Címke: kvalifikáció

  • 2019-ben nem lesz Q4

    2019-ben nem lesz Q4

    Az F1 azon terve, hogy csavarjon egyet a kvalifikációs rendszeren és megjelenjen a Q4, azaz ne három, hanem négy szakaszra bontsák az időmérő edzést, megbukni látszik. Legalábbis 2019-re vonatkozóan.

    Az Auto Motor und Sport szerint ugyanis szavazásra bocsátották ezt a csapatok között, de a vélemények nem voltak egyöntetűek.

    „Ez csak a nagy csapatoknak segítene.” – mondta a Sauber menedzsere, Beat Zehnder. „A kisebbeknek szükségük van az extra időhöz egy második próbálkozásra az egyes szakaszokban.”

    „A következő évre vonatkozóan nem jutunk megállapodásra.” – mondta az F1 sportigazgatója, Ross Brawn. „De a megbeszélés elkezdődött, és szeretnénk, ha folytatódna is.”

  • Whitingnak tetszik az új időmérős formátum

    Whitingnak tetszik az új időmérős formátum

    Az F1 egyre közelebb van ahhoz, hogy egy új időmérő formátumot vezessenek be 2019-től.

    A tervezet alapján, nem csak három szakaszból állna az időmérő, hanem kapna egy negyediket is (Q4). Ezek az etapok rövidülni fognak, hogy a pilóták számára kevesebb idő álljon rendelkezésre a továbbjutó idők megfutására, ezáltal izgalmassá téve a nézők számára az eseményt.

    A Q4-es szakaszt 10 percre tervezik, és mindössze 8 pilóta harcolhatna a rajtelsőségért.

    ,,Az ötletet a FOM terjesztette elő, ami rengeteg kutatással és a szurkolók megkérdezésével nyerte el jelenlegi formáját.” – nyilatkozta Charlie Whiting versenyigazgató.

    ,,Múlt héten vitattuk meg Stratégiai Csoporttal. Személy szerint nekem tetszik az ötlet, de nem rajtam múlik a dolog.”

    Szerző: Csonka Nikolett

  • Q4-gyel bővülhet az időmérő edzés?

    Q4-gyel bővülhet az időmérő edzés?

    A Liberty Media azt fontolgatja, hogy tovább „darabolná” az időmérőedzés rendszerét.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint nem három, hanem négy szakaszból állna a kvalifikáció, így a Q1, Q2 és Q3 után még következne egy Q4 is. Az egyes szakaszok így rövidebb ideig tartanának, és egy-egy alkalommal kevesebb autó esne ki.

    „Azt akarjuk, hogy kevésbé legyen kiszámítható a kvalifikáció, így pedig nagyobb valószínűséggel végeznének a legerősebb autók is ‘rossz’ helyeken.” – mondta az F1 sportigazgatója, Ross Brawn. „Talán ha lecsökkentenénk a versenyzők által az egyes szakaszokban megtehető körök számát, a csapatok nem tudnának mindent optimalizálni úgy, mint jelenleg.”

    „De nagyon óvatosan fogunk eljárni, mivel a jelenlegi formátum népszerű és sikeres.” – tette hozzá Brawn.

  • Vettel: Arra kell törekednünk, hogy holnap nyerni tudjunk a negyedik helyről

    Vettel: Arra kell törekednünk, hogy holnap nyerni tudjunk a negyedik helyről

    Sebastian Vettel volt a legfőbb esélyes a pole pozícióra, ugyanis száraz körülmények között az SF71H jól működött a Hungaroringen, viszont a szombati időmérőre megérkezett az eső, és Vettel csak a negyedik lett, míg a legnagyobb riválisa a pole-ból várhatja a holnapi futamot.

    Annak ellenére, hogy a negyedik helyen végzett, Vettel optimistán tekint a holnapi versenyre.

    „Nem hiszem, hogy nagyon sokon múlott volna az első hely” -mondta Vettel „De sajnos nem voltunk elég gyorsak. Azt hiszem, hogy nagyon nehéz volt ilyen körülmények között autózni, és kipréselni mindent az autóból. A köreim jók voltak, de ezek szerint nem voltak elég gyorsak. Esős körülmények között még nem vagyunk olyan biztosak, mint szárazon.

    „Ma egy nagyon furcsa időmérőn vagyunk túl, bármi történhetett volna. Jól teljesítettünk, egészen az időmérő végéig. De meglátjuk majd mi lesz holnap. Hosszú versenyünk lesz, szóval minden lehetőségünk megvan a győzelemre. Nem lesz könnyű. Természetesen jobb, ha az első helyről rajtolsz, de mi a negyedik rajtkockából fogunk nekivágni a futamnak, szóval innen kell nyernünk holnap.”

    Vettelt még a saját csapattársa is megelőzte az időmérőn, ugyanis Kimi Räikkönen a harmadik lett. Azonban a finn nem volt túl boldog, ugyanis feltartotta őt az egyik Haas az utolsó gyors körén.

    „Nyilvánvalóan nem ez az ideális rajthely,”- mondta Räikkönen. „Az eső is nagyban befolyásolta az edzést. Az viszont pozitív volt, hogy az autót élvezhető volt vezetni az esőben. Az utolsó körömön sajnos nem volt szerencsém” – tette hozzá Räikkönen. „Kijöttem friss extrém eső gumikért a boxba, jól tapadt az autó, csak sajnos beragadtam egy Haas mögé. Nagyon komoly vízfüggönybe kerültem, alig láttam valamit, és így sajnos lehetetlen volt javítanom.

    „Volt esélyünk a pole-ra az esős időjárás ellenére, de sajnos nem tudtam javítani az utolsó körömön. Holnap minden más lesz, mindent bele fogunk adni, hogy nyerjünk.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Ricciardo: Stroll kicsúszása miatt maradtam le a Q3-ról

    Ricciardo: Stroll kicsúszása miatt maradtam le a Q3-ról

    Daniel Ricciardo szerint a korai kiesése az időmérő edzésről annak volt köszönhető, hogy Lance Stroll pont előtte csúszott ki a pályáról.

    Az ausztrál a Q2-ben búcsúzott az esővel tarkított időmérő edzésről.

    „A Q2 kezdetekor az nyerte a legtöbbet, aki az első pár percben tudott mért kört menni,”- mondta Ricciardo. „Az első próbálkozásomon Stroll pördült ki előlem, és a sárga zászló miatt nem tudtam befejezni a kört. És azután egyre jobban esett az eső, és a körülmények egyre rosszabbak lettek.

    „Az egyetlen értékelhető körömet Stroll hibája miatt nem tudtam befejezni, ez van.”

    Ricciardo már a Q1-ben közel került a kieséshez. A még vizes, de száradó pályán az ausztrál pilóta volt az egyetlen, aki a lágy keverékű Pirellikkel próbálkozott az ultra-lágyak helyett. „Éppen hogy csak továbbmentünk a Q1-ből,”- mondta.  „Az ultra-lágyakon kellett volna körözzek. A hidegebb időben sokkal jobbak a lágyabb keverékű gumik, mert gyorsabban melegednek be, mint a keményebb keverékek.”

    Mivel Ricciardo nem jutott be a Q3-ba ez azt jelenti, hogy az ausztrál pilóta csak a tizenkettedik helyről indulhat. Németországban sem sikerült bejutnia a legjobb tízbe és a magyar hétvégén sem. Úgy véli, hogy a Hungaroringen kifejezetten nehéz előzni.

    „Sajnos csak a tizenkettedik helyről indulhatok. Még nem a holnapi versenyen gondolkodom. Sajnos eléggé kibabrált velünk az időjárás.”

    (Szerző: Boa Bence)

  • Az F1 visszatérhet az egykörös kvalifikációs formátumhoz

    Az F1 visszatérhet az egykörös kvalifikációs formátumhoz

    Miután változnak majd a gumiabroncs méretek, annak reményében, hogy izgalmasabb versenyeket eredményez majd, az időmérőkön is lehet, hogy változtatni fognak.

    A hírek szerint visszatérnének ahhoz a korábbi kvalifikációs formátumhoz, mikor mindenkinek csak egy gyors kör teljesítésére volt lehetősége.
    2003-ban volt már ilyen rendszer, azonban akkor nem vált be, így hamar megváltak tőle.

    Többek között amiatt is sokan megkérdőjelezik a rendszer működőképességét, mert így nem egyforma körülmények között körözhetnek a versenyzők, így nem egyenlőek a feltételek. Így aztán ez a téma még vita tárgya lesz a csapatok körében.

  • Módosul az időmérő edzés a Formula E-ben

    Módosul az időmérő edzés a Formula E-ben

    Megújul a Formula E a 2018/19-es szezonra, és nem csak a Gen2 autók által. Megreformálják a kvalifikációs rendszert és komolyabb rajtbüntetésekre lehet majd számítani, ha az egyes hajtáslánc-elemekből többet használnak fel a megengedettnél.

    A csoportos kvalifikációs rendszer négy darab, egyenként maximum hat fős csoportokra osztja a versenyzőket, a superpole-ba pedig a hat leggyorsabb versenyző jut majd be. A versenyzőket aszerint osztják majd csoportokra, hogy a bajnokságban épp hol állnak, de mindig a hat legjobb (a pontverseny állása szerint) mehet majd elsőként a pályára, utána jön csak a többi csoport csökkenő sorrendben. A szezon első versenyén a 2017/18-as bajnokság végeredménye adja majd a sorrendet.

    Minden versenyző – egészen pontosan a hozzájuk tartozó rajtszám (számolván az esetleges versenyzőcserékkel szezon közben) – két elektromos motort, két sebességváltót, két invertert és egy akkumulátor csomagot használhat majd fel a szezon során. Aki ennél többet használ fel valamelyik elemből, az már nem 10 rajthelyes büntetést kap majd, hanem 20 pozíciót veszít majd a soron következő versenyen. Ha a 20 pozíció nem teljesíthető, boxutca áthajtásos büntetéssel és időbüntetéssel oldják majd meg.

    A visszatöltő rendszert bármikor lehet használni a verseny során, a fanboost-nyertes versenyzők azonban csak akkor használhatják, mikor a „hyperboost” mód aktiválva van. Azt, hogy hányszor és milyen hosszan lehet aktiválni, versenyenként külön-külön fogják meghatározni, figyelembe véve az egyes pályák jellegzetességeit.

    A Formula E ötödik szezonja december 15-én rajtol majd, Rijádban.

  • Markelov brillírozott, Leclerc csak a hatodik helyről rajtolhat

    Markelov brillírozott, Leclerc csak a hatodik helyről rajtolhat

    Artem Markelov, a Russian Time orosz versenyzője több mint két tizedes előnnyel szerezte meg élete első Forma-2-es pole pozícióját Abu Dhabiban, a sorozat 2017-es szezonjának idényzáróján.

    Az első sorba a szezon közben csapatot váltó, a McLaren által támogatott holland Nyck de Vries ért oda. A harmadik kockából Antonio Fuoco, a Prema Racing hazai versenyzője startolhat.

    Markelov már az első gumiszetten is a leggyorsabbnak bizonyult, míg a bajnok Leclerc túlkormányzottsággal küzködött.

    Alexander Albonnak sem volt sima időmérője: a jó tempót mutató thai nemzetiségű versenyző autója megadta magát. Albon a tizedik leggyorsabb időt autózta, ám később diszkvalifikálták, miután csapata nem tudott elég üzemanyagmintát szolgáltatni a fiatal pilóta autójából.

    Markelov tovább javított, és 1:47.181-es ideje megállíthatatlannak bizonyult: az orosz pályafutása első pole-ját szerezte 84 versenyes F2-es/GP2-es karrierje során.

    Az időmérő végén Leclerc is javított, ám továbbra is csúszkált az autója, így öt tizedes hátránnyal zárt Markelovhoz képest, ami azt jelenti, hogy a monacói nem tudott abszolút rekordot felállítnai: a Sauber ülésére pályázó Ferrari junior Stoffel Vandoornehoz és Pierre Gaslyhoz hasonlóan nyolc pozíció megszerzésére volt képes egy szezonon belül a Forma-1 előszobájának nevezett sorozatban.

    Lando Norris, a McLaren Forma-3-as bajnoka tizenharmadikként zárt élete első Forma-2-es időmérőjén.

    1 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:47.181s Int.
    2 Nyck de Vries Racing Engineering 1:47.387 0.206s
    3 Antonio Fuoco Prema Racing 1:47.575 0.394s
    4 Oliver Rowland DAMS 1:47.617 0.436s
    5 Norman Nato Pertamina Arden 1:47.676 0.495s
    6 Charles Leclerc Prema Racing 1:47.692 0.511s
    7 Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:47.753 0.572s
    8 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:47.759 0.578s
    9 Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:47.824 0.643s
    10 Alex Palou Campos Racing 1:48.127 0.946s
    11 Nicholas Latifi DAMS 1:48.201 1.020s
    12 Louis Deletraz Rapax 1:48.212 1.031s
    13 Lando Norris Campos Racing 1:48.404 1.223s
    14 Jordan King MP Motorsport 1:48.476 1.295s
    15 Santino Ferrucci Trident 1:48.538 1.357s
    16 Sean Gelael Pertamina Arden 1:48.609 1.428s
    17 Gustav Malja Racing Engineering 1:48.671 1.490s
    18 Roberto Merhi Rapax 1:48.794 1.613s
    19 Nabil Jeffri Trident 1:50.201 3.020s
    DSQ Alexander Albon ART Grand Prix 1:47.957 0.776s

     

  • Vettel kis híján eldobta a Ferratit utolsó gyorskörén

    Vettel kis híján eldobta a Ferratit utolsó gyorskörén

    Sebastian Vettel a Mexikói Nagydíj időmérő edzését követően elárulta, kis híján eldobta a Ferrarit utolsó Q3-as gyorskörén.

    Vettel régi önmagát idézte a kvalifikáció végén, amikor az utolsó mért körében vette el a pole pozíciót a megállíthatatlannak tűnő Max Verstappentől.

    „Elég jó kör volt, azt kell mondjam. Nagyon, nagyon boldog vagyok. Elég trükkös ezen a pályán, nagyon csúszós az aszfalt, nehéz tökéletes kört futni. Volt egy kis előnyöm az első szektorban, sikerült jól megcsinálnom.”

    „Ezután a 6-os kanyarban majdnem eldobtam az autót. Vissza kellett váltanom egybe, de nem veszítettem időt. Innentől már tudtam, hogy ha tisztán megcsinálom az utolsó szektort, annak elégnek kell lennie a pole-hoz és elég is volt.”

    „Majd meglátjuk mi történik a versenyen, nem én irányítom a dolgokat, attól függ Lewis mit csinál.”

    „Mindent beleadunk, támadni fogunk, és meglátjuk mindez mire lesz elég. A Ferrari jó eredményt érdemelne, majd kiderül mit tudunk csinálni.”

  • Hamilton fél másodperces előnnyel nyerte az időmérőt

    Hamilton fél másodperces előnnyel nyerte az időmérőt

    Lewis Hamilton az első rajtkockából indulva kezdheti meg a holnapi Brit Nagydíjat, feltéve ha nem kap büntetést, amiért a Q3-ban feltartotta Romain Grosjeant. Az esetet vizsgálják.

    Hamiltonnak ez már pályafutása 67. pole pozíciója, így Michael Schumacher már csak egy kvalifikációs elsőséggel előzi meg a brit versenyzőt, Silverstone-ban pedig ötödször indulhat az élről.

    Közben megérkezett a hivatalos döntés: az FIA nem bünteti Lewis Hamilton esetét, így megtarthatja első rajthelyét.

     

    További részletek hamarosan.

    Végeredmény:

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1m26.600s Int.
    2 Kimi Raikkonen Ferrari 1m27.147s 0.547
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1m27.356s 0.756
    4 Max Verstappen Red Bull/Renault 1m28.130s 1.530
    5 Nico Hulkenberg Renault 1m28.856s 2.256
    6 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m28.902s 2.302
    7 Esteban Ocon Force India/Mercedes 1m29.074s 2.474
    8 Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1m29.418s 2.818
    9 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m29.549s 2.949
    10 Valtteri Bottas Mercedes 1m27.376s 0.776
    11 Jolyon Palmer Renault 1m30.193s
    12 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m30.355s
    13 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1m31.368s
    14 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m31.482s
    15 Lance Stroll Williams/Mercedes 1m42.573s
    16 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1m42.577s
    17 Pascal Wehrlein Sauber/Ferrari 1m42.593s
    18 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m42.633s
    19 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m42.966s
    20 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m30.600s