Címke: Lance Stroll

  • Massát rendesen felhúzta Stroll

    Massát rendesen felhúzta Stroll

    Felipe Massa elmondta, hogy felhúzta őt Lance Stroll, amikor azt állította, hogy semmi különleges segítséget nem nyújtott neki, amikor csapattársak voltak.

    Lance Stroll Massa csapattársaként futotta első szezonját a Forma-1-ben, így joggal gondolhatnánk, hogy az akkorra már veteránnak számító Massa hasznos tanácsokkal látta el az újonc kanadait.

    „Nem gondolom, hogy bármiféle iránymutatást kaptam volna tőle. Nem tudom miért gondolják az emberek, hogy ő az edzőm vagy a mentorom” – nyiltakozta korábban Stroll.

    Massa úgy döntött, hogy nem kommentálja Stroll nyilatkozatát, ám a héten ismét előkerült a téma.

    „Sokat tettem érte, teljes alázatossággal. Amikor először találkoztunk, hét éves volt. Megtiszteltetés volt segíteni őt” – mondta Massa egy brazil TV műsorban.

    „Nehéz volt felvennie a tempót, megérteni az F1-es autók viselkedését, a gumik megfelelő használatát 18 éves korában.”

    „Nagyon közel álltam hozzá, sokat beszéltünk. Olyan dolgokban próbáltam segíteni, amit korábban soha nem láttam más versenyzőktől. Schumacher sem tett hasonlókat, aki az én mesterem volt.”

    „Szóval felhúzott Stroll, nem ezt vártam volna, de nem probléma” – tette hozzá Massa.

  • Pereznek több lehetősége is van 2019-re

    Pereznek több lehetősége is van 2019-re

    Sergio Perez elmondta, több alternatívája lehet a Force Indiának 2019-re, habár a mexikói a sliverstone-i csapatnál maradását tartja a legvalószínűbbnek.

    A Force India jövője biztosítva lett azzal, hogy egy bizonyos Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport megvette a csapatot, ezzel gyakorlatilag biztossá volt, hogy fia, Lance lesz az egyik pilóta jövőre.

    Ez nyilván maga után vonja, hogy Pereznek, vagy csapattársának, Oconnak távoznia kell. Az előbbi szponzorai 15 millió dollárt hoznak az alakulatnak, míg utóbbi a Mercedes támogatását élvezi.

    Perez az elkövetkezendő hetekben mérlegeli lehetőségeit, amelyből elmondása szerint sok van.

    „Van akkora szerencsém, hogy több választásom is van” – mondta. „Nyilván mindenki a topcsapatokban szeretne vezetni, egy Ferrariban, vagy Mercedesben. Nagyon valószínűtlen, hogy oda mehetnék jövőre, tehát azon kell elgondolkoznom, melyik a legjobb lehetőség abból a szempontból, hogy megmutassam, mit tudok.”

    „Az elmúlt két évben a topcsapatok után én lettem az 1. a bajnokságban. Tisztában akarok lenni azzal, milyen lehetőségek vannak, melyik csapatnál van üresedés és aztán döntök” – tette hozzá. Biztosan megvárom a fejleményeket ennél a csapatnál, mert szerintem bennünk van a legnagyobb potenciál a legjobb 3 csapatot leszámítva.”

  • Villeneuve szerint Strollnak minél hamarabb le kell lépnie a Force Indiához

    Villeneuve szerint Strollnak minél hamarabb le kell lépnie a Force Indiához

    Jacques Villeneuve azt mondja, hogy a Force Indiának minél hamarabb, már Spában be kellene ültetnie a 19 éves Stroll-t az egyik VJM11-be!

    A Force Indiát egy a kanadai pilóta édesapja, Lawrence Stroll által vezetett befektetőcsoport mentette meg, ezért nyilván nem kérdés, hogy Lance Stroll hol versenyez jövőre. Azonban az a Jacques Villeneuve, aki nemrég még a „Forma-1 valaha volt legrosszabb újoncának” kiáltotta ki Stroll-t azt gondolja, hogy honfitársa minél előbb ül át a Force Indiába, annál jobb.

    „Lance-nek a Force Indiánál kéne befejeznie a szezont. Nem kéne várnia. Már a hónap végén, Belgiumban ott kéne vezetnie” – mondta 1997 világbajnoka a Le Journal de Montreal-nak. „Jobb lenne az autója, a jövő évet így akár kezdeti előnyből is kezdhetné, fejlődhetne a Force India mérnökeinek segítségével.”

    Villeneuve nem gondolja, hogy a csapat két jelenlegi, szilárd szerződéssel rendelkező pilótái közül ne lehessen egyiket se elmozdítani.

    „Minden megtörténhet az F1-ben” – mondta. „Láttunk már pár dolgot korábban, meg lehet vásárolni a szerződéseket. Kivitelezhetők a pilótacserék a szezon közben is.”

    Nyilván annak az esélye, hogy Stroll már idén rózsaszínbe öltözhessen, elenyésző. Attól függetlenül, hogy ez megtörténik-e, Villeneuve szerint nem túl rózsás a Williams jövője – azé a csapaté, ahol bajnoki címet szerzett -, úgy látja, a csapat haldoklik.

    „Nem csak Lawrence-t, hanem még a főszponzor Martinit is elvesztették, ez az utolsó szög a koporsóban.” – tette hozzá. „Kevés pénz fog befolyni nekik a TV-s jogokból, mert a bajnokság legalján vannak. Még a fizetős pilóták sem akarnak majd ott pénzt költeni.

    Villeneuve úgy gondolja, hogy a Force India jó befektetés Lawrence Stroll számára.

    „Ez az alakulat jobb a Williamsnél. Csak azért álltak le a fejlesztésekkel, mert elfogyott rá a pénzük. Lawrence mindig is naggyá tette a márkákat. Ez az egyik erőssége. A Williamsnél ezt nem tudta megcsinálni, mert nem ő volt a tulajdonos, azonban a Force Indiánál nagyobb lesz a befolyása. Segíteni fog nekik. A Force India egy versenyistálló maradt, nem úgy, mint a Williams” – tette hozzá.

  • Erre nem voltunk felkészülve: dal Robert Kubica visszatérésére!

    Erre nem voltunk felkészülve: dal Robert Kubica visszatérésére!

    Azt hittük, hogy az idei év nyári autósportos slágere, a Mama Lauda lesz, de most itt egy újabb versenyző, Robert Kubica tiszteletére. Az Oczosinko néven futó lengyel srác az esport profi énekesének vallja magát. Hála a jó Istennek nem értjük általában miről danolászik rettentően hamisan.

    Nem úszta meg az amatőr remix király munkásságát Robert Kubica sem, és rapben mondja el a barátunk, hogy milyen remek is lenne, ha a honfitársa visszatérne a Forma-1-be. A szövegből azért annyi lejön, hogy Lance Strollal és Szergej Szirotkinnal a művész kevésbé elégedett, és Kubicát javasolja a Williams versenyülésébe, hiszen az egész paddock őt hiányolja. Természetesen ha a rajtrácson lesz, akkor már nyerni is fog. A dal szerzője pedig akár más csapatnál is el tudná képzelni őt, csak legyen már valami.

    Nehezen szólalunk meg, íme a remekmű:

    https://www.youtube.com/watch?v=G-EjN1CJYtc

  • Stroll a boxutcából rajtol

    Stroll a boxutcából rajtol

    Lance Stroll időmérős balesetén tönkretette a Williams új első szárnyát, a specifikációváltás miatt pedig a boxutcából kell rajtolnia.

    Stroll bejutott a Q2-be szombaton, de a vizes pályán elvesztette az autót a kilences kanyar kijáratánál, megpörgött és nekiütközött a szalagkorlátnak. Az ütközés következtében megsérült a Német Nagydíjon bemutatott első szárny, amiből a Williams mindössze kettőt hozott a Hungaroringre, egyet Strollnak és egyet Szergej Szirotkinnak. Mivel az új szárny jelentős mértékben eltér a régebben használttól, a specifikációváltás a parc fermé szabályok megszegését és boxutcai rajtot jelent. Rövid időre felmerült annak a lehetősége, hogy a csapat odaadja Szirotkin szárnyát Strollnak, ám ezt az ötletet Paddy Lowe hamar elvetette.

    „Elég jó körön voltam, de a pálya azon szakaszán kifogott rajtam az eső” – magyarázta Stroll. „Kicsit megcsíptem a rázókövet, majd elvesztettem az autó hátulját. Hozzáértem a belső íven lévő korláthoz, de a körülményeket figyelembe véve ez bárkivel megeshetett volna.”

  • Bréking: Stroll megy a Force Indiába, az apja megvette a csapatot

    Bréking: Stroll megy a Force Indiába, az apja megvette a csapatot

    A Force India szűkös anyagi helyzetéről sokat lehetett hallani az elmúlt év során, ahogy arról is, hogy eladnák a csapatot. Ez sokáig nem jött össze, mostanra azonban úgy fest, hogy lett vevő a csapatra.

    Az AutoBild értesülései szerint Lance Stroll édesapja, Lawrence megvásárolta a Force Indiát. Azt azonban nem tudni, hogy teljes egészében megvette-e, vagy csak részesedést vásárolt.
    Ebből kifolyólag azonban Lance Stroll legkésőbb 2019-ben el fog igazolni a Williamstől. Az Auto Bild szerint Sergio Perez marad a Force Indiánál, Esteban Ocon pedig távozik onnan, feltehetően a Renault-hoz.

    Annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy már a nyári szünet során megtörténik a váltás, és Stroll átülhet a pink autóba.

  • Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Stroll a Force Indiához igazolhat, Szirotkin próbál optimista maradni!

    Erősödik azon pletyka, hogy Lance Stroll a Force Indiához igazolhat. A kanadai elég frusztrált a Williams jelenlegi helyzete miatt, és a milliárdos apját Lawrence-t kiszúrták, amint a csapat vezetőivel tárgyal. Amikor erre a Force India dologra rákérdeztek a 19 éves pilótánál Hockenheimben így válaszolt:

    „A versenyre koncentrálok, és nem foglalkozom ezen pletykákkal. Igaz, hogy meglepődtünk és sokkolódtunk az autónk teljesítménye miatt idén. Szeretném ugyanakkor azt, hogy fejlődjünk, és versenyeket akarok nyerni. Miért is ne a Williamsnél?”

    Először is tehát látni akarja, hogy miképp alakulnak a dolgok a Williamsnél, a sorsdöntő 2018-as évükben. Az egykori nagyszerű csapat egy sornyi újítással érkezett Németországba.

    „Látni akarom a fejlesztéseinket, és azt, hogy csapatként is odaérünk, ahol lenne a helyünk. Ugyanakkor versenyzőként a legjobbat akarom magamnak, így meglátjuk majd, hogy mi lesz. Jelenleg azonban arra fókuszálok, ahol most vagyok.” – kesereg Stroll.

    Egyesek, olyanok, mint például a Williams utolsó világbajnoka, Jacques Villeneuve is úgy gondolják, hogy a csapat gyakorlatilag „halott”. Ezen kérdésre, hogy emiatt idegesek-e, a csapat jelenlegi másik versenyzője, Szergej Szirotkin válaszolt:

    ” Nem vagyok ideges. Az van, hogy kemény ember lát csak rá arra a munkára, amit elvégzünk. Kívülről nézve a dolog inkább pesszimistább képet fest, mint ami a valóság. Szomorú, hogy nem mondhatom el a dolgok állását, pedig belsősként sokkal többet látok. Fontos ez a hétvége, mert a csapat jó ideje dolgozott ezen új alkatrészeken. Amennyiben nem működnek majd, komolyak a problémáink, és újra kell elemezni az adatokat mielőtt megoldást találunk. Ez pedig nagyon fájdalmas lesz a csapatnak. Reménykedem benne ezért, hogy minden menni fog, ezt várjuk.”

  • Az új hátsó szárny okozta a két Williams megpördülését

    Az új hátsó szárny okozta a két Williams megpördülését

    A Williams által a Brit Nagydíj időmérőjén elszenvedett két nagytempójú megpördülés a nem megfelelően működő új hátsó szárnyban keresendő, mondta Paddy Lowe.

    A Q1-ben Lance Stroll autója a Brooklands féktávján tört ki, míg Szergej Szirotkin a Stowe-ba menet pördült meg. A két szituáció hasonlósága miatt (mindkét incidens egy DRS-zóna végén a féktávon történt) lehetett sejteni, hogy itt többről van szó egyszerű vezetői hibánál, az adatok pedig valóban ezt támasztják alá. A Williams erre a hétvégére új hátsó szárnnyal érkezett, és habár a csapat szerint magával a szárnnyal semmi probléma, a DRS deaktiválásakor diszkrepancia lép fel a padlólemez és a szárny aerodinamikai viselkedése között. A légáramlat DRS utáni visszacsatlakozása késik az optimálishoz képest, ez pedig bőven elegendő ahhoz, hogy az autó hátulja instabillá és versenyzői szempontból kezelhetetlenné váljon. A fejlemény különösen azért lehet szomorú hír a Williams mentőprogramja szempontjából, mert az autóval eredetileg is hátul voltak gondok.

    „Ezt nem feltétlen így szerettük volna” – ismerte el Lowe. „Nem mondanám, hogy ezzel minden más borul, de nem igazán ilyen irányba szerettünk volna elindulni. Az új hátsó szárny részét képezi az átfogó mentőprogramunknak. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a szárny a probléma forrása, inkább a padlólemezzel történő interakciója a ludas.”

    A probléma az egyik autón már az első szabadedzésen megmutatta magát, a csapatnál azonban „félrediagnosztizáltuk a probléma kiváltó okát, ami nyilván hiba volt”. Tekintve, hogy a versenyzők ezúttal semmiről sem tehettek, az időmérőt követő megbeszélésen Lowe bocsánatot kért tőlük, amiért „nem adtuk meg nekik a szükséges felszerelést”. A Williams egyelőre tanácstalanul áll a helyzet előtt, de a nagydíjra mindenképpen elő kell rukkolniuk valami megoldással. Lényegében két opció közül választhatnak: vagy maradnak az új szárnynál, de egyáltalán nem használják a DRS-t, vagy visszatérnek a régi specifikációhoz. Annyi bizonyos, hogy a pilóták nem rajonganak a „meglepetésszerű pangásokért”.

    „Eddig is megrekedt kissé a levegő a padlólemeznél, de ez új szintre emelte a dolgokat” – összegezte tapasztalatát Stroll. „A hátsó szárny önmagában nem okozhat ekkora problémát, a beállítások, a szél és még sok egyéb tényező is közrejátszik. A harmadik szabadedzésen tapasztaltunk némi légakadást; ezért telt el annyi idő az első és a második etapom között, mert a garázsban kellett maradnom, hogy kivizsgálhassák a gondot. Nem igazán értettük, mi történik, volt néhány feltételezésünk, de nem volt nagy a baj. [Az időmérőn] aztán ennek a háromszorosát tapasztaltam. Körülbelül 60 pontnyi leszorítóerőt, vagyis az autó aerójának a 60%-át elvesztettem.”

    Szirotkin hasonló szituációban találta magát: 50 méterrel a kanyar előtt már deaktiválta a DRS-t, de hirtelen elvesztette a hátsó tapadás egyharmadát.

    „Ha ezt átszámolnád kilogrammba, meglepő eredmény jönne ki” – utalt a veszteség súlyosságára az orosz. „A belsőkamerás felvételen látni lehet, milyen gyorsan zajlott az egész, még fel sem tudtam fogni, mi történik.”

  • Hartley megúszta sérülés nélkül montréali balesetét

    Hartley megúszta sérülés nélkül montréali balesetét

    A Kanadai Nagydíj első körében történt hatalmas balesetet követően Brendon Hartleyt a biztonság kedvéért elküldték kórházi kivizsgálásra, ám szerencsére minden teszt negatív lett.

    Az új-zélandi pilóta Lance Strollt igyekezett megkerülni az ötös kanyarba érkezve, amikor a Williams megcsúszott és a falba passzírozta a Toro Rossót. Hartley autója egy pillanatra a levegőbe emelkedett, majd megpihent a Williams bal első kerekén, miközben a két autó a hatos kanyarnál lévő bukótér felé csúszott. Az anyagi kár jelentős, de szerencsére Stroll és Hartley is saját lábon távozott a baleset helyszínéről. A pályakórházat minden nagyobb becsapódás után kötelező meglátogatnia a szenvedő feleknek, de míg Strollt hamar kiengedték, Hartleyt további kórházi kivizsgálásokra küldték.

    „A pályakórház kivizsgálását követően a versenyzőt további tesztek céljával kórházba szállították” – mondta egy FIA-s szóvivő. „Minden tesztet elvégeztek, a két EKG normális szívműködést jelzett, Hartleyt pedig ezután helikopterrek hozzák vissza a pályára.”

    Ami a szankciókat illeti, a versenyirányítás úgy döntött, senkit nem terhel felelősség és versenybalesetként könyvelte el az incidenst.

    „A rajongók miatt nagyon csalódott vagyok, jól akartam szerepelni a kedvükért” – nyilatkozta a hazai közönség előtt versenyző Stroll. „A rajtom jó volt, sikerült néhány helyet előrejönnöm, elkaptam a két McLarent is, habár ott előzés közben volt egy kis kontakt. Ezután fej-fej mellett voltam Brendonnal az ötös kanyarba érkezve, amikor az autóm megcsúszott. Sikerült összeszednem, de sajnos nem volt elég hely kettőnknek – mire megoldottam volna, már összeértünk. Nem a legjobb dolog, ami történhetett, de ilyen a versenyzés. Az első körben, amikor még együtt a mezőny, benne vannak az ilyen balesetek a pakliban.”

  • Williams: Stroll teljesíti az elvárásokat

    Williams: Stroll teljesíti az elvárásokat

    Claire Williams elégedett Lance Stroll idei teljesítményével és büszkén tekint az ifjú kanadai fejlődésére.

    Hat futam után nem túlzás kijelenteni, hogy a Williams FW41 a mezőny leggyengébb autója, ami nem könnyíti meg a tapasztalatlan pilótapáros életét. Claire azonban képes kiszűrni a lényeget és úgy véli, Stroll igenis jól szerepel idén.

    „Nagyon keményen dolgozott, hogy kiküszöbölje a hiányosságait” – mondta Williams. „Hatalmas rajta a nyomás, rengeteg érdemtelen kritikát kap, mindezeket pedig szerintem roppant érett módon kezeli. Nagyon büszke vagyok a munkájára. Remélhetőleg nemsokára olyan autóval tudunk neki szolgálni, amiben felszínre kerül a benne rejlő potenciál. Őszintén azt hiszem, hogy nagyszerű F1-es karrier áll előtte.”

    Nem titok, hogy Stroll motorsportos karrierjét apukája bankszámlája segít egyengetni. Lawrence jelentős anyagi támogatást jelent a Williams számára, ami a Martini év végi távozásával csak még fontosabbá válik, így Lance bizonyára jövőre is a grove-i istállót erősíti majd.

    „Még nem került szóba a szerződés” – hűti le a kedélyeket Williams. „De úgy vélem, Lance eddig teljesíti az elvárásainkat, hathatós érvek nélkül pedig nem szeretünk megválni a versenyzőinktől.”

    A hétvégén Stroll hazai nagydíja következik, a montréali közönség szeretete mellett pedig egy vadonatúj Mercedes-erőforrás is a segítségére lehet egy jó eredmény elérésére.

    „Az autó minden egyes részletén dolgozunk, hogy fejlesszük a csomagot és visszakerüljünk a pontszerzők közé, de ehhez idő kell” – magyarázta Stroll. „Az új motor elviekben előny lesz, de inkább várnék addig, amíg kigurulunk a pályára. Eddig néha sikerült előrelépnünk, néha viszont visszacsúsztunk; remélem, a következő lépés ismét pozitív lesz.”