Címke: Lance Stroll

  • Gasly végzett az élen az első napon, Pérez megforgott

    Gasly végzett az élen az első napon, Pérez megforgott

    Pierre Gasly autózta a legjobb köridőt a bahreini tesz első napján.

    Délelőtt Charles Leclerc volt a leggyorsabb, ám műszakja véget is ért mára, ugyanis Carlos Sainz vette át tőle a staféta botot.

    Míg az autók a pályán gyakorlatoztak, addig a háttérben a Haas „késése” vált kulcsfontosságú témává. Mivel a csapat a délelőtti szakaszt nem tudta teljesíteni, kaphatott volna egy olyan lehetőséget, hogy a három napos tesztidőszakon túl, egy fél napot még felkészülhetett volna. Ám három csapat ezt megvétózta.

    Sajtóinformációk szerint az Alpine, az Alfa Romeo és a McLaren biztosan mondott nemet. Ám, Pénteken és szombaton plusz 4 órát tölthetnek a pályán, hogy bepótolják a kiesést.

    Stroll és Alonso a „nap végén” egy kis versenyzést is bemutatott, míg Pérez az utolsó percekben forgott meg. Autóját a pálya szélén hagyta, így piros zászlóval leintették a tesztet.

    A legtöbb kört a megforgása ellenére Sergio Pérez teljesítette, ugyanis a neve mellet a 138-as szám szerepelt. Ideje azonban az összesített napi listán csak a 10. helyre volt elég. Gasly mögött a két Ferrari (Sainz és Leclerc) végzett, míg a negyedik legjobb időt Lance Stroll autózta.

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb kör Megtett körök száma
    1 Pierre Gasly Scuderia AlphaTauri 1:35.515 103
    2 Carlos Sainz Scuderia Ferrari 1:35.800 52
    3 Charles Leclerc Scuderia Ferrari 1:34.531 64
    4 Lance Stroll Aston Martin 1:35.219 50
    5 Alexander Albon Williams 1:35.070 104
    6 Lando Norris McLaren 1:35.946 50
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:35.495 66
    8 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.706 39
    9 George Russell Mercedes 1:36.030 60
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:35.977 138
    11 Lewis Hamilton Mercedes 1:36.365 62
    12 Fernando Alonso  Alpine 1:39.437 24
    13 Esteban Ocon Alpine 1:36.768 42
    14 Guanyu Zhou Alfa Romeo 1:37.164 54
    15 Pietro Fittipaldi Haas F1 Team 1:39.269 47
  • Sainz és Stroll is csalódott az Abu Dhabi eset miatt

    Sainz és Stroll is csalódott az Abu Dhabi eset miatt

    Carlos Sainz és Lance Stroll világossá tették érzéseiket azzal kapcsolatban, hogy az F1-nek tanulnia kell a 2021-es Abu Dhabi Nagydíj vitás döntéseiből.

    A Forma-1-nek gondoskodnia kell arról, hogy soha ne ismétlődjön meg az Abu Dhabiban elkövetett „hiba”, amikor a verseny közepén „megváltoztak a szabályok”, ami miatt Max Verstappen könnyebben elragadhatta a világbajnoki címet Lewis Hamiltontól. Ezt állítja Carlos Sainz és Lance Stroll, akik az F1-es paddock többi tagjához csatlakozva várják, hogy megtudják az FIA jelentésének eredményeit a sportág egyik legvitatottabb esetéről.

    Az eredményeket március 18-án, a szezonnyitó Bahreini Nagydíj hétvégéjének pénteki napján hozzák nyilvánosságra. A jelentés többek között arra is ki fog térni, hogy miért született az a döntés, hogy az utolsó körökben csak néhány lekörözött autót engedtek el az élen haladók mellett.

    Az ezt követő vita elég volt ahhoz, hogy Michael Masit eltávolítsák a versenyigazgatói posztjáról, és helyére Niels Wittich és Eduardo Freitas került, akit Herbie Blash segít.

    „Ami Abu Dhabiban történt, az nem volt jó, és személyesen is érintett voltam benne” – idézi a RacingNews365.com a Ferrari versenyzőjét, Sainzot, aki úgy érzi, hogy Abu Dhabiban megfosztották attól a lehetőségtől, hogy ő maga harcoljon a futamgyőzelemért, mivel a lekörözött autók ott maradtak közte és az előtte álló között, annak ellenére, hogy a Verstappen és Hamilton közötti lekörözött autókat eltávolították onnan.

    „Elég hangos voltam azzal kapcsolatban, hogy az F1 nem követheti el még egyszer ugyanazt a hibát.”

    Az Aston Martin versenyzője, Stroll is hasonlóan nyíltan beszélt a témáról

    A kanadai felszólította az F1-et és az FIA-t, hogy biztosítsák, hogy a szabályaik egyértelműek legyenek, mindenki számára érthetőek, és a versenyigazgató szorosan kövesse őket a versenyhétvégéken.

    „Sajnos egyszerűen úgy gondolom, hogy helytelen volt, ami Abu Dhabiban történt. Nem változtathatjuk a szabályokat a versenyek közepén, nem igazíthatjuk a szabályokat a helyzet függvényében” – mondta.

    „Szerintem a dolgoknak nagyon egyértelműnek kell lenniük. A döntéseket úgy kell meghozni, ahogy a szabályok szerint kell.”

    Az Abu Dhabiban történtek miatti csalódottsága ellenére Sainz sajnálja, hogy Masinak távoznia kellett.

    „Úgy gondolom, Michael kiváló munkát végzett a Forma-1-ben, és úgy gondolom, illetve személy szerint úgy érzem, öröm volt vele együtt dolgozni” – mondta Sainz.

    „Az FIA úgy döntött, hogy ezt az utat, egy másik irányt választ, és bíznunk kell a folyamatban és az elemzésükben, hogy lássuk, hogy ezt a sportot mostantól jobb módon fogják-e irányítani, és hogy a különböző változások a szervezetben, amiket a háttérben végeznek, segítenek-e abban, hogy a versenyeket jobban nyomon lehessen követni, és hogy az új versenyigazgatóknak egy kicsit könnyebb legyen az élete.”

    „Személy szerint szomorú vagyok, hogy Michael távozik, mert úgy gondolom, hogy mindazok ellenére, ami történt, ő is jó munkát végzett. Meglátjuk, mi lesz a következő lépés.”

  • Az Aston Martin bejelentette felállását a barcelonai tesztekre

    Az Aston Martin bejelentette felállását a barcelonai tesztekre

    A jövő héten elkezdődnek a Forma-1-es előszezoni tesztek Barcelonában, az Aston Martin pedig elsőként tisztázta, hogyan osztják fel a három itteni tesztnapot a versenyzőik között.

    A szabályok szerint egy adott csapatnak egyszerre egy autója lehet a pályán ezeken az alkalmakon, így a február 23-25-re eső tesztnapok 1,5-1,5 arányban oszthatók fel a csapattársak között. Az autóját is egyébként elsők közt bemutató Aston Martin pedig éppen így tesz. A silverstone-i székhelyű csapat minden nap lehetőséget ad mindkét pilótájának, csak az változik, hogy délelőtt vagy délután vezetnek.

    Az új szabályok szerint épített gépet Sebastian Vettel avathatja fel hivatalos teszten, ugyanis szerda délelőtt ő fog az autóba ülni, majd délután váltja Stroll. Csütörtökön a kanadai kezd, majd délután váltja a négyszeres világbajnok kollégája, a harmadik napon pedig ismét az elsőhöz hasonlatos lesz a forgatókönyv.

    Szerda Csütörtök Péntek
    Délelőtt Délután Délelőtt Délután Délelőtt Délután
    Vettel Stroll Stroll Vettel Vettel Stroll

  • Stroll nem igazolna el az Aston Martintól

    Stroll nem igazolna el az Aston Martintól

    Lance Stroll tisztázta, hogy ha adódna egy lehetőség számára egy topcsapatnál, akkor sem hagyná ott az Aston Martint.

    Stroll a negyedik szezonját kezdi immáron az édesapja tulajdonában lévő, silverstone-i székhelyű csapattal, és a másodikat az Aston Martin név alatt futva.

    „Hiszek ebben a projektben” – szögezte le a kanadai a RacingNews365 kérdésére. „Az új gyár hamarosan felépül. Sokan jönnek a fedélzetre, úgyhogy szerintem nagyszerű itt.”

    Történtek személyi változások is a csapat vezetőségében, Otmar Szafnauer helyére Mike Krack érkezett.

    „Jó, hogy Mike itt van köztünk” – folytatta Stroll az új főnököt dicsérve. „Igazából most találkoztam vele először személyesen, de az önéletrajza, a motorsportban szerzett múltja kiváló, és nagyszerű adalék a csapatnak. Nagyon izgatott vagyok, hogy elkezdhetek vele együtt dolgozni. Úgy gondolom, hogy sokat segíthet nekünk abban, hogy elérjük a céljainkat, és ő egy nagyszerű tagja lesz a csapatnak.”

    Végül Stroll kitért arra, hogy mit vár az idei szezontól, melyre csapata már régóta lázasan készül, az elsők között bemutatva a versenyautóját.

    „Nem állok készen bármilyen cél kitűzésére, relatív az egész” – mondta. „Például 2020-ban volt egy olyan autónk, amellyel dobogós helyezésekért és alkalmanként győzelmekért küzdhettünk. Nagyon gyakran harcoltunk az első ötben, az első háromban, és néha a futamokat is vezettük. Aztán tavaly meg a pontszerző helyekért harcoltunk, a 8-11. hely környékén. Szerintem ez egy nagyon relatív dolog, hogy hol áll az autód az erősorrendben. Arra kell koncentrálnod, hogy a lehető legtöbbet hozd ki abból a csomagból, amivel a csapat rendelkezik. Minden évben erre koncentrálunk.

    Még nem tudjuk, hol állunk a rajtrácson. Szóval nem hiszem, hogy ésszerű lenne elvárásokat támasztani azzal kapcsolatban, hogy hol kellene célba érnünk, mielőtt még kiérnénk a pályára. De a csapat célja szerintem az, hogy nagyon egységesek legyünk, és minden apró részletre koncentráljunk, amivel javíthatunk az új autón. A tesztek során rengeteget kell majd tanulnunk, és annyi mindent kell majd megértenünk és kipróbálnunk. Szerintem nagy előnyre tehetünk szert, ha a legtöbbet hozzuk ki ezekből az új szabályokból, amelyeket jelenleg még egyetlen csapat sem ért igazán.”

  • Már bejáratta Silverstone-ban az új autóját az Aston Martin

    Már bejáratta Silverstone-ban az új autóját az Aston Martin

    Az Aston Martin máris pályára vitte a 2022-es konstrukcióját.

    Tegnap mutatta be új versenygépét a kanadai-brit istálló. Az eddigi prezentációktól eltérően a csapat a valódi autójával állt elő, ami meg is lepte a Forma-1-es közösséget.

    Az Aston Martin új névadó szponzorral is bővült, az Aramco személyében, ugyanakkor a Cognizant is megmaradt a nevében.

    A „zöldek” viszont bekapcsolták a turbófeltöltőket, ugyanis ma már a silverstone-i aszfaltcsíkon körözgettek.

    Természetesen a közösségi médiás felületeiken már fel is tették az első képet az eseményről. A bejáratáson Lance Stroll vihette először pályára az AMR22-es kódjelzésű versenygépet.

  • Stroll beszólt az FIA-nak: Ami Abu Dhabiban történt, az nevetséges

    Stroll beszólt az FIA-nak: Ami Abu Dhabiban történt, az nevetséges

    Lance Stroll nem rejtette véka alá a szezonzáróval kapcsolatos véleményét.

    Elmúlt már a tavalyi hó, ám az Abu Dhabi Nagydíj még mindig beszédtéma a Forma-1-ben. Az új éra helyett még ez mozgatja a szálakat, és a vizsgálat eredménye, amivel még nem állt elő a Szövetség.

    A 2021-es év utolsó futamán Nicholas Latifi lökte meg az első dominót. A versenyigazgató határozatai után Toto Wolff rádiózása már csak hab volt a tortán. Végül Max Verstappen nyert, ám az eredménye háttérbe szorult, ugyanis a legtöbben az FIA-ra mutogattak a leintés után.

    Nem lehet csak a szórakoztatást szem előtt tartani:

    Tegnap prezentálta az autóját az Aston Martin, így a média képviselőinek lehetősége volt beszélgetni a versenyzőkkel is. Természetesen előkerült a szezonzáró is, ami kapcsán a kanadai versenyző nem köntörfalazott:

    „Nevetséges, hogy nem úgy tértünk vissza a versenyzéshez, ahogy kellett volna. A szabályokat nem lehet megváltoztatni félúton, vagy a futam végén. Nem mondhatod azt a mezőny felének, hogy ti előzhettek, a többiek meg nem. Én a másik csoportba tartoztam. Mi nem előzhettünk, pedig a vadonatúj lágy gumikon lett volna erre lehetőségünk és talán még tenni is tudtunk volna valamit. Ilyen még sosem történt. Fontos, hogy a szabályok terén következetesek maradjunk. Megértem, hogy nagyszerű az, ha versenyt látunk, főleg ha az utolsó körben a két bajnok aspiráns fej-fej mellett küzd egymással. Ám egy ilyen futam végén nem lehet csakúgy kitalálni szabályokat. A regulákat kőbe kell vésni.” – magyarázta a 22 éves versenyző.

    Stroll szerint a sportág jövőjét az szolgálja, ha a szabályok következetesek maradnak:

    „A mi sportágunkban nem erősség a következetesség. A szabályok, azok szabályok. Ha Safety Car fázis van, akkor a lekörözött versenyzőket el kell engedni, akik így visszaveszik a körüket. Majd utána meg kell várni, hogy felérjenek a mezőnyre, utána lehet csak visszavonni a biztonsági autót. Nincs olyan határozat vagy törvénykezés ami azt mondja, hogy az autók fele előzhet a másik fele viszont nem. Ezeket a regulákat nem lehet megváltoztatni egy verseny alatt azért, hogy show-t csináljunk.”

    Az Aston Martin versenyzője elmondta, hogy a sportnak muszáj sportnak maradnia, nem lehet csupán egy szórakoztató műsor:

    „Nem mennék részletesen bele, de ez jó példa volt erre. Egyszerűen nem volt meg a következetesség. Első sorban sportnak kell lennünk. Ha van valami amit a Forma-1 vagy az FIA rosszul csinált, vagy másképp csinálhatott volna, akkor azt utólag, a verseny után kell felülvizsgálni. Véleményem szerint nem helyes az, ami Abu Dhabiban történt.”

    A kanadai pilóta még nem beszélt a Szövetséggel erről. Ugyanakkor hozzátette: a téma még nincs lezárva.

    „Voltak ugyan tárgyalások, ám Abu Dhabi után mindenki eltűnik. Így biztos vagyok abban, hogy versenyzőként még érintjük ezt a témát az F1-el és az FIA-val.”

     

  • Nem biztos, hogy Bond-lányról nevezi el AMR22-esét Vettel

    Nem biztos, hogy Bond-lányról nevezi el AMR22-esét Vettel

    Sebastian Vettel elhintette, hogy talán eltávolodik a Bond-lány témától, amikor nevet ad az Aston Martin AMR22-jének. A 2022-es leleplezési eseménysor felgyorsult, amikor az Aston Martin bemutatta 2022-es betontorpedóját. A Haas és a Red Bull bemutatkozásával ellentétben ők valóban a jelenlegi specifikációban, minden újítással együtt mutatták be a zöld versenyautójukat.

    Érthető, ha egy csapat szeretné elkerülni azt, hogy bármilyen titok kiszivárogjon, miközben a Forma-1 egy új szabályozási korszak felé halad. Az Aston Martin azonban ellene ment ennek a trendnek, és először mutatta meg nekünk, hogy miképp néz ki egy 2022-es autó. A mérnökeik munkába álltak, és ezt hámozták ki a szabálykönyv alapján. Vettel a csapattársával, Lance Stroll-lal együtt jelen volt az AMR22 bemutatóján, így természetesen arról faggatták, hogy milyen nevet ad majd neki. Forma-1-es karrierje folyamán Vettel saját nevet talált ki F1-es autóinak, a 2021-es Aston Martinját „Honey Ryder”-nek nevezte el, tisztelegve az Aston Martin és a James Bond-filmsorozat közötti kapcsolat előtt. Honey Ryder pedig a Bond-lány neve volt az 1962-es Dr. No című filmben. A négyszeres világbajnok ugyanakkor nem biztos benne, hogy ezúttal is ragaszkodik a Bond-utalásokhoz. Az AMR22-es autójának a sajtótájékoztatóján ötletneveiről beszélve Vettel a RacingNews365.com-nak így nyilatkozott:

    „Ma ébredés előtt még nem gondoltam névre, de ma már annyiszor megkérdezték, hogy kezdett eszembe jutni néhány. Még nem döntöttem, és általában nem magamtól szoktam. A szerelőkkel együtt találjuk ki. Tavaly Honey Ryderrel álltunk elő, mert ez volt az első Aston Martin F1-es autó számomra, illetve az első Bond-lány. Nem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül Bond-lány kell hogy legyen, de biztos vagyok benne, hogy kitalálunk majd valamit.”

    Lehet Vettel első kiruccanása az AMR22-vel további gondolatokat ébreszt majd? A német pilóta és Stroll is ma Silverstone-ban vezetheti majd az autót először egy forgatási nap keretében.

  • „James Bond zöld autója” is bemutatkozott – így fest az Aston Martin

    „James Bond zöld autója” is bemutatkozott – így fest az Aston Martin

    Bemutatta 2022-es autóját és festését az Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team.

    Tavaly nagy reményekkel vágott neki a szezonnak a kanadai-brit csapat. Mivel a szabályok nem változtak, okkal hihették azt, hogy a 2020-as sikerük megismétlődik. Azonban már a szezon előtti tesztek alatt problémák sora sorakozott fel az istálló háza táján.

    Az első versenyeken is folytatódott a „a gond cunami”, majd Bakuban megtört a jég. Sebastian Vettel révén ugyanis dobogóra állhatott a nevet váltó csapat.

    Magyaroroszágon ismét a négyszeres világbajnok került a pódium közelébe. A futamgyőzelemre is esélyes volt, ám Esteban Oconon nem tudta átrágni magát, így újfent a második fokra állhatott fel. Később viszont kizárták a futamról a németet, mivel nem maradt elegendő üzemanyag az autójában a mintavételhez.

    Az új évad hajnalán nemcsak a konstrukciók és a szabályok változnak a csapatnál. Pár héttel ezelőtt Otmar Szafnauer elhagyta az istállót, helyére pedig a BMW-től igazolt Mike Krack érkezik. Martin Whitmarsh is munkába állt már, sőt a legfrissebb hírek szerint Marco Mattiaci is a siverstone-i alakulatnál folytatja.

    Sebastian Vettel:

    2020-ban döntött úgy a Ferrari, hogy elengedi a 34 éves versenyzőt. Az akkor még Racing Point néven futó alakulat le is csapott rá. A tesztek alatt azonban a négyszeres világbajnok temérdek meghibásodással találta szembe magát. Balszerencséje követte őt az első futamokra is, majd Bakuban fordult egy forduló erejéig a kocka. A Hungaroringen ismét felcsillant a remény a heppenheimi számára, ám később a versenyről kizárták.

    Vettel az év végén elnyerte a legtöbb előzésért járó kupát, amit sajátos humorával kommentált.

    Lance Stroll:

    A kanadai pilóta jól kezdte a 2021-es évet. Rendre csapattársa előtt volt, majd mikor a négyszeres világbajnok is felvette a ritmust, egy kicsit a háttérbe szorult. Az egyéni listán a 13. helyet foglalta el végül. Természetesen idén jobb szezonban reménykedik Stroll, így bizakodva vág neki az új kalandnak.

    AMR22:

    A zöld színtől nem búcsúzik el az Aston Martin, ugyanakkor némi módosítást végrehajt a festésén. Korábban Otmar Szafnauer beszélt arról, hogy a közvetítések során könnyen össze lehet téveszteni a fényviszonyok miatt az AMR21-et a Mercedes W12-es autójával. Ennek kiküszöbölésére más árnyalatot használnak majd idén. Névváltozás is történt a kanadai-brit istálló életében. Kiemelkedő támogatójuk lesz idén az Aramco, így a gárda nevében is helyet kapott a vállalat.

    Az Aston Martin nem szabvány autót vitt a bemutatójára, ők valóban megmutatták az első változatát a 2022-es versenygépüknek. Nyomórudas első felfüggesztést alkalmaztak, míg a karcsú orrkúp szépen rásimul a szárnyra. A legszembetűnőbb változás az autó oldalán taláható, ugyanis a légbeömlőnyílások mérete látványosan megnövekedett.

  • 70 zene, a Muse-al a főszerepben – ezeket a dalokat ajánlja az F1

    70 zene, a Muse-al a főszerepben – ezeket a dalokat ajánlja az F1

    A Forma-1 újabb dalokat töltött fel a hivatalos Spotify listájára.

    Az új szezon hajnalán a muzsika szó sem maradhat el, így a száguldó cirkusz megalapozta a kellemes kezdést.

    A sportág alkalmanként felfrissíti a zenei repertoárját, ugyanis híres előadókkal együttműködve tesz közzé dallistát a népszerű felületen. Ugyanakkor a versenyzők kedvencei is helyt kapnak az oldalon. Charles Leclerc, Pierre Gasly, Sergio Pérez, és Lance Stroll is összedobott már egy kis kedvcsinálót a saját favoritjaiból.

    A Forma-1 a hivatalos Spotify oldalára csinált egy új listát F1 Tracks néven, amin 70 dallal próbálják felcsigázni az érdeklődést a sportág iránt. Húzónévként az angol Muse-t dobták be a kalapba, ám a listán megtalálható még J Balvin, David Guetta, The Chemical Brothers, The Weeknd és Kylie Minogue egy-egy dala is.

    A Rock szerelmesei mellett, a pop-fanatikusok a house rajongók és az R&B kedvelők is találhatnak maguknak egy-egy gyöngyszemet.

     

  • Az Aston Martin őszinte hozzáállása Vettel elismerését is kivívta

    Az Aston Martin őszinte hozzáállása Vettel elismerését is kivívta

    Otmar Szafnauer briliánsnak titulálja Sebastian Vettel évét az Aston Martinnál, miután a négyszeres F1-bajnokot tavaly télen tájékoztatták arról, hogy nehéz első szezon vár rá. Vettel Ferraritól való menesztését követően a szerződtetése a csapat nagyszabású átalakításának része volt. A németet Sergio Perez helyére hozták, és a korábbi Racing Point nevet Aston Martinra változtatták.

    Ám ahogy a csapat felkészült az új szezonra, bombaként robbant az a hír, hogy egy szabályváltozás drasztikusan érinti az ún. „low-rake” építésű autókat.

    Tekintettel a költségvetési korlát bevezetésére és a 2022-re szóló új aerodinamikai szabályokra való összpontosításra, az istálló nem tudott javítani. Így Vettel és csapattársa, Lance Stroll a középmezőnyben küzdött, ami egy gyenge hetedik helyezést eredményezett ki a konstruktőri bajnokságban. A GPFansnak adott interjúban a szezon végén a csapatfőnök Szafnauer egyértelműsítette, hogy sem Vettel, sem a csapatnál senki nem volt tisztában az érkező szabályváltozással, amikor a németet eredetileg leszerződtették:

    „Akkoriban még nem hajtatták végre az aero módosításokat. Befagyasztották az autó architektúráját, és nem sok mindent lehetett tenni, így nagyon fel voltunk dobva, mivel azt hittük, hogy újra a harmadik leggyorsabb autóval fogunk rendelkezni.”

    Arra a kérdésre, hogy az aero módosítások miatt komoly beszélgetés keletkezett-e ki Vettellel, Szafnauer így felelt:

    „Nos, őszinték vagyunk a pilótáinkkal, Seb pedig zseniális. Ő csak annyit mondott, hogy „Nézd, csináljuk meg a legjobbat, amit csak tudunk”.

    Vettel végül mindössze 43 ponttal a 12. helyen végzett a pilóták között, bár az Azeri Nagydíjon a második helyet szerezte meg. Magyarországon egy másik második helyet elvettek tőle az autó üzemanyaggal kapcsolatos szabálytalanság miatt, ami még mindig bosszantja Szafnauert. A szezont összesítve Szafnauernek nem lehet panasza arra, hogy a pilótái hogyan teljesítettek a rendelkezésükre álló autókkal:

    „Jól dolgoztak. Sebnek három-négy versenyébe telt, mire beilleszkedett, aztán amikor már ezen túl volt, jött néhány dobogós helyezése. Tudom, hogy az egyiket elvették tőle, de az én könyvelésemben ez továbbra is dobogónak számít. Lance pedig tovább javult. Tanult néhány dolgot Sebtől. magabiztos az autóban, jó az időmérőn, volt néhány jó versenye. Ez egy remek kombináció.”