Címke: LADA

  • Még mehetsz a 2019-es AMTS-re, ismerős arcokba futhatsz bele!

    Még mehetsz a 2019-es AMTS-re, ismerős arcokba futhatsz bele!

    Már csak vasárnap lesz nyitva a nagy tavaszi autós-motoros seregszemle, az AMTS. Így is, úgy is mentünk volna, hiszen ez az esemény nekünk szinte kötelező, de többen is direkt meghívtak minket, hiszen ki a saját veteránautós rendezvényét promótálta, mások pedig versenyautókat lepleztek le, vagy akár új versenyzőikkel ismertették meg a publikumot.

    Az AMTS is egyre jobban elkülöníti szerencsére a felhozatalt, így van a klasszikus tuningos „elmebeteg” rész, a veterán autós, és egyre nagyobb területet követelnek meg maguknak az elektromos járgányok is. A gyártók és a hazai importőrök is jelen vannak  szép számmal, bár közel sem a teljes palettával, és jó lenne, ha ez abba az irányba haladna, hogy esetlegesen egy autószalon méretét elérné majd újra a dolog, ahogy volt az régebben, és ciki lenne kimaradni. Kint a szabadban természetesen driftautózás zajlott, illetve további látványos bemutatók, valamint a gasztro élményekre sem lehetett panasz a kitelepült árusoktól.

    Jó volt látni például Hatvan városának a megjelenését, akik a tuning- és veteránautó találkozójukat ajánlották mindenki figyelmébe, amely május 4-én kerül majd megrendezésre, immáron a negyedik alkalommal. Ötletes megoldás volt, a régi faros Ikarus buszban berendezett kvázi helytörténeti kiállítás, amelyekhez kiválóan passzolt Horváth Richárd polgármester úr két saját gyönyörűen felújított „kocka” Ladája is. Megmutatták, hogy kis alapterületen is lehet egyszerű eszközökkel is érdekeset mutatni. A sajtónapon az ő meghívásuknak eleget téve Kiss Norbert kamionversenyző is megtartotta gyakorlatilag az első „félhivatalos” 2019-es sajtótájékoztatóját is.

    Hogy mennyire kezd komolyabbá válni ez a rendezvény, azt mo sem bizonyítja jobban, hogy már kénytelenek egymásra szervezni a nagyobb hírverést készíteni kívánók, és mint Genfben a felsereglett média is rohangált a standok között a fix időpontokra. Ezen a téren érdemes lenne még tanulni a svájciak pontosságáról, ők ezt úgy oldják meg, hogy a nagyteremben az óramutató járásával megegyezően valaki elkezdi a maga showját egy adott időpontban, és a következő nagy durranás utána jöhet, és alig kell csak egy két-standnyit menni, majd így tovább.

    Michelisz Norbert is jelen volt, ő értelemszerűen a Hyundai standjánál volt megtalálható, ahol a M1RA csapat idei festése lett bemutatva, amelyből kiderül az, hogy egyre gyártó közelibbé válik a magyar csapat. Nagy Dániel is jelen volt, ahogy a csapatvezető Bári Dávid is, az alakulat pedig hamarosan élesben is menni fog a Hungaroringen, hiszen megkezdik az idei tesztjüket is.

    A Genger Racing és elmondhatjuk, hogy kitett magáért, hiszen bővült is a csapatuk, és komoly reményekkel, több formaautós szériában is tervezik az indulást. Hazai viszonylatban így is alulreprezentált a kategória, üdítő látni azt, ha valakik összeszedetten, akár a nemzetközi porondon is vállalják a megmérettetést. Ilyen lesz például az alig 14 éves Szomszéd Lajos Balázs is, aki a hazai lehetőségek mellett kipróbálná magát az olasz F4-ben is, ami a legalsó lépcsőfoka lehet annak a létrának, amely a Forma-1-be vezethet, bár ő inkább a Formula E-be vágyik.

    Kedvcsinálónak pedig itt van egy rövid kis videónk, azoknak is, akik még gyorsan kimennek, illetve az otthon maradottaknak:

  • BoP teszten voltak az új TCR autók!

    BoP teszten voltak az új TCR autók!

    Spanyolországban Dan Lloyd elvégezte a 2019-es szezon előtt a frissített vagy új TCR autókkal a Balance of Performance tesztet. Öt autót hajthatott meg a TCR UK bajnok, köztük a Hyundai Veloster N, Lynk&Co 03, Alfa Romeo Giulietta Veloce, Lada Vesta Sport és Renault Mégane versenyautókat. A Circuito Ricardo Tormo, helyszínén persze volt egy Cupra is, referenciának.

    Az összes autó a nap elején az utolsó BoP táblázat szerint volt felkészítve, majd egy sor helyen változtattak rajta, hogy majd a márciusban megjelenő listán már végleges adatok legyenek, amelyeket a világ összes TCR bajnokságában átvesznek majd. A főszereplő Lloyd így nyilatkozott erről a munkáról:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy újra a hivatalos BoP tesztet én végezhettem el. Feltehetően jól dolgoztam akkor tavaly. Kevesebb autó volt idén, de továbbra is sokat kellett dolgozni velük a pályán. Ez egy nehéz meló, mert az autók között számtalan különbség van, így ki kell találnunk azt, miképp adhatjuk a legjobb visszajelzést róluk ilyen rövid idő alatt.”

  • A Lada hosszú távon 3 százalékos piaci részesedés elérését tervezi Magyarországon

    A Lada hosszú távon 3 százalékos piaci részesedés elérését tervezi Magyarországon

    A Lada Hungary Kft. rövid távú célja, hogy a márka piaci részesedése elérje az 1 százalékot Magyarországon, hosszú távon pedig a 3 százalék megszerzésére törekszenek – mondta Pataki András a cég vezetője az MTI-nek.

    Hozzátette, a társaság tavaly 879 új autót értékesített Magyarországon, így a Lada a piac 0,6 százalékát fedte le. Ez az eredmény némileg elmarad a társaság 2017-es teljesítményétől, amikor 1065 járművet tudtak eladni.

    Pataki András kiemelte, a piaci részesedés növelése érdekében ki kell bővíteni az orosz járműgyártó az Avtovaz által gyártott Lada személyautók magyarországi termékpalettáját. Ezen felül a gyártónak a motorizáció fejlesztésére is nagy hangsúlyt kell fektetnie, ugyanis jelenleg az Avtovaz az európai piacaira – Magyarország mellett Németországba, Bulgáriába és Szlovákiába – csak euro6-os benzin motorral felszerelt autókat exportál.

    Pataki András ugyanakkor megjegyezte, a Lada márka ismertsége, népszerűsége töretlen, az ügyfelek nagy része valamilyen formában kötődik a márkához, ár-érték arányban pedig a legjobb kínálattal rendelkezik a piacon.

    Véleménye szerint ezt támasztja alá, hogy a Lada márkajelzésű új típusú autók (amelyek között találhatóak terepjárók és családi autók is) ára 3,1 millió forint és 5,1 millió forint között mozog. A tavalyi, alacsonyabb értékesítési mennyiségnek az egész autópiacot érintő, új károsanyag-kibocsátási normára való átállás, és az ennek következtében történő gyártáskiesés volt az oka – mondta a cégvezető.

    Felidézte, a kft. 2015 decemberében kezdte meg a Lada személyautók forgalmazását Magyarországon. Az akkor 9 tagú országos márkakereskedői hálózat létszáma mára elérte a 22-t. Az elmúlt alig több mint három év alatt 3000 új Lada talált Magyarországon gazdára, és már 17 ezren látogattak el a Lada márkakereskedésekbe.

    A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Lada Hungary Kft.-nek a 2017-es lezárt üzleti évben 2,82 milliárd forint volt a nettó árbevétele, ami 20,68 millió forinttal haladta meg a 2016-os évét. A társaság 2017-ben 4,49 millió forint adózott eredménnyel zárt, ami 29,68 millió forinttal maradt el a 2016. évitől.

  • Megvan a Lynk & Co Cyan Racing negyedik versenyzője!

    Megvan a Lynk & Co Cyan Racing negyedik versenyzője!

    A Lynk & Co Cyan Racing hivatalosan is bejelentette, hogy az utolsó és a csapatban negyedik versenyzőjük Yann Ehrlacher lesz a 2019-es WTCR szezonban. Ahogy az várható volt, a 22 éves francia versenyző egy évnyi versenyzés után otthagyta a Münnich Motorsport Hondát.

    Már nyár végén lehetett sejteni, hogy Ehrlacher a kínaiak csapatába tart, miután jól kezdte a szezont, sőt egy ideig vezette is a bajnokságot. Ő 2017-ben mutatkozott be egyébként a WTCC-ben az RC Motorsport Ladájával, és nem kis meglepetést okozott, amikor nyert is Argentínában. A Münnich ezt követően elvitte egy tesztre, majd csatlakozott a Hondához, és Esteban Guerrieri csapattársa lett. Az élmezőnyhöz tartozó német csapattal nyert a Hungaroringen és Hollandiában is.

    Ehrlacher a a Formula 3000-ben is versenyzett Cathy Muller versenyzőnő fia, és az ötszörös világbajnok Yvan Muller unokaöccse. Jövőre csatlakozhat is a nagybácsihoz a Cyan Racingnél, ahol még a 2017-es világbajnok Thed Björk, valamint a háromszoros világbajnok Andy Priaulx lesznek a csapattársai. Ehrlacher elégedett:

    „Egy álom vált valóra, és nem is tudnék jobb csapatot elképzelni, mint a Cyan Racinget. Még sokat kell tanulnom, de az, hogy Andy, Thed és Yvan lesznek a csapattársaim az egyszerre jelenti azt, hogy tanulhatok tőlük, valamint nagyon is magasra teszik a lécet az eredmények tekintetében. Én vagyok a legfiatalabb a csapatban, de a céljaim legalább olyan magasan vannak, mint nekik a 2019-es WTCR szezont illetően.”

    Ehrlacher ma próbálhatja ki először az autót, mivel a csapat folytatja a felkészülését 2019-re. A Lynk & Co 03 TCR autója ott van már Barcelonában, Mullerrel és Priaulxszal.

    A Cyan Racing részéről Christian Dahl nyilatkozott:

    „Yann meggyőzött minket a sebességével és az érettségével a fiatal kora ellenére, nem láttunk évek óta ilyen fiatal tehetséget. A lehető legjobb kiegészítése lesz így a 2019-es FIA WTCR csapatunknak, a többi tapasztalt pilótával.”

  • Mi lesz a „magyar” LADA Vesta WTCC-k sorsa?

    Mi lesz a „magyar” LADA Vesta WTCC-k sorsa?

    Február elején Wieszt Jankó nagy feltűnést keltett a magyar túraautó rajongók körében, amikor kiderült, hogy mindkét egykori WTCC-s LADA Vesta Magyarországra került. Az eredeti tervek szerint a TC1-es rendszerű autókkal versenyeztek is volna, bár először nagyon pontosan azért nem derült ki, hogy mégis hol.

    Ezért is meglepő az, hogy alig két hónappal a beszerzést követően máris eladó az egyik orosz csoda. A hirdetésre a Motorsport-Sales oldalon bukkantunk, és a leírás szerint eredeti motorral, és rengeteg tartalék alkatrésszel árusítják azt az autót, amivel nyerni is tudtak a WTCC-ben. Ezt az autót Yann Ehrlacher és Gabriele Tarquini is vezette korábban.

    A helyzet tisztázása miatt fel is hívtuk Jankót, aki elmondta, hogy valóban eladó az autó, de nem minden áron. Megerősítette azt is, hogy ő maga is a CEZ-ben indulna szívesen, valamint azt is, hogy a másik WTCC-s LADA, az mindenképpen magyar kézben marad. Olyannyira nem meglepő az, hogy inkább külföldi érdeklődők vannak az autóra,

    Wieszt azonban bízik abban, hogy megmaradhat a másik LADA is, mégpedig leginkább úgy, hogy kibérlik azt. Ebben az esetben rém egyszerű logisztikai okokból megfontolás tárgyává teszi azt, hogy ahol ennek az autónak a bérlője elindulna, ő is nekieredne a másik LADA-val a versenypályának ugyanott, ahol a fizetős „vendég.”

    https://www.facebook.com/jwieszt/posts/2078311218876462

  • Hurrá, megszületett az új BoP rendszer!

    Hurrá, megszületett az új BoP rendszer!

    A TCR technikai részlege megerősítette a Balance of Performance értékeket a 2018-as szezonra. Mindegyik autó minimumsúlyát csökkentették 20 kilóval, így 1265 kg az alap, szekvenciális váltóval, 1230 pedig DSG-vel felszerelteknél.

    A Balance of Performance (BoP) rendszernek három változója van, ami érinti a teljesítményt, a minimum súlyt és a hasmagasságot, amit év elején 80 milliméterben határoztak meg.

    Az Alfa Romeo Giulietta TCR és a Peugeot 308TCR 102.5%-on használhatják a motorjuk teljesítményét, ahogy a DSG-s Cuprák, az Audi és a Volkswagen autói is. A Lada Vesta TCR, a Peugeot 308 Racing Cup és a Renault Megane TCR 30 kiló könnyítéssel indulhatnak neki a szezonnak.

    A Giulietta TCR, mindkét Honda Civic TCR verzió, a KIA Cee’d TCR és a Peugeot 308TCR 20 kiló könnyítéssel indulhatnak. A Hondák az egyetlen márka, akik nem használhatják 100%-on az autójuk motorjának a teljesítményét, hanem csak 97.5%-on.

    A Cupra TCR, a SEAT León TCR-ek és az Opel/Vauxhall Astra TCR-ek 10 kilóval lehetnek könnyebbek az előírtnál. A Hyundai i30 N TCR, és a Volkswagen Golf GTI TCR autóinak az alapsúllyal kell indulniuk. A legnehezebb az Audi RS 3 LMS lesz, mivel kapnak plusz 10 kilót az alapsúlyhoz képest.

    A WTCR-ben induló autók gyártónként kapnak majd még kompenzációs súlyt, de Marokkóban ez egységes lesz, mindegyik autó +60 kilót kap.

    Balance of Performance

    Autó Teljesítmény Kompenzációs súly BoP Hasmagasság Végső súly
    Audi RS 3 LMS 100% 60 kg 10 kg + 80 mm 1335 kg
    Hyundai i30 N TCR 100% 60 kg 0 kg 80 mm 1325 kg
    Volkswagen Golf GTI TCR 100% 60 kg 0 kg 80 mm 1325 kg
    Cupra TCR 100% 60 kg 10 kg – 80 mm 1315 kg
    Opel Astra TCR 100% 60 kg 10 kg – 80 mm 1315 kg
    Alfa Romeo Giulietta TCR 102.5% 60 kg 20 kg- 80 mm 1305 kg
    Honda Civic FK2 TCR 97.5% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    Honda Civic FK8 TCR 97.5% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    KIA Cee’d TCR 100% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    Peugeot 308TCR 102.5% 60 kg 20 kg – 80 mm 1305 kg
    Lada Vesta TCR 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Peugeot 308 Racing Cup 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Renault Mégane TCR 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Subaru WRX STi TCR 100% 60 kg 30 kg – 80 mm 1295 kg
    Audi RS 3 LMS DSG 102.5% 60 kg 0 kg 80 mm 1290 kg
    Cupra TCR DSG 102.5% 60 kg 0 kg 80 mm 1290 kg
    Volkswagen Golf GTI TCR DSG 102.5% 60 kg 0 kg 80 mm 1290 kg
  • Véget ért a 2018-as tavaszi AMTS is!

    Véget ért a 2018-as tavaszi AMTS is!

    AMTS, KIA

    Komoly teljesítmény az, ha egy „egyszerű” tuning autó kiállítás évek alatt oda növi ki magát, hogy még az sem rengeti meg különösebben, ha a ma szintén trendinek számító e-sport kedvelőknek szintén ezen a hétvégén rendeznek Budapesten rendezvényt. Az AMTS népszerűsége azonban továbbra is töretlen, és ezt mindig sikerül – sajnos – lemérnem abban, hogy mennyi időt kell dekkolnunk a kiállításra igyekvő forgalomban, hol a Hungárián, hol a Kőbányai úton. Hiába akarsz okos lenni, és majd a következő évben jól kikerülöd a forgalmat: nem lehet. Itt morzsolnék el egy könnycseppet az egykori 29-es és 100-as villamosjáratért…

    AMTS Nos, maga a rendezvény továbbra is bődületesen nagy, a legnagyobb csarnokok koppanásig ki is vannak használva, és tényleg sajtósként némi mazochizmus kell ahhoz, hogy a látogatók által is bejárható napon mentünk mi is megtekinteni, hogy mi az, amire 2018-ban csoroghat a nyálunk. Továbbra is van kifejezetten a „lakótelepi tuning autós” rész, ahol persze már rég nem LADA-k vagy szakadt BMW-k az uralkodók, az amatőr hobbi műfaj is láthatóan előrelépett, és egyáltalán már nem a gagyi, de vicces megoldások az üdvözítőek.

    A magyar autóimportőröknek is gyakorlatilag ez a tavaszi szalonjuk, ahol a legújabb modelljeiket be tudják mutatni. A tematikus magyar közlekedést összefogó területen pedig szép számmal találhattunk akár magyar autóversenyzőket is.

    AMTS, Cupra Akikbe csak úgy simán belebotlottunk, különösebb meghirdetett esemény nélkül, az Balogh Zoltán, aki bemutatta azon új magyar versenycsapatot, akik már rendelkeznek hazai csapatként akár WTCR komplatibilis Cuprával, vagy Michelisz Norbert, akit azért olyannyira nem meglepő mód a Hyundai standján találtuk meg. Különösebb feladat nélkül, civilben lehetett találkozni Kiss Norbert kétszeres kamion Európa-bajnokkal is, kiállítóként pedig volt csapatával, és annak új angol pilótájával, Ryan Smithszel is.

    Ugyan itthon még nagyon gyermekcipőben jár a dolog, de kapott már egy külön részt az elektromos autózás is, köztük magyar építésű elektromos kamionnal, amit elsősorban városi üzemre terveztek. Természetesen a veterán és amerikai autók rajongói is dedikált területen élhették ki a fetisizmusukat, és a drift rajongók is megtalálhatták a számításaikat a csarnokok mögötti kiállítási területeken.

    Nincs is nagyon mit hozzátenni még ehhez, aki eddig még nem volt, látogasson ki 2019-ben. Ha lehet, tömegközlekedés igénybevételével inkább. 😉

    AMTS, rendőr

  • Egy lóerős LADA, 2018-ban Magyarországon!

    Egy lóerős LADA, 2018-ban Magyarországon!

    Ezt mi sem akarjuk elhinni: valahol a vidéki Magyarországon valaki a LADA személygépjárműve elé kötött egy lovat, és így közlekedik. Nem, nem Oroszország, nem Románia, nem Borat. Azért feltételezzük, hogy sem a ló, se a Zsiguli rendeltetésszerű használata nem az alább látható mód lehet, és csak ideiglenesen vontatták így a járművet. Felkészül … a vasút! 😀

    Tegyük is meg, hogy megnézzük Tóth Tibor videóját oda…

    https://www.facebook.com/tibor.toth.374549/videos/vb.100002950093131/1448755595232763/?type=2&video_source=user_video_tab

    … vissza.

    https://www.facebook.com/tibor.toth.374549/videos/vb.100002950093131/1448755938566062

  • Yann Ehrlacher csatlakozik a Münnich Motorsporthoz!

    Yann Ehrlacher csatlakozik a Münnich Motorsporthoz!

    A 21 éves Yann Ehrlacher is csatlakozhat a 2018-as WTCR mezőnyhöz, és a Münnich Motorsportnál Esteban Guerrieri csapattársa lesz. Ők ketten voltak az újonc sztárjai a 2017-es WTCC bajnokságnak, ahol Ehrlacher is tudott nyerni az RC Motorsport Lada Vestájával Argentínában. A francia még kétszer ezen kívül a dobogóra tudott érni, így tizedik lett a végelszámolásnál tavaly a versenyzők értékelésében.

    Az ifjúra komoly kihívás vár a pályán, hiszen most már egész évben megküzdhet majd a nagybátyjával, a négyszeres világbajnok Yvan Mullerrel, aki visszatért a saját csapatával, ahol tavaly egyébként már versenyzett Ehrlacher az ELMS-ben is, az LMP3 kategóriában. Ehrlacher érthetően boldog:
    „Miután tavaly eltölthettem az első szezonomat a WTCC-ben, egyértelmű volt a célom, hogy ott legyek az új WTCR mezőnyében is. Igazán örömmel tölt el, hogy az ALL-INKL.COM Münnich Motorsport bizalmat szavazott. Ez remek hír nekem, mert ők egy nagyon jó csapat, sok tapasztalattal a versenyzés, és különösen a túraautózás terén. Ezzel a remek csomaggal természetesen nagyok az elvárások, és a célom az, hogy a bajnoki címért hajtsak, annak ellenére, hogy tisztában vagyok vele, hogy nagyon komoly lesz a harc. Egyértelműen nagyobb már rajtam a nyomás mint tavaly, de készen állok rá.”

    Ehrlacher a teljesen új, tizedik generációs Honda Civic Type R TCR-t vezetheti az argentin Esteban Guerrierivel egyetemben. A csapatmenedzser, Dominik Greiner így nyilatkozott:
    „Logikus, hogy számos versenyző volt a listánkon, és nem volt egyszerű dönteni. Azt érzem, hogy Yannal a Münnich Motorsport a legjobb csomagot is kapjuk, így örömmel látjuk a csapatunknál. Ő egy igazán tehetséges, gyors és motivált versenyző, aki remek versenyzői iskolát végzett az édesanyja és a nagybátyja révén. Yannak mér tavaly is voltak remek pillanatai a szezon folyamán, és remélem, 2018-ban is tudja ezt folytatni. Yann és Esteban mindketten profin dolgoznak, kéz a kézben csapattársakként, így jó szezonra számítunk velük.”

    Jó kérdés, hogy mi lesz így Tassi Attilával…

  • Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

    Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

    Az olasz Gianni Morbidelli lett a másodikként megnevezett versenyző, aki a soron következő valenciai teszten segíti a TCR és a FIA munkáját azzal, hogy megpróbálják minél jobban kiegyenlíteni a különféle márkák közötti teljesítménybeli különbségeket, a Balance of Performance rendszerben.

    Dan Lloyd volt az első, akit megneveztek erre a kétnapos programra még múlt héten, de már akkor egyértelmű volt, hogy a rengeteg autó miatt kell még valaki, aki elkormányozgatja majd a valamelyik TCR szériában nevezni kívánó márkákat. Így esett a választás végül a többszörös győztes Gianni Morbidellire, aki eddig a TCR International Series mindhárom szezonjában indult. Ő az, aki Lloyd mellé csatlakozik most Spanyolországban.

    Az alábbi márkák vesznek ezen a különleges teszten részt: Alfa Romeo, Audi, Honda, Hyundai, KIA, Lada, Opel, Peugeot, Renault, SEAT és a Volkswagen.
    A cél az, hogy pontosan meghatározzák hogy miképp alkalmazzák majd a BoP teljesítménykiegyenlítő rendszert a különféle TCR szériákban, így az új túraautó világkupában a WTCR-ben is.