Címke: Lance Stroll

  • Vettel nem oltásellenes, de nem kért még a vakcinákból!

    Vettel nem oltásellenes, de nem kért még a vakcinákból!

    Sebastian Vettel elárulta, hogy eddig elutasította a lehetőséget, beoltsák valamelyik koronavírus elleni vakcinával. Pedig már számos versenyző fertőződött meg az ismert vírussal, többek között Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Pierre Gasly, Sergio Perez, Lance Stroll és Lando Norris is.

    Más pilóták, többek között a Red Bull versenyzői ugyanakkor már oltakoztak. A négyszeres világbajnok azonban nem élt ezzel, mert elvi kérdést csinált a dologból, árulta el a 33 éves pilóta a német RTL-nek:

    „Lett volna lehetőség arra, hogy Bahreinben beoltsanak, de szándékosan tartózkodtam ettől, mert úgy vélem, hogy nem én következem. Persze jó kérdés, hogy az a vakcina, amelyet nem használtam én fel, segít-e máson, de ez számomra egy elvi kérdés. Rengetegen várnak arra most, hogy beoltsák őket. A fiatalabbak talán nincsenek akkora kockázatnak kitéve, mint az öregebbek, így én majd akkor oltatom be magam, amikor sorra kerülök.”

  • Aston Martin: Imola egy új lehetőség lesz a számunkra

    Aston Martin: Imola egy új lehetőség lesz a számunkra

    A tavalyi szezonban az Aston Martin elődje, a Racing Point még a harmadik helyért küzdött a konstruktőri bajnokságban és az egyik legerősebb középcsapatnak számított. Azonban a dolgok gyorsan változnak a Forma-1-ben és az Aston Martin már jóval hátrébb helyezkedik el az erőssorrendben.

    A szezonnyitó Bahreini Nagydíjon mindenki az mezőny elejébe várta a silverstonei istálló versenyzőit. Ehhez képest a vasárnapi versenyen Lance Stroll csak az utolsó pontot jelentő tizedik, amíg Sebastian Vettel egy elrontott időmérő után csak a tizenötödik helyen látta meg a kockászászlót. A négyszeres világbajnok a rossz eredménye mellett a hibái miatt még 5 büntetőpontot is kapott a szuperlicenszére, ami elég soknak számít, ha azt nézzük, hogy 12 pontnál már egy futamos eltiltást kap az adott versenyző.

    Az Aston Martin az imolai verseny előtti beharangozójukban azt írták, hogy egy új lehetőségként tekintenek a soron következő versenyre és mindent bele fognak adni, hogy javítsanak az első versenyen elért eredményeiken.

    „Izgatottan várom az imolai versenyt,” – mondta Vettel. „Imola egy teljesen más karakterisztikájú pálya, mint Bahrein. Ez egy olyan pálya, ahol igazán tud az ember támadni, szóval már alig várom, hogy ott versenyezzünk.”

    Stroll is egy jobb szezonkezdetben reménykedett csakúgy, mint mindenki, aki az Aston Martinnál dolgozik, azonban a kanadai fiatal is optimistán tekint a soron következő hétvégére.

    „Csapatként jobb eredményt szerettünk volna elérni Bahreinben, azonban a dolgok másképpen alakultak,” – véli Stroll. „Imola egy új lehetőség lesz a számunkra. A középmezőny csapatai nagyon közel vannak egymáshoz, szóval fontos lesz, hogy az összes edzésen jól szerepeljünk és hogy találjuk meg az autó ideális egyensúlyát. Ezek elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy jól szerepeljünk.”

  • Hülkenberg megtette az első métereit az Aston Martinnál – szimulátorral

    Hülkenberg megtette az első métereit az Aston Martinnál – szimulátorral

    Nico Hulkenberg azon terve nem sikerült, hogy az idei évre versenyüléshez jusson, de a háttérben a német pilóta nagyon is aktív. A szezonnyitó hétvégén fejest ugrott a szimulátoros munkába.

    Hülkenberg 2019 végén hagyta el a Forma-1-et, Esteban Ocon miatt kellett mennie a Renault-tól. A német versenyző azonban 2020-ban kétszer ült be Sergio Perez, egyszer pedig Lance Stroll helyére, amikor azok megfertőződtek koronavírussal. Ezen cserék alkalmával azonban mély benyomást tett, többekre is.

    A Racing Pointnak pontokat szerzett két alkalommal is, a harmadik futamon technikai gondok miatt nem tudott elindulni. Silverstoneban. A második futamán a brit helyszínen ráadásul a harmadik helyről rajtolhatott. Emiatt jöhetett szóra akár Alexander Albon utódjaként a Red Bull Racingnél, de végül Sergio Perez lett a befutó.

    2021-ben így Hülkenberg újra partvonalon kívülre került, de ez sem szegheti a kedvét. Riporterként a ServusTV alkalmazza, ugyanakkor tartalékpilótája lett a Mercedes és az Aston Martin csapatoknak. A német tehát továbbra is a száguldó cirkusz kötelékében marad. A múlt héten szimulátorban is kipróbálhatta a Mercedes és az Aston Martin autóinak a sebességét, árulta el a Motorsport-Total.com-nak:

    „Megkapod azt az érzést, hogy milyen vezetni ezeket az autókat. Az első benyomás nagyon fontos, és az Aston Martin autója nagyon más, mint a tavalyi, bár számít a pálya is. Élesben a versenyhelyszínen persze mindig más, de ez egy olyan tanulási fázis, amin hamar át kell esni.”

  • Hill szerint Vettel se nem motivált, se nem magabiztos

    Hill szerint Vettel se nem motivált, se nem magabiztos

    A korábbi világbajnok Damon Hill reménykedik benne, hogy Sebastian Vettel újra magabiztos tud lenni majd az Aston Martinnál, de vannak aggodalmai. Vettel a Forma-1 elit tehetségei közé 2010-13 között került még a Red Bull versenyzőjeként, majd 2015-ben új kihívást keresett magának a Ferrarinál. Voltak ugyan remek eredményei a Scuderiánál, hiszen Vettel lett a harmadik legeredményesebb versenyzője a történelmük során, de voltak mélypontok is, még végül az utolsó szezonjában a Ferrarival mindent alulmúlt.

    Miután kiderült még a 2020-as idény előtt, hogy 2021-re nem kap új szerződést, Vettel árnyéka volt korábbi önmagának a teljes szezonban, és végül csak a tizenharmadik lett a bajnoki összetettben. Hill a Sky Sports F1-nek beszélt erről:

    „Azt hiszem, hogy a németet bizonytalanná tették a Ferrarinál. Politikai okai is voltak annak, hogy aláássák az önbizalmát, amely kihatással volt a vezetésére is. Tény, hogy kihagyott lehetőségeket, de voltak remek eredményei is. Szerintem Sebastian még sokra képes, amennyiben van esélye a versenyképességre, és nyerhet, vagy a dobogóra kerülhet. Ez esetben a legjobbját fogja nyújtani újra.”

    Vettelt a nehéz időszakából az Aston Martin húzta ki, amikor egy új kezdetet biztosít neki a Forma-1-be visszatérő márka. Lance Stroll mellett Vettel dolga lesz az, hogy a rajtrácson előrébb vigyék a csapatot. Az Aston Martin öt éven belül pedig már világbajnoki címért akar harcolni. Ehhez azonban előbb Vettelnek újra magabiztosnak és motiváltnak kell lennie, hogy az Aston Martin megvethesse a lábát újra a Forma-1-ben, Hill azonban aggódik, hogy ezek hiányoznak:

    „Remélem, hogy volt alkalma visszanyernie az önbizalmát. Néha, amikor ránézek, egyáltalán nem tűnik motiváltnak és magabiztosnak. Ez pedig egy kcisit aggasztó.”

    A szezon előtti tesztek Bahreinben egy katasztrófával érnek fel Vettelnek. A legkevesebb kört tehette meg a 2021-es mezőnyből, köszönhetően a többféle megbízhatósági problémának. A Forma-1 pedig most már a szezonnyitójára készül ugyanitt. Vettel mást nem igazán tehet, mint megtanul együttműködni az új csapatával.

  • Vettel nagy hátrányba került, Ralf Schumacher szerint

    Vettel nagy hátrányba került, Ralf Schumacher szerint

    Minden bizonnyal nem élete legjobb téli tesztjén van túl Sebastian Vettel. A német ugyan jó sok kört tudott tenni új csapatával, de a 117-es körszámával ő tette meg a legkevesebbet az előszezoni teszten.

    A Racing Pointból átalakuló Aston Martinnak nincs könnyű dolga. Az idei autón rengeteg fejlesztés és egyedi megoldás található, azonban ezekkel van probléma is. A Mercedes csapatként kevesebb kört tett meg, mint az Aston, ugyanakkor egyértelműen Vettel volt a legszerencsétlenebb.

    Amíg Lance Stroll 197 kört tudott teljesíteni összességében, Vettel ennél nyolcvannal kevesebbet. Ez a több mint egy teljes versenytáv azért is fájhat nagyon a németnek, hiszen egy új autót, illetve csapatot kell megszoknia, amire minden eddiginél kevesebb ideje, és lehetősége volt:

    „Már majdnem sajnálod Sebastiant. Akiről tudjuk, hogy nagyon érzékeny a csapattal kapcsolatban is, azonban meg kell találnia az önbizalmát az autón belül is. Igazából nem is tudott rendesen kipróbálni mindent.” – mondta Ralf Schumacher a Sky Germany-nek.

    „Szegény Sebastiannak most ott van egy teljesen új autó, amiről már korábban elmondta, hogy teljesen máshogyan irányítható, amit még szoknia kell. És ki tudja, hogy ebből mit sikerült megszoknia.” – zárta Schumacher. Az, hogy Vettel mennyire szokott hozzá az autóhoz a jövő héten kiderül, a szezon első versenyén.

  • Marc Surer szerint most Stroll a mérce Vettel számára

    Marc Surer szerint most Stroll a mérce Vettel számára

    Bármily furcsa is kimondani, illetve leírni, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel számára idén Lance Stroll lesz a mérce. Ennek legfőbb oka, hogy Stroll már egy ideje az Aston Martinnál van (tavaly még Racing Point), Vettel pedig idén érkezett. Ráadásul Mercedes-motoros autóval még nem versenyzett korábban.

    Nem túl kecsegtető, hogy a német versenyző nem tudott túl sok kört teljesíteni a tesztnapokon, noha szerinte nincs ok a pánikra.

    Az egykori versenyző, Marc Surer szerint ugyan Vettel peches volt a teszten, de alapvetően jónak tartja az autót. A német versenyző mércéjének pedig csapattársát Strollt tartja.

    „Az autónak jó az alap sebessége, csak úgy, mint tavaly – mondta Surer a Der Spiegelnek.

    „Stroll lehet a mérce Sebastiannak, különösen az időmérőn. Nem szabad elfelejteni, hogy gyakran gyorsabb volt (Stroll), mint Pérez (a tavalyi csapattásra).”

    „De főleg a versenyen, Vettel biztosan képes legyőzni őt. Mindig ez volt az erőssége.”

  • Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdődik a szezon előtti teszt – íme a beosztás!

    Holnap kezdetét veszi a rövidre szabott tesztidőszak, így összeszedtük nektek, ki és mikor ül autóba.

    A hagyományokhoz hűen eredetileg Barcelonában, valamint március elején rendezték volna meg a gyakorlást, ám a járványügyi helyzet közbe szólt. Ausztrália elvesztette szezonnyitói privilégiumát, így az átvándorolt a soron következő Bahreini Nagydíjra. Annak okán, hogy ne keljen messze vinni bizonyos elemeket (plusz az F2-es és F3-as mezőny is ott gyakorol) az F1 úgy határozott, hogy a háromnapos tesztet is a szigetországban bonyolítják le.

    Így tehát március 12-14-ig Bahreinbe látogat a mezőny, hogy az idei autókat a pályán is kipróbálják. A rövid tesztszezon azonban fejtörést okoz a csapatoknak, hiszen ha igazságosan osztják el az aktív versenyzők között ezt az időszakot, akkor minden pilótának csak másfél nap juthat.

    Az alakulatot váltó, valamint az újonc versenyzők egy fokkal nehezebb helyzetbe kerültek, ugyanis nem sok idejük van arra, hogy az aszfaltcsíkon is felvegyék új istállójuk ritmusát.

    Ami a napi programot illet, a gyakorlásra mindennap magyari idő szerint 08:00-12:00 (egy órás ebédszünet) és 13:00-17:00-ig lesz lehetőség.

    Szezon előtti teszt – beosztás
    március 12. március 13. március 14.
    Mercedes Valtteri Bottas/Lewis Hamilton Lewis Hamilton/Valtteri Bottas Valtteri Bottas/Lewis Hamilton
    Red Bull Max Verstappen Sergio Pérez Sergio Pérez/Max Verstappen
    McLaren Daniel Ricciardo/Lando Norris Daniel Ricciardo/Lando Norris Lando Norris/Daniel Ricciardo
    Aston Martin Sebastian Vettel/Lance Stroll Sebastian Vettel/Lance Stroll Lance Stroll/Sebastian Vettel
    Alpine Esteban Ocon Fernando Alonso Esteban Ocon/Fernando Alonso
    Ferrari Charles Leclerc/Carlos Sainz Carlos Sainz/Charles Leclerc Charles Leclerc/Carlos Sainz
    AlphaTauri Pierre Gasly/Yuki Tsunoda Yuki Tsunoda/Pierre Gasly Pierre Gasly/Yuki Tsunoda
    Alfa Romeo Kimi Räikkönen/Antonio Giovinazzi Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Mick Schumacher/Nikita Mazepin Nikita Mazepin/Mick Schumacher Mick Schumacher/Nikita Mazepin
    Williams Roy Nissany Nicholas Latifi George Russell

     

    A tesztet az F1 is közvetíti, így aki rendelkezik F1TV-Pro előfizetéssel, az ott élőben követheti nyomon az eseményeket.

  • Stroll az ötödik helyet célozta meg összetettben

    Stroll az ötödik helyet célozta meg összetettben

    Lance Stroll komoly célokat állított fel saját maga számára azzal, hogy az összetettbeli ötödik helyet nézte ki.

    Az Aston Martin versenyzője tavaly futotta eddigi legjobb szezonját, 11. lett, 75 pontot szerezve. Csapattársa, Sergio Pérez ugyanakkor 125 egységig jutott, pedig eggyel kevesebb versenyen állt rajthoz.

    „Remek lenne harmadikként zárni a konstruktőri bajnokságot” – kezdte a megújult csapat céljaival a RaceFans hasábjain. „Ami pedig engem illet, szeretnék a legjobb ötben végezni. Szerintem nagy teljesítmény lenne. Tavaly sokáig maradhattam volna negyedik, de aztán néhányszor volt balszerencsénk, ami eléggé visszavetett. De akkor is megmutatkozott a bennünk rejlő potenciál.”

    Stroll ezután rátért a hosszabb távú, komolyabb célokra. Ugyan 2009 óta nem nyert senki olyan bajnokságot, aki nem Mercedest, vagy Red Bullt vezetett, de az ő célja a bajnoki cím lesz.

    „Hinned kell” – folytatta a kanadai. „Szerintem minden pilóta hisz ebben a mezőnyben. Másként nem is lennénk itt. Még csak 22 vagyok, szóval szerintem lesz még időm. Sok dolgon múlik. Szerintem például a tapasztalaton nagymértékben. Ahogy a hibákból való tanuláson és a megfelelő autóban léten is. Ez mind kritikus dolog.”

  • Stroll: Otthon érzem itt magam, és jó kapcsolatot ápolok az emberekkel

    Stroll: Otthon érzem itt magam, és jó kapcsolatot ápolok az emberekkel

    Lance Stroll elmondta, bizakodva várja a szezont az Aston Martin volánja mögött.

    A Racing Point név idén már nem szerepel a mezőnyben, ugyanis helyette az ikonikus brit márka térhet vissza. A 22 éves versenyző 2019 óta erősíti a csapatot, így idén már a harmadik évét kezdheti meg az alakulatnál. Tavaly a dobogós helyezéseken túl egy pole pozíciót is sikerült bezsebelnie, sőt körökön keresztül vezette a Török Nagydíjat is.

    Stroll ezért bizakodó, és reméli, hogy az arculatváltás és az új szezon idén is tartogat majd jó eredményeket a számára:

    ,,Ez az időszak nagyon izgalmas, ugyanis az autóbemutató mentén válik ismét valóssá minden, különösen ebben az évben, mikor is Aston Martin Cognizant Formula One Teamként indulhatunk. Az új név izgalommal tölt el mindenkit, így egy masszív bizsergés kering a gyárban. Feltöltődve érkeztem vissza a téli szünetről. Már a harmadik évemet kezdhetem meg ezekkel a nagyszerű emberekkel, és ez egy olyan stabilitás, amire egy versenyzőnek szüksége van. Itt otthon érzem magam, nagyszerű kapcsolatot építettem ki a csapattal. Ezek a dolgok sokat jelentenek, mikor minden töredékmásodpercért megharcolunk. Ez egy olyan helyzet, mikor tudod, hogy mire van szükséged és tisztában vagy azzal is, miképp kell együttműködnöd a csapattal a jó eredmény érdekében.”

    ,,Idén kevesebb tesztnap áll a rendelkezésünkre, ám a gyárban a szimulációs eszközeink jó szolgálatot tesznek a megfelelő felkészülés érdekében. Ebben az évben több dolog miatt is magasabbak lesznek az elvárások velünk szemben, ám szerintem 2021-ben óriási lehetőségek tárulhatnak fel ellőttünk. 2020 végén voltak ó momentumaink, és úgy vélem, hogy ebben az évben is számolhatunk hasonlókkal.” – nyilatkozta Stroll az Aston Martin hivatalos honlapján.

  • Silverstone-ban járatta be az AMR21-et Vettel és Stroll

    Silverstone-ban járatta be az AMR21-et Vettel és Stroll

    Máris bejáratta a tegnap bemutatott Aston Martin AMR21-et Sebastian Vettel és Lance Stroll.

    A kanadai-brit csapatnak nem kell messze mennie, ha versenypályán szeretne tartózkodni, ugyanis a gyáruk közvetlenül a silverstone-i aszfaltcsík mellett van. Így hát könnyedén átruccantak a szomszédba, hogy a bejáratást és a filmes napot megejtsék.

    A brit időjárás nem kímélte őket sem, ugyanis a csapat által kiposztolt képeken jól látszik, hogy a pilóták a kék oldalfaló (esőgumi) abroncsokkal felvértezve indultak útnak. Tegnap már elmondta az Aston Martin, hogy elsőként a négyszeres világbajnok ülhet be a konstrukcióba, és utána lehet csak a kanadaié a terep.

    A szabályok értelmében a filmes nap során 100 km-et tehettek meg az idei autóval, így a ‘móka’ nem tartott sokáig a csapatnál.

    Vettel nemcsak zöld autóját és overallját fedte fel, hanem sisakja is láthatóvá vált. Idén a német pilóta a megszokott fehér szín mellett némi rózsaszínt is a fejfedőjére pakoltatott.