Címke: kritikusok

  • Albont nem érdekli Hamilton kritikája

    Albont nem érdekli Hamilton kritikája

    Alexander Albon elmondása szerint nem érdekli sem a Forma-1 szurkolói, sem a média, sem pedig a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton kritikája.

    Hamilton még a Belga Nagydíj után jegyezte meg, hogy a brit-thai pilóta nem könnyíti meg a Red Bull dolgát a világbajnoki csatában, mivel szerinte nem csak Max Verstappennek kellene elől haladnia a két autó közül:

    „Max viszi a hátán a csapatot.” – jegyezte meg a Mercedes pilótája.

    Megkérdezték Hamilton megjegyzéséről Alex Albont is, aki azt mondta, hogy jelenleg azt tanulja, miként zárja ki azokat a hangokat, melyek a Red Bullnál betöltött szerepét kérdőjelezik meg:

    „Nem azért vagyok itt, hogy kifogásokat keressek, de legalább Spa nem volt egy rossz hétvége.”

    „Nem akarom azt hallgatni, hogy Lewis mit mondott, mivel tudom, hogy kemény munka folyik a gyárban, és ez itt kifizetődhet.”  – mondta Albon.

    Arról, hogy hogyan birkózik meg a negatív sajtóval, és a szurkolók folyamatos kritikájával a közösségi oldalakon azt mondta: „Egyszerű – semmit sem szabad nézned.”

    „Dobd ki a telefonodat.” – mosolyodott el. „Végső soron úgyis csak te magad vagy az, aki változtatni tud ezen.”

    „Komolyra fordítva a szót, igen ezek a kommentek valóban ott vannak, de én vagyok az, aki tudja ezeket kontrollálni. Én csak annyit látok, hogy vannak ott vélemények, de nem ez az, amire fókuszálok. – mondta Albon.

  • Vettelt kiborítja a kritikusok változó viselkedése

    Vettelt kiborítja a kritikusok változó viselkedése

    Sebastian Vettel ki nem állhatja, hogy a Forma-1 kritikusai állandó jelleggel megváltoztatják a véleményüket.

    A négyszeres világbajnok jövője több ok miatt is egyre bizonytalanabb a száguldó cirkuszban: egyrészt a rendre elkövetett hibái miatt, másrészt a fiatal titán, Charles Leclerc érkezése a Ferrarihoz, aki jelen pillanatban a német előtt áll a bajnoki tabellán.

    A 32 éves német pilótának azonban a Szingapúri Nagydíjon sikerült véget vetnie a több, mint egy évig tartó nyeretlenségi sorozatának. A Marina öbölben aratott győzelme pedig pont az Olasz Nagydíjon – a Ferrari hazai versenyén – elkövetett kapitális hibája után történt. Vettelnek ezt követően pedig a Japán Nagydíj időmérőjét is sikerült megnyernie.

    Miközben Leclerc megnyerte az Olaszt Nagydíjat Monzában, Vettel még pontot sem tudott szerezni, miután az Ascari sikánban elvesztette uralmát az SF90 felett és megpördült, majd veszélyesen tért vissza a pályára és nekiment Lance Stroll Racing Pointjának. A német elmondása szerint az amiatt rá nehezedő nyomás miatt különösen nehéz volt számára a szingapúri verseny.

    „Nehéz elmenni a kritikus véleménye mellett,” – véli a négyszeres világbajnok. „Ha megnézel egy másik sportágat, vagy a sportág politikáját, ott sem bánnak máshogy a sportolókkal. Ez egyszerűen borzalmas. Minden nap döntened kell és ha van egy olyan helyzet, akkor egyik napról a másikra kell megváltoztatnod a véleményedet. Szerintem ez elképzelhetetlen, ugyanis, ha képviselsz egy álláspontot vagy van egy saját véleményed, azt nem változhatna meg egy éjszaka alatt. Egészen addig, ameddig nem találsz rá egy jó érvet. Azonban azt az érv még tovább változhat majd a későbbiek során.”

    Vettel ezek mellett azt is elmondta, hogy a kritikusok különböző nézetei tanították meg arra, hogy az emberek véleménye nagyon gyorsan megváltozik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezt nem egyszerű feldolgozni, különösen akkor, hogyha az a vélemény hatással van a csapatára.

    „Rengeteg ember dolgozik a csapatunkban és nyilvánvaló, hogy mindannyian rajongunk ezért a sportért. Szenvedélyes vagyunk és az emberek folyamatosan követik a rólunk szóló híreket. Ez azonban nem segít.

    „Néha alapján, ha van egy negatív hír bármivel kapcsolatban – legyen az versenyző vagy csapat – azt sokkal nehezebb kiverni az emberek fejéből. Ez eléggé vicces, ugyanis három nappal ezelőtt még azt mondták, hogy minden rossz, azonban egy versennyel később pedig már arról írnak, hogy minden a legnagyobb rendben van. Én már hozzá szoktam ehhez, ugyanis már itt vagyok egy ideje és tisztában vagyok vele, hogy minden csapatnak vannak jó és rossz pillanatai egyaránt.”