Címke: Kylian Mbappe

  • Illusztris listára került fel Verstappen, a Manchester City sztárját megelőzi, a PSG-ét nem

    Illusztris listára került fel Verstappen, a Manchester City sztárját megelőzi, a PSG-ét nem

    Max Verstappen a harmadik helyet foglalja el a legtöbbet kereső 25 éves vagy annál fiatalabb sportolók listáján. Az élen a Paris Saint-Germain labdarúgója, Kylian Mbappé található.

    A Forbes közzétette az öt legjobban kereső fiatal, pontosabban legfeljebb 25 éves sportoló listáját. A harmadik helyen Max Verstappen található, aki ez alapján 64 millió dollárt, azaz több mint 22 milliárd forintot vitt haza az elmúlt 12 hónapban. Ebbe nemcsak a Red Bulltól kapott fizetése, hanem a versenyzésen kívüli tevékenységekért kapott pénzösszeg is beleértendő, amely állítólag 4 millió dollár (közel 1,4 milliárd forint).

    A holland pilóta tavaly hosszabbította meg szerződését a Red Bull-lal, így a jelenlegi megállapodás 2028-ban jár le. A kétszeres világbajnok eredményeinek köszönhetően a mezőny legjobban fizetett versenyzőjévé vált, letaszítva az élről Lewis Hamiltont. A Forma-1-ben nem nyilvánosak a fizetések, de becslések szerint idén 55 millió dollárt (több mint 19 milliárd forint) kap kézhez.

    Az öt főből álló listán két labdarúgó is szerepel. Az első helyen a PSG támadója, Kylian Mbappé áll, aki közel kétszer akkora összeget, egészen pontosan 120 millió dollárt (több mint 40 milliárd forint) vihetett haza az előző 12 hónap során. A francia játékos tavaly kapott jelentős fizetésemelést a klubjától, miután hosszas huzavona után a maradás mellett döntött.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen a harmadik legnagyobb összeget kereste az elmúlt 12 hónapban a legfeljebb 25 éves sportolók közül (Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool)

    A másik futballista Erling Haaland, aki közvetlenül Verstappen mögött, a negyedik pozícióban áll a maga 52 millió dollárjával (több mint 18 millió forint). A norvég játékos tavaly nyáron igazolt a Manchester Cityhez, és első ottani szezonjában megdöntötte az angol első osztályú bajnokság, azaz a Premier League egy idényre vonatkozó gólrekordját.

    Mbappé mellett egy amerikaifutball-játékos, Kyler Murray előzi meg Verstappent, az NFL-ben szereplő Arizona Cardinals irányítója 70,5 millió dollárt (közel 25 milliárd forint) tehetett zsebre a vizsgált időszakban. A lista ötödik helyén Luka Dončić, az NBA-ben szereplő Dallas Mavericks kosárlabdázója áll 47,2 millió dollárral (több mint 16 milliárd forint).

    Ami Verstappent illeti, a 25 éves versenyző az elmúlt bő két évben igencsak megszolgálta a fizetését. 2021-ben óriási csatában legyőzte Hamiltont, és megszerezte pályafutása első világbajnoki címét, majd tavaly új győzelmi rekordot felállítva védte meg a címét. Idén szintén jó esélye van a végső győzelemre, öt futam után 14 ponttal előzi meg csapattársát, Sergio Pérezt a tabella élén.

  • Hamilton kiállt a rasszista kommenteket kapó focista mellett

    Hamilton kiállt a rasszista kommenteket kapó focista mellett

    Romelu Lukakunak a kedd este megrendezett Juventus-Inter Olasz Kupa meccsen meggyűlt a baja az őt rasszista üzenetekkel támadó Juventus-szurkolókkal. A belga csatárt számos jeles sportoló, köztük Lewis Hamilton is a védelmébe vette.

    Lukaku a keddi meccs 94. percében talált be a „Zebrák” kapujába büntetőből, és a gólját úgy ünnepelte, hogy a kezét a szájára tette, mint ha el akarná hallgattatni a Juventus szurkolóit. A Juventus játékosai ezt provokatívnak vették, és kérdőre is vonták a játékost, aki végül emiatt megkapta a 2. sárga lapját, ami miatt a kiállítás sorsára jutott.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romelu Lukaku Bolingoli (@romelulukaku) által megosztott bejegyzés

    A Lukakut képviselő ROC NATION menedzser ezen olyannyira felháborodott, hogy egy hivatalos közleményben tiltakozott ügyfele kiállítása ellen a meccs lefújását követően. Szerintük az Inter támadója azért ünnepelte így a gólját, mert folyamatosan rasszista sértéseknek volt kitéve a mérkőzésen a Juventus-drukkerei által.

    A meccset követően a Paris Saint Germain sztárja, Kylian Mbappé mellett Lewis Hamilton is elhelyezte az Instagram történetében Lukaku posztját, amit a keddi meccs kapcsán írt ki a saját oldalára.

    Nemrégiben a Mercedes hétszeres világbajnokát is atrocitás érte e téren. A háromszoros világbajnok Nelson Piquet tett rá rasszista, valamint homofób kijelentéseket, ami miatt elítélték és 780.000 fontos bírságra kötelezték őt.

    Hamilton így reagált Piquet büntetésére, és a „csodálatos” brazil kormányra

  • Verstappen Messi és Mbappé ellen szállhat majd harcba a Laureus-díjért

    Verstappen Messi és Mbappé ellen szállhat majd harcba a Laureus-díjért

    Max Verstappent idén is jelölték a Laureus-díj megnyerésére, miután 2021 után 2022-ben is világbajnok tudott lenni a Forma-1-ben. A Red Bull holland kiválósága többek között a Paris Saint Germain két híres focistáját, Lionel Messités Kylian Mbappét is le kell győznie a díjért folytatott versenyfutásban.

    Verstappen 2021-ben meg elnyerte a Laureus-díjat, miután egy végletekig kiélezett küzdelemben felül tudta múlni Lewis Hamilton a világbajnoki címért folyó harcban és így az ő fejére került fel a korona.

    A holland a 2022-es díjra is jó eséllyel pályázik, mert a tavalyi 23 futamból 15-öt is meg tudott nyerni, amivel mondani sem kell, hogy kifejezetten domináns módon védte meg a bajnoki címét. Azonban a díj újbóli elhódításához számos jeles sportolót kell legyőznie.

    Messi a tavalyi világbajnoki döntőben sikerre tudta vezetni Argentínát, így a dél-amerikai ország 1986 után újra vb aranyat ünnepelhetett. A döntőben 7-szeres aranylabdás klasszis PSG-s csapattársa, Mbappé is remekelt, miután mesterhármast tudott lőni, de végül be kellett érnie az ezüstéremmel, miután a franciák elveszítették a 11-es párbajt.

    A spanyol teniszcsillag, Rafael Nadal tavaly az Australian Opent, valamint a 14. Roland Garrosát is meg tudta nyerni és ezen eredményeinek köszönhetően ő is ott van a jelöltek hosszú listáján.

    Verstappenen kívül még Michael Schumachernek (2002 és 2004), valamint Sebastian Vettelnek (2014) sikerült elhódítania az elismerést.

    A Red Bull Racing pedig az év csapata címért száll majd harcba az argentin fociválogatottal, az angliai női fociválogatottal, a Real Madrid labdarúgó klubbal és a Golden State Warriors kosárlabda csapatával szemben.

    Szintén említésre méltó tény, hogy a MotoGP világbajnokát, Francesco Bagnaiát pedig „az év felzárkózása” díjra jelölték, miután a Ducati olasz motorosa 91 pontos (!) hátrányból tudta megszerezni az egyéni bajnokság első helyét FFabio Quartararóval szemben.

    Verstappen lett a Heineken alkoholmentes sörének az első számú arca

  • Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    Gasly a lelátón szurkolt, Russell versenyzés közben sem volt ilyen ideges – F1-esek a foci vb-döntőről

    A 2022-es katari labdarúgó világbajnokság döntőjén vasárnap délután Franciaország és Argentína mérkőzött meg. A drámaian alakuló mérkőzés végül 3-3-al ért véget a hosszabbítás után, tehát a tizenegyesek döntöttek, Argentína javára. Az eseményeket természetesen több Forma-1-es pilóta is követte.

    A mezőny francia pilótái, vagyis a két Alpine-os nyilvánvalóan Mbappé és csapata sikeréért szorított, ahogy ezt egy videóban is elmondták. Pierre Gasly ráadásul egy Twitterre feltöltött kép tanúsága szerint ott is volt a helyszínen. A fotón egy gondterhelt Gasly látható, mellette pedig a 21-szeres Grand Slam győztes teniszező, Novak Djokovic figyelte az eseményeket.

    Gasly jövő évi csapattársa, Esteban Ocon üzent is a mérkőzés után hazája csapatának. Megköszönte a franciáknak, hogy többször is felálltak a hátrányból, és azt is, hogy soha nem adták fel, majd hozzátette, hogy igazán büszke.

    A mezőny spanyolajkú versenyzői vélhetően inkább Argentínát támogatták, Pérez, Sainz és Alonso is gratulált Messiéknek, sőt utóbbi még egy argentin mezt is magára öltött.

    George Russell nemzete, az angolok ugyan már kiestek a franciák elleni negyeddöntőben, de a Mercedes pilótája így sem volt túl nyugodt a tizenegyespárbaj nézése közben. A barátnője által feltöltött videón lévő felirat szerint Russell idegesebb volt, mint bármelyik versenyén.

  • Ocon reméli, hogy Messi és a PSG megnyeri a Bajnokok Ligáját

    Ocon reméli, hogy Messi és a PSG megnyeri a Bajnokok Ligáját

    Esteban Ocon francia F1-es pilóta hihetetlennek nevezte Lionel Messi átigazolását a PSG-hez a Barcelonától és bízik benne, hogy az argentinnak döntő szerepe lesz abban, hogy párizsi csapat európai sikereket érhessen el. Amikor megkérdezték arról, hogy mit gondol Messi csatlakozásáról a PSG-hez, így felelt:

    „Nos, ez annyira izgalmas. Azt hiszem, egyértelműen elmondhatjuk, hogy a világ legjobb játékosai vannak a csapatunkban. Ez hihetetlen. Egyértelműen erősítiés ez az értékeinknek. Mint az ismert, még nem nyertük meg a Bajnokok Ligáját, és remélem, hogy ez segíteni fog nekünk abban, hogy idén megnyerjük. Igen, ez fantasztikus, kifejezetten izgalmas, hogy egy ilyen legenda van a csapatban. De igen, most már sok legendánk van az alakulatban, szóval ez csodálatos.”

    Kérdezték arról is, hogy mi a véleménye arról a pletykáról, hogy Kylian Mbappét a Real Madridba menne. Erre Ocon azt mondta, hogy egy kicsit aggódik emiatt, és reméli, hogy a francia csatár csak marad a Parc des Princes-ben:

    „Igen, láttam, kicsit nyugtalan is vagyok emiatt.”

    Miután legutóbb Magyarországon megnyerte élete első Forma-1-es futamát, Ocon jelenleg a 10. helyen áll a versenyzők tabelláján. Ugyanezen az interjújában Ocon elmondta, hogy izgatottan várta, hogy visszatérjen Spa-Francorchamps-ba a soronkövetkező Belga Nagydíjra, mivel sok szép emlék helyszíne. Hozzátette azonban, hogy számára ez érzelmes lesz, mivel a néhai francia Formula 2-es pilóta, Anthoine Hubert 2018-ban itt hunyt el egy nagy sebességű balesetet követően a pályán.

  • Gasly kapott üzenetet még Neymartól és Mbappétől is győzelme után

    Gasly kapott üzenetet még Neymartól és Mbappétől is győzelme után

    Pierre Gasly nem győzi fogadni a gratulációkat: olyan futballsztárok, mint Neymar és Kylian Mbappe, után a francia elnök, Emmanuel Macron is csatlakozott azokhoz, akik elismerték a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelmét.

    Gasly ismert PSG rajongó, és az ESPN F1-es podcastjában elmondta, hogy ketten is a kedvenc focicsapatából gratuláltak neki vasárnap este, ahogy tette azt sok más ismert sportoló:

    „Igen, lenyűgöző és egyszerre boldogító az a sok üzenet, amit kapok más sportolóktól. Ismert, hogy a futball világát kicsit jobban is követem. Sok srácot ismerek, és Neymar, Griezmann, Mbappe, Giroud mellett sok játékos akiknek a pályafutását én is követem, gratuláltak. Más sportágakból is, mint például a tenisz, pár kerékpáros, mindenhonnan. Sokkolt a dolog, és még mindig nem volt rá időm, hogy átnézzem az üzeneteket. Sokat jelent ez nekem, rádöbbentett, hogy néha annyira koncentrálunk, hogy nem vesszük észre, hogy mennyien is követnek minket, és igazán örülök az ő sikereiknek is.”

    Ez a győzelem az első volt egy francia pilótának Olivier Panis 1996-os monacói elsősége óta, Gasly akkor három hónapos volt. Amikor épp a Sky Sportsnak elemezte a versenyt, akkor volt egy nem fogadott hívása Macron elnök úrtól, így csak vasárnap este tudta őt visszahívni. Amikor megkérdezték tőle, hogy beszélt-e valaha is előtte vele, Gasly így válaszolt:

    „Soha, soha! Ezért is voltam annyira meglepődve. Felismertem, hogy itt most tényleg valami nagy dolog történt. Nem minden nap kap az ember hívást az Elnöktől. Igazán kedves volt tőle, hogy elmondta, mennyire örült, és büszke rám azért, amit elértem. Országunk 24 évet várt erre, mire megtörtént ez velem újra Monzában. elégedett volt, én pedig élveztem ezt a különleges pillanatot. Különleges szavak voltak ezek, és egy különleges hívás.”