Címke: közvetítés

  • Válaszolt az F1 a túlzott barátnő-mutogatós kritikára

    Válaszolt az F1 a túlzott barátnő-mutogatós kritikára

    Miután Carlos Sainz felemelte a hangját a közvetítési trend ellen, hogy átestek a ló túloldalára a hírességek és a barátnők mutogatásával, az F1 egyik szóvivője reagált a kritikára.

    Igaz, a konkrét panaszra nem tért ki a szóvivő, helyette igyekezett hangsúlyozni a szakmai szempontok érvényesülését.

    „Mindig arra összpontosítunk, hogy a nézőknek a lehető legjobb felvételet adjuk, és sosem kötünk kompromisszumot abban, hogy mi kerül a középpontba, ami a pályán zajló versenyt jelenti – nyilatkozta a RaceFans-nek. – A stábunk kiváló munkát végez a rendkívül összetett szituációban, hogy a pálya több pontján halad több autó.”

    „A lelátókon zajló eseményeket, a kiemelt vendégeket és az egyes helyszínek környezetét is nagyszerűen mutatják be. Mindig a kiválóságra és a fejlődésre törekszünk.”

    Sainz nem önmagában a celebmutogatást kifogásolta, hanem azt, hogy emiatt maradtunk le az élő közvetítésben több előzésről, ami a több évtizeddel ezelőtti ázsiai versenyek kellemetlen hagyományait idézte. Mindegyik rendezőnek lehet rosszabb napja, a közeljövőben bizonyára jobban odafigyelnek erre az F1-ben.

  • Óriási összeget készülnek fizetni az F1 közvetítési jogaiért

    Óriási összeget készülnek fizetni az F1 közvetítési jogaiért

    Az F1 című filmmel nagyot szakító Apple jó eséllyel megszerzi a világbajnokság közvetítési jogait az Egyesült Államokban.

    A Business Insider írt arról, hogy az Apple ráhajt a közvetítési jogokra, amit az ESPN birtokol az idei év végéig, és hatalmas ajánlatot tett az F1 vezetése felé: évente 150 millió dollárt fizetne, miközben az ESPN jelenleg ennek alig több mint a felét, 85 millió dollárt perkálja ki szezononként. Ennek fényében érthető, hogy a közvetítési jogok aktuális tulajdonosa várhatóan nem száll be a licitálási versenybe, noha a sportág nézettségét egyértelműen növelte az elmúlt években az Egyesült Államokban.

    Az aktuális árfolyamon átszámolva évi több mint 50 milliárd forintos ajánlatra készülő Apple eddig a baseball és a foci (az európai, nem a tojáslabdás amerikai változat) révén szállt be a sportesemények közvetítésébe. Összevetésképp: a Magyar Hang információi szerint az MTVA jelenleg idényenként kicsit több mint 43 millió dollárt (közel 15 milliárd forintot) fizet a hazai közvetítési jogokért. Az M4 Sport szerződése szintén lejár idén, és bizonyára a közmédiának (vagy konkurencia esetén más tévécsatornának) is nagyobb összeget kell majd letennie az asztalra a következő években értük.

    Korábban a Drive To Survive sorozattal robbantó Netflix is érdeklődött az F1 közvetítési jogainak megszerzése iránt az Egyesült Államokban, de ezúttal a hírek szerint nem tesz ajánlatot.

  • „Szinte tiszteletlenség” – részrehajló az F1-es futamok közvetítése?

    „Szinte tiszteletlenség” – részrehajló az F1-es futamok közvetítése?

    Az F1-es futamokat közvetítő Formula 1 Management megkapta a magáét a Bahreini Nagydíj után.

    Nyilvánvaló, hogy legyen bárki bármennyire jó és objektív Forma–1-es kommentátor vagy újságíró, a szurkolói lélektan már csak olyan, hogy időről időre akkor is meg fogja kapni, hogy ennek vagy annak a csapatnak/pilótának drukkol, ha közben nem drukkol senkinek. Ezt nem lehet elkerülni, csak együtt lehet vele élni. Na de az, hogy többen az F1 hivatalos közvetítését vádolják részrehajlással, jóval kevésbé megszokott.

    Így reagált Verstappen “démonizálásának” vádjára az F1-es kommentátor

    A Bahreini Nagydíj után pedig ez történt, többen is kikeltek ugyanis amiatt, hogy a FOM mindössze egy aprócska négyzetben mutatta a képernyő bal felső sarkában, ahogyan Oscar Piastri átszeli a célvonalat, mert arra koncentrált, hogy Lando Norris el tudja-e kapni a 2. helyezett George Russellt az utolsó kör végén.

    „Láthatnánk, ahogyan a győztes átszeli a célvonalat, az Isten szerelmére? Ó, várjunk, megvan, ott van egy kis négyzetben” – dühöngött a Speedcafe által idézett Dave Hughes ausztrál komikus, hozzátéve, hogy „egy vicc”, hogy a rendező a nagy képen Norrist és Russellt mutatta.

    De nemcsak ő, hanem az ismert F1-es YouTuber, Matt Gallagher is úgy vélte, Piastrinak kellett volna nagyban látszódnia. „Őszintén úgy gondoltam, hogy szinte már tiszteletlen nem azt mutatni a nagy képernyőn, ahogyan Oscar Piastri célba ér – mondta egy reagálós videóban a csatornáján, amelyben társa, Tom Bellingham egyetértett vele. – Norris és Russell között ezen a ponton már soha nem változott volna az állás. Mikor láttunk előzést az utolsó kanyarban Bahreinben? Soha. Bármilyen helyzetben [a győztest kellett volna nagyban mutatni] egy bajnoki döntőtől eltekintve, amelyben a vb-címért küzdők az 5. helyért csatáznak Abu-Dzabiban az utolsó körben, mert oké, akkor legyen a győztes kicsiben. Valaki megnyerte a futamot is, gratulálunk. De bármilyen egyéb helyzetben a győztesnek kell lennie nagyban, és ha valami mást is mutatni akarsz, azt tedd kicsibe.”

    „Oscart az egész futam során nem mutatták, mert dominált. Megérdemli, hogy abban a pillanatban, amikor nyer, mindenki őt nézze, ahogyan ünnepelve átszeli a célvonalat” – jelentette ki Bellingham.

    A világon mindenhol látható közvetítést a Formula 1 Management Londontól délre, Biggin Hillben készíti, a képernyőn látható dolgokra pedig egyik közvetítőtársaságnak sincs ráhatása, mindegyikük csak a maga kommentárját teheti a kép alá. Ezért ebben az esetben több rajongó rögtön részrehajlással vádolta a közösségi médiában az F1-et, mondván csak azért mutatták kicsiben Piastrit, mert ausztrál, miközben két brit versenyző küzdött a dobogó második fokáért.

    Hogy ez így van-e, azt nyilván mi innen nem tudjuk és nem is tisztünk eldönteni, de az ettől függetlenül is jogos felvetés, hogy nem jár-e annyi tisztelet a győztesnek, hogy a célba érésének pillanata ne csak mellékes történésként legyen feltüntetve egy már lényegében eldőlt párharc mellett.

    Piastri előtt a lehetőség, hogy az egyik leggyorsabb F1-es világbajnok legyen

  • Szenzációs felvételek – új kameraállást rendszeresítenek az F1-ben

    Szenzációs felvételek – új kameraállást rendszeresítenek az F1-ben

    A június 21-től 23-ig esedékes Spanyol Nagydíjtól új kameraállás lesz látható a Forma–1-es közvetítésekben.

    Az F1-es bizottság ezen a héten, csütörtökön tartott genfi ülésén megállapodás született arról, hogy a júniusi Spanyol Nagydíjtól új fedélzeti kamerát rendszeresítenek az autókon. Az új kameraállás az üldöző autóról nyújt majd különleges nézőpontot, azaz hátrafelé néz. Az új kamerát a hátsó ütközési zónára helyezik majd el, azaz nagyjából a hátul érkező pilóta szemmagasságának szintjében lesz.

    Ez várhatóan sokkal látványosabb képeket ad majd, mint a jelenlegi hátrafelé néző kameraállás, amely a bukókeret tetején levő T-kamerában van elhelyezve, így a képbe belelátszik a motorborítás, a hátsó szárny és a hátsó kerekek. Az új kameraállásba ezzel szemben az autó egyik része sem lóg majd bele.

    „Az eddigi hátrafelé néző kameránk jó, de az autó közepén helyezkedik el. Úgyhogy az ember nem kap olyan képet, mint mondjuk a Porsche-szuperkupában, ahol a hátsó lámpán levő kamera nagyon-nagyon közeli képet ad az üldöző autóról” – idézi az Autosport Dean Locke-ot, az F1 média és közvetítési igazgatóját.

    Az F1 az Aston Martinnal és az FIA-val közösen dolgozta ki az új kamerát tavaly, a legnagyobb nehézséget pedig az elhelyezése jelentette. „Csodálatos képet adott, nagyon tetszett nekünk, de nagyon messze helyezkedik el a processzortól. Ha egy ilyen kábelen ez négy métert jelent, akkor rengeteg a zavaró jel és ilyesmi, úgyhogy meg kellett oldanunk a problémákat.”

    Végül a csapatok és az FIA jóváhagyására volt szükség, hiszen biztonsági szempontból kritikus területre kell elhelyezni a kamerát. Ez mostanra történt meg, így Barcelonától a nézők is élvezhetik majd a lélegzetelállító képeket.

  • Magyarországon is közvetítik a címvédő Michelisz Norbert idei futamait

    Magyarországon is közvetítik a címvédő Michelisz Norbert idei futamait

    A Sport TV bejelentette, hogy megszerezte a TCR World Tour idei közvetítési jogait, így a 2024-es kiírás versenyeiről már magyar közvetítés is lesz.

    Jó hírt kaptak a magyar autósport-rajongók, különösen a túraautózás szerelmesei. Azok után, hogy tavaly egyetlen magyar televíziós csatorna sem közvetítette a Michelisz Norbert bajnoki címével záruló TCR World Tourt, az idei évre a Sport TV megszerezte a közvetítési jogokat, miután a csatornákat üzemeltető AMC Networks International – Central and Northern Europe megegyezett a sorozat promóterével, a WSC Grouppal.

    Ennek következtében a tavalyinál jóval könnyebb lesz követni az immáron az FIA égisze alatt zajló széria eseményeit, és szurkolni a magyar pilótáknak. A 2019 után 2023-ban ismét a túraautózás csúcsára érő, idén is a Hyundai volánja mögött ülő Michelisz mellett ugyanis a szezonnyitón Losonczy Levente is ott lesz a mezőnyben. A 20 éves versenyző az ALM Motorsport színeiben fog szerepelni, miután bekerült a Honda fejlesztőprogramjába. A bajnokság két hét múlva, április 20-án kezdődik, és november közepén zárul, a tervek szerint hét hétvégén összesen tizennégy futamot rendeznek.

    Michelisz Norbert bejelentette, melyik csapatnál versenyzik idén

    „Michelisz Norbert a magyar sport állócsillaga – olvashatóak Máté Pálnak, a Sport TV főszerkesztőjének szavai a csatorna közleményében. – Az egész világon nagyon kevesen vannak azok, akik legalább kétszer világbajnokok lettek (vagy ha hivatalosan ezt kell mondani, akkor azt, hogy felértek a csúcsra) az autósport bármely szakágában. Norbi közéjük tartozik, így természetesen nagyon büszkék vagyunk arra, hogy mi közvetíthetjük a címvédő pilóta versenyeit. Ráadásul nem ő az egyetlen magyar induló, és természetesen Losonczy Levente minél jobb szerepléséért is szurkolunk.”

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a Sport TV megszerezte a Kumho FIA TCR World Tour-futamok közvetítési jogait, és képernyőre tűzi a versenyeket, hogy így a szélesebb közönség is követhesse majd az eseményeket – fogalmazott Michelisz. – Örömmel tölt el, hogy van igény a túraautózás közvetítéseire, és hogy az emberek kíváncsiak rá. Bevallom, sok magyar szurkoló kérdezte tőlem, miért nem láthatták a tavalyi évad versenyeit hazai csatornákon, nekik is minden bizonnyal jó hír az, hogy most már nem maradnak le semmiről. Az biztos, hogy a pályán én mindent megteszek, és remélem, az eredményeim majd magukért beszélnek. A célom természetesen a harmadik világbajnoki cím.”

    A TCR World Tour 2024-es versenynaptára

    Április 19–21.: Vallelunga, Olaszország

    Május 3–4.: Marrákes, Marokkó

    Június 7–9.: Lexington, Egyesült Államok

    Július 19–21.: São Paulo, Brazília

    Augusztus 2–4.: El Pinar, Uruguay

    Október 18–20.: Hunan, Kína

    November 14–17.: Makaó

  • Elbúcsúzhatunk a botrányos monacói rendezőktől

    Elbúcsúzhatunk a botrányos monacói rendezőktől

    Az idei évtől nem kell aggódnunk azon, hogy lemaradunk a Monacói Nagydíj legfontosabb eseményeiről. 2023-ban ugyanis a televíziós közvetítés az F1-nél ezen területen dolgozó embereinek lesz a feladata.

    Az eddigi Monacói Nagydíjak során nem az F1 csapata, hanem egy bizonyos francia televíziós csatorna, a TMC (Tele Monte Carlo) felelt a közvetítésekért. A szóban forgó televíziós csatorna viszont olyan rosszul végezte a munkáját, hogy a nézők szinte mindig lemaradtak az edzések/versenyek legérdekesebb momentumairól.

    Ferrari, Monaco, F1
    Monaco Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Erre a 2021-es versenyen történt a legjobb példa, amikor bokszból visszatérő Sebastian Vettel közvetlenül Pierre Gasly mellett haladt a pályán. Egy ideig azonban nem lehetett tudni, hogy a német ért előbb a Massenet-hez, ugyanis miközben az Aston Martin és az AlphaTauri egymás mellett haladt, a rendező bevágott egy visszajátszást, ahol Lance Stroll átugratott egy kerékvetőn az uszodánál található sikánnál. Az idei évtől kezdődően azonban Monacóban is a szokásos stáb fog felelni a közvetítésekért, szóval nem kell izgulni a hasonló bakik miatt.

    A nagy múlttal rendelkező helyszín F1-es jövője sokáig kérdéses volt, és az is benne volt a pakliban, hogy 2022-ben láthattunk egy darabig utoljára Forma-1-es autókat Monaco utcáin. Azonban a verseny promóterei meg tudtak egyezni a sportág vezetőivel, és 2025-ig biztossá tudták tenni Monaco helyét az autósport királykategóriájának versenynaptárában.

  • A Walt Disney csatornáján marad az F1 Amerikában

    A Walt Disney csatornáján marad az F1 Amerikában

    A Walt Disney Company, az ESPN és a Forma-1 egy új, több évre szóló szerződéssel hosszabbította meg kapcsolatát, amely a 2025-ös szezonig az ESPN (melynek többségi tulajdonosa a Walt Disney) csatornán tartja az F1-es futamok közvetítését az Egyesült Államokban.

    A megújítás értelmében az ABC és az ESPN minden szezonban legalább 16 futamot sugároz majd, többet, mint az előző öt évben, amióta az F1 2018-ban visszatért az ESPN csatornáira. Emellett az ABC, az ESPN és az ESPN2 valamennyi futamközvetítése folytatja az elmúlt öt szezonban alkalmazott reklámmentességet, amely az ESPN közvetítéseit megkülönböztette a többitől, és a nézők körében igen népszerűnek bizonyult.

    Az F1 visszatérése óta eltelt öt szezon mindegyikében folyamatosan nőtt az ESPN televíziós és digitális platformjain megjelenő F1-es tartalmak mennyisége. Idén a Sky Sports F1-műsoraival bővült: a Ted’s Qualifying Notebook és a Ted’s Race Notebook műsorokat a versenyhétvégéken az ESPN3-on sugározzák, és az Unlapped című videós podcast-műsor is megjelent az ESPN YouTube-csatornáján.

    A Forma-1 2018-ban visszatért eredeti helyére amerikában: az első futamot 1962-ben az ABC adta le az országban. Az F1-es futamokat 1984-1997 között az ESPN is sugározta.

    Lassan vége lesz az ingyenes F1-es közvetítéseknek?

  • Indyben randevúzik a NASCAR és az IndyCar – ÉLŐ közvetítések

    Bomba hétvégére készülnek Indianapolisban, hiszen a NASCAR és az IndyCar mezőnye is az IMS épített pályájára látogat.

    NASCAR

    Öt fordulóval a rájátszás vége előtt élesedik a küzdelem a NASCAR Cup Seriesben. Jelen pillanatban 14 versenyző rendelkezik győzelemmel, az ő playoffba való jutásuk egyelőre biztosnak tűnik.

    Akinek viszont izgulnia kell, az Ryan Blaney, Martin Truex Jr. és Kevin Harvick. Idén egyikőjük sem tudott kiemelkedőt nyújtani épített pályán, miközben olyan versenyzők, mint Michael McDowell és Chris Buescher végig a tűz közelében voltak.

    Pocono után azt is érdemes lesz látni, hogy mi lesz az utózöngéje Denny Hamlin és Kyle Busch kizárásának.

    A verseny tavaly káoszba fulladt, melyből AJ Allmendinger jött ki a legjobban, így ő címvédő.

    IndyCar

    Az IndyCar paddockja is hangos, azonban leginkább attól, hogy a Chip Ganassi Racing beperelte saját versenyzőjét, Álex Palout.

    A spanyol versenyző élő Ganassis szerződése ellenére aláírt a McLarenhez, melyet a jelenlegi csapata a bíróságon szeretne tisztázni.

    Idén már másodszor érkezik erre a helyszínre a mezőny, hiszen az Indy 500-at megelőzően májusban már tartottak itt egy fordulót, amelyet akkor – a nagy esőben – Colton Herta nyert meg.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Július 29., péntek

    15:30 — IndyCar Edzés (Indianapolis Motor Speedway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:35 — NASCAR Truck Series Edzés (Indianapolis Raceway Park)
    19:00 — IndyCar IDŐMÉRŐ (Indianapolis Motor Speedway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    21:00 — NASCAR Xfinity Edzés (Indianapolis Motor Speedway)
    21:35 — NASCAR Xfinity IDŐMÉRŐ (Indianapolis Motor Speedway)
    22:30 — NASCAR Truck Series IDŐMÉRŐ (Indianapolis Raceway Park)
    03:00 — NASCAR Truck Series VERSENY (Indianapolis Raceway Park)

    Július 30., szombat

    14:15 — IndyCar Warm-Up (Indianapolis Motor Speedway) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    15:35 — NASCAR Cup Edzés (Indianapolis Motor Speedway)
    16:35 — NASCAR Cup IDŐMÉRŐ (Indianapolis Motor Speedway)
    18:30 — IndyCar VERSENY (85 kör) (Indianapolis Motor Speedway) (ARENA4+)
    21:30 — NASCAR Xfinity VERSENY (62 kör) (Indianapolis Motor Speedway)

    Július 31., vasárnap

    20:30 — NASCAR Cup VERSENY (82 kör) (Indianapolis Motor Speedway) (ARENA4 TV, ARENA4+)

  • A Netflix F1-es közvetítési jogot vásárolna

    A Netflix F1-es közvetítési jogot vásárolna

    A Netflix óriási harcban áll a Forma-1 amerikai közvetítési jogainak megszerzéséért. Az óriási streamingplatformon fut a népszerű Drive to Survive című sorozat, amely a kulisszák mögé enged bepillantást a rajongók számára, szezonról szezonra.

    Most szeretnék a sportág közvetítését is a következő szintre emelni, és 2023-ban egy új előfizetési modell felé mozdulni, erre pedig az F1 közvetítési jogai ideálisak lennének. Claire Atkinson, az Insider vezető tudósítója szerint az F1 most 100 millió dolláros (~36,7 milliárd forint) árat céloz meg.

    Az ESPN, amelynek szerződése a sportág sugárzására az Egyesült Államokban az év végén lejár, új, 70 millió dolláros (~25,7 milliárd forint) ajánlatot tett, ami több mint tízszerese a jelenlegi szerződésnek, de az F1 még nem kötelezte el magát a potenciális vevő mellett. A megacégeknek kemény konkurenciát jelent az NBCUniversal és az Amazon is. Előbbi korábban 2017-ig birtokolta a jogokat, de elvesztette azokat az ESPN-nel szemben.

    Az F1 népszerűsége az Egyesült Államokban minden eddiginél nagyobb, ebben pedig jelentős szerepet játszik a Netflix említett sorozata. Az országban a múlt hónapban rendezték meg először a Miami Nagydíjat a Hard Rock Stadion körül, amely nagy közönséget vonzott mind a helyszínen, mind világszerte a tévéképernyők előtt.

    Jövőre pedig érkezhet a versenynaptárba Las Vegas is, így a következő szezonban három F1-es futamnak is otthont adnak majd az USA-ban, a 2012 óta a texasi Austinban található Circuit of the Americas versenypálya mellett.

    A miami futam előtt Lewis Hamilton a sportág USA-beli növekvő népszerűségéről beszélt.

    „Azt hiszem az F1 mostanra betört az amerikai piacra. Nagyon-nagyon régóta járok ide, és soha nem értettem, miért nem érdekli itt az embereket az F1. Mindenki ismerte a NASCAR-t, és nyilvánvalóan hatalmas sportrajongók vannak itt. Ez a Netflix-műsor egyszerűen hatalmas ismertséget hozott, különösen a világjárványon keresztül, és most ez dübörög” – mondta a hétszeres világbajnok.

  • IndyCar, NASCAR, IMSA – íme a hétvégi közvetítések teljes listája – 19. hét

    Igazi motorsport hétvége lesz az egyesült államokban, hiszen az IndyCar, a NASCAR és az IMSA mezőnye is versenyzik a hétvégén.

    IndyCar

    Az Indianapolis Motor Speedway ezen a hétvégén megnyitja kapuit, de nem még nem az ovál, hanem a pálya 14 kanyaros, 2,439 mérföldes épített pályája az, amely hivatalosan is megnyitja a május hónapot a Brickyardon.

    Rinus VeeKay a címvédője a futamnak. A holland versenyző élete első IndyCar győzelmét szerezte meg a tavalyi Indy GP-n.

    A szombati futamra 27-en neveztek, Juan Pablo Montoya először indul ebben a szezonban az Arrow McLaren SP harmadik Dallara-Chevrolet-jével.

    Ez lesz a 8. IndyCar-futam az IMS épített pályán. Az aktív versenyzők közül Will Power és Simon Pagenaud három-három győzelmet aratott, és Scott Dixon valamint Rinus VeeKay is rendelkezik futamgyőzelemmel.

    Időjárás (versenynap): A Wunderground.com szerint 27 fok várható, és 46% az esélye annak, hogy esni fog az eső.

    NASCAR

    A Kansas Speedway készen áll a versenyhétvégére.

    A pénteki nap nem tartogat semmilyen akciót a versenypályán, de a szombati program zsúfolt lesz, hiszen az ARCA Menards Series és a Camping World Truck Series is tart majd futamot. A Cup verseny vasárnap lesz.

    A szezon 13. versenye az utolsó All-Star szünet előtti hétvége, és ezután a mezőny majd 2 hétre átköltözik Charlotte-ba.

    A verseny tavalyi győztese Kyle Busch, aki itt szerezte meg idénybeli első győzelmét 2021-ben, most pedig borzalmasan sikerült darlingtoni hétvége után érkezik az eseményre.

    Érdemes lesz látni, hogy Joey Logano és William Byron múlt hétvégi párbaja folytatódni fog-e majd a Kansas Speedway-en.

    Időjárás (Cup Series versenynap): Elszórtan zivatarok, késő este részben felhős égbolt, 77 fokos csúcsérték, 25% esély az esőre.

    IMSA

    A WeatherTech SportsCar Championship Series mezőnye a Lexus Nagydíj felé veszi az irányt, a Mid-Ohio Sports Car Course-on versenyző négy kategóriában viszonylag egyenlő feltételekkel indulnak majd a csapatok.

    A 2022-es szezon négy futamán keresztül a 16-os rajtszámú Wright Motorsports Porsche 911 GT3R az egyetlen amely két futamgyőzelemmel rendelkizik (GTD). A DPi kategóriában a Meyer Shank Racing, a Wayne Taylor Racing és a Chip Ganassi Racing két csapata nyert már összesítettben.

    A királykategória bajnoki tabelláján az MSR (60-as rajtszám) és a WTR (10-es rajtszám) ARX-05 Acurái holtversenyben állnak az első helyen.

    Időjárás (IMSA WeatherTech SportsCar Championship): A Wunderground.com szerint 23 fok várható, és 24% esély van az esőre.

    TELJES PROGRAM (KÖZVETÍTÉSEK)

    Péntek

    14:00 – USF2000 IDŐMÉRŐ
    14:45 – Indy Pro 2000 IDŐMÉRŐ
    15:30 – NTT IndyCar Series edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    15:15 – Michelin Pilot Challenge, 1. edzés
    16:45 – Indy Lights edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    17:45 – USF2000 1. VERSENY
    17:50 – Mazda MX 5 Cup, 1. edzés
    18:45 – NTT IndyCar Series edzés (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    18:45 – Michelin Pilot Challenge, 2. edzés
    20:00 – Indy Lights IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    20:05 – Prototype Challenge, 1. edzés
    20:45 – Indy Pro 2000 1. VERSENY
    21:10 – Mazda MX 5 Cup, 2. edzés
    22:00 – IndyCar IDŐMÉRŐ (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    22:00 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 1. edzés
    23:35 – Indy Lights Grand Prix of Indianapolis 1. VERSENY (35 kör), (IndyCar LIVE!– INGYENES)
    23:50 – Michelin Pilot Challenge IDŐMÉRŐ

    Szombat

    14:05 – USF2000 2. VERSENY
    14:10 – Mazda MX 5 Cup, 1. IDŐMÉRŐ
    15:00 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, 2. Edzés
    15:10 – Indy Pro 2000 2. VERSENY
    16:30 – IndyCar warmup (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    16:45 – ARCA Edzés és Időmérő
    17:00 – NASCAR Truck Edzés
    17:05 – Prototype Challenge, 2. Edzés
    17:15 – USF2000 VERSENY 3
    17:30 – NASCAR Truck Időmérő
    18:10 – Indy Pro 2000 VERSENY 3
    18:10 – Mazda MX 5 Cup, 1. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    19:05 – Indy Lights Grand Prix of Indianapolis 2. VERSENY (35 kör) (IndyCar LIVE! – INGYENES)
    19:15 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, IDŐMÉRŐ (IMSA TV – INGYENES)
    20:00 – ARCA VERSENY (100 kör)
    20:40 – IMSA Prototype Challenge, Időmérő
    21:05 – IndyCar GMR Grand Prix (85 kör) (ARENA4+)
    22:05 – IMSA Michelin Pilot Challenge, VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    23:00 – NASCAR Cup Edzés
    23:35 – NASCAR Cup IDŐMÉRŐ

    Vasárnap

    02:00 – NASCAR Truck VERSENY (134 kör)
    14:40 – IMSA WeatherTech SportsCar Championship, Bemelegítő Edzés
    15:20 – Prototype Challenge, VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    17:15 – Mazda MX 5 Cup, 2. VERSENY (IMSA TV – INGYENES)
    20:10 – Lexus Grand Prix, Mid-Ohio, IMSA WeatherTech SportsCar Championship, VERSENY (2 óra 40 perc) (IMSA TV – INGYENES)
    21:00 – Cup VERSENY (267 kör) (ARENA4+)