Címke: Lando Norris

  • Norris: Ha úgy adódik, senki nem lesz többé Mr Nice Guy

    Norris: Ha úgy adódik, senki nem lesz többé Mr Nice Guy

    Lando Norris elmondta, hogy ha jövőre az élmezőnyben versenyezhet, akkor a komoly oldalát is jócskán megmutatja majd.

    Elmondása szerint nagyon hisz abban, hogy képes lesz építeni a számára jól alakuló 2021-es szezonra, amikor jövőre jelentős szabályváltozások lépnek majd életbe.

    Életmódváltáson is át fog esni, amikor az új évben Monacóba költözik, és célja, hogy a Forma-1 új korszaka felé haladva megőrizze felfelé ívelő pályáját.

    „Úgy érzem, hogy tudom ezt folytatni, és a tél folyamán ismét javíthatok egy kicsit, hogy a következő évben ott folytassam, ahol az idei évet befejeztem, ami jobb, mint ahonnan indultam” – mondta Norris a BBC Sportnak.

    Mivel 2022 „annyira más lesz, mert teljesen más autónk lesz”, úgy érzi, hogy a sorrend átrendeződése azt is jelentheti, hogy azokkal a versenyzőkkel csatázhat, akikkel jelenleg a legközelebb állnak egymáshoz – ami bevallása szerint megváltoztathatja a kettejük közötti dinamikát, különösen, ha az élen harcolnak.

    A verseny felülírhatja a barátságot

    Ha ez a helyzet, Norris szerint valószínűleg a belső, versenyző énje veszi majd át az irányítást, és a barátságos természete háttérbe szorulhat majd, ha a futamgyőzelmekre és a világbajnoki címre hajthat majd.

    „Még mindig ott tartunk, George (Russell) és én, valamint Alex (Albon) és Charles (Leclerc) kapcsán, hogy soka  jófejkedés, jól kijövünk egymással és beszélgetünk, de a dolgok mindig megváltoznak, amikor egymás ellen versenyezünk.”

    „Még mindig egy baráti fázisban vagyunk, mert soha nem versenyeztünk egymással. De ha hirtelen belevágunk a jövő évbe, és a bajnokság közepén én, Max (Verstappen) és Lewis (Hamilton) leszünk, nem hiszem, hogy lesz annyi Mr Kedves Fickó. Ez már csak így működik.”

    Jól esik neki a dicséret

    A 22 éves versenyző az idei szezonban már a tapasztaltabb pilóták dicséretét is kivívta: Hamilton a csapatrádión „olyan nagyszerű versenyzőnek” nevezte őt, amikor Ausztriában csatáztak, Fernando Alonso pedig „rocksztárnak” titulálta, amikor sisakot cseréltek.

    Norris elmondta, hogy jól esik neki és segíti az önbizalmát, hogy a jelenleg a rajtrácson lévő legmegbecsültebb nevek tisztelik őt.

    „Nagyon klassz volt egy kicsit jobban megismerni őket” – mondta a McLaren versenyzője. „Néha-néha beszélek Lewisszal a pilótaparádés körökön, meg ilyesmi” – mondta.

    „Az határozottan növeli az önbizalmadat, amikor tőlük hallasz dolgokat, mert ők már átéltek minden olyan helyzetet, amit én még tanulok, vagy amin én is keresztülmentem ebben a szezonban.”

    „Már hétéves koromban is néztem őket a tévében, úgyhogy kifizetődő és jó érzés ilyen emberektől ilyet hallani, olyan emberektől, akikre sok éven át felnéztem.”

  • Verstappen a saját vécéjében szállásolná el Norrist

    Verstappen a saját vécéjében szállásolná el Norrist

    Max Verstappen tréfásan meghívta Forma-1-es kollégáját, Lando Norrist, hogy aludjon az ő vécéjében, miután a McLaren versenyzője is Monacóba költözik. A költözésről Norris Instagramon számolt be.

    Izgalmas hírét követően a 22 éves versenyző rengeteg jó kívánságot kapott üzenetek és kommentek formájában, Verstappen azonban egészen másképp reagált.

    Miközben a holland élőben közvetített a Twitch-en, a holland egyik játékostársa azt közölte: „Lando Monacóba költözik”.

    Erre Verstappen így válaszolt: „Tudom!”

    A játékostárs ezután hozzátette: „Most tweetelt az új lakhelyéről.”

    Erre a Red Bull versenyzője furcsa ajánlatot tett: „Aludhat a vécémben”.

    Verstappen maga is rendelkezik ingatlannal Monacóban, és gyakran tartózkodik ott, ahogy bajnoki riválisa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is.

    KVÍZ: Verstappen vs Hamilton, avagy közeledik a szezon vége!

  • Norris a „ködös Albiont” a Côte d’Azurre cseréli!

    Norris a „ködös Albiont” a Côte d’Azurre cseréli!

    Lando Norris tegnap bejelentette, hamarosan elköltözik az Egyesült Királyságból!

    A brit versenyző úgy döntött, hamarosan elhagyja szülőföldjét a napfényes Monaco kedvéért. A 22 éves pilóta tavaly még úgy nyilatkozott, hogy szereti az angol tájat, így esze ágában sincs elköltözni Woking mellől.

    Ugyanakkor azóta más szelek fújnak, így Norris a költözés mellett döntött. Nemrég a McLaren pilótájra arról számolt be, hogy a rajongók egy része kinyomozza kivel és hol tölti az idejét, sőt sokszor meg is szólják az illetőt. A magánélet védelme, valamint az anyagi forrásai fontosak a brit ifjonc számára, így arra az elhatározásra jutott, hogy az adóparadicsomként is ismert városállamba teszi át székhelyét.

    Nem Norris az egyetlen versenyző aki Monacót választotta menedékül. A jelenlegi mezőnyből Daniel Ricciardo, Max Verstappen, Valtteri Bottas és Charles Leclerc (bár ő ott is született) találta meg a Francia Riviérán a számításait. Ugyanakkor Nico Rosberg és Mika Häkkinen is Monacóban tengeti mindennapjait.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    ,,Köszönjetek az új otthonomnak! Ugyan még nincs kész a hely, de jövőre ha nem a gyárban vagy a versenypályán leszek, akkor itt fogok élni Monacóban. A következő hónap végén fogom átvenni a kulcsokat, így remélem, mielőbb költözhetek majd. Nagyon izgatott vagyok az új fejezet miatt.” – írta Norris.

  • Vettel: A Forma-1-es versenyzők nem sztárok!

    Vettel: A Forma-1-es versenyzők nem sztárok!

    Sebastian Vettel szerint a Forma-1-es versenyzők nem „sztárok”, csupán a versenyzés iránti szenvedély hajtja őket.

    A négyszeres világbajnok próbál hétköznapi ember lenne. Szeret kertészkedni, termelői piacra járni, továbbá fontosnak tartja azt is, hogy a környezettudatosságot hirdesse. Ugyanakkor a szenvedélye a versenyzés, aminek a mai napig hódol. Viszont ennek a munkának vannak árnyoldalai is. Az emberek felismerik az utcán, autogramot és fotót kérnek tőle.

    A német versenyző szeretne egyszerű embernek megmaradni, ezért is védi annyira magánéletét. Egy rajongói kérdésre nemrég definiálta miért is szereti azt amit csinál, miközben nem tekinti magát hírességnek.

    ,,Szeretnél olyan sztár lenni, mint mi? Nem is tudom, én egyáltalán nem tekintem magam annak. Nem hinném, hogy az autóversenyzők sztárok lennének. Mi azok vagyunk, akik vagyunk, versenyzők. Nagyon fiatalon szerettem bele ebbe a sportba, és még most is imádom. Ez az ami hajt engem, nincs másról szól. Bizonyára sok olyan szép dolog van, amit a munkám és az életvitelem miatt tapasztaltam, de a legfontosabb az, hogy én anno a vezetésbe, a versenyzésbe szerettem bele.” – válaszolta hosszan Vettel.

    Lando Norris egyetértett a 34 éves pilótával:

    ,,Szerintem Sebnek (Vettel) igaza van. Mi úgy tekintünk magunkra, mint egyszerű emberekre, versenyzőkre. Azért vagyunk itt, mert élvezzük azt amit csinálunk, és ahogy Seb is mondta, azóta ezt csináljuk, mióta elkezdtük. Azért vagyunk itt mert ezt szeretjük. Nem azért csináljuk mert sztárok szeretnénk lenni, vagy azért mert másnak akarjuk látni magunkat. Lehet, hogy a nézők közül páran így tekintenek ránk, ám reálisan nézve mi is ugyanolyan emberek vagyunk, mint lők. Csak mi egy kicsit jobban tudunk autót vezetni.”

  • Prost meglepődött azon, hogy Norris lenyomta Ricciardót

    Prost meglepődött azon, hogy Norris lenyomta Ricciardót

    Alain Prost elismerte, meglepte őt az, hogy Daniel Ricciardo ennyire szenved a McLarennél.

    A 2021-es szezon előtt sokan arra mertek volna fogadni, hogy az ausztrál pilóta könnyedén lenyomja majd újdonsült csapattársát. Azonban az előzetes jóslatok nem jöttek be, a két versenyző közül a brit fiatal volt az, aki inkább kieresztette oroszlánkörmeit.

    A francia négyszeres világbajnok is meglepődött ezen, főleg annak tükrében, hogy a Renault-nál láthatta munka közben a 32 éves versenyzőt. Prost szerint számos oka lehet annak, hogy Ricciardo ennyire alulteljesít:

    ,,Meglepett. Arra számítottam, hogy sokkal gyorsabb lesz Landónál (Norris). Ez amiatt is lehet, hogy a csapatnál más a légkör, más az autó beállításának metodikája, ami az egyik pilótának bejön, a másiknak kevésbé. Ez egy versenyző életében ez normális.” – nyilatkozta a 66 éves ex-pilóta.

    Prost hozzátette, hogy élvezte a közös munkát Ricciardóval. A francia szerint a munkakapcsolat inkább a „projekt” miatt szakadt meg.

    ,,Nagyon közel állok a versenyzőkhöz, úgy, ahogy azt egy régi pilótától el lehet várni. Daniellel (Ricciardo) nagyon jó volt a kapcsolatom. Az eredményei nyilvánvalóan nem voltak olyan jók, még a két dobogós helyezés ellenére sem. Ugyanakkor fantasztikus hangulatot teremtett a csapaton belül. Sosem panaszkodott, mindig nagyon tiszta és jó volt. Kicsit félt az itteni projekttől. El kellett érnünk, hogy a motor ugyanolyan maradjon, így szinte semmilyen változtatást nem eszközöltünk a kasznin. A Mercedesnél viszont tovább gondolták az erőforrást. Tisztában vagyunk azzal, hogy le vagyunk ilyen téren maradva tőlük. Így inkább a projekt miatt ment el, és nem a hangulat miatt.”

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor meg tudja érteni, miért váltott alakulatot egykori versenyzője:

    ,,Daniel kapcsán sok történetet olvastam a Red Bullról, a Renault-ról és a McLarenről. A legtöbb arról szólt, hogy nem lesz világbajnok. Egy karrier során nehéz mindig jól dönteni. Szükség van ugyanis a lehetőségekre is. Nehéz volt neki, de most legalább boldog. Egy jó csapatban van.”

  • Ricciardo elárulta hol veszít időt Norrishoz képest

    Ricciardo elárulta hol veszít időt Norrishoz képest

    Daniel Ricciardo szerint, még mindig vannak olyan területek, amiken Lando Norris egyszerűen jobban teljesít.

    Az idei szezont a brit ifjonc kezdte jobban, míg ausztrál csapattársa próbálta új alakulatánál felvenni a fonalat. A nyári szünet után a 32 éves versenyző formája ugyan javult, ám még mindig akadnak olyan kanyarok, amiket Norris jobban teljesít. Ezért is volt olyan nagy a különbség a két pilóta között Katarban:

    ,,Az ilyen hosszú, közép-sebességű kanyarok jelentik a legnagyobb kihívást az autónak. Nevezzük ezt egyszerűen McLaren stílusnak. Ilyennel lehet legegyszerűbben átfűzni magad ezeken. Lando (Norris) határozottan jobban teljesít ezekben a kanyarokban, én pedig még mindig nem találom igazán az optimális bemeneti szöget. Arról a helyzetről van szó, mikor bemész a kanyarba és a fékezéssel kombinálod a bekanyarodást. Mondjuk úgy, hogy én is próbálom rávenni az autót valamire, de nem olyan gyorsan fordul és megy át a kanyaron. Ez ugyan csak fél tizedet jelent, ám ezekből a hosszú kanyarokból ott sok volt, így kijött a 3-4 tizedes lemaradás. Tényleg csak erről van szó. Hívjuk inkább ezt az autó gyengeségének, ám az az én gyengeségem, hogy még mindig nem tudom ezt jól kezelni.” – nyilatkozta a Racingnews365.com előtt Ricciardo.

  • Norris szerint a Twitteren lévő önjelölt „nyomozók” néha hátborzongatóak

    Norris szerint a Twitteren lévő önjelölt „nyomozók” néha hátborzongatóak

    Lando Norris hosszasan beszélt arról, hogyan „zaklatják” a rajongók a barátait az interneten keresztül.

    Az új generáció egyik kiemelkedő alakjak bevezetett pár új metodikát az F1-es közösségbe. A brit versenyző ugyanis aktívan használta a közösségi médiás platformjait, mémeket gyártott saját magáról, miközben a Twitch-en szórakoztattat az arra tévedőket.

    A pandémia alatt robbant be igazán a Forma-1-es köztudatba, ugyanis szinte mindennap játszott valamivel. Ám az eredményei és a McLaren tempója is jobb lett az elmúlt időszakban, így még több rajongó döntött úgy, hogy Norris mellett teszi le a voksát.

    A legutóbbi szavazás során kiderült, hogy Max Verstappen mellett őt kedvelik még a legjobban, sőt a nők többsége a 22 éves ifjoncra szavazott.

    Azonban a hírnévnek van árnyoldala is:

    ,,Úgy vélem, a legrosszabb dolog ebben az, hogy nem lehet magánéletünk a barátiammal. Ők legtöbbször olyan emberek, akik önhibájukon kívül kerülnek a reflektorfénybe, csak azért mert látták velem őket vagy követem őket a közösségi médiában. Talán ez a legrosszabb dolog az egészben: ha van valaki, aki nem akar nagy felhajtást maga körül, és csak azért mert velem van egy vacsoránál, máris megtalálják őt. Sajnos még mindig sok csúnya rajongó van, akik egyszerűen nem kedvesek, és kihasználnak egy csomó embert. Ez a legrosszabb dolog a népszerűségben, az ilyen emberek. Vannak olyanok akik egyáltalán nem tisztelik a magánéletedet, és azokét sem, akikkel együtt lógsz.” – nyilatkozta Norris az ESPN-nek.

    A közösségi médiás platformokon (legfőképp a Twitteren) gyakran írogatnak az önjelölt nyomozók Norris barátainak, vagy ha épp megjelenik valaki mellett, akkor az illetőt zaklatják:

    ,,Oh, vannak ilyenek, ami őszintén szólva nagyon-nagyon fura. Hátborzongató, hogy egyesek mit csinálnak. Rengeteg időt áldoznak arra, hogy megpróbálnak nyomozni valaki után, vagy csak kideríteni a dolgokat. Általában én nevetni szoktam ezen, mivel viccesnek találom, de azért ez nagyon-nagyon furcsa.”

    Azonban meghúzza a határt ha a barátairól van szó:

    ,,Tiszteletlennek érzem azt, ha valakit önhibáján kívül – csak azért mert a barátom – kritizálnak a közösségi médiában. Csak azért bántják mert nem tetszik nekik a felsője, amit visel. Mindezt azért mert velem látták és ilyen sza**ágok. Ez az egyetlen negatív dolog amit ki tudnék emelni.”

    Ugyanakkor az évek során a brit versenyző felfedezett magában egy „rossz” tulajdonságot is. Képtelen ugyanis sok esetben nemet mondani az autogramot és fényképet kérő rajongóknak:

    ,,Néha a barátaimmal vacsorázom… őszintén szólva nem bánom azt, ha az emberek odajönnek és ezt teszik. Persze, nem a legjobb dolog az, mikor a vacsora közepén vagy, és odamennek hozzád, hogy ‘csinálhatunk egy szelfit’? Úgy érzem ilyenkor, nem mondhatok nemet. Azt gondolom, hogy megutálnának ha ezt tenném és nem lennének többé a rajongóim. Utálok ugyanis nemet mondani, és ez néha gondot okoz. Gyakrabban kellene használnom a szót. Még küzdök ezzel az egésszel.”

    Akadnak olyan helyzetek amiket nem lehet mindig jól kezelni. A McLaren ifjonca elmondta, előfordult már az is, hogy valaki a mosdóban szólította meg, amit elég furcsának vélt:

    ,,Igen, volt már ilyen, nagyon kínos volt. Mikor csak bámulnak, az olyan, ‘oké ez kissé’ fura érzés. Azután másodszor is odanéznek, te meg ott állsz és visszanézel. Ez eléggé kínos tud lenni. Van aki beszélgetést is kezdeményez, te meg azt gondolod: oh, ba**a meg…

    Norris szerint nem sok mindent lehet tenni az ellen, hogy ne ismerjék fel:

    ,,Azon kívül, hogy nem mész ki az utcára, nem sok mindent tehetsz. Van néhány dolog viszont, amivel kissé kikerülhetsz a rivaldafényből. Ám ez is része a dolognak. Nemcsak a Forma-1-re gondolok, hanem azokra az emberekre is, akik más miatt tettek szert hírnévre.”

    A brit pilóta a versenyzésen kívül a mentálhigiéné ápolására és megőrzésére hívja fel a figyelmet. A 22 éves versenyző fontosnak tartja azt, hogy erről beszéljen, mivel őt is érinti a dolog.

    ,,Én nem vagyok Lewis Hamilton. Nem vagyok hétszeres világbajnok, és nem vagyok jártas annyi dologban, mint ő. Lewis a Forma-1-en kívül is népszerű. Én még a közelében sem vagyok az ő szintjének. Ám az új felmérések alapján a második legnépszerűbb versenyző lettem… a rajongók olyan dolgokat látnak nálam, amit másnál nem feltétlenül, és ezt szeretik. Egyelőre minden rendben van, néha kicsit sok ez az egész, de még jó dolognak tartom.”

  • Norris akár példaképével, Rossival versenyezhet együtt 2022-ben

    Norris akár példaképével, Rossival versenyezhet együtt 2022-ben

    Bár Hamiltonnal cserélt egyszer járművet Valentino Rossi, inkább fiatal rajongója, Lando Norris lenne az, akivel szívesen alkotna egy csapatot.

    Az olasz legenda jelenleg visszavonulása után mérlegeli jövőbeli lehetőségeit, és az endurance versenyzésen gondolkozik. Ahol akár egyik leghíresebb rajongójával is alkothatna egy csapatot.

    „Ami a jövő évet illeti, nagyon jó lenne, mert Lando nagyon gyors.” – nyilatkozta a motorsport.com-nak.

    „Autókkal fogok versenyezni, és ha van lehetőségem Landóval tenni, nagy öröm lenne, biztosan élveznénk.”

    Norris nemrég felfedte, beszéltek Rossi utolsó versenye előtt, és tartják a kapcsolatot egymással, mióta egyszer Silverstone-ban találkoztak.

    „Már az elejétől fogva szurkolóm volt, azóta beszélgetünk. Monzában például hasonló sisakja volt, mint nekem. Követem is, mert szerintem nagy tehetség és még fiatal. Ráadásul vicces is. Jövőre kicsit több időm lesz, akkor megpróbálok elnézni egy F1-es versenyre.” – ígérte.

    Rossi már 2004-ben tesztelt egy Ferrarit, de végül nem váltott négy kerékre, két éve pedig Hamilton autóját vitte el egy körre.

    A téli szezonban már biztos, hogy Rossi és a McLaren már egy versenyen fognak részt venni, a Gulf 12 óráson. Ugyanis Rossi a barátaival indul, Norris főnöke, Zak Brown pedig IndyCar pilótáival áll majd rajthoz.

  • Norris szerint nem volt előjele a „veszélyes” defektnek

    Norris szerint nem volt előjele a „veszélyes” defektnek

    Lando Norris elmondta, egyáltalán nem számítottak arra, hogy a bal első meg fogja adni magát, ugyanis nem voltak meg az erre utaló jelek.

    A brit versenyző a negyedik helyen haladt, mikor abroncsa felmondta a szolgálatot. Ugyanakkor nemcsak a 22 éves fiatal járt pórul. Valtteri Bottas és George Russell is kénytelen volt egy nem tervezett kiállást megejteni, míg Nicholas Latifi a pálya mellett hagyta autóját.

    Norrist meglepte, hogy a keménykeverékű abroncs olyan hamar elérte a határait.

    ,,Az ember nem számít arra, hogy a gumija csakúgy felrobban, pláne nem a keménykeverék. Még csak nem is teljesítettünk annyi kört abból az etapból. Nagyjából 20 körnél tartottunk. Ennek a keveréknek jóval többet kellene bírnia. Minden pályán vigyázol az abroncsokra, de arra nem számítasz, hogy hirtelen elfogy alólad. Ez ma sok ember számára veszélyes volt. Ennek nem szabadna megtörténnie.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Norris.

    A brit pilóta hozzátette, nem kapott olyan figyelmeztetés, hogy defekt közeleg. Arra kérdésre, hogy szerinte változtatnia kellene-e a Pirellinek, így válaszolt:

    ,,Ahogy már mondtam, ennek nem szabadna megtörténnie. Ha van ott egy fal, vagy valami, akkor sokkal veszélyesebb lett volna. Jobbá kell tennünk az abroncsokat. Ez így ugyanis elég veszélyes nekünk, versenyzőknek. Minden alkalommal elég sokat kockáztatunk, ám ha nem tudsz csak úgy egy F1-es pályán körözgetni, akkor mit lehet csinálni? Nem volt hosszú az etapunk, 20 vagy 25 kör volt a gumikban. Mindenesetre képesnek kell lennem arra, hogy végig menjek velük a pályán.” – tette hozzá Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    A Pirelli is reagált a defektsorozatra: Meg kell értenünk mi történt!

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője is reagált a katari defektsorozatra.

    A tegnapi futam során több versenyzőnek is meggyűlt a baja az olasz gyártó abroncsaival. Valtteri Bottas volt az első, aki pórul járt, majd példáját George Russell, Lando Norris és Nicholas Latifi is követte. A versenyzők szerint semmi előjele nem volt a defektnek, így őket is meglepte az, mikor a bal elsők felmondták a szolgálatot.

    Az eset után a Pirelli visszaküldi a meghibásodott gumikat a gyárába, hogy megkezdjék a kivizsgálásukat.

    ,,A bal elsőkkel volt gond a rájuk nehezedett terhelés miatt, ugyanakkor nem akarom azt mondani, hogy mindezt a túlzott energia okozta. Annyit tudok most elmondani, hogy mindegyik abroncs nagyon viseltes volt, közel voltak a 100%-os kopáshoz. Találtunk vágásokat a komponenseken, ám még kell értenünk azt, hogy ezek a nyomásvesztés előtt vagy után keletkeztek. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a nyomáscsökkenés hirtelen történt-e. Várjuk az adatokat a csapatoktól. Néhány istálló megpróbálkozott az egy kiállással, mert nem akartak túl sok időt veszíteni a boxkiállással. Mi azonban a bal elsők kopása miatt két kiállást javasoltunk. A rázókövek kapcsán sok sérülést láthattunk a padlólemezen és az első szárnyon. Amikor a gumik kopni kezdenek, a nyomásukból is veszíthetnek.” – nyilatkozta a Isola a Sky Sportsnak.