Címke: Lando Norris

  • Norris is a mezőny végéről indul majd Mexikóvárosban

    Norris is a mezőny végéről indul majd Mexikóvárosban

    Yuki Tsunoda, Lance Stroll és George Russell után Lando Norris sem ússza meg rajtbüntetés nélkül Mexikói Nagydíjat – írja a motorsport.com. A McLaren fiatal brit pilótája egy vadonatúj Mercedes motort kap majd a futamra, ami már a negyedik erőforrása lesz már az idei évben, ezért sorolják majd őt hátra a rajtrácson.

    Norris volt idáig az egyetlen olyan Mercedes erőforrás által működtetett csapat pilótája, aki még a harmadik hajtóművét nyüstölte. Azonban a mexikói hétvége közel sem indult ideálisan a wokingiak számára, ami miatt úgy döntöttek, hogy bevállalják Norrisszal a rajtbüntetést.

    Mivel többen is kapnak hasonló okok miatt rajtbüntetést, a köztük levő sorrendet az időmérőn elért helyezésük szabja majd meg. A fiatal brit ezzel az erőforrással már minden bizonnyal ellesz az évad végéig, nem úgy, mint Daniel Ricciardo, akinek az Isztambulban beszerelt motorjával még akadhatnak problémák.

    Norris büntetése azonban a Ferrari számára nagyon jó hír, ugyanis az olasz istálló így átugorhatja a McLarent a gyártók versenyében. A két csapat között mindössze 3,5 pont a különbség és a Ferrari konstrukciója most is jobban viselkedik a magaslati aszfaltcsíkon, mint a McLarené.

    Ugyan a Zak Brown által vezetett csapat hátrányba kerülhet majd a Vörösökkel szemben, Norrisnak a szezon végén ott lesz a frissebb motor Charles Leclerc-rel és Carlos Sainzcal szemben, ami akár majd kis is fizetődhet a számára.

  • Lando Norris a legnépszerűbb a nők körében!

    Lando Norris a legnépszerűbb a nők körében!

    A legfrissebb, globális, rajongói felmérés szerint a McLarent a legnépszerűbb csapat jelenleg a Forma-1-ben. Zak Brown vezérigazgató ezt a versenyzőinek tulajdonítja, hiszen Lando Norris és Daniel Ricciardo is az első négyben van a pilóták népszerűségét illetően.
    Norrist az F1 női közönsége is jócskán támogatta, a brit volt az abszolút kedvenc a nők körében.

    „Ez nagyon király” – mondta Norris, akit a Forma-1 hivatalos honlapja arra kért, hogy kommentálja a felmérés eredményeit.

    „Bizonyos értelemben a rajongók miatt létezik a Forma-1. Úgy érzem, hogy elég sokat teszek a rajongókért, és jó tudni, hogy sokan támogatnak, szurkolnak nekem, és egyszerűen ott vannak mellettem. Ez fantasztikus.”

    „Jó tudni, hogy hatással vagyok rájuk, vagy megpróbálhatok segíteni nekik, időnként jó dolgokat mondani. Általában nem vagyok túl jó abban, hogy jó dolgokat mondjak, de…”

    „Az a tény, hogy ennyi emberre van lehetőségem hatni, elég nagyszerű” – mondta Norris.

    „Szerintem, különösen, a nőknél. Olyan kevés nő van a motorsportban és az autóversenyzésben, szóval jó, ha tudok – remélhetőleg – hatni erre, és esélyt adni nekik, hogy elhiggyék, hogy itt lehetnek a Forma-1-ben – talán nem csak versenyzőként, hanem mérnökként vagy szerelőként vagy bármi másként -, hiszen rengeteg hely van számukra, ahol ezt megtehetik.”

    „Ha hatással lehetek rájuk, az nagyszerű. De azt hiszem, minél több a rajongó, annál jobb ez. Jó dolog ezt látni” – tette hozzá a fiatal versenyző.

  • Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Csütörtök este jótékonysági Twitch-adást közvetített Lando Norris a McLaren Shadow Studiójából.

    A brit pilóta imád streamelni, ám manapság már nem hódol annyit ennek a szenvedélyének.

    A koronavírus idején többször is adakozásra buzdította követőit, sőt az esemény kapcsán még le is vágta a haját. Ugyanakkor támogatta már a McLaren pilótája Billy Monger kihívását is. A jó ügy érdekében ismét szimulátort és kamerát ragadott, beizzította Twitch-csatornáját és Ian Wrighttal közösen megmérettette magát az F12021-ben.

    Természetesen nemcsak a két sportoló játszott, a McLaren több nevet is behúzott az akcióba. Így a nézők hallhatták az egykori F3-as versenyző, Max Fewtrell hangját, Jimmy Broadbentét, F1Ellyét és a Quadrantból ismert Niranét is.  A résztvevők Spa-ban és a Red Bull Ringen próbálhatták ki magukat, míg a két „sztárvendég” a McLaren Technology Centre-ből vitte a show-t.

    Norris természetesen saját magán szórakozott a legjobban és örökérvényű tanácsait osztotta meg a hallgatósággal:

    ,,Tulajdonképpen esni fog, így ki kellene menni a boxba. Legutóbb nem végződött jól, mikor nem álltam ki. Így hát ha slick-en vagy és esni fog, akkor mindig menj a boxba.”

    A viadalt Tiametmarduk, a McLaren Shadow versenyzője nyerte, míg Norris a negyedik helyen zárt. Wright azonban az utolsó lett.

    A wokingi istálló és pilótája a Mind.com-nak gyűjtött, akik 2020 óta partnerei a csapatnak. A Mind a mentálhigiéné fontosságát hirdeti és igyekszik segíteni a küszködőknek. Norris korábban már beszélt arról, hogy ő küzdött szorongással, így szívügyének érezte azt, hogy másokon is segítsen. Az egy órás stream keretein belül 8,400 fontot gyűjtöttek össze a szereplők.



  • McLaren: A Ferrari egyértelműen gyorsabb nálunk

    McLaren: A Ferrari egyértelműen gyorsabb nálunk

    Lando Norris szerint a Ferrari jelen pillanatban egyértelműen gyorsabb náluk. A brit szerint ez az Amerikai Nagydíjon tökéletesen látszódott és úgy véli, hogy emiatt az olasz istálló könnyen elveheti tőlük a konstruktőri harmadik helyet.

    A wokingi istálló Monzában egy fenomenális kettős győzelmet aratott. Daniel Ricciardo nyert, Lando Norris lett a második és ekkor mindenki azt hitte, hogy kiütéses győzelmet arattak a Vörösök felett. Azonban a maranellóiak nem adták fel és frissítették az erőforrásukat, amit Charles Leclerc Szocsiban, Carlos Sainz pedig Törökországban kapott meg.

    Austinban azonban a Ferrarik mindkét McLarent megverték az időmérő edzésen és a versenyen is más szintet képviselt a két csapat. Daniel Ricciardo ugyan el tudta kapni Sainzot, de a negyedik helyen célba érő Leclerc-től 24 (!) másodperccel volt lemaradva a leintés pillanatában. A Ferrari a jó eredményének köszönhetően pedig 3,5 pontra faragta a hátrányát a konstruktőri bajnokságban wokingi riválisával szemben.

    „Szerinem elég nyilvánvaló volt az, hogy a Ferrraik gyorsabbak voltak nálunk” – nyilatkozta Norris, aki az Amerikai Nagydíjon a nyolcadik helyen ért célba Carlos Sainz mögött.

    „Ez talán Sainz tempóján nem látszódott meg, mert szinte végig be volt ragadva Daniel (Ricciardo) mögé. Azonban, ha Sainz Ricciardo előtt lett volna, ugyanúgy elhúzott volna, mint azt Leclerc tette. Összességében az egész hétvége során le voltunk maradva tőlük.”

    Norris azt is hozzátette, hogy a Ferrari az új motorkomponenseinek köszönheti a javulását, ami miatt nehéz lesz a dolguk a szezon hátralévő öt futamán.

    „Nem tudom, hogy emiatt fejlődtek-e nagyot, ez csupán egy tipp” – folytatta a brit fiatal, aki a második legnépszerűbb pilóta lett a globális felmérést követően. „Egyértelműen ők (Ferrari) vannak előrébb jelen pillanatban. Ez nem azt jelenti, hogy minden esetben gyorsabbak, egyszerűen egy kiegyensúlyoztattabb és jobban kezelhető konstrukcióval rendelkeznek hozzánk képest.”

    „Azonban ez semmin nem változtat, mert továbbra is nyomjuk majd neki és megpróbálunk előttük maradni. Nem szeretnénk azt, hogy a szezon utolsó versenyin kapjunk ki tőlük, szóval, mint azt már elmondtam, minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy az év végén mi legyünk előrébb a gyártók versenyében.”

  • Domenicali: Meglepett, hogy nem Hamilton a legnépszerűbb pilóta

    Domenicali: Meglepett, hogy nem Hamilton a legnépszerűbb pilóta

    A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali meglepően vette tudomásul, hogy nem Lewis Hamilton, hanem az olyan fiatal pilóták, mint Max Verstappen vagy Lando Norris uralták az F1 által készített globális felmérést.

    A globális felmérésben – amit az F1 a Motorsport Network és a Nielsen Sports együttműködésével készített el – 167.000 embert kérdeztek meg 187 különböző országból, hogy a Forma-1-ben ki a kedvenc pilótájuk, illetve melyik a kedvenc csapatuk? A szavazást Max Verstappen nyerte a szavazatok 14,4 százalékával, megelőzve Lando Norrist és Lewis Hamiltont, aki a 2017-es szavazás során az első helyen végzett.

    Hamilton mindig is megosztó figurája volt a száguldó cirkusznak és a sporton kívül mindig a sztárélet középpontjában van, egyáltalán nem fél kiteregetni a magánéletét, mint Sebastian Vettel, akinek például egyik közösségi média portálon sincs saját felhasználója.

    Mindezek ellenére Hamilton kikapott Verstappentől, ráadásul még az Egyesült Királyságon belül sem ő a legnépszerűbb versenyző, miután Norris is megelőzte őt a felmérésben. Domenicalit ez pedig meglepte.

    „Igen, meglepett a felmérés eredménye” – ismerte el az olasz szakember. „Azonban másfelől, ha végignézzük, hogy kik szavaztak, akkor például Norris népszerűségére meg is van a magyarázat. Sok volt a fiatal a demográfiai adatok alapján, ők pedig kedvelik Landót és az által képviselt értékeket. Ez a saját véleményem.”

    A fiatal brit második helyen nagyoban hozzárjárult ahhoz, hogy végül a McLaren lett a legnépszerűbb csapat a szavazó drukkerek körében. A Forma-1 ügyvezető igazgatója azt is hozzátette, hogy a sok tehetséges pilóta által biztosítva van a sportág jövője, aminek kifejezetten örül.

    „Nem szeretnék ennek a dolognak nagyobb jelentőséget adni, mint amivel normál esetben bírna, de nem hiszem, hogy a jövőben problémáink lesznek majd az új generációval. Már most rengeteg fiatal és tehetséges versenyző alkotja a mezőnyt. Ők képezik a majd a sportág értékét az elkövetkezendő hossz időszak során.”

    Az előző felméréshez képest alacsonyabb volt a résztvevők átlagéletkora, ugyanis a szám 36-ról 32-re csökkent. Ez jelzi azt, hogy több fiatal szurkoló követi a Forma-1-et most, mint 2017-ben. Domenicali szerint pedig ezen újabb szurkolók döntését „nagyban befolyásolhatta a Netflix Drive to Survive sorozata”, aminek az idei szezon végén érkezik majd a negyedik évada.

  • Norris: Az emberek most azt gondolhatják, Lando rosszul vezet

    Norris: Az emberek most azt gondolhatják, Lando rosszul vezet

    Lando Norris leszögezte, hogy Austinban nem vezetett rosszul, csupán csapattársa, Daniel Ricciardo volt a jobb pilóta.

    Az ausztrál versenyző ismét a 21 éves pilóta előtt végzett. Négy versenyen alatt ez már a harmadik alkalom, mikor Ricciardo felülkerekedett fiatal csapattársán. A szezon első felének Norris volt a sztárja, ám a nyári szünet után a 32 éves versenyző vett nagyobb lendületet.

    ,,Daniel (Ricciardo) egyszerűen jobb munkát végzett és jól vezetett. A kvalifikáción végig előtte voltam, majd az utolsó kanyarban elkövettem egy nagy hibát. Gondolom sokan megdöbbentek és azt gondolták: oh, Lando rosszul vezetett. Ám Daniel egyszerűen csak jó versenyző.” – nyilatkozta Norris a Formel1.de-nek.

    Ricciardo Törökországban új erőforrást kapott, míg a brit pilótának a régebbi hajtáslánccal kell megküzdenie:

    ,,Még mindig a régivel megyek, ami biztosan nem segít. Ám nem akarom ezt kifogásként használni. Daniel egyszerűen jobb munkát végzett a hétvégén.” – tette hozzá Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen 14 órát fifázott a legutóbbi versenyhétvégén

    Verstappen 14 órát fifázott a legutóbbi versenyhétvégén

    Christian Horner elárulta, hogy Max Verstappen mennyi időt töltött játékkal a legutóbbi versenyhétvégén.

    A holland versenyző szeret játszani. Barátaival gyakran CoD-ozik, amit néha fel is töltenek az internetre, vagy épp a Fifának hódol. A Red Bull csapatfőnöke már többször is rajta kapta pilótáját azon, hogy a „gépet” nyomja. A Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, hogy a 24 éves pilóta képes órákat is a Fifának szentelni, ugyanis ő így kapcsolódik ki.

    ,,Valószínűleg elég sok mindent nem tudtok Maxről (Verstappen). A hétvége során, úgy 14 órát játszott.” – árulta el nevetve a brit vezető.

    Verstappen a Futwiz szerint, 2019 januárjában a FIFA Ultimate Team játékmódban a 21. helyen állt a világranglistán, míg 2018 augusztusában a 31. helyet érte el.

    A versenyzők közül régebben Lando Norrisszal játszott a holland, ám amióta a brit fiatal felhagyott a „gamer” életmóddal, azóta nemigen ülnek össze.

    ,,Ő egy nagyszerű srác, elég visszafogott. Látszik rajta, hogy néha kényelmetlenül érzi magát mások rajongása miatt. Ő csak vezetni szeret. Mindig csak gyorsan akar menni, ez nem változott.” – tette hozzá még Horner.

  • Seidl: Carlos okos volt, így a DRS-zóna előtt engedte el Landót

    Seidl: Carlos okos volt, így a DRS-zóna előtt engedte el Landót

    Andreas Seidl elismerte, hogy egykori pilótája okosan adta vissza Lando Norrisnak a pozíciót.

    Az első körben bonyolódott csatába Carlos Sainz és a két McLaren. A 12-es kanyarba hárman akartak egyszerre befordulni, ami egy kissé megrémítette a brit pilótát. A Ferrari versenyzője egykori csapattársa ellen védekezett, ám a manőver mentén elhagyta a pályát, így jogtalan előnyre tett szert. Eközben megérkezett Daniel Ricciardo is, aki mindkét versenyzőn átrágta magát.

    Sainz azt az utasítást kapta, hogy vissza kell adnia a pozíciót Norrisnak, amit a 27 éves spanyol meg is tett. A 11-es kanyarban utat engedett a britnek, majd a DRS-t használva visszaelőzte az egyenesben.

    ,,Számunkra egyértelmű volt a szituáció. Carlos (Sainz) hirtelen visszakapta Landót (Norris), mikor lement a pályáról, így elvártuk, hogy adja vissza a pozíciót. Ezt meg is tette, de sajnos túl ügyesen csinálta. A következő egyenesben a DRS segítségével visszaelőzte Landót, így nem tudtunk ebből profitálni. Nem így kellene visszaadni egy pozíciót, de ez van. Ki fogjuk elemezni a történteket, és Lando véleményét is kikérjük az esetről. Azt kell mondanom, hogy amíg a szabályok olyanok, amilyenek, addig le a kalappal Carlos előtt. Ezt okosan csinálta.” – jegyezte meg a Motorsport.com-nak Andreas Seidl.

    Sainz korábban azt hitte, hogy Norrist engedte el, ezért is lepődött az üzenet hallatán:

    ,,Együtt mentünk a 12-es kanyarba. Középen voltam, és azt hiszem Lando volt az, aki belül nagyon későn fékezett. Valójában mindhárman majdnem magunkkal vittük Charles-t (Leclerc), mikor megpróbáltunk a másik előtt maradni. Azért, hogy egy kis helyet hagyjak Landónak és így ne ütközzünk, úgy döntöttem, hogy kiszélesítem a pályát. A 16-os kanyarban tudatosan engedtem magam elé, ugyanis nem akartam büntetést kapni. Ám kiderült, hogy akit én Landónak hittem, az igazából Daniel (Ricciardo) volt. Időközben ugyanis megelőzte Landót, így nem őt engedtem magam elé.” – magyarázta a helyzetet a spanyol.

    Ám a versenyfelügyelők úgy döntöttek, hogy Norrisnak is vissza kell adni a pozíciót, mivel eredetileg ő volt a „szenvedő” fél. A Ferrari pilótája ugyanakkor ezt nem érezte igazságosnak, így gondoskodott arról, hogy gyorsan visszavegye a helyét.

    ,,A stewardok úgy ítélték meg, hogy Landónak is vissza kell adnom a pozíciót, még akkor is, ha én így két helyet bukok. Ez szerintem igazságtalan. Visszaadtam hát neki, majd gyorsan megelőztem és Daniel után indultam.” – tette hozzá Sainz.

  • Norris egy kissé megijedt az első körös „csetepatétól”

    Norris egy kissé megijedt az első körös „csetepatétól”

    Lando Norris elismerte, hogy egy kissé megijedt, mikor az első körben hárman fordultak a 12-es kanyarra.

    A Ferrari ugyan jobban muzsikált Austinban a McLarennél, ám az első körben azért a wokingiaknak is volt némi puskapora. A rajt után Charles Leclerc vezette fel a négyes fogatot, ám a brit istálló két versenyzője nem volt elégedett a sorrenddel. Daniel Ricciardo és a 21 éves csapattársa egyszerre akarta magát átrágni Carlos Sainzon, ám Norrisnak meg kellett torpannia, máskülönben felöklelte volna a falként viselkedő monacóit.

    A futam után a fiatal brit elismerte, hogy egy kissé megijedt az akciót látván:

    ,,Egy kissé idegőrlő volt az első kör. Hárman haladtunk egymás mellett, ugyanis Daniel (Ricciardo) kívül akart előzni. Mivel Charles (Leclerc) pont előttem volt, nagyon óvatosnak kellett lennem. Ha túl későn fékezek, akkor neki megyek hátulról, így nagyon oda kellett figyelnem. Azonban így nem tudtam az előzési kísérletet abszolválni. Hosszú és kemény versenyen vagyunk túl. Elég meleg is volt, ami fizikailag megnehezítette a dolgomat. Vigyáztam az abroncsokra, és megpróbáltam megfelelő tartományba tartani őket. Viszont azt a dolgot nem tudtam megcsinálni. Legalább Daniel megelőzte őket (Ferrari). Szép munka volt tőle.” – nyilatkozta Norris.

     

  • Norris örül az eredménynek: Jó tudni, hogy hatással vagyok a fiatalokra

    Norris örül az eredménynek: Jó tudni, hogy hatással vagyok a fiatalokra

    Lando Norris örül annak, hogy pozitív hatással lehet a fiatalabb generációra.

    A napokban hozták nyilvánosságra annak a kérdőívnek az eredményét, ami a versenyzők és a csapatok népszerűségét kutatta. 187 országból 167 ezren töltötték ki a sportág felmérését, ahol is kiderült, hogy kit kedvelnek leginkább a nézők.

    A brit versenyző a lista második helyén áll, megelőzve Lewis Hamiltont és csapattársát Daniel Ricciardót. A 16-24 évesek inkább Norrisra szavaztak, ezen felül a hölgyek többsége is rá adta le a voksát.

    ,,Ez a győzelem nem olyan, mintha a pályán nyernél, viszont számomra és a csapat számára is pluszt jelentenek az ilyen apróságok. Nyilvánvalóan azért lehet ez, mert én otthon is csinálok plusz dolgokat, például streamelek Twitch-en, bár mondjuk mostanában már nemigen csinálom. Azért teszem ezt, hogy még többet adjak a rajongóknak. Szerintem ez nagyon király. Jó tudni, hogy egy kicsit hatással lehetek a fiatalabb generációra és a saját korosztályomra, sőt még az idősebbekre is. Jó tudni, hogy támogatnak, jó ezt hallani.” – nyilatkozta Norris a Motorsport.com-nak.

    A csapatok körében egyértelműen a McLaren vitte a pálmát:

    ,,Nagyon örülök az alakulatnak, egy kicsit talán nekem is közöm van ehhez. Amit csapatként teszünk a partnereinkkel, a szurokólókért van. Sok mindent csinálnunk azért, hogy ők is részesei legyenek ennek. A Forma-1 nem csak arról szól, hogy tudsz-e jól teljesíteni a pályán. Rengeteg dolog van még, a rajongók szórakoztatása is ide tartozik. A szurkolók így láthatják a másik oldalt is, nemcsak mint versenyzőt ismerhetnek meg, hanem azt is, aki te vagy. Így jó, hogy kapunk visszajelzéseket, örülök, hogy jó munkát végeztünk.” -tette hozzá Norris.