Címke: kulisszák

  • A kulisszák mögött: Sergio Pérez első napja a Red Bullnál

    A kulisszák mögött: Sergio Pérez első napja a Red Bullnál

    Sergio Pérez továbbra is próbál beilleszkedni új csapatába, a Red Bull csapatába, a 2021-es szezonra való felkészülés kereteiben.

    Januárban járt Pérez első ízben Milton Keynes-ben a csapat hadiszállásán, hogy meglátogassa a világbajnoki címeket magáénak tudó istállót, majd a következő napokban üléspróbán, illetve a szimulátorban is járt.

    Beszámolója szerint az egyszeres futamgyőztes pilóta le volt nyűgözve a Red Bull infrastruktúráját látva:

    „Amikor megérkezel ide, egyből rájössz, hogy miért lettek világbajnokok. Az infrastruktúra, amivel rendelkeznek, a fejlesztés, az emberek… Nagyon tehetséges emberek dolgoznak itt.” – mondta Pérez

    „Ez nagyon más szituáció, mint amit korábban bármelyik csapatnál tapasztalta. Olyan kicsit, mintha egy kutya új családot talált volna magának. Egy álom vált valóra.”

    Az első látogatása során Pérez találkozott az osztrák istálló technikai igazgatójával, Adrian Neweyval is. Azzal az emberrel, aki valószínűleg a legtöbb bajnoki versenyautót tervezte meg a Forma-1-ben:

    „Nagyon, nagyon lenyűgöző látni azt a hatalmas rajzoló szerkezet. Bármikor, amikor elhaladsz az irodája előtt rajzol valamit. Amikor pedig a versenyzőkkel beszél, száz százalékosan megérti, hogy mit akarsz neki mondani. Szinte olyan, mintha egy másik versenyzőnek beszélnél.” – zárta Pérez.

    A Red Bull videót is készített Pérez látogatásáról, amit itt nézhettek meg:

  • Steiner és a szabadszájúság – egyáltalán nem bánta, hogy ezt is látták a nézők a Drive to Survive-ban

    Steiner és a szabadszájúság – egyáltalán nem bánta, hogy ezt is látták a nézők a Drive to Survive-ban

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke nem látta értelmét annak, hogy visszafogja magát a Drive to Survive forgatása alatt.

    Az olasz szakember több részben is feltűnik a 10 epizódból álló Netflix sorozatban, láthatjuk őt, a pit wall-on értetlenül, frusztráltan és boldogan, belepillanthatunk a privát beszélgetésekbe, hogyan önt lelket a Romain Grosjeanba vagy épp, hogyan magyarázza el főnökének, Gene Haasnak az adott futam történéseit.

    Ez a sorozat nem a művi világot akarja bemutatni sokkal inkább a függöny mögé vezeti be a nézőt, meg akarja ismertetni a háttérben dolgozó emberekkel, munkájukkal, boldog és boldogtalan pillanatokat tár fel, megmutatva mennyire nehéz is ebben a Cirkuszban fennmaradni. (Véleményünket a sorozatról itt olvashatjátok)

    Miközben Steiner maga is viccelődött azon mennyire szabad szájú is valójában, mindeközben elismerte, nem akarta megjátszani magát, ugyanis a producerek a valódiságra törekedtek.

    ,,Teljesen rendben van ez számomra. Ha ők le akarják ezt forgatni, akkor igaznak kell lennie, máskülönben mi értelme lenne az egésznek? Úgy vélem azok az emberek, akik ezt megfilmesítették, nagyon jók a szakmájukban, úgy értem, már az első perctől fogva látni lehetett, hogy tudják, mit akarnak csinálni és megmutatni. Ők a valóságot akarták megfogni és nagyon okosan nyúltak ehhez. Ennek így kellett lennie, ugyanis egy rosszul sikerült fimnek semmi értelme, csak még több nézőt vesztünk általa. Úgy hiszem ez az egész segített rajtunk. Ha az emberek megnézik és tetszik nekik amit látnak, akkor mi több szurkolót szerzünk, és ez volt az amit el akartunk érni. Tehát, ahogy mondtam már korábban, csak magamat adtam.”

    A sorozat a Haas reményei és álmain kívül többek között bemutatta Daniel Ricciardo belső vívódásait is. Ellátogattak Perth-be a szülői házba, Monacóban, az ausztrál pilóta jelenlegi lakhelyére, rögzítették a menedzserével folytatott diskurzust mely során a lehetséges csapatokat veszik számba, miután az ausztrál úgy döntött, ott hagyja a Red Bullt.

    Annak ellenére, hogy a kamerák szinte mindenhol ott voltak és mindent felvettek – amit a felvételeken nem lehet látni – az ausztrál pilóta lelkesen támogatta ezt a projektet.

    ,,Mikor az emberek egyre több személyes információt tudnak meg rólad, mikor betekintés engedsz a függöny mögé és ellátogatnak a szülővárosodba Perth-be, vagy a monacói lakásodba, látják a dolgaidat és azt, ami vesz körül, akkor szeretnél minél készségesebb lenni azokkal, akik a kamerák mögött vannak, és épp készítik ezt a projektet. Mindig tisztelettudóak voltak, és mindig a mi feltételeink szerint alakították a dolgokat, ami nagyszerű, ugyanis az nagyon fontos, hogy jóban legyél azokkal az emberekkel, akik a háttérben dolgoznak. Mindenképpen arra bátorítok mindenkit, aki meg akarja nézni ezt a sorozatot, hogy ne egy Iphone kijelzőn keresztül tegye meg, hanem egy igazi, nagy, szélesvásznú készüléken. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fogják fogadni ezt az egész kezdeményezést az emberek.”