Címke: Lance Stroll

  • Stroll még Raikkönenen is túltett flegma nyilatkozatával (videó)

    Stroll még Raikkönenen is túltett flegma nyilatkozatával (videó)

    Jókorát lökött személyi edzőjén, majd jelesre vizsgázott flegmaságból az egyre mélyebb gödörbe kerülő Lance Stroll, miután Fernando Alonso a Katari Nagydíj időmérő edzésén is óriási különbséget vert rá.

    Lance Stroll az idén már sokadszor szenvedett komoly vereséget a kétszeres soanyol világbajnoktól időmérő edzésen, a kanadainál pedig a jelek szerint kezd eltörni valami (vagy már eltört), a Katari Nagydíj időmérője után ugyanis már a garázsban összetűzésbe keveredett a személyi edzőjével, majd a Sky Sports-nak igencsak flegma interjút adott.

    Sok bosszúságot hozott a katari időmérő, de Verstappen kikerülte az akadályokat

    Stroll a 17. helyen esett ki a Q1-ben, miközben Alonso a 3. helyen jutott tovább. A levezető körében egy szót sem szólt a rádióba, majd miután betolták a garázsba, dühösen eldobta a kormányt ahelyett, hogy odaadta volna az azt elvenni készülő szerelőnek. Henry Howe, Stroll személyi edzője ezután mutogatott valamit pilótájának, miután az kiszállt az autóból (úgy tűnt, mintha azt mutatná, hogy a garázs elején menjenek ki, és sétáljanak el a mérlegelésre, ahogyan az ilyenkor kötelező), de a kanadai ignorálta őt. Howe ezután utánament, a garázs hátuljánál pedig már csak annyi látszott, hogy Stroll idegesen lökött rajta egyet.

    A szóban forgó eset:

  • Stroll már az Aston Martin eladásán gondolkodik?

    Stroll már az Aston Martin eladásán gondolkodik?

    Sajtóértesülések szerint Lawrence Stroll megunta a csapattulajdonosi életet, és eladja a részvényeit.

    Jól kezdte az évet az Aston Martin, és a szezon elején Fernando Alonso a pódiumceremóniák állandó szereplőjének számított. Lance Stroll a biciklis balesetéből lábadozott, ám a potenciál ott rejtőzött az alakulatban. Viszont a fejlesztési verseny során lemaradt a Mercedes, a Ferrari és a McLaren mögött a csapat, így a pontszerző helyekkel kell beérnie a versenyzőknek.

    Mindemellett a csapat 2022-es mérlege jelentős deficittel zárt, a hírek szerint 53 millió font volt a veszteségük. Így a paddockban megjelentek olyan pletykák, mik szerint a kanadai üzletember túl szeretne adni az istállón. Az Aramco segítségével felvette a kapcsolatot egy szuverén szaúdi befektetési alappal, hogy az eladásról tárgyaljon. Az F1-insider.com értesülései szerint 800 millió eurónál határozták meg a vételárat.

    Stroll, racingline
    Lawrence Stroll a hírek szerint az Aston Martin eladásán gondolkodik – Fotó: Aston Martin F1 Team

    A hírek szerint Stroll már nem olyan elkötelezetten támogatja fia Forma-1-es törekvéseit. A Fernando Alonso árnyékában versenyző fiatal hozzáállásával van baja, illetve felesége sem nézi már jó szemmel fia baleseteit. Így 3,2 milliárd dollárra becsült vagyonával az üzletember búcsút intene a száguldó cirkusznak.

    „Lawrence (Stroll) saját gokart pályát építettet a fiának, ami mindössze 15 percre volt a házuktól. Még ezt a távolságot is helikopterrel tett meg mindig Lance” – nyilatkozta Jacques Villeneuve, aki a család szomszédságban lakik.

    Egy másik bennfentes szerint a 24 éves pilótát sosem érdekelte úgy igazán az autósport.

    „Emlékszem, egyszer eljöttek a gyárunkba, hogy megnézzék azt. Sosem láttam még olyan érdeklődő édesapját és érdektelen fiút.”

  • Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Norris nem fogta vissza magát: „többekkel ellentétben, nálunk két jó versenyző van”

    Lando Norris identifikálta a McLaren egyik előnyét első sorban az Aston Martinnal szemben.

    Míg a kanadai-brit csapat az szezon elején brillírozott Fernando Alonsóval, addig mostanra a „mézeshetek” lassan véget érnek. A csapat taktikáját megkérdőjelező spanyol egyedül harcol a feljavuló McLaren ellen, akik két versenyzővel ostromolják a zöldek pontjait. A Japán Nagydíj után 221 ponttal áll a negyedik helyen az Aston Martin, míg a kettős dobogós helyezést követően 172 egységre ugrott fel a papaya színű csapat pontszáma.

    A 42 éves pilóta próbálja visszaszorítani a kihívókat, míg Lance Stroll inkább a saját démonjaival küzd.

    Mindaddig a McLaren szépen zárkózik fel, és a két versenyző eredményei kapcsán közelebb kerültek az Aston Martinhoz. Ám konstruktőri tabella 4. pozíciójáért zajló küzdelem során a wokingiak brit versenyző úgy érzi, ők vannak előnyben. A 23 éves pilóta ennek az okát is elmagyarázta: ők ketten vannak, míg a zöldeknél Alonso szállítja inkább a pontokat.

    „Nem gondoltam volna, hogy ilyen szoros lesz. Ám ha 49 pont a különbség, akkor igen, úgy gondolom, hogy sikerülhet. Nincs már sok verseny hátra. Biztos vagyok abban, hogy lesznek még olyan pályák, amik az Aston Martinnak fesznek jobban, így ott ők erősebbek lesznek. Viszont úgy vélem, hogy a mi előnyünk a legtöbb csapathoz képest az, hogy két jó versenyzőnk van, akik ott vannak és harcolnak a jó helyezésekért és pontokért. Ebben a percben nem minden csapat mondhatja ezt el magáról. Úgy vélem, ez igazi segítség nekünk. Tudunk segíteni egymásnak, tudjuk használni a másikat, szerintem ez elég nagy előny a többiekhez képest” – magyarázta Norris.

  • Stroll bejelentette, rajthoz fog-e állni Suzukában vagy sem

    Stroll bejelentette, rajthoz fog-e állni Suzukában vagy sem

    Lance Stroll idei szezonja egyáltalán nem úgy alakul, mint ahogyan ő azt a téli szünetben eltervezte. A kanadai pilóta nem tudott részt venni a Szingapúri Nagydíjon az időmérőn való balesete miatt, de most megerősítette, hogy Japánban már újra autóba fog ülni.

    Az Aston Martin csapattulajdonosának fia a Q1-ben még megpróbált javítani a helyezésén, de mivel nem volt jó az ideje, óriási tempót akart átvinni az utolsó kanyaron. Emiatt az autója először felült a rázókőre, majd megcsúszott, és nagy sebességgel a bukótérben található tecpro falba csapódott.

    Stroll a balesetről: Túl lassú voltam, ezért megküldtem az utolsó kanyarban

    Ugyan az AMR23 olyannyira összetört, hogy azt még a futam kezdetéig is nehéz lenn volna összeszerelni a Zöldek szerelőinek, Stroll a baleset utóhatásai miatt végül úgy döntött, hogy nem ül autóba vasárnap.

    A kanadainak azonban gyorsan sikerült túltennie magát a múlt eseményein, mert Suzukában már újra versenyezni fog. Stroll az X oldalán [korábban Twitter – a szerk] azt írta, hogy „készen áll a megmérettetésre, és emellett a szurkolók kedves szavait is megköszönte.

    Habár Stroll csapatfőnöke, Mike Krack szerint a kanadai balesete is megmutatja, hogy igyekszik odatenni magát, és azt is, hogy nincs hiány a motivációjában, az idei teljesítménye egyelőre elég silány. Igaz, Szingapúrban Fernando Alonso sem brillírozott, de a kétszeres spanyol világbajnok már 7 alkalommal a dobogón ünnepelhetett idén, és 123-mal több pontja van Strollhoz képest.

    Hivatalos: Stroll kihagyja a Szingapúri Nagydíjat

  • Itt a bizonyíték, hogy Strollnak nincs motivációhiánya

    Itt a bizonyíték, hogy Strollnak nincs motivációhiánya

    Lance Stroll hatalmas balesetet szenvedett a szingapúri időmérőn, és az Aston Martin irányítója kijelentette, hogy ez alapján nem szabad kétségbe vonni a pilóta elszántságát.

    Pedig azt egy ideje többen is kétségbe vonják, még olyan vad szóbeszéd is terjengeni kezdett, hogy Stroll az apja nyomására választott F1 helyett inkább sportágat vált és profi teniszjátékossá képzi át magát. Mike Krack szerint viszont a versenyző megmutatta, hogy ilyesmi nem jár a fejében.

    „Ez a bizonyíték rá, hogy mindent belead. Aki azt gondolja, nem, annak jusson eszébe, elszántság kell ahhoz, hogy egy ilyen kanyarba ekkora tempóval menjen be. Ez is bizonyítja, hogy elszánt” – mondta az Aston Martin csapatfőnöke. 

    „Lance nagyon erős. Sokkal erősebb, mint azt róla hiszik. Nem aggódok miatta, rendben lesz. Fájdalmai vannak, egy ilyen becsapódás mindegyik izmot megterheli. Olyan érzés, mintha az egész napot az edzőteremben töltötte volna, nincs jól.”

    Stroll a balesetről: Túl lassú voltam, ezért megküldtem az utolsó kanyarban

    Hozzátette, hogy Stroll rendbe fog jönni a hétvégi Japán Nagydíjra, miután Szingapúrban végül nem állt rajthoz a fájdalmai miatt.

    A kanadai versenyző azt mondta, azért vállalt ekkora kockázatot az utolsó körének végén, mert előtte lassú volt, és megpróbálta behozni a lemaradását.

  • Hivatalos: Stroll kihagyja a Szingapúri Nagydíjat

    Hivatalos: Stroll kihagyja a Szingapúri Nagydíjat

    Lance Stroll számára óriási következményekkel járt a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén elszenvedett balesete. A kanadai pilóta a baleset utóhatásai miatt úgy döntött, hogy nem fog rajthoz állni a mai 62 körös versenyen.

    Stroll még a Q1 legvégén próbált meg javítani a legjobb körén, és az utolsó próbálkozásán túlságosan nagy tempót akart átvinni az utolsó kanyarban. Az előbbi hiba miatt megcsúszott alatta az autó, és a bukótérben található tecpro falban találta magát.

    Videó: Stroll hatalmas bukást vészelt át a szingapúri időmérőn

    Mivel a becsapódás nagyon kemény volt, és az autójában is komoly károk keletkeztek, Strollt azonnal az orvosi központba szállították egy kisebb rutinellenőrzésre. Ugyan az orvosok mindent rendben találtak az Aston Martin versenyzőjénél, ő ennek ellenére döntött a verseny kihagyása mellett. A baleset miatt amúgy is az utolsó helyről indult volna, és mivel Szingapúrban nagyon nehéz előzni, így aligha lett volna esélye a pontszerzésre.

    A silverstone-i istálló egy hivatalos közleményt adott ki az eset kapcsán, amiben az áll, hogy már az összetört autó javítása is óriási kihívás lett volna számukra, de mivel Strollnak még mindig fájdalmai voltak, és ezért döntött a partvonalon maradás mellett. A Zöldek ebből kifolyólag mindent meg fognak tenni Lance gyors gyógyulása érdekében.

    Ebből kifolyólag Stroll autóját biztosan nem fogjuk látni a mai futamon, mivel a szabályok megtiltják, hogy egy csapat ilyen későn intézhessen helyettesítést. Az időmérő kezdete előtt erre még lett volna lehetőség, de mivel az eset már az időmérőn történt, így ez nem volt opció. A Szingapúri Nagydíjon a 7. helyről induló Fernando Alonso emiatt fogja egyedül képviselni az Aston Martint.

    Stroll a balesetről: Túl lassú voltam, ezért megküldtem az utolsó kanyarban

  • Stroll a balesetről: Túl lassú voltam, ezért megküldtem az utolsó kanyarban

    Stroll a balesetről: Túl lassú voltam, ezért megküldtem az utolsó kanyarban

    Lance Stroll a kései mérlegelésből vezeti le a Szingapúri Nagydíj időmérőjén történt balesetét, amit követően láncreakcióként követték egymást mindazok az események, amelyek túlzott kockázatvállalásra késztették.

    A szingapúri időmérő fél órát állt a Q1 végén a takarítási és helyreállítási munkálatok miatt, miután Stroll a nyitószakasz hajrájában a pálya utolsó kanyarjában a falhoz csapódott az Aston Martinnal.

    A becsapódás ereje olyan nagy volt, hogy a bal első kerék a rögzítőelemek ellenére is kiszakadt a helyéről, az autónak pedig új karosszériára lesz szüksége vasárnapra, a kanadai pilóta mindenesetre sértetlenül szállt ki az AMR23-ból, amit a pályakórházban megejtett vizsgálatok megerősítettek.

    Videó: Stroll hatalmas bukást vészelt át a szingapúri időmérőn

    „Megállítottak a mérlegelésnél, emiatt a sor végére kerültem, s meg kellett előznöm egy csomó autót, hogy elkezdhessem a köröm még az idő lejárta előtt – idézi az Autosport a történteket magyarázó Strollt. – Két másodperccel az egyik Alpine mögött kellett megkezdenem a kört, ami nem ideális az aerodinamikai teljesítmény szempontjából.”

    „Nem tudtam eléggé javítani a köridőmön ahhoz, hogy bejussak a Q2-be, ezért megküldtem az utolsó kanyarban, hátha sikerül nyernem egy kis időt. De nem igazán lehetett megcsinálni. Minden nagyon gyorsan történt, de tudom, miért történt a baleset. Azért, mert nem voltam elég gyors ahhoz, hogy továbbjussak.”

    Stroll a baleset révén az utolsó, 20. helyen zárta az időmérőt, így a szezon eddigi 15 kvalifikációjából már nyolcadszor nem jutott el a Q3-ig – ami csapattársának, Fernando Alonsónak a mezőnyből egyedüliként az év eddigi összes nagydíjhétvégéjén sikerült. A spanyol a Szingapúri Nagydíjat a hetedik helyről kezdheti meg.

  • Videó: Stroll hatalmas bukást vészelt át a szingapúri időmérőn

    Videó: Stroll hatalmas bukást vészelt át a szingapúri időmérőn

    Nagy baleset miatt állt le a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése: a Q1 végén Lance Stroll hibázott és csapódott a falnak a célegyenes bejáratánál, majd szerencsére épségben kászálódott ki az alaposan összetört Aston Martinból.

    Az időmérő első szakaszának végén a megszokott nagy nyüzsgés alakult ki a pályán, hiszen jelentősen lehetett még javítani a köridőkön az utolsó menettel. Strollnak különösen fontos volt egy erős kör összerakása, hiszen az utolsó helyen állt a tabellán. A kanadai pilóta a célegyenesbe fordulva alulkormányzottan ráhajtott a kerékvetőre, az autója tapadást veszített és megcsúszott. Az Aston Martin Stroll ellenkormányzása dacára nagy erővel a külső falba csapódott, ami során bal első kerekét is elveszítette, majd a pálya nyomvonalára visszacsúszva került nyugalmi állapotba.

    Stroll azonnal jelzett a csapatrádión, hogy nem sérült meg a balesetben, de a becsapódás mértéke miatt a pályakórházba szállították, miután önállóan kiszállt az autóból. A piros zászlók belengetésének pillanatában az Aston Martin nehezen belátható helyen parkolt a célegyenes bejáratánál, de minden érkező autónak sikerült elkerülnie.

    https://twitter.com/TheMcLarenZone/status/1703039365847322864

    A Q1-nek a baleset vetett véget, a Q2 pedig a takarítás és a korlát helyreállítása miatt a tervezettnél fél órával később kezdődött.

  • Stroll a kritikák kereszttüzében – újabb helyről találták be őt

    Stroll a kritikák kereszttüzében – újabb helyről találták be őt

    Az idei Forma-1-es szezon eddigi legnagyobb csalódása egyértelműen Lance Stroll. A kanadai pilóta jelentősen elmarad a csapattársa, Fernando Alonso teljesítményétől, és a Sky Sports német szakértője szerint sürgős formajavulásra lenne szüksége.

    2016 világbajnoka a Sky Sport podcastjében mondta el azt, hogy Strollnak nem csak saját maga, de a csapata miatt is érdemes lenne hamar cselekednie, mert az Olasz Nagydíjat követően a Ferrari is megelőzte őket a konstruktőri bajnokságban. Ez pedig érzékenyen érintheti majd a Zöldeket az év végén, mert így kevesebb részt kapnának az erre létrehozott pénzalapból.

    Még dolgoznom kell a fonákomon, hogy elkapjam Alcarazt – Stroll csak nevet a teniszes pletykán

    „Ha az Aston Martin a 2. helyen végezne a gyártók versenyében, akkor szerintem 30 millió angol font nagyságú összeggel kapna több pénzt a televíziós jogokból, mint ha csak a 4. pozícióban zárnának. Lance-nek pedig nem ártana összekapnia magát, mert ha ez nem sikerül neki, akkor a csapat helyében egyik másik pilóta után néznék.”

    Ez pedig egy elég nehéz ügynek néz ki, mert Lance édesapja, Lawrence Stroll az Aston Martin tulajdonosa. Sokan ezért is kritizálják a kanadait, mert az előbb említett ok miatt sosincs rajta nyomás, mert az édesapja miatt bármit megtehet, úgy sem fogják lapátra tenni őt.

    „Lehetetlen ítélkezni e téma kapcsán, mert Lance édesapja az Aston első embere – folytatta a mondandóját Rosberg. – Itt maximum annyi történhet, hogy Lance egy napon majd önként félreáll, és azt mondja, hogy inkább valami mással kellene foglalkoznom.”

    Strollnak eddig egy dobogója sincsen, amíg Alonso már 7 alkalommal pezsgőzhetett a dobogón. Ez a pontok terén is erősen megmutatkozik. A kétszeres spanyol világbajnoknak 170, amíg a kanadainak mindössze 47 pont szerepel a neve mellett.

    A Stroll-dilemma – meddig maradhat valaki F1-es versenyző az apja csapatában?

  • Még dolgoznom kell a fonákomon, hogy elkapjam Alcarazt – Stroll csak nevet a teniszes pletykán

    Még dolgoznom kell a fonákomon, hogy elkapjam Alcarazt – Stroll csak nevet a teniszes pletykán

    Pár napja kezdett el terjedni a híre annak, hogy az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll megunva a Forma-1-et a karrierváltáson gondolkodik, és profi teniszezővé válna. Zandvoortban azonban maga a kanadai sem tudta mire vélni ezt a feltételezést.

    A még mindig csak 24 éves Stroll már a hetedik szezonját tölti az F1-ben, és bár az már korábban kirajzolódott, hogy a karrierje előrelendítéséhez megkapott tengernyi támogatás ellenére nem egy bajnoki sikerekre hivatott pilóta, idén először mutatkozik igazán kellemetlennek a teljesítménye a 12 verseny alatt nála háromszor több pontot gyűjtő (149:47) Fernando Alonso csapattársaként, miközben az Aston Martin dobogóesélyes csapattá lépett elő.

    A Holland Nagydíj előtt több F1-es forrás is előhozakodott azzal a nem mindennapi sztorival, hogy Stroll – aki a feltételezések szerint nem is annyira saját, hanem az Aston Martint is felvásárló apja álmát hivatott megvalósítani az autósportban – belefásult a versenyzésbe és egy egészen más sportágban szeretné magát megvalósítani, amelyben fiatalon szintén tehetségesnek bizonyult: teniszben.

    Zandvoortban neki is szegezték a kérdést a kanadai pilótának, aki azonban az Autosport idézete szerint csak nevetett a karrierváltásának hírén.

    „Hát, ha csatlakozni akarok a tourhoz, akkor jobb, ha dolgozok még egy kicsit a fonákomon, mert az még nincs a legjobb szinten. Mármint, szerintem elég jó vagyok, de azt kétlem, hogy készen állnék kihívni [Novak] Đokovićot és [Carlos] Alcarazt” – mondta Stroll, utalva a legutóbbi wimbledoni torna két döntősére.

    Sportágat váltana az F1 ezüstkanállal a szájában született pilótája?

    Stroll úgy értesült, hogy a híresztelés a Sky Sports kommentátorától, David Crofttól származik: „Gondolom augusztus elején leült pár sörrel a kanapéra és az én tenisztudásomon kezdett el agyalni, vagy nem is tudom! Elég furcsa ötlet, nem tudom, honnan szedte, de tényleg kreatív. Mindenesetre én nem gondolkodtam azon, hogy teniszkarrierre váltsak” – egyértelműsítette.

    Stroll elhivatottsága, szenvedélye ettől a híreszteléstől függetlenül is időről időre megkérdőjeleződik a paddockban a rendszerint nem túl vidám kiállásai okán, abból a szempontból pedig egészen különleges helyzetben van, hogy az apja által tulajdonolt csapat pilótájaként az F1-es jövője biztosításán sem kell úgy dolgoznia, mint bármely más versenyzőnek. Egyelőre nehéz elképzelni, ilyen felállás mellett hogyan fog majd egy napon véget éri Stroll karrierje, ennek nyomán a kanadai azt a kérdést is megkapta, elképzelhetőnek tartja-e, hogy egy napon majd arra ébred, nem élvezi a sportot többé, és ki szeretne belőle szállni.

    „Egy napon a mezőny minden versenyzője arra fog ébredni, hogy meghozza ezt a döntést. De jelenleg még folytatni akarom a versenyzést, ez az, amit szeretek csinálni” – fogalmazott Stroll, aki Zandvoortban a 11. helyre kvalifikált, míg Alonso az 5. pozícióból startol majd a másik autóval a közép-európai idő szerint 15 órakor startoló Holland Nagydíjon.