Alan Jones szerint ha Daniel Ricciardo nem kapja össze magát, akkor Lando Norris továbbra is fölényben lesz.
Az ausztrál versenyző idén ismételten egy új csapatnál találta magát. Miután a Renault-os kaland nem jött be, és megüresedett egy hely a McLarennél, a 31 éves pilóta és a wokingi alakulat egyesességre lépett.
Ricciardo „papaya” pályafutása nem indult viszont fényesen. Az első két futamon csapattársa előkelőbb helyen végzett nála, míg Imolában a csapatutasítás is elő került, ami során ő húzta a rövidebbet. Honfitársa szerint ez azért van, mert az ausztrál nem a vezetéssel, hanem minden mással van elfoglalva. Példának okáért Jones megjegyzi, hogy Romain Grosjean balesetét követőin is az ismétlések gyakorisága foglalkoztatta Ricciardót és nem a versenyzés.
,,Véleményem szerint Danielnek (Ricciardo) inkább a cockpiten belüli dolgokra kellene koncentrálnia és nem az azon kívüliekre. Danielt elkezdte egy kissé jobban foglalkoztatni az, ami az autón túl van. Tényleg fel kell kötnie a gatyáját, ugyanis ha nem lesz óvatos, akkor Lando (Norris) felülkerekedik rajta.” –nyilatkozta 1980 világbajnoka Peter Windsornak.
Az eseményt követő héten, szokásához híven élő közvetítést indított Norris, amiben a versenyhétvége történéseit magyarázta el követőinek. Mikor az újraindítás utáni taktikájáról mesélt, kifejtette, hogy miért nem ment el Verstappen mellett. Hiába jelentett előnyt a korai szakaszban az, hogy lágy keverékű abroncsokkal indult újra útnak, a brit attól félt, hogy ha az elején mindent belead, akkor az utolsó körökbe bajba kerülhet.
Ezért nem volt erőszakos és ezért nem próbált meg elmenni a Red Bull mellett:
,,Ha megpróbáltam volna, akkor szerintem nem végezek a dobogón. Teljesen elhasználtam volna ezzel az abroncsaimat és a verseny késői szakaszában Charles (Leclerc) könnyedén megelőzhetett volna. El tudtam volna tehát menni Max (Verstappen) mellett. Talán nem, de próbálkozhattam volna.” – fejtegette a McLaren versenyzője.
Lando Norris sokakat meglepett az Emilia Romagna Nagydíjon, miután a fiatal brit már a szezonnyitó bahreini versenyen is lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Az őrületes kavarodás végén Norris képes volt megőrizni a harmadik helyét, így a tavalyi Stájer Nagydíj óta először ünnepelhetett a dobogón.
A McLaren brit titánja már az időmérőn is közel volt a pole pozícióhoz, azonban a leggyorsabb körén négy kerékkel elhagyta a pályát ott, ahol nem lehetett volna, így a versenybírák el is vették azt a körét, amivel a harmadik helyre kvalifikálhatott volna. A vasárnapi futamon pedig akár második is lehetett volna, azonban Lewis Hamiltont nem sikerült maga mögött tartania.
Amíg Norris a tökéletes teljesítménye mellett még a nap versenyzője is lett Imolában, addig az újonnan a wokingi istállóhoz csatlakozó Daniel Ricciardo úgy végzett a hatodik helyen, hogy messze elmaradt csapattársa teljesítményétől.
Az ausztrálnak még nem sikerült felvennie a ritmust a nagy múlttal rendelkező istállónál és ezt többek között az F1 hivatalos oldalának újságírója Will Buxton is így látja.
„Lando zseniálisan ment a hétvégén és nagyon megérdemelt volt a harmadik helye. Ezzel az eredményével pedig teljes mértékben beárnyékolja Ricciardot, aki a hatodik helyen ért célba.”
A McLaren a kiugró eredményeivel jelen pillanatban a harmadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, Norris a dobogójának köszönhetően szintén a harmadik helyet foglalja el az egyéni bajnokságban Lewis Hamilton és Max Verstappen mögött.
Norris a piros oldalfalú abroncsokon verte vissza Charles Leclerc támadásait Imolában, majd miután a monacóit megelőzte Lewis Hamilton, a 21 éves pilótának a hétszeres világbajnokkal kellett „szembenéznie”. A McLaren versenyzője nem adta könnyen magát, többször is hárította honfitársa kísérleteit, ám az utolsó körökben a 36 éves pilóta elment mellette és megkaparintott a második pozíciót.
Ennek ellenére Norris és a wokingi istálló rendkívül boldog volt, sőt a fiatal pilóta a teljesítményével igazán lenyűgözte főnökeit:
,,Lando szárnyal ebben a pillanatban. Határozottan megtette a következő lépést. Nem csak itt (Imola), hanem már Bahreinben és a téli időszak alatt is látszódott, hogy pilótaként és emberként és feljebb lépett. A mérnöki csapatával remekül térképezték fel és tanulmányozták át az elmúlt szezont. Az a normális, ha ezek a fiatal srácok megteszik ezeket a lépéseket és fejlődnek, főleg az első években, máskülönben sosem jutnának a csúcsra. Viszont az igazán nagyszerű, ahogy ezt ő abszolválta.”
,,Meg van ahhoz az önbizalma, hogy jól teljesítse a köröket, és amit vasárnap csinált, az káprázatos volt. Remek ötlet volt a csapatrészéről az, hogy lágy keverékű gumikat adott neki az újraindításnál. Bár ez egy kicsit kockázatos volt, mert volt egy kis lutri benne, de bevált, így nagyszerű döntésnek bizonyult.” – nyilatkozta Seidl a Racingnews365.com-nak.
Carlos Sainz is „megemelte kalapját” korábbi csapattársa, Lando Norris teljesítménye előtt.
A brit pilóta ugyan már az időmérőn is megmutatta oroszlánkörmeit, ám olyan helyen szélesítette ki a pályát, ahol nem megengedett, így elvették azt a körét. A hetedik helyről indulva a rajtot ugyan nem olyan jól kapta el, ám a versenyen sikerült feltornáznia magát a harmadik pozícióig. Az újraindítás után rögtön megelőzte Charles Leclerc-t így a második helyen autózott, majd körökön keresztel verte vissza a monacói, majd Lewis Hamilton támadásait. Végül honfitársa el ment mellette, így végül a McLaren versenyzője a dobogó legalsó fokán ünnepelhetett.
A közönség is díjazta Norris teljesítményét, ugyanis őt választották meg a nap versenyzőjének. Emellett egykori csapattársa is méltatta a 21 éves fiatalt:
,,Úgy tűnt, hogy a versenyhétvége folyamán Lando (Norris) nagyon jó munkát végzett az autó potenciáljának kiaknázásával. Az egész hétvégén ott volt, főleg szombaton, majd teljesített egy nagyon jó versenyt.” – nyilatkozta Sainz a Racingnews365.com előtt.
Emellett a spanyol arra is kitért, hogy mennyire szoros a küzdelem a Ferrari és a McLaren között:
,,Nagyon szoros. Talán az elmúlt hétvégéken ők egy kicsit fölényben voltak. Ám amint nekünk lesz jó hétvégénk és olyan pályára megyünk, ami egy kicsit nekünk kedvez, akkor úgy vélem előrébb leszünk. A McLarennek meg vannak az erősségei és a gyengeségei is, és igazán jó küzdelem teszi az egészt az, hogy a pálya különböző pontjain vagyunk gyorsak, így a csaták eléggé szórakoztatóak.”
Megmutatta a McLaren milyen volt az Emilia Romagna Nagydíj az ő szemszögükből nézve.
Fel-le, egyik oldalról a másikra mozogva, mint a hullámvasúton: így is lehetne jellemezni a wokingi csapat hétvégéjét, miután egy némileg elkeserítő időmérőt követően a dobogó harmadik fokáig másztak fel. Az istálló jó szokásához híven most is bevitte a szurkolóit a kulisszák mögé, és a már méltán híres McLaren Unboxed keretein belül mesélte el az imolai történéseket.
Lando Norris az élményre rátett egy lapáttal, ugyanis órákkal később saját streamjében vetítette le követinek az epizódot, miközben egy-két kulisszatitkot még elárult.
Időmérő:
Ebből a részből kimaradt a csütörtöki és a pénteki nap, így rögtön szombaton, az időmérő előtt találjuk magunkat. A csapat tagjai a garázs elé felsorakozva egy perces néma csenddel emlékeznek meg Fülöp hercegről, akit azon a napon temettek el az Egyesült Királyságban. Ezután kezdetét veszi a munka, a versenyzők felkészülnek, majd autóba ülnek, hogy teljesítsék a rájuk váró kvalifikációt. A első számú szerelő már a versenyautó előtt áll és ujjával forgómozgást végez. Norris hozzá teszi, hogy a McLarennél ez a mozdulat jelzi azt, hogy be kell indítani a motorokat.
A Q3-ba kapcsolódunk be, ahol is izgulnak már a narancssárga-fehér ruhát viselők, mivel ifjú pilótájuk nagyon jó kört rakott össze. Egy pillanat erejéig még a második helyre sorolják, ami üdvrivalgást vált ki a garázsban. Aztán jön a feketeleves. Mivel a brit nem megengedett helyen szélesítette ki a pályát, idejét törölték, így végül a hetedik pozíció lett az övé. Az ítélet természetesen nem tetszik a gárdának, a szerelők legyintek, valaki szerint nem is kellett volna elvenni a kört, ám a többség egyöntetűen, a „majd legközelebb” mondatot mormolja.
A megbeszélésen Norris nagyon maga alatt van, Ricciardo is érdeklődve kérdezi, hogy mennyin múlott a dolog. Az ausztrál teljesítménye ugyan még nem olyan, amilyennek szeretné, ám ennek ellenére humorát nem hagyta otthon. A kamerához közel rúgva érkezik meg, majd megjegyzi vélhetően Andreas Seidlnek, hogy köszöni szépen azt, hogy ilyen türelmes vele.
Futam:
A versenynapján Ricciardo a szerelőkkel nyújt (a mozdulatsoroknak Norris nem látja az értelmét) utána jöhet a sisakon lévő plexi kiválasztásának menete. A 21 éves versenyző meglepődik az eső intenzitásán, majd kezdőik a tánc. Az atmoszférához igazi pluszt ad, hogy hallani lehet, ahogy a szerelők egy-egy esetről elmondják a véleményüket, meglepődnek vagy épp ujjonganak. Az utóbbiból igazán jutott nekik arra a napra.
Az utolsó körben ugyanis szinte mindenki felugrott a pályát és a bokszutcát elválasztó falra, hogy gratuláljon a 21 éves pilótának. Mikor Norris megérkezik a parc fermé-be, jöhet is a pacsi és az ölelkezés, Seidl különösen megszorítja, csakúgy, mint a csapatjátékosként viselkedő Ricciardót.
A brit versenyző a Twitch-en el is mondja, hogy fájdalmas az még sisakon keresztül is, ha ütögetik a fejét, ezért arra a napra megmaradt a fejfájás. A védjegyévé vált mozdulattal kapcsolatban hozzátette, hogy mivel az üveg nem tűnt olyan strapabírónak, így nem nagyon merte a földhöz vágni az alját, mert félt, hogy összetörik.
Természetesen az epizódból nem maradhatott ki az sem, ahogy Lewis Hamilton gratulál Norrisnak. A „Carlando” rajongók is örülhetnek, ugyanis a spanyol is feltűnik pár perc erejéig.
A csapatfotózáson mindenki ott van, és kiállt egyet örömében, majd folytatódik a pakolás, hiszen a cirkusznak robognia kell tovább.
Lando Norris kommentárja és meglátásai a videóval kapcsolatban IDE kattintva érhető el!
Bár Max Verstappen is hosszú negatív szériát szakított meg imolai győzelmével, a dobogó másik két fokán álló pilóták, Hamilton és Norris szintén egy régi eredményt adtak át a múltnak.
Két brit a dobogón. Azt gondolnánk, nem történt olyan régen, hisz Hamilton évek óta dominál, mégis 2012 óta nem volt hasonlóra példa.
Akkor a Kínai Nagydíj dobogóján a két mclarenes csapattárs, Jenson Button és szintén Hamilton locsolhatták a pezsgőt honfitársakként. És szintén nem közülük került ki a győztes.
Az említett McLaren mindössze negyedik dobogóját szerezte az elmúlt hét évben, míg a brit pilóták összesen 700 dobogót számlálhattak a futam után.
Verstappen eközben megtörte rossz sorozatát (eddig legjobb helye egy ötödik hely volt Olaszországban), és végre nyerni tudott. A Honda egészen 1991 után győzedelmeskedett a pályán.
Többek között Kimi Räikkönen büntetése miatt egy újabb „első” történt. Az Alpine is feliratkozott a pontszerző konstruktőrök listájára, ráadásul mindkét pilótájával egyszerre, hiszen Ocon és Alonso 9-10. helyen értek célba.
Lando Norris elmondta, ha ő lett volna Charles Leclerc helyében, akkor ő el ment volna Max Verstappen mellett, mikor az újraindítást követően megforgott.
Miután véget ért a piros zászlós szakasz, álló rajt helyett a Safety Car vezette fel a mezőnyt. Mikor úgy ítélték meg, hogy szabadjára engedhetik már a pilótákat, Max Verstappen „fogta meg” versenyzőtársait és készülődött az indulásra. Az utolsó kanyarban azonban a RB16B kissé a fűre került, így a holland pilóta mutatványozott egyet. A 23 éves versenyző azonban gyorsan összeszedte magát és Charles Leclerc segítségével visszavette vezető pozícióját.
A futam után a McLaren fiatal pilótája viszont elmondta, hogy ő nem lett volna olyan előzékeny, mint a monacói, ugyanis simán elment volna Verstappen mellett.
,,Remek rálátásom volt az eseményekre. Egész vicces volt. Véleményem szerint Charles (Leclerc) simán elmehetett volna mellette. Max (Verstappen) nem volt a helyzet ura és elment balra, Charles meg beletaposott a fékbe, lelassított és szinte megállt. Egy bizonyos ponton viszont el kellett mennie Max mellett, mert a kanyar nagy részében már a korlát felé közeledett. Nem is tudom. Talán meg kellene kérdeznünk az illetékes srácokat arról, hogy mi a pontos szabály ha lemegyünk a pályáról, és mind a négy kerekünk elhagyja azt, úgy mint tegnap. Ám ugyanakkor Max nagyon lassan ment, így úgy tűnt mintha Leclerc… mintha Charles egy bizonyos ponton el tudott volna menni mellette. Nem vagyok benne biztos. Ha én lettem volna a második pozícióban, akkor én viszont elmentem volna, mert megnyílt volna az esély a győzelemre. Megérte volna kockáztatni.” – foglalta össze gondolatait Norris.
Ugyanakkor ez nem olyan egyszerű helyzet, mivel ez egy szürkezónás terület a szabálykönyvben. A Safety Car fázis alatt ugyanis a versenyzők nem előzhetik meg egymást. Lehet, hogy Verstappen technikailag letért a pályáról, de mivel ez felvezető körnek minősült, mindenképp visszakapta volna a pozíciót.
,,A megszakítást követően ez rendes verseny körnek számít, de ugyanakkor felvezető kör is. Így hát, ha egy autó elhagyja a pozícióját, és mivel ez egy formációs kör, így visszakaphatja azt addig, míg el nem érik az első SC vonalat. A szabályok legalábbis ezt hirdetik.” -fogalmazta meg Michael Masi a Racingnews365.comelőtt.
A McLaren egy sikeres vasárnapi napot zárt Imolában a McLaren csapat, azonban Daniel Ricciardo szenvedett, hogy felvegye a tempóját annak a Lando Norrisnak, aki tegnap karrierje második Forma-1-es dobogóját szerezte. Az ausztrál pilóta még a nehéz hétvégéje ellenére is képes volt pontokat szerezni a wokingi istállónak. A verseny közben azonban az ausztrálnak félre kellett tennie a büszkeségét és el kellett engednie a mögötte érkező Norrist, aki végig gyorsabb volt nála.
„Ez volt az a pillanat, amikor le kellett nyelnem a büszkeségemet és a csapat érdekeit szemem előtt tartanom,” – idézi Ricciardo szavait a SkySports. „Voltak olyan időszakok, amikor jó volt a tempóm, azonban az élen haladók gyorsabbak voltak többnyire, így nem volt kérdés, hogy el fogom engedni Landot.”
Ricciardo döntése végül ki is fizetődött, mert Norris az elengedés pillanatát követően jelentősen leszakította magáról az ausztrált és végül a harmadik helyen végzett Lewis Hamilton mögött és a két Ferrari előtt.
A McLaren brit pilótája azonban a verseny után adott interjújában elárulta, hogy a rajtnál majdnem összeütközött a csapattársával, ami miatt biztos elúszott volna a hatalmas boldogságot okozó harmadik helye.
„Természetesen soha nem lehetsz csalódott, ha felállhatsz a dobogóra. Szépen talpra álltunk a tegnapi időmérő után, ahol nagyot hibáztam. Egy nagyon nehéz versenyünk volt, tele nehéz pillanatokkal. A rajtnál például majdnem ütköztem Daniellel. Sok nehéz döntést kellett meghoznunk, azonban szerencsére egyik döntésünk sem bizonyult rossznak.”
Lando Norris szinte magán kívül volt, miután megszerezte a második dobogós helyezését a Forma-1-es pályafutása során. Harmadik lett az Emilia Romagna Nagydíjon, a McLaren megdolgozott az újabb dobogós helyezéséért.
Norris eléggé csalódott volt, miután elvesztette az időmérős leggyorsabb körét, és emiatt nem a harmadik helyről rajtolhatott, hanem csak a hetedikről. A brit pilóta azonban hátrahagyva az érzelmeit felállhatott a dobogóra, egy elképesztően izgalmas verseny végén:
„Boldog vagyok, hiszen tegnapról mára remekül mentettem a helyzetet. Ez egy hosszú és kemény futam volt, és nem is rajtoltam jól. Nehezen indultam, de aztán magamra találtam, jó volt a sebességem. Megpróbáltam ott maradni a második helyen, de Lewis ma túl gyors volt nekem. Nagyszerű érzés meccselni ezekkel a srácokkal, az, hogy önerőből vagyunk ott, nyers tempóból az jó. Remélem, hogy a jövőben is lesz még ilyen alkalom.”
Miután Hamilton felzárkózott a McLaren versenyzőjére az utolsó körökben, Norris szólt a rádión, hogy a kuplungja csúszik, de a verseny okán kiderült, mi volt a baj:
„A térdvédőm volt az, amely nekiütődött a pedálomnak, így ez az én hibám volt.”
Valtteri Bottasnak és George Russellnek komoly ütközésének köszönhetően volt egy piros zászlós leállás, amelynek köszönhetően át lehetett állnia az állva maradt versenyzőknek más stratégiákra, anélkül, hogy fájdalmas kiállással kelljen bajlódniuk. Míg a többiek a közepes keveréknek szavaztak bizalmat, Norris úgy döntött, hogy lágyakon folytatja a versenyt, így először nyert a dologgal helyezéseket, később ez megbosszulta magát. Így magyarázta:
„A lágy gumik mellett döntöttünk az új rajtnál, és jó is volt a sebességem az első 10-15 körben, de tudtam, hogy nagyon szenvedni fogok a vége felé. Különösen úgy, hogy Lewis van mögöttem. Nem volt ez egyszerű, de megpróbáltam. Két-három, vagy négy kört is kitartottam a végén, de csak nem tudtam meglógni. Elégedett vagyok a harmadik hellyel is, nem vagyok csalódott.”