Címke: Kym Illmann

  • Mikor Grosjean még forgolódott, Vettel már rég elindult haza

    Mikor Grosjean még forgolódott, Vettel már rég elindult haza

    Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen az elsők között voltak, akik elhagyták Melborune-t. A páros még a hivatalos bejelentés előtt távozott, amit nemrég Romain Grosjean is megerősített.

    Miután a McLaren egyik alkalmazottjának koronavírus tesztje pozitív lett, az istálló úgy döntött nem indul a versenyen. Ezután hosszas tárgyalás vette kezdetét, a csapatok nem tudtak megegyezni, mi legyen, majd végül a futam megtartása felé billent a mérleg. Este azonban a Daimler elnöke, Ola Källenius felhívta Toto Wolffot, hogy változtasson álláspontján, így a Mercedes kénytelen volt azok mögé állni, akik ellenezték a versenyzést, így végül törölték azt. A Ferrari és az Alfa Romeo már a kezdetektől az esemény elhalasztása mellett volt. A két csapatfőnök a beszámolók szerint közölte, hogy alakulatuk nem áll rajthoz, akármi is történjék, így a német és a finn versenyző ennek tudatában utazott el.

    A versenyzők sem tudták pontosan mi vár rájuk majd péntek reggel, az említett két alakulat pilótáin kívül. Romain Grosjean, nem tudott aludni, így hajnali háromkor felhívta WhatsApp-on Vettelt, ám a német akkor már bepakolt és a reptérre tartott. A történetet a francia versenyző Kym Illman ausztrál fotósnak mesélte el, aki Youtube csatornáján osztotta meg a felvételt a nagyérdeművel:

    ,,Természetesen rengeteg pletyka keringett azon a csütörtökön, és ez az egész nem hagyott aludni. Aztán láttam, hogy Sebastian elérhető, ezért rákérdeztem, miért van még fenn. Akkor elmondta, hogy már úton van a reptér felé, mert törölték a futamot. Én nem hallottam semmit erről, ezért úgy döntöttem, maradok. Erre ő azt mondta, hogy a Ferrari közölte vele, hogy nyugodtan elmehet.” -nyilatkozta a Haas versenyzője.

    Azóta több időpontot is átütemeztek avagy töröltek a versenynaptárban. Egyenlőre bizonytalan, az, hogy mikor és hol kezdődhet el a szezon. A versenyzők most otthonukban töltik napjaikat, ami elég furcsa a számukra.

    ,,Meg kell várnunk, hogyan alakul majd a helyzet, ugyanis vannak jelenleg fontosabb dolgok is a versenyzésnél. Furcsa otthon ülni az év ezen szakaszán, ugyanis általában ilyenkor nem vagyok itt.”-tette hozzá Grosjean.

  • Ricciardo szülei is ott voltak a 132 éves palackposta megtalálásánál

    Ricciardo szülei is ott voltak a 132 éves palackposta megtalálásánál

    Hallottátok azt a hírt, hogy Nyugat-Ausztráliában egy 132 éves palackpostát találtak, s ezzel ez a világ legrégebbi palackos üzenete? A felfedezéshez Daniel Ricciardo szüleinek is közük van.

    Joe és Grace Ricciardo barátaik, Kym és Tonya Illmann társaságában voltak 180 kilométerre Észak-Perth-től, mikor Tonya és Grace megbotlottak félig a földbe temetődött palackban.

    Eredetileg csak azért vitték magukkal a talált üveget, mert az mutatós darab volt, Illmanék azonban később megtalálták benne a német nyelvű, kézzel írt üzenetet, melyen utasítás szerepelt, hogy rögzítsék hol találták azt meg, és továbbítsák a legközelebb lévő német konzulátusnak.

    Azóta kiderült, hogy az üzenet egy német, Paula nevű vitorlás hajóról való, 1886-ból, mikor is a tengeri áramlatokat és a hajózási útvonalakat tanulmányozták.

    „A barátom, Grace Ricciardo és én sétálunk homokban, mikor megláttam, hogy valami kilátszik a homokból, szóval odamentem, hogy közelebbről megnézzem.” – mondta Tonya Illmann. „Egy csinos kis régi üvegnek tűnt, szóval felvettem, mondván jól mutat majd a könyvespolcomon. A fiam barátnője volt az, aki észrevette benne az üzenetet, mikor kiborította belőle a homokot. Az üzenet nyirkos volt, szorosan fel volt tekerve, és egy zsinórral megkötve. Hazavittük, megszárítottuk, és mikor kinyitottuk, láttuk, hogy egy német nyelvű, nyomtatott mintaszöveg, halvány német kézírással.”

    A Forma-1-es fotósként is tevékenykedő Kym Illmann volt az, aki végül utánajárt az üzenet történetének.

    Az üveget és az üzentet a Nyugat-Ausztráliai Múzeum kölcsönvette két évre.

    https://www.instagram.com/p/Bf-ePC3FUCj/?taken-by=kymillman

    https://www.instagram.com/p/BgAP36bF6Z0/?taken-by=kymillman