Címke: kritika

  • Egy Formula E versenyző komoly kritikával illette Hamiltont!

    Egy Formula E versenyző komoly kritikával illette Hamiltont!

    Lewis Hamilton minden egyes alkalommal szereti elmondani a véleményét, ha a világ fejlődéséről van éppen szó. A Mercedes brit versenyzője számára rendkívül fontos az emberek egyenlősége és az állatok jogai, azonban Oliver Rowland kételkedik abban, hogy Hamiltont tényleg őszintén érdeklik-e ezek a dolgok vagy sem.

    A brit versenyző – aki jelenleg a Nissan e.dams csapatánál versenyez a Formula E-ben és számos Forma-1-es csapatnál tesztelt – nyíltan kritizálta honfitársát. Rowland szerint ugyan Hamilton mindig kihangsúlyozza a világproblémáit, azonban ezek javításán szinte semmit nem tesz.

    „Az rendben van, hogy a világ tényleg nem jó úton halad és ez nagyon sok pénzbe kerülne, hogy változtassunk ezeken a dolgokon,” – mondta Rowland.

    „A gazdag gyerekek mindig megkapják a legjobb gokartokat, és emiatt azok a tehetségek el vannak nyomva, akik ezt nem engedhetik meg maguknak. Természetesen ez így nincs jól, hogy ezeknek a tehetségeknek így kell felnőniük, és valamit tényleg tennünk kell ezzel kapcsolatban,” – mondta el a brit az Inside Electric című podcastban.

    Rowland ebben egyetért a honfitárs Hamiltonnal, azonban még mindig elégedett.

    „Nem csinál semmit és ez irritál engem. „Akkor csináld magad,” – mondanám neki, azonban a valódi cselekedetek egyáltalán nem érdeklik őt. Simán a szárnya alá vehetné a fiatal tehetségeket – még ha csak támogatóként is – azonban még ezt sem képes megtenni. A probléma nem fogja megoldani saját magát,” – üzente a Nissan e.dams brit versenyzője a hatszoros világbajnok honfitársának.

  • Carey kritizálta Ecclestone egykori irányítását

    Carey kritizálta Ecclestone egykori irányítását

    Chase Carey, a Formula 1 jelenlegi vezérigazgatója nemrég kritizálta azt az időszakot, amikor Bernie Ecclestone irányította a sportágat.

    Chase Carey érkezésével olyan újításokat vezettek be, mint például a V6-os turbó hibrid motorok, de a szurkolókat is közelebb hozták a Formula 1-hez. A jelenlegi vezérigazgató úgy véli, hogy 2017 előtt, vagyis Bernie Ecclestone idejében a sportág magával szemben kritikus volt, és a megoldások helyett csak panaszkodás volt a válasz a legtöbb dologra.

    „Az emberek panaszkodtak a V6-os hibridmotorok miatt, de nem tettek semmit. Problémák merültek fel, de nem volt elegendő intézkedés ezeknek a megoldására – például a költségek szempontjából. Általában ha az életben problémáid vannak, akkor ezeket megoldod. Úgy gondolom, hogy a költségekkel kapcsolatos kérdések olyan helyre kerültek, amelyet már korábban kellett volna kezelni. Voltak olyan dolgok, amelyekre a sportnak szüksége volt, hogy rávilágítson, de ezek hiányoztak. Azt hiszem, hogy a sport valószínűleg nem volt megszervezve” – fogalmazott Casey.

    Carey úgy véli, hogy a Liberty Media által tervezetett új szabályok és a 2021-től várható változások segítenek megoldani a sport azon területeit, amelyekkel foglalkozni kellett volna és nagyobb érdeklődést váltott ki. Úgy véli, hogy a múltban ez a sport kudarcot vallott, de továbbra is reménykedik abban, hogy a különféle változások tartós hatást gyakorolhatnak a Forma 1-re.

  • Marko: Nélkülünk sokan el sem jutottak volna a Forma-1-be

    Marko: Nélkülünk sokan el sem jutottak volna a Forma-1-be

    Helmut Marko és a Red Bull junior programja közel sem nevezhető türelmesnek és hibákat elnézőnek. A program ugyan számos versenyzőt juttatott el a Forma-1-be, ám közülük csak azok tudtak megragadni hosszabb időre a száguldó cirkuszban, akik eljutottak a nagy csapathoz. A Toro Rosso azonban átlag két évente engedte el a versenyzőit, így olyanok, mint Jean-Eric Vergne vagy Sebastien Buemi számára a Forma-1-es kaland végét is jelentette. Azóta mindketten a Formula E top menőinek számítanak.

    Az akadémiának voltak olyan tagjai is, akik el sem jutottak a legmagasabb szintre, az elmúlt időszakban pedig inkább a távozókról hallani, mintsem új tagokról. Ezek fényében rengeteg kritikát kapott a program vezetője Dr. Helmut Marko, mondván túl szigorú és olykor kegyetlen a versenyzőivel.

    Az osztrák szakember most reagált a kritikákra:

    „Jean-Eric Vergne tavaly ismételten megnyerte a Formula E-t, de ő teljesen más típusú versenyző, mint amire a Forma-1-ben szükség van. Most többé-kevésbé teljesen kezdő lenne. Egy teljes idényre van szükség ahhoz, hogy megértse a Pirelli abroncsokat. A fiataljainkat akkoriban egy-két évig finanszíroztuk, e támogatásunk nélkül nem lett volna esélyük a Forma-1. Kezdetben még a junior csapat azt jelentette, hogy bizonyos versenyzőket támogat, ma viszont egy tehetségben benne kell lennie a győzelmekre esélyes potenciálnak, ezért a kiválasztásunk sokkal szigorúbb lett.” – nyilatkozta Marko a motorsport-total.com-nak.

  • Kosachenko: Formula 2-es szinten van a Williams

    Kosachenko: Formula 2-es szinten van a Williams

    A korábbi Forma-1-es versenyző, Vitalij Petrov menedzsere Oksana Kosachenko – aki a Caterham csapatnál is vezetői szerepet töltött be – igen éles kritikát fogalmazott meg a Williams istállóval szemben.

    A Forma-1 egyik legnagyobb nevű és múltú csapata a Williams élete legsötétebb időszakát éli. 2019-ben esélyük sem volt még csak meg közelíteni a középmezőnyt, miközben a csapaton belüli dolgok sincsenek rendben.

    „Az én véleményem szerint a csapatnak egy teljes strukturális újraszervezésre van szüksége.” – kezdte Kosachenko. „A Williams többé már nem egy másod vonalbeli csapat, hanem sokkal inkább egy Formula 2-es istálló.”

    „Voltak teljesen logikátlan stratégiai döntéseik, érzelmi megnyilvánulásaik. Ezek eredményeként már a kezdetekben sokat vesztettek, és nem is tudtak azt követően felzárkózni. Ugyanakkor teljesen biztos vagyok George Russell tehetségében és Robert Kubica képességeiben. Lehetetlen az ő problémájuknak tulajdonítani azt a tényt, hogy nem tudták kihozni az autóból a maximumot.” – tetet hozzá az orosz menedzser.

  • Verstappen: Túl őszinte és egyenes vagyok

    Verstappen: Túl őszinte és egyenes vagyok

    Továbbra is téma a sajtóban a Ferrari kontra Verstappen ügy. Mint ismert, a holland pilóta csalással vádolta meg a Ferrarit, amire Mattia Binotto keményen visszavágott. Nem meglepő tehát, hogy Verstappen rengeteg kérdést ebben az ügyben, ám ő maga már tovább lépne ezen.

    Legutóbb az olasz Corriere della Sera lap készített interjút vele, és természetesen a fentebb említett téma volt a középpontban.

    „Ez egy kényes téma, amihez nem szívesen térek vissza. Én csakis előre tekintek, a Brazil Nagydíj lebeg a szemem előtt.” – tért ki a válasz elől.

    Ezután arról kérdezték, hogy sokan agresszívnak tartják és nem fél-e hogy elveszítheti a tiszteletét mások szemében.

    „Senki sem egy robot, mindenki követ el hibákat, különösen, amikor a határon vannak. Néha még jó is, ha hibázunk, hiszen lehet belőle tanulni.” – fogalmazott.

    „Talán túl őszinte és egyenes ember vagyok, ezért vagyok hajlamos a kitörésekre.” – tette hozzá.

  • Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

    Bottas és Ricciardo kiállt Verstappen mellett

    Max Verstappen ismét sok kritikát kapott vezetési stílusa miatt, a holland pilóta Mexikóban mindkét Mercedeses versenyzővel ‘találkozott’, Lewis Hamilton ezért finoman kritizálta is a Red Bull versenyzőjét. A brit bajnok álláspontjával Sebastian Vettel is egyet értett, szerintük a 22 éves versenyzőnek, mindig extra helyet kell hagyni, ugyanis ha ez nincs meg, akkor ütközés lesz a történet vége.

    Valtteri Bottas azonban megvédte Verstappent, a finn szerint ez a történet túlságosan fel lett nagyítva, a Mercedeses versenyző elismeri, hogy a holland néha túl agresszív, de ezzel semmi baj nincs.

    ,,Szerintem ez az egész egy kicsit fel van fújva. Láttunk már, hogy nagyon jó futamokat és nagyon szép előzéseket is tud produkálni. Keményen és fair módon szokott versenyezni, ugyanakkor néha történnek ilyen dolgok, amit szerintem jobban felfújnak a kelleténél. Igen, ő egy agresszív versenyző, de ezzel nincs semmi baj. Nyilvánvalóan minden versenyző máshogy viselkedik, ezért mindenkit máshogy kezelsz a pályán. Unalmas lenne, ha mindannyian ugyanolyanok lennénk.” – nyilatkozta a finn versenyző a Sky Sportsnak az F1 Festival keretein belül.

    Verstappen egykori csapattársa, Daniel Ricciardo és hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint Bottas, az ausztrál emellett kiemelte, ő szereti a holland stílusát.

    ,,Már az első naptól kezdve bizalmatlan vagyok vele szemben!” – viccelődött Ricciardo. – ,,Néha tisztában vagy azzal kivel versenyzel, néha nem. Szerintem vannak olyan pillanatok, mikor túlságosan is koncentrálsz magára a harcra és olyankor nem is esik le, kivel állsz szemben. A rajtnál azonban, ha tudod, hogy bizonyos pilóták mellől indulsz, akkor talán egy kicsit… nem is tudom. Én kedvelem őt (Verstappen), keményen harcol, és inkább mérkőznék meg olyasvalakivel, aki ilyen stílusban versenyez, mint egy olyannal, akit nem igazán érdekel a védekezés és a támadás.”

     

  • Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Hosszan tartó nyeretlenségi időszakot zárt le a Japán Nagydíjon aratott sikerével a Mercedes finnje Valtteri Bottas. A Mercedes finn pilótája rengeteg kritikát kapott az elmúlt hónapokban és ezzel a sikerrel együtt keményen üzent is a rosszakaróinak.

    A bajnoki címre még matematikailag pályázó Bottas idei harmadik sikerét ünnepelte Suzukában, de legutóbb Azerbajdzsánban pezsgőzhetett a dobogó tetején. Elég jó teljesítményt nyújtott a hétvégén, ami a csúcsformáját idézte és kijelentette, hogy még több ilyen domináns győzelmet vár.

    „Nagyszerű érzés, boldog vagyok. Ez egy tökéletes nap volt, tökéletes rajttal. Tudtuk előzetesen, hogy jó tempónk lehet, mint ahogy ez minden vasárnap így is volt, még ha a Ferrari le is győzött minket az időmérőkön. Örülök, hogy sikerült az elején az élre állnunk, mert teljesen más a futam, ha vezetsz. Én diktálhattam a tempót, figyelhettem a gumikra meg minden. Ez már nagyon hiányzott, még több ilyet akarok.” – nyilatkozta a finn.

    Bottas számára nehéz volt az elmúlt időszak, hiszen a teljesítménye miatt rengeteg negatív kritikát kapott, főleg miután a Mercedes hosszabbított vele. Ezen kritikusnak most egy elég kemény, de egyértelmű üzenetet küldött:

    „Fantasztikus újra nyerni, természetesen sok olyan ember volt, akik azt mondták, hogy alulteljesítettem eddig a szezon második felében, nekik csak azt tudom mondani, hogy b*sszák meg.” – fogalmazott vehemensen.

    A finn ezen kívül még a leintés után James Vowlesnek is címzett egy kisebb kritikus és irónikus üzenetet, miután az általában a „Valtteri, itt James” kezdetű beszélgetések mindig valamilyen, számára kedvezőtlen csapatutasítást tartalmaztak. Bottas most viszont a „James, itt Valtteri…szép munka” üzenettel vágott vissza.

    https://twitter.com/Insidef1/status/1183308731095740416?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1183308731095740416&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.planetf1.com%2Fnews%2Fbottas-wants-more-of-the-same-after-dominant-win%2F

  • Tilke válaszol a kritikákra

    Tilke válaszol a kritikákra

    A Forma 1-es versenypályák egy jó részének tervezője, Hermann Tilke válaszolt kritikusainak.

    Tilke munkája 1995-ben kezdődött, az F1-ben, amikor a Red Bull Ring felújítását bízták rá. Azóta sok pálya (pl. Sepang, Bahrein, Austin, Baku) az ő keze munkája, huszadik műve jövőre debütál, az új Vietnami Nagydíj helyszíneként.

    A fő kritika vele szemben az az, hogy pályái unalmas versenyeket generálnak, kevés előzési lehetőséggel, és nagyon hasonló filozófiája van az összes pályát illetően.

    A La Repubblicának adott interjújában belátást engedett munkája nehézségei közé:

    „Sosem egy üres papírra rajzolunk. Vannak különböző szempontok, amiket figyelembe kell vennünk. Ott van maga a földdarab, aminek nem mi vagyunk a tulajdonosai. A történelmet sem szabad figyelmen kívül hagyni, és ott van még a tengerszint feletti magasság, de például Sanghajban a feng sui szabályainak kellett megfelelnünk.”

    „Vannak költségek is, mivel a befektetők több célra megfelelő létesítményeket akarnak. Egy Formula 1-es pálya ára körülbelül százmillió és egy milliárd dollár közé tehető. Utóbbi volt Abu Dhabi, ahol egy hotelt is tartalmazott a terv.”

    A szakember Szocsit nevezte a legnagyobb kihívásnak, mivel téli olimpiai parkba települt a pálya. De elárulta, a Hanoi utcai pályával is adódtak nehézségek.

    „Reméljük kész lesz jövőre, az idő kevés, de hozzá vagyunk szokva. Ez egy érdekes kihívás, mivel a pálya 70%-a a mindennapokban is használt közút, a többi viszont teljesen újonnan épített rész lesz. Két rövidebb és egy nagyon hosszú egyenes, valamint néhány gyors kanyar, ami nem jellemző az utcai pályákra.”

    Tilke azt is elárulta, jelenlegi pilóták véleményét is kikéri, de egyikük sem ér fel Michael Schumacher segítségével.

    „Sokat köszönhetek neki. Megmutattam neki az első vázlataimat, és sok időt áldozott arra, hogy javítson rajtuk. Még most is vannak néhányan, de egyikük sem annyira elkötelezett ezzel kapcsolatban, mint ő.”

  • Elmeszelheti Steinert az FIA

    Elmeszelheti Steinert az FIA

    Büntetésre számíthat a legutóbbi kirohanása után a Haas csapatfőnöke Günther Steiner, erősítette meg Michael Masi versenyigazgató.

    A Haas csapatfőnöke „hülye, idiótáknak” nevezte a versenybírókat a rádióban, amikor Kevin Magnussent megbüntették az Orosz Nagydíj során. Ez ellen egyébként a dán pilóta is felemelte a hangját.

    A német Motorsport-Magazine.com értesülései szerint ezen kritika nem nyerte el az FIA tetszését, akik szankciót fontolgatnak Steiner ellen, amit Masi is elismert.

    „Mi mindannyian azért vagyunk itt, hogy végezzük a munkánkat, akár csapatként, akár versenybíróként vagy akár máshogy. A kölcsönös tiszteletnek meg kell lennie!” – jelentette ki Michael Masi.

    „Az ilyen esetekre az FIA-nak megvan a saját jogi procedúrája. Ha valaki valami nem megfelelőt mond, akkor ezen eljárásokért felelős személyek – akik egyébként nem vesznek részt a versenyeken – kivizsgálják azt.” – tette hozzá.

  • Magnussen csúnyán kiakadt a versenybírókra

    Magnussen csúnyán kiakadt a versenybírókra

    Nem fogta magát vissza a dán Kevin Magnussen, miután véleményt kellett formálnia az Orosz Nagydíjon kapott büntetéséről, ami a nyolcadik helyébe került.

    Magnussen Perez ellen igyekezett megvédeni a hetedik helyét a kettes kanyarban, ám kiszélesítette a pályát, de nem úgy tért vissza, ahogy az az FIA szerint elvárt lett volna. Emiatt pedig öt másodperces időbüntetést kapott. Ezzel pedig a futam végén vesztett egy pozíciót Lando Norris-szal szemben.

    A döntés pedig finoman szólva sem nyerte el a dán tetszését.

    „Ez egy sz*rság. Itt van a kettes kanyar, amely barom egy kanyar, hülyeség az egész. Rakjunk oda sóderágyat vagy valamit.” – fakadt ki.

    „Nem vagyok egy biztonsági szakértő, és nem is leszek, de ezzel a lecsúszással marha sok időt vesztettem, ennek a tetejébe még kaptam büntetést is. Nem volt egy fekete-fehér eset, az FIA mégis a büntetés mellett döntött. Biztos vagyok benne, hogy ezután ráfognak jönni, hogy hibáztak és ezután már jobb döntéseket fognak hozni. Ők is emberek és hibázhatnak, de remélem rájönnek, hogy rosszul döntöttek.” – tette hozzá.