Címke: Lando Norris

  • Ricciardo nem akarja elhinni, hogy egy másodperccel lassabb Norrisnál

    Ricciardo nem akarja elhinni, hogy egy másodperccel lassabb Norrisnál

    Daniel Ricciardo nem hajlandó elhinni azt, hogy Monacóban szinte egy másodperccel lassabb, mint Lando Norris.

    A brit fiatal szinte végig Max Verstappen és a két Ferrari környékén mozgott az időmérőn, míg csapattársa nem igazán találta a ritmust. Az ausztrál korábban már elmondta, hogy úgy érezte jó köröket teljesít, ám az időeredmények nem erről tanúskodtak.

    A Q2-ben elvérző 31 éves pilóta ideje és a Q3-ban az ötödik pozíciót megszerző Norris köre között majdnem egy másodperc volt a különbség. Ugyan a javuló körülmények a 21 éves ifjonc kezére játszottak, ám Ricciardo szerint a tetemes differencia egész hétvégén megvolt.

    ,,Inkább vagyok zavarodott, mint frusztrált, nyilvánvalóan feldúlt és feszült is. Tisztában vagyunk azzal, hogy az időmérő mennyire jelentős itt. Ám valószínűleg eljutottunk már arra a pontra, ahol nem is a pozíció a fontos, hanem az, hogy az egész hétvégén egy másodperccel vagyunk lemaradva. Szeretném azt mondani, hogy még nem vagyok magabiztos és még tanulom kell az autót, de az nem egy másodpercre, és nem itt. Nem  motoszkál az bennem, hogy valami elromlott. Meg kell vizsgálnunk az összképet, ugyanis nem akarom elhinni azt, hogy ennyire lassú vagyok.”

    ,,Természetesen voltam már itt Maxszel (Verstappen) és biztos vagyok abban is, hogy Lando (Norris) is gyors, de azt nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egy másodperccel jobb itt, és ez nem ellene szól. Az egész hétvégén, körökön keresztül jól éreztem magam az autóban, ezért azt gondoltam, hogy jó időket futok. Azt hiszem egy ponton 1,2  másodperccel voltam lassabb már Landónál, így nincsenek válaszaim.” -nyilatkozta a Motorsport.com-nak Ricciardo.

    Az ausztrál ugyanakkor elismételte, hogy nem érezte rosszul magát az autóban, ezért is frusztrálja annyira a különbség:

    ,,Végső soron úgy gondolom, hogy még szükségünk van némi leszorítóerőre a hátsó traktusnál. Ugyanakkor úgy éreztem, hogy az előző versenyhétvégéken jobban küszködtem az egyensúllyal, mint most itt. Az ember mindig számol azzal, hogy az autó nem lesz tökéltes, hiszen ez egy utcai pálya. Így sosem jár az a fejemben itt, hogy ‘az autó borzalmas, nem tudom vezetni’. Mindig lehet jobb, de nem éreztem azt, hogy alapvető probléma lenne… mikor áthaladtam a célvonalon, úgy voltam vele: ‘oké, talán 1-2 tizeddel maradtam le’. Ám mikor meghallottam a különbséget azt kellett mondanom: ‘bocsi srácok, erre nincsenek meg a válaszaim.”

    Ricciardo arra kérdésre, hogy lehete-e valami probléma az autójával a következőket válaszolta:

    ,,Ezt a kérdést természetesen én is fel fogom tenni. Biztos vagyok abban, hogy a csapat utána fog nézni ennek, viszont én nem akarok áskálódni, vagy ujjal mutogatni a srácokra, azért mert nem rakták megfelelően össze. Viszont azt tudom, hogy az alakulat mindent meg fog nézni. Ahogy már mondtam, csütörtöktől, az első szabadedzéstől kezdve ugyanaz volt a történet. Lehet, hogy fejlődtem és tettem némi lépést előre, viszont azt nem tudom, hogy kerültem-e valaha fél másodpercen belülre, és hát a különbség elég nagy.”

    Ugyanakkor a 31 éves pilóta nem akart arra mutogatni, hogy mennyire eltérő a vezetési stílusa a csapattársáéhoz képest:

    ,,Még van némi különbség, olyan dolgokban mint a fékezési technika és hasonlók. Továbbra is azt mondom, hogyha nem is optimális számomra az autó, akkor oké, 2-3 tizeddel lassabba vagyok. Ám ez az egész, az egy másodperc, nem is tudom, egy kicsit soknak tűnik. Nem fogom a homokba dugni a fejem és azt mondani: ‘ oldjátok meg, hiszen úgy is én vagyok a legjobb.’ Dolgozni akarok ezen, és biztos vagyok abban is, hogy van még min javítanom. Viszont a mostani hétvégén van a legnagyobb anomália az összes közül.”

  • Hamilton: Az F1 2022-es szabályzása komoly visszalépés

    Hamilton: Az F1 2022-es szabályzása komoly visszalépés

    Lewis Hamilton egyáltalán nem biztos abban, hogy a Forma-1 jelenlegi generációja „rossz” lenne. Ugyanakkor úgy véli, hogy a sportág most egy olyan korszakát éli, amit nevezhetnénk akár „milliárdos csemeték klubjának” is. A hétszeres világbajnok egyértelműen olyanokra gondol, mint Lance Stroll, Nicholas Latifi vagy Nikita Mazepin, de Lando Norrisnak, Mick Schumachernek és még sokan másoknak is milliomos vagy milliárdos az édesapjuk. A 36 éves pilóta a spanyol AS-nek nyilatkozott:

    „Nem tudom, hogy számít-e egyáltalán az, hogy mit gondolok, de nem tudom eldönteni azt, hogy ez egy jó avagy rossz generáció. Esetemben, megérkeztem Nico Rosberggel és Kubicával, Alonso pedig előttem érkezett, még a Schumacher korszakban, így mindig lesz egy adott időszak. Személy szerint én most azt élem meg, hogy ez egy milliárdos csemeték klubja lett. Ha manapság kezdenék egy munkásosztálybeli családból, lehetetlen lenne az, hogy ma itt legyek. Egyszerűen azért, mert a többi srácnak sokkal több pénze lenne. Dolgoznunk kell ezen, és egy elérhető sportággá kell válnunk a gazdagoknak, és a szerényebb körülményekből érkezőknek is.”

    A Mercedes versenyzője végül elárulta azt is, hogy nincs elragadtatva azon szabályzástól, amerre tart az F1 a teljesen új 2022-es autóik bemutatkozása előtt egy évvel:

    „Amennyiben a Forma-1 része vagy, meg kell értened a technológiát, a költségvetési korlát okozta komplikációkat, hogy milyen nehéz lesz mostantól kezdve fejleszteni. Teszteltem a 18 colos gumikkal, hogy megértsem, mi a különbség – hogyan hat majd mindez rám, mint pilótára. Az autók nehezebbek és lassabbak lesznek, és ez számomra visszalépésnek tűnik. Gyorsabbnak és sokkal hatékonyabbnak kellene lennünk, ezek az autók jobbak voltak, amikor könnyebbek voltak. Az illetékesek azonban meghozták a döntéseiket, és nem tehetünk ellene semmit.”

  • Norris szerint Sainz jobban alkalmazkodik, mint Ricciardo

    Norris szerint Sainz jobban alkalmazkodik, mint Ricciardo

    Lando Norris összehasonlította a két pilótát, akik mellett eddig karrierje során versenyzett. Úgy gondolja, hogy Carlos Sainz jobban alkalmazkodik egy nehezen vezethető autóhoz, mint a mostani kollégája, Daniel Ricciardo.

    Az ausztrál, sok más csapatot váltóhoz hasonlóan egyelőre elmarad a csapattársától, így volt ez a csütörtöki monacói edzésnapon is.

    „Egy nagyon specifikus vezetési stílus kell ahhoz, hogy gyors legyél ezzel az autóval” – szögezte le a nemrég hosszabbító Norris Ricciardo védelmében. „Daniel nagyon gyors, ha egy olyan autó van körülötte, amiben minden illik hozzá. De ahogy jelentkezik néhány probléma, máris veszít egy keveset az önbizalmából, ahogy a legtöbb pilóta. Ez egyes pilótáknál jellemzőbb, mint másoknál. Amit eddig láttam, hogy egy olyan autót akar, ami jobban illik hozzá.”

    Sainz-nak viszont szemlátomást jobban megy az alkalmazkodás, emelte ki Norris: „Carlos jó volt, amikor olyan autót kellett vezetni, ami nem olyan remek. Nagyon jó volt igazából. Szerintem ez az egyik dolog, amit most tanultam meg.”

     

  • Norris üzenetet írt Sainznak: Megnyerheted ezt a hétvégét!

    Norris üzenetet írt Sainznak: Megnyerheted ezt a hétvégét!

    Lando Norris elárulta, hogy a hét elején írt egy üzenetet Carlos Sainznak azzal kapcsolatban, hogy megnyerheti a Monacói Nagydíjat.

    Jól kezdett a Ferrari a szabadedzéseken. Ugyan délelőtt Charles Leclerc-nek problémája akadt a váltóval, addig a spanyol mindkét gyakorláson remekelt. A Scuderia az eddig látottak alapján az esélyesek közé sorolhatja magát, amin a McLaren fiatalja nem lepődött meg.

    Norris már egy ideje mondogatja, hogy érdemes figyelni a vörösköre, ugyanis nagyon sokat fejlődtek tavaly óta. Így a 21 éves pilóta számított arra, hogy egykori csapattárs ilyen előkelő helyeken jár majd.

    ,,Nem hinném, hogy a Ferrari sebesség olyan meglepő. Talán a nézők szempontjából az lehet, ugyanis ők nem látják azt amit mi, a belső kamerás felvételeket, az adatokat, és így tovább. Mi tisztában voltunk azzal, hogy nagyon gyorsak lesznek.” – magyarázta a brit a Formula1.com-nak.

    A McLaren ifjonca azt is elárulta, hogy mit üzent egykori csapattársának:

    ,,A hétvége előtt megírtam Carlosnak (Sainz), hogy nagyon jó lesz itt és meg is nyerheti.”

    Ugyanakkor a McLarennek van még min dolgoznia:

    ,,A legjobb formánkat nyújtjuk, így ott vagyunk ahol lennünk kell. Kényelmesen éreztem magam az autóban, ami itt nagyon fontos, de azért van még hova fejlődnünk szombatra.” -tette hozzá Norris.

  • Sainz: Norris megérdemli az új McLaren-szerződést!

    Sainz: Norris megérdemli az új McLaren-szerződést!

    Carlos Sainz szerint korábbi csapattársa a McLarennél, Lando Norris megérdemli a nemrég bejelentett szerződés hosszabbítását a wokingi csapatnál. Tavaly, és 2019-ben is a párosuk szoros házimeccset vívott a McLarennél, végül a spanyol Sainz elfogadta a Ferrari ajánlatát, és 2021-re hozzájuk igazolt. Most a McLaren meghosszabbította a 21 éves Norris kontraktusát újabb két évvel, Sainz pedig úgy véli, hogy nagyon is megérdemelte ezt. Monacoban így nyilatkozott róla a 26 éves versenytársa:

    „Van egy rakás olyan pilóta, akik hasonló szinten küzdenek, és Landót is közéjük sorolnám. Mindannyian potenciális világbajnokok, csak a megfelelő autó kell alájuk, hogy megszerezzék a címet.”

    Magát és Charles Leclerc-et is közéjük sorolja, majd így folytatta:

    „sok más versenyző tartozik még ide. A Forma-1 szintje olyan magas, hogy sajnos a dolog inkább arról szól, hogy a csapat mire képes, nem pedig arról, hogy mi mit tudunk. Ugyanakkor azt hiszem, hogy Landóban megvan a potenciál hogy versenyeket nyerjen, és a McLarent újra a csúcsra juttassa.”

  • Norris: Nem akartam az időmet más csapatokra fecsérelni

    Norris: Nem akartam az időmet más csapatokra fecsérelni

    Lando Norris a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, azért egyeztek meg ilyen gyorsan a McLarennel, mert nem akarta az idejét másra fecsérelni.

    A csapat és a versenyző tegnap jelentette be, hogy az új éra hajnalán is együtt fogják folytatni a közös munkát. Eredetileg a brit szerződése idén járt volna le, ám a wokingiak és a 21 éves pilóta nem akart sokat várni a tárgyalással. Jelenlegi információk szerint Norris 2023-ig a McLaren kötelékében marad, csakúgy, mint a nemrég érkező Daniel Ricciardo.

    A sajtótájékoztató kapcsán előkerült az új megegyezés is, amiről a versenyző a következőket mondta:

    ,,Nagyon boldog vagyok ott ahol vagyok. Tudom, hogy jelenleg nem nyerek versenyeket és nem is harcolok a dobogós helyezésekért minden futamon. Viszont én jól érezem magam abban a pozícióban amiben vagyok, így nem vesztegettem az időmet arra, hogy mással és másról beszéljek. A csapat is bízik bennem, úgy ahogy én is bennük, ennyire egyszerű az egész. Minél korábban megejtjük ezt (a szerződést), minél előbb tudunk leszegett fejjel előre tekinteni az elkövetkezendő években, annál jobban tudunk fókuszálni a munkánkra. A többi csapat és pilóta pedig aggódjon a saját szituációja miatt, mi majd megpróbálunk előnyt kovácsolni abból.” – olvasható Norris látásmódja a Formula1.com-on.

    A brit pilótának a sikerek mellett még egy dolog nagyon fontos, amit a McLarennél megkap:

    ,,Nagyon fontos rész számomra ebből a hűség. Bármennyire is szeretnék versenyeket és bajnokságokat nyerni, fontos az, hogy jól érzem magam ott ahol vagyok. Az, hogy jól kijöjjek a többiekkel, barátságokat alakítsak ki az összes szerelőmmel, mérnökömmel és mindenkivel a gyárban. Minden nagyon jól működik ebben a pillanatban és én imádom ezt, mert így könnyebb számomra. Két percet kell például autóznom ahhoz, hogy eljussak a gyárba, és ehhez hasonlók. Én ezeket a dolgokat kedvelem. Annyira amennyire szeretek nyerni, annyira fontos számomra az, hogy jól érezem magam, és élvezzem az életem ott ahol vagyok. Véleményem szerint arra összpontosítunk, hogy írjunk együtt egy közös történetet és legyen közös történelmünk.”

    A maradásnak 2022-re még egy jelentős előnye van, ugyanis így a 21 éves pilótának nem kell egy új környezetbe beilleszkednie és új metódust tanulnia.

    ,,Jó, hogy túl estünk ezen, különösen az elkövetkezendő szezonra nézve, ahol is csapatként és versenyzőként mindenki stabilitásra vágyik. Így az évad további részére koncentrálhatunk, ugyanis ezzel már nem kell foglalkozni. Ez a legjobb dolog a számomra, az alakulat számára és tulajdonképpen bárki számára, hogy fenntartjuk a csapaton belüli struktúrákat és a bizalmat. Ez mindannyiunk önbizalmán lendít a következő esztendőre nézve.”

    Norris azt is elárulta, hogy ki kezdeményezte a beszélgetéseket:

    ,,Egy kicsit furcsa volt számomra ezt felhozni, ugyanis korábban nem voltam ilyen pozícióban. Egy kissé kínos volt. Nem tudom, hogyan kell egy ilyen beszélgetést előkészíteni, de szerintem Zak (Brown) és Andreas (Seidl) már csapatszinten beszélhettek korábban erről. Ez egy olyan dolog volt, amit én akartam, és olyan gyorsan amilyen gyorsan csak lehet. Így elkezdtünk erről diskurálni, és minden ment a maga útján, de én nem tudtam mikor és hogyan kell felhozni a témát.” – tette hozzá nevetve Norris.

     

  • Különleges sisakok az idei Monacói Nagydíj hétvégéjén!

    Különleges sisakok az idei Monacói Nagydíj hétvégéjén!

    A Monacói Nagydíj mindig is különleges helyet foglalt el a versenynaptárban. Az évek alatt sokan készültek valamivel erre a hétvégére, mutatjuk az idei kínálatot.

    Évről-évre mindig történik valami rendhagyó a hercegség utcáin. Most a mezőny negyede döntött úgy, hogy változtat a megszokott fejfedőjén.

    A McLaren nagy dobással készül erre a versenyre. Az autók különleges, narancs-türkiz festése mellett a pilóták is hasonulnak a retro életérzéshez.

    Norris a színek megváltoztatása mellett egy régi motorosszemüveget adott hozzá a sisakjához (csak festésben). Ricciardo pedig teljesen visszanyúlt az egyszerű megoldásokhoz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

    A Williams istálló mindeközben mérföldkőre megünneplésére készül, ennek megfelelően George Russell és Nicholas Latifi is megemlékezik az istálló 750. futamáról.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nicholas Latifi (@nicholaslatifi) által megosztott bejegyzés

    A mezőnynek ezenfelül még van egy monacói pilótája is Charles Leclerc személyében. Őt eddig utolérte a hazai átok, most azonban a nemzet legnagyobb motorsportos hőse, Louis Chiron előtt tiszteleg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

    A Forma-1 előtti időszak kiemelkedő versenyzője maga is megnyerte hazai versenyét, még 90 évvel ezelőtt, 1931-ben. Az idei Monacói Nagydíj kicsit róla is szól, hiszen emlékét a Tabac utáni, illetve az uszoda előtti sikán őrzi.

  • Hivatalos: Szerződést hosszabbított a McLaren és Lando Norris!

    Hivatalos: Szerződést hosszabbított a McLaren és Lando Norris!

    A McLaren nemrég bejelentette, hogy több éves szerződést írt újfent alá Lando Norrisszal.

    A brit pilótát régóta támogatja a wokingi istálló, ám köreikben 2017-ben köszönthették először, mikor is az ifjonc a csapat tartalék és tesztpilótája lett. Egy évvel később ezt a beosztást nem vesztette el, sőt a szabadedzések alkalmával egyre többször tűnt fel a neve az akkor még F2-ben vitézkedő versenyzőnek.

    2019-ben viszont már új szelek fújtak a McLarennél, így Carlos Sainzcal az oldalán mutatkozhatott be a Forma-1-be. Norris eddig két dobogós helyet hozott a wokingiaknak, az elsőt a tavalyi Osztrák, míg az utóbbit az Emilia Romagna Nagydíjon szerezte meg.

    A brit fiatal azonban nagyobb célokat szeretne elérni, ugyanis egy napon futamgyőzelmeket és bajnoki címet is szeretne a csapattal nyerni.

    A mostani bejelentés során így már biztos, hogy 2023-ig marad a Daniel Ricciardo – Lando Norris páros a papaya színű istállónál.

    A felek a szerződésről nem árultak el konkrétumokat, ám a következőképp nyilatkoztak a bejelentésről:

    Zak Brown, a McLaren ügyvezető igazgatója:

    ,,Nagy örömmel tölt el az, hogy Landóval (Norris) a szerződésünket 2022 utánra is meghosszabbíthattuk. Nagyban hozzájárult ahhoz, hogy visszatérjen a formánk és mi büszkék vagyunk arra a fejlődésre, amit 2017 óta mutatott. Lando a rajtrács egyik legfényesebb csillaga, így nagyon várjuk már azt, hogy lássuk hogy a pályán és azon túl hogyan válik egyre erősebbé.”

    Andreas Seidl a McLaren csapatfőnöke:

    ,,Az a döntésünk, hogy Lando hosszútávú jövőjét a McLarennél erősítsük meg, nagyon egyszerű volt. Már az első évében lenyűgözött minket a teljesítményével, és azóta egyértelműen látszik, hogy versenyzőként mennyit fejlődött. A formánk helyreállításának szerves része, és az eddigi teljesítménye meg mutatta, hogy a pályán ő egy félelmetes ellenfél. Hozzánk hasonlóan neki is komoly tervei vannak velünk a jövőben, így nagyon örülök annak, hogy ennek az útnak a következő fejezetét írhatjuk meg együtt. Lando és Daniel (Ricciardo) személyében egy rendkívül izgalmas és tehetséges párossal rendelkezünk. Ez a bejelentés egy erős jel arra, hogy a McLaren 2022 után is mennyire elkötelezett.”

    Lando Norris:

    ,,Nagyon örülök annak, hogy meghosszabbíthatom a kapcsolatomat a McLarennel 2022-től. Mivel már 5 éve vagyok a csapatnál, a család részesének érzem magam, így el sem tudnám azt képzelni, hogy máshol kezdjem meg a karrierem következő szakaszát. A McLaren óriási támogatást nyújtott számomra már a junior szériák óta, és én nagyon élvezem azt, hogy tőlük tanulhatok és általuk fejlődhetek. A csapat iránti elkötelezettségem egyértelmű: futamokat szeretnék nyerni és a világbajnoki címet is velük szeretném megszerezni. A 2017-es csatlakozásom óta a fejlődésük következetes volt, így egyértelmű ambícióink vannak a jövőre nézve. 

    Szeretnék köszönetet mondani Zaknek és Andreasnak, azért, hogy a kezdőktől fogva hittek bennem. Továbbá az egész csapatnak hogy ilyen erős környezetben folytathatom a karrieremet. Már így is hihetetlen pillanatokat éltünk át együtt, olyanokat amiket sohasem fogok elfelejteni. Daniellel és a csapat többi tagjával alig várom már, hogy az elkövetkezendő években még több és nagyobb sikereket érjünk el.” -olvasható a McLaren hivatalos oldalán.

  • A McLaren korábbi főnöke szerint Norris a jövő bajnoka, csakúgy mint Verstappen

    A McLaren korábbi főnöke szerint Norris a jövő bajnoka, csakúgy mint Verstappen

    A McLaren korábbi csapatfőnöke, Eric Boullier olyannyira le van nyűgözve Lando Norris idei teljesítménye láttán, hogy úgy gondolja, a brit a jövő bajnoka lehet.

    Norris Imolában megszerezte pályafutása második dobogós helyezését, és egy ideig a harmadik helyen állt a világbajnokságban. A Spanyol Nagydíjat követően azonban visszacsúszott a negyedik helyre, de még mindig 17 ponttal előzi meg csapattársát, Daniel Ricciardót.

    Boullier 2014 és 2018 között dolgozott a McLarennél. Norris 2017-ben junior pilótaként csatlakozott a csapathoz, és Boullier szerint beváltotta az akkor hozzá fűzött reményeket.

    „Látni kell, mit tud a junior kategóriákban, hogy elváljon, F1-be való-e” – nyilatkozta Boullier a GPBlognak. „Viszont azt hiszem, csak az F1-ben láthatod, hogyan válnak érettebbé, és bajnoki matériák-e. Norris mindent megnyert az F1 előtt, és nagyon jól fejlődik Ricciardóhoz képest. Nem csak egy körön, hanem a futamokon, a gumikezelésben is. Nagyon jól fejlődik, és a jövőben F1-es bajnok lehet, akárcsak Max.”

    Amellett, hogy látta Norris továbbfejlődését, Boullier azt is észrevette, hogy a McLaren hogyan javult az elmúlt években, és továbbra is bízik abban, hogy a wokingi bázisú alakulat legyőzheti a Ferrarit, és bebiztosíthatja a harmadik helyet a konstruktőrök csatájában. Továbbá úgy véli, hogy a McLaren akkor is sikeres lesz, amikor az új szabályok 2022-ben életbe lépnek.

    „Láthatjuk, hogy a McLaren az elmúlt három-négy évben egyértelműen lépésről lépésre fejlődött, és ez most kifizetődik” – tette hozzá, majd rátért az esetleges 2022-es továbbfejlődésre. „Ez nagyon jó lenne a McLaren és a sportág számára, de sok tényező van, mindenekelőtt a költségvetési sapka, ami megváltoztathatja a nagy csapatok munkáját, és reméljük, hogy az új szabályok az érdemek, nem pedig az erőforrások alapján jutalmaznak majd meg. Majd meglátjuk, de remélhetőleg a jövőben mindenki harcolhat a bajnoki címért.”

  • Valami régi, új, kölcsönvett és kék – ilyen festéssel rukkolt elő a McLaren!

    Valami régi, új, kölcsönvett és kék – ilyen festéssel rukkolt elő a McLaren!

    Különleges festéssel fog szerepelni a McLaren az elkövetkezendő Monacói Nagydíjon.

    A Gulf Oil és a wokingi istálló hosszú évek óta ugyanazon az úton közlekedik. Történelmi partnerkapcsolatuk megünnepléseként a csapat úgy döntött, hogy visszanyúl a múlthoz és olyan festéskombinációval hozakodik elő, ami sokak arcára mosolyt csalhat.

    A papaya szín most mintha halványabban tündökölne, és a kék sem a királyi árnyalatát villantja. Helyette előjött az égi szín és a halvány narancssárga. 1997-ből lehet ismerős a kombináció, ugyanis a #41 McLaren F1 GTR Longtail ilyen ruhát viselve, a második helyen ért célba a Le Mans-i 24 órás versenyen.

    A brit gárdánál azonban nemcsak az autó öltözik most új ruhába, hanem Lando Norris és Daniel Ricciardo és új szerelésben mutatkozhat majd. Ezen felül a csapat felszerelés is változni fog, valamint a közösségi médiás platformok színkompozíciói is módosulnak.

    Természetesen a rajongók is üdvözölhetnek a retró szerelésből, ugyanis limitált kiadásban előehetővé tette a az online áruházában azt a McLaren.

    Zak Brown, a csapat ügyvezető igazgatója a következőket nyilatkozta az egy futamos arculatváltásról:

    ,,Ez lesz az alakulat tisztelgése a Gulf ünnepelt dizájnja előtt. Hatalmas rajongói vagyunk a bátor és merész kinézeteknek, és a Gulf-kék a sport legkedveltebb színek közé tartozik, a kultúránk ünnepelt darabja, ami túlmutat a motorsport világán is. A csapat számára mindig is fontos volt a dizájn – ez látszik mindenünkön, kezdve attól, hogy visszatértünk a papaya színhez, a lenyűgöző főhadiszállásunkon, az MTC-n át. Izgatottan várjuk azt, hogy ezt csapatként megélhessük és büszkén ünnepeljük a Gulfhoz fűződő kapcsolatunkat.”

    Lando Norris a következőket mondta a összeállításról:

    ,,Gyönyörű. Úgy vélem, hogy mindenki egyetérthet velem abban, hogy messze ez lesz a legszebb autó a rajtrácson. Ez fantasztikus és nagyszerű lehetőség lesz mindkettőnk számára, különösen itt Monacóban. Mindent összevetve elég egyedi.”

    Daniel Ricciardo így értékelte a múltat időző vonalat:

    ,,Természetesen imádom az egészet. Nem volt szükségem még egy okra, hogy igazán izgatott legyek Monaco miatt, így most vissza kell fognom magam, és tartalékolnom kell némi energiát a jövő hétre. Lenyűgöző. Az első rubrika amit ki kell pipálnod az az, hogy jól nézzen ki, és mi ezt meg is tehetjük, ezért hát nagyon izgatott vagyok.”