Címke: Lance Stroll

  • Kubica: A Williams autója egyszerűen nem elég jó

    Kubica: A Williams autója egyszerűen nem elég jó

    Egyre inkább nyilvánvalóvá válnak a Williams problémái. Már Melbourneben kiderült, hogy az egykori remek brit istálló szerencsétlen csillagzat alatt született. Bahreinben pedig a Williams nem csak az időmérőn volt tök utolsó, hanem a versenyen is.

    Egyértelműen az újonc Szergej Szirotkin szenved vele, ahogy csapattársa Lance Stroll is, de egyes szakértők szerint nem annyira meglepő ez, hogy az övék a legrosszabb versenyzői felállás a Forma-1-ben. Claire Williams így nyilatkozott a kialakult helyzetről:
    „Meglátjuk, hogy alakul a szezon, de azt hiszem, hogy az újonnan érkezőknek adnunk kell egy kis időt. Hiszünk a fiatal pilóták támogatásának a fontosságában.”

    Valójában persze senki előtt nem titok az, hogy a nagyon is pénzzel gazdagon kitömött versenyzőit védi. Ugyanakkor többen is kiszúrtak egy esetet a Williams táborában. Lance apja és támogatója, a milliárdos Lawrence Stroll nagyon feszült hangnemben beszélt a Williams technikai igazgatójával, Paddy Lowe-val Bahreinben. Lance Stroll ennyit mondott az autóról: „Nem jó az autó egyensúlya, nincs tapadás és a sebességünk sem olyan, mint amit elképzeltünk. Minden téren javulni kell.”

    Egyesek egyértelműen a tehetséges és tapasztalt tartalékpilótában, Robert Kubicában látják a Williams lehetséges megmentőjét. A lengyel azonban ezt nyilatkozta Bahreinben az ORF-nek: „Egyszerűen nincs meg a sebességünk. Ezt a problémát pedig már láttuk a teszteken is Barcelonában. Lance remek munkát végzett Melbourneben, de nem javult a helyzetünk. Szerencsére azt is tudjuk, hogy min kell dolgoznunk.”

  • Kubica nem tekinti magát tanárnak csapaton belül

    Kubica nem tekinti magát tanárnak csapaton belül

    Robert Kubica határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy nem tölt be a Williamsnél „tanári” szerepet a két fiatal pilóta mellett.

    A brit istálló komoly támadások kereszttüzébe került a szezont megelőzően, mivel egy elég fiatal és rutintalan pilóta párossal vágnak neki a szezonnak, Lance Stroll és Sergey Sirotkin személyében, miközben a nagy tapasztalattal rendelkező Robert Kubica csak tartalék versenyzői szerepet kapott.

    „Nem mondanám, hogy egy tanár vagyok és ők a tanítványaim. Viszont az tény, hogy kevés tapasztalattal rendelkeznek, mint azok akik újoncok a mezőnyben. A Forma-1 egy komplikált sport. Lance és Sergey is oda szokott jönni hozzám kérdésekkel, kettejük közül gyakrabban inkább Lance. Nincs semmi személyes problémánk Sergey-jel, szerintem Lance-nek már van annyi tapasztalata, hogy tudja, mit kell kérdezni.” – nyilatkozta Kubica a TVP Sportnak.

    Sirotkin a bahreini hétvégét megelőzően pedig elmondta az orosz médiának, hogy csalódott volt a Williams teljesítményével Ausztráliában.

    „Sokkal többet vártam, mielőtt elmentem Melbournebe. Különösen magamtól vártam többet. De a futamon végül nem volt annyira szörnyű a helyzet, mint a kvalifikáción, így remélem hamarosan előre lépünk. A célunk az, hogy megvessük a lábunkat a középmezőnyben. Ez azt jelenti, hogy mindkét autóval jussunk el legalább a Q2-ig, esetleg a Q3-ig is, majd harcoljunk a pontokért, és igen, ettől nagyon messze voltunk Ausztráliában.” – fogalmazott az orosz.

  • Ki győzi le a legfölényesebben csapattársát? Ti szavaztatok!

    Ki győzi le a legfölényesebben csapattársát? Ti szavaztatok!

    A szezon előtt arra voltunk kíváncsiak, hogy szerintetek az egyes csapatoknál melyik versenyző lesz eredményesebb, ki győzi majd le simábban az ellenfelét.

    A Racingline.hu olvasói szerint a legnagyobb különbség csapaton belül a McLarennél lesz, ugyanis 90-10%-ra Fernando Alonso nyert Stoffel Vandoorne ellen. Szorosan követi őt Lewis Hamilton, aki 89%-ot kapott Valtteri Bottasszal szemben. A harmadik legfölényesebb győzelmet pedig Sebastian Vettel (85%) aratta Kimi Räikkönen (15%) fölött.

    A legszorosabb eredményt a Williams versenyzői hozták. A kérdés ugyebár az volt, hogy csapaton belül ki lesz erősebb idén, Lance Stroll és Szergej Szirotkin egyaránt 50-50%-ot kaptak.

    szavazás

    Mercedes
    Lewis Hamilton 89%
    Valtteri Bottas 11%

    Ferrari
    Sebastian Vettel 85%
    Kimi Räikkönen (15%

    Red Bull
    Max Verstappen 62%
    Daniel Ricciardo 38%

    Force India
    Esteban Ocon 68%
    Sergio Perez 32%

    Williams
    Szergej Szirotkin 50%
    Lance Stroll 50%

    Renault
    Carlos Sainz 56%
    Nico Hülkenberg 44%

    Toro Rosso
    Pierre Gasly 64%
    Brendon Hartley 36%

    Haas
    Romain Grosjean 78%
    Kevin Manussen 22%

    McLaren
    Fernando Alonso 90%
    Stoffel Vandoorne 10%

    Sauber
    Charles Leclerc 78%
    Marcus Ericsson 22%

  • Lance Stroll kiakadt a 2018-as Williamsre

    Lance Stroll kiakadt a 2018-as Williamsre

    Némi kritikával illette Lance Stroll a Forma-1-es munkaadóját. A Williams nem kezdte parádésan a 2018-as szezont, sokan haragudnak még mindig rájuk, amiért nem Robert Kubicát szerződtették, illetve az új autó sebessége is hagy némi kívánnivalót maga után.

    A melbourne-i szezonnyitó után a kanadai pilótájuk, Stroll sem rejtette véka alá a frusztrációját a Le Journal de Montrealnak:
    „Ezzel az autóval nem lehet eredményt elérni, ez ilyen egyszerű. A csapat hibázott pénteken a szabadedzésen, így le kellett állítanom az autót. Értékes időt vesztettünk. Vasárnap pedig semmi sem működött rendesen. Éppen ellenkezőleg.”

    A 19 éves Stroll elárulta, hogy az egyik nagy problémájuk a verseny üzemmód a Mercedes motorjával: „Nem találjuk a megfelelő módot arra, hogy felgyorsítsuk, amikor kellene. Ezért is vesztettem pozíciót az első körben, és emiatt nem tudtam később harcolni a Sauberekkel sem. Nincs meg az erőnk akkor, amikor kell.”

  • Webber kritizálta a Williams 2018-as versenyzőpárosát

    Webber kritizálta a Williams 2018-as versenyzőpárosát

    Nem Mark Webber az első, aki kifogásolja a Williams csapat idei versenyzőpárosát. Lance Stroll már tavaly is sok kritikát kapott, idén azonban Szergej Szirotkin érkezett mellé újoncnak, komoly szponzorral, így őt sem tartják túlságosan sokra. Főleg, hogy az orosz szerződtetésével Robert Kubica az, akinek nem lett helye, így nem térhetett vissza a Forma-1-be.

    Ausztráliában az egykori Williams versenyzőt, Mark Webbert is megkérdezték arról, mit szól a csapat idei párosához.

    „Nem örülök neki.” – mondta Webber a Metro című lapnak. „Nincs olyan ember, aki ne akarná azt látni, hogy jól megy a Williams, és ahhoz, megfelelően kell kombinálni a tapasztalatot és a jövőt.”

    „Szükséges, hogy jó legyen a kémia a versenyzők között. Az F1 nem egy leányiskola, itt olyan versenyzőkre van szükség, aki minden helyzetből eredményt hoz.”

  • Villeneuve szerint Kubica szabotálni fogja a Williams autóját

    Villeneuve szerint Kubica szabotálni fogja a Williams autóját

    Robert Kubica feltehetően szabotálni fogja a Williams fejlesztését azért, hogy ezzel is növelje annak az esélyét, hogy visszatérhessen a rajtrácsra. Ez a remek kijelentés pedig nem másé, mint a Williams utolsó világbajnokáé, tehát Jacques Villeneuve szájából hangzott el.

    Arra utalt a Sky Italiának a korábbi csapatáról beszélve Villeneuve, hogy a tapasztalt Kubica ott most a tesztpilóta, ahol támogatnia kellene Lance Strollt és Szergej Szirotkint, de:
    „Nehéz felmérni a Williams helyzetét. A teszteken úgy nézett ki, hogy nehéz vezetni az autót. Az egyetlen valaki, akinek sikerült teljesítményre bírnia, az Kubica volt. Robert lesz az, aki leginkább fejleszti az autót, és tudatosan is megnehezítheti az autó vezethetőségét a többi pilótának. Az álma az, hogy újra versenyautót vezethessen, nem pedig az, hogy tartalékpilóta legyen, ezért nem szabad alábecsülni az ilyen jellegű hozzáállását. Az ő helyében, én is pontosan ezt tenném.”

  • Stroll: A Williamsnek van oka az aggodalomra

    Stroll: A Williamsnek van oka az aggodalomra

    A tesztidők alapján Lance Stroll szerint a Williamsnek „van oka az aggodalomra” a 2018-as F1-es szezon előtt.

    A Williams meglehetősen szürke előszezoni teszten van túl, ami nem kecsegtet túl sok jóval, különösen annak fényében, hogy a McLaren, a Haas és a Renault láthatóan komoly előrelépést tett. Mindez elegendő ómen Stroll számára ahhoz, hogy magára öltse a vészmadár szerepét.

    „Van okunk az aggodalomra, ez kétségtelen” – tördelte kezeit a fiatal kanadai. „Nem titok, hogy mindenki nagyob jó formában van, nagy küzdelemre számítunk. Ugyanakkor nem szabad elvesztenünk a fejünk, először ki kell várnunk, hogyan alakul a hétvége és hol állunk az erősorrendben.”

    Claire Williams csapatfőnök beismerte, hogy a tesztek nem az elvártaknak megfelelően alakultak, ám a problémákra legalább nem versenykörülmények között derült fény, a megoldás pedig már a májusi Spanyol Nagydíjra megérkezhet.

    „Ha őszintén szeretném értékelni a tesztet, azt mondanám, hogy kicsit többet vártunk” – vallotta be Williams. „Másfelől ez tesztelés volt, ami pontosan erre való: felfedezzük az autó viselkedését, felderítjük a gyenge pontjait, majd még Ausztrália előtt igyekezünk megoldást találni ezekre a problémákra. Bármiféle tophármas ambíció – már ha egyáltalán volt ilyenünk – valószínűleg nem lenne realisztikus, de ez a mi felelősségünk, nekünk kell biztosítanunk, hogy minél gyorsabban kiküszöböljük a versenyautó gyengeségeit és fejlesztésekkel halmozzuk el. Egy nagy fejlesztési csomaggal készülünk Barcelonára; majd kiderül, az mire lesz elég.”

    A kisebb csapatok általában a szezon elején szerzik pontjaik nagy részét, amikor még van lehetőség a zavarosban halászni, viszont ha már az elején nem jó az autó, az rengetegbe kerülhet a végső sorrendet illetően.

    „Mindannyian látjuk, mi a helyzet” – folytatta Williams. „Az év elején elvesztegetett pontszerzési lehetőségeket év végén fogod igazán sajnálni. Hajlamos vagy azt gondolni, hogy ’hosszú az év, nem számít igazán, ha nem leszünk túl jók az első néhány futamon’. De valójában igenis számít, hogyan szerepelsz az elején.”

    A Williams FW41 talán legnagyobb problémája jelenleg a kanyarbejáraton manifesztálódik, ahol az autó nem akar úgy viselkedni, ahogyan azt a versenyzők elvárják tőle.

    „A rákanyarodás a versenyautók legfontosabb tulajdonsága” – magyarázta a friss szerzemény Szergej Szirotkin. „Bizonyos körülmények között nehézségeink támadtak ilyen téren, de már dolgozunk rajta. Ez a pálya [Melbourne] nagyon különböző, más tartományban működnek a gumik is. Ezek a dolgok a körülményeken is múlnak, nem csak az autó viselkedésén. Itt más lesz a felszín, más lesz a hőmérséklet, mások a kanyarok vonalvezetése, ezek pedig mind befolyásolni fogják az autót.”

  • Lowe nem reagál bizonyos Kubicás kérdésekre

    Lowe nem reagál bizonyos Kubicás kérdésekre

    Paddy Lowe reagált azokra a feltevésekre, melyek szerint Robert Kubica gyorsabb mindkét jelenlegi Williams versenyzőnél, Lance Strollnál és Szergej Szirotkinnál. Annak ellenére, hogy hét évet kihagyott a Forma-1-ben, balesete miatt.

    Egy ideig volt rá esély, hogy Kubica lesz Stroll csapattársa, végül azonban csak tartalékversenyzői szerepet kapott. Sokan úgy vélik pedig, hogy a lengyel gyorsabb a Williams versenyzőinél.

    „Nem akarok válaszolni erre a kérdésre.” – reagált a felvetésre Paddy Lowe. „Ez egyszerűen nem is érdemes a válaszra.”

    Lowe szerint Szirotkin jobb mérce lesz Stroll számára.

    „Lance még mindig nagyon fiatal, de már teljesen más szinten van, mint 12 hónappal ezelőtt.” – mondta.

    „Szinte túl sok volt neki az a gondoltat, hogy ‘az a dolgom, hogy olyan erős legyek, mint Felipe (Massa)’.”

  • Kubica újra közel egy LMP1-es szerződéshez

    Kubica újra közel egy LMP1-es szerződéshez

    Robert Kubica pár héten belül eldöntheti, hogy versenyez-e idén majd a WEC-ben, azaz a hosszútávú világbajnokságon. A Williams tesztpilótáját a korábbi F1-es Manor főnök Graeme Lowdon kereste meg az ajánlatával, és a lengyel meg is jelent Lowden csapatánál a teszten, de nem vezette végül a Ginetta LMP1 autót. A RaceFansnek ennyit mondott erről:
    „Ott voltam három napot, persze nem csak nézelődni mentem, de végül mégsem vezettem. Feltehetően lesz egy újabb menet az elkövetkezendő hetekben, akkor eldöntjük majd, hogy mit teszünk.”

    Kubica elárulta, hogy nagyon szívesen részese lenne egy jó LMP1-es projektnek, de meg kell vizsgálnia még azt, hogy menne-e ez neki a Williamses teendői mellett. Tavaly már megegyezett arról a byKolles csapattal, hogy indulna a WEC-ben, de végül ők akkor kiszálltak, még a szezon előtt. Úgy tudni, hogy Kubicának lenne némi büdzséje az LMP1-es kalandra, így, hogy lemaradt a Williams 2018-as versenyzői üléséről. Elárulta, hogy egy ilyen jellegű elköteleződéssel is csakis azt akarja bizonyítani, hogy készen állna arra, hogy újra élesben is beülhessen egy Forma-1-es autó versenyülésébe:
    „Amire elköteleztem magam, azt elvégzem, és annyi dologra nevezek be, amennyire csak tudok. Akárhogy is lesz, meg kell kérdeznem erről a csapatot, hiszen elsősorban velük szerződtem. Ha elvállalom, azt fogja jelenteni, hogy örömmel teszem, és fel vagyok készülve minden olyan lehetőségre, ami közelebb visz a célomhoz. Amennyiben vezethetek valamit, és ezzel közelebb kerülök egy versenyüléshez, még jobban készen fogok állni, mint voltam pár hónapja.”

    Arra a kérdésre is válaszolt Kubica, hogy önként adta-e át a lehetőséget Lance Strollnak, hogy a mára tervezett teszten a kanadai mehessen helyette:
    „Változtat valamin? Az én döntésem volt. Jeleztem, hogy nem probléma neki adnom az időmet, ha a versenyző úgy érzi, hogy szüksége van erre, hiszen én nem a szállhatok harcba a csapat pontjaiért. Nem hinném, hogy ez annyira fura, de mégis úgy néz ki, hogy sokan furcsállják ezt, olyanok akik ehhez nincsenek hozzászokva. Azt hiszem, ez megmutatja, hogy mindannyian egy irányba haladunk, egy a célunk, kihasználjuk a lehetőségeinket és a lehetőségeinket a maximális legjobb elérhető eredményekért.”

  • Így énekel Lance Stroll nővére

    Így énekel Lance Stroll nővére

    Lance Stroll testvérének, Chloe-nak a zene a szenvedélye. Olyannyira, hogy dalszövegeket ír, és énekel is.

    Öt éve egy videóklipje is készült, Surrender című dalához, tavaly novemberben pedig azzal a céllal tette közzé egy dalát, hogy adományt gyűjtsön a Cedars Cancer alapítványnak, rákkutatásra. Ezt a dalt ide kattintva hallgathatjátok meg.

    https://www.youtube.com/watch?v=97jfl21c4Ek