Címke: Lando Norris

  • McLaren: Pérez és Norris nem rivalizál egymással

    McLaren: Pérez és Norris nem rivalizál egymással

    Zak Brown kijelentette, hogy nincs semmilyen rivalizálás Lando Norris és Sergio Pérez között.

    A két versenyző idén többször is „egymásra talált a pályán”, és nem mindegyik ütközettnek lett kellemes a vége. A brit versenyző egyik alkalommal még büntetést is kapott, ugyanis túl keményen védekezett ellenfelével szemben. Azon túl, hogy mindkét pilóta az egyéni pontverseny harmadik helyéért küzd, és mindent meg is tesz ezért, nincs ellentét közöttük.

    ,,Véleményem szerint nincs igazi rivalizálása Checóval (Sergio Pérez). Történt ugyan néhány dolog, de nem hinném, hogy Checo a riválisa. Nem hallottam Landót olyan incidensről beszélni, ami feldühítette volna. Nem hinném, hogy bárminemű rivalizálás alakult ki kettőjük között.” – zárta rövidre a McLaren ügyvezetője az ESPN-nek.

  • Jordan: Norris lesz majd Britannia legújabb F1-es bajnoka

    Jordan: Norris lesz majd Britannia legújabb F1-es bajnoka

    Eddie Jordan szerint Lando Norris lesz a jövőben az, aki Max Verstappennel és Lewis Hamiltonnal küzdhet majd a bajnoki címért.

    A hétszeres világbajnok minden erejével azon van, hogy megszerezze következő címét idén, míg holland ellenfele először szeretné átvenni az FIA Gálán a trófeát. Ugyanakkor a szabályváltoztatások mentén jövőre talán többen is beleszólhatnak ebbe a párharcba.

    Az F1 jövője ugyanis jó kezekben van, hiszen rengeteg a fiatal tehetséges pilóta található meg a mezőnyben. Az ex-csapatfőnök szerint Pierre Gasly, Esteban Ocon, George Russell, Charles Leclerc és Lando Norris is odaérhet. Ugyanakkor az ír szakértő a McLaren versenyzőjében lát most nagyobb potenciált.

    ,,Kedvelem Norrist, mert ő nagyon különleges versenyző. Ezen felül ott van Pierre Gasly is, aki képes minden alkalommal meglepni. Megdöbbentő dolgokat tud elérni az autójával. Erre láthattunk is példát tavaly, amikor megnyerte azt a versenyt. (Olasz Nagydíj). Nem tudom mennyire jó a konstrukciója, viszont azzal tisztában vagyok, hogy Franz Tost egy öreg ravasz róka. Így feltételezem, hogy nagyon jó. Nagyon nehéz megmondani, hogy az első kettőn kívül (Hamilton és Verstappen) ki érhet még oda. Mikor Vijay Mallyával dolgoztam a Force Indiánál, nagy rajongója voltam Oconnak is. Láttuk milyen profin vezetett Magyaroroszágon, és figyelemre méltóan teljesített, pedig nagy volt rajta a nyomás. Szerintem Alonso is segített neki, a körülmények és a különböző más dolgok mellett. Nagyon kevesen tudnak felérni viszont Max (Verstappen) és Lewis (Hamilton) színvonalához. Szerintem Norris egyértelműen kiemelkedik a többiek közül. Ha új világbajnokot keresünk Nagy-Britanniából, akkor Lando Norris lesz az emberünk.” – nyilatkozta Jordan az F1 Nation Podcastnak.

     

  • Vasseur szerint meg kellett volna büntetni Norrist

    Vasseur szerint meg kellett volna büntetni Norrist

    Fred Vassuer szerint már csak a múltban történt hasonló eset miatt is meg kellett volna büntetnie Lando Norrist a versenybíráknak az Orosz Nagydíj során.

    A vitatható eset az 53 körös verseny végén történt meg a McLaren brit pilótájával, amikor az eső intenzitása már elég nagy volt. Norris próbált kint maradni a száraz pályás gumikon, azonban ez annyira nem jött össze a számára, hogy a kiállása előtti körben már alig tudta pályán tartani az autóját. A bokszba jövet pedig átcsúszott a fehér vonalon és csak szabálytalanul tudott behajtani oda, ahol megkapta a csapatától az átmeneti eső gumikat.

    A versenyt követően a stewardok ugyan beidézték a 21 éves britet az incidens miatt, azonban mindössze egy megrovással megúszta az egészet. Az Alfa Romeo csapatfőnökét pedig ez nagyon bántja, különösen amiatt, mert pilótája, Kimi Räikkönen mér egy 5 másodperces büntetéssel is Norris elé kerülhetett volna a verseny végeredményében. Vasseur ugyanakkor szomorú volt a McLaren fiatal titánja miatt, aki a rossz döntése miatt vélhetően karrierje első F1-es futamgyőzelmétől esett el.

    „Nagyon szomorú vagyok Lando miatt, mert fantasztikus teljesítményt nyújtott Szocsiban” – ismerte el a francia szakember. „Ugyan sajnálom, de egyértelműen szabályt szegett. Ha ugyanis átléped a fehér vonalat, akkor annak automatikusan büntetést kellene vonnia maga után.”

    „Az utóbbi időben mindig kapott büntetést, aki ezzel szegett szabályt. Példának okért ott van Tsunoda spielbergi példái vagy Räikkönen tavalyi eset Mugelloban és akkor még Hamilton 2019-es hockenheimi esetéről még nem is beszéltem.”

    A három eset közül a Mercedes hétszeres világbajnok a kakukktojás, ugyanis őt azért büntették, mert a boksznál található bóját rossz irányból kerülte ki a behajtása során.

    „Lando emiatt pedig rengeteget nyert” – folytatta Vasseur. „Így nem kellett megtennie még egy kört a vizes pályán a száraz pályás gumijaival, amivel akár 25 másodpercet is jelenthet időben. 5 másodperc pedig nem lett volna elég. Emlékszem, anno Hamilton büntetése után is mindenki azt hangoztatta, hogy súlyosabb büntetésre lett volna szükség.”

  • Norris nem fog félreállni Hamilton vagy Verstappen előtt

    Norris nem fog félreállni Hamilton vagy Verstappen előtt

    Lando Norris leszögezte, hogy őt hidegen hagyja Max Verstappen és Lewis Hamilton csatája, így nem fog félreállni ha mögötte autóznak.

    Ugyan a bajnoki címért a Mercedes és a Red Bull pilótája küzdhet idén, ám a fiatal brit már többször is odakeveredett és „borsot tört” a két élmenő orra alá. Szocsiban a pole pozíciót is sikerült megszereznie Norrisnak, majd szépen vezette is a versenyt honfitársa előtt az utolsó körökig. Az eső azonban rossz döntésre sarkalta a 21 éves pilótát és a McLarent, így a 36 éves versenyző és holland ellenfele profitált a végén.

    A hétszeres világbajnok a futam után elismerte, hogy normál körülmények között nem feltétlenül tudta volna megelőzni honfitársát:

    ,,Nehéz lett volna túljutni Landón (Norris). Nagyszerű volt a tempója, a leggyorsabb kört is megfutotta, így nehéz lett volna megelőzni őt. Remek köröket ment, így nem lett volna könnyű dolgunk, kivéve akkor, ha rossz ütembe kapja el a forgalmat, vagy hibázik, amit nem tett meg.”

    Ettől az évtől ismét Mercedes motor duruzsol a McLarenbe, így az olasz Motorsport.com egy érdekes kérdést intézett Norrishoz. A lap ugyanis arra volt kíváncsi, hogy adott esetben a 21 éves pilóta félre állna-e, hogy így segítse partnercsapatukat a bajnoki küzdelemben. A brit fiatal viszont egyértelműen kijelentette, hogy nem szándékozik félreállni se Hamilton, se Verstappen előtt.

    ,,Félreállni, ha Lewis (Hamilton) vagy esetleg Max (Verstappen) mögöttem van? Nem, soha sem fogok ezért félreállni. Nem számítana az, hogy a címért küzdők vagy sem, én csapatom miatt és magam miatt versenyzek. Azért harcolok, hogy futamokat nyerjek, így nem fogok csak úgy félreállni Lewisnak, Maxnek vagy bárki másnak. Nem érdekel, hogy mennyire van szükségük rá a bajnoki cím elhódításához.”

  • Lando Norris napokon át elemezte az orosz futam hibáit

    Lando Norris napokon át elemezte az orosz futam hibáit

    Lando Norris elárulta, hogy a héten egy kétnapos szimulátoros edzést tartott a McLarennél, hogy levonja a tanulságokat a Forma-1-es Orosz Nagydíjon elkövetett hibáikból.

    Úgy tűnt, hogy a fiatal brit a múlt hétvégén Szocsiban megnyerheti első F1-es versenyét. A verseny végén lezúduló eső azonban a feje tetejére állította a nagydíjat, mivel Norris a slick gumikon maradt, amikor eleredt az eső, míg Hamilton a bokszutcába hajtott intermediate gumikért.

    Ez a döntés segített Hamiltonnak megnyerni a versenyt, és visszavenni a vezetést a pontversenyben, míg Norris hibája sokba került, és végül csak hetedik lett.

    A McLaren megfogadta, hogy mélyen beleássa magát a hibák kielemzésébe, amelyek miatt úgy döntöttek, hogy Norrs slickeken marad, hogy a jövőben ne hibázzanak ilyet újra.

    Norris elmondása szerint az erőfeszítések rendkívül eredményesek voltak abban a tekintetben, hogy mind neki, mind a McLarennek segítettek megérteni, hogyan javíthatják az egymás közötti kommunikációt, ha megismétlődnek az ilyen körülmények.

    Tanultak az esetből

    A Motorsport.com-nak az LN Racing Kart csütörtöki adriai bemutatóján Norris elmondta, hogy a McLaren három napot szentelt annak, hogy végigfusson a szocsi eseményeken, hogy jobban megértsék, min kell javítaniuk.

    „Természetesen sok mindent megtanultam: dolgokat magamra nézve is, hogy mit tudnék jobban csinálni legközelebb, ha újra pontosan ugyanabba a helyzetbe kerülnénk, és hogyan tudnék jobb döntéseket hozni” – magyarázta Norris.

    „De a csapat kapcsán is: hogyan tudnánk jobban kommunikálni. Hogyan tudunk beszélgetni, hogy a csapat is több információt adjon nekem, ahhoz, hogy döntéseket hozhassak.”

    „A helyzet az, hogy ez nagyon bonyolult. Amikor csak a tévében nézed, olyan egyszerűnek tűnik, és úgy tűnik, mintha a világ legkönnyebb döntése lenne. Az ember úgy érzi, hogy olykor elég könnyű döntést hoznia. De ez valójában nem ilyen egyszerű. És olyan sok dolognak kell összeállnia ahhoz, hogy jó és helyes döntést hozhass.”

    „Mindent átnéztünk, az egész versenyt: az első körtől a legvégéig. De persze ami még fontosabb, az utolsó 10 kört.”

    „Mit tudok jobban csinálni, hogy segítsek a csapatnak, és mit tud a csapat jobban csinálni, hogy segítsen nekem. Két napot töltöttünk a szimulátorral, egy napot pedig azzal, hogy mindent átnézzünk a kommunikációval, és azzal kapcsolatban, hogyan beszélünk egymással, hogyan próbáljunk meg legközelebb jobb munkát végezni.”

    „Nem fogom feltétlenül elárulni, hogy mit tanultam, de sokat, ahogy a csapat is sokat tanult. Ez nem garancia, de remélhetőleg legközelebb jobb munkát fogunk végezni.”

    A McLaren két erős hétvégén van túl, az Olasz Nagydíjon aratott győzelmével, Daniel Ricciardóval és Norris oroszországi kis híján megszerzett első helyével.

    Mivel még hét verseny van hátra, Norris úgy gondolja, hogy lesznek még további lehetőségek csapata számára, hogy erős eredményeket érjen el.

    És hogy hol?

    „Remélem, mindenhol. Szerintem az olyan helyek, mint Amerika, jó lesz számunkra.”

    „Abu Dhabi tavaly jó volt nekünk, de idén talán nem annyira, mert megváltoztatják a pálya vonalvezetését. Szóval számunkra talán nem lesz annyira jó.”

    „Mexikóban szerintem szintén elég erősek lehetünk, de ezt nagyon nehéz megmondani. Azt hiszem, Oroszországban talán nem számítottunk arra, hogy olyan jók leszünk, mint amilyenek voltunk, és talán Zandvoortban sem számítottunk arra, hogy olyan rosszak leszünk, mint amilyenek voltunk.”

    „Szóval még most, a szezon ilyen késői szakaszában is tanuljuk az autót, még mindig tanuljuk, hogy mitől lesz gyors és mitől lesz lassú. És hogy mit tanulhatunk ebből 2022-re, a következő szezonra, hogyan tudjuk biztosítani, hogy ne legyünk lassúak, mindig csak gyorsak.”

     

  • A Red Bull elárulta, hogy tárgyalásokat folytatott Lando Norrisszal!

    A Red Bull elárulta, hogy tárgyalásokat folytatott Lando Norrisszal!

    A Red Bull elismerte, hogy tárgyalásokat folytatott a Forma-1-ben kiemelkedő újonccal, Lando Norrisszal. Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tulajdonában lévő csapat versenyzői programjáért legközvetlenebbül felelősként ragaszkodik ugyanakkor ahhoz, hogy az F1 legjobb fiatalja már a Red Bull pilótafülkéjében ül. Az Österreich című újságnak nyilatkozott:

    „Figyeltem Norrist, de Max még mindig az én toplistám élén áll.”

    A Mercedeshez kötődő George Russell egy másik kívánatos ifjú tehetség, de Marko vele kapcsolatban megjegyezte:

    „Csak jövőre fogjuk látni, mennyire jó ő valójában.”

    Arra is utalt, hogy Russell tavaly majdnem nyert Bahreinben, miközben a beteg Lewis Hamilton helyére ülhetett be:

    „Higgyék el, mások is megnyerhették volna a világbajnokságot azzal a Mercedesszel.”

    Amikor tehát Norrisról kérdezték, a 21 éves srácról, aki idén felülmúlta Daniel Ricciardót a McLarennél, és majdnem nyert Szocsiban a pole-ból, Marko elárulta, hogy beszélgetett a mindig vidám brittel:

    „Tárgyaltunk vele, de hosszú távon a McLarenhez kötötték. Mi pedig hűek maradunk a saját programunkhoz.”

    Ez a program pedig nagyon úgy néz ki, hogy 2021-ben Verstappen első világbajnoki címét is meghozza. A 78 éves osztrák szakember erről így beszélt:

    „Először is újra az élre kell állnunk, de a pályák többsége valójában a Red Bullnak kedvez. Büszke vagyok arra, hogy 16 évesen be mertük hozni Maxot az F1-be. Soha nem kételkedtem benne, hogy a mi utunk a helyes. Mindig remekül összpontosít, és semmi sem tudja eltéríteni a céljától, a győzelemtől.”

  • Norris részletezte, hogyan tanult az Orosz Nagydíjon történtekből

    Norris részletezte, hogyan tanult az Orosz Nagydíjon történtekből

    A versenyt az utolsó körökben elveszítő Norris két napot töltött a McLaren szimulátorában, hogy megértse, mi vezetett a rossz döntéshez.

    A McLaren brit pilótája magabiztosan vezette az Orosz Nagydíjat a verseny középső szakaszában, de után a száraz pályás gumikon rajtavesztett, és nemcsak a későbbi nyertes Hamilton ellen.

    „Természetesen sok dolgot tanultam: magamról, hogy mit csinálnék másképp hasonló helyzetben, és hogy hogyan hozhatok jobb döntéseket.” – mondta Norris a gokartcsapata bejelentésekor.

    „A csapattal is egyeztettünk, hogyan kommunikálhatunk jobban, hogyan beszélünk: a csapat több információval lát majd el, hogy jobban tudjunk döntést hozni.”

    „A probléma ott van, hogy az egész nagyon bonyolult. A TV-n keresztül minden egyszerűnek tűnik, a világ legkönnyebb döntésének. Úgy érzed, ez könnyű döntés lesz, de ez nem ilyen egyszerű.”

    „Sok mindennek meg kell történnie, hogy jó és helyes döntést tudj hozni.” – összegezte.

    „Mindent kielemeztünk: az első körtől az utolsóig. Persze, az utolsó 10 kör kiemelt szerepet kapott. Hogyan tudok én segíteni a csapatnak, és ők nekem. Két napot töltöttem a szimulátorban, utána egyet az elemzéssel és kommunikáció javításával, hogyan beszélünk egymással, hogy legközelebb jobban menjen.”

    „Nem mondom meg, mit tanultam a dologból – szükségszerűen – de én is, és a csapat is sokat léptünk előre. Ez nem garancia semmire, de remélhetőleg jobban megy majd minden.”

    Miután Monzában és Szocsiban is a futamgyőzelemért küzdöttek, Norris kifejtette, hol számít még jó eredményre a hátralévő hét futamon:

    „Remélem, mindenhol. Szerintem Amerikában jók leszünk. Abu Dhabiban is jók voltunk tavaly, de idén talán nem, mert átalakítják a pályát. Talán ez nem kedvez nekünk.”

    „Mexikóban is erősek lehetünk, de nehéz előre tudni. Oroszországban erősebbek, Zandvoortban gyengébbek voltunk, mint amire előzetesen számítottunk.”

    „Még ilyenkor, a szezon késői szakaszában is tanulunk az autóról, mitől leszünk gyorsak vagy lassabbak. A tanulságot pedig jövőre is hasznosíthatjuk, hogy ne utóbbi, hanem mindig előbbi legyen.”

  • Norris búslakodás helyett inkább Olaszországba ment

    Norris búslakodás helyett inkább Olaszországba ment

    Lando Norris különleges bejelentéssel örvendeztette meg azokat a rajongóit, akik versenyzésre adják a fejüket.

    Szocsiban a McLaren egy pillant erejéig ismét a kezében érezhette a legnagyobb kupát, ám egy rossz döntés miatt végül „üres kézzel” kellett hazamenniük. Lando Norris a pole pozícióból rajtolva ugyan visszaesett a második helyre, ám a verseny negyedénél megelőzte Carlos Sainzot, így ismét az élre került. Azonban az utolsó körökre megérkezett az eső, ami végül kiénekelte a sajtot a wokingi istálló szájából. Az első hely így Lewis Hamiltonhoz került, míg Norrisnak be kellett érnie a hetedik pozícióval.

    A brit pilóta azonban nem sokáig maradt Angliában, ugyanis egy különleges projekt miatt először a South Garda Kartingra, majd az Adria International Racewayre utazott.

    Norris  napokkal ezelőtt a közösségi médiás felületen tudatta, hogy az OTK Kart Grouppal közösen létrehozta saját gokart prototípusát, az LN Racing Kartot.

    2014-ben a legfiatalabb gokartbajnokká „koronázták” a McLaren versenyzőjét. Meghatározó korszak volt ez az ifjú brit életében, ezért tavaly úgy döntött, hogy ő is szeretne hozzá tenni a fiatalok fejlődéséhez ebben a kategóriában. A projekt nemrég készült el, így Norris büszkén prezentálta és próbálta ki a nevével és színeivel ellátott járművet a helyszíneken.

    ,,A gokart az, ahol nálam minden elkezdődött. Az első világbajnoki címemet az OTK FA Karttal szereztem meg, és alig várom már azt a napot, amikor valaki az első világbajnokságát az LN Racing Karttal nyeri meg.”

    ,,Csodálatos nap az Adrián. Visszarepített azokba az időkbe, amikor gyerekként az F1-ről álmodtam. Alig várom már, hogy lássam mit hoz a jövő ennek a gokartnak, és remélhetőleg egy nap valaki olyan ellen fogok versenyezni, aki az én LN Racing Kartommal kezdte.”

  • Häkkinen: Ez egy olyan szezon, amire sokáig emlékezni fogunk

    Häkkinen: Ez egy olyan szezon, amire sokáig emlékezni fogunk

    A 2021-es Forma-1-es szezon során csupán pár unalmas futamunk volt, ezen felül folyamatosan izgalmas versenyeknek lehetünk szemtanúi. A drámai Orosz Nagydíj után a kétszeres világbajnok Mika Häkkinen egy „emlékezetes szezonnak” nevezi az évet, pedig még 7 futam hátra van.

    A finn kétszeres világbajnok tudja, milyen szoros világbajnoki csatát vívni. 1998 és 99-ben le is tudta győzni a Ferrarival versenyző Michael Schumachert, azonban 2000-ben a német versenyző nyert.

    Ahogyan valamennyi Forma-1 rajongó, úgy Häkkinen is nézte vasárnap az Orosz Nagydíjat vasárnap, és erről írt az Unibet-nél:
    „Hihetetlenül jó volt nézni ezt a versenyt. Az F1 egy emlékezetes szezont tartogat számunkra. Azt hiszem, az utolsó öt körben mindenki a székének szélén ült, és ezt szeretjük látni!”

    „Sajnáltam Lando Norrist, aki egész hétvégén ragyogóan vezetett, nehéz körülmények között szerezte meg a pole pozíciót, és uralta a versenyt, amíg az eső meg nem érkezett. Miután Olaszországban a második helyen végzett csapattársa, Daniel Ricciardo mögött, érezni lehetett az elszántságot, és azt, hogy Szocsiban a győzelemre koncentrál. Senki sem hibáztathatja őt azért, hogy úgy döntött, megpróbálja megtartani az előnyét, amikor elkezdett esni az eső.” – mondta Häkkinen.

    „De abban a pillanatban, amikor az eső eleredt, Landonak nem volt esélye. Olyan, mintha jégen próbálnánk járni normális cipőben. Bátor kockáztatás volt, és látva az ő, Daniel és a McLaren csapat csalódottságát, a 4. és 7. hely végett, mutatja, hogy milyen magasak az ambícióik a szezon ezen szakaszában.”

    Természetesen a két világbajnoki aspiránsról is írt Häkkinen:

    „Eközben Lewis minden természetes gyorsaságát és tapasztalatát kihasználva megszerezte elképesztő, 100. nagydíjgyőzelmét. Ez hatalmas teljesítmény a hétszeres világbajnoktól.” – mondta a kétszeres bajnok.

    „Csodálatos volt látni, hogy Max a második helyen végzett. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a nagydíj elúszik előle, a top 5-ön kívül rekedt, és nehezen tudott olyan előrelépést elérni, amilyet szeretett volna. Amikor jött az eső, a boxkiállása gyors és tökéletesen időzített volt.” – mondta Häkkinen.

    „Az az érzésem, hogy most a McLarennél van a tartósan gyorsabb autó, de a 3. helyért folytatott csatájuk a Ferrarival rendkívül szoros. Körülbelül annyira, mint a Mercedes és a Red Bull Racing párharca a világbajnoki címért.”

    „Várom már a Török Nagydíjat” – zárta Häkkinen.

  • Montoya: Norris akár eldöntheti a bajnoki címet is

    Montoya: Norris akár eldöntheti a bajnoki címet is

    Juan Pablo Montoya úgy érzi, hogy mivel csak két pont választja el a Mercedest és a Red Bullt a szezon egyharmadával a vége előtt, ezért valaki más koronázhatja meg az idei bajnokot.

    Az idei bajnokságban izgalmas küzdelem zajlik a világbajnoki címért, amely sokak szerint csak a szezon utolsó kockás zászlójánál, Abu Dhabiban fog eldőlni. Az Orosz Nagydíj ugyanakkor egy érzelmekkel teli hétvége volt Lando Norrisnak. A McLaren versenyzője megszerezte a pole pozíciót, és úgy tűnt, hogy első nagydíját is megszerezheti, ám a futam végén eleredő eső összetörte a fiatal pilóta és a brit istálló ezen álmát.

    A korábbi Forma-1-es versenyző és Indy 500 bajnok Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy Norris a fájdalom ellenére is rengeteg önbizalmat nyerhet a hétvégéje után. Ezt el is mondta a Motorsport.com-nak:

    „Ez őrület, mert tudom, milyen csalódott, de ha a nagy képet nézzük, akkor egy nagydíjon vezetett. Igen, nem nyerte meg, de volt már dobogón, a verseny nagy részében vezetett, és nem hibázott. Utólag visszagondolva a rajtrács 90%-a szerette volna azt csinálni, amit Lando aznap. Bebizonyította, hogy képes rá, és ez a fontos.

    Montoya elismeri azt is, hogy ez a kihagyott lehetőség nem kizárólag a 21 éves versenyzőn múlt. Úgy véli, az alakulata is szerepet játszott ebben, de azt is tudja, hogy akkor kezdenek majd jobb döntéseket hozni, amikor már jobban hozzászoktak a győzelmekért való versenyzéshez:

    „Szerintem ez nagyon jó. Daniel is nagyon jól teljesít, és egyre erősebb az autóval, amit pedig jó látni.”