor.

    2014-ben búcsúzott el egymástól a brit és a német gárda, ugyanis a wokingiak a Hondával próbálták újraalkotni az egykori sikeres periódusukat. A vártnál viszont sokkal több problémába ütköztek, majd végül 2017-ben úgy döntöttek, hogy véget vetnek a közös sikertelenségnek. Ezután a McLaren három évig a francia gyártó motorjait alkalmazta autóiban. 2019 szeptemberében viszont bejelentették, hogy újjá élesztik az Ezüst Nyilakkal a kapcsolatukat, így 2021-ben már ismét a csillagosok hajtásláncával felszerelkezve vágnak neki a viadalnak.

    A 21 éves pilóta ugyanakkor nem számít problémákra az átállás kapcsán, sőt inkább a teljesítménybeli különbség lebeg már a szeme előtt:

    ,,Mindent összevetve ez egy jobb csomag. Erősebb, és lekopogom, hogy megbízhatóbb is. Egy kissé könnyebben integrálható, és összességében sok pozitívummal jár. Nem vagyok túl jártas a témában, így akadhat pár negatív aspektusa is az egésznek. Megmaradt a jó kapcsolatunk a Renault-val, ezért az átállás gördülékenyen ment, viszont ezután sok újdonsággal nézünk szembe. Biztos vagyok abban, hogy lesznek olyan dolgok, amiket még meg kell értenünk, amik nem lesznek olyan természetesek a szerelőknek és a mérnököknek. Ugyanakkor nagyszerű munkát fognak végezni az átállással kapcsolatban. Lesznek tehát kissé trükkösebb dolgok, ám csomagként jobbnak kell lennie. Ez magabiztosságot ad nekünk és egy kicsit közelebb is vihet az élen lévőkhöz.” -nyilatkozta Norris.

    A McLaren tavaly kétszer állhatott fel a dobogóra, és hosszú idő után újra megszerezte a konstruktőri tabella harmadik pozícióját. Ugyanakkor a brit pilóta felfedte, hogy a 2020-as autóval kapcsoltban voltak olyan dolgok, amiknek megértései nehézséget okoztak a számára, és ezek többsége a 2021-es MCL35M-ben is felelhetőek lesznek. Ám erre inkább lehetőségként tekint, hiszen így jobban megérthetik a konstrukciót, és még erősebb teljesítményt sajtolhatnak ki belőle:

    ,,Trükkös autónk van, így a pozitívumok és a negatívumok miatt még van min dolgoznunk a következő szezonig. Úgy vélem, hogy a negatív avagy rossz dolgokban jó az, hogy lehet rajtuk munkálkodni, és meg lehet próbálni pozitívummá alakítani őket, ami mentén az autó gyorsabb lehet. Ez tehát jó. Nem arról van szó, hogy van egy csodálatosan lassú autónk és nem tudjuk, hogyan dolgozzunk rajta. Szerintem tudjuk azt, hogy mely területeken kell munkálkodnunk. Ám nehéz ezeket a dolgokat csak úgy kiaknázni. Valószínűleg azért van az, hogy két-három éve a csapatok nagyon hasonló szinten vannak – kivéve a Ferrarit. Ugyanakkor hiába fektetsz bele sok pénzt, a mérnököknek nem olyan könnyű megtalálni azokat a dolgokat, amik akár milliméternyi különbségeket hozhatnak. Szorosan együttműködve dolgozunk a gyárral, az aero részleggel és a többiekkel. A létesítményben mindenki folytatja a kemény munkát és próbálja fejleszteni az autót a következő évadra.” -tette hozzá Norris.

     

  • Sainz a Ferrarinál is jóban lenne a csapattársával

    Sainz a Ferrarinál is jóban lenne a csapattársával

    Carlos Sainz távozott a McLarentől, és idéntől a Ferrari csapatát erősíti. A wokingi alakulatnál remek szezont futott, harmadikak lettek a konstruktőri bajnokságban, de kisebb nehézségektől eltekintve jó kapcsolata volt a csapattársával is. Hasonlóakban reménykedik a Scuderiánál.

    „Nyilvánvalóan remek volt a kapcsolatom Landóval, nagyon élveztem” – nyilatkozta a spanyol előző csapatáról. „Attól a pillanattól kezdve, ahogy találkoztunk, kölcsönösen jó érzésünk volt, ezt pedig sikerült egy nagyon egészséges és versenyképes kapcsolattá alakítani a pályán is. Szerintem ez sokat segített a csapatnak előrelépni.”

    „Pontosan ez az, amit át akarok vinni a Ferrarihoz is” – tért rá a jövőre. „Mindig jól kijöttem a csapatársakkal, sosem volt ez probléma számomra. Már most is nagyon jól kijövök Charles-szal, biztos vagyok benne, hogy vele is kiépíthetek egy remek kapcsolatot.”

  • Norris elmagyarázta miért nincs már annyi vicces posztja

    Norris elmagyarázta miért nincs már annyi vicces posztja

    Lando Norris elmondta, a vicces posztjai miatt sokan azt hitték, hogy nem veszi komolyan a munkáját.

    A brit versenyző már a Forma-1 előtt is kitűnt azzal, hogy egy-egy humoros bejegyzéssel színesítette azokat a felületeket, amiket aktívan használt. Ezen szokásán akkor sem változtatott, mikor bekerült a Forma-1-be, ám a második szezonjában már csökkentette az ilyen tartalmakat.

    A McLaren pilótája ugyanis jó párszor megkapta azt, hogy nem veszi túl komolyan a dolgokat, és ezért teljesít olykor-olykor rosszabbul.

    ,,Összességében mondhatom azt, hogy ritkábban és kevesebbszer posztolok vicces dolgokat. A legtöbbször ezek a tartalmak a verseny után kerültek fel. Amikor nehezebb napom volt (2019-ben), akkor mindig egy kicsit elvicceltem ezt a közösségi médiában a bejegyzéseimmel. Tavaly viszont néha csak annyit írtam, hogy ‘nehéz nap volt az irodában, de leszegett fejjel várom a következőt’. Ennyire egyszerű, viszont korábban is pontosan ezt csináltam. Elmentem a gyárba és a következő versenyre koncentráltam, majd megpróbáltam rájönni arra, hogy mi sült el balul. Csak posztoltam valami vicceset is róla. Az emberek nagyon szerették, de ugyanakkor azt gondolták: ‘oh, ő nem csinál semmit, és azért nem szerepel annyira jól, mert elvicceli.’ Az élet és a közösségi média viszont már csak ilyen, az emberek ezt a képet festik le rólad.” – magyarázta Norris a Motorsport.com-nak.

    A 21 éves pilóta 2020-ban állhatott fel először a dobogóra Ausztriában. A nem szokványos szezon során majdnem dupla annyi pontot szerzett, mint bemutatkozó évében, ami hozzásegítette a McLarent ahhoz, hogy megszerezzék a tabella harmadik pozícióját.

    Norris ugyanakkor elárulta, hogy még mindig kap olyan visszajelzéseket, amik szerint nem dolgozik elég keményen. Ám számára az a fontos, hogy a csapata pontosan tudja, mennyit tesz bele ebbe az egészbe.

    ,,Még mindig kapok olyan dolgokat az emberektől, hogy túlságosan komolytalan vagyok, ezért nem dolgozom eléggé, és így tovább. Ám a csapatnál az emberek tudják azt amit én, és nekem az ő véleményük a mérvadó. Egyszerűen csak ennyi, viszont a paddockban még mindig az vagyok aki voltam és kimondom amit kimondok. Azért nevetek a vicceken, mert szórakoztatónak találom őket. Nem akarom másnak mutatni magam, mint aki vagyok.”