Címke: kritika

  • Ricciardo: A hallgatás rosszabb a kritikánál a rasszizmus elleni kampányban

    Ricciardo: A hallgatás rosszabb a kritikánál a rasszizmus elleni kampányban

    A Renault Forma-1-es versenyzője, Daniel Ricciardo szerint, ha csendben maradna és nem csinálna semmit a rasszizmus elleni harcban, az sokkal rosszabb lenne, mint, ha csak pár netes kritikával kellene szembenéznie ezen téma kapcsán.

    Az ausztrál pilóta teljes mértékben támogatja az F1 rasszizmus elleni kampányát és az Orosz Nagydíj hétvégéje során egy olyan maszkot viselt, amin az „Equality” (egyenlőség) felirat szerepelt.

    Azonban a McLarenhez szerződő Ricciardo nyíltan kiáll ezen téma mellett, addig rengeteg negatív kommentet is kap emiatt olyan emberektől, akik nem merik nyíltan felvállalni az álláspontjukat a rasszizmus kapcsán. A Renault pilótája tisztában van vele, hogy oszthatja mindenki azt a véleményt, mint amit ő.

    „A közösségi média felületeimen nem nagyon szeretem olvasgatni a hozzászólásokat, ugyanis lehet, hogy 95 százalékban pozitívok érkeznek, azonban az a maradék öt százalék úgy is csak felidegesítene,” – ismerte el a hétszeres futamgyőztes Ricciardo.

    „Az utálkozók mindig is jelen lesznek. Soha nem lesz az, hogy mindenki egy és ugyanazon véleményen legyen. Ez jóformán nem létezik, ami valamilyen szinten sajnálatos.”

    Ricciardo Szocsiban használt maszkját a híres japán teniszezőnő Naomi Osaka, aki szintén támogatja a Black Lives Matter névre hallgató mozgalmat. Az ausztrál pedig rendkívül boldog amiatt, hogy emberek már nyíltan beszélhetnek egy olyan témáról, amiről hónapokkal ezelőtt még félt volna beszélni.

    „Csak a Black Lives Matter mozgalomról beszélve és arról, hogy a fekete emberekről feketeként hivatkozol, egyszerűen hihetetlen. Korábban ugyanis nem mertél olyan bátran beszélni és felvállalni a véleményed erről a témáról.

    „Ez a fajta kényelem érzetem nem volt meg az év elején. Szóval ezekről a dolgokról beszélve – legyen az antirasszizmus vagy az ember mentális egészsége – eléggé ijesztő. Szóval fel kell készítened magad a kritikákra, ugyanis, ha ilyen mély témákról beszél az ember, az ellenvélemények szinte elkerülhetetlenek.

    „A probléma azokkal van, akik nem beszélnek erről. Ők egyszerűen jól érzik magukat a saját kis buborékukban és élik a saját életüket. Én szeretném bátorítani ezen egyéneket, hogy ha van egy pozitív véleményük, akkor azt ne tartsák magukba,” – zárta Ricciardo.

  • Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Bottas: A b*sszátok meg azoknak szólt, akik szerint már feladtam

    Valtteri Bottas elmondta, hogy a második „azoknak, akik kételkedtek, b*sszátok meg” rádióüzenete azoknak szólt, akik azt hitték, hogy már lélekben feladta a harcot a Lewis Hamilton elleni küzdelemben.

    A Mercedes finn pilótája az Orosz Nagydíjon aratott győzelmét ugyanazt a rádióüzenetet mondta el, amit a 2019-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerését követően hallhattunk tőle. Bottas azzal kezdte, hogy ez egy jó pillanat arra, hogy köszönetet mondjon a kritikusainak.

    „Nem értem azokat az embereket, akik csak azért vannak, hogy folyton kritizálják a másikat,” – nyilatkozta a futam után Bottas, aki már másodjára láthatta meg elsőként a kockás zászlót Szocsiban.

    „Voltak olyanok, akik azt hajtogatták folyton, hogy én nem zavarok senkit sem és hogy fel kéne adnom. Azonban én nem fogom megtenni nekik ezt a szívességet.

    „Emiatt pedig megint jókívánságaimat szerettem volna küldeni nekik és most pont jól jött ki a lépés.

    „A legfőbb dolog az, hogy minden hétvégének magabiztosan állok neki és úgy, hogy meg tudom csinálni, sikerülni fog. Ezzel a beállítottsággal kell mindig versenyezni.

    „Örülök annak, hogy a nehéz időmérőt követően nem adtam fel, csakis a pozitív dolgokra a lehetőségeimre tekintettem. Végül ez ki is fizetődött és nagyon örülök, hogy minden összeállt a mai nap folyamán.

    „Remélem ezzel sikerül más embereket is arra bíztatnom, hogy ne adják fel, mert az életben ez a legnagyobb hiba, amit megtehetsz.”

    A finn domináns győzelmet aratott a Sochi Autodromban, miután Hamilton egy két darab öt másodperces időbüntetést kapott a verseny előtt elkövetett szabálytalan próbarajtja miatt. Bottas ezzel a győzelemmel 55 pontról 44-re faragta a hátrányát hatszoros világbajnok csapattársával szemben.

  • Kubica: Nem értem miért kritizálják a Forma-1-et

    Kubica: Nem értem miért kritizálják a Forma-1-et

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Robert Kubica nem érti azon kritikákat, amelyek unalmasnak nevezik a Forma-1-es versenyeket. A lengyel szerint ugyanis korántsem nevezhető unalmasnak a sorozat, hiába a Mercedes dominanciája.

    Az Alfa Romeo tartalékpilótája és a DTM-ben szereplő Kubica a motorsport.com-nak nyilatkozva elmondta, hogy a jelenleg tapasztalt kép csak egy átmeneti fázis a sorozat életében.

    „A Forma-1-nek mindig voltak különböző fázisai, ahol voltak unalmas versenyek is. A furcsa dolog most az, hogy néhány pilóta mondja azt, hogy unalmasak a futamok, de ők ezt csak a saját perspektívájukból látják. Spa-ban például nagyon izgalmas csaták voltak a középmezőnyben Gasly és Perez által, illetve volt még sok érdekes stratégia is.” – fogalmazott a lengyel.

    „Az élen igen, unalmas volt, ezt elismerem. Az normális, hogy a versenyzők több harcot akarnak és a rajongók pedig jobb versenyeket, ugyanakkor meg kell érteniük azt is, ahogy ez a sport működik. Az autókat nem arra építik, hogy minden körben kerék a kerék elleni csatában legyenek, de ez nem újdonság. Az első évemben, 15 évvel ezelőtt is erről beszéltem.” – tette hozzá.

    Kubica szerint a jobb megítéléshez az kellene, hogy kisebb különbségek legyenek a csapatok között.

    „Ha a különbségek kisebbek lennének, akkor kaphatnánk jobb és izgalmasabb versenyeket is. De hogy ha a futamokat az előzések számával akarjuk megítélni, akkor az már egy teljesen más sztori lesz. Néha egy verseny a stratégiák miatt is lehet izgalmas. Szerintem jobban meg kéne értetni az emberekkel, hogy mik történnek a versenyek alatt.”

  • Albont nem érdekli Hamilton kritikája

    Albont nem érdekli Hamilton kritikája

    Alexander Albon elmondása szerint nem érdekli sem a Forma-1 szurkolói, sem a média, sem pedig a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton kritikája.

    Hamilton még a Belga Nagydíj után jegyezte meg, hogy a brit-thai pilóta nem könnyíti meg a Red Bull dolgát a világbajnoki csatában, mivel szerinte nem csak Max Verstappennek kellene elől haladnia a két autó közül:

    „Max viszi a hátán a csapatot.” – jegyezte meg a Mercedes pilótája.

    Megkérdezték Hamilton megjegyzéséről Alex Albont is, aki azt mondta, hogy jelenleg azt tanulja, miként zárja ki azokat a hangokat, melyek a Red Bullnál betöltött szerepét kérdőjelezik meg:

    „Nem azért vagyok itt, hogy kifogásokat keressek, de legalább Spa nem volt egy rossz hétvége.”

    „Nem akarom azt hallgatni, hogy Lewis mit mondott, mivel tudom, hogy kemény munka folyik a gyárban, és ez itt kifizetődhet.”  – mondta Albon.

    Arról, hogy hogyan birkózik meg a negatív sajtóval, és a szurkolók folyamatos kritikájával a közösségi oldalakon azt mondta: „Egyszerű – semmit sem szabad nézned.”

    „Dobd ki a telefonodat.” – mosolyodott el. „Végső soron úgyis csak te magad vagy az, aki változtatni tud ezen.”

    „Komolyra fordítva a szót, igen ezek a kommentek valóban ott vannak, de én vagyok az, aki tudja ezeket kontrollálni. Én csak annyit látok, hogy vannak ott vélemények, de nem ez az, amire fókuszálok. – mondta Albon.

  • Schumacher újabb kritikája a Ferrarinak: Még a normális kommunikációra is képtelenek!

    Schumacher újabb kritikája a Ferrarinak: Még a normális kommunikációra is képtelenek!

    Az utóbbi időben rengeteg hír szól Sebastian Vettelről és versenymérnökének Riccardo Adami kommunikációjáról. A négyszeres világbajnok hangjában szinte minden egyes versenyen benne van a frusztráció és az elégedetlenség, ugyanis például a Spanyol Nagydíjon Vettel maga adta ki a feladatot mérnökének, hogy mit számoljon ki a taktikájuk kapcsán. Ralf Schumacher pedig pont ezen téma kapcsán emelt szót az olasz istálló dolgozói ellen, ugyanis a német szerint kardinális változásokra van szükség a csapaton belül.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher testvére szerint egyáltalán nem volt egyértelmű Vettek és mérnökének beszélgetése. Adami először ugyanis arra kérte a négyszeres világbajnokot, hogy menjen gyorsabban, majd kis idő múlva pedig megváltoztatta a véleményét és lassításra kérte őt, hogy a lágy keverékei kibírják a verseny végéig.

    Schmuacher szerint egy olyan szintű csapat, mint a Ferrari, nem engedheti meg magának ezt a luxust, hogy ilyen hibákat vétsenek.

    „A versenymérnök egyáltalán nem értette meg, hogy Vettel mit szeretett volna, még a verseny végén sem,” – idézi Ralf szavait a német Bild. „Nem tudom, lehet, hogy nem beszél jól angolul, ami miatt célszerűbb lett volna, ha az évek alatt olaszul beszélgettek volna a rádión Sebbel.

    Azonban a szinte állandó stratégiai hibákért nem Adami, hanem a Vörös főstratégája Inaki Rueda a felelős. Azonban a Jordan, a Williams és Toyota egykori pilótája szerint nem Rueda a legfőbb gond a gépezetben.

    „Sajnálom Ferrari, ez egyszerűen nem lehet igaz. Egy olyan csapat, akik szinte minden egyes szezonban képesek harcba szállni a világbajnoki címért, nem képes rendesen kommunikálni. Egyszerűen nem fér a fejembe,” – zárta Schumacher.

  • Kemény kritikát kapott a Red Bull junior programja

    Kemény kritikát kapott a Red Bull junior programja

    A hollandok korábbi Forma-1-es pilótája Christijan Albers egyáltalán nem elégedett azzal, ahogy a dolgok mennek a Red Bull akadémiáján. Szerinte ugyanis az energiaitalosok évek óta egyhelyben állnak a pilóta nevelésben.

    Az elmúlt években nem arról volt híres a Red Bull, hogy folyamatosan hozták volna az F1-be a saját neveltjeiket. 2017 óta csupán Pierre Gasly, Brendon Hartley és Alex Albon voltak az új arcok, ám utóbbi kettőt a Forma-1-re hívta vissza a kötelékébe a csapat, miközben az új-zélandi már nem is tagja a mezőnynek.

    A Verstappen-Albon-Kvyat-Gasly négyes immáron második éve alkotja az osztrákok négy autóját, és a jelek szerint ez jövőre sem fog változni, már pedig nem gyakran fordult elő a Red Bullnál, hogy ennyi ideig ragaszkodjanak a versenyzőihez.

    Pont ez az, amit nehezményez Albers is, aki szerint túl sokáig ragaszkodnak az „idősödő” versenyzőikhez, miközben az lenne a lényeg, hogy a fiatal tehetségeik minél hamarabb megkapják az esélyt a legmagasabb szinten.

    „Alex Albon egyszerűen nem elég jó. Tudtuk ezt a szezon legelején is, ugyanez vonatkozik Gaslyra is. Minden tiszteletem ellenére, de Alex és Pierre sem képviselik azt a szintet. A Red Bullnak csak egyetlen egy jó versenyzője van.” – fogalmazott a holland.

    Szerinte a megoldás egyszerű, új arcok kellenek az AlphaTauriba:

    „Hihetetlennek találom a jelenlegi helyzetet. Felállítottak egy junior programot, hogy kiválasszák a tehetségeket és lehetőséget adjanak nekik. Meddig vezethetnek még ezek a srácok AlphaTaurit? Mikor volt utoljára olyan, hogy új tehetségek kaptak egy esélyt?” – tette fel a költői kérdéseket.

    „Ez most egy nagyon biztonságos megoldás, de erre nem lehet építeni. A csapatot [AlphaTauri – a szerk.] azért hozták létre, hogy a top istállókhoz juttassák el a versenyzőiket, úgy, mint Max Verstappen vagy Carlos Sainz. Egyhelyben állnak már három vagy négy éve, de amikor van üresedés, akkor is egy korábbi, idősebb versenyzőt hoznak vissza.” – tette hozzá.

  • Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    Horner: Hamiltont kevesebb kritika éri az ütközései miatt, mint Verstappent

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner úgy véli, hogy Lewis Hamilton kevesebbet kritizálják a balesetei miatt, mint a csapatában verseny Max Verstappent.

    A hatszoros világbajnok pilótára egy öt másodperces büntetést szabtak ki a versenybírák, miután bűnösnek találták őt az Alex Albonnal történt ütközése során. A baleset miatt a thai versenyző kipördült a kavicságyba, ezzel elveszítve egy dobogós helyezést vagy saját elmondása szerint egy futamgyőzelmet.

    Horner a verseny után adott interjújában elmondta, hogy ezen ütközés miatt kritikával kellett volna illetni Hamiltont, ugyanis Verstappent az ehhez hasonló megmozdulásaiért jelentősen lehúzta a média és a szakértők a múlt folyamán.

    „Láttam Alexet a vasárnapi vacsoránál és tisztán látszott rajta az, hogy még mindig bántja az eset,” – mondta az energiaitalosok csapatfőnöke. „Azonban a hétfői találkozásunkkor már azt láttam, hogy tettre kész és már nagyon várja a mostani hétvégét.

    „Alexet egy biztos dobogós helytől és lehet, hogy akár egy győzelemtől fosztották meg. Egy olyan abroncs volt az autóján, ami 1.2 másodperccel gyorsabb körönként, mint ami a Mercedeseken volt.

    „Alex tisztában volt vele, hogy gumimelegítési problémái lehetnek majd, szóval azonnal megpróbálta megelőzni Lewist az újraindítást követően. A külső ívről próbálkozott, meg is volt a tempóelőnye, azonban a két kerék ütközött és Alex a kavicságyban kötött ki.

    „Ugyan később kiesett, az ütközés akkor is frusztráló volt, ugyanis megvolt az esélyünk arra, hogy zsinórban harmadjára is megnyerjük a csapat hazai versenyét.

    „Lewist megbüntették, azonban a médiától is igazán több negatív kommentet kaphatott volna, mint ahogy azt Max kapott az elmúlt években pont az ilyen fajta manőverei miatt. Azonban Lewis személyében egy hatszoros világbajnokot tisztelhetünk, szóval más kategóriát képvisel, mint Max.”

    A milton keynesi istálló még pontot sem tudott szerezni a 2020-as szezon első versenyén a két kiesés miatt, ami miatt a konstruktői bajnokság utolsó helyén állnak, azonban Horner elmondta, készek visszavágni és megmutatni a valódi erejüket.

    „Készen állunk, hogy visszatérjünk a pódiumra. Nem csak az itt dolgozók, hanem a gyárban dolgozó mérnök is, akik az autó fejlesztésén fáradoznak nap, mint nap. Egy jó alappal rendelkezünk és erre kell építenünk.

    „Az világos, hogy a Mercedes az idei szezonra is hatalmasat fejlődött, azonban a Red Bull Ring egyedisége miatt nem szabad, hogy csupán egy versenyhelyszín alapján alkossunk véleményt róluk.”

  • „Nem menekülhet abba a Ferrari, hogy nem tudják a nyeréshez vezető utat”

    „Nem menekülhet abba a Ferrari, hogy nem tudják a nyeréshez vezető utat”

    Az idei harc az egyéni és a konstruktőri bajnoki címért a Forma-1-ben július elején fogja kezdetét venni az Osztrák Nagydíjjal, Spielbergben. Azonban szinte lehetetlen megmondani, hogy melyik csapat fog felülkerekedni, ugyanis mindössze a téli tesztek eredményeire támaszkodhatunk a versenyek hiányában.

    A téli tesztek eredményei alapján a Mercedes tűnik az abszolút favoritnak, azonban a Red Bull szorosan követi őket a második helyen.

    A legnagyobb negatív meglepetés a Ferrari volt, ugyanis az olaszok pilótái messze elmaradtak a Mercedes és Red Bull versenyzőinek legjobb időeredményeitől. Az energiaitalosok szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko nemrégiben kerek-perec kijelentette, hogy az idei szezonban egyáltalán nem számolnak a Ferrarival és hogy a bajnoki cím köztük és az Ezüst Nyilak között fog majd eldőlni.

    „Amikor beszélgetsz egyet a Ferrari és a Red Bull dolgozóival, rögtön érződik a két csapat közötti különbség,” – véli a Sky Sports F1 szakértője, Karun Chandhok. „A téli tesztek alapján nem lehet a valós erősorrendet felállítani, azonban az eredmények önmagukért beszélnek. A Ferrari jelentősen le van maradva a másik két élcsapattól és egy ilyen nagy csapat, mint a Ferrari, nem menekülhet abba, hogy nem ismerik a győzelemhez vezető utat.”

    Az olasz istálló korábbi technikai guruja, Mattia Binotto ugyan még csak egy éve tölti be a csapatfőnöki pozíciót a patinás istállónál, azonban máris megtapasztalhatta az ezzel járó nyomást.

    Ha az olaszok képtelenek lesznek javítani a jelenlegi formájukon, akkor még legalább két évig egy hasonló dizájnú autóval kell majd a versenyezniük az új aerodinamikai szabályok elhalasztása miatt.

    „Amikor Jean Todt is azt mondja, hogy Vettel alatt egy versenyképes Ferrari sem volt az ottléte alatt, az egy elég erős kritika a csapat vezérkara és Binotto felé,” – folytatta Chandhok. „Binotto a csapat hosszú távú terveire koncentrál, azonban a Forma-1-ben erre nincs idő. A szabályváltozásoknál mindig ott kell lenni az élen, és ez az, amit Binotto szeretne elérni, azonban a szabályváltozásokig is kell még versenyezniük.”

  • Windsor kritikája: Vettel sosem dolgozott keményebben

    Windsor kritikája: Vettel sosem dolgozott keményebben

    A Williams egykori menedzsere Peter Windsor közismerten nagy rajongója és kedvelője Charles Leclerc-nek, így őt nem lepte meg, hogy Vettel távozni fog Maranelloból.

    Windsor őszintén kifejtette a gondolatait Vettelről, úgy érzi, hogy ez a válás hosszabb távon csak előnyére válhat az olaszoknak és ahogy fogalmazott, a Ricciardo eset már előrevetíttette ezt a váltást.

    „Egyáltalán nem lepődtem meg, mivel már Leclerc az elsőszámú pilóta a csapatnál, és nincs szükség olyan második számúra, akit gyakran bosszant, ha fiatalabb, tehetséges csapattársa lenyomja őt.” – kezdte az ausztrál.

    „Vettel tanulhatott a 2014-es évből, amikor Ricciardo kerekedett fölé házon belül. Négy világbajnoki címe már a zsebben, de Ricciardo már akkor elég hangosan és egyértelműen rávilágított Vettel gyengeségeire.” – folytatta.

    Hogy mik is azok? Természetesen ezt is elárulta.

    „Egy dupla diffúzorral Vettel remek volt, és ma is az lenne, de ha az autó hátsó része már kevésbé stabil, akkor nem tudja felvenni a versenyt Ricciardoval és Leclerc-kel sem. Egyszerűen szégyen, hogy nem dolgozott keményebben azért, hogy még tovább fejlődjön, ha megtette volna, akkor ez mára már kifizetődött volna.” – magyarázta.

    Végül arra is kitért, hogy ki lenne a legjobb választás a Ferrarinak.

    „A Ferrari számára csak egy jó választás van, mert mindent egy versenyző köré építenek, ez pedig Leclerc. Antonio Giovinazzi lenne a tökéletes ő mellé, de még mindig reménykedek Mick Schumacherben. Sainz is remek pilóta, aki képes versenyeket nyerni, csak úgy, mint Giovinazzi, de ő viszont nagyobb „kárt” tudna okozni a Ferrarinak.” – zárta.

  • Maldonado szerint a média túl durva volt Verstappennel eleinte

    Maldonado szerint a média túl durva volt Verstappennel eleinte

    Pastor Maldonado összesen öt szezont teljesített a Forma-1-ben pályafutása során. A venezuelai a Willaimsnél és a Lotusnál is megfordult ezalatt az öt év alatt és még egy versenyt is sikerült megnyernie 2012-ben a Spanyol Nagydíjon.

    Ez az egy győzelem pedig nyilvánvalóan kevesebb annál a nyolc győzelemnél, amit Max Verstappen már elért az eddigi karrierje során. Maldonado többek között ezért is nyilatkozta azt, hogy a holland pirlóta eredményei „nem normálisak”.

    „Max egy rendkívül gyors versenyző,” – idézi Maldonado szavait a Motorsport.com. A venezuelai szerint azonban a még 17 éves Verstappen rossz megítélésében nagy szerepet vállalt a média.

    „Szerintem a média túlságosan is szigorú volt vele a kezdetekkor. Véleményem szerint teljesen normális dolog, hogy egy 18 éves srác néha alapján hibázik, miközben egy Forma-1-es autót vezet.”

    A 35 éves Maldonadot lenyűgözte, amit Verstappennek sikerült elérnie a karrierje első öt évében. A Williams egykori versenyzője szerint a holland is és a Red Bull is sokat fejlődhet majd az elkövetkező időben.

    „Nem csak versenyzőként, hanem mint ember is jobbá válhat. Csupán időt kell adni neki, és a változás szemmel látható lesz majd.”

    A jelenlegi Forma-1-es mezőny tele van olyan fiatal tehetségekkel, mint például Verstappen, Charles Leclerc, Lando Norris, George Russell vagy a Renault-hoz visszatérő Esteban Ocon.

    „Azonban, ha választanom kellene ezen fiatal versenyzők közül, szerintem Maxm a legerősebb mindannyiuk közül. Elég az eredményeit megnézni. Egy olyan erős csapattárssal találta szembe magát az érkezésekor, mint Daniel Ricciardo, és képes volt egyből felvenni a fonalat és hozni az eredményeket. Ez azért sokat elárul, hogy valójában milyen jó is ő.”