Címke: Kyle Busch

  • Az utolsó 2 mérföldes verseny jöhet az Auto Club Speedwayen

    Tizenhét hónap telt el azóta, hogy a NASCAR elfogadta a az Auto Club Speedway átalakításának terveit, de hol tart a dolog most?

    Mivel sok rajongó több rövid ovált szeretne látni a naptárban, és az ACS látogatottsága nem volt túl fényes az elmúlt években, a döntés helyénvalónak tűnt – bár meglehetősen meglepő volt.

    Aztán a COVID járvány megjelenésével, még a 2021-es versenyt is törölték, az átépítési tervek pedig tolódtak – írja az Autoweek.

    A NASCAR készen áll arra, hogy ezen a héten visszatérjen Fontanába a NASCAR Cup Series második futamára, és a Wise Power 400-at ugyanazon a kétmérföldes konfiguráción rendezik meg, amely a sorozat első, 1997-es pályafutama óta létezik a pályán.

    Bár továbbra is érvényben van az a terv, hogy a kétmérföldes felületet lebontják, és egy másik, félmérföldes aszfaltcsíkot alakítanak ki a sorozat számára, az ebbe az irányba mutató lendület határozottan lelassult.

    A hónap elején adott interjúkban – amikor a NASCAR a Los Angeles Memorial Coliseumban megrendezett Busch Light Clash bemutató futammal nyitotta meg az évet – Dave Allen, az ACS elnöke nem volt hajlandó határozottan nyilatkozni a jövőről.

    Azt mondta, hogy a pálya 2023-as futama „valószínűleg” a félmérföldes pályán lesz. „Ezt sem tudjuk még. Továbbra is úgy fogjuk kezelni a dolgokat, hogy ez a terv.

    A NASCAR illetékesei általában nem nyilatkoztak semmilyen ütemtervről az ACS változtatásaira vonatkozóan, amely idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

    A versenyzők imádják az Auto Club Speedwayt jelenlegi formájában
    A versenyzők imádják az Auto Club Speedwayt jelenlegi formájában Fotó: Meg Oliphant/Getty Images/NASCAR Media

    Auto Club Speedway, a versenyzők pályája

    Mint sok mindenről, ami a NASCAR-ral kapcsolatos, a vélemények megoszlanak. A legtöbb Cup pilóta imád Fontanában versenyezni, részben azért, mert a pálya felülete kopott és alkalmas az agresszív versenyzésre.

    Fontana egy nagyszerű versenypálya” – mondta Kyle Busch, aki a hét egyik favoritja lesz. „Nagyon különleges a vonalvezetése, és több íven is lehet menni rajta. A versenyzők szeretnek odamenni, és ekkora sebességgel versenyezni.

    Austin Dillon „fantasztikusnak” és „a versenyzők pályájának” nevezte az ACS-t.

    Az elmúlt években azonban nagyrészt a rövid pályák és az épített pályák voltak a NASCAR naptárjának sztárjai, és ez még nagyobb támogatást kapott a Clash sikere láttán, amely a Los Angeles Coliseumban, egy erre a célra épített negyedmérföldes pályán zajlott.

    Voltak olyan felvetések, hogy a coliseumi futam, amely körülbelül 50 000 nézőt vonzott, lendületet adhat a vasárnapi Auto Club futamnak, bár, ahogy Busch rámutatott, a NASCAR már 25 éve van a Los Angeles-i térségben.

    Az ACS Los Angelestől mintegy 50 mérföldre keletre található.

    Jelenleg mindössze három igazi short ovál található a naptárban: a Martinsville Speedway, a Richmond Raceway és a Bristol Motor Speedway. Mindegyik pályán két versenyt rendeznek a szezon során.

    A Next Gen autó első igazi próbatétele lehet a Fontanai verseny
    A Next Gen autó első igazi próbatétele lehet a Fontanai verseny Fotó: Mike Ehrmann/Getty Images/NASCAR Media

    A hétvége legfontosabb sztorijai, menetrendje

    A Next Gen autó első igazi próbatétele elé néz a NASCAR. Ezt Kevin Harvick is így gondolja, bár ő leginkább az abroncsok, és az autó fejlődése miatt aggódik.

    A múlt hétvégi Daytona 500 befutóját követően feszült lehet a hangulat a Penske csapatán belül, hiszen Ryan Blaney – bár a futam utáni interjújában méltóságteljesen nyilatkozottnem volt boldog csapattársa, és a Daytona 500 győztesének Austin Cindricnek manővere láttán.

    A szezonnyitó után két csapatot is megbüntettek, ezek a The Money Team Racing és a Kaulig Racing voltak – a kerekek elvesztése miatt. Érdekes lesz látni, hogy mennyi hasonló probléma lehet a hétvégi versenyen.

    Copy That nevű podcastunk első adásában beszéltünk a hétvégi verseny esélyeseiről, így többek között Kyle Larsonról is, akinek bajnoki címvédése egy csúnya balesettel kezdődött Daytonában.

    A NASCAR Cup Series és a NASCAR Xfinity Series mezőnye látogat el majd Fontanába. Az Xfinity versenye magyar idő szerint február 26-án, este 11 órakor kerül megrendezésre.

    A Cup Series második fordulóját pedig magyar idő szerint február 27-én, 21:30-kor láthatja majd a nagyérdemű, az ARENA4 televíziós csatornán.

     

  • 17 éves tehetséggel támad a Kyle Busch Motorsports az ARCA-ban

    A Kyle Busch Motorsports (KBM) ma bejelentette, hogy 2022-ben a szezon összes versenyén ott lesznek az ARCA Seriesben.

    A versenyek többségén a 17 éves szupertehetség, az ARCA Menards Series East tavalyi bajnoka, Sammy Smith fogja vezetni az autót.

    Smith a tavalyi szezonban három győzelmet, egy pole-t, és 396 vezetett kört tudhatott magáénak, így meggyőző teljesítménnyel hódította el a bajnoki trófeát az ARCA keleti szériájában.

    A KBM története során először indít autót az ARCA Menards Series-ben. A szervezet tartja a NASCAR Camping World Truck Series győzelmi rekordját nem csak összességében (90), de egy szezonon belül is (14 2014-ben).

    A 2010-ben alapított Kyle Busch Motorsports emellett két bajnoki címet is nyert: Erik Jones (2015) és Christopher Bell (2017) révén. Ma már mindkét versenyző a NASCAR Cup Series oszlopos tagja.

    Alig várjuk, hogy 2022-ben kibővített szerepet kapjunk a Toyota Racing Development programban, és újra együtt dolgozhassunk Sammyvel” – mondta Kyle Busch a csapat közleményében.

    Tavaly több futamot és egy bajnoki címet tudott nyerni a keleti sorozatban, és bízunk benne, hogy idén is képes lesz folytatni a győzelmi szériáját.

    Smith a 18-as számú Camry volánja mögött ül majd az összes olyan futamon, amelyen életkora ellenére elindulhat.

    Az első versenye a TMC Transportation (főszponzor – a szerk.) és a KBM színeiben az ARCA Menards Series East verseny lesz a New Smyrna Speedwayen február 15-én.

    A versenyzői felállás többi tagját hamarosan bejelentik.

  • Joey Logano lett a Clash győztes gladiátora, megverte Kyle Busch-t

    Joey Logano hatalmas csatában győzte le Kyle Busch-t, és lett a NASCAR Busch Light Clash győztese az LA Coliseumban.

    Logano a 150 körös futam felénél tartott szünet után vette át a vezetést, és végül 0,877 másodperccel győzött Busch előtt.

    A harmadik helyen Austin Dillon végzett, őt Erik Jones és Kyle Larson követte.

    El sem hiszem, hogy nyertünk” – mondta Logano a Fox Sports riporterének, Jamie Little-nek.

    Ez egy csodálatos esemény. Hatalmas lépés a NASCAR számára, hogy itt lehetünk. Csodálatos érzés. A feleségem holnap szülni fogja szülni a harmadik gyermekünket, szóval ez egy elég nagy hétvége lesz számunkra.

    Kyle Busch érthető módon csalódottan nyilatkozott, hiszen szinte minden tökéletesen alakult számára, mégsem tudott nyerni.

    Ez nyilvánvalóan csalódás. Megnyertem a pole-t, vezettem egy csomó kört, sokat mentünk zöld alatt, nem volt káosz, és mégsem nyertem. Ez szívás.

    Gratulálok a fiamnak. Ő nyert tegnap. Szóval ez király. Próbáltam felvenni vele a versenyt. Mostanában többet nyer, mint én. Valaki küldjön neki egy szerződést” – próbálta viccesen leküzdeni csalódottságát a kétszeres Cup Series bajnok.

    Joey Logano füst-katlant csinált az LA Coliseumból a győzelmi ünneplése közepette
    Joey Logano füst-katlant csinált az LA Coliseumból a győzelmi ünneplése közepette Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Figyelmeztető jelek a szezon előtt

    A versenyen debütált a Next Gen autó, és néhány kör leforgása alatt meg is jelentek az első műszaki hibák.

    Az első sárga zászlót akkor lengették meg, amikor Denny Hamlin 11-es rajtszámú Toyotája mechanikai probléma miatt lelassult a pályán.

    Úgy tűnik, hogy a szervokormány szíja leszakadt, és magával vitte a tömlőt is, így nem tudtam kormányozni” – mondta Hamlin a Fox Sportsnak. „Ez egy olyan hiba, amiből valószínűleg sokat fogunk látni idén.

    Az újraindítás előtt Chase Briscoe Fordja is megadta magát, és rádión jelezte, hogy gond van a hajtásláncával. A Stewart-Haas Racing versenyzője már a szombati edzésen is mechanikai problémákkal küszködött.

    Néhány pillanattal később még drámaibbá vált a helyzet, amikor az élen álló Tyler Reddick autója állt meg. A Richard Childress Racing versenyzője több mint 60 kört vezetett, mindhiába.

    Próbáltam egy kicsit felmelegíteni a gumikat, és azt hiszem, eltört a transaxle” – mondta Reddick a Fox Sportsnak.

    Ez egy kicsit ijesztő, ha belegondolok, főleg ha belegondolok, hogy mennyi boxkiállást kell majd végrehajtanunk, és hogy a kuplungot ugyanígy fogjuk használni. Nagyon sajnálatos, de inkább itt töröm el, mint egy éles versenyen vagy a Daytona 500-on.

    Nem maradt érintetlen autó a végére

    Ahogy az várható volt a versenytől, rengeteg kis koccanás borzolta a kedélyeket, és néhány versenyző nem távozott túl boldogan a kaliforniai helyszínről.

    A mezőny egymás hegyén hátán, igazi short oval versenyt láthattunk az LA Coliseumban
    A mezőny egymás hegyén hátán, igazi short oval versenyt láthattunk az LA Coliseumban Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    A nap egyik legemlékezetesebb incidensében Ryan Blaney vágta HANS nyakvédőjét Erik Joneshoz autójához, miután utóbbi rányomta az előbbit a külső falra.

    A Kaulig Racing újonca, Justin Haley sem volt elégedett a 2021-es bajnok Kyle Larson tevékenységével, miután a sorozat bajnoka a belső falnak lökte őt, és súlyosan megrongálta Haley 31-es számú Chevrolet-jének bal elejét.

    Az előfutamokhoz képest azért még így is nyugodt volt a verseny nagy része, és a verseny utolsó néhány köre sem hozott számottevő izgalmakat.

    Bár a mezőny közepében egészen a verseny végéig voltak mozgolódások – sőt Martin Truex Jr. és Michael McDowell még a cél után is összement -, végül Kyle Busch nem tudott valódi támadást indítani Joey Logano ellen, így egy csalódást keltő év után a 22-es Team Penske sofőrje megérdemelt győzelmet aratott a Clash-en.

    Poz. Versenyző Csapat
    1 Joey Logano Team Penske
    2 Kyle Busch Joe Gibbs Racing
    3 Austin Dillon Richard Childress Racing
    4 Erik Jones Petty GMS Motorsports
    5 Kyle Larson Hendrick Motorsports
    6 William Byron Hendrick Motorsports
    7 Cole Custer Stewart-Haas Racing
    8 Christopher Bell Joe Gibbs Racing
    9 A.J. Allmendinger Kaulig Racing
    10 Kevin Harvick Stewart-Haas Racing
    11 Chase Elliott Hendrick Motorsports
    12 Harrison Burton Wood Brothers Racing
    13 Ricky Stenhouse Jr. JTG Daugherty Racing
    14 Daniel Suarez Trackhouse Racing
    15 Martin Truex Jr. Joe Gibbs Racing
    16 Michael McDowell Front Row Motorsports
    17 Ryan Blaney Team Penske
    18 Bubba Wallace 23XI Racing
    19 Justin Haley Kaulig Racing
    20 Ryan Preece Rick Ware Racing
    21 Tyler Reddick Richard Childress Racing
    22 Chase Briscoe Stewart-Haas Racing
    23 Denny Hamlin Joe Gibbs Racing
  • Hatalmas csattanások után Kyle Busch vitte a prímet az előfutamokon is

    Megvan a 23 fős mezőny a Los Angeles Coliseumban tartott Busch Lite Clash-re. Kyle Busch indulhat majd az első helyről.

    Mind a négy előfutam pole-ból induló versenyzője nyerte előfutamát így bejutottak a főversenybe. Kyle Busch, Tyler Reddick, Justin Haley és Joey Logano megkönnyítették csapataik dolgát azzal, hogy gond nélkül megnyerték az előfutamokat.

    Busch indul a pole pozícióból a Busch Light Clash futamon. A 2021-es bajnok, Kyle Larson is bejutott a Busch Lite Clash döntőjébe.

    Ezáltal a 2021-es pontversenyben a második helyen álló Martin Truex Jr. kapta meg a 2021-es pontversenyben a legmagasabb pontszámot elérő pilóta ideiglenes helyét.

    Truex úgy döntött biztosra megy, és nem indul a Last Chance Qualifier futamon, így már nem tud javítani 23. rajtpozícióján

    A negyedik előfutamban megtörtént a hétvége eddigi legnagyobb balesete, amikor Todd Gilliland küldte a falba Aric Almirolát.

    Hatalmas drámák az Vigaszági előfutamokon

    A maradék 20 versenyzőnek egy-egy „Vigaszági” előfutamot rendeztek. A kétszer 50 körös versenyek hatalmas drámákat hoztak, sőt a második futamon annyi baleset történt, hogy még piros zászló is előkerült. Kurt Busch és Alex Bowman autója például annyira megsérült, hogy nem is tudták folytatni a versenyt.

    A hétvége eddig legnagyobb drámája talán Ty Dillon nevéhez fűződik, aki a második LCQ (Vigaszági előfutam) versenyen kétszer is kiugrott a rajtnál, és bár végül nyert, a második szabályvétség miatt kizárták.

    A hosszúra nyúlt második LCQ futam miatt zöld zászlót 25 perccel később, 00:15-kor fogják meglengetni majd.

    A Busch Lite Clash rajtsorrendje:

    Rajtpozícó/Versenyző Hogyan jutott be?
    1 Kyle Busch Előfutam #1 győztese
    2 Tyler Reddick Előfutam #2 győztese
    3 Justin Haley Előfutam #3 győztese
    4 Joey Logano Előfutam #4 győztese
    5 Daniel Suarez Előfutam #1 második helyezettje
    6 Chase Briscoe Előfutam #2 második helyezettje
    7 William Byron Előfutam #3 második helyezettje
    8 Kyle Larson Előfutam #4 második helyezettje
    9 Ricky Stenhouse Jr. Előfutam #1 harmadik helyezettje
    10 Austin Dillon Előfutam #2 harmadik helyezettje
    11 Christopher Bell Előfutam #3 harmadik helyezettje
    12 Michael McDowell Előfutam #4 harmadik helyezettje
    13 Ryan Blaney Előfutam #1 negyedik helyezettje
    14 Cole Custer Előfutam #2 negyedik helyezettje
    15 Chase Elliott Előfutam #3 negyedik helyezettje
    16 Erik Jones Előfutam #4 negyedik helyezettje
    17 Denny Hamlin Vigaszági Előfutam #1 győztese
    18 Ryan Preece Vigaszági Előfutam #2 győztese
    19 Kevin Harvick Vigaszági Előfutam #1 második helyezettje
    20 Bubba Wallace Vigaszági Előfutam #2 második helyezettje
    21 AJ Allmendinger Vigaszági Előfutam #1 harmadik helyezettje
    22 Harrison Burton Vigaszági Előfutam #2 harmadik helyezettje
    23 Martin Truex Jr. 2021 Legtöbb pontot szerző versenyzője, aki nem jutott be
  • Kyle Busch jól megküzdött pole köréért – VIDEÓ

    A NASCAR által közzétett videóban Kyle Busch Los Angeles Coliseum-i negyedmérföldes pályán elért pole körét láthatjuk belső kamerából.

    Mint korábban megírtuk a kétszeres bajnok 13,745 másodperc alatt teljesítette a 1/4 mérföldes ovált, ami alig 16 ezreddel volt gyorsabb, mint a mögötte végző Tyler Reddick ideje.

    Kyle Busch így az első előfutam pole-jából indulhat majd. Az előfutamok magyar idő szerint este 9-kor kezdődnek, míg a főverseny éjfélkor veszi kezdetét.

    A Joe Gibbs Racing sofőrje utolsó évét teljesíti jelenlegi főszponzorával, az M&M’s-el, és éppen emiatt sikeres évet szeretne teljesíteni – amelynek nem rossz kezdete ez az első rajthely.

    Ki gondolta volna” – mondta Busch a Fox Sports-os Jamie Little-nek. „Elég király, már csak az is, hogy lehetőségünk van valami ilyesmit csinálni.”

    „A NASCAR sok kritikát kapott azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan fog kinézni és milyen lesz, de nagyon jól szórakozunk, hiszen ez egy teljesen más dolog, mint amit eddig bármikor csináltunk” – mondta Kyle Busch.

    Már csak az a lényeg, hogy elől tudjunk maradni. Ez a lényeg, hiszen még nem vagyunk benn a főfutamon, most még csak az előfutamra kvalifikáltuk magunkat.

    Az első szabadedzést megnyerő Chase Elliott a 7. legjobb időt autózta, így ő majd a harmadik előfutam 2. helyéről várhatja az esti küzdelmeket.

    Ennek az előfutamnak az első helyéről fog rajtolni a hétvége eddig meglepetésembere, Justin Haley, aki 3. lett az időmérőn.

    Ez egyébként az első alkalom, hogy a “The Clash”-t a áthelyezték megszokott helyszínéről, ugyanis 1979 óta a Daytona International Speedway adott otthont a futamoknak.

    Magyarországon az ARENA4+-on lesz látható a NASCAR Busch Lite Clash közvetítése, vasárnapról hétfőre virradóra, 00:05-ös adáskezdéssel.

  • Mi lehet a Toyota NASCAR programjának jövője?

    A Toyota jövője akár több autót is magában foglalhat, valamint Kyle Busch és Denny Hamlin életfogytig szóló szerződtetését.

    Mivel az M&M’s az idei szezon után elhagyja a Joe Gibbs Racinget és a NASCAR-t, Kyle Busch csapatának új szponzorra lesz szüksége.

    Bár a JGR soha nem hozza nyilvánosságra a versenyzői szerződéseket, egy új szponzorral kötött hosszú távú megállapodás valószínűleg tartalmazni fogja Busch szerződéshosszabbítását is, amely biztosítani fogja, hogy a szponzori szerződés teljes időtartamára a csapatnál maradjon.

    David Wilson, a Toyota Racing Development elnöke a hétvégi Daytonai 24 óráson tett interjújában elmondta az NBC Sports riporterének, Nate Ryannek, hogy nem aggódik Busch és Hamlin státusza miatt.

    Kyle és Denny is a Joe Gibbs Racingnél szeretné befejezni a pályafutását. Azt hiszem, pragmatikusan gondolkodva ők is tudják, hogy nincs túl sok jobb lehetőség a NASCAR-ban” – nyilatkozta David Wilson az NBC Sportsnak.

    Wilson elmondta, a csapat tulajdonosa, Joe Gibbs gőzerővel dolgozik a szponzorkeresésen.

    Tudjátok, hogy ő hogyan van bekötve… Rajta van a dolgon. És máris van néhány izgalmas jelentkező. Rendben leszünk.

    Jelenleg 6 autó versenyzik a Toyota kötelékében, a négy Joe Gibbs Racing gép (Kyle Busch, Denny Hamlin, Martin Truex Jr. és Christopher Bell), valamint a Hamlin által tulajdonolt 23XI, melyben Bubba Wallace és az újjonan érkező Kurt Busch versenyzik.

    Wilson szerint a Next Gen autó megérkezésével tovább bővülhet a Toyota autóit használó csapatok száma.

    Van egy meghatározott mennyiségű erőforrásunk, és ez a keret nem növekszik akkor, amikor új autókat kezdünk el felkészíteni” – mondta a Toyota Racing fejese.

    Az előző generációs autóval megvolt az a kockázat, hogy túlságosan szétszórjuk ezeket az erőforrásokat. Szándékosan a minőséget helyeztük előtérbe a mennyiséggel szemben.

    Ismétlem, ezzel az új autóval ezek az erőforrások tovább oszthatók, mert aerodinamikailag több korlátozás van.

  • Kyle Busch piruettel kezdte a Phoenix-i Next Gen tesztet – VIDEÓ

    A Daytonai tesztet követően a NASCAR Phoenix Racewayen folytatja a Next Gen autó tesztelését. Kyle Busch meg is pördült.

    Phoenix a NASCAR naptárának egyik kritikus pályája, hiszen itt rendezik meg a szezonzárót, ahol a rájátszás utolsó négy versenyzője küzd meg a bajnoki címért.

    A NASCAR a superspeedwayek és az újonnan átalakított Atlanta Motor Speedway kivételével minden pályán 670 lóerős csomagot fog használni.

    Kyle Busch, a Phoenix Raceway háromszoros győztese rögtön az edzés elején megpördült a 4-es kanyar kijáratán.

    Busch eddig keveset tesztelhette a Next Gen autót, éppen ezért nem volt meglepő a megpördülés, hiszen még szoknia kell a technikát.

    A Joe Gibbs Racing versenyző épphogy elkerülte a külső fallal való ütközést, de végül sértetlenül tudott továbbhajtani – írja a Motorsports.com

    A sorozat regnáló bajnoka és a legutóbbi Phoenix Raceway-győztes, Kyle Larson is a pályán volt kedd reggel, és a nap végére az övé lett a legjobb idő.

    Íme az e heti Next Gen teszten részt vevő csapatok/pilóták teljes listája:

    Team Penske – Ryan Blaney, Joey Logano

    Trackhouse Racing – Daniel Suarez, Ross Chastain

    Richard Childress Racing – Tyler Reddick Austin Dillon

    Stewart-Haas Racing – Kevin Harvick, Chase Briscoe

    Hendrick Motorsports – Kyle Larson, Alex Bowman, William Byron, Chase Elliott

    Roush Fenway Keselowski Racing – Chris Buescher, Brad Keselowski

    Joe Gibbs Racing – Martin Truex Jr., Kyle Busch

    Kaulig Racing – Justin Haley, Daniel Hemric

    Wood Brothers Racing – Harrison Burton, Austin Cindric

    23XI Racing – Kurt Busch, Bubba Wallace

    Front Row Motorsports – Michael McDowell, Todd Gilliland

    Petty GMS Racing – Ty Dillon, Erik Jones

    JTG Daugherty Racing – Ricky Stenhouse Jr.

    Team Hezeberg – Loris Hezemans

  • Phoenixben folytatódik a Next Gen autó tesztelése

    A Cup-csapatok utolsó alkalommal próbálhatják ki a Next Gen autókat, mielőtt megkezdődne a szezon a jövő havi Busch Clash-el.

    A NASCAR kedden és szerdán tesztet tart a Phoenix Raceway-en. A csapatok a tervek szerint mindkét nap – amerikai idő szerint – 11 és 19 óra között tesztelnek majd ET szerint.

    A tesztre az 1, vagy 2 autót indító csapatok 1, a 3, vagy 4 autót nevező csapatok pedig 2 autót vihetnek.

    A regnáló Cup-bajnok Kyle Larson számára ez a teszt azért lesz jelentős, mert eddig kevés időt tölthetett a Next Gen autóban.

    Nem ültem benne, mióta kiderült, melyik a aero csomaggal megyünk” – mondta Larson az NBC Sportsnak. „Phoenixben megpróbálok rövid idő alatt a lehető legtöbbet tanulni.

    Tapasztalatot kell szereznem a kormányzással, és a fékekkel kapcsolatban, illetve meg kell szoknom az autó belsejét. Biztos vagyok benne, hogy teszünk majd néhány hosszabb etapot, megnézzük, hogy az autó miben más, mint a régi. Másfél nap alatt rengeteget lehet tanulni.

    Daytonában Dale Earnhardt Jr. helyettesítette a Chili Bow-on résztvevő Kyle Larsont
    Daytonában Dale Earnhardt Jr. helyettesítette a Chili Bow-on résztvevő Kyle Larsont Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR Media

    Kyle Busch szintén kevés időt töltött az autóban, és ezt a tesztet arra fogja használni, hogy még jobban megismerkedjen az autóval.

    Minden arról szól, hogy próbáljunk köröket és rutinná váljon a vezetés” – nyilatkozta Kyle Busch az NBC Sportsnak.

    Folyamatosan információt kell majd adnom a mérnököknek és a srácoknak, akik az autón dolgoznak, hogy kényelmessé tegyük és úgy állítsuk be, amivel gyors tudok majd lenni.

    Ez lesz az első Next Gen teszt 1 mérföldes vagy annál rövidebb pályán. Egyben jó lehetőséget biztosít a csapatoknak, hogy az autót azon a pályán teszteljék, amely a novemberi finálénak futamnak ad otthont.

    Érdekes lesz látni, hogy váltunk-e az oválon (az új 5 sebességes szekvenciális váltóval), és, hogy milyen keményen lehet majd bekanyarodni a kanyarokba” – magyarázta Kurt Busch az NBC Sportsnak.

    Izgatottan várom, hogy egy rövid pályára menjünk, és lássam, hogy működik majd az autó.

    A teszten ott lesz Bubba Wallace is, aki a szezonon kívüli vállműtéten esett át. Az októberi, Charlotte Roval-i teszt óta nem ült a Next Gen autóban.

    A Cup Series csapatai február 6-án a Los Angeles Memorial Coliseumban rendezett Busch Light Clash-en mérkőznek meg egymással.

    Ezután pedig élesedik majd a várakozás, hiszen február 20-án jön a Daytona 500.

  • Ki lesz Kyle Busch szponzora 2023-ban?

    Kyle Busch utoljára pózolt szokásos M&M’s-es szerelésében a NASCAR media napján, hiszen 2023-ban már másik főszponzora lesz.

    A Joe Gibbs Racing december végén jelentette be, hogy a Mars Wrigley 2023-tól nem lesz Busch szponzora. A cég 32 év versenyautó-szponzorálás után – ebből 24 év az M&M’s márkával – kiszáll a sportból.

    A kétszeres Cup-bajnok Busch elég régóta van már a sportágban ahhoz, hogy tudja, a cégek gyakran váltogatják a marketingstratégiákat, így az, hogy 15 éven keresztül ugyanaz az elsődleges szponzor a versenyek többségénél, jó érzéssel tölti el. De ez a hír a csalódás szúrását is magában hordozza.

    Ez nagyon szerencsétlen számunkra és az M&M’s számára is, úgy érzem” – mondta a 36 éves Busch a FOX Sportsnak adott interjúban, amely a csatornánál végzett előszezoni feladatai részeként készült.

    Mi lesz így Busch-al, aki 59 Cup-futamot nyert és korának egyik legjobb versenyzőjeként tartják számon?

    A Joe Gibbs Racinggel 2019-ben írt alá szerződéshosszabbítást, amely a 2020-as szezon kezdetétől érvényes.

    Jellemzően a JGR-szerződések három évre szólnak, legalább egy, ha nem több opcióval, bár Busch sikerei hosszabb feltételeket is diktálhattak volna.

    Kyle Busch a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú autójában
    Kyle Busch a Joe Gibbs Racing 18-as rajtszámú autójában Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Marad, vagy megy Kyle Busch?

    A szerződéstől függetlenül, ha egy versenyző nem szerez szponzorokat, akkor elválhatnak útjai a csapatától.

    Abszolút jól érzem magam ott, ahol vagyok” – mondta Busch, aki 15 évvel ezelőtt a JGR-nél talált otthonra, miután három Cup-szezon után elengedték a Hendrick Motorsportstól.

    Jó lenne, ha az összes vitát kidobnánk az ablakon, és készen állnánk arra, hogy legyen mit bejelenteni. Még elég korai szakaszában vagyunk a szponzorkeresésnek, úgyhogy még nem lesz bejelentés.

    Nyilvánvalóan jól érzem magam ott, ahol vagyok, szeretnék maradni, és remélhetőleg minden rendben lesz.

    Busch elmondta, hogy egyelőre nem sokat foglalkozott a potenciális szponzorokkal folytatott tárgyalásokkal – miközben a JGR már javában ezen dolgozik. A JGR illetékesei a maguk részéről jelezték, hogy eszük ágában sincs megválni a kétszeres Cup bajnoktól.

    Buschnak szoros kapcsolatai vannak a Toyotával is.

    Kyle hatalmas része a cégünknek, és hatalmas része lesz a jövőben is a cégünknek” – mondta a JGR elnöke, Dave Alpern a Sports Business Journalnak.

    Bár a hírt decemberben jelentették be, a JGR és Busch már augusztus óta tudott a Mars döntéséről.

    Szerencsére van elég időnk, így remélhetőleg tudunk találni egy jó, életképes utódot, és a következő céget, amelyet mindenhol én fogok képviselni, és remélhetőleg továbbra is győzelmekért és bajnokságokért fogunk versenyezni eközben” – mondta Kyle Busch.

    Kyle Busch népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, de személyisége sokszor megosztó, ami elrettentheti a szponzorokat
    Kyle Busch népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, de személyisége sokszor megosztó, ami elrettentheti a szponzorokat Fotó: Logan Riely/Getty Images/NASCAR Media

    Mi a legfontosabb a szponzorkeresésnél?

    Buschnak és a JGR-nek két célja lehet, amikor új szponzort keres.

    Az első, és legfontosabb tétel, hogy az új szponzor minimum 30 futamon díszelegjen a 18-as autón.

    A másik – és nem elhanyagolható szempont -, hogy egy olyan cég jelentkezzen, melyhez illik Kyle Busch hírhedten tüzes személyisége.

    Az M&M’s nagyszerű szponzor volt” – áradozott Busch régi szponzoráról. „Nyilvánvalóan megengedik, hogy egy kicsit jobban önmagam lehessek, talán egy kicsit engedékenyebbek voltak, mint mások lettek volna.

    Egy új szponzor keresésekor olyasvalakit keresnél, aki nagyjából ugyanígy viselkedik, mint te. De bármi lehetséges, és majd meglátjuk, ki lesz az a következő cég.

    Lehet, hogy ez a szponzor esetleg egy olyan szerződést ajánlana, amely Busch 6 éves fiának, Brextonnak a szponzorációját is magába foglalná?

    Erről már volt szó” – jelentette ki sejtelmesen Kyle Busch.

    Addig is a 36 éves versenyző arra fog koncentrálni, hogy minél több versenyt nyerjen, ami a legjobb módja lenne annak, hogy megköszönje a Marsnak az együtt töltött 15 évet, és új elsődleges támogatót vonzzon magához.

    Fantasztikus lenne megnyerni egy harmadik bajnoki címet… de nyilvánvalóan ez egy kemény sport. Nagyon nehéz. Minden egyes héten átérzed, hogy milyen kihívást jelent” – mondta Kyle Busch.

    Jó lenne egy nagy durranással és egy nagyszerű szezonnal búcsúztatni őket, amire örökké emlékezni fognak.

  • Íme a teljes nevezési lista a Busch Clash-re

    A NASCAR csütörtökön közzétette a Február 6-án megrendezésre kerülő Busch Light Clash at the Coliseum nevezési listáját.

    A mérföldkőnek számító esemény egy kétnapos show lesz, amely edzésekből, előfutamokból és egy utolsó esélyes selejtezőből áll majd.

    Ezek fogják előkészíteni a terepet a február 6-i 150 körös főversenynek a legendás Los Angeles Memorial Coliseumban.

    A nevezett 36 sofőrből 23-an jutnak be a vasárnap esti, villanyfényes döntőbe.

    Rajtszám

    Versenyző

    Csapat

    Crew Chief

    Gyártó

    1 Ross Chastain TrackHouse Racing Phil Surgen Chevrolet
    2 Austin Cindric Team Penske Jeremy Bullins Ford
    3 Austin Dillon Richard Childress Racing Justin Alexander Chevrolet
    4 Kevin Harvick Stewart-Haas Racing Rodney Childers Ford
    5 Kyle Larson Hendrick Motorsports Cliff Daniels Chevrolet
    6 Brad Keselowski Roush Fenway Keselowski Racing Matt McCall Ford
    7 Corey LaJoie Spire Motorsports Ryan Sparks Chevrolet
    8 Tyler Reddick Richard Childress Racing Randall Burnett Chevrolet
    9 Chase Elliott Hendrick Motorsports Alan Gustafson Chevrolet
    10 Aric Almirola Stewart-Haas Racing Drew Blickensderfer Ford
    11 Denny Hamlin Joe Gibbs Racing Chris Gabehart Toyota
    12 Ryan Blaney Team Penske Jonathan Hassler Ford
    14 Chase Briscoe Stewart-Haas Racing John Klausmeier Ford
    15 Ryan Preece Rick Ware Racing Jason Houghtaling Ford
    16 AJ Allmendinger Kaulig Racing Matt Swiderski Chevrolet
    17 Chris Buescher Roush Fenway Keselowski Racing Scott Graves Ford
    18 Kyle Busch Joe Gibbs Racing Seth Chavka Toyota
    19 Martin Truex Jr. Joe Gibbs Racing James Small Toyota
    20 Christopher Bell Joe Gibbs Racing Adam Stevens Toyota
    21 Harrison Burton Wood Brothers Racing Brian Wilson Ford
    22 Joey Logano Team Penske Paul Wolfe Ford
    23 Bubba Wallace 23XI Racing Bootie Barker Toyota
    24 William Byron Hendrick Motorsports Ryan Fugle Chevrolet
    31 Justin Haley Kaulig Racing Trent Owens Chevrolet
    34 Michael McDowell Front Row Motorsports Blake Harris Ford
    38 Todd Gilliland Front Row Motorsports Seth Barbour Ford
    41 Cole Custer Stewart-Haas Racing Mike Shiplett Ford
    42 Ty Dillon Petty GMS Racing Jerame Donley Chevrolet
    43 Erik Jones Petty GMS Racing Dave Elenz Chevrolet
    45 Kurt Busch 23XI Racing Billy Scott Toyota
    47 Ricky Stenhouse Jr. JTG Daugherty Racing Brian Pattie Chevrolet
    48 Alex Bowman Hendrick Motorsports Greg Ives Chevrolet
    51 Cody Ware Rick Ware Racing Billy Plourde Ford
    77 Landon Cassill Spire Motorsports Kevin Bellicourt Chevrolet
    78 BJ McLeod Live Fast Motorsports Lee Leslie Ford
    99 Daniel Suarez Trackhouse Racing Travis Mack Chevrolet