Címke: Lando Norris

  • Norris: Őszintén szólva nincs okom az elégedetlenségre

    Norris: Őszintén szólva nincs okom az elégedetlenségre

    Lando Norris örült annak, hogy csapattársával sok pontot zsebeltek be a Brit Nagydíjon.

    A brit pilóta az újraindítást követően meg tudta előzni Valtteri Bottast, és az első etapig maga mögött is tartotta a finnt. Ám a bokszutcában a csapat nehezen tudta rögzíteni a jobb hátsó abroncsát, így értékes másodperceket veszített. A nastolai átlépett így rajta, majd a büntetését abszolváló Lewis Hamilton is elment mellette.

    A McLaren versenyzője így a negyedik helyen ért célba:

    ,,Nincs okom az elégedetlenségre. A negyedik és az ötödik pozíció nagyszerű a csapatnak. A kiállásig egész jó versenyem volt. Sikerült ugyanis Valtterit (Bottas) magunk mögött tartanuk úgy, hogy ők sokkal gyorsabbak nálunk.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    A brit versenyző potenciálisan a dobogós helyek egyikén haladt, ám szerinte megtartani a pozíciót már nagyon nehéz lett volna:

    ,,A pódiumon végeztem volna-e vagy sem? Nem tudom. Ám a közönség előtt nagyszerű lett volna érte küzdeni.”

    Norris ugyanakkor már Budapestet és a Hungaroringet látja a szemei előtt, ahol is kemény csatát prognosztizál a McLaren és a Ferrari között:

    ,,Figyelembe véve azt, hogy Charles (Leclerc) második lett, és Carlos (Sainz) is olyan gyors volt, mint ő, ez csak kárenyhítés volt. Viszont rengeteg a pozitívum. Sok a jó dolog, ám a Ferrari nagyon erős volt ezen a hétvégén. Az az előny, amivel itt rendelkeztek, nem biztos, hogy Budapesten is meglesz. Ugyanakkor ott sok a kanyar és ők ott is erősek. A pálya viszont számunkra is kedvező, így szoros csata lesz” – tette hozzá Norris.

    A 21 éves pilóta ismét visszavette az egyéni tabellán a harmadik helyet, amin még ő is meglepődött:

    ,,Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan lehetek még mindig harmadik a bajnokságban.”

  • Ricciardo: Alonso versenyez a legjobban idén

    Ricciardo: Alonso versenyez a legjobban idén

    Daniel Ricciardo úgy gondolja, a két év után visszatérő Fernando Alonso versenyzési képességei a legjobbak a mezőnyben idén. Alonso a Forma-1 történetének első sprintversenyén bizonyította igazán ezt az ausztrál számára, amikor is zseniálisan rajtolt, majd mindent bevetve próbálta maga mögött tartani a McLareneket. A spanyol olykor még kígyózott is az egyenesben Norris és Ricciardo előtt.

    „Igazából gratulálok neki, hogy ilyen izgalmassá tette” – méltatta Ricciardo versenytársát a Sky Sportsnak nyilatkozva. „A startja fenomenális volt, és aztán maga mögött tartott minket. Jó volt látni. Mindig felmerül a kérdés – minden sportban – vajon számít a kor?”

    „Szerintem a versenyzői képességei talán a legjobbak voltak idén, legalábbis időnként biztosan. Jó látni, hogy még mindig megvan benne az igazi szenvedély és a lendület, és hogy továbbra is nagyon magas szinten képes minderre.”

    Alonso a McLareneken kívül Sebastian Vettel előtt is kígyózott, aki szükségtelennek tartotta, de a spanyolt elsőként megelőző Norrisnak sem volt vele semmilyen gondja.

    „Nyilvánvalóan ott volt a kígyózás, de amikor ezt csinálta, sosem voltam elég közel ahhoz, hogy veszélyes legyen. Szóval szerintem nem csinált semmi rosszat, egyesek szerint igen, de szerintem nem, minden rendben volt. Egyszerűen csak ismeri a határait annak, hogy mire képes. Ez jó, ez izgalmasabbá teszi az egészet neki, nekem és mindenkinek, aki nézi, szóval jó csata volt” – zárta gondolatát a fiatal brit.

  • Így nézett ki Lando Norris órája a rablás után- videóval!

    Így nézett ki Lando Norris órája a rablás után- videóval!

    Egy járókelő vette videóra a tolvajokat, mikor Lando Norris órájának eredetiségét akarták megvitatni vele.

    Az EB-döntő több brit állampolgárban is mély nyomott hagyott. Az angol válogatott a 11-es párbaj során maradt alul Olaszország ellen, ám a Wembley Stadionban történtek tovább fokozták az ott lévők szomorúságát. A The Sun információi szerint  2500 jegy nélküli részeg huligán szabadult be a stadionba és kezdett randalírozni, továbbá többek értékét is eltulajdonították.

    Ebbe a csoportba tartozott a McLaren versenyzője is, aki épp autójához tartott, mikor ketten elkapták. A brit lap beszámolója szerint az egyikük lefogta a 21 éves pilótát, míg a másik letépte róla a Richard Mille karórát.

    Az eset óta Norris elmondta, hogy bár fizikailag jól van, lelkileg megviselték az események.

    Tegnap azonban bizonyítékra lelt a The Sun, ugyanis egy járókelő felvette, azt, ahogy a tolvajok az órát mutogatják neki és azon tanakodnak, hogyan tudnák elpasszolni.

    A Wembley Stadion körüli utcán sétálót a tolvajok arról kérdezték, hogy szerinte az óra hamisítvány-e, (meg is mutatták neki) miközben arról beszélgettek, hogyan kellene elpasszolni Norris limitált kiadású óráját.

    A brit médium szerint miután a két férfi észlelte, hogy beszélgetőtársuk gyanakodni kezd és sejti, hogy az óra lopott, azonnal elmenekültek.

    A 23 éves férfi a következőket mondta a The Sunnak: ,,A telefonom segítségével felvettem az órát, és úgy döntöttem, hogy megpróbálom megszerezni tőlük, hogy visszaadhassam. Gondoltam, talán kapok valami jutalmat érte. Azonban ők azt mondták egy rendőrnek, hogy attól félnek, tolvaj vagyok. Így a biztos úr arra kért, hagyjam őket békén.”

    (Ez a videó a The Sun tulajdonát képezi! This video is property of The Sun!)

  • Norris: Ricciardo nem jobb, mint Sainz

    Norris: Ricciardo nem jobb, mint Sainz

    Miután mindkettejük csapattársaként versenyzett már, Lando Norris összehasonlította Daniel Ricciardót és Carlos Sainz-ot.

    A 21 éves britnek nem mellesleg eddig ez a két pilóta volt a csapattársa Forma-1-es pályafutása alatt, első két évében Sainz mellett versenyzett, idén pedig Ricciardo mellett.

    „Őszintén, eddig is tudtam, hogy Carlos milyen jó” – idézi Norrist az AS nevű spanyol lap. „Most mutatja meg Charles ellenében, hogy megvan a sebessége, és közel tud lenni az F1 egyik legjobbjához. Azt is tudtam, hogy hozzá képest jó helyen vagyok. Bizonyos területeken ő a jobb, máshol pedig én. Szóval nem aggódtam Daniel érkezése miatt, mert tudtam, hogy Carlos hasonló szinten van. Daniel nyert már futamokat, talán ezért is helyezik őt Carlos fölé.”

    „Hosszú időbe telik neki, amíg megszokja az autót és a csapatot” – tette hozzá Norris idősebb csapattársára, Ricciardóra utalva. „Vannak emberek, akiknek tökéletes autóra van szükségük, és vannak olyanok, akik kevesebb kényelemben is jól teljesítenek. Danielnek önbizalomra van szüksége, és a másik autója többet adott neki, mint ez.”

  • Különleges sisakfestéssel készült néhány versenyző a Brit Nagydíjra

    Különleges sisakfestéssel készült néhány versenyző a Brit Nagydíjra

    Néhány pilóta különleges sisakfestéssel fog versenyezni az elkövetkezendő Brit Nagydíjon.

    Lando Norris nehéz napokon van túl, ám hazai versenyére készülve különleges fejfedővel rukkolt elő. Hónapokkal ezelőtt tett ki egy felhívást Twitter-oldalára, aminek keretein belül olyan üzeneteket várt, amik köszönet mondanak a frontvonalban dolgozóknak.

    Szép számmal érkezetek köszönetnyilvánítások, így volt miből szemezgetnie a McLaren ifjoncának. Jó páran így kézjegyüket viszont láthatják Silverstone-ban, ugyanis Norris az üzeneteket felhasználva készítette el sisakját.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés


    George Russell is különleges dizájnt álmodott meg a Brit Nagydíjra. A Williams versenyzője ugyanis London nevezetességivel felvértezve vág neki az új formátummal ellátott hétvégének. A Tower Bridge, a House of Parlament és Big Ben is visszaköszön a tervezeten, ugyanakkor a jól ismert piros telefonfülke sem hiányzik a kompozícióból.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés


    Charles Leclerc is ünnep sisakkal készült, ám a monacói pilóta a Ferrari előtt tiszteleg. A Scuderia ugyanis 70 éve szerezte meg első győzelmét, amiről a 23 éves versenyző is meg akart emlékezni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen sikerével kezdődött a Brit Nagydíj

    Verstappen sikerével kezdődött a Brit Nagydíj

    Max Verstappen nyerte az új formátumú Brit Nagydíj első szabadedzését Lando Norris és Lewis Hamilton előtt.

    A Formula 1 csapatainak legnagyobb örömére tömött lelátók előtt vette kezdetét a versenyhétvége Silverstone-ban. Mivel a sprintkvalifikáció miatt az első gyakorlást követően rögtön az időmérővel folytatódik majd a program, így minden pilóta kihasználta az edzés 60 percét a gyakorlásra.

    A Red Bull holland pilótája továbbra is zseniális formában versenyez, ugyanis több, mint 7 tizedmásodperccel előzte meg a McLaren brit pilótáját, akit kiraboltak az Eb döntőt követően. Őket a Mercdedes hétszeres világbajnoka, Charles Leclerc, Valtteri Bottas és Carlos Sainz követte. A két Ferrarinak jól sikerültet az időmérős szimulációi nagyon jól sikerültek, habár Sainz egyszer megpördült a négyes kanyarba menet. Rajtuk kívül még Sebastian Vettel, Serio Pérez, Daniel Ricciardo és Esteban Ocon fért be a legjobb 10-be.

    A Brit Nagydíj menetrendje a sprintfutam rajtsorrendjét kialakító időmérővel fog folytatódni magyar idő szerint 19:00-kor.

    A Brit Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

    Versenyző Megtett kör Köridő
    1
     Max Verstappen
    23 1’27.035
    2
     Lando Norris
    26 1’27.814 0.779
    3
     Lewis Hamilton
    30 1’27.815 0.780
    4
     Charles Leclerc
    26 1’27.828 0.793
    5
     Valtteri Bottas
    30 1’27.897 0.862
    6
     Carlos Sainz Jr.
    25 1’27.923 0.888
    7
     Sebastian Vettel
    23 1’28.062 1.027
    8
     Sergio Perez
    25 1’28.163 1.128
    9
     Daniel Ricciardo
    28 1’28.211 1.176
    10
     Esteban Ocon
    24 1’28.415 1.380
    11
     Pierre Gasly
    28 1’28.449 1.414
    12
     Yuki Tsunoda
    29 1’28.600 1.565
    13
     Antonio Giovinazzi
    26 1’28.827 1.792
    14
     Fernando Alonso
    24 1’28.873 1.838
    15
     Kimi Raikkonen
    27 1’29.220 2.185
    16
     Nicholas Latifi
    27 1’29.227 2.192
    17
     Mick Schumacher
    24 1’29.227 2.192
    18
     Lance Stroll
    21 1’29.597 2.562
    19
     Nikita Mazepin
    23 1’29.808 2.773
    20
     George Russell
    29 1’29.857 2.822
  • Norris nincs még tökéletes állapotban: Esténként nem alszom túl jól

    Norris nincs még tökéletes állapotban: Esténként nem alszom túl jól

    Lando Norris ugyan fizikailag jól van, ám mentálisan még nincs tökéletes állapotban.

    Az EB-döntő volt a brit fiatal első olyan meccse, amit élőben tekinthetett meg. Anglia korán megszerezte a vezetést, ám az olaszok nem hagyták magukat és sikeresen kiegyenlítettek. A 11-es párbajt az itáliai csapat abszolválta jobban, így végül ők emelhették fel a trófeát a Wembleyben.

    A 21 éves pilóta az eredmény miatt ugyan csalódott volt, viszont a meccs utáni események mély nyomott hagytak benne. Mikor autójához igyekezett vissza, pár részeg huligán megragadta, és elvette tőle a Richard Mille óráját. A McLaren másnap erősített meg, hogy rablás áldozata lett Norris, ám mivel rendőrségi ügy lett az esetből, többet nem árulhattak el.

    Többen is pórul jártak az angol stadionban, ugyanis 2500 jegy nélküli személy randalírozott a nézőtéren. Egy női biztonsági őrt is bántottak, sőt még a mozgássérült bejáratban is kárt tettek.

    Zak Brown is felszólalt az eset kapcsán és bírálta a szervezést valamint a közbiztonságot. Pilótájával napi kapcsolatban állt, és saját történeteivel próbált lelket önteni belé.

    A Brit Nagydíj csütörtöki napján a Sky Sports is megkérdezte Norrist, hogy van az eset óta, a McLaren versenyzője így válaszolt:

    ,,Kemény este volt, nem ilyet szerettem volna, különösen az angolok szempontjából. Nem akartam azt sem, hogy így érjen véget. Úgy vélem, egyszerűen csak szerencsétlen voltam. Nos… nem akarok részletekbe bocsátkozni, de hálás vagyok azért, hogy itt lehetek. Ez senkinek sem egy jó élmény, de ez nem csak velem történt meg akkor este. Ez nem egy olyan dolog, amit bárkinek kívánnék, és aki átélt már ilyet, azzal együtt tudok érezni, tudom milyen érzés.”

    A McLaren pilótája hozzátette, még nincs tökéletes állapotban, ám az elkövetkezendő versenyhétvége a segítségére lehet abban, hogy elterelje a gondolatait:

    ,,Jól vagyok, viszont voltam már jobban is. Nem fogok hazudni, nem vagyok még tökéletes állapotban. Van még min dolgoznom, főleg mentálisan.  Sokat beszélek erről, ugyanis a mentálhigiéné és a mentális egészség nagyon fontos. Nem igazán alszom jól azóta és így tovább. Nem ideális a dolog, egy kicsit még fájdalmas is. Ám nem én voltam a legrosszabb helyzetben a Wembley után. Dolgozom tehát rajta, és próbálok a legjobb formámba kerülni. Úgy érzem, hogy tudok koncentrálni és most ez a legfontosabb.”

  • Még a Mercedes is meglepődött a McLaren jó formáján

    Még a Mercedes is meglepődött a McLaren jó formáján

    A címvédő csapat mérnökigazgatója, Andrew Shovlin csodálkozását fejezte ki aziránt, hogy Norris révén a McLaren legutóbb a Mercedes autóival is fel tudta venni a versenyt.

    A brit csapat idén tért vissza a németek motorjaihoz, miután a Honda és a Renault segítségével nem értek el nagyobb sikereket. A McLaren teljesítményén ez meg is látszik, idén a legtöbb dobogójukat szerezték 2012 óta.

    Az Osztrák Nagydíjon Lando Norris az első sorba szerzett rajthelyet. Az követően a futamon bár időbüntetés hátráltatta, így is az egyik Mercedes előtt tudott maradni.

    „Meglepetés volt látni, hogy Lando a pole-ért küzd, nagyon közel is került hozzá. Tisztán látszik, hogy előrébb léptek. Mi tudjuk, a hátrányuk nem a motorerő terén van, szóval nem számítottunk rá, hogy ilyen elöl látjuk majd őket.”

    „Még a versenyen is, ellenük kellett mennünk. Az előző héten a saját dolgukkal törődtek, gyorsan át tudtuk ugrani őket, és utána nagy különbség alakult ki a végére.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    Habsburg Ferdinánd majdnem tíz éve jóbarátunk, hiszen gokartos kora óta személyesen is ismerjük. Ott voltunk a Pannónia-Ringen az első, akkor magyar színekben aratott sikereinél, láthattuk őt a Hungaroringen Formula 3-as pilótaként. Ezúttal a Red Bull Ringen találkoztunk vele, mint az ORF boxutcai riportere, és rögtön az interjúnk elején kifejtette Ferdinánd, hogy nem teljesen elégedett a spielbergi pálya jelenlegi nevével…

    – Újra itt vagyok Habsburgék országában, és…

    – Igen, ez a Habsburgring. (nevet)

    – Tényleg, hogyhogy még nincs Habsburgring?

    – Valamit biztosan rosszul csinálok. (nevet)

    – Azért valamit tisztázzunk: a rendes, igazi politika nem érdekel téged.

    – Dehogynem, csak még nem vagyok benne eléggé érintett. Ez nagy különbség. Persze szavazni járok, olvasok róla, valamint a szüleimtől is kapok információkat. Az azonban, hogy politikai szerepet vállaljak, azért még kicsit odébb van. Nézzük csak meg hogy volt ez Schwarzeneggernél, aki egy remek filmes sztár, de… ugye érted már, miért is ne?

    – Tehát Amerikában akarsz akkor ilyen karriert csinálni?

    – Na, azért ezt sem mondanám. Alapvetően a műfaj amit csinálok, azt gondolom, az illik hozzám. Aztán meg, ki tudja? A politika valójában annyira egy megfoghatatlan szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal be kell ülnöd a Parlamentbe, sokakat befolyásolhatsz és tehetsz jót enélkül is. Nekem például motorsport berkeken belül egy politikai mozgalmam, a fenntarthatóságra, ezek a #DriveFastActFaster és a zöld program a Green Future Project. Csapatokat próbálok meggyőzni arról, hogy karbonsemlegesek legyenek. Így nézve már mondhatom, hogy politikus vagyok, nemde?

    – Akkor mondhatjuk azt, hogy a sportpolitikában jeleskedsz, akár az FIA-val együtt?

    – Pontosan! Velük is kapcsolatban állok az ügy miatt. Ilyen értelemben ez az a sportpolitika amit örömmel végzek, hiszen ez csak jót tesz a környezetünknek. Azt a fajta sportpolitikát nem szeretem, amely arra törekszik, hogy manipulálják a versenyeredményeket. Az nem az én műfajom.

    – Foglalkozzunk akkor a fő tevékenységeddel! A Forma-1 felé tartottál, de végül a hosszútávnál kötöttél ki. Jövőre már a Hypercar korszak kezdődik ott, esetlegesen szeretnél már inkább ott gyári szerződést?

    – Persze! Ugyanakkor a Forma-1-es álmom sajnos még megvan, úgy fogalmaznék, hogy a partvonalon kívül élvezem. Bár némileg közelről is, mint félprofi szakkommentátor, amit ráadásul rettentően élvezek is. Azok a dolgok, amiket viszont vezethetek is, boldoggá tesznek és a rendelkezésemre állnak, azok a hosszútávú versenyek. Tehát Le Mans. A Hypercar pedig az ottani elit, tehát egyértelműen az a cél, oda bekerülni.

    – Kik jelenleg a kedvenc csapattársaid, vagy ellenfeleid a Le Mans szériákból ahol indulsz?

    – Kik a kedvenceim? Lando Norris!

    – Na! Ő nem is ott versenyez…

    – Na jó, ez igaz… (nevet)

    – Jó páros lennétek ti ketten?

    – Lando vezetett már Daytonában a 24 óráson, olyan 3-4 éve. Akkor ellene versenyeztem, és előttük is értünk célba, de mivel technikai problémájuk volt, ezt már ki is húzhatjuk, mert így összehasonlítani persze hülyeség. Ott is ütős volt a teljesítménye, de ez természetes is, ha gyorsan tudsz vezetni, jól bánsz gyors versenyautókkal is. Jelenleg a WEC-ben azonban Robin Frijns a csapattársam, aki egy nagyon képzett autóversenyző, és jó barát is, örömmel lógok vele. Egyébként meg igen, Landóval és Robinnal igazán vicces triónk lenne. Ott van még persze René Rast akit érdemes megemlíteni, hiszen tapasztalt, jó arc, és egy megatehetség.

    – Itt a Red Bull Ringen most valóban médiamunkásként vagy jelen, milyen érzés volt pont Landóval, a korábbi csapattársaddal interjút csinálni? Kívülről nézve jól mulattatok…

    – Totál állati volt! Ugyanakkor nagyon vicces is volt, mivel valóban nem volt épp profi amit előadtunk, de kit érdekel ez most? Magam is szoktam gondolkodni ezen, hogyha egyszer rajongóként tekintek erre a dologra, akkor az a jó, ha igazi érzelmeket láthatunk. Szerencsére Landóval remek a kapcsolatom, így ez megtörténhetett. Nyugodtan mondhatom, hogy médiásként eddig ez pillanat volt a csúcs!

    – Amikor nem versenyzel, nagyon sokat látlak a természetben. Érdekelnek téged ezek az új elektromos sorozatok, mint a Formula E, Extreme E? Telefonáltál már emiatt valakikkel?

    – Igen, mert érdekel a környezetvédelmi programjuk, különösen a Formula E-é. Az Extreme E egy teljesen más műfaj az autósportban, és velük még nem állok kapcsolatban, de biztosan öröm lehet azokat a gépeket is vezetni. Jelenleg azonban az van, hogy az utóbbi években túl sokszor váltottam szériákat. A formaautókból először a DTM-be kerültem, ami már egy hatalmas váltás volt. Itt sajnos csak két évet töltöttem, majd jött egy újabb nagy váltás a prototípusokra. Azt hiszem, hogy annak lenne most igazán értelme, hogy valahol megragadjak, legyen versenyülésem, egyszerűen csak élvezzem, és jó munkát végezzek. Ez után jöhet csak majd a következő lépés, ahol lehet szerepe akár a Formula E-nek is. Azt gondolom, ha a szívem szerint kellene választanom a Le Mans és a Formula E között, akkor jelenleg még egyértelműen Le Mansra szavaznék.

    – Mikor látogatsz el esetleg újra valamelyik Osztrák-Magyar Monarchiás egykori tagállamba?

    – Magánútra gondolsz? Valamikor a nyáron menni fogok még Horvátországba, 3-4 napra, az Adria mellett fogok nyaralni. Ezt igazán megérdemlem.

    – Semmi Balaton?!

    – Ohh, sajnos nincs versenyünk Budapesten, amit személy szerint én igazán sajnálok. De most van újra egy gokartom, így lehet, hogy mennem kell majd újra a Pannónia-Ringre. Az ott a kedvenc gokartos versenypályám. Mondhatnám azt is, hogy vissza a gyökereimhez. Szerencsére most azonban annyi dolgom van, mert két bajnokságban versenyzem, az ORF-nek is a rendelkezésére állok, meg ilyesmi. Relatíve kevés szabadidőm van az utazgatásokhoz, de mégis élvezem. Ilyen kiváltságos helyzetben jelenleg nincsenek sokan most, mint én. Így örülök annak, hogy ennyi tennivalóm akad.

  • Brown vigasztalta Norrist a döntő után: Engem már háromszor kiraboltak

    Brown vigasztalta Norrist a döntő után: Engem már háromszor kiraboltak

    Zak Brown elmondta, hogy a rablás óta még többet beszél Lando Norrisszal.

    Ahogy korábban már beszámoltunk róla, rablás áldozata lett a brit pilóta a vasárnapi EB-döntő után. A McLaren versenyzője az eseményt követően az autójához tarott, mikor is megragadták őt és levették róla a limitált kiadású Richard Millie óráját.

    A történtek megrázták a 21 éves pilótát, aki a közösségi médiás felületeken rengeteg bátorító üzenetet kapott. A wokingi istálló vezérigazgatója a Sky Sporstnak elmondta, hogy az eset óta rendszeresen beszél a versenyzővel:

    ,,Sokat beszélgettem Landóval (Norris) erről. Amikor fiatalabb voltam, engem háromszor raboltak ki Los Angelesben. Velem is történt tehát már ilyen. Ha te vagy az áldozat, könnyű magadat hibáztatnod. Neked van ugye szép órád, már ha van értelme ennek. A valóság viszont az, hogy ő (Norris) amit lehetett, azt megtette.”

    Brown is kint volt a Wembley Stadionban, és nagyon nem volt elégedett az ott látottakkal. Az UEFA már vizsgálja a létesítményben kialakult szurkolói túlkapásokat, a FA-t négy rendbeli váddal sújtották eddig.

    ,,Sajnos vannak rossz emberek a világon. Ez nem volt egy jól kivitelezett esemény. Én is ott voltam, és egyszerűen nem volt elfogadható az ott látott viselkedés. Ezt meg kell oldani, ugyanis sosem szabadna egy ilyen eseményen veszélyben érezned magad. Ilyet sosem láttál például a Forma-1-ben. Ám Lando jól van. Egy kicsit még a trauma hatása alatt van, de ez várható volt. Elmesélte nekem mi történt, nem volt túl szép élmény. Ugyanakkor szerencsére egészséges, és rendbe fog jönni.” – folytatta az amerikai vezető.

    Norris is jelt adott magáról időközben az Instagramon. A brit versenyző köszönetet mondott ugyanis a sok biztató szóért és jókívánságért, amit a elmúlt napokban kapott:

    ,,Köszönöm szépen az üzeneteket. Tényleg sokat jelent számomra az, hogy ennyi kedves és szeretetteljes szavakat láttam tőletek. Gondoltam, tudatom veletek, hogy jól vagyok. Megpróbálok megbizonyosodni arról, hogy a megfelelő zónában legyek és a legjobbamat nyújtsam a hétvégén.”