Címke: közönség

  • Red Bull: Furcsa volt hallgatni, ahogyan Verstappent pfujolja a közönség

    Red Bull: Furcsa volt hallgatni, ahogyan Verstappent pfujolja a közönség

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner meglepődve tapasztalta azt, hogy a szurkolók zöme pfujolta és kifütyülte Max Verstappent Silverstone-ban.

    A Brit Nagydíj eseményei már a csütörtöki nap folyamén elkezdődtek és a versenyzők nagy része körbejárta a pályát, illetve egy vicces ugrálólabdás versenyen is részt vehettek. 2021 bajnokát azonban amint meglátta a publikum, azonnali füttykoncertbe kezdtek, amivel kimutatták azt, hogy nem látják őt itt szívesen Nagy-Britanniában.

    A holland szupersztár főnöke pedig nagyon meglepődött a szurkolók „szíves fogadtatásán”, azonban szerinte ez a fajta megnyilvánulás még a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj eseményeinek tudható be, ahol a hazaiak legnagyobb kedvence, Lewis Hamilton kétes körülmények között bukta el a világbajnoki címet Verstappennel szemben.

    2021 bajnoka mindezek mellett egy rendkívül kellemetlen pozícióban találta magát a hétvége előtt, ugyanis nemrégiben előkerült egy régi interjú, ahol a barátnője, Kelly Piquet édesapja, Nelson egy rasszista jelzővel illett Hamiltont. A holland tiszta vizet öntött a pohárba ezen téma kapcsán és elmondta, hogy „Nelson Piquet egyáltalán nem rasszista, de az, amit mondott, egyáltalán nem helyes.”

    „Max maximális mértékben azt hangoztatta, hogy teljes mértékben kiáll Lewis mellett és maximálisan támogatja őt” – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak, amikor a Piquet-ügyről kérdezték őt. „Nem csupán Lewist támogatja, hanem az egész rasszizmus elleni harcnak is az élharcosai között van számontartva. A Red Bullnál is hasonló szemléletet alkalmazunk: támogatjuk a diverzitást és elítéljük a rasszizmus összes létező formáját.”

    A brit szakember ugyanakkor részben meg tudja érteni a füttykoncertet, ugyanis tisztában van azzal, hogy „Silverstone-ban Lewis az első számú kedvenc” és ezzel „egyáltalán nincsen semmi problémája. A Bikák csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy „ugyan nem minden szurkolónak kell kedvelnie Verstappent, de attól még nem kellene kifütyülnie őt”.

  • Hamilton nem örül, hogy „kísérleteznek” a rajongókkal

    Hamilton nem örül, hogy „kísérleteznek” a rajongókkal

    Dr. Helmut Marko eloszlatta a Forma-1-es pályákra tömegesen visszatérő nézőkkel kapcsolatos félelmeket.

    Ezen a hétvégén a Red Bull Ringen, a Stájer Nagydíjon a jelenlegi helyi korlátozások értelmében mindössze 15 000 néző lehet jelen.

    Ennek ellenére a 78 éves Markót csütörtökön még szelfizni is látták a rajongókkal, maszk nélkül.

    „A FOM sokkal szigorúbb, mint az adott kormány, és ezt természetesen tiszteletben tartjuk” – mondta a Red Bull F1-es tanácsadója.

    „De a rendszer működik. Bár nagyon sok országba utazunk, már régóta nem volt korona-ügy” – mondta az Österreich című lapnak.

    A jövő hétvégi, második ausztriai futamra jelentősen enyhülnek az osztrák korlátozások, és a Red Bull telt házra számít – bár Marko elismerte, hogy a közönség még mindig aggódhat a fertőzésveszély miatt.

    Eközben a Brit Nagydíj szervezői nemrég jelentették be, hogy a jövő hónapban Silverstone-ban megrendezésre kerülő futamra zöld utat kaptak a brit kormánytól ahhoz, hogy megtöltsék a lelátókat.

    „Ez olyasmi, amiért hónapok óta dolgozunk, és alig várom, hogy júliusban ismét teltházas közönséget köszönthessünk Silverstone-ban” – mondta Stuart Pringle, a pálya főnöke.

    A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton azonban aggódik.

    „Természetesen nagyszerű, hogy a világ legjobb rajongói visszatérhetnek” – mondta.

    „Sajnos a fertőzések száma Angliában az egekbe szökött. Aggódni kellene a telt ház miatt, szóval vegyes érzelmeim vannak.”

    „Nagyszerű, hogy Franciaországban voltak nézők, és azóta sem hallottunk onnan rossz híreket. De inkább óvatos lennék és fokozatosan térnék vissza a normális kerékvágásba, minthogy kísérletezzek a szurkolókkal” – tette hozzá.

    A brit kollégája, George Russell azonban kevésbé aggódik.

    „Mindenkit, aki bejön, be kell majd oltani vagy meg kell vizsgálni” – mondta. „És rá kell mutatni arra is, hogy 50 Wembley-stadion is elférne a silverstone-i pályán.”

  • Fisichella: A legfontosabb most az, hogy a szezon elkezdődjön

    Fisichella: A legfontosabb most az, hogy a szezon elkezdődjön

    Giancarlo Fisichella úgy véli, a szezon elindítása most a legfontosabb a sportág számára.

    Eredetileg márciusban indult volna útjára a 2020-as Forma-1-es idény, ám a koronavírus keresztül húzta a számításokat. A versenyhelyszínek kénytelenek voltak elhalasztani vagy törölni az eseményeket, míg a szereplők otthonaikban vészelték át a gondterhes időszakot. Júliusban azonban úgy tűnik, kezdetét veheti a bajnokság, de sok változtatás és kompromisszum árán. A legszembetűnőbb különbséget az üres lelátok szolgáltatják majd.

    Az olasz szerint a versenyzőket ugyanakkor nem fogja mindez érinteni:

    ,,Egy kicsit hiányozni fog a már megszokott légkör, azonban most az a legfontosabb, hogy elinduljon a szezon. Ám azt nem hinném, hogy a duplázó versenyeket ugyanaz a pilóta fogja majd megnyerni. Egy versenyző számára mindez nem jár túl nagy változással, ugyanis a versenyre kell fókuszálnia és arra, hogy nem hagyjon ki egy percre se. Ahogy már mondtam, most az a legfontosabb, hogy elkezdődjön az F1, így a versenynaptár tovább bővülhet, és az első futamok példával szolgálhatnak azoknak, akik szeretnének helyet kapni a bajnokságban.” -nyilatkozta Fisichella a Radio1-nek.

  • Wolff: A kamerák felvételei nem tudják átadni milyen veszélyes ez a sport

    Wolff: A kamerák felvételei nem tudják átadni milyen veszélyes ez a sport

    Toto Wolff szerint a nézők a kamerák felvételeiből nem tudnak azonosulni azzal a veszéllyel, amit a pilóták a mai napig átélnek.

    A nyári szünet utolsó napjaiban szinte mindenki alig várta már, hogy elkezdődjön a szezon második fele. Új remények és álmok születtek, ígéretek és megállapodások köttetek, de arra senki sem számított, hogy 2014 után, ismét szembe kell nézni az elmúlás veszélyével.

    Azon a bizonyos szombati napon, az időmérő történéseiből még fel sem ocsúdva hallották meg a hírt a versenyzők: társaik, súlyos balesetet szenvedtek az F2-es versenyen. Egy órával később, megtudták: Anthoine Hubert életét vesztette. A pilótákat szinte arcul csapta ez, Daniel Ricciardo nem akart elindulni a versenyen, Lando Norris remegett, míg Lewis Hamilton az Instagramon kért tiszteltet a közönségtől. A brit bajnok rávilágított arra, hogy olykor hajlamosak elfelejteni az emberek azt, hogy milyen veszélyekkel jár ez a karrier, és egy-egy kiesésnél, vagy épp ütközésnél hangosan üdvrivalgásba törnek ki, ahelyett, hogy hálát adnának azért, amiért nem történt komoly baj.

    Azóta eltelt két hét, Hubert-t örök nyugalomra helyezték, Juan Manuel Correát Londonban ápolják. Toto Wolff most, a két hetes hajsza után, pilótájához hasonlóan felhívta a figyelmet arra, hogy a kamerák lencséjén keresztül, nem lehet ítélkezni és pálcát törni a versenyzők felett. Gladiátoroknak nevezte őket, akik még mindig a halállal dacolva versenyeznek.

    ,,Nagyon nehéz megérteni mi is történik az autókkal, ha még sosem vezettél versenyautót, mindegy, hogy F1-es, junior kategóriás, vagy épp GT autókról beszélünk. Ez még mindig egy gladiátori viadal, ami a bátorságról, a képességekről, és a kockázatvállalásról szól. A kamera sosem fogja tudni átadni, milyen érzés ez valójában. Szerencsések voltunk amiatt, hogy éveken keresztül nem történtek ilyen balesetek, talán el is felejtettük, hogy milyen veszélyes ez a sport. Ezt akarta aznap este Lewis is kifejezni a posztjával. Meg tudom érteni az álláspontját. Gondoljunk csak bele, ezek a srácok az Eau Rouge-ban például 260-270 km/h-val száguldoznak, ráadásul egy 90 fokos kanyarról beszélünk, és tövig nyomják a gázt. Szinte érthetetlen az, amit a versenyzők csinálnak, és sajnos néha ezek a próbálkozások végzetes balesetté fajulnak.”

     

  • Hamilton a brit közönséget éltette győzelme után

    Hamilton a brit közönséget éltette győzelme után

    Lewis Hamilton a közönséget dicsérte, miután hatodjára nyerte meg a Brit Nagydíjat. A brit a Safety Car bejövetele miatt könnyedén meg tudta előzni csapattársát Valtteri Bottast és elfoglalta az első helyet, majd egészen a futam leintéséig ki sem adta kezéből a pozíciót.

    A Mercedes finn versenyzője indult a pole-ból és meg is tudta tartani első helyét, hiába támadta csapattársa szüntelenül. A kerékcserék megkezdésénél Bottast hozták ki először, míg Hamilton kint maradt, ám Antonio Giovinazzi hibája miatt beküldték a biztonsági autót, ami pont az ötszörös világbajnok malmára hajtotta a vizet. Könnyedén jött ki kerékcserére és állt az élre, majd a leggyorsabb kört megfutva nyerte meg a futamot. A levezető körön egy Union Jackkel a kezében integetett a tapsoló és hangosan üdvrivalgó közönségnek, amiért támogatták végig a versenyen.

    ,,Nem tudom elmondani mennyire büszke, vagyok arra, hogy most itt lehetek a hazai közönség előtt. Rengeteg brit zászlót láttam, minden körben mikor megláttak lengették őket, amit az autóban észre is vettem. Úgy hiszitek, könnyű ezt megszokni, ám minden egyes alkalommal elégedettséggel tölt el ez és nagyon élvezem, olyan, mint mikor először nyertem itt. Ám mindezt nem tudtam volna véghez vinni a csapatom nélkül, mikor azt mondom, hogy köszönöm nekik a munkájukat, akkor nem csak az itt jelenlévőkre gondolok, hanem arra a közel 2000 emberre is, akik a gyárban dolgoznak és lehetővé tették ezt a sikert. Sokkal tartozom nekik, és nagyon büszke vagyok amiatt, hogy részese lehetek ennek az egésznek.” –nyilatkozta Hamilton a futam után Jenson Buttonnak.