Címke: Lando Norris

  • Norris a pole-ban Mexikóban, Verstappen csak 5., Piastri csak 7. lett az időmérőn

    Norris a pole-ban Mexikóban, Verstappen csak 5., Piastri csak 7. lett az időmérőn

    Lando Norris domináns teljesítménnyel és szenzációs körrel szerezte meg a pole pozíciót a Mexikóvárosi Nagydíjra, és ami a legjobb hír a számára, hogy egyik bajnoki riválisa sem került be a legjobb négybe.

    Már a harmadik szabadedzésen látszott, hogy Norrisszal számolni kell a pole-ért folyó csatában, a McLaren britje ezt a formát pedig az időmérőre is átmentette. És nemcsak ez maradt változatlan az utolsó gyakorlás után, hanem Oscar Piastri szenvedése is, amely a Q1 első körétől kezdve nyilvánvaló volt, hiszen az ausztrál 7 tizedes hátránnyal kezdett a csapattársához képest.

    Az első roham után Norris, Russell, Leclerc, Verstappen volt a sorrend az első négyben, a holland ráadásul úgy kapott csupán 0,159 másodpercet Norristól, hogy a középső szektorban megcsúszott, ami biztató volt rá nézve.

    Piastri a második mért körével javított és felugrott a 3. helyre, de a rövid ideig vezető Bearmant így sem tudta megelőzni, a szintén javító Norristól pedig 0,259 másodpercet kapott, és végül még a második helyre felugró Leclerc is bejött elé. A lemaradása azonban legalább lényegesen csökkent.

    A pálya állapotának rohamos javulása miatt – amit az utolsó négy percbe lépve Isack Hadjar élre ugrása támasztott alá – semmi nem volt még lefutva, és mindenki érkezett a hajrára, de nem mindenki tett fel új gumit ehhez. A Red Bull például használt abroncsokon küldte ki Verstappent, aki egyetlen kört tett meg, amivel javított, majd visszatért a bokszba.

    Norris ugyanígy használt gumikon maradt a végére, Piastri viszont új abroncsokat kapott, ami miatt lépéshátrányba került a másik két bajnokaspiránssal szemben.

    Az élen végül Hadjar zárt, 3 ezreddel megelőzve Hamiltont és 0,162 másodperccel Russellt, míg a kieső helyeken a Bortoleto, Albon, Gasly, Stroll, Colapinto ötös számára ért véget az időmérő.

    A Q1 végeredménye:

    A Q2-ben Norris 1:16,252-es első körrel jelezte, hogy nem kíván lassítani, sőt! Ezzel kereken egy másodpercet adott a csak a 9. helyre besoroló Piastrinak és 4 tizedet a második helyen álló Charles Leclerc-nek. A 3. helyen a Williamsszel szárnyaló Sainz állt ekkor, míg az első tízben Verstappen, Hülkenberg, Tsunoda, Hamilton, Hadjar, Russell és Piastri volt a további sorrend.

    A hajrában Norrisnak nem volt szüksége javításra, így a 2. helyre felugró Lewis Hamilton 2 tizedre megközelítette, míg a 3. helyre George Russell ért fel. Piastrinak viszont nagyon is kellett javítania, és az érte szorítók átélhettek néhány meleg pillanatot, a 13. helyig hátracsúszó ausztrál ugyanis mindössze fél tizeddel volt gyorsabb a 10. helyen álló Yuki Tsunodánál, végül pedig csupán 79 ezreddel előzte meg a japánt, hogy a 7. helyen továbbjusson.

    A kiesők sorrendje végül Tsunoda, Ocon, Hülkenberg, Alonso és Lawson lett.

    A Q2 végeredménye:

    A Q3-ban Verstappen nyitotta a mért körök sorát 1:16,455-ös idővel, de Norris 1:16,170-nel rögtön hátrébb taszította, majd Hamilton is bejött közvetlenül elé, míg Charles Leclerc egyenesen az élre repítette a Ferrarit és közben 0,179 másodpercet adott Norrisnak. Piastri az első roham után az 5. helyen állt Verstappen mögött, mögötte pedig Russell, Antonelli, Sainz, Hadjar és Bearman volt a további sorrend.

    A tűzijátékot Piastri nyitotta és a 6.-ról feljött a 3. helyre, de a Leclerc mögé a 2. helyre felugró Verstappen azonnal hátrébb taszította. Már eközben is lehetett látni, hogy Norris elképesztő körön van, aminek végén 0,4 másodperccel döntötte meg Leclerc első Q3-as idejét. A mögötte érkező Hamilton ehhez csak 0,352 másodperces közelségbe tudott kerülni, amivel néhány pillanatig második volt, de aztán jött Leclerc és eggyel hátrébb taszította.

    Verstappen ekkor még a 4. helyen állt, de George Russell is befurakodott elé, míg Antonelli Piastrit tolta eggyel hátrébb, aki végül csak a 8. helyen zárt Carlos Sainz mögött, ám mivel a spanyol 5 helyes rajtbüntetést cipelt magával Austinból, a listavezető a 7. rajtkockát foglalhatja el vasárnap.

  • Ezt tanácsolja Lewis Hamilton a Verstappen elleni csatában Piastrinak és Norrisnak

    Ezt tanácsolja Lewis Hamilton a Verstappen elleni csatában Piastrinak és Norrisnak

    Lewis Hamilton tanáccsal látta el a meglepődött Oscar Piastrit és az autójában bízó Lando Norrist a Max Verstappen elleni csatához.

    Miután Max Verstappen négy versenyhétvége alatt 64 pontot dolgozott le a hátrányán Oscar Piastrival szemben, és jelenleg 40 ponttal követi az összetett harmadik helyén az ausztrált, valós esély mutatkozik arra, hogy a négyszeres világbajnok odaérjen a két McLaren-pilótára, és háromszereplőssé változtassa a bajnoki finálét. Amennyiben így lesz, a Verstappennel 2021-ben megküzdő és alulmaradó Lewis Hamilton szerint Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak olyanná kell válnia, mint a holland, különben Verstappen kiénekli a sajtot a szájukból.

    „A nyomás óriási. Ilyenkor fel kell húzni a szemellenzőt, és mindent kizárni, ami kívülről jön. Rengeteg hatás ér, pozitív és negatív is. Emellett tényleg kíméletlennek kell lenni – és Max pontosan ilyen. El fogja venni tőlük a címet, ha ők nem lesznek ugyanolyanok – jelentette ki a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak. – Nyomniuk kell, és mélyre kell ásniuk magukban, hogy képesek legyenek feltartóztatni olyasvalakit, mint Max, abban az autóban, amiben most ül. De ahhoz, hogy bármelyikük előtte végezzen, a következetesség a kulcs – és ezt Maxnál láttuk az utóbbi néhány futamon.”

    A McLaren rejtett üzenettel szólt be a trükköző Red Bullnak

    Hamilton kiemelte, hogy mivel Verstappen már négyszeres világbajnok, több tapasztalata van az egyaránt első vb-harcát vívó Norrisszal és Piastrival szemben, valamint a helyezéséből adódóan is könnyebb a dolga.

    „Itt van három elképesztően tehetséges versenyző, és nem tudom megjósolni, hogy miként fognak viselkedni. Max négyszer nyert már, szóval tudja, milyen, üldözőnek lenni pedig sokkal könnyebb, mint üldözöttnek. Amikor te vezetsz, valaki pedig közeledik, az jobban hatással van rád, mintha te lennél az üldöző és nem lenne veszítenivalód. Az élen állva csak te veszíthetsz” – mondta a 40 esztendős brit.

    Piastri meglepődött, Norris szerint mostantól az övék a jobb autó

    A Mexikóvárosi Nagydíj sajtónapján megtudhattuk, hogy a McLaren a pilótáik austini sprinten történt ütközése után nyomott egy resetet és tiszta lappal vág neki az utolsó öt hétvégének, ami annyit jelent, hogy Piastrit nem szankcionálták, ellenben törölték Norris szingapúri ütközésért kiszabott csapaton belül büntetését.

    Ez nyilván annak is szól, hogy Wokingban is tudják: Verstappen és a Red Bull feltámadását nem lehet félvállról venni. A pilóták nem is veszik, de azért mindketten igyekeztek azt erősíteni, hogy továbbra is rajtuk múlik, hogy kettejük közül kerül-e ki az idei világbajnok.

    „[Verstappen] Monza óta mutatott formája egy kicsit meglepett. A szezon korábbi szakaszában voltak ugyan villanásai, de elég nagy visszaesések is. Tudjuk, hogy rengeteg fejlesztést próbáltak bevetni az autójukon, hogy javítsanak rajta, de Max gyorsabban visszatért a harcba, mint amire számítottam” – mondta Piastri, akitől ezután azt kérdezték, aggódik-e a négyszeres világbajnok miatt.

    „Ez nem igazán olyasmi, amin gondolkodom. Az utóbbi néhány hétvégén következetes és erős volt, de nincs értelme ezen aggódni vagy erre koncentrálni. Ami segíthet abban, hogy megnyerjem a bajnokságot, az az, ha magamból, az autóból és a csapatból is kihozom a maximumot. Ő ott van, harcban van, de végső soron ez nem változtat azon, ahogyan versenyzem.”

    Wolff szerint Verstappen van előnyben; azt is megindokolta, hogy miért

    Norris eközben azt fejtegette, hogy a szezon hátralevő részében szerinte az ő autójuk lesz a jobb (miközben ezt semmi nem garantálja, főleg úgy, hogy a Red Bull a hírek szerint Las Vegasban újabb fejlesztést vet be, míg a McLaren már nem hoz újítást az idén)

    „Max az elmúlt egy hónapban nagyon jó formában volt. Jobban teljesítettek, mint mi. Megnyert néhány futamot – és hát ő Max Verstappen. Bolondság lenne nem esélyt adni neki. Jelenleg jobb formában vannak, sok versenyen gyorsabbak is voltak. De még mindig van esélyünk. Mostantól a szezon végéig jobb autónk van, és ezt kell kihasználnunk” – jelentette ki Norris.

    Mindeközben Verstappen továbbra is azt az elvet vallja, hogy továbbra is a maximumra kell törekedniük, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég. „Egyértelmű, hogy jó sorozatban vagyunk, sokkal jobban élvezem így, és igyekszünk megtartani ezt a lendületet. Tudjuk, hogy tökéletesen kell teljesítenünk a végéig, ha esélyt akarunk, de csak próbálunk mindent maximalizálni, és majd meglátjuk, hová jutunk” – nyilatkozta Mexikóban a holland.

  • A McLaren rejtett üzenettel szólt be a trükköző Red Bullnak

    A McLaren rejtett üzenettel szólt be a trükköző Red Bullnak

    A múlt héten derült fény arra, hogy a Red Bull milyen trükkel igyekszik versenyek óta hátráltatni a McLarent. A Mexikóvárosi Nagydíj előtt még több részlet derült ki, valamint Lando Norris is megszólalt az üggyel kapcsolatban.

    Az USA Nagydíj után kiderült, hogy a Red Bull futamok óta kétes módszerekkel próbálta hátráltatni Lando Norrist a rajtoknál, ami olykor sikerült is nekik. A McLaren versenyzője ugyanis a több pilóta által is használt ragasztószalagot helyeztet el a bokszutca falán vagy a célegyenes melletti védőfalon (attól függően, hogy melyik oldalról rajtol), hogy annak segítségével a lehető legpontosabban tudjon felállni a felvezető kör végén a rajtrácsra.

    A Red Bull azonban ezt már többször megpróbálta leszedni, Austinban azonban ráfázott, a csapat egyik szerelője ugyanis a felvezető kör kezdete után még visszament a célegyenesbe, hogy újra megkísérelje a leszedést – elsőre nem jött össze –, amivel szabályt szegett. A bikás istállót ezután az FIA 50 ezer euróra (25 ezret felfüggesztett) büntette, a világ pedig értesült a Red Bull trükközéséről, ami egyébként önmagában nem szabálytalan, legfeljebb sportszerűtlen.

    Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    A Mexikóvárosi Nagydíj előtt aztán több dolog is kiderült az üggyel kapcsolatban. Például az, hogy Norris Austinban nem is használta referenciának a szalagot, sőt, legtöbbször már nem is szokta (legalábbis az ő elmondása szerint), azaz a Red Bull nem feltétlenül tud vele kitolni annak leszedésével.

    „Jó munkát végeztek, mert megtehetik. Nem használtam a szalagot, ami miatt ez extrán mulatságos volt, mivel nem volt rá szükségem. Csak szükség esetére tettük fel. Ez extrán viccessé tette, mert büntetést kaptak érte, miközben nekem nem is volt rá szükségem. Megpróbálták leszedni, de nem sikerült, mert változtattunk rajta, ezért nem tudták leszedni. Egyszerűen csak mulatságos volt. Apró játszmák a cspaatoknak, amikkel szórakoztatják magukat, de most mi voltunk azok, akik nevettek” – nyilatkozta Norris a csütörtöki sajtónapon.

    A Red Bull ott tervez újabb tőrt döfni a McLarenbe, ahol annak a legjobban fájhat

    A McLaren britje megerősítette, hogy már korábban is babrált a Red Bull a szalaggal. „Már korábban is megpróbálták leszedni, azt hiszem Monzában, meg néhány másik versenyen. Mulatságos volt látni, ahogy próbálják leszedni, de aztán nem jött össze a terv. A folytatásban is használni fogom. Olykor egyáltalán nincs rá szükségem, mert kicsit túl messze is van, de olykor van. A versenyek 95%-án azonban most már a rajtrácson levő vonalat használom.”

    Az Autosport pedig megtudta, hogy a McLaren elkezdte olyan anyaggal bevonni a szalagot, amely akkor is nyomot hagy a bokszfalon, ha magát a szalagot leszedik, Szingapúrban pedig ez össze is jött a Red Bullnak, amely egy kis üzenetet is kapott, a szalag alá a McLaren ugyanis odaírta, hogy „több szerencsét legközelebb.”

    Változó, hogy ki és mikor használja

    Ami Norris szalagozását illeti, a szaklap úgy tudja, hogy a bahreini futam után kezdte el ezt használni a McLaren, mert Szahírban a brit pilóta kissé túllógott a rajtkockán. Persze mint az Norris szavaiból is kiderül, enélkül is be lehet állni, így a szalag csak egyfajta mankó, illetve arra is jó, hogy maximalizálják vele a rendelkezésre álló helyet, azaz a versenyző egyetlen centiméterrel se álljon hátrébb annál, ami még szabályos. Amikor a vb-cím a tét, minden milliméter számít…

    Emellett fontos megjegyezni azt is, hogy miként arra több rivális is rámutatott, autófüggő, sőt, fejlesztésfüggő is lehet, hogy kinek, mikor van szüksége ragasztószalagra.

    „Szerencsés vagyok, mert az autómban van egy nagyon jó tájékozódási pont [az oldaldobozon lévő tükörrögzítési pontok], ami segít, hogy pontosan be tudjak állni. De voltam már olyan autóban, ahol ez a lehetőség nem volt meg, és akkor a falon lévő szalagot kellett használni, hogy a rajtrács pozíciójához igazodjak. Szóval ez teljesen autófüggő. De igen, tudom, ha én lennék a Red Bull csapatfőnöke, pontosan mit tennék azzal, aki megpróbálna ilyet csinálni…” – mondta Carlos Sainz, utalva a Red Bull trükközésére.

    „Autóról autóra változik, mennyire könnyű látni a rajtkockádat, mert ez attól függ, milyen a oldalütközés elleni védelmi struktúra, és hogy az mennyire van magasan vagy előrébb – tette hozzá Nico Hülkenberg. – Ezekkel az új generációs autókkal nem egyszerű, szerintem senkinek sem. Én személy szerint nem használok szalagot. Az utolsó pillanatban meglátom [a sárga vonalat], és onnantól érzésből ítélem meg, hol lehetek – néha jobban, néha rosszabbul –, de eddig még nem léptem túl. De ezekkel az autókkal ez mindenképp kihívás.”

    „Az F2-ben és minden más kategóriában nagyon könnyű megmondani, hol van az első gumiabroncsod a sárga vonalhoz képest, de most annyi aerodinamikai elem van az autón, és az autó nem arra készült, hogy a sárga vonalat lásd – hanem arra, hogy a pályán a lehető leggyorsabban menjen – mutatott rá Oliver Bearman. – Amikor pedig megkaptuk az új fejlesztést az idei autón, néhány geometriai elem megváltozott, és most még kevésbé látom a sárga vonalat. Szóval ha attól lesz gyorsabb az autó, hogy még kevésbé látod a sárga vonalat, akkor gondolom, a McLaren pilótái egyáltalán nem látják…”

  • Meggondolta magát a McLaren Norris büntetése kapcsán; Piastrit nem bünteti az austini ütközésért

    Meggondolta magát a McLaren Norris büntetése kapcsán; Piastrit nem bünteti az austini ütközésért

    A McLaren nem bünteti tovább Lando Norrist a közte és Oscar Piastri között történt szingapúri ütközésért, míg az ausztrál pilótára semmilyen szankciót nem vet ki az austini sprint rajtja utáni csattanásért.

    Az elmúlt hétvége egyik slágertémája volt, hogy a McLaren Lando Norrist találta felelősnek a két pilótája szingapúri koccanásáért, így valamilyen büntetést szabott ki rá. Noha azt mostanáig sem árulták el a wokingiak, hogy mi ez a büntetés, egybehangzó sajtóértesülések szerint úgy döntöttek, hogy a szezon végéig Piastri élvez elsőbbséget az időmérő edzések harmadik szakaszában, és ő döntheti el, hogy Norris előtt vagy mögött szeretné-e elhagyni a garázst a Q3-ban.

    Ám miután a két versenyző összeütközött és kiesett az USA Nagydíj sprintfutamán, amikor Piastri megpróbált élesen aláfordulni Norrisnak, majd összeért az ő és Fernando Alonso autója közé szoruló Nico Hülkenberggel, aminek következtében nekiment Norrisnak, a McLaren újabb megbeszélést folytatott csapaton belül, és végül változatott a korábbi álláspontján.

    Az ütközés:

    A The-Race.com arról számolt be, hogy bár a wokingiak vezetése továbbra is úgy véli, Alonso és Hülkenberg (Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója kezdetben egy az egyben a németet hibáztatta, de aztán visszavonta ezt az álláspontját és bocsánatot kért mind Hülkenbergtől, mind Jonathan Wheatley-től, a Sauber csapatfőnökétől) lehetett volna elővigyázatosabb, az austini versenyt követő megbeszéléseken az az álláspont alakult ki, hogy Piastri is lehetett volna óvatosabb. Ezt egyébként a Mexikóvárosi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján az ausztrál pilóta is elismerte.

    „Minden hétvégét kielemzünk, függetlenül attól, mi történt. A sprinfutamon történtekben szerintem van némi felelősségem. Ezen a hétvégén viszont mindketten tiszta lappal kezdünk, csak versenyzünk, és meglátjuk, ki kerül ki a csatából győztesen” – mondta.

    Piastri azonban nem kapott Norriséhoz hasonló csapaton belüli büntetést, sőt, a pontverseny éllovasa a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a tiszta lap azt jelenti, hogy a McLaren „eltávolította a [korábbi ütközés] következnényeit Lando oldalán”.

    Magyarán: Norris szezon végéig szóló büntetése a mexikói hétvégétől kezdve nincs érvényben.

    Erre részben azért került sor, mert miután Norrist megbüntették egy, az austinihoz hasonló, nem szándékosan okozott ütközésért, ez volt az igazságos lépés egy ugyanilyen jellegű, Piastri által okozott kontaktért, másrészt Max Verstappen vészesen közeledik a McLaren kettősére a pontversenyben (4 hétvége alatt 64 pontot hozott Piastrin), így a csapat a pilótái szankcionálása helyett mostantól minden erejével arra akar koncentrálni, hogy az egyéni vb-címet is megnyerje.

  • Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    Arcátlan csalás vagy az F1 része, avagy túl messzire ment a Red Bull, vagy ez még belefér?

    A Red Bull az USA Nagydíjon olyasmivel bukott le, amit a hírek szerint már futamok óta csinál, és amivel akár kicsikarhatott volna egy büntetést Lando Norrisnak. De miért éri meg mindez, és egyáltalán, ez még belefér az F1-re mindig is jellemző játszmázásba?

    Az F1 olyan arcát mutatta meg a Red Bull az USA Nagydíjon, amelyről kevés szó esik, de ettől még évtizedek óta a sportág része. Mint arról mi is írtunk, az energiaitalos csapatot egyik alkalmazottját rajtakapták, ahogy a pályabírók utasítása ellenére visszament a rajtrácsra a felvezető kör kezdete után, és ott valamit matatott azon a helyen, ahová a McLaren a Lando Norrist segítő ragasztócsíkot helyezte.

    A Red Bull végül 50 ezer eurós pénbrságot kapott (a felét felfüggesztették), de nem azért, mert az alkalmazott babrált a ragasztószalaggal, hanem azért, mert nem engedelmeskedett az utasításnak és visszament a rajtrácsra. De miért akart egyáltalán hozzányúlni a ragasztóhoz, és mire használja azt a McLaren?

    Kezdjük az utóbbival: ezt a túraautózásban elterjedtebb megoldást több F1-es pilóta, köztük Norris is használja azért, hogy a lehető legpontosabban be tudjon állni a rajtkockába a felvezető kör végén. A szalagot a McLaren britjének esetében Will Joseph, Norris versenymérnöke szokta felhelyezni a pilóta instrukciói alapján azt követően, hogy az autó megérkezett a rajtrácsra. Ilyenkor Norris a pilótafülkében ülve figyeli a kezében az ezüstszínű szalagot tartó Josephet, és az autójának valamelyik részét referenciaként használva úgy pozícionáltatja vele a szalagot, hogy a felvezető kör végén azt figyelve és az autó adott részéhez igazítva pontosan ott tudjon megállni, ahol kell.

    Az Autosport fotóján pirossal bekarikázva az austini pálya bokszfalára, közvetlenül a megnyitás mellé felragasztott szalag:

    Akiben most felvetődött, hogy de miért kell ilyen eszközökhöz folyamodni, mikor fel van festve a rajtkocka az aszfaltra, sőt, még egy sárga segédvonal is segíti a pilótákat a pontos beállásban, az valószínűleg még nem ült modern F1-es autóban. A versenyzők ugyanis nem elég, hogy nagyon mélyen ülnek, egy csomó dolog zavarja őket a kilátásban a glóriától kezdve a pilótafülke szélén át a kerekekig és az azok fölött levő takarólemezig. A rajtkockához képest oldalra túlnyúló sárga vonal segít valamelyest, de az is az aszfalton van, így a bokszfalra (az oldal attól függ, hogy a pilóta melyik oldaláról rajtol a rajtrácsnak) helyezett ragasztószalagnál nincs láthatóbb segítség.

    Mivel ha bármelyik kerék futófelületének akár csak egy apró része is túllóg oldalra vagy előre a rajtkockán, az büntetést von maga után, a pontos beállás nagyon fontos. És mint az F1-ben minden területen, itt is mindenki igyekszik feszegetni a határokat és a lehető legjobb helyzetbe hozni magát, azaz annyira a rajtkocka elejére állni, amennyire csak lehetséges, hiszen azzal centimétereket nyerhet a többiekhez képest.

    És pontosan ezért éri meg a Red Bullnak babrálnia Norris ragasztójával, ha ugyanis csak egy kicsit is arrébb helyezik azt, azzal könnyedén hátrányba hozhatják a McLaren versenyzőjét. Jobb esetben – már Norris szemszögéből nézve – Norris nem fog tudni annyira előre állni, és kicsivel hátrébbról indul, rosszabb esetben pedig túllóg a rajkockáján és emiatt büntetést kap.

    Belefér vagy nem?

    A The-Race.com úgy tudja, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy a Red Bull babrált Norris ragasztójával a rajt előtt, de most először buktak le vele, mivel elsőre nem sikerült a művelet – valószínűleg azért, mert a McLaren a korábbi esetekre reagálva változtatott a szalag rögzítési mószerén –, ezért a szerelőnek vissza kellett mennie azután, hogy ezt már nem tehette volna meg. A szaklap információi szerint ez a fajta trükközés ugyanakkor új a Red Bulltól, és csak az utóbbi versenyeken kezdték el.

    Hogy mindez mennyire sportszerű, azt mindenki döntse el maga, de az biztos, hogy nem szabálytalan, az FIA ugyanis sem a ragasztó használatát, sem annak eltávolítását nem szabályozza. Ugyanakkor miként arra a The-Race is rámutatott, számos terület van az F1-ben, amelyen a csapatok a szabályozás hiányának ellenére hallgatólagos megállapodás alapján sportszerűek egymással. Ilyen például a bokszutcai felszerelések eltávolítása a rivális autó útjából, amikor az kerékcserére érkezik, de állítólag azzal kapcsolatban is van ilyen megállapodás, hogy a parc fermében nem készítenek „kémfotókat” egymás autójáról.

    Az egy hétvége alatt 23 ponttal közelítő Verstappen sem rengette meg a McLaren saját magába vetett hitét

    Ezzel együtt a Forma–1-nek mindig része volt a szürke zónákban trükközés, a riválisok idegesítése és az ellenük folytatott pszichológiai hadviselés (láttunk már példát arra is, hogy a vb-csata kiéleződésével a bokszutcai felszerelések is „véletlenül” ott maradtak az útban), a kérdés már csak az, hogy az, amit a Red Bull csinál, ebbe a kategóriába tartozik-e, vagy az már túl sok lenne, ha mondjuk Norris amiatt bukná el a vb-címet, hogy valamelyik versenyen büntetést kap, mert a rivális trükközése okán túllógott a rajtkockáján.

    Az FIA Nemzetközi Sportkódexének 12.2.1.m cikkelye egyébként kimondja, hogy „a verseny tisztaságát érintő elvek bármilyen megsértése, sportszerűtlen viselkedés, vagy a verseny eredményének a sportetikával ellentétes módon történő befolyásolására tett kísérlet” szabályalanságnak minősül. Hogy a ragasztószalaggal babrálás ebbe a kategóriába tartozik-e, az nem valószínű, de biztosan csak akkor derülne ki, ha valaki hivatalos panaszt nyújtana be miatta az FIA-nál.

    Hogy ezek után a Red Bull folytatja-e McLaren ragasztószalagjának babrálását, az leghamarabb a hétvégi Mexikói Nagydíjon fog kiderülni, de az biztos, hogy mindenki árgus szemekkel fogja figyelni az ezüstszínű szalagot, a wokingiak pedig alighanem további óvintézkedésekkel készülnek majd.

    És hogy mi az egészben a leginkább figyelemreméltó? Az, hogy a Red Bull egyáltalán szükségét érzi az efféle játszmázásnak, mert ez azt mutatja, hogy hiába volt Max Verstappen 33 pontos hátrányban Norrisszal és 55 pontos hátrányban Piastrival szemben az USA Nagydíj előtt, és még ennél is nagyobb lemaradásban a korábbi futamokon, a bikások már akkor abszolút vb-harc üzemmódba kapcsoltak, azaz minden bizonnyal már néhány futam óta úgy vélik, hogy igenis lehet esélyük elkapni a McLareneket.

  • Megbüntették a Red Bullt, a jelek szerint sportszerűtlen módon próbáltak kitolni Norrisszal

    Megbüntették a Red Bullt, a jelek szerint sportszerűtlen módon próbáltak kitolni Norrisszal

    Büntetést kapott a Red Bull az USA Nagydíj után, amikor az egyik alkalmazottja tilosban járt. Hogy miért, arra a magyarázat valószínűleg sokaknál kiveri majd a biztosítékot.

    Mint arról beszámoltunk, az USA Nagydíj sportfelügyelői beidézték a Red Bullt a Nemzetközi Sportkódex 12.2.1.i cikkelyének feltételezett megsértése miatt. Ez a cikkely arra vonakozik, hogy a szóban forgó résztvevő „nem követte az esemény biztonságos és szabályos lebonyolításáért felelős hivatalos személyek utasításait”, ami szabályszegésnek minősül. A beidézésről szóló dokumentumban emellett az szerepelt, hogy a verseny előtt, a rajtrácson történhetett a kihágás.

    Mint kiderült, a Red Bull egyik csapattagja a felvezető kör után újra belépett a rajtrácsra egy kapun keresztül a második rajtkocka közelében, amikor a pályabírók éppen elkezdték lezárni azt. A  pályabírók szerint a csapattag „nem reagált”, amikor próbálták feltartóztatni, míg a Red Bull alkalmazottja azt mondta, nem volt tudatában annak, hogy a pályabírók meg akarták akadályozni a belépését.

    A felügyelők álláspontja szerint „bármely csapathoz tartozó személynek vagy más érintettnek tisztában kell lennie azzal, hogy a pályára való belépés, vagy a pálya előkészítését szolgáló biztonsági intézkedések akadályozása a rajtrács kiürítése után szigorúan tilos”, így „ezt veszélyes cselekedetnek kell tekinteni, és ezért a csapattal szemben komoly büntetés indokolt.”

    Ez a komoly büntetls végül 50 000 eurós bírság lett, aminek a felét felfüggesztették, feltével, hogy a Red Bull nem követ el hasonló szabálysértést a közeljövőben.

    Red Bull szerelők
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Norrisszal akarhattak kitolni

    A The-Race.com a büntetés kapcsán arról írt, hogy a Red Bull alkalmazottja nem azért ment vissza a rajtrácsra, mert nem tudta, merre van a csapat garázsa, vagy mondjuk mert ott felejtett valamit, hanem Lando Norrisszal és a McLarennel akart kitolni, eléggé sportszerűtlen módon. A csapattag ugyanis a kamerafelvételek tanúsága szerint megpróbált valamit csinálni a Max Verstappen mellől, a 2. helyről rajtoló brit pilóta bokszfalra ragasztott referenciacsíkjával, amelyet több csapat arra használ, hogy ezzel a tájékozódási ponttal segítse a pilóta beállását a rajtkockába a felvezető kör végén.

    Ezt úgy szokták felhegyezni, hogy a verseny előtt a legelőrébb pozícionálják az autót a rajtkockában, majd Norris az autóban ülve instruálja az egyik szerelőt, hogy hová ragassza a csíkot. A brit versenyző rajthelye a belső oldalon volt, közvetlenül azon megnyitás mellett, amelyen a szerelő visszatért a rajtrácsra, a The Race információi szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján pedig a csapattag párhuzamosan Norris rajthelyével benyúlt a bokszfalra.

    Molnár Martin, a brit F4 idei harmadik helyezettje a Hungaroringen személtette, mire jó a referenciaszalag:

    Bár a kamerafelvételek felbontása nem teszi egyértelművé, hogy pontosan mit csinált a falon, a The Race több forrásból is úgy értesült, hogy kétség sem fér hozzá: a cél a Norris vizuális tájékozódási pontjaként használt szalag volt, és a Red Bull állítólag az elmúlt versenyeken is babrált a szalaggal, és úgy tudni, hogy a McLaren az USA-ban megváltoztatta az elhelyezési módszerét, hogy nehezebb legyen eltávolítani.

    Ez kétségtelenül nem sportszerű, ugyanakkor nem szabálytalan, mert egyszerűen nincs a referenciacsíkok elhelyezésére vonatkozó rész a szabályzatban, így azok más általi leszedését sem védi semmi. A szabálysértés itt sem a csík manipulálása volt, hanem az, hogy a Red Bull csapattag visszament a rajtrácsra akkor, amikor már nem lehetett volna.

    „Úgy érezték, hogy a rajtprocedúra eljárásai során valamelyik emberünk nem követte az egyik hivatalos személy vagy pályabíró utasításait. Beszéltünk az érintett kollégával, ő teljes mértékben meg van győződve arról, hogy mindenben követte a pályabírók utasításait. Szóval szerintem ez inkább egy félreértés lehetett. Megnéztük a videót az FIA-val, és biztosan van olyan pont, amiben jobban teljesíthetünk a jövőben, de a mi álláspontunk az, hogy nem hagytuk figyelmen kívül az utasításokat, szóval szerintem ez egy nagyon apró ügy. De ettől függetlenül mindenképp foglalkozunk vele a jövőben” – nyilatkozta Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke.

  • Újabb belső vizsgálatot indít a McLaren a pilótái ütközése miatt

    Újabb belső vizsgálatot indít a McLaren a pilótái ütközése miatt

    Miként a szingapúri, úgy az austini versenyhétvége után is belső vizsgálatot folytat le a McLaren. Míg két hete ezt amiatt tette, hogy megállapítsa, Lando Norris hibáztatható-e azért, hogy a rajt után nekiment Oscar Piastrinak, most a sprintfutam első kanyarjában történt ütközés elemzése lesz terítéken.

    Míg Norris a két héttel ezelőtti tettéért „következményekkel szembesült” csapaton belül, addig most nyugodt lehet, hiszen ha valaki, akkor ő semmiképpen nem okolható a wokingiak kettős kieséséért. De akkor kicsoda? Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, illetve Andrea Stella csapatfőnök a történtek után egyértelműen a Piastrival ütköző, ezzel az ausztrál pilóta autóját Norrisnak katapultáló Nico Hülkenberget tette felelőssé, ám az amerikai üzletember utólag változtatott az álláspontján, és már úgy vélte, nem kenheti a dolgot a Sauber veteránjára.

    Azt azonban Brown nem mondta ki, hogy akkor kit tart hibásnak, azaz nem nevezte meg a több szakértő, köztük Jenson Button által is felelőssé tett Piastrit, ráadásul csak ő változtatta meg az álláspontját, Stella továbbra is Hülkenberget okolja. „Azt mondtam közvetlenül a sprintfutam után, hogy egy kicsivel több óvatosság – különösen olyan pilótáktól, akiknek sok tapasztalatuk van, és jó pozícióban vannak – hasznos lett volna, és ezt az álláspontomat továbbra is fenntartom” – idézi az Autosport a McLaren csapatfőnökét.

    Eközben Norris az olasz Sky-nak arra a kérdésre, hogy ezek után Piastri hasonló következményekre számíthat-e, mint ő Szingapúr után, így felelt: „Oscart eltalálták”, „nem lehet az ő hibája”.

    Az ütközés a McLaren pilótáinak fedélzeti kamerájából:

    A mai futamot Max Verstappen mögül a 2. helyről kezdő brit ezután az FIA sajtótájékoztatón is óvatosan fogalmazott és elmondta: „Ahogy minden dolgot a csapaton belül, ezt is meg fogjuk vizsgálni. Szerintem ehhez kicsit több idő kell, hogy mindent megértsünk, és közvetlenül az időmérő vagy akár a holnapi futam előtt nem a legjobb időzítés erről beszélni. Szóval igen, ki fogjuk értékelni a történteket, hogy jobban megértsünk néhány dolgot.”

    „De ezen túl semmit sem tudok tenni. Csak megyek tovább, és csinálom a saját dolgom. Eléggé balszerencsés voltam, hogy nem tudtam versenyezni korábban. És ez nemcsak tegnap vagy ma ártott nekem, hanem a holnapi futamra való felkészülés szempontjából is. Szóval nehéz helyzet volt. De elmondtam, amit akartam, és nem fogom tovább ragozni.”

    A McLaren szempontjából érthető, hogy nem akarnak a versenyhétvége alatt ezzel foglalkozni, hiszen ami történt, megtörtént, az elveszített pontokat semmi nem hozza vissza. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem beszéltek a történtekről a versenyzőkkel.

    „Nyilvánvalóan beszéltünk Landóval és Oscarral, de ezek a beszélgetések alapvetően a ‘reset’-ről szóltak. A versenyzésben nem lehet túlságosan hátrafelé tekinteni, különösen, ha egy időmérő előtt állunk. Szóval ez egy ‘reset’ beszélgetés volt. A szokásos módon a megfelelő időben ki fogjuk értékelni az incidenst. Ezt közösen tesszük meg: a csapat, a versenyzők – és a megfelelő következtetésre fogunk jutni. Ez illeszkedik ahhoz a keretrendszerhez, ahogy mi versenyzői helyzeteket értékelünk. És Lando, valamint Oscar is elégedett volt ezzel a hozzáállással” – idézi az Autosport Stellát.

  • McLaren: El kell ismernünk, hogy Verstappen és a Red Bull jobb kombináció, mint mi

    McLaren: El kell ismernünk, hogy Verstappen és a Red Bull jobb kombináció, mint mi

    A McLaren csapatvezetője szerint Lando Norris és Oscar Piastri még az időmérőn is itták a sprintverseny rajtjánál történt ütközésük levét, de az ebből adódó hátrány nélkül is befoghatatlannak tűnt az újabb pole-t szerző Max Verstappen.

    A wokingi istálló szerelőinek szombaton sikerült megjavítaniuk mindkét, a sprint elején egymással is ütköző és törött felfüggesztés miatt kieső autót az időmérőig hátralévő nagyjából három óra során, ám az ekkor pályára hajtó Norris és Piastri már nem tűntek olyan veszélyesnek a pole-ra, mint egy nappal korábban a sprintverseny időmérőjén. Norris ugyan elcsípte a második helyet három tizedmásodperces lemaradással, Piastri viszont további ugyanekkora hátránnyal csak hatodik lett a rajtrácson.

    A két pilóta az időmérő után nem tudott magyarázatot adni arra, mi okozhatta a visszaesésüket, de a bajnoki éllovas kizárta annak lehetőségét, hogy a korábbi baleset hatása érződött még az autójának tempóján az esetlegesen nem tökéletes beállítások miatt.

    „Nem hiszem – mondta Piastri. – Az autó újra egy darabban volt, és amennyire tudom, úgy lett beállítva, ahogy szerettük is volna. Minden a szokásosnak érződött, csak annyi történt, hogy megint előjött az autónak az a viselkedése, amivel a szezon során néhányszor már szembesültünk. A köreim, ha nem is életem legjobbjai voltak, de összhangban álltak azzal, amit a hétvége korábbi szakaszában elértem. Kár, hogy a köridők viszont nem jöttek.”

    „Nem gondolom, hogy nagy hibákat követtem volna el, egyszerűen csak nem állt össze. Nem éreztem magam igazán összhangban az autóval, ami az egész hétvégéről elmondható, de nem volt elmondható az előző néhány hétvégéről.”

    A McLaren bűnbakja vitatja, hogy ő okozta volna Piastri és Norris kiesését

    Bár négy pozícióval megelőzi csapattársát, ami fontos lehet számára a bajnoki versenyfutás szempontjából, Norris sem volt jobb véleménnyel a McLarenjének szombat délutáni viselkedéséről, és meglepetésnek nevezte, hogy így is sikerült másodikként végeznie, hat ezredmásodperccel legyőzve Charles Leclerc Ferrariját.

    „Lehetetlen volt vezetni, és nem tudom, hogy miért. A Q1-től kezdve tisztán látszott, hogy minden körben 3-5 tizeddel el vagyunk maradva Max mögött. És nem csak arról van szó, hogy ők nagyon erősek voltak, hiszen mi meg attól sem voltunk messze, hogy kiessünk a Q1-ben, ezt követően pedig már eléggé aggódtam. Nehéz vezetni az autót, minden huppanón, minden kerékvetőn máshogyan viselkedik. Ritkán lehet ezt elmondani az autónkról, de láthatóan most mindketten küzdöttünk vele” – fogalmazott Norris.

    „A pálya rosszabb állapotban volt, mint egy nappal korábban, a szél sem kedvezett, de úgy tűnik, hogy mindez minket kicsit rosszabbul érintett, mint a többieket. Szinte meglepetés, hogy második lettem, de elfogadom.”

    A balesetnek márpedig volt hatása

    Andrea Stella csapatfőnök szerint ugyanakkor nem vitás, hogy a sprinten történt korai kettős kiesés rányomta a bélyegét az időmérős szereplésre, hiszen fontos adatgyűjtési lehetőségről csúsztak le a két autóval.

    „Mivel elszalasztottuk a vezetési lehetőséget, nem voltak viszonyítási pontjaink a szél és a tapadás kapcsán, s a versenyzőink sem melegedhettek be. A sprint kihagyásával pedig némi adattól is elestünk, ami segített volna az autó finomhangolásában” – idézi Stellát a Racefans.

    „Számításba kellett vennünk, hogy nem rendelkezünk a szükséges viszonyítási pontokkal, emiatt kicsit konzervatívan készültünk fel a versenyre. Emiatt elképzelhető, hogy itt-ott hiányzott néhány ezredmásodperc, de nem hiszem, hogy a pole-pozícióhoz szükséges különbség benne volt.”

    A csapatfőnök kijelentette, az elmúlt három futam, valamint jelen hétvége eddigi alakulása, amelyek során Verstappen rendre legyőzte mindkét McLarent, egyértelműen jelzik, hogy a Red Bull az élre állt az erősorrendben a szezon végére.

    „Lando nagyjából ott végzett, ahová tartozunk. De el kell ismernünk, hogy a szezon ezen szakaszában meglátogatott pályákon Verstappen és a Red Bull erősebb kombinációt alkotnak, mint mi. Remélhetőleg a versenyen a melegebb körülmények között megmutatkozik majd az erősségünk a jobb gumikezelésben. Szóval már várjuk a versenyt, és remélhetőleg ezúttal tényleg versenyezni is fogunk, nem fejezzük be azt már az első kanyarban.”

    Verstappen a sprint megnyerésével további nyolc-nyolc pontot hozott a két McLarenen, a tabellát vezető Piastri mögött most 55, Norrishoz képest pedig 33 pont a lemaradása.

  • Ez lehet a McLaren fegyvere Verstappen ellen az austini sprinten

    Ez lehet a McLaren fegyvere Verstappen ellen az austini sprinten

    Max Verstappen kezd a pole-ból, míg a McLarenek a 2. és 3. helyről indulnak az USA Nagydíj sprintfutamán, ám egy tényező már a csupán 19 körös futamon is a malmukra hajthatja a vizet.

    Noha a sprintidőmérő első és második szakaszban is a leggyorsabb volt, Lando Norris nem tudta megszerezni a pole-t az USA Nagydíj magyar idő szerint ma este 7 órakor rajtoló sprintfutamára, amiben az is közrejátszhatott, hogy a McLaren megbüntette őt a Szingapúrban történtekért. Az viszont, hogy az első helyet a Norrist valamivel több mint 7 századdal megelőző Max Verstappen kaparintotta meg, a McLarenc csapatfőnöke szerint végérvényesen megmutatta, hogy a Red Bull utóbbi három hétvégén látott teljesítménye nem a véletlen műve.

    Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    „Szerintem ez most valóban hiteles képet ad arról, mennyire szoros a verseny az élmezőnyben – nyilatkozta Stella a Sky Sports-nak. – Megerősíti, hogy a Red Bull egyértelműen javított az autóján és most már minden pályán versenyképesek, harcolhatnak a győzelmekért és a pole-okért. Ugyanakkor pozitívum, hogy a mi autónk is jól teljesít itt, főleg azokhoz a pályákhoz képest, ahol szenvedtünk. Nem ez volt a kívánt eredmény – természetesen a pole pozícióért vagyunk itt –, de ez egy jó alap a holnapi sprintversenyre, ami után lehetőségünk lesz még finomhangolni az autót, és újra megpróbálni a pole-t megszerezni.”

    Mivel Austinban nagy a hőség ezen a héten, a sprintre is 30 fok fölött levegő és 40 fok fölötti pályahőmérséklet várható, azaz már itt is döntő szerepe lehet a gumikezelésnek. A McLarenről pedig az év eleje óta köztudott, hogy előnyben van akkor, amikor igazán óvni kell az abroncsokat, így ez a fegyver most kulcsfontosságú lehet.

    „Itt Austinban nagyobb gumikopásra számítunk. Nagyon meleg van. Az utóbbi futamokon kicsi volt a kopás, inkább felvonulás-jellegűek voltak ezek a versenyek. Itt viszont a gumik viselkedése alapján a sprint és a futam is izgalmasabb lehet, több változatossággal. Mi pedig általában jól teljesítünk, amikor nagyobb a gumikopás” – tekintett előre Stella.

    Norris nem lepődött meg; Piastri örül, hogy ilyen körrel harmadik lett

    Akárcsak Stella, úgy a Red Bullt már a korábbi versenyeken is dicsérő Lando Norris sem volt meglepődve azon, hogy Verstappennek összejött a pole, főnökéhez hasonlóan pedig a brit pilóta is bízik a McLaren versenytempójában.

    „Nem lep meg, hogy mostanában kicsit lassabbak vagyunk a Red Bullnál. Egész évben küszködtünk az időmérős tempónkkal, főleg ha szoros a küzdelem, ezért nem mondanám, hogy meglepő. Viszont a futamra több reményünk van, mert általában a versenytempónk jobb” – mondta.

    Eközben a csapattársától jelentősen elmaradó, már az első szektorban hibázó Oscar Piastri reméli, hogy összeszedettebb lesz a folytatásra. „Őszintén szólva eléggé zűrös kör volt, nem igazán sikerült összerakni. Bizonyos szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy így is harmadik lettem, de azt gondolom, hogy az autóban megvan a tempó, és egyáltalán nem volt katasztrofális a nap. Csak egy kicsit zavaros kör volt – remélem, holnap már összeszedettebb leszek.”

  • Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    Mint arról mi is beszámoltunk, a McLaren kitárgyalta a Szingapúrban a pilótái között történt ütközést, majd Lando Norrist tette felelőssé azért. A brit pilóta raádásul elmondta, következményekkel jár rá nézve csapaton belül, hogy nekiment Oscar Piastrinak, de arról nem beszélt, hogy mik ezek a következmények. Az USA Nagydíj sprintidőmérője azonban jó eséllyel megmutatta, mivel szankcionálhatta a csapat Norrist.

    Mark Hughes a The-Race.com hasábjain fejtegette, hogy amennyiben az ütközés következménye Norrisra nézve az volt, hogy a sprintidőmérő végén mikor hajthatott ki a pályára Piastrihoz képest, akkor ez a pole-jába is kerülhetett Max Verstappennel szemben.

    A Red Bull a szingapúri időmérőhöz hasonlóan megvárta az utolsó pillanatot a holland pályára küldésével, hogy a címvédő a lehető legjobb körülmények között teljesíthesse a körét. Így Verstappen volt az utolsó a pályán, míg az utolsó előtti Piastri, Norris viszont több mint 40 másodperccel Verstappen és 20 másodperccel a csapattársa előtt hagyta el a bokszutcát.

    A folyamatosan csökkenő hőmérsékletek és egyre jobban felgumizódó aszfalt miatt ez az időkülönbség jelentős hátrányt jelenthetett Norrisnak, aki végül csak 0,071 másodperccel maradt el Verstapen idejétől. Persze biztosan kijelenteni nem lehet, hogy ez mind a körülmények számlájára írható, de Hughes szerint abszolút lehetséges.

    Amennyiben a McLaren így büntette Norrist, az ugyanakkor Piastrinak nem jött a legjobbkor, az ausztrál ugyanis szenvedett a tempóval és a jobb pályapozíció ellenére csak a 3. helyet szerezte meg, 3 tizeddel elmaradva Norristól. Ez hasonló hátrány ahhoz, amit az SQ2-ben láttunk a két McLaren között, míg az SQ1-ben még fél másodperc volt Piastri lemaradása.

    Ami Verstappen körét illeti, Hughes kiemelte, hogy miután az első két szakaszban a közepes gumikon csak 1 tizedmásodperc volt Verstappen hátránya Norisszal szemben, várható volt, hogy lágy gumikon a holland rá fog menni a pole-ra, a csapat pedig kockázatos taktikát alkalmazva fogja segíteni ebben. Verstappen az első és az utolsó szektorban is gyorsabb volt Norrisnál, amivel ellensúlyozni tudta a McLaren középső szektorban meglévő előnyét.

    Az első kanyar kijáratán a holland még 0,15 másodperccel le volt maradva Norristól, de a gyors 3-as, 4-es, 5-ös kombinációban ledolgozta a hátrányát, majd a 6-os és 7-es kanyarban előnybe került. A második szektorban Norris ezután csak 0,03 másodperces előnybe tudott kerülni, majd a harmadik szektor eleji lassú kanyarokban tovább növelt ezen, de a 16-os, 17-es és 18-as kanyarban Verstappen visszajött, hogy a két pilóta szinte teljesen egálban legyen az utolsó kanyar előtt, onnan azonban a Red Bull jobban gyorsított ki, megszerezve ezzel a pole-t.