Címke: Lance Stroll

  • Eddig 7 Covid-19 esetet találtak a Racing Pointnál

    Eddig 7 Covid-19 esetet találtak a Racing Pointnál

    Otmar Szafnauer elárulta, a két versenyzővel együtt összesen 7 Covid-19 esetet diagnosztizáltak eddig a Racing Pointnál.

    Sergio Pérez még a nyáron kényszerült kihagyni a két silverstone-i hétvégét, ugyanis kiderült róla, hogy elkapta a koronavírust. Lance Stroll ezzel szemben, csak az Eifel Nagydíjról hiányzott, bár akkor még nem lehetett tudni, hogy fertőzött.

    A szombati napon gyomorpanaszok miatt hagyta ki az edzést a kanadai versenyző, majd az időmérőn már Nico Hülkenberg vezette az autóját. A verseny után kötelezően tesztelték a 21 éves pilótát, aminek az eredménye másnap érkezett meg. Stroll akkor szembesült azzal, hogy elkapta a vírust, így karanténba vonult 10 napig, viszont az esetet csak a Portugál Nagydíj előtt (szerdán) fedte fel.

    Többen is bírálták a Racing Pointot azért, amiért nem közölték Stroll ügyét előbb, sőt az FIA-tól még figyelmeztetést is kaptak emiatt. A rózsaszínek csapatfőnöke múlt héten kikérte ezt magának, továbbá elmondta, hogy a kanadai-brit csapatnál végzik el a legtöbb tesztet.

    A mexikói versenyző ugyanakkor a tegnapi sajtótájékoztató során elárulta, hogy a Nürburgringen az autóját kezelők közül ketten már nem is voltak ott.

    ,,Ez egy szerencsétlen szituáció. A legtöbb, amit tehetek az az, hogy gyors felépülést kívánok nekik, a versenyzés ebben a helyzetben most nem igazán releváns. Ne felejtsük azt el, hogy a vírus tud nagyon komoly is lenni, így számomra most az a legfontosabb, hogy teljesen egészségesen kerüljenek vissza – ami meg is történt, mindkét srác részéről, és ez a legfontosabb.”

    Szafnauer hozzátette, négyen kapták még el a vírust, ám egyik személy sem a mérnöki oldalról származik.

    ,,Nincsenek közöttük mérnökök. Múlthéten már elmondtam, de elmondom most is – nem tudom honnan, miért és hogyan gondolják azt az emberek, hogy pozitív lett egy mérnökünk tesztje. Tehát egyetlen egy mérnök sem produkált ilyet. A két versenyző, a csapat tulajdonosa, és még páran akik még a gyárban lettek tesztelve – ennyi, összesen hét ember. Nyilvánvaló okok miatt nem fogjuk megmondani azoknak a nevét akiknek a tesztje pozitív lett, sőt a pozíciójukat sem áruljuk, mert így kikövetkeztethetik azt, hogy kik lehetnek azok, és mi tiszteletben tartjuk a személyiségi jogaikat. Nem akarják azt, hogy mindenki tudjon róla, az FIA-nak jelentettük, ám ők sem mondanak semmit. Tisztázzuk tehát újra – nincs mérnök, a két versenyző volt és a csapattulajdonos. Összesen tehát heten voltak, a felsoroltakon kívül még négyen, de esetükben nem mondjuk meg, hogy kik.” – egyértelműsítette a helyzetet a csapatfőnök.

  • Egy brit színésznő rasszizmussal vádolta Lando Norrist

    Egy brit színésznő rasszizmussal vádolta Lando Norrist

    Bocsánatkérése ellenére vádolta egy brit színésznő rasszizmussal Lando Norrist.

    A 20 éves versenyző Lance Strollt és Lewis Hamiltont találta meg a Portugál Nagydíj után. A kanadai pilóta kapcsán úgy nyilatkozott, hogy nem tanul semmiből, míg a hatszoros világbajnokra a következőket mondta a 92. győzelme alkalmából:

    „Örülök neki, de semmi több. Számomra ez nem jelent semmit, de tényleg. Egy olyan autóban ül, amivel minden versenyt meg kellene nyernie. Egy-két pilótát kell csak legyőznie, és ennyi. Tisztelet jár neki, ugyanis azt csinálja, amit kell.”

    A McLaren versenyző azonban tegnap bocsánatot kért, ugyanis úgy érezte, hogy a futam után tett nyilatkozatai némi kívánni valót hagytak maguk után. A Twitteren azonban nem mindenki volt „elnéző” a brittel szemben. Egy londoni színésznő egyenesen rasszizmussal vádolta Norrist, amiért nem direkt Hamiltontól kért bocsánatot.

    ,,Közvetlen Lewistól (Hamilton) kérj bocsánatot. A rasszizmusod megmutatkozik.”

    A kommentre nagyon sok visszajelzés érkezett, rengetegen megvédték Norrist, míg az érintett inkább nem reagált a véleményre.

  • Norris nyíltan kért bocsánatot: Buta voltam és nemtörődöm

    Norris nyíltan kért bocsánatot: Buta voltam és nemtörődöm

    Lando Norris a közösségi médiás felületein kért bocsánatot a korábbi nyilatkozataiért.

    Az elmúlt héten a brit pilóta nem volt mindig tapintatos, mikor egy-két kollégájáról beszélt. A McLaren versenyzője később viszont átgondolta korábbi szavait, és úgy érezte, hogy bocsánatkéréssel tartozik.

    A futam után a brit pilóta, Lance Strollhoz és Lewis Hamiltonhoz intézett egy-két keresetlen szót. A kanadia versenyzőről azt nyilatkozta, hogy szerinte nem tanul semmiből sem. Míg a hatszoros világbajnok kapcsán elmondta, hogy nem volt túl nehéz nyernie, hiszen csak egy-két versenyzőt kellett megvernie.

    Norris tehát nemcsak a pályán volt harapós, hanem azon túl is. A 20 éves pilóta azonban már megbánta akkori viselkedését, ezért elnézést kért mindenkitől.

    ,,Bocsánatkéréssel tartozom. Buta és nemtörődöm voltam, mikor mondtam pár dolgot a médiában és az interjúkban, továbbá nem mutattam kellő tiszteltet bizonyos személyek iránt. Én nem vagyok ilyen ember, ezért tudom, hogy bocsánatot kell kérnem tőlük, csakúgy, mint azoktól akik olvasták/hallgatták ezt. Elnézést.”

  • Verstappen figyelmeztetésben részesült a mongol eset miatt

    Verstappen figyelmeztetésben részesült a mongol eset miatt

    A Red Bull Max Verstappen legújabb esetére reagálva közölte a hollanddal, hogy sokkal óvatosabban sértegesse a jövőben a riválisait. Max azt követően üvöltözte a rádióba hogy „retardált” és „mongol”, hogy ütköztek Lance Strollal Portimaoban, és az eset komoly nemzetközi figyelmet kapott. Unro Janchiv, Mongólia kulturális megbízottja üzent is Twitteren ezért a Red Bullnak:

    “Tájékoztatták az egész csapatot a We Race As One kezdeményezésről? Láthatóan Max Verstappen biztosan hiányzott ekkor.”

    Az incidenst követő délután Verstappen a Forma-1 közvetítését tette felelőssé amiért adásba kerültek a szavai, és úgy fogalmazott, hogy ez nem az ő problémája. Csapatfőnöke, Christian Horner persze menti a menthetőt:

    „Felfokozottak az érzelmek ilyenkor, de ezek a dolgok is Max karakteréhez tartoznak. Ne feledjük, egy ilyen edzés alatt rengeteg dolog történik.”

    Arról is cikkeznek ugyanakkor, hogy a Red Bull F1-es versenyzőihez legközelebb álló Dr. Marko már közölte is Verstappennel, hogy ezen kijelentései elfogadhatatlanok. A De Limburger érdeklődésére Helmut még ennyit hozzátett:

    „Megmondtuk Maxnek, hogy ilyen a jövőben nem történhet meg még egyszer. Ez valóban vállalhatatlan volt.”

  • Norris: Úgy tűnik, hogy Stroll semmiből sem tanul

    Norris: Úgy tűnik, hogy Stroll semmiből sem tanul

    Lando Norris úgy véli, hogy Lance Stroll még a saját hibáiból sem képes tanulni.

    Kalandos hetet tudhat maga mögött a Racing Point versenyzője, ugyanis már azelőtt reflektorfénybe került, mielőtt elkezdődtek a pályán az események. Szerdán a közösségi médiás felületein tudatta a nagyvilággal, hogy pozitív lett az Eifel Nagydíj után a koronavírus tesztje. Mivel azonban a legutóbbi negatív eredményt mutatott, részt vehetett a Portugál Nagydíjon.

    Az FIA figyelmeztetésben részesítette a csapatot, ugyanis ők sem tudtak arról, hogy a 21 éves versenyző elkapta a vírust. Többen is bírálták a rózsaszíneket a hallgatás miatt, sőt azt sem érették, miért nem végezték el a tesztet Strollon már szombaton, mikor egyértelművé vállt, hogy nem tud autóba ülni.

    A pilóta elmondta, hogy az orvosa nem látta szükségesnek ezt a lépést, hiába produkált néhány tünetet. Zak Brown meg is jegyezte, hogy nem tudja ki tanácsolhatta ezt nekik: „Dr. Mallya, Dr. Seuss vagy esetleg Dr. Dre?”

    A pályán is folytatódtak Stroll kalandjai, ugyanis a pénteki második szabadedzés utolsó harmadában Max Verstappennel vívott az egyenesben, minek ütközés lett a vége. A stewardok mindkét versenyzőt meghallgatták, majd úgy döntöttek, nem osztanak ki büntetést az incidens miatt. Vasárnap azonban új esemény főszereplője lett a kanadai pilóta, ezúttal viszont Lando Norris személyében talált ‘társra’.

    A 10. körben már megkapta a fekete-fehér zászlót Stroll, ugyanis jó párszor kiszélesítette a pályát, majd 9 körrel később találkozott a McLaren brit versenyzőjével. Az ütközésük során mindketten a mezőny végén találták magukat, majd jöhetett egy nem tervezett bokszkiállás. A versenyfelügyelők egy 5 másodperces büntetéssel ajándékozták meg a Racing Point versenyzőjét, majd később ismét 5 másodperccel sújtották, mivel újfent kiszélesítette a pályát. Stroll végül a 20. helyről állt ki a versenyből.

    Norris ezalatt némileg fel tudott zárkózni és egyenesen a 13. helyig jutott.

    ,,Nem tudom, hogy mégis mit csinált Lance (Stroll). Balra ment, ami eléggé meglepett, mert maradhatott volna a belső íven. Könnyen mellé kerültem, majd egyszerűen rám fordult. Nyilvánvalóan nem tanult a péntekiből (utalt a brit arra az incidensre, mikor Stroll és Verstappen egymásnak mentek), sőt, úgy tűnik, hogy semmiből sem. Elég gyakran történik ilyen vele, így a következő alkalommal biztosra kell mennem azzal kapcsolatban, hogy elkerülöm.”

    A McLaren pilótája ugyanakkor egy kicsit örülhetett is, hiszen az első körökben a vezetést és a harmadik helyet is sikerült megkaparintaniuk. Norris ugyanakkor elmondta, nem tudja mindez, hogy sikerült nekik:

    ,,Igen, nagyszerű volt, hogy a narancssárga autó az első és a harmadik helyen ment. Őszintén szólva eléggé látványos volt. Nem tudom pontosan azt, hogy miért történhetett meg ez, talán azért mert a Mercedes közepes abroncsokat használt, úgy ahogy Leclerc is. Azonban megelőztünk néhány lágy gumin rajtolót is, azért mert mi… igazából fogalmam sincs, hogy mit csináltunk. Úgy vélem talán egy kicsit többet kockáztattunk az első körben. Volt egy nagyon jó startunk, oda tettük az autót, ahova kellett és a megfelelő mennyiségű kockázatot vállaltuk be. Azután viszont sokat szenvedtünk az első etapban, de a lágyakon rajtolók is. A felzárkózás során is jó munkát végeztük.” -tette hozzá Norris.

  • Verstappen sértegetésén kiakadt egy mongol politikus

    Verstappen sértegetésén kiakadt egy mongol politikus

    Egy mongol politikus megkérdőjelezte Max Verstappen elköteleződését a „We Race As One” kezdeményezésben. A szabadedzések után Portugáliában a Red Bull versenyzője a csapatrádión kifejezetten lobbanyékonyan fogalmazott Lance Strollal kapcsolatban, hiszen retardáltnak és mongolnak is nevezte.

    Később Verstappen odáig ment, hogy a politikailag vállalhatatlan sértegetése nem az ő problémája, hanem azé, aki ezt nyilvánosságra hozta a közvetítés alatt. Unro Janchiv, Mongólia kulturális megbízottja üzent is Twitteren ezért a Red Bullnak:

    „Tájékoztatták az egész csapatot a We Race As One kezdeményezésről? Láthatóan Max Verstappen biztosan hiányzott ekkor.”

    Média jelentések szerint Max újabb kirohanása Dr. Helmut Markónak sem tetszettek, így ő is elfogadhatatlannak minősítette a holland pilóta kijelentéseit.

  • Verstappen szerint nem is sértegette annyira Lance Strollt

    Verstappen szerint nem is sértegette annyira Lance Strollt

    Max Verstappen elutasítja azt, hogy nagyon sértegette volna a csapatrádión Lance Strollt, miután ütköztek pénteken a szabadedzésen Portimaoban. A holland erős kifejezéseket engedett el a Racing Point versenyzőjével kapcsolatban, figyelemreméltó módon némi politikailag inkorrekt szavakkal fűszerezve. Verstappen a kanadait például retardáltnak és mongolnak nevezte.

    Egy Twitter felhasználó a csodálkozásának adott hangot, amikor kiírta:

    „Miért nem kapott Verstappen büntetést a sértegető magatartásáért?”

    Amikor rákérdeztek erre nála is, hogy lehetnek akiket bosszant a legújabb kijelentése, a 23 éves pilóta utalt rá, hogy ez inkább annak a gondja, aki engedte ezt a közvetítésben is hallani:

    „Ez nem az én problémám. Ilyen dolgok megesnek a harcok hevében. Akkor mérges voltam rá, és azért neveztem aminek. Utána beszéltem Lance-szel, és minden oké közöttünk.”

  • Brown a Racing Pointnak: Dr. Mallya, Dr. Seuss vagy Dr. Dre tanácsolta ezt?

    Brown a Racing Pointnak: Dr. Mallya, Dr. Seuss vagy Dr. Dre tanácsolta ezt?

    Zak Brown a pénteki sajtótájékoztatón beszólt a Racing Pointnak amiatt, mert nem közölték azonnal Lance Stroll pozitív eredményét.

    A kanadai pilóta az Eifel Nagydíj szombati napján gyomorbántalmakra hivatkozva hagyta ki a harmadik szabadedzést. Állapota azonban az időmérőre sem javult, így Nico Hülkenberg folytatta helyette a versenyzést.

    Strollt azonban szombaton nem tesztelték, ugyanis az orvos akivel konzultált, nem tartotta szükségesnek azt. A futam után a csapat előírásaiknak megfelelően végezték el a következő tesztet a pilótán, aminek csak hétfőn lett meg az eredménye. A 21 éves versenyzőről kiderült, hogy elkapta a koronavírust, így 10 napos karanténba vonult. Ennek letelte után ismét tesztelték, ami már újfent negatív eredményt mutatott. Lawrence Strollt, a csapat tulajdonosát is vasárnap ellenőrizték. A 61 éves üzletember is pozitív tesztet produkált.

    Stroll azonban csak a héten (szerdán) vallotta be a történteket a közösségi médiás platformjai segítségével. Mivel az FIA is csak innen értesült a pilóta korábbi állapotáról, figyelmeztetésben részesítette a Racing Pointot, ugyanis ezzel megszegték a Magatartási Kódexben leírt protokollt.

    A rózsaszínek eljárásán többen is felháborodtak, ugyanis nem értették, miért nem tesztelték a helyszínen a versenyzőt, főleg annak tükrében, hogy némi panasza már az Orosz Nagydíjon is volt. Otmar Szafnauer védekezésképp kijelentette, hogy az ő szűrési protokolljuk a legszigorúbb a világon, míg az érintett versenyző azt hajtogatta, hogy az orvosa javaslatát követve járt csak el.

    Brown erre reagálva oda is szólt a csapatnak a pénteki sajtótájékoztatón:

    ,, A Racing Point esetét – eseteit – nézve én valószínűleg naponta teszteltetném azt aki nem érzi jól magát. Mikor Ausztráliában nálunk valaki úgy érezte, hogy nincs jól, Andreas (Seidl) és én – pedig mi nem is vagyunk orvosok – gyorsan hoztunk egy olyan döntést, hogy elkülönítjük az illetőt addig, amíg nem lesz meg a teszt eredménye. Úgy tudom, hogy a doktor akivel beszélt, nem gondolt arra, hogy esetleg pozitív is lehet. Talán most már máshogy látja a helyzetet. Nem tudom, hogy ki volt az az orvos. Talán dr. Mallya, Doctor Seuss vagy Dr. Dre lehetett az. Közvetkező alkalommal talán tesztelni kéne, ha bárminemű tünet felmerül, ugyanis tudjuk, hogy ez mennyire veszélyes dolog.”

    ,,Nem ismerem mindenki tesztelési protokollját, azt viszont tudom, hogy mi mennyit tesztelünk. Azt hallottam, hogy a Racing Pointnál egy cég sem tesztel többet a világon. Nem tudom, hogy mégis miképp tudják ezt bizonyítani. Mikor nekünk volt ilyen esetünk Ausztráliában, mi gyorsan mindenki tudtára hoztuk azt, mivel úgy véltük, hogy morális kötelezettségünk ezt tenni. Fontos, hogy mindenki tisztában legyen mindennel, és szerintem a Mercedes is ezt a protokollt követte, mikor kiderült, hogy náluk is vannak érintettek. Ahogy már mondtam, nem ismerem a részleteket, csak azt tudom amit olvastam vagy hallottam. Úgy tűnik, hogy itt (Racing Point) nem volt meg az azonnali átláthatóság.” – nyilatkozta a McLaren vezetője.

  • Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Nem ért büntetést Max Verstappen és Lance Stroll a Portugál Nagydíj második szabadedzésén történt ütközése. A két versenyző az egyes kanyarban találkoztak, amit piros zászló követett, azonban a versenybírák úgy döntöttek egyik pilótát sem büntetik, mivel egyiküket sem lehet kihozni egyértelműen vétkesként a szituációból.

    Húsz perccel az edzés vége előtt nagy verseny kezdődött a célegyenesben, miután Verstappen úgy gondolta Stroll majd el fogja venni a gázt, miután a kanadai teljesíti gyorskörét. Ez azonban nem így történt. Strollt megkérte versenymérnöke, hogy menjen még egy gyorskört, amire a hollandok versenyzője nem számított, így megpróbálta megelőzni a rózsaszín autót.

    A versenyfelügyelők közleményében a következő áll:

    „Stroll gyors körön volt, melynek során megelőzte Verstappent az incidenst megelőzően. Verstappen azt az információt kapta csapatától, hogy Stroll le fog lassítani a kör befejeztével, és megelőzheti őt a célegyenesben. Ezzel szemben Strollt utasították, hogy menjen el egy újabb gyors körre.”

    „Stroll szintén a gyakorlatból merítve arra számított, hogy Verstappen le fog maradni, egy kis helyet hagyva köztük, így a kanadai nem számított a holland előzési kísérletére.”

    „A pilóták egyetértettek abban, hogy azért ütköztek, mert félreértették egymást, és a másik oldalon pedig mindketten tehettek volna azügyben, hogy elkerüljék az incidenst. A versenyfelügyelők ezért nem találtak egyértelmű felelőst a balesetért, és nem lesz további intézkedés.”

  • Portugál Nagydíj: Piros zászló, ütközés és Bottas „győzelem” született a második edzésen

    Portugál Nagydíj: Piros zászló, ütközés és Bottas „győzelem” született a második edzésen

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik pozíciót Lando Norris szerezte meg.

    Az első 30 percben a mezőny a 2021-re szánt abroncsokat tesztelhette. Valtteri Bottas azonban nem hajtott ki azonnal, ugyanis a boxban szerelték az autóját. Az első körök alatt Caros Sainz mutatott be egy megforgást, míg Lewis Hamilton rögtön az élre állt.

    5 perc után a Mercedes finn versenyzője is kilátogatott az aszfaltcsíkra, így ő is teljesíthette a gumitesztet. Romain Grosjean eközben „bepiszkolta egy kissé a pályát” azzal, hogy a kavicságy szélét elkapta és felhordta azt az aszfaltra.

    A hatszoros világbajnok idejét rögtön meg is döntötte Bottas, így a brit visszacsúszott a második helyre, mögöttük Charles Leclerc villant fel. Sebastian Vettel ez idő alatt a forgalomra panaszkodott és értelmetlennek nevezte a körözgetést. Sergio Pérez a hármas kanyarban eközben csinált egy fél piruettet.

    Hamilton erős vibrációra panaszkodott, állítása szerint már a látásában is zavarta, így kihajtott a bokszba.

    30 perc után Max Verstappen állt az élre, őt Valtteri Bottas és Charles Leclerc követte. Mögöttük Serigo Pérez, Lando Norris, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Esteban Ocon volt az első 10 sorrendje.

    A versenyzők ezután visszahajtottak a bokszba, ugyanis a gumiteszt véget ért, így visszatérhettek a hétvége programjához.

    Az idei abroncsokkal dolgozva Sebastian Vettel és Daniil Kvjat is bemutatott egy-egy megforgást, majd visszahajtottak a pályára és folytatódott a munka. Mindeközben Pierre Gasly autója égett ki a pálya szélén, így elő is került a piros zászló. A mezőny így kötelezően visszahajtott a boxutcába.

    30 percet mutatott az óra, mire ismét kimehetett a mezőny a pályára. Az elsők között a Mercedes pilótái kezdték meg a munkát az aszfaltcsíkon, őket Nicholas Latifi és Antonio Giovinazzi követte.

    Max Verstappen és Lance Stroll a célegyenesben versenyzett egymással, aminek ütközés lett a vége, ugyanis egyik pilóta sem engedett. A kanadai versenyző a kavicságyban maradt, így ismét piros zászlós szakasz következett. Az FIA vizsgálja az esetet.

    Kevesebb, mint 8 perc maradt, mikor ismét újraindult az edzés, a mezőny nagy része kihasználva az időt, ki is hajtott egyből a pályára.

    Az szabadedzés leintése után Valtteri Bottas maradt az élen, a második legjobb időt Max Verstappen, míg a harmadikat Lando Norris autózta. Mögöttük az első 10-be még Charles Leclerc, Carlos Sainz, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Lewis Hamilton, Esteban Oocn és Alex Albon fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.940 32
    2 Max Verstappen Red Bull 1:18.535 +0.595 34
    3 Lando Norris McLaren 1:18.743 +0.803 35
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:18.838 +0.898 34
    5 Carlos Sainz McLaren 1:19.113 +1.173 32
    6 Sebastian Vettel Ferrari 1:19.175 +1.235 34
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:19.178 +1.238 26
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.308 +1.368 27
    9 Esteban Ocon Renault 1:19.496 +1.556 32
    10 Alexander Albon Red Bull 1:19.643 +1.703 37
    11 George Russell Williams 1:19.821 +1.881 33
    12 Serigo Pérez Racing Point 1:19.901 +1.961 34
    13 Daniel Ricciardo Renault 1:19.987 +2.047 28
    14 Nicholas Latifi Williams 1:20.465 +2.525 33
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:20.490 +2.550 34
    16 Kevin Magnussen Haas 1:20.680 +2.740 29
    17 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:20.729 +2.789 33
    18 Romain Grosjean Haas 1:20.867 +2.927 32
    19 Lance Stroll Racing Point 1:20.983 +3.043 26
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:21.396 +3.456 34