Címke: Lando Norris

  • Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    A nemzetközi sajtó Lewis Hamilton és a Mercedes tempóját éltette, miközben meglékezett Max Verstappen és Valtteri Bottas teljesítményéről is.

    A brit versenyző diadalmaskodott a Portugál Nagydíjon, megelőzve ezzel a legnagyobb riválisát és csapattársát. Ugyan a finn indulhatott az élről, ám nem sokáig tudhatta magáénak a pozíciót, ugyanis a hétszeres világbajnok levadászta, csakúgy, mint a Red Bull pilótáját.

    A sajtó így vélekedett a vasárnapi versenyről:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Lewis Hamilton újfent megmutatta klasszis tehetségét, ambícióját és hidegvérűségét, mikor két nagyszerű manőverrel előzte meg Max Verstappent és Valtteri Bottast a pályán. A nap másik főszereplője Fernando Alonso volt, aki a 8. helyen végzett, így ismét pontszerző lett.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,A világbajnokok domináltak a Portugál Nagydíjon. Portimãoban ismét láthattuk az elmúlt szezonok királyait. Igaz, Bahreinben is nyertek, viszont ott és Imolában a Verstappen-Red Bull páros volt a lenyűgözőbb. Ez a hétvége viszont más volt, mind az időmérő és mind a futam tekintetében. Max ezt a csatát ugyan elvesztette, viszont a háború tovább folytatódik.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Lewis Hamilton ugyan a rajtnál visszaesett, ám két nagyszerű előzést hajtott végre Max Verstappen és Valtteri Bottas ellen, így sikerült visszavágnia. Most már 8 ponttal vezet a bajnokságban a holland előtt. Bottas végül dobogóra állhatott, míg Lando Norris ismét lenyűgöző munkát végzett az ötödik helyen. A Mercedes a versenyen bebizonyította, hogy jobb autóval rendelkezik. Verstappen számára viszont némi vigasszal szolgálhat az, hogy Bottast sikerült maga mögött hagyni, és így másodikként érhetett célba. Főleg úgy, hogy a Red Bull előbb hívta ki pilótáját a bokszba.”

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A két izgalmas futam után (Bahrein és Imola) a harmadik forduló sem okozott csalódást. A szurkolók izgalmas versenyt láthattak vasárnap, különösen az első etapban, amikor is rengeteg helycsere történt. Végül ismét Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak. A világbajnok így a 97. győzelmét ünnepelhette a királykategóriában.”

  • Norris: A futamon véghezvittünk mindent amit csak tudtunk

    Norris: A futamon véghezvittünk mindent amit csak tudtunk

    Lando Norris elégedetten tekintett vissza a versenyére, ugyanis szerinte a legtöbbet hozták ki abból.

    A McLaren versenyzője a hetedik helyről kezdte meg a futamot, ám nem sokáig maradt abban a pozícióban. Esteban Oconnal viaskodott a rajt után, majd Sergio Pérezt is maga mögé utasította. A taktikájának köszönhetően a jól startoló Carlos Sainz elé került, majd a futam hátralevő részében meg tudta őrözni az ötödik helyét Charles Leclerc-rel szemben.

    A verseny után a brit pilóta azonnal megdicsérte csapatát, ugyanis amit elterveztek azt sikerült megcsinálniuk:

    ,,A csapat nagyon keménye dolgozik. Így az alakulatba és a magamba vetett bizalmam is szárnyal. Véghezvittünk mindent, amit véghez akartunk vinni a jó stratégia mentén, valamint a rajtnál. A dolgok most jól mennek, viszont gyorsan rosszra is fordulhatnak, ezért folytatnunk kell a munkát és tovább kell nyomnunk.” –nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    A brit pilóta mindhárom futamon az első 5-ben végzett, amivel nemcsak csapata, hanem a szakértők dicséretét is magáénak tudhatja. Arra a kérdésre, hogy kezdi-e megszokni az életet a mezőny első felében mosolyogva így válaszolt:

    ,,Még csak három verseny telt el, ám a csapat nagyon jó munkát végzett a bokszkiállásokkal és mindennel, valamint én is így tettem. Ez az eredmény volt a legjobb amit el tudtunk érni, ugyanis ők (a Mercedes és a Red Bull) ma nagyon előttünk jártak. Megpróbáltuk ugyan, egy darabig még Pérez előtt is voltam. Ha meg lett volna a tempóm arra, hogy ott maradjak, az tökéletes lett volna, ám nem volt meg. Így a saját versenyemre figyeltem és a saját elvárásimat kellett kezelni tudva azt, hogy valójában kikkel is vagyok versenyben. Ugyanakkor nagyon szórakoztató volt, legalábbis az első fele… a küzdelem. Nehéz volt ma versenyezni, de ugyanakkor mi élveztük. A második etap stresszesebb volt, Charles-t (Leclerc) kellett magunk mögött tartani és menedzselni kellett a közepes keverékű abroncsokat is.” – tette még hozzá Norris.

  • Így szállt a Red Bullhoz Norris ‘titkos üzenete’ – videóval!

    Így szállt a Red Bullhoz Norris ‘titkos üzenete’ – videóval!

    Lando Norris ‘titkos üzenetet’ juttatott el a Red Bull motorhome-jába a futam előtt.

    Az időmérő után Helmut Marko azért haragudott meg a 21 éves pilótára és alkulatára, mert szerinte szándékosan akadályozták Max Verstappent a gyors körén. Norrisban és a wokingiakban viszont nem volt rossz érzés a másik fél iránt, így egy kis csínytevésre szánták el magukat.

    A brit pilóta most is kapható volt a mókázásra, amit a McLaren bőszen dokumentált. Egy órával a verseny előtt ugyanis papírt ragadott, amire írt egy üzenetet, majd azt szépen bedobta a Bikák otthonának nyitott ablakán.

    A csapat a felvétel egy részletét közzé is tette a Twitter-oldalán a következő szöveggel ellátva:

    ,,Különleges küldemény a Red Bull Racingnek. Lando Norris, miben sántikálsz?”

    Az osztrák gárda sem volt rest, ugyanis az említett képkockákra egy kis videóval válaszolt. A bedobás pillanatát átvéve megmutatták, hogy hova került az üzenet, továbbá azt is, „mi volt beleírva”:

    ,,Segítség! Ez a kamerás ember nem hagy fel a követéssel…”

    A McLaren elárulta, hogy az üzenet valódi tartalmára az Unboxed sorozat következő epizódja fog rávilágítani.

  • Marko kiakadt a McLarenre és az Aston Martinra, Norris nem érti miért

    Marko kiakadt a McLarenre és az Aston Martinra, Norris nem érti miért

    Helmut Marko nem találta sportszerűnek azt, ahogy Lando Norris és Sebastian Vettel „feltartotta” Max Verstappent.

    Az időmérő utolsó szakaszában, a második gyors körét futva a holland pilóta a McLaren brit és az Aston Martin német versenyzője mögé ért. A wokingi istálló még rá is szólt Norrisra, hogy ne juttassa előnyhöz a közeledő ellenfelet. Verstappen viszont nem a legjobb ütemben tudott elmenni a két előtte autózó mellett, ami miatt ki is akadt.

    Az eset után Helmut Marko felháborodva közölte, hogy a Mercedes motoros csapatok összefogtak, hogy így segítsék a csillagosokat:

    ,,Norrisnak azt mondták a második gyors köre előtt, hogy ne tegyen szívességet  Maxnek (Verstappen). A Mercedes -közösség rendkívül sportszerű. Természetesen Vettel is pont ott volt elfoglalva az autójával, hogy a pályán maradjon.”- jegyezte meg szarkasztikusan az osztrák tanácsadó a Servus TV-nek.

    Majd a Sport1.de-nek már így folytatta:

    ,,Norris rádióüzenetét úgy is lehet értelmezni, mint egy felhívást arra, hogy tegye tönkre Max körét. Mindenesetre, nehezen hiszem azt el, hogy a McLaren akkor is hasonlókat mondott volna Norrisnak, ha Lewis Hamilton jött volna mögötte.”

    A brit pilóta viszont nem érti, miért akadt ki Marko, ugyanis ők nem csináltam semmi rosszat:

    ,,Nem tudom, hogy mit csináltam rosszul. Jócskán előtte mentem, majd mikor elengedtem őt (Verstappent) a pálya másik felére húzódtam. Olyan lassan váltottam le még kettesbe is amennyire lassan csak tudtam. Próbáltam a lehető leghatékonyabban kitérni előle, nem akartam akadályozni őt, vagy ilyesmi. Nem hallottam és nem is láttam, hogy mit mondtak, de nem blokkoltam őt és nem tettem semmi hasonlót. Nem is voltam olyan közel hozzá.” – válaszolt Norris a Racingnews365.com előtt.

    A McLaren elutasítja a vádakat:

    Andreas Seidl fülébe is eljutottak a Red Bull tanácsadójának feltételezései. A wokingi istálló csapatfőnöke elutasította az osztrák rágalmait:

    ,,Nem így volt! Tisztázzunk le valamit, mi magunkért versenyzünk, nem másért. Az a  célunk, hogy minél előrébb jussunk, ez minden. Teljesen normális az, hogyha nem akarsz valakinek csakúgy szélárnyékot biztosítani. Az időmérő a saját köridődről szól, amit segítség nélkül kell megtenned.” – magyarázta a német vezető.

     

  • Norris szerint nem biztos, hogy bekerülnek a Q3-ba

    Norris szerint nem biztos, hogy bekerülnek a Q3-ba

    Lando Norris szerint könnyen megeshet az is, hogy nem kerülnek be a Q3-ba.

    Míg Imolából a dobogó legalsó fokáról búcsúzhatott, addig Portimãoban nem kezdett olyan jól a brit versenyző. Az első szabadedzésen nem tett meg túl sok kört, ideje azonban a 8. pozícióra volt elég. Délután még mindig a tapadással és az egyensúllyal küszködve csak 12. lett.

    A McLaren versenyzője a nap végén elmondta, hogy nagy előrelépést kell tenniük az éjszaka folyamán, ha az időmérőn az első 10 között szeretnének lenni:

    ,,Rengetegen hibáztak, beleértve engem is, így nem könnyű összerakni a képet. Nincs olyan egyértelmű kör, ahol az abroncsok jól működnének, különben is, csak 2-3 körig tartanak ki. Szóval igen, ez nagyon más és trükkös. Az autó egyensúlya sem olyan jó, mint az elmúlt hétvégén, így még van min dolgoznunk, ha magabiztosan szeretnénk az első 10-ben lenni. Márpedig nem vagyunk biztosok ebben, ami azért fontos lenne, a Q3-ba jutáshoz. Nehezebb, mint amire számítottunk és keményebb, mint szeretnénk. Egyik napról a másikra kell megpróbálnunk javulni a szombati jó eredmény érdekében.” -nyilatkozta Norris a Motorsport.com-nak.

    A 21 éves pilóta szerint ezen a hétvégén némileg hamvaiból támadt fel az Alpine, ugyanis Esteban Ocon és Fernando Alonso is igen szép pozíciót tudhatott magáénak a gyakorláson.

    ,,Az elmúlt hetekben nagy volt a különbség a javunkra az Alpine-nal szemben, de itt sokkal versenyképesebbnek tűnnek. Ez pedig nehezebbé teszi majd a versenyt és a Q3-ba jutást is. Még két autóval kell szembeszállnunk, ami izgalmas, ám trükkösebbé is teszi az életünket, így hát ez kemény lesz.” -tette még hozzá Norris.

  • Norris és Russell is beszáll a bojkottba, valamint az F1 is felszólalt!

    Norris és Russell is beszáll a bojkottba, valamint az F1 is felszólalt!

    Lando Norris és George Russell nemrég közzétette, hogy részt fognak venni a brit sportvilág által indított közösségi médiás bojkottban.

    Tegnap már beszámoltunk arról, hogy az Egyesült Királyságból induló kezdeményezés azért jött létre, mert a sportágak képviselői így szeretnék felhívni az online megkülönböztetésre és bántalmazásra a figyelmet.

    Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo már a csütörtöki sajtótájékoztató kapcsán elmondta, hogy részt kíván venni a bojkottban, míg a 21 éves pilóta akkor még nem tudta, hogy számára mi lenne a helyes döntés.

    Reggel azonban dűlőre jutott a dologgal kapcsolatban, és megírta, hogy ő is beszáll a kezdeményezésbe:

    ,,Támogatom a közösségi médiás bojkottot ezen a héten. Egy bizonyos ponton mindenki küszködik a bántalmazással itt, így a közösségi médiát üzemeltető cégeknek jobban kellene ezekkel megbirkóznia. Nem oké az, ha a billentyűzet mögé rejtezünk. Ami sok, az sok.” – írta Norris.

    Russell videóüzenetben közölte részvételi szándékát:

    ,,Sziasztok srácok, tudatni szerettem volna veletek, hogy én is beszállok a közösségi médiás platformok elleni bojkottba ezen a héten. Úgy vélem, fontos az, hogy tegyünk valamit, mert rengeteg az online bántalmazás, gyűlölet, negativitás, rasszizmus, ami nem megérdemelt. Úgy érzem, hogy a mi kötelességünk az, hogy amennyire csak lehet felhívjuk erre a figyelmet. Nemcsak a sportban, hanem az élet összes terültén. Nem számít hány éves vagy, avagy milyen a háttered. Terjesszük a pozitivitást és legyünk kedvesek a másikkal. Szerintem kötelességem részt venni ebben az akcióban. Remélem értékelitek a nézeteimet és a véleményemet és remélhetőleg változást érhetünk el.”

    Az üggyel kapcsolatban megszólalt az F1 is:

    ,,Az F1 teljesen elkötelezett a rasszizmus elleni harc iránt, történjen az online térben vagy másutt. Támogatjuk a Premier Leauge, más sportszervezetek és sportolók azon akcióját, ami során kiemelik azt, hogy többet kellene tenni az őket érintő online bántalmazások felszámolásának érdekében. Folytatni fogjuk a munkát az összes platformon és a saját közönségünknek népszerűsítjük a pozitív értékek előmozdítását és a rasszizmus megállítását.”

     

  • Hamilton és Ricciardo is beszáll a közösségi médiás bojkottba

    Hamilton és Ricciardo is beszáll a közösségi médiás bojkottba

    Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo jelezte, hogy részt fognak venni abban a közösségi médiás bojkottban, amit az online bántalmazás és rasszizmus ellen szerveznek.

    Az angol labdarúgást irányító szervezet, a liga, valamint a professzionális szervezők együtt kihirdették, hogy három napon keresztül nem fogják használni a népszerű platformokat. Mindezt azért teszik, mert így szeretnék felhívni a figyelmet az online térben előforduló diszkriminációra és bántalmazásra.

    A kampány péntek 15:00 órától egészen hétfőig fog tartani. Különféle angol sportágak kulcsszereplői már jelezték részvételi szándékukat ezen felül, néhány tudósító is beszáll a bojkottba.

    Az F1 még nem kommunikált semmit az üggyel kapcsolatban, viszont a Sky Sports F1 anyavállalata szerepel az ígéretet tévő cégek között.

    Hamilton és Ricciardo bevállalja:

    Csütörtökön így hát a média képviselői megkérdezték a versenyzőket arról, hogy ők hogy vélekednek az ügyről. Ketten elmondták, hogy csatlakozni fognak a bojkotthoz, míg egy pilóta még nem döntött az üggyel kapcsolatban

    ,,Nem terveztem még semmit, ám az én szemszögemből nézve egyértelmű, hogy a rasszizmus továbbra is probléma. A közösségi médiás platformokon több erőfeszítést kellene tennünk ennek leküzdésének érdekében, ezért én teljes mértékben támogatom a kezdeményezést. Ha az, hogy én is részt veszek ebben, segít nyomást gyakorolni ezekre a platformokra, akkor szíves örömest csatlakozom. -nyilatkozta a The Race jelentében Lewis Hamilton.

    A hétszeres világbajnok már többször is felszólalt a megkülönböztetés ellen. Az F1 rasszizmus elleni mozgalmában is kulcsszerepet játszott, sőt a Mercedesszel karöltve egy mérnöki programot is elindított ennek érdekében.

    Az F1 berkein belül a 36 éves versenyző rendelkezik a legnagyobb követőbázissal. Instagramon ugyanis 22 millióan követték be, míg Twitteren ez a szám 6,3 millió.

    ,,Régen, még fiatalabb koromban, mikor a közösségi médiát lapozgattam és próbáltam kapcsolatba lépni emberekkel, akkor bántalmazások tömkelegének voltam kitéve. Volt olyan időszak, mikor meg kellett értenem, hogy nem olvashatunk el minden kommentet ami ott van, és nem vehetjük ezeket személyeskedésnek. Ha hagyod, hogy ezek a dolgok eluralkodjanak rajtad, akkor az tönkreteheti az egész napodat. Volt olyan időszak is, amikor visszaléptem és nem kerestem ezeket a dolgokat. Nem érzem úgy, hogy szükségem lenne a megerősítésre, ugyanis tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg támogatást kapok a szurkolóimtól. Nagyon hálás vagyok azért, amit kapok tőlük, és amiért mellettem állnak. Úgy vélem, hogy a közösségi médiát üzemeltető cégektől ennél több kell. Képesek lennének lépéseket tenni annak érdekében, hogy segítsék egy antirasszista társadalom létrejöttét. Erre kell törekednünk. Nem vagyok tisztában az összes részlettel, de büszke vagyok arra, hogy ennyi szervezet részt vesz ebben. Azt nem tudom, hogy az F1 miért nem csatlakozott, ám úgy hallottam, hogy a Sky benne van.” – tette hozzá Hamilton.

    Daniel Ricciardo szintén kiveszi majd a részét a bojkottból:

    ,,Nyilvánvalóan ha ez segít, mint a többi figyelemfelkeltő dolog az üzenet terjesztésében, akkor ki fogom belőle venni a részem. Néhányukat egy kissé felelősségre is fogom vonni. Szerintem ez nagyon fontos. Ez olyan, hogyha már felnőttél, és nem tudsz valami kedveset mondani, akkor inkább nem mondj semmit. Néha ilyen egyszerű az egész.”

    Norris még nem döntött:

    Lando Norris szerint minden F1-es pilóta tisztában van az online bántalmazás fogalmával, ám ő még nem tudja, hogy helyes döntés lenne-e a részéről a bojkottban való szereplés:

    ,,Ez egy olyan dolog, amivel már valószínűleg mindannyian megküzdöttünk. Bizonyos üzenetek láttán mindenki viaskodik valamivel. Számunkra talán nem olyan rossz a helyzet, mintha egy stadionban lennénk, legyen szó fociról vagy más sportágról. Ám ez egy olyan dolog, amivel mindannyiunknak meg kell küzdenie. Mindenképp fogunk lépéseket tenni ez ellen, versenyzőként, csapatként, szponzorként, partnerkét és így tovább. Fel fogunk lépni ez ellen, de nem vagyok abban biztos, hogy a bojkott lenne a legjobb válasz erre. Vannak olyan dolgok amiket máshogy, és más területen tehetünk, annak érdekében, hogy a fotelharcosok ne tudjanak rossz dolgokat írni és elbújni.” – tette hozzá a 21 éves pilóta.

  • Norris Portugáliában is szeretne borsot törni az élmenők orra alá

    Norris Portugáliában is szeretne borsot törni az élmenők orra alá

    Lando Norris abban reménykedik, hogy a McLaren tempója elengedő lesz ahhoz, hogy a Red Bull-lal és a Mercedesszel tudjon csatázni.

    A brit versenyző az imolai futam utolsó harmadában a második helyen autózott, mikor megérkezett mögé Lewis Hamilton. A 21 éves fiatal körökön keresztül védte pozícióját, ám végül a hétszeres világbajnok elment mellette, így a pódium harmadik fokára állhatott fel.

    A jó szereplés kapcsán Norris bizakodó, ugyanis azt reméli, hogy az elkövetkezendő versenyeken is hasonló csatákat vívhat:

    ,,Remek érzés volt másodjára dobogóra állni a Forma-1-ben, de ez nem sikerült volna a csapat nélkül. A pályán és a gyárban mindenki megtesz mindent azért, hogy a hétvégéken a lehető legjobb esélyünk legyen. Az eredmény megmutatta azt, hogy milyen előrelépéseket tettünk annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk az élmezőnyhöz, viszont nem minden hétvége fog a mi szánk íze szerint történni. Le kell hajtani a fejünket, és igyekeznünk kell fejlődni minden területen, hogy megtaláljuk azokat a plusz tizedeket, amik előnyt jelenteken az erős ellenfeleinkkel szemben. Imola megmutatta nekünk, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnunk, mivel nagyon szoros a küzdelem.”

    ,,Örülök annak, hogy ezen a hétvégén visszatérünk Portugáliába. Ez egy olyan pálya volt tavaly, ami valami mást tudott nyújtani a versenynaptárban. Az aszfaltcsík mentén lévő szintkülönbségek miatt számos kanyarba vakon kell belemenni. Mivel a pályát nemrég újították fel, tavaly mindenki szenvedett a tapadás hiánya miatt. Érdekes lesz látni így, hogy milyen lesz az aszfalt a hétvégén. Remélhetőleg most egy kicsit jobban nyomhatjuk majd neki.” – olvasható Norris összegzése a McLaren hivatalos oldalán.

     

  • Norris: A Mercedes segített a McLarennek az előrelépésben

    Norris: A Mercedes segített a McLarennek az előrelépésben

    Lando Norris úgy véli, hogy a Mercedes erőforrása nagyban segítette az idei előrelépésüket.

    Miután 2017-ben eldöntötték, hogy szakítanak a Hondával 2018-ra, a brit istálló a Renault hajtásláncaival vágott neki az új kalandnak. Második évükben a Brazil Nagydíjon a dobogón ünnepelhettek (bár ehhez kellet Lewis Hamilton és Alex Albon találkozása), majd egy évvel később hasonló eredményt értek el Ausztriában, míg Monzában a második pozíciót hódították el.

    A csapat ugyanakkor úgy határozott, hogy az új érára visszatér korábbi motorpartneréhez, akikkel 1995-2014 között álltak kapcsolatban. A koronavírus miatt a módosításokat egy évvel eltolták, így érkezett meg a Mercedes „korán” az istállóhoz. Ugyanakkor ez jól is jött a papaya színű gárdának.

    Az első két verseny nagyon jól alakult a wokingiaknak. Az éjszakai nyitófutamon a negyedik és a hetedik, míg Imolában a harmadik és a hatodik pozíciót szerezték meg.

    Norris szerint fejlődésükhöz nagyban hozzájárult a csillagosok erőforrása is.

    ,,Okkal mentünk a Mercedeshez. Hiszünk abban, hogy ők egy kicsit jobbak és így segíthetnek nekünk az előrelépésben. Nem csak az elmúlt évek miatt tértünk vissza hozzájuk, vagy hasonlók. Azért tettük ezt, mert fejlődni szeretnénk.” -nyilatkozta a 21 éves pilóta az In The Fast Lane legújabb podcast adásában.

    Az ígéretes kezdés ellenére is vannak olyan területek, ahol a McLarennek igen is fejlődnie kell:

    ,,Sok minden nagyon hasonló (a Renault motorral), de mégis egy kicsit más, az erőleadás, az egésznek az érzete, a hang. Vannak apró különbségek, néhány dolog jobb, néhány viszont nem annyira a tavalyi évhez képest. Ugyanakkor sokat fejlődtünk már a szezonkezdet óta, de mindig vannak olyan területek, ahol javulni kell.” -idézi Norrist a Racingnews365.com

    A vezetés és kommunikáció tekintetében azonban több változással is szembe kellett néznie a britnek:

    ,,Valószínűleg a legnagyobb eltérés számunkra (versenyzőknek) a dolgok technikai oldalán keresendő. Gondolok itt a kormányon lévő gombokra, arra, hogyan kommunikálunk a mérnökeinkkel és ők, hogy beszélnek a Mercedes szakembereivel. Sok a különbség e tekintetben a Renault-hoz képest. Így tehát nem csak az érzés változott, hanem a gombokat is máshogy hívják, a mérnökkel is másképp kell beszélni és ehhez hasonló dolgok. Az autóban ülve más még a hangja is, viszont ez is csak egy motor, ami elég gyorsan megy és rengeteg erő van benne.” – magyarázta Norris.

  • Norris: Hihetetlen változás ment végbe a McLarennél

    Norris: Hihetetlen változás ment végbe a McLarennél

    Lando Norris szerint egészen elképesztő az, hogy az elmúlt években milyen változásokon ment át a McLaren.

    Jól indult a szezon a brit versenyzőnek és csapatának. Az első futamon a középmezőny elejét vezették fel az ifjonc negyedik helyével, míg a másodikon már a dobogó legalsó fokán ünnepelhetett Norris. Tavaly is biztató volt a wokingi csapat teljesítménye, ám a Mercedes erőforrás visszafogadásával még egy szintet léptek előre.

    Hol van már az a 2015-2018-ig tartó időszak, amikor a brit istálló azért küzdött, hogy ne legyenek technikai problémáik és legalább az első 10-ben végezzenek. Akkor már az is „megváltás” volt, ha az év végén a sereghajtókat tudták vezetni, míg tavaly, a konstruktőri listán már a harmadik pozíciót töltötték be.

    ,,Öröm nézni azt, ahogy a csapat fejlődik. Annak ellenére, hogy a McLaren mindig is a McLaren volt, egy hihetetlen gárda. Mégis elképesztő azt látni, hogy mekkora a különbség a 3-5 évvel ezelőtti állapot és a mostani között. Hihetetlenül sokat javult. Most sokkal menőbb a környezet, és én örülök, hogy ennek az egésznek a részese lehetek és, hogy segíthetem a csapatot az előre mozdulásban.” -nyilatkozta a 21 éves pilóta az In the Fast Lane című podcast műsor legújabb adásában.

    A McLaren manapság sokkal összetartóbbnak tűnik, ugyanis a pilótákon kívül a Zak Brown (vezérigazgató), Andreas Seidl (csapatfőnök), James Key (technikai igazgató) és Andrea Stella (versenyigazgató) kvartett is profi egységet alkot.

    Norris ezen felül újdonsült csapattársát is a fejlődés útjához társítja, ugyanis Daniel Ricciardo értékes tapasztalatokkal rendelkezik:

    ,,A csapatként való együttműködés, mentalitás és szellemiség tekintetében, az elmúlt évek során hatalmasat fejlődtünk. A teljesítmény itt az F1-ben, nemcsak abból áll, hogy milyen jó az autód. Rengeteg külső tényezőnek kell összeállnia ahhoz, hogy sikeres legyél. Ebbe beletartozik a bokszkiállások sikeressége, a pszichikum, az, hogy csapatként hogyan tudunk együtt dolgozni, mennyire inspiráltak a mérnökök a gyárban amikor az új elemeket készítik el vagy mikor fejlesztéseket eszközölnek az autón és hasonlók. Az alakulat jó irányba halad és masszívan fejlődik. Véleményem szerint ez fokozódott azzal, hogy Daniel (Ricciardo) bekerült a csapatba. Friss szemléletmódot hozhat, mivel sok mindenre másként tekint. Átadhatja a Red Bullnál és a Renault-nál megszerezett tapasztalatait.” -tette hozzá a brit.