Az orosz Forma-1 szurkolók legnagyobb örömére a Match TV egy kalandos módon ugyan, de fogja közvetíteni a héten esedékes szezonnyitó Bahreini Nagydíjat.
Az orosz-ukrán háború miatt az F1 vezetői azonnali hatállyal felbontották az Orosz Nagydíj a szerződését, a Haas csapata pedig megvált Nikita Mazepintől és a névadó orosz szponzorától, az Uralkalitól is. Mindezek mellett még a Match TV-től is megvonták a közvetítések jogát, illetve az országban az F1TV szolgáltatás sem elérhető. Egyes emberek – például a Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko – a Forma-1 paddockjában azonban értetlenül állnak ezen események mögött.
Az orosz drukkerek ezen intézkedések miatt már el is kezdtek alternatívák után kajtatni és ebben kiérték az orosz Forma-1-es kommentátor, Alexei Popov véleményét is kikérték. Az orosz kommentátor egy olyan megoldással állt elő, amit az országban még soha nem alkalmaztak korábban.
„Nem fogunk csak emiatt kalóz streameket csinálni” – ismerte el az orosz szakember. „Az egyetlen dolog, amit tehetünk ebben a helyzetben, az az, hogy magunk közvetítjük az egészet. Rengeteg ember kérlelt minket erre, mert így akár a televízióból vagy a rádióból is figyelemmel tudnák követni az eseményeket.”
„Azonban már most szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez nem olyan lesz, mint egy normál közvetítés. Már a normál televíziós adásnál is van egy kicsi eltérés, de itt nálunk most akár egy perc differencia is lehet. Ezt fontos lesz észben tartania azoknak, akik nálunk köveik majd figyelemmel az F1 eseményeit. Nem lesz könnyű ezt megszokni és kényelmesnek de mondható ez a megoldás, de jelen pillanatban ez lesz a maximum, amit nyújthatunk az országban levő szurkolók számára.”
Amikor élő televíziózásról van szó, nehéz felkészülni az ismeretlenre. Különösen ha sporteseményről, és a Clash-ről van szó.
Az La Coliseum-ban, kifejezetten erre a célra épített negyedmérföldes pálya vadonatúj, ami azt jelenti, hogy a NASCAR on Fox stábjának – a producerektől kezdve az operatőrökön át a műsorvezetőkig – nincs olyan tapasztalata a helyszínről, amelyre támaszkodhatna, mint a több száz más verseny esetében, amelyeket az elmúlt 20 szezonban a rajongók elé tálaltak.
„A mentális felkészülés során minden eshetőségre oda kell figyelni. Azt hiszem, ha csak úgy nekivágsz a napnak, és nem tervezed meg a 6 órás adás minden pillanatát, akkor valószínűleg az egész a legrosszabb forgatókönyv szerint alakulna” – mondja Barry Landis, a Fox Sports producere.
„Nagyon fegyelmezetten állunk hozzá a tervezéshez, hogy élvezhessük a tényleges versenyt. Rengeteg munka van benne.”
Ez egy olyan megközelítés, amelyet a Fox Sports 2001-es versenyek közvetítése óta folyamatosan fejleszt. Szerencsére a televíziós oldal és a NASCAR illetékesei közötti kapcsolat az évek során egyre jobbá vált, és ezidő alatt eljutottak oda, hogy együtt dolgoznak a közös ügy érdekében.
A Fox csapata (Tony Stewarttal kiegészülve) készen áll az eseményre Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media
Fő szempont: A szórakoztatás
Landis és csapata úgy fog dolgozni a Clash-en, mint más versenyeken: visszafelé. A Fox Producere elmondta, minden résztvevőnek el kell gondolkodnia – különösen a Clash esetében – hogy mi a célja ennek a versenynek.
„Természetesen nagyszerű versenyzést akarunk” – mondta. „Szórakozást akarunk a pályán. Félelmetes, király helyszínt. A világ legjobb versenyzőit. Ezt mind megkaptuk.”
„A legfontosabb feladatunk, hogy bemutassuk – és jó színben tüntessük fel – a gladiátorokat, akik versenyezni fognak. Aztán ebből kezdjük el visszafele bogozni a szálakat.”
„Hogyan tudjuk ezt megvalósítani? A verseny formátumának megtervezésétől kezdve a helyszínen át, a koncertekig, mindent közösen szerveztünk a NASCAR-al.”
Tagadhatatlan, hogy a Busch Light Clash nagy hangsúlyt fektet majd a szórakoztatásra. Végül is, ha a rövid pályán való versenyzés nem lenne elég jó, lesz egy verseny előtti koncert Pitbull-lal, valamint egy félidei szünet, amelyen Ice Cube lép fel.
A Fox már háromszor járt a Coliseumban, hogy megtervezze és meghatározza a kamerák pozícióját.
Ez egy kétnapos esemény – amely edzéseket, kvalifikációt és előfutamokat tartalmaz a főfutam előtt – így Landis fontosnak tartja a show megfelelő vizuális tálalását.
A Fox elképesztően modern, nagysebességű kamerákkal – és még egyéb meglepetésekkel – készül a Clash-re.
„Lesz egy olyan sky cam is, amilyet a futballpályán látunk” – mondja Landis. „Lesz egy drónunk is. Imádjuk a drónjainkat a Foxnál, ezt elmondhatom. Mindezeket aprólékosan megterveztük – a kamerákat a falakban, a sebességmérő kameráinkat… Őszinte leszek veled, a tervezési folyamat elég király volt.”
A Fox Sports égi kamerával és drónokkal készül a Clash-re Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media
Így készülnek a magyar kommentátorok a Clash-re
Magyarországon az ARENA4+-on lesz látható a NASCAR Busch Lite Clash közvetítése, vasárnapról hétfőre virradóra, 00:05-ös adáskezdéssel.
Az eseményről, valamint a formátumról az ARENA4 NASCAR szakkommentátorát, Juhász Zoltánt kérdeztük.
„Nehéz megmondani, hogy mennyire töredeznek szét az egyes futamok és a döntő. Egyfelől ott van az alkatrészhiány, ami miatt megfontoltabbnak kell lenniük, másrészt viszont a kis sebesség és a kompozit burkolat miatt nehéz elképzelni, hogy egy 400 méteres oválpályán totálkárosra törjék az autókat. Inkább a klasszikus short track ‘bump n runokra’ számítok, több kisebb megszakítással. ” – mondta Juhász Zoltán.
Mint korábban leírtuk, a NASCAR történetében először 75 kör után „félidőt” tartanak majd, ahol Ice Cube fog koncertezni.
„A half time show nem sok vizet zavar szerintem, a normál versenyek Stage-közi szünetei eddig is adtak egy pár perc pihenési lehetőséget a kötelező sárga miatt – ehhez képest a 10 perces leállás nem hiszem, hogy bármit is befolyásolna. Talán annyit, hogy a half time show alatt meg tudják beszélni a csapattársak az addig szerzett tapasztalatokat.„
Zoltán szerint azért a verseny végén – jó NASCAR-os short oval verseny módjára – egy picit mindenki meg fog bolondulni.
„Az utolsó körökben jönnek majd a nagy hail maryk, az borítékolható. Amire kíváncsi vagyok, hogy a legbelső, felmart, de aszfaltozott kanyarívet fogják-e használni, nomeg arra, hogy a klasszik short track specialisták (Keselowski, Kyle Busch, Logano, Truex) előnye érvényre tud-e jutni egy ilyen kis pályán.”
„A tévés közvetítésre, az alkalmazott kameraszögekre nagyon kíváncsi leszek, elvégre a FOX nagyon tudja, hogy kell egy stadiont bekamerázni, de hogy mindezt hogyan ötvözik egy NASCAR futammal, az már egészen más kávéház” – magyarázta az ARENA4 szakértője.
Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali állításait, miszerint a kategória „élénkebb, mint valaha”, a televíziós statisztikák nem támasztják alá – legalábbis a németeknél.
Mivel a „szellemfutamok” (melyeken a járvány miatt nem lehettek jelen nézők) után idén visszatértek az emberek a lelátókra, Domenicali pedig a múlt héten azt mondta, hogy a Forma-1 iránti érdeklődés valójában „drámaian növekszik”.
A német Bild című lap azonban elemzést készített az idei televíziós nézettségi adatokról, és összehasonlította azt a 2010-es 6,29 milliós átlaggal, amely az RTL közvetítéseit vizsgálta 2010-ben.
„Ez majdnem nyolcszor annyi, mint 2021-ben” – állapították meg a cikk szerzői, akik azt emelték ki, hogy bár izgalmas a bajnoki címért folyó csata, valójában alig látja valaki.
Arra a kérdésre, hogy ezek az alacsony számok milyen hatással vannak a csapatokra és szponzoraikra, a Mercedes szóvivője válaszolt: „Természetesen a nézőszámok idén alacsonyabbak.”
„De ugyanezt a tendenciát láttuk más európai országokban is az elmúlt években – és mégis, a sportág ott most gyorsan növekszik.”
Magyarországon a múlt hétvégi Török Nagydíjat több, mint félmillióan nézték a tévében.
A Forma-1 által 2020-ban bevezetett Remote Broadcast Operations (Távoli műsorszórási műveletek) projekt sikerén felbuzdulva – amely jelentősen csökkentette a versenyekre szállított műszaki eszközök és a személyzet számát – az F1 mostantól egy újabb lépéssel közelebb került a 2030-ra kitűzött céljához, mi szerint karbonsemlegessé válik, azzal, hogy albert tanúsítványt kapott.
A BAFTA (British Academy of Film and Television Arts = Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia) által létrehozott, az iparág által támogatott albert minősítést olyan produkciók kapják meg, amelyek megfelelnek a fenntartható hitelesítési kritériumoknak, kezelik a műsorszórás környezeti hatásait, és cselekvésre ösztönzik a közönséget a fenntarthatóbb jövőért. Az albert Sports konzorcium alapító tagjaként az F1 elkötelezett ezek mellett és
együttműködik partnereivel, hogy segítsen csökkenteni az eseményeink által okozott káros hatásokat.
A 2021-es silverstone-i Forma-1-es Brit Nagydíjra vonatkozóan az F1 számos változtatást vezetett be a közvetítések szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése érdekében, többek között a következő módokon:
Több mint 7500 liter hagyományos gázolaj lecserélése HVO üzemanyagra (hidrogénezett növényi olaj) az ETC és a TV létesítmények generátoraiban.
A versenyre utazó személyzet számára az autópark 70%-ának átállítása hibrid járművekre.
Zéró kibocsátású járművek bevezetése a versenypálya üzemeltetése során.
A vegán és vegetáriánus ételek kínálatának jelentős bővítése, miközben jelentősen csökkentettük a húsfogyasztás mennyiségét a személyzeti étkezdékben.
A Biggin Hill-i távközlő létesítmény megújuló hálózati energiaellátáson alapuló üzemeltetése, több alacsony energiafelhasználású világítás használata a stúdiókban
„Kapcsold ki!” kampányt indítottak a csökkentett energiafogyasztás népszerűsítése érdekében a létesítményekben.
Az összes fennmaradó kibocsátás kompenzálása az albert rendszer hivatalos CO2 kompenzációs partnerén keresztül.
„Azt tervezzük, hogy a Silverstone-ban szerzett tapasztalatok nagy részét átvesszük a későbbi nagydíjak gyártásánál is.” – áll a Forma-1 közleményében.
„Az F1 sportágként elkötelezett a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése mellett, és továbbra is keményen dolgozik a csapatokkal, a promóterekkel és a partnerekkel annak érdekében, hogy 2025-re minden F1-es esemény fenntartható legyen, és nettó zéró karbonkibocsátású rendszerré váljon 2030-ra.”
Roberto Dalla, a Formula 1® Média és Technológiai Központ ügyvezető igazgatója elmondta:
„Nagy örömömre szolgál, hogy a 2021-es Brit Nagydíj televíziós közvetítésének produkciója albert tanúsítványt kapott, és fenntartható közvetítésként ismerik el. Ez egy újabb fontos lépés előre a nettó szén-dioxid-kibocsátás nullára való csökkentése felé vezető úton. Az F1 elkötelezett a környezetre és a klímaváltozásra gyakorolt hatásainak javítása mellett. Az alberttel és a legfontosabb beszállítóinkkal együttműködve sikerült bevezetnünk számos
olyan fejlesztést a munkánk és a gyártásunk módjában, amelyeket úgy fogunk fejleszteni, hogy hosszú távon lényeges csökkentést eredményezzenek a műsorunk szén-dioxid-kibocsátásában.”
A Forma-1 rajongók jól tudják, hogy a német RTL csatorna nagyon régóta közvetítette a Forma-1-es versenyeket, illetve színvonalas F1-es magazinműsorokat is készítettek. De ha ezzel itt Magyarországon nincs is mindenki képben, Kai Ebel riporterüket bizonyára mindenki ismeri.
Nos, sokak bánatára, a német RTL 2021-ben már nem közvetít Forma-1-et, ez a jog a németeknél a fizetős Sky Deutschlandhoz került. Az RTL-nek már nem érte meg gazdaságilag.
Több német forrás, többek között a Münchner Merkur is arról számolt be azonban, hogy az RTL mégis kötött egy megállapodást az F1-gyel, négy verseny közvetítéséről. Ez minden bizonnyal annak lehet az eredménye, hogy a német Mick Schumacher – a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia – idén debütál a Forma-1-ben; valamint Sebastian Vettel aston martinos szereplése is érdekes lehet a németek számára.
A hírt azonban még nem erősítette meg a tévécsatorna.
Ennek ellenére a pletykák szerint a hír igaz, és 2016 világbajnoka, Nico Rosberg is része az RTL 2021-es terveinek.
Daniel Ricciardoval ellentétben Romain Grosjean nem talált kivetni valót abban, hogy sokszor visszajátszották a tévében a brutális bahreini balesetét.
Az ausztrál Ricciardo a vasárnapi futam után bírálta élesen a közvetítőket, ugyanis szerinte nem volt helyes döntés ennyiszer visszajátszani a balesetet.
Az érintett azonban ellentétes véleményt fogalmazott meg, ő ugyanis nem ellenzi azt, hogy minden szögből bemutatták a hatalmas esését.
„Nem láttam még a belső kamerás felvételeket, de akarom. Mindig lehet valamit tanulni. Ebből azt, hogy ilyen helyzetekben hogyan viselkedik egy pilóta.” – kezdte a francia, akit Pietro Fittipaldi helyettesít a Szahíri Nagydíjon.
„Természetesen megértem, hogy miért zavarta néhány versenyzőt a sok visszajátszás. Kevin például aggódott, hogy ugyan a saját lábamon álltam, de lehettek belső sérüléseim. Még ma is őrültnek néz ki a baleset. Ha ezt a tévében láttam volna, azt gondoltam volna, hogy ez a srác meghalt. A visszajátszás képei azonban segítettek megérteni ezt, megérteni mi történt, mert ez nem egy álom volt. Jó látni, hogy még ha valakit tűz is vesz körül túl élhet egy ilyen balesetet.” – tette hozzá.
Átkerültek az F1 közvetítési jogai riói pálya tulajdonosaihoz, ez előrevetítheti a Brazil Nagydíj elköltözését, Interlagos sorsa ismét kérdéses.
Az eddigi jogtulajdonos, a Globo 30 évig közvetítette az F1-et Brazíliában, idén azonban bejelentették, nem folytatják az együttműködést.
Az új vevő nem más, mint a Rio Motorsports, akik az új pálya építését is intézik, amit Rio MotorParknak fognak hívni. Ez a helyszín Interlagos leváltására készül, és a brazil elnök, Jair Bolsonaro támogatását is élvezi.
Sao Paulo 1991 óta rendezi meg a Brazil Nagydíjat, idén a vírus miatt azonban elmaradt a verseny. Interlagos 2020 végéig rendelkezett szerződéssel, és most Rohonyi Tamásék küzdenek a jogokért, hogy megtarthassák jövőre is az eseményt. Így azonban, hogy a TV-s közvetítés átkerült, nehéz megmondani, hol lesz jövőre a verseny.
Nem áll jól a sao paulói pálya szénája, ugyanis évek óta panaszkodnak a csapatok a közbiztonság miatt. Ráadásul év elején, februárban rendeztek volna hosszútávú világbajnoki futamot, de végül a WEC Austinban kötött ki a brazil város helyett.
A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko úgy véli, hogy az F1 vezetői gyakran „kicsit naivak”.
Erről a Der Spiegelnek beszélt, reagálva arra, hogy három évtized után az F1 nem hosszabbított szerződést az ingyenesen fogható német RTL-lel, helyette jövedelmezőbb megállapodást kötött a német Sky-jal, mely külön előfizetéses csatorna.
Marko szerint emiatt a nézettség esni fog.
„Erre lehet számítani átmenetileg” – mondta Marko. „De a Sky állítólag négyszer annyit fizet majd (a közvetítés jogáért), mint amennyit az RTL hajlandó lett volna. Ebből a csapatok is profitálnak a Liberty Mediától származó pénzelosztásokkor.”
„Másrészt viszont nem a marketing bevétel az oka annak, hogy a Red Bull jelen van a Forma-1-ben, hanem a globális közönség elérése.”
„A tapasztalataink azt mutatják, hogy egy ilyen változás után eleinte drasztikusan csökkennek a számok.”
Makro szerint azonban a számok újra javulnak majd, ha a német közönség megszokja a helyzetet.
A Liberty-t ennek ellenére kissé naivnak tartja.
„Nagyon egyenesek, de olykor kicsit naivak is. Nem értik még a teljes politikai folyamatot.”
„Például: bár vettek egy vállalatot, de nem ők egyetlenek, akiknek beleszólásuk van a dolgokba. Kompromisszumokat kell kötniük, mert az FIA-nak és a tíz csapatnak is van beleszólása.”
Tovább fejleszti a tévéközvetítését a Forma-1, ugyanis az Amazon Web Services-szel való együttműködés nyomán még több információt láthatnak majd a tévénézők a futamok alatt.
A tervek szerint hat valós idejű grafika bevezetését tervezi a sorozat, több lépcsőben. Elsőként rögtön a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon láthatjuk majd az ún. „Car Performance Score” grafikát, ami az autók teljesítményét fogja értékelni egy 1-10-ig terjedő skálán a különböző típusú kanyarokban és egyenesekben.
Ezen pontok alapjait a motorerő, a leszorítóerő, a tapadás és a légellenállás képezi. Ezen értékek segítségével pedig kiváló összehasonlításokat lehet majd készíteni az autókról menete közben is.
A második Silverstone-i futamtól, vagyis a 70. Évforduló Nagydíjától kezdve pedig a pilóták sebességére vonatkozó összehasonlítást is kapunk, itt a múlt versenyzőivel vetik majd össze őket, 1983-ig visszamenőleg.
A Belga Nagydíjtól a versenyzőkre vonatkozó ábrákat is láthatunk, vagyis, hogy ki hogyan birkózik meg az alacsony (125 km/h alatt) és a nagy sebességű (175 km/h feletti) kanyarokkal.
Az idény második felében pedig további három grafika is megjelenik majd: a pilóták képességeinek értékelése, csapatok és autók fejlődésének mértéke és időmérős illetve versenytempót előrejelző grafika.
A versenyzők képességei az időmérőn nyújtott teljesítményeik, a rajtjaik, a versenytempójuk, a gumikezelésük, valamint a támadási/védekezési stílusok alapján lesznek kiértékelve.
Az újítások mellett pedig természetesen megmaradnak a már jól megszokott ábrák is.
Carlos Sainz reméli, azzal, hogy élcsapathoz szerződött, Spanyolországban új löketet ad majd a Forma-1 népszerűségének.
Amint megtörtént a bejelentés, a tévétársaságok már elkezdtek licitálni a közvetítési jogokra, ebből is látszik, a spanyolok érdeklődése már most megnőtt, Alonso visszavonulása után először.
A Spanyol Nagydíj sorsa továbbra is kérdéses, mert ugyan Barcelona idén még szerepelt a versenynaptárban, 2021-ben már korántsem biztosított a helye.
„Remélem, a „Sainz a Ferrariban” ügy segít majd, hogy folytatódhasson a verseny története.” – ismerte el.
A 25 éves pilóta azonban kijelentette, jelenleg azonban még a 2020-as szezonra és a McLarenre fókuszál.
„Sokan szeretnének már vörösben látni, dobogókért és győzelmekért küzdeni, de addig a 2020-es év is nagyon nehéz lesz, keményen kell majd dolgoznunk. Csak arra gondolok, hogy jövő héten megyek az Egyesült Királyságba, félreteszem a Ferrarit, és 100%-ban a McLarené leszek.”
„Mindenki nagyon jó volt hozzám, még a csapatvezetők és a részvényesek is gratuláltak nekem. Ezt pedig nem fogom elfelejteni.”
„Az F1 a legjobbaknak való, Fernando pedig egy közülük. Szívesen küzdenék ismét ellene. Szerintem az ő eredményeivel megengedheti magának, hogy kénye-kedve szerint döntsön. Azt kéne tennie, ami őt a legboldogabbá teszi.”