Címke: Lando Norris

  • Ricciardo: Korai még összehasonlítani Norrist és Verstappent

    Ricciardo: Korai még összehasonlítani Norrist és Verstappent

    Daniel Ricciardo szerint Lando Norris nyers tempója némileg hasonlít Max Verstappenéhez, ugyanakkor korai még összehasonlítani őket. 

    A Red Bullnál töltött évei alatt, az ausztrál pilóta megtapasztalhatta milyen a holland csapattársának lenni. Most a McLarennél bontogatja szárnyait a 32 éves versenyző, ám újdonsült kollégája kapcsán feltörnek belőle az emlékek.

    Ugyan Ricciardo még korainak tartja a Verstappen-Norris összehasonlítás, ám a pályán vannak hasonló dolgai az említett feleknek.

    ,,Nagyon különböző a személyiségük. Ám a pályán a nyers sebesség az ott van. Ezt látom idén Landónál (Norris) is. Korai még őt összehasonlítani Maxszel (Verstappen), ám annyi biztos, hogy nagyon jó. Pokolian jó.” – nyilatkozta a wokingiak újdonsült pilótája a Motorsport.com-nak.

    Míg az ausztrál és az MCL35M kapcsolata nem teljesen felhőtlen, addig a 21 éves csapattársa szinte „varázsol” a konstrukcióval. Ugyanakkor Ricciardo nem keseredik el. A karrierje során úgy érzi voltak olyan pillanatok – 2018-as Mexikói Nagydíj időmérője – mikor is megmutatta, hogy tud a legjobbak ellen küzdeni, és még le is győzi őket.

    A 32 éves versenyző elmondta, hogy arra a bizonyos kvalifikációra büszkén emlékszik vissza. Miután sikerült megakadályoznia akkor, hogy a holland kerüljön a pole-ba, az önbizalma jócskán megugrott. Bár a Red Bullos főnökei nem igazán örültek a mutatványnak.

    ,,Néhány dologgal tisztában voltam, de igyekeztem nem odafigyelni rájuk. Én sosem voltam olyan személy, aki negatívan gondolkodik. Nekem csak a vezetésre kellett koncentrálnom, és ennyi. Azt viszont tudtam, ha ott Max megszerzi az első rajtkockát, akkor ő lesz a legfiatalabb, aki pole pozíciót szerzett. Ez egy rekord lett volna neki is, és a Red Bullnak is. Jól jött volna a márkának, a csapatnak és a bevételnek. Az üzleti oldalát teljesen megértem, ezért is döntöttem úgy, hogy nem leszek emiatt mérges. Azt mondtam magamban: ‘rendben van, ez üzlet. Tudom, hogy ez egy sport, de komoly üzleti háttere van.’ Nagyon elégedett voltam akkor magammal, ugyanis egy évvel ezelőtt Max majdnem egy másodperccel gyorsabb volt nálam Mexikóban. Nagyon furcsa hétvége volt. Az összes edzésen Max volt a jobb, aztán a kvalifikáció utolsó harmadában egyszer csak megérkeztem szinte a semmiből. Büszke voltam, mert az az érzés ott volt, hogy még mindig meg tudom csinálni. Max természetesen nagyon jól ment akkor is. Ám ez megerősített abban, hogy hinnem kell magamban.” – tette hozzá Ricciardo.

  • Chandhok: A rendkívül népszerű Norris a következő évtized csillaga

    Chandhok: A rendkívül népszerű Norris a következő évtized csillaga

    Karun Chandhok szerint Lando Norris idei formája a következő évtized sztárjává varázsolja őt.

    A brit pilóta a 2021-es szezon első felében majdnem minden futamon pontot tudott szerezni. A sorozat pont a Magyar Nagydíjon szakadt meg, mikor is Valtteri Bottas nekiment a 21 éves pilótának, aki így Max Verstappent sodorta el. A McLaren a megszakítás alatt nem tudta megjavítani a 4-es rajtszámmal ellátott konstrukciót, így a versenyző a pitwallról követte tovább az eseményeket.

    A szezon megkezdése előtt a legtöbben arra tippeltek, hogy Norrist le fogja iskolázni a nála tapasztaltabb Daniel Ricciardo. Azonban a wokingiak ifjonca remekül helyt állt, sőt idén már háromszor dobogóra is állhatott.

    A szakértővé avanzsált indiai ex-versenyző szerint idén csak Max Verstappen és Lewis Hamilton nyújtott jobb teljesítményt Norrisnál. A brit pilóta megmutatta érettségét és rátermettséget, sőt még egy nehéznek tűnő futamon is értékes pontokat tudott szerezni. Így a Sky Sports elemzője szerint a harmadik legjobb versenyző idén.

    Ezen felül Norris rajongótábora teljesítményével arányosan nő. A Brit Nagydíjon ugyanis az ő nevével fémjelzett termékek fogytak a legjobban.

    ,,A fiatal brit versenyző az idei szezon egyik sztárja. Őszinte leszek, mikor megtudtam, hogy Daniel Ricciardo a McLarenhez igazol, azt gondoltam, hogy Lando (Norris) nagy bajban lesz. Ám ez a szezon megszilárdítja Norris hírnevét, és a Forma-1 következő évtizedének sztárjává teszi őt. A pályán nyújtott teljesítménye, valamint az azon kívüli humoros és karizmatikus attitűdje miatt kedvelték meg őt a rajongók világszerte. Valamit biztosan jól csinálsz, ha Brit Nagydíjon a te neveddel ellátott termékek fogynak a legjobban. Én egy egészen más Landót látok idén. Eltűntek a rádióban elhangzó tréfás megjegyzések, helyett ott van az érettség, ami komoly sebességet szabadított fel. Annak ellenére, hogy Imolában az időmérőn egy kicsit kiszélesítette a pályát, az volt szerintem a legjobb hétvégéje.” – értékelte Chandhok a Norrist.

  • Villeneuve: Bottas az Aston Martinhoz, Stroll a Mercedeshez igazol

    Villeneuve: Bottas az Aston Martinhoz, Stroll a Mercedeshez igazol

    Jacques Villeneuve szerint nem George Russell, hanem Lance Stroll fogja váltani jövőre Valtteri Bottast a Mercedesnél.

    A nyári szünet beköszöntött a Forma-1-be, így a feleknek lesz idejük arra, hogy megvitassák ki és hol folytathatja majd tovább. A legnépszerűbb ‘kiadó hely’ jelenleg a finn pilóta ülése. A csillagosok csapatfőnöke korábban elmondta, hogy mind a Williams brit versenyzőjével, mind pedig a nastolaival tárgyalnak, ám egyelőre döntés még nem született.

    Bottas menedzsmentje felvette a kapcsolatot más alakulatokkal is, ám nem akart a 31 éves versenyző részletekbe bocsátkozni. 1997 világbajnoka azonban bedobott még egy változót az egyenletbe.

    Villeneuve ugyanis úgy gondolja, hogy Lawrence Stroll is mozgolódik a háttérben. Wolff és a kanadai milliárdos baráti viszonyt ápol egymással, így akár a 62 éves üzletember rá is veheti, hogy fia kerüljön Hamilton mellé. Mindemellett Bottasnak is tudna helyet biztosítani.

    ,,Szerintem Bottas átigazolhat az Aston Martinhoz, az ő helyére pedig Lance Stroll érkezhet. Nagyon hasonló az idősebbik Stroll álma Wolfféhoz, az egyik a fiát akarja világbajnokká tenni, míg a másik Valtterinek (Bottas) akar helyet találni. Hamilton nem akarja Russellt csapattársának tudni, egy olyan személy kell neki, mint Bottas, aki nem zavarja.” – nyilatkozta Villeneuve az olasz Libero Quotidianonak.

    A kanadai ezen felül a bajnokságról is elmondta a véleményét. 1997 bajnokát ugyanis nagyon lenyűgözi az, hogy Max Verstappen és a Red Bull ilyen jól muzsikál:

    ,,Verstappen nagyon jó formában van, a Red Bull rá van hangolva, és ő tökéletesen vezeti az autóját. Akár nyer a végén, akár nem, érett lett, és különben is ez a megfelelő év. Egy válságban lévő Mercedes ellen harcol, a századmásodpercek keresése közben ez jelenti a különbséget. Ugyanez igaz Hamiltonra is: tavaly még Bottasszal küzdött, most pedig Verstappen ellen kell helyt állnia. A Red Bull hasznot húz Verstappen képességiből, így az ő keze alatt a konstrukció kész nyílvessző. Senki más nem lenne képes arra, hogy ilyen komfortosan érezze magát ott.” – tette hozzá 50 éves ex-pilóta.

    Villeneuve a McLarenről is ejtett pár szót:

    ,,Lando Norris elpusztította és leiskolázta Daniel Ricciardót. Felnőtté vált, és rendkívül erős a futamokon. Ő is ‘apuci kicsi fia’, akárcsak Stroll, de ő rendkívüli küzdésről és éhségről tesz tanúbizonyságot. Ez szokatlan olyan versenyzőktől, akiknek nem kell erőfeszítéseket tenniük.”

  • Exkluzív: Így zajlott ma a Pirelli teszt a Hungaroringen!

    Exkluzív: Így zajlott ma a Pirelli teszt a Hungaroringen!

    Nem is volt akkora nagy titok az, hogy egyes csapatok maradnak még egy kicsit a Pirelli kedvéért a Hungaroringen. A 18 colos gumikat tesztelték a pilóták. A legizgalmasabb ezzel kapcsolatban mindenképp az, hogy George Russell újra a Mercedes volánja mögé ülhetett, nyilván nem véletlenül.

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/6992221810712448262

    Ahogy pár éve Robert Kubica első Williams-tesztjén is ott voltunk leskelődni, ezúttal is ezen tevékenységünket vérbeli Forma-1 rajongók körében tehettük meg. Egyes kiszolgáló létesítmények is épp ezért állnak még a paddock területén, a tesztcsapatok nagyobb kényelme miatt, ha már a Magyar Nagydíj miatt amúgy is itt voltak.

    Leginkább Carlos Sainz Ferrariján lehet kiszúrni az új „papucsokat”, amelyeknek a nyüstölése az információink szerint holnap is folytatódik majd.

    Théo Pourchaire, Formula 2-es versenyző, a Sauber versenyzői akadémiájának a tagja is rótta a köröket. Ez azért furcsa, mert a kiírás szerint holnap lenne a hivatalos bemutatkozása egy Forma-1-es autóval…

     

     

     

    A pályán tesztelő Lando Norrist pedig csapattársa lepte meg, nem is akárhogy…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

  • Bottas tárgyal már más F1 csapatokkal is, de nem beszélhet róla

    Bottas tárgyal már más F1 csapatokkal is, de nem beszélhet róla

    Valtteri Bottas hatalmasat hibázott a Magyar Nagydíj rajtjánál. A finn pilóta elfelejtett fékezni az első kanyarban, és ezzel elrontotta Land Norris, Sergio Perez és Max Verstappen futamát. Nem gondolja ugyanakkor, hogy ez befolyásolná az esélyeit a szerződéshosszabbításra a Mercedesszel.

    Bottas George Russellel párbajozik a német alakulat versenyüléséért, Lewis Hamilton mellé. Amikor a 31 éves pilótát vasárnap este a Hungaroringen megkérdezték arról, hogy beszélt-e már a csapatfőnökkel, Toto Wolffal, így felelt:

    „Nem beszéltünk a jövőmről. Nem hiszem, hogy egy futam bármit is befolyásolna. Majd meglátjuk a következő hetekben, hogy mi történik.”

    Várhatóan a nyári szünet után nem sokkal hoz döntést majd a Mercedes. Bottas szerette volna, ha a szünetre úgy mehet el, hogy tisztázott a dolog:

    „Ha őszinte akarok lenni, jó lenne már a jövő hétvégén versenyezni, és megpróbálni egy jó versenyt futni. De azt hiszem, itt az ideje a szünetnek, és megpróbálok erősen visszatérni, hogy pozitívan kezdhessem a második félidőt.”

    A pletykahíradóban Bottast a régi csapatához, a Williamshez vagy az Alfa Romeo Racinghez való váltással hozzák kapcsolatba. Utóbbi csapatnál honfitársa, Kimi Räikkönen utódja lehetne. Bottasnak a Formula1.com feltette a kérdést, hogy van-e más lehetősége a Mercedesen kívül, mire így válaszolt:

    „Nem mondhatok erről semmit, de dolgozunk rajta!”

  • Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    Verstappen Schumacherénél is kevesebb leszorítóerővel bírt

    A csapatfőnök Christian Horner szerint Max Verstappen Red Bull RB16B-jének sérülése miatt Mick Schumachernek több leszorítóereje volt a párharcuk alatt Magyarországon.

    Verstappen az első kanyarhoz érve tartotta a második helyét, de Lando Norrisnak komolyan nekiütköztek oldalról, mivel a McLaren pilótáját Valtteri Bottas tolta a holland útjába.

    Verstappen folytatni tudta a futamot, de a hátraesett, a mezőny végére. Versenyautója jelentős károkat szenvedett, leginkább a bargeboard és a padlólemez sérült, ami a verseny hátralévő részében hátráltatta a teljesítményét. Verstappen végül a 10. helyen ért célba, de Sebastian Vettel kizárása miatt a futam után a kilencedik helyen értékelték. Csapatfőnöke, Christian Horner így nyilatkozott:

    „Mondjuk úgy, hogy szerintem Mick Schumachernek több leszorítóereje volt. Verstappen kihajtotta a belét is, szerzett egy pontot, ami döntő lehet majd év végén. Szerencsére a Mercedes ma stratégiailag szerencsétlenkedett, Fernando Alonso is úgy nézett ki, mintha a Red Bullnak vezetne, így a kárunk kisebb volt ahhoz képest, ami lehetett volna.”

    Horner ugyan csalódottságának adott hangot az eredmény miatt, de megfogadta, hogy a Red Bull a Forma-1 nyári szünetét követően visszavág:

    „Hat versenyt nyertünk az év első felében. A futamok , amelyeken nem szereztünk pontot, Azerbajdzsán nem Max hibája volt, Silverstone nem Max hibája volt, itt nem Max hibája volt, szóval a szerencsénk változni fog még a szezon folyamán, az év második felére kiegyenlítődik Úgy gondolom, hogy az egész csapatnak kijár egy jól megérdemelt pihenő, és higgyétek el, hogy a bajnokság második felében harcba szállunk, szóval érdekes lesz.”

  • Norris: Bottas bocsánatkérése semmin sem változtat

    Norris: Bottas bocsánatkérése semmin sem változtat

    Hiába kért bocsánatot Valtteri Bottas, Lando Norris szerint ez ide édeskevés.

    Reményekkel telve érkezett Magyarországra a brit pilóta, ugyanis a nyári szünet előtt szerette volna a csúcson’ befejezni a szezon első felét. Azonban a terve füstbe ment. A Mercedes finn versenyzője megcsúszott, és eltalálta a McLaren ifjoncát, aki így elsodorta Max Verstappent. Bottas mikor visszatért a pályára, Sergio Pérezt is magával vitte.

    Mivel az ‘a két áldozat’ és a nastolai sem láthatta meg végül a kockás zászlót, nem igazán elégedtek meg a finn bocsánatkérésével:

    ,,Valószínűleg ez volt az egyik legjobb rajtom, már szinte a harmadik helyre kerültem. Ám a fékezési zónában egy ilyen kis érintésnek is nagy hatása lehet. Szinte a határon fékezünk, a tapadás alacsony, így ha egy kissé jobban rákapcsolsz, akkor vége mindennek. Nyilvánvalóan Bottas elfékezte magát, és nekem jött. Én már csak utas voltam az autóban, és egészen Maxig (Verstappen) sodródtam. Szívás, de a nap végén ez ellen már nem csinálhatsz semmit. Jó volt a rajt, jó munkát végeztem, és mindent megtettem, amit kellett. Sajnálom, hogy önhibámon kívül itt vagyok.” – nyilatkozta a Formula1.com-nak Norris.

    A 21 éves pilóta először úgy vélte, hogy a megszakítás alatt lesz lehetősége a McLarennek kijavítani a konstrukciót, ám a csapat már konstatálta, hogy a feladatot nem tudják abszolválni:

    ,,Először csak defekt volt, de utána természetesen mindent ellenőriztek és sérüléseket láttak a padlólemezen és még egyéb területeken. Visszatolták a garázsba az autót, majd amikor levették a borítást, láttuk, hogy az egésznek annyi. A srácok nagyon jó munkát végeztek, megpróbáltak mindent kijavítani és elkészülni, de túl sok volt a gond.”

    Norris mielőtt az Formula1.com rendelkezésére állt, beszélt egy-két szót Bottasszal. A finn ugyan bocsánatot kért tőle, ám a brit pilótát ez nem igazán vigasztalta:

    ,,Mit is mondhatnék erről? Nem az én hibám volt, ő (Bottas) odajött hozzám és egyszerűen bocsánatot kért. Ami ugyan szép dolog, de az eredményen nem változtat. A verseny első köre volt, senkinek sem kellett volna hülyeséget csinálni, de megtették. Elrontották az egészet.” – tette hozzá a McLaren versenyzője.

  • Ocon nyerte meg a „flúgos futamot” Vettel és Hamilton előtt

    Ocon nyerte meg a „flúgos futamot” Vettel és Hamilton előtt

    Esteban Ocon nyerte a 36. Magyar Nagydíjat, Sebastian Vettel végzett a második helyen, míg a dobogó legalsó fokára Lewis Hamilton állhatott fel.

    Az eső elérte a Hungaroring területét, így mindenki intermediate gumikkal felszerelkezve vágott neki a viadalnak. A felvezető kör után Antonio Giovinazzi úgy érezte, hogy nem elég nedves a pálya, így a boxba hajtott közepes keverékű abroncsokért.

    Nem kezdte eseménytelenül a rajtot a mezőny. Lewis Hamilton el tudott menni, míg Valtteri Bottas összetalálkozott Lando Norrisszal, aminek következtében a brit elsodorta a harmadik helyről induló Max Verstappent. Sergio Pérez is pórul járt, ugyanis a Mercedes finn pilótája őt is kiütötte. Mindeközben Charles Leclerc találkozott Lance Strollal. A monacói versenyző így Daniel Ricciardónak koccant. A Ferrari pilótája kiesett, míg az ausztrál folyatni tudta.

    A rajt utáni incidens miatt a versenyigazgató úgy döntött, hogy piros zászlóval megszakítja a futamot. A döntés pillanatában Lewis Hamilton állt az élen, őt Esteban Ocon és Sebastian Vettel követte. Mögöttük Carlos Sainz, Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, Fernando Alonso, George Russell, Kimi Räikkönen és Mick Schumacher volt az első 10 sorrendje.

    A piros zászlós szakasz alatt a szerelők kezelésbe vették az autókat. A McLaren azonban nem tudta megjavítani Lando Norris konstrukcióját, így a 21 éves versenyző is csatlakozott a kiesők közé.

    A törmelékek eltakarítása után az eső is elállt,  a mezőny pedig elindult egy újabb felvezető körre. A bokszutcába Lewis Hamiltonon kívül mindenki behajtott a boxba, így egyedül a brit világbajnok teljesítette a rajtot. A kerékcseréket követően, már slick abroncsokon Russell autózott a második, míg Ocon a harmadik helyen. A Mercedes versenyzője egy körrel később ejtette meg a kiállást, így az utolsó helyre esett vissza. Az Alpine francia pilótája került végül az élre, őt Vettel és Latifi követte.

    Nikita Mazepin is búcsúzott a versenyből, ugyanis Räikkönennel találkozott a boxutcában. Az eset kapcsán a finn egy 10 másodperces időbüntetéssel lett gazdagabb. Max Verstappen a sérült autója révén nem tudott előre lépni a 11. helyről, így a taktikai hibát elkövető Mercedes előtt felcsillant a remény.

    Antonio Giovinazzi túl gyorsan ment a boxutcában, így a stewardok egy stop and go büntettessél jutalmazták meg a sietségét. Hamilton előzgetésbe kezdett, az olasz pilótát már maga mögé utasította, míg a második helyről Sebastian Vettel megkörnyékezte az élen haladó Ocont.

    A Red Bull holland pilótája előzésre szánta el magát, amit abszolválni is tudott. Räikkönen a boxutcába hajtott, kivárták a büntetését, majd új abroncsokkal felvértezve érkezett vissza a viadalba. Hamilton Gasly mögé beragadva jelentette, hogy nem tud közelebb kerülni az ellenfeleihez, addig Verstappen már Ricciardo mögé zárkózott fel.

    Vettel mindeközben DRS távolságba került Oconhoz képest, így ostromolni kezdte a versenyt vezető franciát. A 20. körben Hamilton ismét a boxba hajtott, csapatától fehér oldalfalú papucsokat kapott. A hétszeres világbajnok példáját Ricciardo és Verstapen is követte. A Mercedes pilótájának viszont sikerül az elévágás, így átugrotta a boxból kijövő ellenfeleit. A manőver mentén az utolsó pontszerző helyre ért fel a 36 éves versenyző.

    A Ferrarinak is megtetszett a csillagosok taktikája, ám Carlos Sainz nem szeretett volna még kereket cserélni, így türelemre intette csapatát. Hamilton két másodperccel jobb köridőt autózott, mint az élen haladó Ocon. Az AlphaTauri berántotta Tsunodát, a Williams pedig Latifit. A Mercedes megmaradt versenyzője így a hetedik helyre ért fel. 30 kör elteltével Esteban Ocon haladt az élen, őt továbbra is Sebastian Vettel üldözte. A harmadik pozícióban Carlos Sainz autózott, mögötte a sorban Fernando Alonso és Pierre Gasly haladt. Őket Yuki Tsunoda, Lewis Hamilton, Nicholas Latifi, Mick Schumacher, George Russell, Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi követte.

    Pierre Gasly kerékcseréje után a hétszeres világbajnok átküzdötte magát Tsunodán, míg Verstappen továbbra is Ricciardót üldözte. Russell eközben elment Schumacher mellett, így övé lett a kilencedik pozíció. A Williams versenyzőjének manőverét megirigyelte az ausztrál pilóta is, így áthámozta magát a Haas ifjoncán, Max Verstappen hőn követte egykori csapattársát.

    Sainz ezalatt abszolválta a saját kiállását, a stratégiája révén sikerült a feltörekvő Mercedes előtt maradnia. A második helyről Vettel látogatott a boxba, a csere viszont nem volt túl gyors, így a négyszeres világbajnok a harmadik helyre érkezett vissza. Az Alpine azonnal reagált az Aston Martin döntésére, az elévágás ugyan nem sikerült a kanadai-brit istállónak, ám a német nagyon közel került a franciához.  Az élen haladó Fernando Alonso jelentette, hogy nem maradt semmi a gumikból, ezzel ösztökélve csapatát a cserére. Az Alpine meghallgatta kérést, és be is hívta a spanyolt.

    Vettel továbbra is Ocont támadta, míg Hamilton a harmadik helyen autózó Sainzra ért fel. A brit pilóta abroncsai viszont nagyon elhasználódtak, így ismét ki kellett látogatnia a bokszba. Egy pozíciót veszített így a cserével a hétszeres világbajnok.

    Vettel nagyon közel került ahhoz, hogy megelőzze Ocont, ám nem tudta volna kivitelezni biztonságosan a manővert, így inkább visszahátrált és új támadást indított. Alonso honfitársát kezdte ostromolni, míg Hamilton az új abroncsok miatt három másodperccel jobb időt autózott az előtte haladó négyesnél. A Mercedes versenyzője utolérte Alonsót, így kezdetét vette a kerék a kerék elleni harc. A spanyol ügyesen tartotta magát, így Hamilton kénytelen volt visszasorolni.

    10 körrel a futam vége előtt továbbra is Ocon haladt az élen, őt Vettel üldözte. Sainz némileg nyugodtan haladt a harmadik helyen, addig mögötte Alonso és Hamilton csatározott egymással. A hatodik pozícióban Gasly haladt, őt Tsunoda követte, míg utánuk Latifi, Russell és Verstappen alkotta az első 10-et.

    Hamilton nehezen átrágta magát Alonsón. A brit pilóta ezután Sainzot vette célba. A Mercedes pilóta kemény küzdelmek után a Ferrarit is maga mögé utasította. A hétszeres világbajnok így felért a harmadik pozícióba.

    Esteban Ocon megszerezte karrierje első győzelmét a Hungaroringen. A második helyen Sebastian Vettel futott be, míg a dobogó legalsó fokára Lewis Hamilton ért fel. Pontot rajtuk kívül még Carlos Sainz, Fernando Alonso, Pierre Gasly, Yuki Tsunoda, Nicholas Latifi, George Russell és Max Verstappen szerzett.

    A leggyorsabb körét járó egy pontot Pierre Gasly söpörte még be.

    Pozíció Versenyző Csapat Időkülönbségek Kiállások
    1 Esteban Ocon Alpine 2:04:43.199s 3
    2 Sebastian Vettel Aston Martin + 1.859s 3
    3 Lewis Hamilton Mercedes + 2.736s 4
    4 Carlos Sainz Ferrari + 15.018s 3
    5 Fernando Alonso Alpine + 15.651s 3
    6 Pierre Gasly AlphaTauri + 63.614s 4
    7 Yuki Tsunoda AlphaTauri + 75.803s 3
    8 Nicholas Latifi Williams + 77.910s 3
    9 George Russell Williams + 79.094s 3
    10 Max Verstappen Red Bull + 80.244s 5
    11 Kimi Räikkönen Alfa Romeo + 1 kör 4
    12 Daniel Ricciardo McLaren + 1 kör 3
    13 Mick Schumacher Haas + 1 kör 3
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör 5
    15 Nikita Mazepin Haas kiesett 3
    16 Lando Norris McLaren kiesett 2
    17 Valtteri Bottas Mercedes kiesett 0
    18 Sergio Pérez Red Bull kiesett 0
    19 Charles Leclerc Ferrari kiesett 0
    20 Lance Stroll Aston Martin kiesett 0

     

  • Norris nem teljesen elégedett: Egy kicsit jobban is teljesíthettünk volna

    Norris nem teljesen elégedett: Egy kicsit jobban is teljesíthettünk volna

    Lando Norris úgy véli, hogy akár a második sor is meglehetett volna neki az időmérőn.

    A brit versenyző közel volt ahhoz, hogy az időmérőn negyedik vagy az ötödik helyen végezzen, ugyanis mindkét pozíciótól pár századmásodperc választotta csak el. Ennek függvényében úgy érzi, hogy végezhettek volna jobb munkát is, hiszen lett volna esélyük ara, hogy előrébb kerüljenek:

    ,,Egy kicsit jobban is teljesíthettünk volna. Ma akár a negyedik és az ötödik hely is elérhetőnek tűnt. Egy kis esélyünk volt arra, hogy odakerüljünk, ugyanis közel voltunk hozzájuk, így megelőzhettük volna őket. Ki kell elemeznünk a dolgokat, és azt, hogy mit csinálhattunk volna jobban annak érdekében, hogy legközelebb maximalizálhassuk a lehetőségeinket. Nem vagyok annyira boldog, de azért valamennyire örülök. Azért nem vagyok teljesen elégedetlen, mert ma sok embert megelőztünk, legfőképp a Ferrarikat. ” – nyilatkozta az időmérő után a McLaren pilótája.

    Norris némileg már a Q1-ben hátrányba került, ugyanis a szakasz végén megjáratott abroncs a döntő pillanatban már nem úgy viselkedett, ahogy azt elvárták tőle:

    ,,Nem biztosítottunk magunknak jó esélyeket azzal, hogy a Q1 végén még apró különbségeket kerestünk, és így bejárattunk egy új szettet, mikor nem is volt rá szükségünk. A plusz kivezető kör miatt az abroncsok eltérő hőmérsékletűek voltak, nem ugyanúgy viselkedtek, ezért nem adták meg a tökéletes alapot ahhoz, hogy a második próbálkozás során mindent kihozzak belőlük. Úgy vélem, hogy ez egy apró hiba volt a részünkről.” – tette hozzá Norris.

     

  • Norris már alig várja, hogy ismét a Hungaroringen versenyezzen

    Norris már alig várja, hogy ismét a Hungaroringen versenyezzen

    Lando Norris kellemes emlékekkel felvértezve készül az elkövetkezendő Magyar Nagydíjra.

    A brit versenyző szívéhez némileg közel állhat a mogyoródi aszfaltcsík, ugyanis 2017-ben hivatalosan itt mutatkozott be először Forma-1-es teszten. Azóta a McLaren kiemelkedő pilótája lett, aki nem szeretne üres kézzel távozni a Budapest melletti pályáról.

    A 21 éves pilóta eddig minden futamon pontot tudott szerezni, sőt idén már háromszor ünnepelhetett a dobogón is. A wokingi istálló fejlesztésekkel felszerelkezve érkezik Magyarországra, ugyanis szeretnének visszavágni a Ferrarinak.

    A konstruktőri tabella harmadik helyéért ádáz csata folyik a McLaren és a Scuderia között. A Brit Nagydíjon a vörösök voltak nyeregben Charles Leclerc révén, ugyanakkor még mindig a brit istálló őrzi az áhított pozíciót.

    ,,Alig várom már, hogy visszatérjek Magyarországra, egy olyan pályára, amiről a 2017-es első hivatalos tesztem óta kellemes emlékeket őrzök. Eddig jól telik ez a szezon, így az a célunk, hogy a nyári szünet előtt a csúcson hagyjuk abba. A Hungaroring egy trükkös aszfaltcsík, így nagy kihívást fog jelenteni számunkra az, hogy túlteljesítsünk a legközelebb riválisainkon. Ám mindent bele fogunk adni annak érdekében, hogy tovább növeljük a különbséget, és felkészüljünk a szezon második felére.” – olvasható Norris nyilatkozta a McLaren hivatalos honlapján.