Címke: Lando Norris

  • Norris kiakadt: Minden versenyzőnek van szabadideje

    Norris kiakadt: Minden versenyzőnek van szabadideje

    Lando Norris ismét belevágott a streamer életbe, ám a kommentek egy része feldühítette.

    Anno a McLaren versenyzője órákat töltött azzal, hogy szórakoztassa közönségét élő adásaival. A karanténidőszak alatt szinte napi szinten jelentkezett be. Láthatta már a közönsége őt főzni, hajat vágni vagy épp jótékonykodni.

    A McLaren főhadiszállásán a fiatal brit ismét a gép elé ült, ám a CoD (Call of Duty) helyett most a Halo-t választotta. Pár órányi kikapcsolódását többen nézték, viszont a „trollok” ott is megjelentek. A 22 éves pilóta már beszélt arról, hogyan kezeli a negatív megjegyzéseket, most azonban élő adásban is bemutatta ezt.

    Norris a stream végén megjegyezte, hogy próbál majd többször megjelenni a platformon, ám valószínűleg nem tud majd. Ezután elmondta, hogy sokan megjegyzik neki azt, hogy többet kellene foglalkoznia a versenyzéssel. A McLaren pilótája így a következő monológot tolta le:

    „Manapság minden egyes versenyzőnek a rajtrácson van szabadideje. Minden versenyzőnek. Ez tény. Minden nap van néhány órája arra, hogy valamit csináljon, rendben? Elvégzem a munkámat egész nap. Néhány órát streameléssel töltök azután, hogy az egész napot végig dolgoztam, amiatt, hogy felkészüljek az első versenyre, oké? Nem reggeltől estig ezzel foglalkozunk. Megcsináltam a gyakorlatokat, jelen voltam a találkozókon, gyakoroltam a szimulátorban, megtettem mindent amit csak tudok, hogy készen álljak. Ám amiatt, hogy két órát vagy egyet streameléssel töltök, nem jelenti azt, hogy nem foglalkozok a versenyzéssel, rendben? Így, fogjátok be. Köszönöm szépen.”



  • Norris: Monacóban és Szingapúrban gondot okozhat a 18 colos gumi

    Norris: Monacóban és Szingapúrban gondot okozhat a 18 colos gumi

    Lando Norris is úgy véli,  a szűk, városi pályákon még gondokat okozhat a 18 colos abroncs.

    Az új szabályok szerint idén a Forma-1 a 13 inches keverékek helyett a 18 colos gumikra vált. A szélesebb abroncsok azonban kérdéseket vetettek fel a versenyzőkben. A mezőny egy része szerint a látásukat is akadályozhatja a komponens, főleg a szűk kanyarcsúcspontoknál.

    A McLaren versenyzője kifejezetten Monaco és Szingapúr miatt aggódik.

    „Nem lesz sok időnk megszokni az új versenyautók sajátosságait. Csak három-három nap áll a rendelkezésünkre Spanyolországban és Bahreinben, mielőtt elindulna a szezon. Ez viszont nem sok, különösen akkor, ha egy teljesen más vezetési stílust kell elsajátítani. A kialakítás is más, először is ott vannak az új abroncsok. Még okozhatnak problémákat az olyan pályákon, mint amilyen Monaco és Szingapúr.”

    2020 óta használ a Formula 2 18 colos abroncsokat. Így Norris felhívta pár ismerősét, hogy tanácsokat kérjen. A brit versenyző barátai megerősítették a 22 éves pilóta félelmeit. Egyes helyszíneken ugyanis bójákra volt szükség, hogy jobban kihangsúlyozzák a pálya határait:

    „Az F2-ben már korábban bevezették a nagyobb abroncsokat. Az egyik barátom azt mondta, hogy egyes pályákon bójákat is kellett használni, hogy jobban érzékeltessék az határokat. A korálatok tetejét bizonyos kanyarokban ugyanis nem lehetett látni a kerekek miatt. Mindent meg kell szokni, még az első szárnyat is.” – magyarázta Norris.

  • Norris még nem olyan magabiztos a divat terén, mint Hamilton

    Norris még nem olyan magabiztos a divat terén, mint Hamilton

    Lando Norris is kacérkodik már a saját márkás termékekkel, ám még nem olyan merész, mint Lewis Hamilton.

    A McLaren brit versenyzője és e-sport csapata a Quadrant már több kollekciót is piacra dobott az elmúlt hónapok alatt. A high fashion helyett ugyanakkor a kényelmes viseleten van a hangsúly, olyan darabokon, amiket a 22 éves pilóta is szívesen visel.

    Norrist is érdekli a divat, ám a kísérletezés terén még nem olyan bátor, mint honfitársa. A GQ-nak adott interjúban elmondta, hogy még nincs azon a szinten, mint a hétszeres világbajnok, ám évek múlva akár még el is juthat odáig:

    „Nem. Nem egészen, még nem vagyok olyan magabiztos. Talán néhány év múlva már az leszek. Ugyanakkor pár klassz dolog már nincs olyan messze, most írtam alá néhány tervet.”

    A fiatal brit versenyző ugyan kedveli a csapat által megálmodott ruhadarabokat is, ám a saját termékeit még különlegesebbnek érzi:

    „Nincsenek rajtuk kötelező logók és extra dolgok.” – magyarázza.

    Norris a divaton túl az is elárulta, hogy idén melyik versenyt várja a legjobban:

    „Szerintem Miami egyszerűen őrületes lesz. Király helyszín és király pálya. Egy kicsit olyan lesz a hangulat, mint Monacóban. Nyilvánvalóan a történelmi rész hiányozni fog, ám a híreségek miatt az atmoszféra hasonló lesz.”

  • Norris ismeri az ellenszert a közösségi médiás trollok ellen, de…

    Norris ismeri az ellenszert a közösségi médiás trollok ellen, de…

    Lando Norris tudja kezelni a közösségi médiás felületeken lévő trollokat, ugyanakkor szerinte több figyelmet kellene fordítani a problémára.

    A bajnoki harc a közönséget is három táborra osztotta. Voltak akik Lewis Hamilton mellé álltak, voltak akik Max Verstappent támogatták és olyanok is akadtak, akik nem foglalkoztak a bajnok aspiránsokkal. Ám az előző két tábor szereplői rendszeresen minősítették egymást, sőt a személyeskedést is magas fokon űzték.

    Nicholas Latifi az Abu Dhabi Nagydíj után halálos fenyegetéseket is kapott, sőt a versenyigazgatóként tevékenykedő Michael Masi is hasonló cipőben járt.

    A McLaren versenyzője is tapasztalta már milyen az, mikor a trollok kikezdik. Norris szerint egyszerűen csak nevetni kell rajtuk, ugyanakkor a sportágnak jobban kellene kezelnie az efféle szituációkat.

    „Ezt az első három szezonom során megtanultam kezelni. Úgy tűnik, vannak olyan emberek, akiknek nincs jobb dolguk annál, hogy másokat bántsanak. Egyszerűen utálom ezt. Engem is érint? Egy kis mértékben igen, de remélhetőleg ennél nem lesz komolyabb. Számomra vicces olvasni őket, inkább nevetek rajta. Nem veszem személyeskedésnek, hiszen nem tehetek semmit ellene. A munkára kell koncentrálni, a gyorskörökre. Ha nem rajtad múlik a dolog, akkor nincs okuk rá, hogy téged okoljanak. Remélhetőleg ez változhat, így nem kell egy bizonyos szintig azzal törődni, hogy mások mit mondanak. Remélem, hogy ez jobbá válhat. Rengeteg erőfeszítést teszünk azért, hogy javuljon a helyzet és megszabaduljunk az ilyen emberektől.” – nyilatkozta Norris a Motorsport.com-nak.

  • Latifi: láthatósági gondok vannak az új autóval

    Latifi: láthatósági gondok vannak az új autóval

    Nicholas Latifi a Williams bemelegítő körözése után kijelentette, kevesebbet látni az új autók pilótafülkéjéből.

    A 2022-es autók egyik legnagyobb változását – az aerodinamikai szabályok megváltozása mellett – a már Formula 2-ben látott 18 colos gumik bevezetése jelenti. Talán a motorok jelentik az egyetlen állandó pontot a tavalyi és az idei év között, minden mást újra kell tanulni.

    Gasly a nyitott hozzáállást hangsúlyozta az új autók kapcsán, míg akik már vezették az autót, egy – másik – fontos különbségre már felhívták a figyelmet.

    A héten már Lando Norris is „másnak” nevezte pilóták látósugarát a nagyobb kerekek és a különböző karosszériaelemek miatt.

    „Ez probléma lehet az olyan pályákon, mint Monaco vagy Szingapúr.” emelte ki a brit.

    Latifi Silverstone-ban járatta be a 2022-es Williamst, és hasonlóról számolt be:

    „Vizes volt a pálya, így nyilván nem akartam fölösleges kockázatot vállalni, szóval nem igazán tanultam sokat a pár kör alatt. De ahogy mások is mondták, kicsit nehezebb kilátni az autókból a kerekek miatt.” – idézi a kanadait a La Presse.

    „Nem könnyű, de hozzá kell szoknunk. Idővel tudni fogjuk, mik az új határok. A kormánynál ülve más érzés vezetni az új aerodinamika miatt, de még csak hét kört mentem egy esős pályán.” – szögezte le Latifi.

  • Így telt a McLaren autóbemutatója a kulisszák mögött – videóval

    Így telt a McLaren autóbemutatója a kulisszák mögött – videóval

    A McLaren tegnap megmutatta, mi történt a színfalak mögött az autóbemutatójuk napján.

    A wokingi istálló már prezentálta új konstrukcióját Daniel Ricciardo és Lando Norris kíséretében. Azonban az események mentén előkapták saját kamerájukat is, így az Unboxed sorozat idei fiókját megnyitva mutatták meg, hogy is zajlott a bemutató az ő szemszögükből nézve.

    A két versenyző üléspróbáját is láthatja a nagyérdemű, továbbá azt is megmutatta a McLaren, mennyire jól érezte magát Ricciardo és Norris a „nagy napon”.

    A pilóták viccesre vették a figurát, az ausztrál még fel is hívta csapattársát, hiába ült vele szembe.

    Reményekkel és jókedvvel telve telt tehát a McLaren napja, amit megmutatott a közönségének is.

  • McLaren: Norris nem első számú versenyző

    McLaren: Norris nem első számú versenyző

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke kijelentette, Lando Norris új szerződése nem teszi első számú pilótává a versenyzőt.

    Nemrég a wokingi istálló és a brit pilóta meghosszabbította a kontraktusát egészen 2025-ig. A hosszútávú megállapodás mellett a 22 éves fiatal fizetése is jócskán megnövekedett. Eddig a brit alakulatnál Daniel Ricciardo keresett többet, ám nemrég  fordult a kocka.

    Ugyanakkor Seidl elmondta, az új szerződés nem jár bizonyos kiváltságokkal:

    „Ha arra vagytok kíváncsiak, hogy a McLarennek így lesz-e első számú versenyzője, akkor a válaszom nem. Az én feladatom – a csapattal együtt – az, hogy mindkét pilótának egyenlő feltételeket biztosítsak. Teljes mértékben versenyezhetnek egymással.” – nyilatkozta a német vezető.

    A McLaren csapatfőnöke kihangsúlyozta, hogy Norris már tavaly is képes volt a pole pozícióért és a győzelemért harcolni, a tapasztalataival felvértezve így idén még jobban fejlődhet:

    „Természetes az, hogy egy ilyen versenyzőt minél tovább szeretnénk a McLarennél tartani. Az elmúlt három évben megtapasztaltuk azt, hogy Lando (Norris) nagyszerű márkanagykövete a csapatnak, ami szintén fontos.”

  • Norris: Azt nem tudom elfogadni, hogy nem csinálunk semmit

    Norris: Azt nem tudom elfogadni, hogy nem csinálunk semmit

    Lando Norris is kifejtette a véleményét a térdelés eltörlésével kapcsolatban.

    Hetekkel ezelőtt jelentette be a Forma-1, hogy idén már nem lesz a verseny előtti program része a féltérdre ereszkedés. A versenyzők ezt a gesztust 2020-ban vették át amerikai mintára, ugyanis így kívántak felszólalni a megkülönböztetés ellen.

    Ugyanakkor Stefano Domenicali szerint a gesztusok helyett inkább tettekre van szükség, és különben is, az F1-ben nemigen lenne ildomos politizálni.

    A We Race As One kampány, és a verseny előtt bejátszott videó továbbra is megmarad, ám a térdelést már nem engedi a sportág.

    Sebastian Vettelt eléggé meglepte ez a hír. Elmondása szerint a száguldó cirkusz vezetői nem tájékoztatták a versenyzőket, így váratlanul érte a kinyilatkoztatás.

    A McLaren pilótája bizonyos értelemben egyetért a négyszeres világbajnokkal. Norris szerint ha nem térdeléssel, akkor máshogy kell kiállniuk a társadalmi kirekesztés ellen. A brit versenyző úgy gondolja, hogy a Forma-1 tenni fog valamit, és azért törölte a programot, mert mást kíván csinálni:

    „Ez egy olyan dolog, amiről beszélnünk kell az Forma-1-gyel. Ezzel ők is foglalkoznak és gondolkoznak rajta. Én szeretném, ha a lehető legtöbbet hoznánk ki az F1-es lehetőségeinkből. Biztos vagy abban, hogy nem a semmiért törölték ezt. Gondoskodni fogunk arról, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Támogatom Sebastian (Vettel) azon törekvéseit, miszerint érdemes bizonyos dolgokat csinálnunk a futam előtt, vagy máskor a hétvége során. Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy nem csinálnunk semmit.” – nyilatkozta Norris a The Race-nek.

    A 22 éves versenyző szerint egyre több kollégája használja arra a hírnevét, hogy különböző problémákra hívja fel a figyelmet:

    „A lehető legtöbbet kell kihoznunk a lehetőségeinkből, legyen szó bármilyen ügyről.”

    Azzal egyetért a McLaren pilótája, hogy a térdelésnél nagyobb volumenű gesztust is tehetnének, ugyanakkor azt is elmondta: a pilóták nem akarják elveszíteni a társadalmi kérdések és problémák kihangsúlyozására szolgáló időintervallumukat a futamok előtt.

    „Amit csoportként tettünk a térdeléssel kapcsolatban, nos ennek nemcsak erről kell szólnia. Úgy vélem vannak más módok is arra, hogy kiálljunk a dolgok mellett. Legyen az bármi, amivel felhívhatjuk a gyerekek figyelmét a problémákra és a különböző ügyekre.” – tette hozzá Norris.

  • Verstappen: Záptojással fogom megdobálni az ablakát, ha…

    Verstappen: Záptojással fogom megdobálni az ablakát, ha…

    Max Verstappen már nagyon szeretne online versenyezni Lando Norrisszal.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a holland pilóta a téli szünetben is versenyzésre adta a fejét. A hétvégét sikeresen is zárta, ugyanis a Team Redline csapattal nyerni tudott az online Bathurst 12 órás versenyen.

    Verstappen egy McLarennel diadalmaskodott, így, Gianni Vecchio és a Redline chatablakában Norris is megjelent. Természetesen a brit pilóta viccesre vette a figurát,  ugyanis ő is közös képet szeretett volna készíteni 2021 világbajnokával, csakúgy, mint a rajongók.

    Vecchio azonnal fel is fedezte a 22 éves versenyző írását, majd szólt a hollandnak, hogy riválisa is feltűnt. A Red Bull pilótája rögtön arra volt kíváncsi, hogy mikor tér vissza barátja az online versenyzés világába, amit Norris meg is válaszolt. Új lakásában ugyanis már összeszereltette szimulátorát.

    Verstappen örömmel vette a hírt, majd hozzátette, ha a McLaren pilótája mégsem tér vissza, akkor záptojással fogja megdobálni az ablakát.

    Vecchio rögtön kontrázott, és figyelmeztette a hollandot, hogy talán Norris nem örülne ennek. A 24 éves pilóta mindeközben elmesélte, hogy a McLarennél vitézkedő kollégája épp a menedzsere felett lakik, így ha őrült bulikat rendez, akkor arról tudni fog.

     

  • Norris már beköltözött a monacói lakásába

    Norris már beköltözött a monacói lakásába

    Lando Norris a McLaren autóbemutatója után arról mesélt, hogy mennyit tartózkodik monacói lakásában.

    A brit versenyző tavaly jelentette be, hogy székhelyét áthelyezi a hercegségbe. Ennek anyagi okai voltak elsősorban, ugyanis a megnövekedett fizetése miatt így látta gazdaságosabbnak a dolgot.

    Nagyjából már berendezkedett, ám elmondása szerint azért még egy-két doboz vár arra, hogy belenézzen:

    „Most már beköltöztem a monacói kastélyomba! – mesélte nevetve Norris, majd gyorsan hozzátette – Egy kis lakosról van csak szó… ugyanakkor szép a kilátás. Még nem töltöttem ott sok időt. Néhány napja a McLarennél vagyok, meg ott volt a Brit Awards (ahol a versenyző egy díjat nyújtott volna át Dua Lipának), előtte meg a szimulátorban voltam, meg ilyenek. Ám igen, most már beköltöztem, de még ki kell pakolnom néhány dobozt.”

    Ugyanakkor a 22 éves versenyző és a McLaren kiterjesztették a szerződésüket, ami során a fiatal pilóta markát még több font üti. Norris megerősítette ezt a médiaképviselőinek. Ugyanakkor a fizetéséről nem árult el részleteket:

    „Igen, ez egy kicsit több segítséget nyújt. Minden szerződésbe belekerül ez is. Ha jó szezonod volt, akkor természetesen emelkedik egy kicsit az ázsiód, főleg ha más istállók is felkeresnek. Ez segíti a dolog pénzügyi oldalát.”

    Norris azonban nem a pénz miatt van a Forma-1-ben. Sokkal fontosabb számára az, hogy jól érzi magát a sportágban:

    „Tisztában vagyok azzal, hogy mindenki ezt mondja. Őszintén szólva számomra nem ez a legjobb dolog az egészben. Mindig is azt vallottam, hogy az élvezet és a boldogság mindenek felett áll. Számomra mindig is ez volt a legfontosabb. Ez a döntő tényező. Néhány éve ugyan azt mondtam, hogy eszem ágában sincs Monacóba költözni, most meg lám, ott vagyok. A dolgok ugyan változnak, de a boldogságom élvezi az elsőbbséget.”