Gerhard Berger indított volna egy All Star Lamborghini csapatot idén a DTM-ben, Villeneuve és Hülkenberg lettek volna a versenyzők.
A GT3-as kategóriára való váltással a DTM vesztett korábbi fényéből, Berger pedig már korábban kijelentette, legendákkal és parkolópályára került F1-esekkel töltené fel a mezőnyt.
A Toro Rosso korábbi csapatfőnökének sikerült a német túraautó bajnokságba csábítania a Red Bullt, Alex Albon és Liam Lawson mellett Nick Cassidy (a Virgin Formula E pilótája) is indul majd a két Ferrarival.
Az osztrák vezető azonban nem elégedett volna meg ennyivel, 97 világbajnokát – és korábbi ellenfelét – is meg akarta szerezni a sorozatnak. Az idén 50 éves Villeneuve-öt érdekelte volna a lehetőség.
A csapatot egy svájci befektetési cég finanszírozta volna, és a Lamborghinivel már előzetes szerződést is kötöttek az autók és az alkatrészek biztosítására. A szigorodó nemzetközi szabályzások azonban eltántorították a befektetőket, így a projektet lefújták.
„A szponzorok nem akarnak és nem tudnak úgy csatlakozni, hogy nem tudják, mi lesz a vállalkozásukkal.” – nyilatkozta februárban Berger.
„Senki sem tudja, mi a gazdaság jövője. Nem tudjuk, tervezhetünk-e a nézőkkel, illetve ha igen, milyen feltételekkel.”
Az Audi kategorikusan tagadja azt, hogy beszállnának a Forma-1-be. Azzal pedig, hogy a Red Bull átmatricázhatja a Honda motorokat 2022-től kezdve, a rövidtávú jövője biztosított lesz a sportágban. Hosszútávon ugyanakkor szükségük lesz majd egy olyan partnerre, akik képesek versenyképes motort biztosítani nekik, és azt tovább is fejlesztik majd. Az emlegetett német gyártó azonban határozottan elutasítja ezen pletykákat.
A Red Bull lehet, hogy megoldotta az erőforrással kapcsolatos gondjait 2025-ig, köszönhetően a motorbefagyasztásnak, amelyre rábólintott az összes csapat. Ugyanakkor az osztrák csapatnak szüksége lesz egy újabb beszállítóra, és így jött szóra az Audi, akiket velük kapcsolatban már nem először hoznak szóra. Helmut Marko erről az Auto Motor Sportnak nyilatkozott:
„Nyitottak vagyunk új partnerekre.”
Valójában a japán gyártó a Red Bull és a Honda új viszonyában attól tartott, hogy a bonyolult technikai megoldásaikat esetlegesen megosztják rivális gyártókkal. Ugyanakkor Ingolstadtból is hajthatatlanul van olyan hang, amely azt mondja, hogy a gyártónak csatlakoznia kellene a Forma-1 mezőnyéhez. A gyár szóvivője a német RTL-nek azonban cáfol:
„A Forma-1-es szerepvállalás tagadása már tíz éve a fiókom részét képezi. Jelenleg nem foglalkozunk a királykategóriával.”
A szóvivő azt is kategorikusan elutasította, hogy a német autógyártó tervei között szerepelne a száguldó cirkuszban való részvétel, hiszen született már döntés a motorsport programjukról az elkövetkezendő 10 év viszonylatában.
Stefano Domenicali nemrég azonban bejelentette, hogy voltak olyan érdeklődő gyártók, akik beszállnának a Forma-1-be. Tekintettel arra, hogy volt a Lamborghini vezérigazgatója is, amely márka a Volkswagen csoport része, talán meg tudja győzni őket arról, hogy csatlakozzanak a mezőnyhöz 2025 után.
Nico Hülkenberg hamarosan újra versenyezni fog, noha nem a Forma-1-ben.
A német versenyző az ADAC GT Masters bajnokságban ül majd egy Lamborghini Huracan GT3 Evo volánja mögé, augusztus 15-16-án, a Nürburgringen.
„Az ADAC GT Masters egy izgalmas bajnokság, király autókkal” – mondta Hülkenberg. „És egy majdnem nyolc hónapos szünet után nagyon várom már, hogy újra volán mögött üljek és érezzem az adrenalinlöketet.”
„Nagyon várom már ezt a kihívást, de azt is tudom, hogy eléggé meg kell majd feszülnünk, hogy versenyképeske legyünk.
Nico Hülkenberg 2019 végén távozott a Forma-1-ből, miután a Renault-nál nem jutott neki már hely, és más csapat sem igazolta le végül. A német azonban most arról vallott, hogy már hiányzik neki a versenyzés, és elgondolkodna a visszatérésen, ha olyan ajánlatot kap.
Hülkenberg azzal került nemrég reflektorfénybe, hogy egy Lamborghinivel körözött a Nürburgringen. Ezzel próbálhatta enyhíteni a száguldás hiánya okozta érzést.
„Ez jó móka volt. Egy barátomé az autó, és néha elviszi valamilyen pályára, és most megkérdezte, akarom-e vezetni” – nyilatkozta a Renault volt pilótája erről az eseményről.
Hülkenberg természetesen követte azokat az eseményeket és átigazolásokat is, amelyek nemrég zajlottak le a Forma-1-ben.
„Az átigazolások sorát természetesen nagyon érdekes volt látni. Az, hogy a csapatok ilyen hamar igazolnak pilótákat, elég egyedi, azonban szerintem most már nyugodtabbak lesznek a dolgok. A csapatok a versenyzésre akarnak fókuszálni. Carlos Sainz nagyon jó választás a Ferrarinak. Gyors és nagyon keményen dolgozik.”
Végezetül a visszatérés lehetősége is szóba került.
„A Forma-1-es fejezet természetesen még nincs befejezve, de a csapatoknak akarniuk kell engem. Ha van egy jó opció, elgondolkozom rajta. A szünet nagyszerű, de versenyezni is akarok már.”
A LEGO Csoport és az Automobili Lamborghini stílusosan mutatta be a régóta várt LEGO® Technic™ Lamborghini Sián FKP 37 modellt. A látványos eseményt ugyanaz az izgalom és felfokozott várakozás övezte, mint más szuperautók leleplezését, csakhogy ez miniatűr méretű volt és teljes egészében LEGO Technic elemek segítségével valósult meg.
A show sztárja, az 1:8-as méretarányú LEGO Technic Lamborghini Sián FKP 37 megtestesíti a limitált kiadású olasz szuper sportautó páratlan erejét, jövőbemutató designját és futurisztikus eleganciáját. A Lamborghini Sián FKP 37 modellt 2019 szeptemberében mutatták be a Frankfurti Autószalonon, és csak 63 darabot gyártanak belőle. Így a 3696 darabból álló replika egy valódi gyűjtői darab a luxusautók szerelmeseinek és azoknak a LEGO rajongóknak, akik várják a következő építési kihívást.
Az élénk lime-zöld színben pompázó, elegáns arany felnikkel felszerelt modell 13 cm magas, 60 cm hosszú és 25 cm mély. A különleges modell bármely LEGO gyűjtemény kihagyhatatlan darabja.
A LEGO Technic Lamborghini Sián FKP 37 2020. június 1-től elérhető a LEGO üzletekben* és a www.LEGO.com/Technic-Lamborghini-Sian weboldalon, augusztus 1-től pedig további üzletekben is kapható lesz.
A lélegzetelállító bemutató
A mérnöki csoda, a lenyűgöző LEGO Technic Lamborghini Sián FKP 37, bármely valódi sportautóhoz méltó belépővel robbant be a LEGO Csoport első 1:8 méretű bemutatóján.
A teljes élményt LEGO Technic elemekből rakták össze, kezdve az elegáns díszlettől a futurisztikus fényeken át, az autó összetéveszthetetlen sziluettjének kirobbanó leleplezéséig – ezzel is megmutatva, hogy a LEGO Technic elemekből bármi megépíthető, amit csak elképzelünk.
A világszerte követhető bemutatót azért tartották, hogy a luxusautók és a LEGO rajongói megtapasztalhassák a valódi autóbemutatók varázsát és hangulatát. A videó a bemutatóról és az előkészületekről itt nézhető meg.
Fotó: WELL PR
A design, amely megelőzi a korát
A LEGO Technic Lamborghini Sián FKP 37, mind designban mind stílusban megtestesíti a Lamborghini Sián összetéveszthetetlen erejét és lenyűgöző megjelenését. A szuper sportautó futurisztikus vonalai kifinomultan és hiteles részletességgel jelennek meg, ami közelebb hozza a büszke tulajdonosokat az eredeti modellhez, amiről álmodnak. A különleges részletek közé tartozik a Lamborghini Sián összehasonlíthatatlan V12-es motorja, a hátsó szárny, ami a valódihoz hasonlóan emelkedik ki, a hátsó és első felfüggesztés, valamint a kormánykerék, ami az Automobili Lamborghini emblémával van díszítve.
Igazi Lamborghini stílusban, az ajtók az olló megoldással felfelé nyílnak a modellen, megmutatva a valódinak tökéletesen megfelelő vezetőfülkét. Belül, az autó luxus kialakítását teljes mértékben megalkották a mozgatható, füles sebességváltóval ellátott 8 fokozatú hajtóművel.
A jövőbemutató designról beszélve, Niels B. Christiansen, a LEGO Csoport vezérigazgatója így fogalmazott: „Ez az új modell igazán megtestesíti azt a kiválóságra való folyamatos törekvést, ami az Automobili Lamborghini és a LEGO Csoport génjeiben is megvan. Mind az 1:8-as modell és maga a bemutató is a műszaki innovációt élteti, amit két üzletágunk hihetetlenül tehetséges csapatai hoztak össze. A LEGO Technic Lamborghini Sián FKP 37 egy valódi kinyilatkoztatása annak, hogy LEGO® Technic elemekből bármi megépíthető, amit csak szeretnél. Alig várom, hogy megépítsem ennek a futurisztikus sportautónak a valósághű másolatát.”
„A LEGO kocka egy ikon, csakúgy, mint a Lamborghini a sportautók között” – mondta Stefano Domenicali, az Automobili Lamborghini vezérigazgatója és elnöke. „A folyamatos kutatásnak és fejlesztésnek köszönhetően mindkettő a tökéletesség iránti elkötelezettség ékes példája, minden megnyilvánulásuk érzelmeket vált ki, és generációk ismerik el őket. Az Ad Personam programunknak köszönhetően minden Lamborghini sportautó egyedi, személyre, és minden tulajdonos vezetési stílusára szabható, csakúgy, mint a LEGO kockák, amelyek az építők minden korosztályának végtelen lehetőséget kínálnak az alkotáshoz. Ez a LEGO Csoport által megalkotott kimagasló Lamborghini Sián FKP 37 replika hihetetlen új építési élményt ad mind a sportautó, mind a LEGO rajongóknak. A Lamborghini kiváltságos, hogy osztozhat ebben a lehetőségben a LEGO Csoporttal.”
Ahhoz, hogy olyan izgalmas és magával ragadó legyen az építési élmény, mint egy kör egy valódi autó kormánya mögött, a büszke tulajdonosok kinyithatják az első motorháztetőt, ahol egy stílusos Lamborghini bőröndöt találnak, illetve egy egyedi számsort, ami különleges tartalomhoz ad hozzáférést a www.LEGO.com/lamborghini-sian weboldalon.
Egy exkluzív, 13 videóból álló sorozat az Automobili Lamborghini és a LEGO szakértőivel szintén elérhető a QR kódok segítségével, amelyek a modellhez járó két gyűjtői könyvben találhatóak. Amíg a rajongók felfedezik az összetett építési útmutatót, ezek a videók bemutatják, mi inspirálta az alkotókat a tervezés különböző szintjein. Azonban nemcsak az építési élmény teljesen egyedülálló: a LEGO Technic Lamborghini Sián FKP 37 egy különleges dobozban érkezik, amit az eredeti Lamborghini Sián ikonikus vonalai, megkülönböztető fényszórói, és szembetűnő színe inspirált.
A kétszeres Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya még tartja az iramot a mai fiatalsággal, és ezt a kolumbiai be is bizonyította egy profi e-játékos ellen. Montoya nyerte meg ugyanis a „Miami’s Fastest Gamer” versenyt, és láthatóan az arcára volt írva, hogy mennyire elégedett. A 44 éves pilóta egy olyan 24 fős mezőnyhöz csatlakozott, ahol az e-sport nagyjai és további autóversenyzők küzdöttek meg egymással, de mégis ő nyert, mesélte vigyorogva:
„Rég volt ennyire izgi versenyem! Hihetetlen, és fel sem fogom, hogy mennyire intenzív tud lenni egy ilyen szimulátorverseny! Rendesen megizzadtam, forró volt a fejem, annyira kellett koncentrálnom. Meglep, és nem gondoltam volna, hogy elég gyors leszek ahhoz, hogy ezekkel a srácokkal felvegyem a versenyt.”
Montoya olyanok ellen vette fel a kesztyűt, mint a szimulátorász Rudy van Buren, vagy az IndyCar pilóta Adrian Fernandez, de a saját fiát és Rubens Barrichello legénykéjét, Eduardót is le kellett győznie. Miután több szoros kvalifikációs versenyen is kiverekedte magának a helyét a döntőbe, jött a Red Bull Ring, egy Lamborghini Huracán GT3 virtuális versenyautóval. A hétszeres futamgyőztes korábbi Williams és McLaren pilóta pedig gyorsan el is lépett a rajtnál, és elsőként intette le a kockás zászló. Ezzel egyébként 4000 dollárt is keresett. Annak ellenére, hogy ez az összeg a korábbi által elnyert pénzdíjakkal össze sem hasonlítható, a kolumbiai mégis elégedett volt az eredményével.
A korábbi Ferrari csapatfőnök, Stefani Domenicali nem hiszi azt, hogy Lewis Hamilton a közeljövőben Maranellóban bukkanna fel. Akkor indult csak be pedig igazán a pletykagyár, amikor kiderült, hogy a hatszoros világbajnok Hamilton és John Elkann, a Ferrari elnöke találkoztak. Domenicali, aki 2014-ig irányította a Scuderia csapatát így nyilatkozott az olasz Skynak:
„Azt gondolom, hogy normális dolog beszélni arról, hogy Hamilton a Ferrarinál köthet ki. Az a benyomásom azonban, hogy most már mindent Charles Leclercnek rendelnek alá. Így nem hinném, hogy leigazolnának egy olyan top versenyzőt, mint Lewis.”
Karácsony előtt a 22 éves Leclerc az elkövetkezendő öt évre aláírt a Ferrarihoz, erről az olasznak aki ma már a Lambirghini-t irányítja, ez a véleménye:
„A csapat egyértelműen már a fiatal, tehetséges versenyzőre épít. A 2020-as év pedig nagyon érdekes lesz. Nagyon mást várok, mint ami volt tavaly, és szerintem az utolsó versenyen dől majd el minden. Remélem, hogy a Ferrari rajongói ünnepelhetnek majd.”
Ez a rejtély is megoldódott: Az eddig TBA-ként emlegetett sztár a Legendák Parádéjára egyenesen Hollywoodból érkezik, ugyanis Patrick Dempsey is vezetheti majd az egyik sportautót. Ezek egy része ráadásul különleges limitált kiadás lesz, és a legtöbb gyártó a top autójával áll majd elő.
Niki Lauda nagy űrt hagyott maga után 2019-ben Spielbergben. Az osztrák nemzeti hős 2014 óta majdnem az összes Legendák Parádéján ott volt. Az idei felvonulást ezért az ő emlékének szánják. Most pedig már teljessé vált a lista, hogy ki, milyen autóval indul idén:
Jean ALESI (francia / Ferrari „LaFerrari“)
Gerhard BERGER (osztrák / McLaren Senna)
David COULTHARD (brit / Mercedes AMG GT R Pro)
Patrick DEMPSEY (amerikai / Porsche 918 Spyder Hybrid)
Patrick FRIESACHER / Mark WEBBER (osztrák/ausztrál, Porsche GT2 RS CS)
Tom KRISTENSEN (dán / Audi R8 V10)
Helmut MARKO (osztrák / Aston Martin DBS Superleggera)
Emanuele PIRRO (osztrák / Lamborghini Aventador SVJ),
Dieter QUESTER (osztrák / Glickenhaus SCG 003)
Hans-Joachim STUCK (osztrák / Bugatti Chiron)
Jos VERSTAPPEN (holland / Pagani Huayra)
A Red Bull Ring és a Legendák Parádéjának a rajongói idén is készülhetnek, de nem is kérdés, hogy Niki Lauda Spielbergben is hatalmas űrt hagyott maga után. Ahogy az már megszokott volt az elmúlt években az Osztrák Nagydíj betéteseményeként korábbi versenyző ikonok mutatják be az elmúlt évtizedek csodajárgányait. Az osztrák nemzeti hős is 2014 óta majdnem mindegyik Legends Parade felvonulásán ott volt. Egykori kollégái, ellenfelei és barátai, olyanok mint Gerhard Berger, dr. Helmut Marko idén azonban a legújabb sportautókba ülnek bele és tesznek meg tiszteletköröket, Niki Lauda emlékére.
Tehát a krém visszatér Spielbergbe, és a Forma-1-et szerető közönség egy újabb „kategóriát” ismerhet meg az Ausztriába visszatért esemény extra adalékaként. Volt már bemutatója a régi turbó korszak Forma-1-es autóinak, a ProCar szériának, Le Mans és túraautóknak, és rengeteg emlék újra felszínre került, köszönhetően az autók egykori pilótáinak is. 2019-ben a motorsport rajongók szívét azonban a prémium autógyártók legújabb modelljei hozhatják majd lázba, hiszen limitált kiadásokat láthat majd a közönség. A topautók sorát gazdagítja majd egy McLaren Senna, egy Porsche 918 Spyder Hybrid, egy GT2 RS CS, egy La Ferrari, továbbá egy Audi R8 V10, egy Lamborghini Aventador SVJ, egy Aston Martin DBS Superleggera, egy Bugatti Chiron, egy Mercedes AMG GT R Pro, egy Glickenhaus SCG 003 valamint egy Pagani Huayra is.
Természetesen a sofőrjeik sem akárkik lesznek. A hónap végén egy seregnyi motorsport ikon lép majd a gázra, ami tényleg zene lesz majd a kilátogató közönség füleinek. Az egykori versenytársak így emlékeznek majd Niki Laudára. Gerhard Berger így fogalmazza meg vele kapcsolatos érzéseit:
„Számomra szinte elképzelhetetlen hogy ez a piros sapkás ne tűnne fel valahonnan a sarokból. Niki mindig is a Forma-1 része volt, és marad is.”
Dr. Helmut Marko is tolmácsolta őszinte szavait elhunyt honfitársával kapcsolatban:
„Mindenki tudta, hogy milyen teljesítmény áll mögötte, főleg azt, hogy micsoda sorscsapásokból állt fel bravúrosan. A karmaszerű személyisége így állt össze.”
Olyanok lesznek ott az idei Legendák Parádéja mezőnyben, mint Jean Alesi, Gerhard Berger, David Coulthard, Tom Kristensen, Dr. Helmut Marko, Emanuele Pirro, Dieter Quester, Jos Verstappen, Mark Webber valamint Hans-Joachim Stuck, aki állandó résztvevője a bulinak. Hogy miért? Erre így válaszolt:
„Számomra a Legendák Parádéja a Red Bull Ringen minden évben az egyik csúcspont. Újra korábbi versenyző kollégákkal és régi autókkal találkozni, rendesen lábbal állni a gázon ezekkel a legendás és különleges járművekkel igazán szuper. Mit is akarhatnék többet?”
Legends Parade 2019 – Supercars – Versenyzők és Járművek:
Jean ALESI (FRA / Ferrari „La Ferrari“) Gerhard BERGER (AUT / McLaren Senna) David COULTHARD (GBR / Mercedes AMG GT R Pro) Tom KRISTENSEN (DEN / Audi R8 V10) Helmut MARKO (AUT / Aston Martin DBS Superleggera) Emanuele PIRRO (ITA / Lamborghini Aventador SVJ) Dieter QUESTER (AUT / Glickenhaus SCG 003) Hans-Joachim STUCK (AUT / Porsche 918 Spyder Hybrid) Jos VERSTAPPEN (NLD / Pagani Huayra) Mark WEBBER (AUS / Porsche GT2 RS CS) TBA (Bugatti Chiron)