Címke: kubica teszt

  • Kubica megmutatta, semmi sem lehetetlen

    Kubica megmutatta, semmi sem lehetetlen

    Nemrég jelentették be hivatalosan, hogy Robert Kubica lesz a Williams másik 2019-es pilótája, a groviak pilótájaként adott első interjújában pedig azt hangsúlyozta, semmi sem lehetetlen.

    Kubica Abu Dhabiban a RaceFans kérdésére elmondta, megérti, hogy szinte mindenki úgy gondolta, sosem fog visszatérni 2011-es ralibalesete után, melynek alkalmával komoly mellkasi- és karsérüléseket szenvedett.

    „Ezt sosem hitte volna valószínűleg senki. Egyedül én és a körülöttem lévők nem adták fel, nekik ezúton is meg szeretném köszönni. Azonban mindenki tudja, hogy ez szinte elérhetetlen volt. Ez a nap viszont megmutatta, semmi sem lehetetlen.”

    Kubica bizonyítani fogja, hogy a sérülései ellenére is versenyképes lesz.

    „A dolog nagyon egyszerű, várni kell két hónapot, aztán úgyis kiderül. Szerintem, ha nem lennék jó, nem tarthatnék most itt.”

    Szerinte „normális”, hogy az emberek megkérdőjelezik, hogyan tudja ezt megcsinálni.

    „Tudom, hogy nehéz elhinni, de szerintem a Williams idén, én pedig már az elmúlt másfél évben éreztem, hogy meg tudom csinálni. A korlátaim nem akadályoznak, mint ahogy sokan gondolják.”

    A lengyel elmagyarázta, hogyan tudatosult benne a tavalyi Renault-os teszt alkalmával, hogy visszatérhet és újra „természetesen” tudja vezetni az autót.

    „Hogy a legmagasabb szinten is tudj teljesíteni, a lehető legtermészetesebben kell vezetned. Nem kell túlgondolni, csak vezetni. A fordulópont tavaly jött el, amikor néhány teszt után észrevettem, hogy igazából elkezdtem természetesen vezetni. Ezután nyilván alkalmazkodnom kellett az új technikához, ami sokat változott az évek során. Viszont elégedett vagyok azzal, amit idén elértem. Ez minden, nincs más mondanivalóm.”

  • Az Abu Dhabi teszten lehetőséget kaphat Kubica a Williams-től

    Az Abu Dhabi teszten lehetőséget kaphat Kubica a Williams-től

    Az elmúlt időszakban Robert Kubica a Forma 1-be való visszatérésének lehetőségeit vizsgálta, hat évvel azután, hogy súlyos sérüléseket szenvedett egy olaszországi rally balesetben.

    Az év első felében két privát tesztet teljesített a Renault-val, mielőtt a Magyar Nagydíj utáni kollektív teszten már az idei fejlesztésű autót vezette, de a gyártó mégis úgy döntött, hogy kölcsönkéri Carlos Sainz Jr.-t a Red Bull-tól. Kubica ezek után a Williams felé fordította figyelmét – mely csapat elismerte, hogy számításba vette őt – és korábban  két privát tesztet teljesített Silverstoneban és a Hungaroringen, a 2014-es specifikációjú versenygéppel.

    A Forma-1-es csapatoknak az idényzáró verseny után még két napot Abu Dhabiban, a Yas Marina Circuit-en kell maradniuk gumiabroncs tesztelésre, mivel a Pirelli további munkát végez a 2018-as keverékekkel és konstrukciókkal kapcsolatban.

    Amikor a német Sky Sport megkérdezte, vajon a Williams számít-e Kubicára, Lowe azt mondta: „Majdnem biztos, hogy nekiadjuk az Abu Dhabi futam után az egyik tesztnapot. Nyilvánvalóan nagy figyelmet fog kapni a nyilvánosság részéről, de ez a mi belső ügyünk, ezért nem mondjuk meg senkinek, hogy mit csinálunk ebben a szakaszban.”

    A Williamsnek van egy megüresedett helye Lance Stroll mellett 2018-ra, miután Felipe Massa úgy döntött, hogy az idény végén visszavonul a Forma-1-ből. Jelenleg négy név – Kubica, a Williams tartalék pilótája Paul di Resta, a Mercedes által támogatott Pascal Wehrlein és a Red Bull-nál állás nélkül maradt Daniil Kvyat – van a pakliban, közülük bárki szóba jöhet a brit csapat második versenyzőjeként a következő szezonra.