Ez bizony nagyon rendben van: Mika Häkkinen meghajtotta az 1995-ös Le Mans nyertes McLaren F1 GTR-t Amerika egyik legkedveltebb pályáján, Montereyben. A RACER szerezte meg a belső kamerás felvételeket is tartalmazó felvételt, ami igazi csemege a rajongóknak: a kétszeres Forma-1-es világbajnok mögött bömböl a 12 hengeres V elrendezésű BMW motor, Mika pedig megküldi rendesen a legdrágább és legritkább McLaren F1-es autót.
Címke: Laguna Seca
-

2019-ben Laguna Seca visszatér az IndyCar világába!
Laguna Seca visszatér az IndyCar 2019-es versenynaptárjába, ráadásul Sonoma helyére ami eddig a szezonzáró volt, és a szerződés három évre szól. Ezt kedden írták alá, és már a jövő évi futam időpontja is nyilvános lett, ami szeptember 22-e lesz majd.
A versenynaptár többi helyszíne később kerül bejelentésre, és Sonoma is azért esett ki, mert év végén lejár a szerződésük, amit nem újítanak meg. A szériát meg nem érdekli az, hogy még egy észak-kaliforniai pályának helyet szorítsanak.
Az IndyCar visszatérése Laguna Secaba fejlesztéseket is jelent majd: megújul a rázókő, a sóderágy sem lesz olyan durva mint jelenleg, a kerítésrendszer is változik. Ez az új szerződés 14 évnyi folyamatos Sonoma jelenlétre tesz pontot az IndyCar világában, amelyből az utolsó négy szezonzáróként is funkcionált, miután 2015 óta Fontana helyett ezen városban rendezték az évad utolsó futamát.
Laguna Secában CART Champ Cars versenyek voltak 1983 és 2004 között, az utolsó „komoly” Indycar aktivitás akkor volt a pályán, amikor 2007-ben a Champ Car a tavaszi tréningjét itt tartotta.
Mark Miles, a Hulman & Company (akiké az IndyCar és maga az Indianapolis Motor Speedway is – a szerk.) igazgatójaként örömét fejezte ki, hogy visszatér a szériába a legendás pálya:
„Nem is tudnék vonzóbb helyszínt elképzelni az IndyCar szezonzáróinak. Monterey egy olyan hely, ahová el akarnak menni az emberek, és mi is ide visszük a vendégeinket. Azt hiszem, ez egy remek döntés volt részünkről.”
Timothy McGrane, Laguna Seca igazgatója hozzátette:
„Az, hogy visszatér az IndyCar a pályaversenyzés ősi szentélyébe Laguna Secába hihetetlen megtiszteltetés, és komoly szándék Monterey vezetése részéről, ami látható gazdasági eredményeket hoz üzlet terén a régiónknak.”
Az IndyCar dobta Phoenix-t is a 2019-es versenynaptárjából, és várhatóan további nemzetközi versenyhelyszín is lesz, miután Mexikóvárosban alulmaradtak a hosszútávú világbajnoksággal szemben.
-

Häkkinen meghajtotta Fittipaldi McLarenjét
Mika Häkkinen a minap Emerson Fittipaldi vilégbajnok M23B-jét vezette Laguna Secába, a Rolex Monterey Motorsports Reunion. A lehetőség eredetileg Jenson Buttoné lett volna, ám végül Häkkinen pattanhatott újra versenyautóba, mivel a brit versenyző a Suzuka 1000km-en vesz épp részt..
„Elő kellett keresnem a régi overallomat. Egy kicsit már szűk, beismerem.” – mondta Häkkinen nevetve, miután kiszállt az autóból.
„Azt kell mondjam, hogy élvezetes ez a pálya. Ezzel az autóval egy ilyen pályán vezetni, bámulatos. Nagyszerű érzés. Vannak emelkedők és lejtők, pár kanyar, köztük hosszú, nyújtottak is.”
„Ennek az autónak sokkal puhább a felfüggesztése. Szóval nagyszerű volt egy ilyen pályán vezetni. Ha az ember megnézi a mai Forma-1-es autókat, láthatja, hogy gyakran csak három kerékkel érik a földet, mert a felfüggesztés mozgása igen csekély.”
Fantastic to be back behind the steering wheel – real driving machine @McLarenF1 #Inzdr #McLARENMONTEREY pic.twitter.com/izsWWrE4kz
— Mika Häkkinen (@F1MikaHakkinen) August 19, 2017
F1 Champ Mika Hakkinen driving Emerson Fittipaldi's 1974 world championship winning McLaren M23 at Laguna Seca. @MazdaRaceway @McLarenF1 pic.twitter.com/eeE2Xn08hW
— 🆃🅷🅴 🅻🅾🆄🅳 🅿🅴🅳🅰🅻 (@LoudPedalBlog) August 20, 2017

